Főoldal » Cikkek » Mindenféle

Kik vagyunk az Identity Operating System betöltődése előtt?

Kik vagyunk az Identity Operating System betöltődése előtt?

 

- az IDOS-tól való megszabadulás

John Smith 2012. június
 

Az IDentity Operating System (IDOS) meggátol bennünket abban, hogy teljes mértékben megtapasztaljuk az isteni egység természetes állapotát. Jelen írás az IDOS leállítására és az individualitás zsarnoksága alóli felszabadulásra irányuló hatékony módszereket vizsgálja.

Amikor reggel először ébredünk, tudatában lehetünk némelykor elménk egy rövid ideig tartó zavarának, mikor is megfeledkezünk arról, hogy kik vagyunk, és mi életünk kontextusa. Előző nap talán egy közeli ismerősünk halála miatt szenvedtünk, sikertelenül vizsgáztunk, nyertünk a lottón, vagy szerelembe estünk, de ebben a pillanatban csupán vagyunk – elveszve a tiszta tudatosságban – és mindezen életkörülménybeli tényezők láthatatlanok és anyagtalanok. Ez a béke, amit mi zavarként értelmezünk, rendszerint másodpercekig tart csupán, mielőtt az összezavart elme emlékezni kezdene, hogy kik vagyunk ... és életünk teljes építményének együttese hirtelen visszaugrik elénk, és magunkra öltjük az identitás maszkját, az identitásét, amely magában foglalja, hogy minek gondoljuk magunkat, és mit gondolunk arról, hogy éreznünk kellene. Mindez a számítógép operációs rendszere betöltődéséhez hasonló – elménk betölti a személyiséget.

Természetesen, időnként előtöltött operációs rendszerrel ébredünk, mivel az már az álom állapotában elindításra került. Mivel akinek gondoljuk magunkat elsősorban emlékeinken alapul, egy valamilyen visszamaradt operációs rendszer, amellyel felébredünk, könnyen különbözhet ébrenléti operációs rendszerünktől, mert emlékeinket általában nem visszük magunkkal az álom állapotába (amikor mégis, azt lucid álomnak nevezzük, mivel megőrizzük ébrenléti identitásunkat). Ezért csak a felébredéskor előtöltött operációs rendszerek okoznak mentális disszonanciát (kicsit a Linuxról Windowsra való gyors váltáshoz hasonlóan).

De kik vagyunk, mielőtt ezek az identitás operációs rendszerek betöltődnének, mielőtt az identitás állapotába belépnénk? Ki vagy mi vagyunk, amikor a tiszta létezés szabad állapotában vagyunk? Ez a kérdés annyira mély, hogy benne rejlik a lehetőség, hogy ha alaposan, hitelesen és hajthatatlanul megvizsgáljuk, mélyreható változást vihet bennünk végbe.

Az elme az, ahová identitás operációs rendszerünk, vagyis az IDOS betöltődik; az a számítógép processzor, amely az IDOS-t futtatja. Mivel az elme a testtel / idegrendszerrel szorosan integrált, az identitás általában testelme fókuszált. Nem futó IDOS-sal születünk, hanem azt a nagyon korai életkortól kezdve fejlesztjük ki, másokéval – szülők, testvérek, tanárok és a médiában, könyvekben és számítógépes játékokban látható emberek / karakterek – kölcsönhatásban futva. A társadalom felépítése IDOS alapú, emiatt az a szerepe, hogy az IDOS erősítse minden adandó alkalommal, és ezen identitás program tömeges implementációja teszi lehetővé az emberi társadalom következetes (jóllehet diszfunkcionális) működését.

Az IDOS-sal az a probléma, hogy tagadja természetes állapotunkat, önmagunk és a világ hamis képét mutatva. Mivel elsődleges vagy valódi természetünk a tapasztalatunk minden aspektusával való egység, az IDOS egy olyan világnézetbe való agymosással, amelyben más diszkrét lényekkel és objektumokkal kölcsönható elkülönült individuumok vagyunk, elvág bennünket önmagunktól, hagyva, hogy egy konceptuális fantázia világban – az elkülönültség világában – botladozzunk. Talán észre sem vesszük botladozásunkat, legalábbis eleinte, csakúgy, ahogy az alkoholista sem regisztrálja koordinációjának megszűnését. Sőt, még úgy is gondolhatjuk, hogy elégedettek vagyunk elkülönült életünkkel, de végül tudatára fogunk ébredni egy alapvető és mögöttes elégedetlenségnek. Erre gondolt Buddha, amikor azt mondta: „Minden szenvedés.” A „szenvedés” kifejezés egy kicsit drámaian hangozhat a modern társadalmak legtöbb embere számára, de az eredeti páli nyelvű kifejezés, a dukkha fordítása szélesebb értelemben a „szorongás”, „stressz” és „elégedetlenség” kifejezéseket is magában foglalja, és ezek biztos fémjelzései mindennapi életünknek.

A buddhisták szerint ezen elégedetlenség oka a vágy. De a vágy maga, jóllehet természetesen probléma, valójában nem a gyökér probléma. Az elme nyugtalan – ez a természete – és így vágyak mindig keletkeznek legalábbis hébe-hóba. De ami a szenvedést okozza a vágyakkal kapcsolatban az, hogy kötődünk hozzájuk, és a kötődés az identitás gyümölcse. Például, ha vágy ébred bennünk egy bizonyos személy iránt – akkor függésbe kerülünk tőle. De ha ez a folyamat IDOS keretein belül zajlik, ahogy ez szinte mindenkinél van, akkor a vágy identitással keveredik. Ekkor a másik személy teljessé KELL, hogy tegyen bennünket – személyessé válik. Ennek következtében egész vágyálmokat szövünk azokból a gondolatokból, hogy milyen kapcsolatban szeretnénk lenni azzal a személlyel, kontrasztot teremtve a kapcsolatunk hiányzó valóságával, ami sokkal nagyobb fájdalmat okoz, és így a kapcsolat iránti vágy még sokkal sürgetőbbé válik.

Végtére is, az olyan vágyak, amelyeket békén hagyunk, amelyekkel nem azonosulunk, és így nem kerülnek felnagyításra a fantáziálásunkkal, valójában nem okoznak szenvedést. Még mindig késztetést hoznak létre a test-elmében, különösen, ha túléléssel kapcsolatosak (például mikor élelemre vágyunk, amikor testünk valóban éhes), de mi továbbra is békét tapasztalhatunk, akár teljesülnek ezek a vágyak akár nem. Tehát a vágyainkkal való azonosulás zavarja meg békénket, nem a vágyak maguk.

Hajszoljuk vágyaink – tulajdonlás, elfogadás, ön-képek, lelkiállapotok, kapcsolatok, szex, kényelem, élelem, hatalom, hírnév és vagyon iránti vágyak – beteljesítését, mert úgy gondoljuk, hogy e vágyak beteljesítése bennünket, mint individuumot teljessé és boldoggá tesz. Végül is, mi a tapasztalatunk: megvesszük a bicajt, amit mindig is akartunk, vagy szeretkeztünk a személlyel, aki után epekedtünk, és egy pillanat erejéig valóban beteljesedettnek, boldognak és békésnek éreztük magunkat ... amíg a következő vágy / fantázia fel nem merült. De ha közelebbről megvizsgáljuk a folyamatot, rájövünk, hogy még az ideiglenes béke sem a miatt keletkezett, amire vágytunk, hanem magának az elszabadult vágynak a kielégítése által. Tehát valójában nem a bicaj, vagy a nő hozta el számunkra a boldogságot, hanem az utánuk való vágy megszűnése vitt vissza bennünket természetes állapotunk élvezetéhez és békéjéhez.

A természetes állapot egyet jelent a teljességgel és a békével. Csak, mert elménk arra programozott, hogy születésünk óta az IDOS-t (Identity Operating System) futtassa, feledkezünk el a teljesség alapállapotáról. Annyira felemésztődünk a személy léttel, hogy valódi természetünk elkerüli a figyelmünket. De hogyan jelentkezzünk ki az IDOS-ból? Hogyan lépjünk be természetes állapotunkba?

Az a probléma ezekkel a kérdésekkel, hogy ők maguk is identitást foglalnak magukban (hogyan csináljuk „mi” stb.), és ezért szintén az Identity Operating System termékei. Akinek gondoljuk magunkat, az IDOS, és az IDOS az, aki azt gondolja, hogy mi vagyunk. Tehát az IDOS-ból való tudatos kilépés olyan lenne, mint saját betöltő programunkkal betölteni magunkat: nem könnyű teljesítmény. De meg lehet csinálni; tévedés, hogy nem tudjuk befolyásolni igaz természetünk megtalálásának folyamatát. Sok tanító felébredése, aki e szempontot hangoztatta, spontán, mindenféle spirituális gyakorlat vagy érdeklődés nélkül történt, és így elutasítják az olyan spirituális gyakorlatokat, mint a meditáció és a Satsang, mint amelyeknek végső soron semmi hasznuk az IDOS leállításában. Jóllehet, még megválasztani sem tudjuk, mikor álljon le az IDOS, bizonyosan el tudjuk készíteni a processzt, amely nagy eséllyel segít kipróbálni és tesztelni az IDOS leállítási módszereket. Sőt, maga az élet az, ami természetes módon destabilizálja az IDOS-t, különösen, ahogy öregszünk.

Az IDOS életünk első felében, egészen a felnőttkorig, és azután programozódik belénk –hajlamosakká válunk személlyé válni, kifejlesztünk egy identitást. Aztán, a felnőttkortól a nyugalomba vonulásig az IDOS futtatásának szakértőivé válunk, és látjuk, hogy mit tehet értünk a program. De aztán, amikor sokkal idősebbekké válunk, az IDOS természetes hanyatlása következik be, mivel már nem rendelkezünk több energiával vagy erőforrással a színjáték hatékony fenntartásához. Testünk, mi identitásunk fő horgonya, elkezd leromlani, és elménk az identitás további nagy csökkenését, destabilizálódását tapasztalja. Ezért jelenthető ki, hogy az élet múlása önmagában egy valamiképpen egy megvilágosító folyamat. Természetesen mindannyian ismerünk öreg és megkeseredett embereket, akik elmúlt identitásokba ragadtak, de azért van sok ilyen viselkedés, mert tapasztalják az identitás természetes hanyatlását, és ezért ellenállnak ennek a folyamatnak, ahhoz akik/amik voltak, és régi gondolkodásmódjukhoz ragaszkodva. Mivel IDOS az, akinek gondoljuk magunkat, hanyatlásával nagy félelmet érzünk közelgő halálunk miatt, és ezért gyakran kétségbeesetten próbáljuk fenntartani a program működését, rendszerint még erősebben azonosulva a fiktív karakterrel, amit eljátszunk. Még demencia típusú problémák is lehetségesek, amelyek száma most az identitás korában ugrásszerűen emelkedik, részben az erős és tudattalan ellenállásnak köszönhetően, amellyel a legtöbb ember bír, lehetővé éve identitásuk halványulását az élet kései szakaszában, az identitás belülről való erodálását okozva, amely hatalmas zavart okoz.

De az IDOS-t a fiatalabbak is korlátozónak érzik, ezért fókuszálódik oly sok szabadidős tevékenységünk az operációs rendszer ideiglenes leállítására módszerek sokasága segítségével: szerelem, extrém sportok, kockázatvállalás, alkoholfogyasztás, rekreációs szerek, szex, filmek és fantázia játékok, étkezés és vásárlás. Igen, még a vásárlás is! Minden egyes alkalommal, amikor kielégítünk egy vágyat, ideiglenesen megkönnyebbülést nyerünk tőle, és az identitástól, amely a vággyal behálózott bennünket. Így a legtöbben sokat áldozunk az életünkből, megpróbálunk legalább ideiglenesen „kijönni a fejünkből”, és valami sokkal nagyobb és magába foglaló dologba kerülni. Még a heroin függő is egy megvilágosodási küldetést teljesít! Az élet tehát egy természetes felébredési folyamat.

A fenti, IDOS-tól ideiglenesen mentesítő módszereknek az a problémája, hogy gyakran negatív hatással van testünkre és függőséget okoz elménk számára, és súlyos árat fizethetünk az IDOS-tól való ideiglenes mentességért. Amikor függőségbe keveredünk, az IDOS alóli mentesülés dopaminemelkedéshez kapcsolódik, így nincs esélyünk megtapasztalni valódi természetünket, amikor az IDOS átmenetileg leáll. Így, még ha ideiglenesen az identitásnélküliség állapotába kerülünk is, nem a valódi természetünket tapasztaljuk, hanem egy mindent elsöprő test-elme érzést vagy emelkedettséget. Ily módon az IDOS korlátozása és emelkedettségek eufóriája a rombolás és nyugtalanság ördögi körébe zár bennünket, megnehezíti számunkra igazi természetünk felismerését. (Igaz természetünk mindig jelen van, de amikor a test-elme károsan stimulált, a tanú állapot megtalálása még nehezebb.) Azt mondják, sok esetben, amikor ezek romboló ciklusok az IDOS végleges leállását okozzák, őrületet vagy megszabadulást eredményeznek – ha meg nem ölik előbb a test-elmét.

Szóval, mit tehetünk eme identitás játék hatékony és biztonságos, hosszú távú eltávolítás érdekében? Szerencsére, részesültünk az áldásban bizonyos tanítók tanácsa által, akik áthozták a korokon, és a napjainkban is folytatják, akik fenntarthatóbb módokat találtak az IDOS (időnként végleges) leállítására, amelyek közül néhány leghatékonyabb a következő:

1. Azok társaságában való tartózkodás, akik nem futtatják az IDOS-t
2. Meditáció
3. Tantra
4. Ön-kutatás

Ezek nem egymást kizáró módszerek, és az IDOS-t sikeresen leállítók közül sokan a kombinációját alkalmazták e technikáknak.

Az első módszer szerint olyan valaki társaságban időzöl, aki nem futtatja az IDOS-t. Nehézségekbe ütközhet olyan valakit találni, aki mentes az Identity Operating System-től, de az ilyenek gyakran jelennek meg spirituális tanítók alakjában. Gyakran kiszagolhatod őket a béke és szeretet érzéséből, amelyben a közelükben részesülsz, ezért van az, hogy az emberek hajlamosak vonzódni feléjük, és beleszeretni ezekbe a tanítókba (ezt nevezik az önátadás útjának). Mivel ennyire erős hatást gyakorolhatnak az IDOS-t futtatókra, ezért gyakran tiszteletben álló és piedesztálra emelt emberek. Ez mérsékli a tanítvány vagy imádó identitását a tanítóhoz képest, és ez az erős identitás gyengülésének fontos tényezője lehet. Ami azonban ebben az egyenlőtlen kapcsolatban általában történik, az nem az IDOS összeomlása, hanem az IDOS imádóvá vagy követővé való módosulása. A hiteles tanár vagy guru megpróbálja kihúzni tanítványait vagy követőit az imádó-identitásból, és a tiszta létezésbe tolni, de ez csak akkor jár sikerrel, ha a jó tanítóról van szó, és a tanuló készen áll, ami viszonylag ritka kombináció. Ez okból lehet, hogy a legtöbb imádó nagyon spirituális és szeretetteljes, de az identitás elengedéséhez nem kerül közelebb, mint bárki más. Az ilyenek egy életre szeretett tanítójuknál telepednek le, a spirituális ébredés helyettesítéseképpen.

Itt azt is meg kell említeni, hogy legtöbben, akik az identitás játék alól mentesítik önmagukat, a tanítókat és az úgynevezett felébredett tanítványokat is beleértve, valójában az IDOS-nak csak egy finomabb változatát – spirituális változatát futtatják. Ők a felébredés eljátszása közben valójában spirituális fantáziálásba vesznek bele. Az ilyenek azonosítása nehézségekbe ütközhet, ha mi magunk futtatjuk az IDOS-t, így a hiteles IDOS leállítót találni a véletlenen múlhat egy kicsit. Ha egy hamis IDOS leállító – valaki, aki az IDOS spirituális ízével házal, nevezzük SPIDOS-nak – hálójába ragadunk, akkor egy hiteles IDOS leállítóhoz vezető visszaút kihívást jelenthet. Ez azért van, mert a SPIDOS egy IDOS leállító illúzióját kelti, és igaz természetünket szimulálja, a konceptuális spirituális ébredés virtuális világának csapdájába csalva bennünket. De egyes embereknek csapdába kell esniük, egy időre legalább, és így biztos, hogy helyük van a világon a SPIDOS tanítóknak, akik legtöbbjének sorsa végül a kegyvesztettség, megadva számunkra a saját IDOS verziónk hitelesen leállításához rendkívül szükséges sokkot. Az összes virtuális világ végül repedéseket fejleszt ki.

A második út, amellyel leállíthatjuk az IDOS-t, ha az időt az elme kínzásával töltjük, a meditáció elnevezésű elme-koncentrációs technika használatával, amely figyelmünknek rendszerint belső érzéseinkre, hangokra és mondatokra, energiaáramlásra, vagy a légzésre való összpontosítását foglalja magában. Ez a meditációs technika során elvonja az elmét az identitás fenntartásától, lehetővé téve számunkra, hogy az IDOS-nélküliséget gyakoroljuk. Amint gyakorlottakká és rendszeres meditálóvá válunk, megnöveljük az esélyét egy tartósabb IDOS összeomlásnak. Azonban, amint azt már említettük, fennáll a reális veszélye, hogy az IDOS csupán SPIDOS-sá alakul, így meditációnk a spirituális identitás fenntartásának központi támaszává válik. Tény, hogy a legtöbb rendszeresen meditáló ember még sohasem jutott el az IDOS leállásáig, mivel túl sokat fektettek be a spiritualitásba, különösen, ha spirituális tanítók vagy spirituális tanítók követői.

A harmadik út a tantra jóga útja. Itt nyugaton is egyenlőségjelet tesznek tantra és a szex közé, de a szexuális tantra csak az egyik aspektusa ennek a gyakorlatnak, egy olyan aspektus, amely általában ki van ragadva a kontextusból a nyugati gyakorlók által, az identitás egyesülésben (jóga) való erózió helyett az élvezetet állítva a középpontba. A tantra a buddhizmus és hinduizmus misztikus ága, és azon megfigyelésen alapul, hogy minden teremtmény az isteni energia áramlása két kozmikus polaritás (Shiva és Shakti; férfi és nő; isten és istennő) között, és hogy bizonyos beavatások, rítusok és rituálék (amelyek számos különböző tevékenységet foglalnak magukban, beleértve a meditációt, mantrákat, mudrákat, a jógát és a szexuális egyesülést) csatorna tud lenni, hogy az energia ilyen módon elvezethet bennünket az egyesüléshez, és így a megszabaduláshoz. A tibeti buddhista hagyományban a tantrát tekintik a megvilágosodáshoz vezető leggyorsabb útnak, mert képes a bennünk lévő erőteljes energiák kihasználásával a felébredésre sarkallni bennünket. A tantra azonban ugyanazokat a buktatókat rejti, mint a fentebb leírt meditáció – gyakorlói gyakran fejlesztenek ki spirituális identitást az IDOS leállítása helyett, így ahelyett, hogy elveszítenék identitásukat, tantrikus szakértőkké válnak, akik érzelgős mázzal kenik be az identitásnak az isteni unió boldogságában való elvesztése fogalmát. Az autentikus tantra egy bonyolult folyamat lehet, amely különleges (és gyakran titkos) instrukciókat és személyes beavatást igényel, ezzel az IDOS leállításának e módszerét kevésbé hozzáférhető téve a legtöbb ember számára.

Az IDOS leállításának negyedik és talán legközvetlenebb módszerét Ön-kutatásnak nevezzük. Ramana Maharshi, az 1950-ben meghalt indiai spirituális mester volt a legfőbb szószólója ennek a módszernek, valamint legbefolyásosabb tanítványa Hariwansh Poonja (Papaji), és magában foglalja, hogy állhatatosan feltesszük önmagunknak a kérdést: „Ki vagyok én?”, vagy „Mi vagyok én?”, kísérleteként annak, hogy tapasztalati úton lefogjuk identitásunkat. Ha elég komolyak, hajlíthatatlanok és figyelmesek vagyunk e megközelítést illetően, akkor közvetlenül azon felismerésre jutunk, hogy valójában nincs válasz a kérdésre, mert az identitás csupán az IDOS program illúziója, amely némán és láthatatlanul fut életünk hátterében. Amikor az IDOS színjátéka ezen a szisztematikus módon feltárásra kerül, a program gyakran véglegesen leáll. (Hogy valójában mikor és hogyan történik meg az összeomlás, az nem a „mi” ellenőrzésünk alatt áll, mert pontosan a „mi” az, amit összeomlasztunk. Egyesek ezt az „isteni kegyelem”-nek tulajdonítják.)

Ahogy a fenti három másik módszernél említettük, a legtöbb Ön-kutatást gyakorolónak valójában nem sikerül az IDOS leállítása, az inkább Non-identity Identity Operating System-mé (NIDOS) alakul. Így a nem-identitás könnyen válhat új identitásunkká, és azt szimuláljuk, amit gondolunk, hogy az IDOS összeomlás után tapasztalatunk. A NIDOS-t közismerten nehéz észrevenni, mert az ilyet egy ingoványos nem-identitás és ego nélküliséget futtat, rendszerint tudattalanul. Az árulkodó jelek egyike, hogy valaki NIDOS-t futtat, az erős vágy, hogy tanítson, és Szatszangot tartson, mivel ezek révén identitását erősíti, könnyebben fenntartóvá téve a színjátékot. (Ezért mondják hagyományosan a tanítók a tanítványnak, hogy készen áll a tanításra, mert a hiteles felébredéskor a vágy valójában nincs jelen kezdetben, mivel az újonnan felébredett tanítvány az identitás elvesztése által elfújt állapotban van.)

Van tehát ez a négy elsődleges „spirituális” módszerünk (vannak továbbiak is) az IDOS gyengítésére és esetleg végső leállítására. Esetenként a leállás spontán megtörténik, mindenféle módszer alkalmazása nélkül – épp a normál élet során. De anélkül, hogy valamiféle útitervet készítenének azon nemzedékek, akik sikeresen leállították az IDOS-t, az ilyen spontán leállást megtapasztaltak, gyenge tanítókként végezhetik, mert a felébredés első megízlelését teljes és tökéletes megvilágosodásnak élték meg. Nincs tanítójuk vagy útitervük, ami pályán tartsa őket, amikor az IDOS újraindul, és az általában újraindul, sajnos.

Valójában, amikor egy hiteles IDOS leállást tapasztalunk, az IDOS általában elég gyorsan újraindítja magát, nem utolsósorban azért, mert az identitás annyira túlsúlyban van IDOS-fixált társadalmunkban, hogy könnyen visszahúzódhatunk az IDOS-ba, ha még nem szilárdultunk meg teljes mértékben a nem-identitásban. És ezek az időleges IDOS leállások, amelyeket a legvalószínűbb, hogy a NIDOS vagy SPIDOS vált ki – az elme rohan, és megpróbálja a kisajátítani a tapasztalatot. Ha bölcsek vagyunk, és/vagy egy jó tanító tanácsát követjük, akkor fel fogjuk ismerni, hogy mi történik, és folytatni fogjuk akármelyik módszert vagy módszereket, amelyek használatával az IDOS leállhat. Általában több leállásra van szükség, mielőtt az IDOS teljesen törlődne rendszerünkről, és nem tud újratöltődni. De sokszor túl csábító az időleges leállást teljes megszabadulásnak látni, és aztán a NIDOS-t vagy SPIDOS-t futtatni, hogy eredményesen süteményünk is legyen, és együnk is (nem-identitással való azonosulás).

Amíg le nem töröljük az IDOS-t a rendszerünkről, segíthet csökkenteni az IDOS újraindulásának az esélyét, ha minimálisra csökkentjük a kapcsolatot a világ-megszállott identitással. Hasznos, ha olyanok társaságában tartózkodunk, amennyire csak lehet, akik hitelesen leállították az IDOS-t, és célszerű is lecsökkentheti vagy elejteni életünk azon aspektusait, amelyek az identitást segítik vagy fejlesztik – aspektusok, amelyek magukba foglalhatnak kapcsolatokat, foglalkozásokat, intellektuális törekvéseket, filmeket, a televíziót, számítógépes játékokat, spirituális tanításokat és könyveket. Mindaddig, amíg elménket az identitás bármely koncepciója (különösen a nem-identitás identitásáé) szórakoztatja, az IDOS egy változata újra fog töltődni. Nem a vége a világnak, ha így van, mert csupán tovább folytatjuk az identitás eltávolítását rendszerünkről, amíg világunk a végéhez nem érkezik, és ki nem alszik az identitás lángja. De túl gyakran ragadunk bele szabadság első ízének csapdájába.

Persze, csak mert az IDOS leállt, nem azt jelenti, hogy elveszítjük összes érzésünket, legalábbis a kezdeti sokk után nem, azt gondolván, ki lettünk fújva a vízből. Ha ez lenne a helyzet, nem tudnánk funkcionálni a világban, és egész idős gondoskodásra lenne szükségünk. Az IDOS leállásakor fenntartjuk individualitásunk működő érzetét, amelynek nincs érzelmi részesedése. Az individualitás ezen működő érzete azokon a memória fájlokon alapul, amelyek továbbra is jelen vannak, memóriák, amelyek lehetővé teszik számunkra a hatékony működést egy identitás-központú világban. Általában hozzáféréssel rendelkezünk ezekhez a memória fájlokhoz az IDOS-on keresztül, amely azokat a kinek és minek gondoljuk magunkat szolgáltatással nyújtja számunkra, de az IDOS leállásakor memóriánk nem rendelkezik többé az identitás ragadósságával.

És az identitás nélkül futó show során azt látjuk, hogy vágyaink és gondolataink maguk is kezdenek megszűnni, így mély békébe merülünk. Ez nem azt jelenti, hogy vágy- és gondolat nélküliekké válunk, csak leállítottuk, hogy az identitás a vágyak és gondolatok burjánzását ösztönözze. Vágyak és gondolatok még mindig jönnek és mennek, mint égen a sodródó felhők, de nem tudják többé megzavarni a tartós lelki egyensúlyt.

Utolsó pontként meg kell említenünk, hogy az IDOS leállásának nem feltétlenül kell drámainak lennie (csak szeretünk olyanokról hallani, akik jó történeteket kreálnak.) Valóban, a drámai leállás vagy felébredési tapasztalat sokkal csábítóbb lehet az elme számára, hogy megragadja, újraindítsa az IDOS-t – a drámai leállás különleges érzés jó alapja lehet – a további leállásokat nehezebbé téve. Az IDOS eliminációs ciklusok (amelyek rendszerint sok leállást és újraindulást foglalnak magukban) valójában gyakran egészen enyhék lehetnek, így egy nap felébredünk, és ráébredünk, hogy az IDOS nem töltődött újra, mi pedig békében vagyunk. De akár drámai a felébredés, akár leírhatatlan, a legfontosabb tényező számunkra, hogy a tudatosság jelen pillanatára koncentráljunk, és ne arra, hogyan kerültünk a pillanatba. A felébredéshez vezető út irrelevánssá válik, amikor ráébredünk, hogy az egész identitás-játék illúzió volt először is, és hogy aki/ami valójában vagyunk, az mindig is formán és meghatározáson túli – az idő és a tér színjátékán kívüli volt.



Forrás: http://www.energygrid.com/spirit/2012/06ap-idos.html
Kategória: Mindenféle | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 Augusztus 18)
Megtekintések száma: 194 | Hozzászólások: 1 | Címkék (kulcsszavak): elme, kik vagyunk?, személyiség | Helyezés: 3.0/2
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]