Főoldal » Cikkek » Eckhart Tolle

Az előcsarnokból

Az előcsarnokból

Eckhart Tolle (A most hatalma írója) Hollandiában járt

’A most hatalma’ c. könyvet 1998-as megjelenése óta 32 nyelvre fordították le, és holland nyelvi területen 6 kiadást ért meg. Napjainkban gyakran láthatjuk menedzserek, trénerek, edzők asztalán.
Tolle üzenetének vonzereje a könyv tartalmán túl is hat. 2004. április 24-én majdnem hatszáz ember jött el Hollandiaszerte az amerfoorti Flintbe. A Holland kiadó, az Ankh-Hermes meghívta a Kanadában élő Eckhart Tollét, hogy tartson ’író olvasó’ találkozó sorozatot.
 


Színhely: egyszerű kis emelvény, a kiadó viccesen kidomborodó nevével. 

Egyszerű, átlagos asztal székkel, két csokor virág, mikrofon, gigantikus videó képernyő, amely felnagyítja Tolle szerény stílustát és humorát. Egy átlagos kinézetű ember foglal helyet a spirituális sziporkázásra várakozó tisztelettudó és türelmetlen közönséggel szemben.


Tolle az ő jellegzetes Tollei módján azzal kezdi, hogy perspektívába helyezi magát: Ez a tanítás három órán át fog tartani… Ami túlságosan hosszú időnek tűnik ahhoz, hogy egyetlen témánkról, a Mostról beszéljünk. Ha nem lennél már eleve nyugtalan, akkor most elkezdhetsz nyugtalankodni…
A Mostba lépés módja, szerinte nem más, mint a figyelemnek az érzékeinkre való fordítása, és a forma nélküli vitathatatlanul létező - az élő jelenlét – tudatosítása. A kapu a Mostba mindig nyitva áll, és a formák jelentik a bejáratot ebbe a jelenbe.
 

 

De ó, borzalom! Néhány medve leselkedik az ajtónál, például:
A gondolkodás, amely az (egyéni és kollektív) egó-azonosságot alkotja, és állandó foglalatossága a mohó ’Én akarom…’.
Ezen kívül az örökösen morgó, panaszkodó egó, amely csak figyelmet és igényt akar, az egó létezésének a jogát. Mellékesen a panaszkodás mindig felsőbbrendűséget jelent: az én énem sokkal jelentősebb, mint a tiéd, és sokkal messzebbre terjed, mert még Istent is panaszolja mindazért, amit az rosszul csinált.
 

 

A következő terhet a továbbiakban a többi tudattalan ember (olyan pajtás félék) jelenti az életedben. Tolle itt Sartret idézi: A pokol az más. Az üzenete ez: ne hagyd magad, hogy belemerülj a tudattalan reakciókba, mert az végső soron ’az egónak ad lökést’. Végül ott van a személyes és kollektív fájdalomtest (a ’fájdalomtest’ szó hangzik el a leggyakrabban az előadás során). Tolle a fájdalomtestet a ’Gyűrűk ura’ c. filmben szereplő Gollum nyálkás figurájához hasonlítja. A fájdalom szintén nagyon körmönfont módon koldulja a figyelmet, mint alamizsnát. 

Ezek a terhek az egó ösztönös önvédelme következtében, a tudatossá válás folyamata során merülhetnek fel. A fájdalom ekkor az átalakulás részévé válhat; például J. Krishnamurti esetében is (Tollétől származó idézet szerint), akinek sokat fájt a feje, de nem fordult orvoshoz, mivel szerinte az az ’átalakulás folyamatának a velejárója. 

 

Tolle hangszíne hirtelen megváltozik, amikor a fájdalomról beszél, amit ő maga is megtapasztalt, és amely végülis képletesen szólva tanárának bizonyult ’a kiút’ során. Ő is arra a következtetésre jut, hogy az élet pontosan azt kínálja neked, ami számodra szükséges. És éppen ebben a pillanatban, amit most realizálsz: nincs többé szükséged erre a fájdalomra; kerülj egy vonalba a Mosttal, és találd meg a szabadságodat.  

A szünet alatt könnyed színházi előcsarnoki hangulat uralkodik; elvégre színházban vagyunk. Ismeretségek köttetnek és nézetek cserélődnek. A szünet végi csengő jelzésére a terem gyorsan megtelik, és tüstént csend támad, amint Tolle újra megjelenik a pódiumon.
Alkalmat kapunk kérdések feltevésére, azzal a figyelmeztetéssel, hogy a kérdések legyenek őszinték és relevánsak.
Kérdések következnek többek között a szeretetről, a megbocsátásról és a felelősségről. Tolle újból és újból elmagyarázza, hogyan dolgozik és funkcionál a fájdalomtest, és rámutat, hogy a ’fájdalomokozás’ és ’megbetegítés’ ördögi köre megtörhető. Az első lépés minden esetben: meglátni, hogy így működik. Ez, Tolle szerint, kindulási pontja a tudatosságnak.
Végül Tolle utolsó üzenete következik egy sajátos Tolle-vicc formájában. Most azt gondolhatod, hogy na ne… mostantól, egészen életem végéig tudatosnak kell lennem. Micsoda strapa!!! De hamiskásan hozzáteszi: Nehogy így gondold, mert azt csak MOST kell tenned! Álló ováció közepette Tolle kuncogva tűnik el a függöny mögött.
 

Miben rejlik hát Tolle (vonzó) üzenetének az ereje? 

Szerintem az a jelen pillanat hangsúlyozásában rejlik: a megszabadulást sem tegnap, sem holnap nem találhatod meg, csak MOST! Ahogy Jan van Delden rámutat, képletesen szólva mindig négy ajtó van nyitva: a Most, a Csend, a Megismerés és a Figyelem.
Az út mindenki számára rendelkezésre áll, az ajtó mindenki számára nyitott.
 

 

 

 

 


A szétosztott brossúra nyomatékosan hangsúlyozza, hogy amire vonatkozik, az egy ’tanítás’, bár ezt ő tagadja az előadás alatt (amikor megkérdezték, hogy elfogad-e tanítványokat), mert csak akkkor lehet ’tanításról’ beszélni, ha tanulók is vannak. Mindenekelőtt a ’tanítás’, szerinte, nem illeszthető semmilyen szellemi áramlatba, sem életfilozófiába, miközben leginkább a nemdualisztikus gondolatisággal rokon (Advaita Vedanta), avagy ’a személytelen úttal’. Tolle egyáltalán nem állítja be magát guruként, és nem akar tanítványokat. Szerényen, kacsintós megfontoltsággal, saját tapasztalatából ábrázolja a legnagyobb korlátot, az ’egó-mecahnizmust’, és ért hozzá, hogyan kell nevetésre késztetni.
 

Tony Parsons a Tolle tanítását dualisztikusnak tekinti, mert az egy olyan látszólagos személy felé irányul, aki képes megválasztani, hogy valamit megtegyen vagy se, annak érdekében, hogy szabaddá váljon. Minden egyes fogódzóval, amit a keresőnek nyújtasz, valahol ugyanennek a keresőnek a létezését is elismered. Míg a non-dualitás központi üzenete pontosan a kereső nemlétezése (amit Tolle nagyon mellékesen érint). A ’tiszta üzenet’ azonban olyan közvetlen és radikális, hogy az emberi elme nem kívánja azt hallani, és soha nem fog nagy hallgatóságot vonzani. 

Tolle üzenete azonban ezt teszi. 

 

 

a MOST 

 

Ha visszatekintek az elmúlt napra, ráébredek, hogy a gondolkodás mi módon engedi meg számomra mindennek a túlságosan is lelkes elhivését: ’Csak akkor leszek boldog, ha…’ A feltétel teljesülésekor a gondolkodás egy következő ’csak ha’-t húz elő a kalapból. Emiatt folytatódik a keresés, jön létre az idő, és keletkezik a várakozás a boldogságra és a szabadságra. Az élet ettől kezdve csak egy váróteremben való vágyakozásnak tűnik. Emlékszem, mintha ma lett volna, hogy Alexander Smit az Amstel Churchben tömören és szépen helyére tette ezt a várótermet. Színpadiasnak tűnő megnyilvánulással Alexander a következő bejelentést tette: ’Jó emberek, drámai bejelentésem van számotokra… ’so-ha nem ér-he-tünk el a bol-dog-ság-hoz’ – majd jelentőségteljes csönd támad. Ezután belülről kitörő kacagással: ’… mi kizárólag csak most lehetünk boldogok!’

Kategória: Eckhart Tolle | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 Augusztus 18)
Megtekintések száma: 216 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]