Főoldal » Cikkek » Navnath Sampradaya

A Navnath Sampradaya és Srí Nisargadatta Maharaj 1.

A Navnath Sampradaya és Srí Nisargadatta Maharaj

Cathy Boucher tanulmánya a Navnath Sampradaya-ról

Forrás: http://nisargadatta.net/lineage.html

Mikor 1978 januárjában Bombayban leszálltam a repülőgépről, egy másik világba léptem. A taxi hajnali háromkor száguldott végig az utcákon, utcai alvókat hagyva maga mögött. Úgy éreztem, mintha a halál városába léptem volna be. Másnap Mr. Hate, a Guru veje jött értünk (egy barátommal érkeztem). Történeteket mesélt a Gururól, apósáról Sri Nisargadattáról, és feleségeiről, az első, aki már meghalt, a Guru lánya volt, a másodikat pedig a Guru szemelte ki a számára. Sri Nisargadatta lánya hirtelen halt meg, de előtte együtt nevettek apjával. Második feleségét Srí Nisargadatta választotta ki, és most is boldog házasságban él, amelyből egy gyermekük is született. Elmentünk a piacra, hogy egy kis gyümölcsöt vásároljunk, amit a Gurunak szántunk, felajánlásképpen. Végül 10-kor megérkeztünk az Alfred mozi sarkán lévő Ketwadi Lane-re, amelyet betöltött az utca kakofóniája.

Bent egy kis, bronzbőrű, égő szemű férfit találtunk. Éppen egy vándor borbély borotválta, és pofacsontig fel volt szappanozva. Mereven nézett rám, én pedig ámuldoztam, nem vagyok-e elmebeteg, hogy mindezért vállaltam ezt az utat. Egyszerre volt ijesztő és magával ragadó erejű. Mivel körülbelül egyforma magasak voltunk, egyenesen a szemeibe tudtam nézni, a szemekbe, amelyekért egy fél világot keresztülutaztam, és amelyek egy megvilágosodott lény szemei. Habár Kaliforniában is volt egy spirituális tanítóm, szerettem volna egy igazi indiai Megvilágosodott Guruval is találkozni. Nem volt mérges, csupán színtiszta intenzitás. És amit egyéb alkalmakkor is módomban állt konstatálni, hogy színtiszta Szeretet is volt.

1976-ban fedeztem fel Sri Nisargadatta könyvét, az I Am That-et, a Sri Ramana Maharshi ashram által kiadott Mountain Path Magazine könyv ismertetőjében. Miután kezembe vettem, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez a tanítás Maharshi tiszta nem-kettősségen alapuló tanításához hasonló, azonban Sri Nisargadatta Maharaj egyedi stílusát viseli magán. Az I Am That egy olyan könyv, amely túlnyomórészt nyugati spirituális keresőkkel folytatott beszélgetések során rögzített dialógusokból áll. 1976-77-ben levelet írtam a könyv fordítójának, Maurice Frydman-nak, elismerésemet kifejezendő, hogy erre a tanításra ráirányította a figyelmet. Maurice Frydman érdeklődött, lehetne-e kiadót találni az I Am That-nek az Egyesült Államokban. Azt válaszoltam, megpróbálom, és azonnal el is küldtem a könyv másolatait három olyan kiadónak, amelyek spirituális könyveket adtak ki, az akkoriban szóba jöhető Shambhalának Berkeley-be, a Unity Press-nek Santa Cruz-ba, és a Rainbow Bridge-nek ugyancsak Santa Cruz-ba. A Shambhala soha semmilyen érdeklődést nem tanúsított az I Am That kiadása iránt, Stephen Levinnek, a Unity Press-nél, nagyon tetszett a könyv, de azt mondta, kívül esik a Unity Press szkópján, amelyet az Insight Meditation-ra korlátoznak, a Rainbow Books tulajdonosa pedig a következőt mondta: „libabőrös lettem a könyv olvastán!”

Ez után egy rövid ideig akadályoztatván arra vártam, hogy újabb híreket kapjak Maurice-tól, ehelyett Maurice halálról értesültem. Ekkor úgy döntöttem, személyesen akarok találkozni Srí Nisargadatta Maharajdzsal.

Az első borotvakrémes találkozót követően zavartnak éreztem magam, nem tudván eldönteni, helyes volt-e eljönni Srí Nisargadattához, de el volt rendelve, hogy menjek előre. Visszatérve a Ketwadi Lane-i házba, meglepett, hogy mennyire a közepére esett ez a hely a káosznak, Bombaynek. Belépve a sötét ház belsejébe, majd fellépkedve a meredek lépcsőn a magasföldszinti lakásba, ismét várakozásteljes félelem fogott el. Látogatói megszokták, hogy leborulnak előtte, én viszont bizonyos "amerikai" ellenállást éreztem magamban, hogy meghajoljak egy másik emberi lény előtt. Amikor mégis megtettem, egy kis ízelítőt kaptam a bennem lévő boldogságból. A tolmács elmagyarázta, hogy a leborulás azt jelenti, „nem én, csak te”. A leborulás egyre inkább boldogságteljessé fog válni, minél többször csinálom. De számomra ez volt az első alkalom, és én ideges és nyugtalan voltam.

A félhomályos, hosszúkás szoba falai rozsdás réz színéhez hasonló zöldre voltak festve. A szobában körös-körül öreg embereket ábrázoló rajzok és fényképek, nem ismertem közülük egyet sem. Mindegyiknek egy piros festékfolt volt a homlokán. A szoba túlsó végén masszív ezüst oltár állt, fölötte Srí Nisargadatta gurujáról, Srí Siddarameshwarról készült festménnyel. A portrét virágfüzér övezte, mint ahogy a szoba többi képét is. Maharaj valamilyen állatbőrön ült, egy tükör alatt, szemben egy másik tükörrel. Kissé oldalt tőle Srí Ramana Maharshi egy fotója. A tükör másik oldalán Srí Nisargadatta Maharaj portréja. Az emberek már Maharaj előtt, a földön ültek. Maharaj már beszélgetésbe volt merülve egy fiatal német nővel, aki nemrég érkezett a Srí Ramanasramamból .

Maharaj Vithobáról és Tukaramról beszélt, és az áhítat játékáról. Ahogy telt az idő a kis szobában, egyre inkább megértettem, hogy Maharaj egy nagyon közvetlen módon mutat rá saját természetünkre, gyakorlati instrukciói révén. Ő is egy tanítványi vonal tagja volt. Mi nyugatiak is lelkesednénk az instrukciókért, amelyek ennyire közvetlenek. Maharaj már kissé türelmetlenül viselte a nyugati intellektualitást, spirituális koncepciókat és piaci mentalitást, és ott tartózkodásom során kidobott néhány embert. Híres volt arról, hogy embereket dob ki a házából. Ez az ő részéről egy tanítási módszer volt. De a Satsangon eltöltött első napomon belevont a guru és a tanítvány játékába, és arra biztatta Barbarát, hogy kezdjen mantrázni. Egyaránt voltam féltékeny (azt gondoltam, hogy nekem kellene lennem az egyetlennek, aki kivívja magának ezt a fajta figyelmet), és tanácstalan. Az I Am That nem tartalmaz olyan tanítást, amely odaadást javasolna. Igen, beszélt guruja, Srí Siddharameshwar iránti odaadásáról, de ennyi. Lehet, hogy tudta, hogy mi nyugatiak nem igazán vagyunk összhangban ezekkel az érzésekkel, hogy a mi nem-kettősség formánk: az Én bölcsessége. Mi mindannyian a könyvben olvasott gyakorlatias, gyors megközelítésért jöttünk, és mégis, itt zajlott előttem egy guru és tanítvány közötti kedves isteni játék, és én nem egészen értettem a jelentőségét. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy odaadásra van szükség az ember énje valódi természetére való ráébredéshez. De hiszem, hogy Maharaj tanítványi vonalában ez szerepet játszott.

Egyik reggel korán jöttem, elég korán ahhoz, hogy megpillantsam, ahogy Maharaj reggeli púdzsáját, és áhítatos előkészületeit végzi. Miután olvasott egy szent könyvből (nem tudom, melyikből), gondosan megtisztogatta, és megigazgatta a Szatszang helyiségében lévő képeket. Nagyon gondosan eligazgatta a képek körüli virágfüzéreket is. Töprengeni kezdtem, kik lehettek ezek a személyiségek, hogy ilyen szeretetet és tiszteletet parancsolóak még maga Maharaj számára is.

Későbbi látogatásaim során egy tolmácsot „kaptam”. Suamitra Mullarpattan a tolmácsommá és a barátommá vált. Elhalmozott engem Srí Nisargadattáról szóló történetekkel, és amikor a tanítványi vonalról kérdeztem, elmondta nekem, hogy felmenője és guruja Srí Siddharameshwar Maharaj, és Bhausaheb Maharaj szintén családos ember volt. Valahogyan megérintett ez a dolog, mert kialakult képem alapján a legtöbb guru szvámi vagy szerzetes. De a gondolat, hogy bárki képes megvilágosodni, ha befelé néz, igazán vonzó volt. Természetesen, a Srí Nisargadatta Maharadzzsal való közvetlen kapcsolat hatására az 1970-es években sok kereső spirituális útra lépett. Habár az elmúlt huszonnégy évben figyelmemet teljes egészében Srí Nisargadatta felszabadító tanításainak szenteltem, az utóbbi öt évben, a teljes kontextus, amelyben élt, és tanítványi vonal, ahonnan származott, sokkal lényegesebb volt számomra. Kíváncsi lettem, szerepet játszott-e az ő fontosságában nekünk nyugatiak számára (indiai tanítványai is voltak, de az átadás módja feléjük más volt) az a tény, hogy ő egy családos ember volt egy modern fővárosi negyed közepén. Jóllehet, sokan közülünk anomáliának tekintik Sri Nisargadatta Maharaj spirituális zsenijét, én nem hiszem, hogy a természet tréfája lenne, hogy egy gyakorlatilag analfabéta, Bombay sikátoraiban élő cigaretta árus felébredt. Ennek a csodálatos esetnek valahogyan az ő tanítványi vonalához van köze.

Megtudtam, hogy a tanítványi vonalat, amelynek Srí Nisargadatta Maharaj tagja volt, teljes virágzása idején Navnath Sampradayának, a kilenc guru tanítványi vonalának nevezték. Az utóbbi huszonnégy évben nem tudtam tisztázni, hogy ki volt a kilenc guru, és mi volt a jelentőségük Maharaj tanításában. Maharaj maga nem hangsúlyozta tanítványi vonalát a legtöbb nyugati követő számára. Megemlítésre kerül azonban az I Am That 271. oldalán, a II. rész 97. fejezetében:

Kérdező: Képeket látok itt különböző szentekről, és úgy hallottam, hogy ők a te spirituális elődeid. Kik ők, és hogyan kezdődött mindez?

Maharaj: Közös nevük a ’Kilenc Mester’. Úgy szól a legenda, hogy első tanítónk Rishi Dattatreya volt, Brahma, Vishnu és Shiva szentháromságának nagy inkarnációja. A ’Kilenc Mester’ (Navnath) mitológiai alakok is egyben.

K: Mi jellemzi tanításukat?

M: Egyszerűség, mind elméletben, mind gyakorlatban.

K: Hogyan válhat valakiből Navnath? Beavatás, vagy utódlás révén?

M: Sehogy. A ’Kilenc Mester’ hagyomány, a Navnath Parampara akár egy folyó – a valóság óceánjába folyik, bárki bele lép, azt magával ragadja.

K: Magában foglal egy ugyanezen hagyományhoz tartozó, élő mester általi elfogadást?

M: Akik elméjük ’én vagyok’-ra fókuszálásának a sadhanáját gyakorolják, azok rokonának érezhetik magukat, akik ugyanezen sadhanát követték, és sikerrel jártak. Dönthetnek úgy, hogy szavakba öntve rokonság érzésüket, Navnathnak nevezik magukat. Örömet okoz nekik egy elfogadott hagyományhoz való tartozás.

K: Jár valamilyen előnnyel a csatlakozás?

M: A satsang körének, a ’szentek közösségé’-nek, a létszáma növekszik, az idő múlásával.

K: Befolyásuk alatt tartják ez által az erő, és a kegyelem forrását, amelytől elzárhatnak másokat?

M: Az erő és kegyelem mindenkié, csak kérni kell. Ha egy különleges nevet adsz önmagadnak, az nem segít. Hívd magad bármilyen néven – amíg erős figyelemmel vagy önmagad iránt, az önismeret felhalmozott akadályainak a félresöprése köt le.

K: Ha kedvelem tanításodat, és elfogadom vezetésedet, nevezhetem-e magam Navnathnak?

M: Szerezz örömet szó-függő elmédnek. A név nem fog téged megváltoztatni. Legjobb esetben emlékeztetni tud, hogyan viselkedj. Van egyfajta egymásra következés Guruk és tanítványaik között, akik pedig több tanítványt nevelnek, és így a tanítványi láncot fenntartják. De a hagyomány folytonossága bizalmas, és szándékos. Olyan ez, mint egy családi név, de itt a család spirituális.

K: Megvalósultnak kell lenned, hogy csatlakozz a Sampradayahoz?

M: A Navnath Sampradaya hagyomány csupán, egy tanítási és gyakorlási mód. Nem jelent tudatossági szintet. Ha egy Navnath Sampradaya tanítót Gurudként fogadsz el, akkor csatlakozol az ő Sampradayajához. Rendszerint részesülsz kegyelmének egy jelképében – amely egy nézés, egy érintés, egy szó, néha egy színes álom, vagy egy erős emlékezet. Néha a kegyelem egyetlen jele, hogy a jellemben, és viselkedésben jelentős és gyors változás következik be.

K: Ismerlek már néhány éve, és rendszeresen látogatlak. Gondolataid soha nem álltak messze nézeteimtől. Ez azt jelenti, hogy én a Te Sampradayádhoz tartozom?

M: A hovatartozásod a te saját érzéseidtől és meggyőződésedtől függ. Mindent egybevetve, mindez verbális, és formális. A valóságban nincs sem Guru, sem tanítvány, sem elmélet, sem gyakorlat, sem tudatlanság, sem megvalósulás. Minden azon múlik, hogy te minek tartod magad. Ismerd önmagad helyesen. Semmi nem helyettesíti az önismeretet.

Sampradayájájának vizsgálatakor tekintetbe vennünk, hogy Maharaj a külső guru összes megnyilvánulása felett, minden dualista hiedelem felett áll. Ez az Énben való tartózkodás szükséges, amikor az eseményeket szemléljük, amelyek csak a múló időben valósulhatnak meg.

E nézőpont magunkévá tétele révén tudunk a mélyére hatolni annak, hogy valójában micsoda a Navnath Sampradaya most és a múltban. A Navnath Sampradaya eredetileg a Dattatreyai átadás révén keletkezett kilenc gurura utal. Ahogy Maharaj elmondta, van bizonyos mitológiai minősége ezeknek a történeteknek, amelyek közül sok egészen csodálatos.

Dattatreya szülei rendkívül istenfélő emberek voltak, akik hosszú időn keresztül önmegtartóztatást gyakoroltak abban a reményben, hogy elnyerik a kegyet, hogy fiuk szülessen. Édesanyja olyan gyermeket szeretett volna, aki maga Nirguna Parabrahman (a forma nélküli végtelen) megtestesülése. Mivel hogy lehetetlen, hogy a formátlan formát vegyen magára, Brahma, Visnu és Siva megegyeztek, hogy gyermekükként fognak megtestesülni. Dattatreya Avadhuta, térbe öltözött volt, akit meztelen aszkétaként ismertek. Dattatreyának nem volt szüksége hagyományos gurura, volt neki huszonnégy guruja, a víz, a tengerek, a nyílkészítő, stb. A tőlük tanult erényeket, a "Föld türelmét, a tűz fényességét, az óceán felderíthetetlenségét, az erdő magányosságát, és így tovább, végül saját, egyéni életének egységébe foglalta” (R.D. Ranade Mysticism in India: Poet-Saints of Maharashtra 1983. XI. 7., 9. oldal). Meg tudta találni ezek, és más természeti jelenségek képviselte spirituális tanításokat. Dattatreyát tekintik a megtestesült lemondónak. Avadhut Gitáját olyan fontosnak tartották, hogy azok a szannyászinok, akik minden mást elvetettek, az ő Gitájának egy példányát megtartották (H.P. Shastri). De Dattatreya azon megközelítése, hogy az ember minden lehetséges dolgot és tapasztalatot felhasznál a meditációjához, tökéletesen megfelelő azok számára is, akik a családfő útját járják. Az Avadhut Gita a nem kettősség igazságának az egyik legtisztább kifejtése. Habár az egész Avadhut Gita nagy jelentőséggel bír ebben a tanulmányban, nincs elég helyünk, hogy azt teljes egészében közzé tegyük. A II. fejezet 1. oldalán a következőt írja: "Ne hidd, hogy az éretlen, a hiszékeny, a bolond, a lassú, a laikus és a romlott semmi jóval nem bír. Mind tanít valamit. Tanulj tőlük. Biztos nem adjuk fel a játékot, jóllehet mesterei lettünk?” (Shastri, 8. o.) Ha Dattatreyával összhangban használjuk a mindenféle gurukat, azt találjuk, hogy ezek az általában méltatlan kategóriák bizonyos tiszteletet és értéket kapnak. Ezt a motívumot folytatja a II. fejezet 2. verse: „Nehogy felszínesen azt gondold, hogy a te gurudnak írás és tanulás nélkülinek kell lennie. Ragadd meg az Igazságot, amit tanít, és hagyd figyelmen kívül a többit. Tudd jól, hogy ha egy hajó festett és díszes, át fog vinni a folyón, de ugyanígy fog tenni az egyszínű és dísztelen is. (3. o.)” Sem a gurunak, sem a tanítványnak nincs szüksége műveltségre. Csak arra van szükségük, hogy az igazságban tartózkodjanak. Azért érdekes ez a Dattatreyánál talált tanítás, mivel tökéletes leírását adja Sri Nisargadatta Maharajnak, aki egyszerű és tanulatlan ember, akinél az átadása jórészt közvetlen tapasztalatra támaszkodik, nem pedig szentírási hivatkozásra, sem könyvbéli tudásra.

A III. fejezet 19. versében Dattatreya azt mondja: „Amikor Atman, az abszolút létezik egyedül, és AZ én vagyok, akkor hol van transzcendens Igazság, hol van a boldogság, hol van a tudás, legyen az világi vagy spirituális? (Shastri 13. o.) A minden kettősséget meghaladó igazság azok számára az, akik időt fordítanak a gyakorlásra, és tapasztalatilag megragadják, amit ezek a szavak valójában jelentenek. Az Avadhut határozottan arra ösztönöz bennünket, hogy lépjünk túl a számunkra kedves spirituális koncepciókon. Ugyanezt hangsúlyozza a III. fejezet 21. versében is.” Mondj le, mondj le a világról, és mondj le a lemondásról is, és még lemondás hiányát is add fel. Természettől fogva mindent áthat térként az abszolút tudás, ami te vagy. (13. o.). Ez visz bennünket minden olyan dualitáson túlra, amelyet életünk állomásáról el tudunk képzelni, legyen az a lemondó vagy a családfő elfogulatlansága, és helyez bennünket az Abszolútba.

Dattatreyát aszkétaként is ábrázolják, három fejjel, Brahma, Visnu és Siva fejével. Magán viseli Isten meghatározását, ami a teremtő, fenntartó és pusztító. Kezében hat különböző spirituális tárgyat tart, ezek a japa mala (rózsafüzér), a vizeskanna, damaru (a teremtés dobja), a háromágú szigony, a kagyló, és a diszkosz. A damaru és a szigony mindig Shiva kezében lévő kellékek, a kagyló és a diszkosz általában Vishnunál vannak. A vizeskancsó az aszkéta kevés vagyontárgyainak egyike, mint ahogy a japa mala is. A  Dattatreya ábrázolásokon a négy Védát képviselő négy kutya is lenni szokott. (Swamisamarth.com). Habár a Navnath Sampradaya a nagy bölcs aszkétával, Dattatreyával kezdődik, az ő átadása meghalad minden meghatározást, lemondót, vagy családfőt.

Dattatreyának feltételezhetőleg tanítványa volt Patanjali, találtam erre egy hivatkozást egy nem-kettős bölcsek életrajzával foglalkozó weboldalon „a tőle származó munkákat tekintve, valószínűleg a legvitathatóbb az, amit a Markandeya purana említ, hogy ő tanította az Asthanga jógát Patanjalinak, aki ezt követően megírta a jóga szútrákat”, (1). Azt beszélik, Dattatreya kezdeményezte a Matseyendra Natha-t (más néven Matchindra Nath).

Nisargadatta Maharaj tolmácsommal, Mr. Suamitra Mullarpattannal egyetértésben, a Navnath Sampradaya a 9. a 14. század között kezdődött. Mr. Mullarpattan azt írja: „Ezek a következők voltak: 1) Matchindra-Nath (9. század), akit a három fő hindu isten (Visnu, Shiva, Brahma) beavatottjai egyikének tartanak, nevezetesen Shiva a tudományba és a jóga tanításába. 2) Gorakha-Natha kapott beavatást az első Nath –tól, aki Matchindra Nath, Gorakhnath nagyon fontos Nath volt, mivel megalapította a hagyomány pontosan körülírt rendszerét, átvéve a korszak uralkodó vallási szektáinak legjobb és a „legtisztább” technikáit [sic: technika. Ez a Nath spirituláisan erőteljes és rendkívül előrehaladott (Megvalósult) szent volt. A legenda szerint az volt a feladata, hogy „felébressze és megmentse” a Guruját, (az első Nath-t) a női követők által alapított Tantrikus szekta csapdájából, amelynek a birodalmát csak nők irányítják. Az ő asztrál-testén keresztül élt az első Nath-Matchindranath élvezetes életet a birodalom királynőjével. Gorkh-Nath látogatást tett a palota a királynőjénél, és elmondta a Nath szekta „felébresztő misztikus hívását”, egy dob hangjaival szinkronizálva. 3) Jalandar-Nath, 4) Kanifanath, 5) Chapati-Nath, 6) Naganath, 7) Barbari-Nath, 8) Revan-Nath, 9) Gaininath .”

Úgy tűnik, Matchindra-Natha-t Matseyendrath-nak is nevezik. Bár a tanítványi vonal nyilvánvalóan nepáli területen indult, úgy látszik, átköltözött nyugat Indiába. Annak ellenére, hogy Mr. Mullarpattan szerint Matchindranath / Matyendranath-t kimentették bizonyos tantrikus balesetből, én is úgy látom, hogy neki tulajdonítják bizonyos Tantrák megírását, köztük a Kaulajnananirnaya Tantra-ét. (2)

Sőt, ezt találtam George Feurersteintől: „Tibeti források említést tesznek Luhi-pa-ról (Luyi-pada), mint első siddháról, aki nagy valószínűséggel Matsyendranatha-val, a híres Gorakshanatha tanítójával azonos... A natha-siddha-k ... a jóga hatalmas fejlődésére gyakorolt hatásuk miatt külön kezelést érdemelnek (Textbook of Yoga, Georg Feuerstein, 10. fejezet) (3). Ez azért rendkívül érdekese, mert a siddha hagyomány, lévén orientációjában tantrikus, a lemondó, és családfő beállítottságúak számára egyaránt alkalmas, amint ezt az előző fejezetben (Overview of Householders in the East). A hatha jógának dedikált lap elbeszéli Matseyendranath „Matsyendranatha, a Halak Ura, valószínűleg a X. század elején élt. Ő tekinthető hatha jóga első tanítójának, és valószínűleg ő hozta létre a Kaula Iskola Yogini ágát és a Nathapanth szektát. A nath jelentése mester, vagy úr, és arra a jógira utal, aki mind a megszabadulással (mukti) és a természetfeletti erőkkel (siddhi) bír. Matsyendranatha-t tartják a nyolcvannégy nagy adeptus (maha-siddha) egyikének, további ismert nevei Minanatha, illetve Luipa. Lehetséges, hogy Luipa a Lohipada rövidített formája. Nepál oltalmazó istenségeként is tisztelik, Bodhi Sattva Avalokiteshwara transzcendens formájában” (4). Avalokiteshvara az Együttérzés Bódhiszattvája, a világ védelmezője. Amint az eddigiekből is látható, sok nézőpontból szemlélhetjük, hogy ki is volt pontosan Matchinendranath vagy Matsyendranath, de láthatjuk, hogy a Tantra, a Jóga, és a Natha hagyományok sarkalatos pontja volt. Hogy ezekre a gyakorlatokra hogyan tekintünk, a kommentátor nézőpontjától függ. Az én tolmács barátom, Mr. Mullarpattan szemszögéből nézve, a Tantra világába való bemerészkedése miatt volt szükség Matsyendranath (Matchindranath) megmentésére, de az is nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy a Tantra transmutációs aspektusa továbbadásra került a Navnath utódvonalba, még ha a szexuális aspektusoktól megtisztítva is.

Az egyik, Mangalore-ban tett utazásnak szentelt oldalon említést találtam Matseyendranath-ról ”... Mangaladevi istennő, akinek a kegyhelye a Bolar-ban a X. században épült templom, Kerala híres hercegnőjének emlékére, akiről azt beszélik, hogy Matseyendranath, a a Nath kultusz élharcosának kísérője volt.” Végül is ez az utódvonal létrehozta saját útját, a nyugaton virágzott Maharashtra-t. A Maharashtrai miszticizmusról R.D. Ranade (aki maga is Navnath Sampradaya tag) a következőt írja: „Az, hogy Matsyendrantha és Gorkshanatha mikor és hogyan élt és virágzott, valójában nem meghatározható. De az továbbra is világos, hogy nem lehet, hogy ezek nem történelmi nevek. Matsyendranatha mögött mitológiánk van, de Matsyendra után történelmünk...”(1983: 19. o.). Ranade professzor azt is egyértelművé teszi, hogy a Natha utódvonal egyenesen azon Maharashtran szentek óceájába folyik, mint például Jnanadev. Azt írja: „.. Bizonyos, hogy Nirvritinatha és Jnandeva a nagy Gahininatha spirituális vonalába tartoznak, amit maga Nivritti és Jnanadeva írásai nemegyszer hitelesen bizonyítanak. Azt, hogy Nivrittinatha a spirituális tudását Gahininatha-tól vette át, és, hogy a Gahininatha spirituális tudása Goraksha-tól, és Boraksha-é Matsyendra-tól származik, szükségtelen ismételgetni.” (19. o.) Mr. Mullarpattan szerint a „a második Nath, azaz Gorakh-Nath, megtisztította a spirituális ’sadhana’-t, vagy gyakorlatot/technikát, azáltal, hogy megszabadította a felesleges és bonyolult rituáléktól, és a dhyana-yoga/raja-yoga-t ajánlotta, amely annak megtisztulásához, neutralizációjához vezetett, amelynek eredménye a tiszta-tudatosság/létezőség (egotól/egyéniségtől való megfosztottság, és ami később a Nirgun-Par-brahman felé halad, illetve azzá alakul...”

A kilenc natha guru közül a nyolcadik guru az, aki elkezdi a Navnath Sampradaya-t, a Revan-Nath-t. Mr. Mullarpattannal való levelezésem során szereztem tudomást „Revan-Nath-ról, akit csecsemőként a Reva folyó homokágyában találtak.” Ő alapította a Revagiri Mountain magaslatain álló központot. Őt követte 2) Kad-Siddheshwar Maharaj,

3) Guru Lingam-Jangam Maharaj, aki Nimbargi Maharaj-ként is ismert (1789/1875), 4) Shri Bhausaheb Maharaj (-1914), 5) Siddharameshwar Maharaj (1875-1936), és 6. ) Sri Nisargadatta Maharaj (1987-1981). Mr. Mullarpattan elmesélte nekem, hogy az első két guruk nem házas ember volt, hanem lemondó. A Sociology of Religion - The Navnath Sampradaya beszámol Revan-Nath, Dattatreya és Matchindranath találkozásáról: „Egy nap, miközben mezőgazdasági munkát végzett, Srí Dattatreya-nak látomása támadt, és kegyelme folytán mahimasiddi-t (okkult erő) ért el, amelyek révén csodákat tett. Ezáltal vált híressé a környéken, mint ’Revanasiddha’. Egyszer Matchindaranath látogatást tett arra a helyre. Az okkult hatalma miatt ellenségeskedésről megfeledkezett tigrisekkel, oroszlánokkal és más vadon élő állatokkal találta Matchinderanath-t. Ettől a látványtól Revananath-nak leesett az álla. Rájött, hogy mahimasiddhi-je nem segít. Ezt Brahamjnana-ja (Isten megvalósítása) révén érhetná el. Kívánságának megfelelően Matchindaranath-t elvitte Revananath Srí Dattatraya-hoz. Sri Dattatraya bevezette Revananath-t a spirituális életbe, és Revananath Srí Dattaraya útmutatása mellett gyakorolta egykor a penitenciát.” (50. o.) Bár az események egymásra követrkezése, és az idő folyása természetesen nem éppen világos, mégis egy határozott spirituális kapcsolat van Dattatreya és a Navnath utódvonal között. Bár a helyes időrendet nem ismerem, tudom, hogy Revananath-ot Kad-Siddeshwar Maharaj követte. Ő Muppina Muni néven is ismert. K.B. Dabade vallásszociológia tárgyú könyvében A Case Study of Nimbargi Sampradaya-ban ezt írja: „Nimbargi szentje 1790-ben Solapur-ban (Maharashtra) született, de életét Devar Nimbargi-ban, egy Bijapur körzetbeli (Karnataka) faluban élte le. A Lingayat kaszt Nellawai al-kasztjába tartozott. Családi neve Misalkar volt, horoszkópikus neve pedig Narayana vagy Nagappa. Tanítványai úgy is szokták nevezni, hogy Narayan Rao, vagy Bhasaheb. Juangam Mahara néven is ismerték, ami valójában a kilencedik Guru, spirituális tanítójának a neve). De ő ezt jelvényeként alkalmazta, az általa komponált dalokban” (49. o.). Virasaiva vagy Lingayat tagok volt, és elterjedtebbek Karnataka-ban és Nyugat-Indiában voltak elterjedtek. A Sociology of Religion of the Navnath Sampradaya bevezetőjében található egy értelmezése a Veerasaivista mozgalomnak, „A Veerasaivizmus [Virasaivizmus] egy tizenkettedik századi reformista mozgalom Karnataka-ban, egy Basava nevű karizmatikus vezetővel az élén. A Veerasaiva tanítás központi eleme, hogy nem hajlandó elismerni a rituális szennyezettség és tisztaság alapelvét, a Brahminikus hinduizmus alapját. A biológiai folyamatok, mint születés, halál, menstruáció, köpés és jati (kaszt) okozta rituális szennyeződés elkerülhetetlenül szükségessé teszi a személyek elkülönítését egy meghatározott időszakra, mielőtt a megtisztulás végbemenne. Veerasaivizmus az ötféle szennyeződés figyelmen kívül hagyását hirdeti. A Veerasaivizmus nem ismeri el a rituális szennyeződést, és gyakorlatilag jelentősen enyhíti azt. A Veerasaivizmus nem hajlandó különbséget tenni szerencsés és szerencsétlen alkalmak között, azon az alapon, hogy Siva jelképe a Linga nem ismeri a szennyeződést” (Bevezetés, ?: 41. o.).

A Lingayatok egy láncra fűzött lingamot viselnek, ezen kívül nincs másra szükségük az istenség külső reprezentációjára. Figyelemre méltó, hogy a Navnath Sampradaya néhány alapítója Lingayat illetve Virasaiva, ugyanis ez volt az a forradalmi mozgalom, amely lehetővé tette, hogy az élet minden területéről származó emberek, és mindkét nem megtalálják Shivát önmagukban. Úgy vélem, hogy e demokratizáló mozgalom váltotta ki azt a reakciót, hogy Nyugat-India kapcsolatba kerül az iszlámmal, amely magába fogadja az emberek összes osztályát, felekezetét és nemét. Ez a Virasaivizmus középpontjában álló tekintélyrombolás hozzánk valójában a huszadik és a huszonegyedik században ér el, olyanként, amihez könnyen kapcsolódhatunk. A tabuk, India spirituális struktúrája bizonyos részeinek a lebontása lehetővé teszi számunkra, modern emberek számára, hogy részesei legyünk ezeknek a tanításoknak. Még csak gyakorló hindunak sem kell lennünk a hagyományos értelemben annak érdekében, hogy ezt meghalljuk. Ez a hozzáállás a legnyilvánvalóbb módon Srí Nisargaddatta Maharaj Satsang szobájában érződött.

Nimbargi Maharajhoz visszatérve, kanyarodjunk a vissza történetünkhöz. Egy alkalommal Nimabargi Maharajnak álmában megjelent Vittal (Visnu), és azt mondta neki, menjen el Siddhagiri városába (Deshpande, 2). Belépve a templomba egy jógit talált, aki egy mantrát adott neki, és azt mondta, hogy rendszeresen meditáljon rajta. (Deshpande, 2. o.) De ő hazatért, és megfeledkezett erről. Felismervén kiválasztott tanítványának hanyagságát, a jógi egy nap eljött a házába. A guru a szíves látás után két rúpiát kért felajánlásként. Nimbargi Maharajnak kölcsön kellett kérnie, mivel neki magának nem volt. A guru visszaadta neki a rúpiákat, és azt mondta, egyet költsön a családjára, egyet pedig a spirituális életére. Sri Nimbargi Maharaj megkérdezte: „A világi ember boldoggá tehető az Istenen való meditációval?” A Bölcs azt válaszolta: „Mi lehetne lehetetlen az Isten kegyelme számára?" (Suresh Gajendragadkar 11. o.). Ez volt Nimbargi Maharaj lelkiismeretes gyakorolásának a kezdete. Kelmefestő volt, de úgy érezte, ha pásztor lenne, az jobban elősegítené a soirituális gyakorlatot. Gyakorlatait harminchat éven át végezte, 31-től 67 éves koráig. Életét látszólag eseménytelenül, szokványos családi életet élve töltötte. Hatvanhét éves korában Felébredetté vált, és a napi ügyeket átadta a fiának. Emberek beavatását végezve élte a Jivanmukta életét, egészen 95 éves koráig. (Deshpande, 3. o.).

Úgy tűnik, hogy Nimbargi Maharaj élete során a legnagyobb gondot az erkölcsi problémák, a házasságtörés, kapzsiság, lopás és a jóga erőkkel való visszaélés jelentették. Nimbargi Maharaj nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel Bodhe-Sudhe című könyvében. A II. fejezet 9. versében, a Women, Wealth and Lands-ben ezt írja:

Minden ember a három minőség hálójába ragad. Ezek a nő, a jólét és a földek. Isten e három minőséget mindenki számára biztosítja. Meg kell elégedni ezekkel, amíg az ember meg nem hal. Nem szabad e tulajdonokat megvetéssel kezelni, és úgy tekinteni rájuk, mint nem létezőkre. Ne szabad mások e három tulajdonát megkívánni, éjjel-nappal, és sóvárogni utánuk. A szemek, amelyek bámulnak, meg fognak perzselődni és el fognak égni. És az elme, amely mások tulajdonára vágyakozik, el fog szenesedni. Egyedül e három dolog az ellenséged. El fogsz pusztulni, ha azok utasításait követed. Ezekben nem szabad megengedni semmilyen szabadságot.

Ha az elme vágyát nem tudod kontrollálni, akkor Istenhez kell imádkoznod ennek érdekében. De soha nem szabad mások tulajdona után vágyakoznod. Mások ingatlanját, gazdagságát és földjeit úgy kell tekintened, mint a pokol legrosszabbik fajtáját, és azzal kell megelégedned, amit Isten megadott számodra. (38. o.)

Bár ez hagyományos erkölcsi tanításként hangzik, érdemes megemlíteni figyelmeztetését „Nem szabad tulajdonaidat megvetéssel kezelned, és úgy tekintened rájuk, mint nem létezőkre.” Lehet, hogy arról beszél, hogy az embernek nem szabad megtagadnia, amije van, azt éreznie, hogy a másik személy tulajdona jobb, mégis, van ebben valami mélységes, mert sokszor a spirituális emberek kettős kötelékbe helyezik magukat, egyszerre ragadnak bele a kötődésbe és idegenkednek a tulajdontól, anélkül, hogy bepillantást nyernének a megnyilvánulás természetébe. Ez az a valószínű többlet, ami a kijelentésnek tulajdonítható, ahhoz képest, amit a fejezet moralizáló hangja jelezne, de talán van benne valami. Ezen erkölcsi kérdések némelyike nem látszik a tanulmány tárgyához tartozónak, és a XVIII. századi falusi élet keretei közé kell helyezni.

Sri Nimbargi Maharaj ezt mondja a Bodhe-Sudhe 21. oldalán: „14. vers – A képmutató kifelé azt mutatja, hogy az Énen (Atman) meditál, miközben belsőleg a világi tárgyak foglalják le a gondolatait. Soha nem szabad képmutató módon töltenünk az időt, mert Isten mindentudó és mindenütt jelenvaló, Ő mindent tud. Ezért soha ne próbáld becsapni Őt képmutatás révén” (Deshpande, 21. o. Arról is beszél, hogy ne válj teherré mások számára, és hogy az embernek nem szabad koldussá válnia. A 29. versben (Desphande) azt mondja, ne nyújtsd a kezed (mint egy koldus):

Soha ne nyúljon tovább a kezed, mint amennyire szükséges. Ha valaki ily módon vesz el másoktól, mindig elégedetlen marad. A kolduló kéz elátkozottá, és szennyezetté válik. Ezért az ember a kezét mindig emelje (adásra).

Papok és Jangamok átkozottá teszik kezeiket a más tulajdona iránti kapzsiságuk révén, és azáltal, hogy kezüket e célból nyújtogatják. Nekik tehát sosem sikerül teljesíteni vállalásaikat; nyomorúságuk nem fog megszűnni és vágyaik mindig kielégítetlenek maradnak. Nem szabad tahát elfogadni másoktól semmit ingyen, vagy könyörületből. Az embernek adnia kell másoknak a saját eszközeivel.

Ez nyilvánvaló kritika a lemondók felé, akik nagy műsort rendeznek önmegtartóztatásukból, és mégis ahhoz kötődve maradnak. Én személyesen voltam tanúja, mikor Sri Nisargadatta undorral fordult egy okker ruhába öltözött szvámihoz, aki mellé ült a pódiumára. A beszélgetést követően Srí Nisargadatta Maharaj felállt, fogta a felajánlott pénzt, és szvámi elé helyezte. Másnap reggel Srí Nisargadatta azt mondta, hogy a szvámi csak a hasa táplálásáról beszélt, és nagyobb szüksége van a pénzre, mint neki. Szóval, csak sejteni lehet, hogy ez a tüntetően spirituális viselkedéssel szembeni bizalmatlanságot és a bizonyos fajta lemondókkal szembeni gyanakvást a guru átadta a tanítványnak, és még mindig áthatja sampradaya. Az is lényeges, hogy a családos ember és a belsőleg lemondó sokkal erényesebb, mint a sannyasin, aki nem mondott le belsőleg.

A családi élet közepette végzett lelki gyakorlat nagy kihívást jelentett Srí Nimbagi Maharaj számára, és belső lemondást követelt. A Bodhe-Sudhe 16. versében azt mondja, „a feleség, a gyermekek és az unokák elfogulttá tesznek bennünket, és ez az úgynevezett „Maya” (ragaszkodás). El kell kerülni, a csapdát, vagyis a csábításokat. Nem szabad túlságosan szeretni a gyermekeinket. Ezzel együtt, nem szabad mulasztást elkövetnünk ételük és ruházatuk intézése terén. Úgy kell viselkedni velük, mintha mások gyerekei lennének. Ha önző célból többletgondoskodást kapnak, az károsítani fogja őket. Hagyva, hogy tegyék a dolgukat, nem szabad belekeverni magunkat az ő maya-ragaszkodás csapdájukba, és partnerükké válni örömeikben és bánataikban.” Srí Nimbargi Maharaj e megközelítés eredményeképpen élete derekán rahaszkodásmentessé vált. A modern nyugati szemlélet számára ez a megközelítés érzéketlennek tűnhet, mégis van igazság az ő családi élettel kapcsolatos álláspontjában, amennyiben megpróbál teljes részvétellel, és mégis a ragaszkodás iránti éberséggel élni. Talán ez az intelem, hogy ne tegyük tönkre a gyermekeket, amely engem a legmélyebben szíven üt!

Life and Teachings című könyvében tanácsokat ad arról, hogyan kell dolgozni, a helyes hozzáállásról, a semmittevés veszélyéről, a szorongás hiábavalóságáról. A munka közben meditációról ír a Meditation while Working with Hands című, 49. fejezetben:

A Sadguru beavatását elnyerve a spirituális életbe, végezhetsz munkát a kezeddel, miközben ismételgeted Isten nevét a fejedben. Dolgozz a kezeddel, és meditálj Hari Istenen, pókháló fonalaként figyeld a belégzés és a kilégzést (vagyis Isten nevét sződd bele minden légvételbe, mint ahogy a pók szövi a hálót a fonalaiból).

Úgy kell élned a családi életet, mint a munkás, akinek fél szemét munka közben mindig a bérén tartja. Továbbra is komolyan meg kell dolgoznod a bérért, vagyis, elegendő pénzt kell keresned, hogy fenntartsd a családot, de egész idő alatt Istenen kell meditálnod. Egyedül a testet szabad bevonni a munkába, miközben az elmét és a lelket Atmannak kell teljesen elfoglalnia. (Sri Nimbargi Maharaj: Life and Teachings, 1978: 39. o.)

A mantrikus beavatás része az átadásnak, bár a hangsúly nem annyira a hangon, hanem a mantrának magának Istenné válásán van. Ahogy azt Sri Nisargadatta Maharajnál tett látogatásom közben megfigyeltem a mantrikus beavatás még része a beavatásnak, amit alkalmanként használni szokott. Sri Nisargadatta nem mindenkit avatott be, aki eljött hozzá; nem tudom, milyen kritériumok alapján szokott dönteni, hogy kinek ad mantrát beavatás céljából. A Bhausaheb Maharaj és tanítványa Sri Nimbargi Maharaj közötti levelezés gyűjteményének bevezetőjében azt írja, létezik egy magyarázat, amely tisztázza a mantrák használatának a kérdését:

Jelentőség:

„Nama-jóga” egy kifejezetten a mi számunkra kitalált szó, amely Srí Maharaj spirituális filozófiáját és tanítását jelöli. Ő maga nevezte el Jnana-Marga-nak, vagy az ön-megvalósítás ösvényének. A „Nama-jóga” azonban kettős értelemben használatos. Valójában mindkét szónak – Nama és jóga kettős jelentése van. Nama jelent i) meditációt az Isteni Néven, és ii) Istenit virtuálisan. Sok más szenthez hasonlóan, Sri Maharaj számára is a Nama (név) és a Rupa (forma) Istennel magával azonos. A Név maga Isten. A jóga Istennel való spirituális egyesülést vagy Isten megvalósítását jelenti. Az első értelemben a Nama-jóga az Ösvényt, míg a második értelemben a Célt reprezentálja, az Isteni Néven való meditációként, ha helyesen gyakorolják, az Úr látásának és boldogságának a megvalósításához a vezet. (Sri Bhausaheb Maharaj: Life and Nama Yoga, 1978: 4. o.)

Ez az idézet mind magyarázza, mind meghaladja, amire Nimbargi utalt Isten nevén való meditációra vonatkozó tanácsában. A Jnana-jógával és a Nama-jógával egybeolvadó végighalad az utódvonalon, azonban a modern időkben Sri Nisargadatta Maharaj nem mindig ad mantrát azoknak, akik darshanért jöttek hozzá, úgy tűnik, hogy a tiszta Jnana Marga-t részesíti előnyben.

Miután Sri Nimbargi Maharaj hosszú és kemény gyakorlatozáson ment keresztül, mint családapa, sok tanáccsal tud szolgálni a gyakorlás módját illetően. Megsejti, hogy az embernek állandóan Énjének tudatában kell lennie, amit nem könnyű elérni, különösen, ha részt vesz a napi ügyekben, amelyek általában az elmét veszik igénybe. Habár a hangja kissé moralizáló, azért találhatók megfelelő tanácsok a Bode Sude 51., Relinquishment of forgetfulness and living in constant wakefulness című versében:

A felébredés az Atmanra való emlékezés, és a felejtés az Atmanra való nem-emlékezés. Az Atmanra való emlékezés, ami mindenféle munka könnyen közben végezhető, szent és elsőrendű. A lehetetlenségek lehetővé válnak, míg a jó gonosszá válik a feledékenység miatt, és bármi, amire szükség van, kommunikáció által történik, vagy hallod, semmisé válik. Tehát, ha mindig Atmanra emlékezel, Őt látod, és Rá gondolsz szakadatlanul, minden biztossá fog válni, és az ember el fogja érni egy Béke-Swa-sthata-t, a "Swa" jelentése az ember saját formája, vagyis Swarupa, és a Stha jelentése ’szilárdság’, vagyis Sthirata. Ha állhatatossá válsz az Énben, akkor mindenhol állhatatos leszel.

Ha megsemmisíted a feledékenységet, és megszilárdulsz az emlékezésben, életminőséged Abszolúttá válik, semmitől sem fogsz szenvedni ebben a világban, és el fogod érni a feloldozást saját énedben. Érdemes tehát egy pillanatot sem vesztegetve, szakadatlanul meditálnod. Az élet valódi értelme a te saját Atmanodban áll. Minden, ami Atman nélkül, és az Ő látása, és a Rá való emlékezés nélkül teszel, az értelmetlen, értéktelen és eredménytelen. ((Sri Nimbargi Maharaj: Life and Teachings, 1978: 87. o.)

Sri Nimbargi Maharaj itt néhány nagyon fontos pontot fogalmaz meg, amelyek egyaránt lényegesek a nyugati aspiráns számára is, habár nem az ő kétszáz évvel ezelőtti tanítványa. Amikor azt mondja, hogy „az Atmanra való emlékezés, ami mindenféle munka könnyen közben végezhető, szent és elsőrendű”, akkor mindazok mindennapi életét átalakítja, akik az Abszolút közepébe törekszenek, és szentesíti a családfő ösvényét. Ismételten arra emlékeztet ezzel bennünket: „Ha állhatatossá válsz az Énben, akkor mindenhol állhatatossá válsz”. Ez a hangsúly vonul végig az utódvonalon, visszhangzik Sri Nisargadatta Maharaj szavaiban, az I. kötet, 26. fejezet, 1971. szeptember 5-i beszélgetésben:

Kérdező: ... Az utóbbi két és fél évben utazom, nyugtalan vagyok, keresek. Egy jó életet akarok élni, egy megszentelt életet. Mit kell tennem?

Maharaj: Menj haza, vedd át apád vállalkozását, gondoskodj idős szüleidről. Vedd el a lányt, aki rád vár, légy hűséges, légy egyszerű, légy alázatos. Titkold el erényességedet, élj csendesen. Az öt érzék és a három minőség (gunák) a te nyolc lépésed a Yogában. És az ’én vagyok’ a Nagy Emlékeztető (mahamantara). Megtanulhatsz tőlük mindent, amit tudnod kell. Légy figyelmes, kutass szüntelenül. Ez minden.

Ez a párbeszéd sok olyan utasítást foglal magában, amelyet régen Srí Nimbargi Maharaj adott, és ami ma is alkalmazható. Még egyszer, az Én a mahamantra, és az egész élet a jóga lépéseiből áll. Sri Nisargadatta itt a nyugati fiatalembernek adja tovább ezt az utat. A világi életbe való hazaküldésünkkel menekülésre kért bennünket, lévén mi magunk vagyunk az érzékek és gunák átalakításának instrukciói, felfedezve, hogy saját létezésünk érzése a szakadatlan mantra kell, hogy legyen. Ez a párbeszéd a megtévesztő módon egyszerű, de a teljes átadást tartalmazza, amit Srí Nimbargi továbbadott Srí Nisargadattának.

Folytatva a történetet, tekintsük Sri Bhausaheb Maharaj-t, született Shri Venkatesh Kanderao Deshpande-t (1843-1914). Sri Bhausaheb 14 évesen találkozott Sri Nimbargi-val, és kapott beavató mantrát Srí Sadhubua-tól a Nimbargi szentje kívánságára. Mivel Sri Bhausaheb a Deshastha brahmin kasztjából való volt, és Srí Nimbargi Maharaj egy Lingaya volt, Bhausaheb ellenállásában részesült belülről is, és kívülről, családja részéről is. De ez nem gátolta őt a lelkes gyakorlásban, és hogy felébredjen Srí Nimbargi Maharaj gyámkodása alatt. Felébredt, és felhatalmazást kapott Srí Nimbargi-tól az utódvonal folytatására. (Deshpande, 1978: 2. o.) Az Academy of Comparative Philosophy and Religion által kiadott Life Sketch and Nama-Yoga bevezetőjében a következő olvasható Srí Bhausaheb Maharaj-ról: több bizonyítékot találunk belső pártatlanságára és életszemléletére, mint a spirituális gyakorlati megközelítésre, „az értéktelen dolgok leleplezése és a róluk való lemondás”, ez az ő Vairagya-ja [pártatlanság]. A lényeges eléréséhez el kell kerülnünk a nem-lényegest. Annak dacára, hogy szeretem Sri Ramadas-t, a Sri Maharaj által javasolt lemondás belső és nem külső volt. Vasistha bölcsként Sri Maharaj az ’Antastyaga’ szellemi lemondást preferálta. Azt tanácsolta tanítványainak, hogy világi feladataikat végezzék tökéletes gondossággal. De figyelmeztette őket, hogy szem előtt kell tartaniuk az életre vonatkozó be-all-and-end-all spirituális tanítást, és azt is kijelentette, hogy a legmagasabb kitartásra van szükségük. Ennélfogva, napi munkájuk végzése közben sem kell abbahagyniuk az Isteni Néven való meditációt. (Deshpande 5-6. o.). Családos ember volt, és instrukciói közül néhány a fiaihoz írt leveleiben található. Inchagiri faluban megalapított egy Math-t [kolostor]. Már több megvalósult tanítványa volt, de úgy tűnt, hogy a Navnath Sampradaya két nagyobb csoportra osztható, ezek Srí Amburao Maharaj, aki a guruja volt R.D. Ranade professzornak (aki a legtöbb létező munkát elérhetővé tette az utódvonalról, és a Maratha Szent Költőktől), és Sri Siddharameshwar, aki mások mellett Srí Nisargadatta Maharaj-nak és Ranjit Maharaj-nak is guruja volt. Tovább »

Kategória: Navnath Sampradaya | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 Augusztus 17)
Megtekintések száma: 1134 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 4.7/3
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]