Főoldal » Cikkek » Nisargadatta Maharaj

Tudatosság és tudat különbözősége Nisargadattánál

Tudatosság és tudat különbözősége Nisargadattánál

Jelen írás Bill Morgan jegyzete, amit egy önmagát Nisargadatta Maharaj indiai bölcs tanításainak szentelt e-csoport számára készített.

Az 1982-ben eltávozott Nisargadatta ön-megvalósított bölcs volt, aki az „én vagyok” belső érzésében való állandó tartózkodás útját tanította. Ezt az ön-kutatási utat tanította Ramana Maharshi az Arunachala nagy bölcse is, aki 1950-ben hunyt el. Mindketten azt mondták, hogy a tényleges identitásunk kutatásában való tartózkodással végül felismerések sora fog bekövetkezni, ami önmegvalósításhoz, vagyis az Én felismeréséhez vezet, ami nem különbözik attól, amit a Buddha „felébredésnek” nevezett. Jelen írás a Nisargadatta által a „tudatosság” és a „tudat” szavak között tett finom különbözőséggel foglalkozik.

TUDATOSSÁG ÉS TUDAT

Néhány hozzászólásban hasonló zavart vettem észre, amely engem is elfogott kezdetben, amikor Nisargadattát kezdtem olvasni. Ez arra a különbözőségre vonatkozik, ahogyan a „tudatosság” és „tudat” kifejezéseket használja.

Ahogy a legtöbben, én is mindig azt hittem, hogy e két szó lényegében ugyanazt jelenti, de N. szóhasználatában két nagyon különböző jelentésre utal. Amikor a „tudatosság” szót használja, úgy tűnik, hogy egyenlőnek tekinti azt az „én vagyok” kifejezéssel, és amikor „tudatról” beszél, akkor valami teljességgel tudatosságon („én vagyok”-on) túlira, vagyis az abszolútra mutat.

Értelmezésem szerint mindvégig azt mondja, hogy a tudatosság, vagyis minden, amit tudunk, a jelenlét alapvető érzete, amit érzünk, és hogy ez a létezés érzetének univerzális érzése. Tudatosság = „jelenlét érzet” = „a létezőség” = a „vagyok”.

E négy kifejezés minden megszólalásában azonos értelmű. És miközben elindulásunk során irányít bennünket, hogy egyszerűen legyünk tudatában az „én vagyok”-nak, és így eljutunk a felismerésig, hogy maga a tudatosság vagyunk, nem pedig a test vagy az elme vagy az elme gondolatai és identifikációja, mindezek után egy meghökkentő csavarral él. Amikor a megvalósítás megállapította önmagát, hogy én vagyok a tudatosság maga (és ő mindig emlékeztet rá, hogy ez csupán az univerzális tudatosságot jelenti, ami azonos az emberben vagy a tehénben vagy a kutyában vagy a hangyában), amikor felismertem, hogy én az „én vagyok” vagyok, elvisz bennünket a következő megvalósításhoz, amely, ahogy később felismerem, a NEM az „én vagyok” vagyok, hanem azon túli vagyok, hogy én csupán a tiszta tudat vagyok!

Lélegzetelállító ugrások! Szóhasználatában a „tudatosság” mindig a kettősség érintése. Ha tudatos vagyok, ahhoz tudatlanság társul. Ha „én vagyok”, ahhoz mindig társul a „nem-én”. Ha tudatos vagyok, akkor mindig valaminek a tudatában vagyok. A tudatosságnak mindig van egy tárgya, aminek a tudatában vagyok. Tehát, miközben az „én vagyok”-ként megvalósuló identitásom sokkal közelebb áll a valósághoz, mint az „Én ez és ez vagyok, egy személy vagyok”, még mindig egy lépésnyire van az abszolút végső megvalósításától, ami az én vagyok a nem-kettős tudat, amely lehetővé teszi a tudatosságnak, hogy tudatos legyen. A tudat az, amely keresztülragyog a tudatosságon, de magán a tudatosságon túl van. Ezért kerül „tudat” és „tudatosság” megkülönböztetésre a Nisargadatta beszédekben. A tiszta tudat az abszolút, amely nélkül nem létezhet tudatosság.

Egy másik módon is kifejezi ugyanezt: a tudat „az, amely révén tudom, hogy én vagyok”. Vagyis a tudat az „én vagyok” (vagy tudatosság) megjelenése előtt jelen van, és a tudatosság eltűnése (eszméletvesztés vagy halál) után is jelen van. Vagyis a tudat még az univerzális tudatosságon is túl van. Egy következő módja e meglepő megkülönböztetésnek, amikor azt mondja, hogy az abszolút az „önmagának tudatában nem lévő tudat”. Ez a kijelentés majdnem olyan, mint egy Zen koan, de én azt hiszem, hogy a tudat ideája nem viseli magán a megkülönböztetés vagy dualitás nyomát. Úgy beszél róla, mint „ragyogó”, és önmagától való misztériumról. Ez még a mi Isten ideánkon is túl van, így hát nem nevezi „Isten”-nek, hanem egyszerűen azt mondja, hogy: „az abszolút”, vagy a végső valóság, időn túli, ami örökké volt és örökké lesz.

Tehát, amíg a tudatosság mindig valamire tudatos (kettős), a tudat nem valamié, még önmagának sincs tudatában, és így teljesen önmagában álló, nem-kettős.

Ez a különbségtétele a „tudatosság” és a „tudat” szavak használatában sokáig érthetetlen volt számomra, mert nem nagyon szoktunk különbséget tenni közöttük a mindennapi angolban. Tudatosnak lenni vagy tudatában lenni – ugyanannak gondoljuk. De Nisargadatta másképp használja a kifejezéseket, és a különbség rejti a megértés nagy kulcsát, azt hiszem, amit közvetíteni próbál számunkra.

El voltam képedve, amikor először ismertem fel, hogy egyfajta „trükkös” játékot játszott velünk, amikor az egyik megvalósítástól a másikhoz vezetett bennünket. Ez a trükk a következő: először azt mondja, ismerjük fel, hogy mi valójában a „jelenlét érzete” vagy a „létezőség érzete” vagyunk, és amikor végül felismerjük, akkor a következő magasabb megvalósítás felé fordít bennünket, és látszólag épp az ellenkezőt mondja: „Nem, te nem vagy az „én vagyok” sem! Te létezőségen túli, tudatosságon túli, jelenlét érzeten túli vagy, csupán a tiszta tudat vagy, amely révén a tudatos meg tudott születni: te csupán az abszolút tiszta eredeti tudat vagy”. Ez utóbbi megvalósulás csak a korábbi megvalósulás után következhet. Először fel kell ismernünk, hogy én az „én vagyok”, az egyetemes tudatosság vagyok, aztán ennek alapján képes vagyok felismerni, hogy NEM vagyok az "Én vagyok!" Én valójában csupán az abszolút vagyok, és VALÓJÁBAN egyáltalán semmi más nem létezik! Minden egyéb semmivel sem valóságosabb egy álomnál.

Teljesen elállt a lélegzetem! Nisargadattán kívül soha senki nem tette egyértelművé számomra a megvalósításnak e vonalát. Ez teljesen egyszerű, valóban, de nehéz megérteni és megfejteni. Elegáns, de nehezen megfogható. Ezért mondja nekünk, hogy teljesen a megszállottjává kell válnunk. Ki kell fejlesztenünk egy szenvedélyes IGÉNYT A TUDÁSRA. Nem lehet csupán játszadozni vele, és elvárni, hogy vezessen valahová. Amikor a saját megvalósulását megelőző időről beszél, elmondja, hogy szinte minden egyes ébren töltött pillanatában erről gondolkodott és elmélkedett! MEGSZÁLLOTTAN meg akarta tudni, hogy mi ő valójában! A szokásos játéknak a szavakkal nincs jelentősége az állandó meditáció eme szintjén. Egyszerűen élet és halál kérdésévé válik, hogy valóban felfedezze, hogy mi ő. Ez a legmélyebb szintű vallás, az abszolút valóságba való tényleges áttörés.

Tehát a tudatosság és a tiszta tudat valóban teljesen különböznek, noha a tudatosság csak az őt megelőző ragyogó tiszta tudatosság miatt létezhet. A tudat viszont, semmilyen módon nem függ a tudatosságtól, és még csak nem is érintett általa. A tudatosság jön és megy, ébrenlét és alvás, születés és halál, de a tudat mindig jelen van. Reggel a tudatosság hirtelen megjelenik a születetlen és halhatatlan örökké létező tiszta nem-kettős tudat tetején. Az abszolúton kívül valójában semmi nem létezik.

Egy másik, először zavarba ejtő kérdés, amit Nisargadatta kitartóan sulykol: „Mikor jelentél meg először? Melyik volt pontosan az a pillanat, amikor először tudtad, hogy VAGY?” Ez egy nagyon nehéz kérdés, de ő azt mondja, hogy rendkívül fontos elmélkedni rajta. Nem emlékszem, mikor ébredtem először tudatára, hogy vagyok! Fogalmam sincs! Nemde titokzatos ez már önmagában is? Még mindig sokat töprengek fölötte, de kezdek gyanakodni, hogy talán azért hangsúlyozza a kérdést, hogy felkészítsen bennünket a végső megvalósításra: hogy én NEM az „én vagyok” vagyok. Más szóval, kezdetben volt az „én vagyok”, megjelenni látszott a semmiből, és vége lesz. Szóval, az „én vagyok”-on túlinak kell, hogy legyek, mert a tudója vagyok az „én vagyok”-nak. Én valójában nem az „én vagyok” vagyok, hanem AZ, ami tudatában van az „én vagyok”-nak.

Egy évembe telt, mire rájöttem minderre. Mindegyik megvalósulás a korábbi megvalósulásokra épül, és azok miatt válik lehetővé, és a végső megvalósulás ráadásul úgy tűnik, ellentmond a korábbi megvalósulásnak.

 

1. Először felismertem, hogy semmi olyan nem vagyok, amiről az emberek általában azt hiszik, azok. Nem vagyok személy. A személy emlékek, tudás, szokások, és sok egyéb hamis identitás: „Mr. ez-és-ez”. Szóval, megvagyok nélkülük. Látom, hogy ez az egész egy a gondolataim által összerakott hamis identitás.
2. Aztán felismertem, hogy semmi olyan dolog nem vagyok, amiről az emberek általában azt hiszik, hogy azok. Nem vagyok a test (ez a legellenállóbb, ahogy arra Nisargadatta újra és újra rámutat.) Nem vagyok az elme és annak gondolatai sem. Nem vagyok mindezeknek a kemikáliája sem. Egy egész életet leélhetsz, és soha nem fog átsegíteni ezen a felismerésen.
3. Aztán felismertem, hogy az összes fentit leszámítva, mi marad? Csak a létezés érzése maga, a jelenlétem érzése, az ittlétem érzése, a tudatosság. Felismertem, hogy csupán a tudatosság, a létezés érzése vagyok. Muszáj, hogy AZ legyek. Mi AZ? Egy nagyon nehezen megfogható dolog. De most közelebb jutottam. Ez a megvalósítása misztikus mondatnak: „én vagyok az én vagyok”. És a megvalósításnak ebben a szakaszában érkezik el az univerzalitásom megvalósítása. Ez a „vagyok” felismerés azzal a robbanásszerű megértéssel jár együtt, hogy olyan dolog, mint individuum, nem létezik, az „én vagyok” univerzális, mindenki, minden élőlény azonos módon érzi. Nem mi magunk állítjuk elő a „vagyok” érzést. Inkább örököljük azt az előzetesen már létező jelenlététől az eredeti létezőségnek, amely spontán módon jelent meg először az üresség hátterében, vagyis az objektum-mentes tiszta tudatban.
4. Amikor így megállapodtam az univerzális jelenléttel való azonosság érzésében, vagyis az „én vagyok”-ban, teljesen felkészült lettem a végső megvalósításra. Ne feledd, a „vagyok” megvalósítása már egy igen magas állapot, és itt sokan egyszerűen megállnak, hogy az univerzális személytelen létezőség élvezetében éljenek. Ez Isten tudomása, és annak tudása, hogy én vagyok Isten. De azon kevesek, akik tovább mennek, és folyamatosan egyre mélyebben kutatnak, eljutnak a mindent áttörő felismerésig, hogy MINDEN létezőség még „Isten” létezősége is egyfajta illúzió és kettősség, és fel fogják ismerni, és bele fognak menni, és csupán a tiszta tudattá fognak „válni”, még az utolsó és nagyon magas szintű identitást, az univerzális „én vagyok"-ot is feladva. A tudatosság, és az élet minden tevékenysége kétségtelenül továbbra is fenn fog állni, de önmagam identitása most visszaérkezett eredeti otthonába, a tiszta tudatba, amely a tudatosságot megelőzően volt.


Ez az utolsó lépés még mindig felfoghatatlan számomra, de szeretek újra és újra elgondolkodni rajta. Sokan fel tudják adni kisebb téves azonosulásaikat, régi rongyos ruhák gyanánt levetik azokat, és meztelenre, az egyetlen egyetemes tudatossággá vetkőznek. De ki az, aki fel tudja adni magának a létezőségnek az érzését? SZERETÜNK lenni, és rettenetesen félünk, hogy nem leszünk többé. Ez rémisztő! Egy alacsonyabb szintről nézve a végső megvalósítás önmagam abszolút és teljes megsemmisítésének látszik, és ki az ördög akar teljesen megsemmisülni? Így nagyon kevesen érik el valaha is a végső megvalósítást! Mindenekelőtt LENNI AKAROK!

De az igazi bölcs megteszi a végső megvalósítás utolsó lépését, és valóban teljesen megsemmisül. „Ő” megszűnik létezni, és mindössze az marad belőle, ami a világ elején is volt, amivé Buddha is vált, az Ürességgé magává, és belépett a nagy nirvánába. Egy barátom ezt úgy nevezte, hogy „A Nagy Öngyilkosság”. Aztán ráébred az ember a végső hihetetlen és rémisztő valóságra: nem létezik semmi. És bár tényleg és valóban nem létezik semmi, ugyanakkor a semmi megmagyarázhatatlan módon tele van egy leírhatatlan „valami, ami nem dolog” teljességével, a tiszta tudattal, az önmagáról nem tudó abszolúttal. Ez az egyetlen „dolog-ami-nem-dolog”, amely valóban valóságos. Minden más hamis, egy csalás, amely téridőből készült, dolgokból, amelyek kezdődnek és végződnek, jönnek és mennek, a Nagy Maha Maya, az univerzális elme álma.

Csoda számomra, hogy az emberi lény képes felismerni AZT, ennek a hihetetlen álom-Alkotásnak a csodája. Ezen az egészen megáll az ész. Az elme képtelen felfogni, mivel túlságosan korlátozott. Ahogy minden bölcs mondja, ez nem valami elérésének a kérdése, ez csak a limlom eltávolításának kérdése, és addig végezd a limlom eltávolítását, amíg az, ami mindig ott volt, el nem kezd átragyogni. Természetesen a végső valóságot nem lehet LÉTREHOZNI. Mindössze annyit tehetek, hogy megtisztítom a tükröt, hogy a felfoghatatlan tiszta tudat fénye visszatükröződhessen, és ragyoghasson a tükörben. Ezért mondja Nisargadatta, hogy önmegvalósítás nagyon egyszerű és könnyű, mégis nagyon nehezen megfogható és nehéz. A tükör összes szennyeződésének eltávolítása nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, jóllehet, tényleg mindössze ennyit kell tenni.

Mindenekelőtt, amikor ezen elmélkedik az ember, úgy érzi magát időnként, mintha földig hajolna, és köszönetet mondana az égnek, hogy olyan bölcsek, mint Nisargadatta, és sokan mások, különösen a régi időkben (mint a „satya yuga”, vagy az igazság kora), megszülettek és mutatták az utat. Ahogy N. rámutat, életünk, ha összefoglaljuk az egészet, elsősorban a mindenre kiterjedő szenvedés tapasztalata. Egyik dolog, vagy másik, születéstől a halálig, véget nem érő problémák, beteljesületlen vágyak, viaskodás, erőfeszítés, és szenvedés. Olykor-olykor néhány boldog pillanat, emiatt megyünk tovább. Valójában, ha nem lenne ilyen lehetőség a megvalósulásra és megszabadulásra, azt lehetne mondani, hogy az öngyilkosság lenne a legjobb kiút és válasz az élet szenvedéseire.

De a tudat utat tör magának a megannyi bölcs és szent példáján keresztül, és az egész emberi történelemben mindvégig bizonyítja, hogy a ragyogó szabadság valóban lehetséges. Az ősi Védáktól és Upanishadoktól a Krisztus tanításáig, újra és újra, bizonyos kivételek demonstrálták az emberiség számára, hogy az angyalokhoz hasonlóvá válásra irányuló evolúció lehetséges. Emiatt érezzünk örök hálát utazásunk során mindvégig, és nagy komolysággal, szeretettel és örömmel kövessük az olyanok tanításait és instrukcióit, mint Nisargadatta.



Forrás: http://www.byronevents.net/nisargadatta/
Kategória: Nisargadatta Maharaj | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 Augusztus 18)
Megtekintések száma: 797 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 3.0/2
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]