Főoldal » Cikkek » Mindenféle

Mégsincs szabad akaratunk?

Mégsincs szabad akaratunk?

2011. június 30.

Magyari Lilla


Az idegtudomány szerint a szabad akarat, ahogyan arra a mindennapokban gondolunk, nem létezik. Cselekvéseinket az agyunk irányítja, és döntéseinket gyakran nem tudatosuló folyamatok határozzák meg. Eszerint a szabad akarat érzése illuzórikus, de ez nem jelenti azt, hogy haszontalan. Az egyén számára fontos ez az érzés, mert cselekvéseit ezáltal tulajdonítja saját magának, és ezáltal képes felelősséget vállalni értük.

Mindennapos élményünk, hogy úgy véljük, tudatosan és saját, szabad akartunkból döntünk. Ennek ellenére a filozófia egyik legrégebbi vitatott kérdése, hogy valóban van-e szabad akarat, és ezt vitatja újabban a kognitív idegtudomány is. Benjamin Libet és munkatársai a '80-as években végzett idegtudományi kísérleteikből arra a következtetésre jutottak, hogy az agyi folyamatok a cselekvéseinket már a cselekvésre való szándék tudatosulása előtt befolyásolhatják. Nincs tehát szabad akarat?

Természettudományos nézőpontból tekintve igazából egyáltalán nem meglepő, hogy nincs. A filozófus Descartes még úgy képzelte, hogy a test, mint egy gép a fizika törvényeit követve működik, míg az elme egy nem-anyagi természetű dolog, amely a tobozmirigyen keresztül befolyásolja a testet. A természettudományban ez azonban nem megmagyarázható. Ha az akarat az agyunktól különböző, nem-fizikai tényező lenne, ami a testünket befolyásolná, akkor olyan működési elveket kellene feltételezünk, amelyek ellentmondanak a fizikai világról alkotott természettudományos modelleknek. Döntéseink eszerint az agyban születnek, amely viszont a fizika törvényeinek megfelelően egy ok-okozaton alapuló, determinisztikus rendszer. Ez azt jelenti, hogy ha „akarnánk” se tudnánk másképp dönteni egy bizonyos szituációban.

Vannak ugyan nem determinisztikus, valószínűségen alapuló fizikai jelenségek a kvantumfizikában, de azok valószínűleg nincsenek befolyással az agyi folyamatokra. Ráadásul viselkedésünk valószínűségi és nem szükségszerűségen alapuló magyarázata sem feltételezné a szabad akaratot, csak azt, hogy ugyanaz az agyi folyamat nem feltétlenül mindig ugyanahhoz a viselkedéshez vezetne. A determinizmus azonban nem azt jelenti, hogy ha például rossz családi körülmények között nőttünk fel, akkor feltétlenül rossz körülmények között fogunk élni később is, vagy ha a szüleink szenvedélybetegek, akkor mi is azok leszünk.

A determinizmus nem zárja ki azt sem, hogy rögzült viselkedési mintáinkat megváltoztassuk. Determinisztikus rendszerek (legyen az agy, egy számítógépes algoritmus vagy az időjárás) is lehetnek rugalmasak, kaotikusak, és viselkedésük sem mindig előre jelezhető. Az agy képes a tanulásra, a genetikai és a környezeti hatások dinamikusan befolyásolják. Azonban felmerül a kérdés, hogy ha cselekvéseinket tudatos vagy nem tudatosuló agyi folyamatok határozzák meg, akkor hogyan lehetünk felelősek a viselkedésünkért? Az agyunk, a testünk mi magunk vagyunk.

Daniel Wegner, a Harvard egyetem professzora szerint a tudatos akarat élménye adja meg nekünk azt az érzést, hogy a cselekvéseink kezdeményezői mi magunk vagyunk. A felelősségérzet és a moralitás alapja tehát nem az, hogy valóban tudatos szabad döntésből cselekszünk-e, hanem az, hogy a cselekvéseinket a sajátunknak érezzük.

 

Az elhatározás megszületése

Libet és munkatársai kísérletükben az ujj mozgatását megelőző agyi aktivitást, a készenléti potenciált vizsgálták elektroenkefalográffal (EEG). Arra kérték a résztvevőket, hogy egy óra számlapját figyelve jegyezzék meg, mikor jutnak el arra az elhatározásra, hogy az ujjukat megmozdítsák. Libet azt az eredményt kapta, hogy az ujjmozgatást megelőző készenléti potenciál már az alanyok tudatos döntése előtt megfigyelhető volt.  Ebből arra következtetett, hogy nem tudatosuló folyamatok irányíthatják cselekvéseinket, még akkor is, ha úgy érezzük, tudatosan kezdeményeztük azokat.

Ennek ellentéte az, amikor a cselekvések nem járnak együtt a tudatos kezdeményezés érzésével. Agysérült betegek, akik agyuk frontális lebenyének középső részén sérültek, szenvedhetnek az úgynevezett idegen kéz szindrómától. Ilyenkor úgy érzik, mintha nem ők irányítanák az egyik kezüket, hanem az saját akarattal bírna. Ehhez hasonló történik például az 1964-es Dr. Strangelove című filmben is, ahol a főhős kevéssé tudja kontrollálni jobb karját, így az néha önkéntelenül is náci karlendítéseket produkál. Agysérülés nélkül is, például hipnózisban arról számolnak be a hipnotizált személyek, hogy cselekvéseik "megtörténtek" velük, ahelyett, hogy azt tudatosan irányították volna. A spirituális irodalom is számos olyan eljárásról számol be (például automatikus írás, asztal-táncoltatás), amikor a médiumok azt élik meg, hogy akaratukon kívül mozgatnak tárgyakat, és így azt egy tőlük elkülönülő tényezőnek tulajdonítják.



Forrás: http://hvg.hu
Kategória: Mindenféle | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 Augusztus 18)
Megtekintések száma: 138 | Címkék (kulcsszavak): szabad akarat | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]