Főoldal » Cikkek » Ön-kutatás

Ed Muzika: Ön-kutatás 2. rész

ÉN-VADÁSZAT (BŐVÍTETT VÁLTOZAT

2. RÉSZ

AZ ÉN VAGYOK ÉRZÉS LOKALIZÁLÁSA

Valamilyen oknál fogva egyes emberek nem tudják lokalizálni az én-érzést. Többnyire ezért gondolják az én-érzést valamilyen titokzatos és különleges dolognak, egy különleges állapotnak, egy újonnan szerzett valaminek, azzal a valamivel ellentétben, amit egész idő alatt érzünk [3].

Ez teljességgel helytelen. Az én-érzés Ramana szerint, és a saját tapasztalatom szerint is, mindenki előtt nyitva áll, ha nem nehezíted meg azt.

Ha nem tudod megtalálni azt, az nehezebbé teszi a dolgokat, mivel beleakadsz az ürességben tartózkodásba, az ürességbe, az egység állapotába, és megkerülöd a személyes ént, amely az én vagyok része, ami mindig problémát fog okozni a jövőben, a figyelem hiánya miatt.

Nisargadatta az ’én vagyok’ kifejezést különböző módokon használja.

Időnként azt mondja, az én vagyok annak a TUDOMÁSA, hogy létezel. Máskor az én-vagyokság érzésnek felelteti meg.

Ez utóbbira vonatkozóan kapcsolatban kérik tőled egyes neo-advaitinek, hogy fedezd fel azt. Fedezd fel az érzést, hogy létezel. Ha nem lenne valahol létezésérzésed, akkor nem cselekednél vagy reagálnál a látszólagos világban.

Akik nem, azok többnyire azért nem képesek könnyen megtalálni, mert valami különleges dolgot keresnek, holott ez egy teljesen hétköznapi dolog. Időnként bizsergő energiaként tapasztalható, amikor először irányítod a figyelmet a tested belsejébe a szív vagy hastáji területre. Fókuszálj az energiára, és az növekszik és változik. Csak maradj vele most, hogy megtaláltad, és a többi, csak a figyelésből következni fog. Néha úgy érezni, mint a szív vagy a has környékén érezhető „jelenlétet”, vagy „teljességet”, illetve sok más módon is érezhető, kvázi-test jelenségként.

Ha még mindig nem tudsz valami olyat találni, amit hajlandó vagy „én vagyok”-nak címkézni, akkor könnyebben kapsz bepillantást, ha csak ülsz, figyeled az embereket egy kávéházban, egy könyvesboltban vagy egy bevásárlóközpontban. Ne tegyél semmi mást. Csak nézz véletlenszerűen egy személyre, esetleg egy csinos nőre vagy férfira, vagy egy szánni való, betegnek kinéző személyre, aki kutyát vezet vagy sétáltat.

Figyelj befelé a szív tájékára. Mit érzel? Van valamilyen reakció vagy összeszorulás vagy energia ezen a területen, amely azt az embert célozza? Szexuális vágy, szeretet érzés, undor? Ha igen, akkor azon részed, amely csendben, érzéssel válaszol a jelenetre, az objektum. Az az összeszorulás az én vagyok része. Csak folytasd ezt a gyakorlatot, amíg az én vagyok egész könnyen érhetővé nem válik.

Egy másik módszer, hogy az én vagyokhoz eljuss, hogy vársz, amíg valami olyan történik a mindennapi tevékenységek során, ami érzelmi reakciót vált ki. Érezd magadban az érzelmet / mozgást. Ez szintén az én vagyok része. Erről a dologról beszélünk, amikor azt mondjuk: „[én] dühös vagyok”, vagy „[én] szerelmes vagyok”. Tény, hogy a sebezhetőség, fájdalom és szeretet érzése mind szorosan kapcsolódnak az én vagyok érzéshez. Maradj vele, amint megtaláltad.

Alvás közben nem vagy tudatában, hogy vagy. Hirtelen felébredsz, és hirtelen tudod, hogy létezel, ámbár többnyire nem arra figyelsz legelőször, kivéve, ha már gyakorolsz egy ideje. Az, hogy létezel, a tudatossággal, a tudomással együtt merül fel. Később, miután sok időt töltöttél meditációban, fel fogod ismerni, hogy a tudomás, hogy létezel, valami olyan számára történik, ami valamiképpen „te” vagy, ami túl van a létezésen. A tudomás, hogy létezel, helytelen. A tudatosság az, ami létezik, és a tudatosság, és a létezés tudomása jön tehozzád, aki VAN még mielőtt a létezés tudomása felmerülne. Ez azt jelenti, hogy te a létezés és tudatosság előtt vagy.

Létezésed tudomásán kívül, és az én vagyok érzésen kívül létezik a koncepció, hogy valamilyen elkülönült entitásként létezel a tudatosság létezés birodalmában. Vagyis, ha feltételezzük, hogy az „én” szó valami olyanra utal, ami a tudatosságon belül létezik valamilyen objektív létezőként, akárcsak Alice, Fred, Tom, Dick és Sheila is létezni látszik, elkülönült indivíduumokként, egy elkülönült testet megelevenítve. Az én szó az entitás tulajdonnév helyettesítőjeként feltételezhető.

Bennem ez ment végbe elsőként. Láttam, hogy az én szó csupán egy mentális entitás, és semmilyen más szemi-permanens mentális vagy személyes entitás nem létezik, amire az én szó mutat. A látszólagos én nem mutat semmire. Csupán üresség vagyok, és az üresség tartalmaz mindent, és minden látszólag létező objektum csupán, amely csak a fejemben létezik. De ez nem az „én” elmém többé, hanem az egyetlen elme. Csak lazán kapcsolódó gondolat voltam a tudatosság egyetlen terében, amíg fel nem fedeztem, hogy én vagyok a tudatosság egyetlen tere, és a gondolatok értelmetlenek és mulandók lettek.

Ez egy nagyon boldog (vagy ijesztő kezdetben, mivel többé senki más nincs) hely lehet. De nem ez a valóság. Csak folyamatosan változó mentális fantáziálás, amiképpen az én vagyok érzés. De amíg az én vagyok érzést be nem tudod határolni, addig az én fogalom, az én szó objektum, és látod, hogy minden üres, változó, nem állandó létezés vagy állapot, nem tudod fenntartani az egység állapotát, ami transzcendentális tudássá válik, még akkor is, ha az egység állapot elhagy.

Nagyon sok módja van, hogy eljuss az én vagy én vagyok érzéshez, ahogy az imént rámutattam. Ha megérzed az ízt, csak tartsd fenn.

Ott van az én szó, ott van az én fogalom. Ott van az én vagyokság én érzése, mint érzet. Ott van a tudomás, hogy [én] létezem. ott vannak az [én] érzelmi reakcióim, amelyeket emberek, sértések és egyéb külső események váltanak ki, szív-központú reakcióként és mozgásként. Aztán ott van az egység állapot, amely után a személyes én feloldódik.
Aztán ott van AZ, ami az egész fenomenális / megnyilvánult dolog mögött áll, ami megfigyeli az egészet, és amelynek a létezése nem megismerhető, ahogyan minden más megismerhető, hanem csak az által válik ismertté, hogy az vagy, ami egy teljesen másfajta tudomás, mindent egybevéve.

Amikor először elkezdtem gyakorolni az 1960-as években, Ramana / Zen módszerét követtem, csupán azt a kérdést tettem fel ismételten: „Ki vagyok én?”, és kerestem az én-forrást. Végül mindig a Semmibe bámultam, ahol a gondolatok felmerültek, és eltűntek. De soha nem leltem én-érzésre ezen a módon. A Semmit megfelelően fel kell tárni, mint az én-vagyok-ság nem alapvető fontosságú szempontját, ami a tudatosság fókuszában a nemlétbe oldódik. Az én vagyok különböző szintjeinek megkerülése, a személyest is beleértve, a későbbiekben végtelen sok problémát és akadályt jelent, úgymint az ego szintű problémák: düh, függőség, túl sok romantikus szerelem stb. visszamaradása, a vágyódás a mély meditatív állapotok iránt feltárta a Semmi, a boldogság és a boldogság elsődleges jelenlétét. Valami mindig feljön, hogy megzavarja a boldogságot és üdvösséget.

 

3. RÉSZ

Az elméd nem a barátod

Sokan vonzódnak az Advaitához vagy a buddhizmushoz, azok gazdag szellemi hagyományai miatt. De ez egy csapda. Az elméd nem a barátod, ahogyan Robert szokta volt mondani. Nem tudod „megtalálni a kiutat” a konceptuális börtönből, amit az elme hozott létre. Az elme nem képes kívülről „látni” az elmét. A szabadság csak akkor jöhet el, ha a teljes fogalmi keret magad mögött hagyod.

U.G. Krishnamurti mondott valamit, ugyanebben az értelemben. Azt hiszem, az idézet így szól: „Nem az elme az eszköze ...” a szabadság megtalálásának.

A Rinzai Zent azért találták ki, hogy összezavarják, és meghökkentsék az elmét, így a nem elme „IGAZSÁGA” kicsúcsosodhat az elme konceptuális térképén. A koannak az a célja, hogy minden gondolatot leállítson, és a koan vagy valamilyen életprobléma a nem elme megoldásra ösztönözzön.

Robert is szokta volt mondani, hogy semmiféle szabadsággal nem bírsz, a befelé fordulást kivéve. Minden előre meghatározott, kivéve azon képességedet, hogy kikerülj az illúzióból a befelé fordulással, és elkezdd megkeresni a tanút.
Minden írásom célja, hogy mindenféle tanítástól eltántorítsalak, és azon tanácsok felé fordítsalak, amelyek szerint a szabadság a befelé fordulással érhető el. Akkor ez az egész nagyon egyszerű.

Általában kerülni szoktam a Michael Langford munkájára való utalást, mert úgy gondolom, hogy Michael Langford módszere, a Tudatosságot figyelő Tudatosság tökéletlen, nincs hatással az én vagyok személyes szintjére, és semmiféle ezzel elért üresség és Samadhi állapot nem lesz tartós, azonban alá lesz aknásítva az ego struktúra gyógyulatlan elégtelenségeivel.

Mindazonáltal, könyvének első néhány fejezete csodálatosan mutatja be, hogy a keresők 99,9%-a azért nem éri el a szabadságot, mert az ego minden spirituális erőfeszítést aláás, azáltal, hogy kérdéseket, kétségeket és spekulációkat kreál, hogy megsemmisíti az összes spirituális gyakorlat hatékonyságát.

Tény, hogy egy tökéletlen ego ugyanazt a dolgot teszi a személlyel a mindennapi életben, az által, hogy kétségekkel ás alá minden hatékony fókuszt és cselekvést, ilyenekkel, hogy „mi lenne ha”, „nekem kellene”, és hasonló haszontalan spekulációkkal.

Teljesen igaza van, hogy a hatékony gyakorlás kitartást, összpontosítást, és sok-sok időbeli odaadást követel meg. Önmagadba, és az introspekció módszerébe és az ön-kutatás módszerébe vetett hitre is szükség van. Ez a gyakorlással jön.
Tekintsd oly módon, hogy mennyi ideig tart egy személynek, legyen az bármily nagy tehetség, hogy profi teniszező, vagy baseball játékos legyen? Egy hét, egy hónap, egy év? Nem, éveket vesz igénybe a tréning.

Na most, az elme még finomabb, mint a test, és a tréning még tovább tarthat. Szóval ne add fel, hogy megtaláld az én vagyokot, amely csak néhány nap, hét vagy hónap gyakorlás után válik stabillá. Ha nem találod így, próbálj ki valami mást.

Az önmagadba vetett hit meg fog érkezni, ahogy eredményeid kezdenek lenni. De ehhez időre, türelemre és intelligenciára van szükség.

Próbálj valami mást. Ha már bele néztél önmagadba „vizuális” érzékszerveddel, belenézve a semmi ürességébe, hagyd abba. Ehelyett vizsgáld önmagadat tapintó vagy érzelmi érzékszervekkel. Vagyis, „figyeld” az érzéseidet létezésed érzékszerveivel, nem vizuális értelemben összpontosítva a tiszta semmire, vagy nézz a tapintó érzékeddel, hogy detektálj bizonyos mozgást vagy entitást mellkasodon vagy hasadon belül. Egyesek a belső fény jelenségét találják meg először a szemeik között, és az arra való összpontosítás lehetővé teszi, hogy hónapok vagy évek alatt az Üresség tiszta fényévé táguljon. Ebben az egész tudatosság üresnek tűnik, és az összes objektumot és gondolatot tartalmazza, és megvilágosodott énnek látszik. De ez nem az én vagyok. Ne zavarjon meg túlságosan a gyönyörű Üresség tapasztalata, ami én volt.

Legyél intelligens és egyre kifinomultabb. Figyeld, hogy mit érzel, és látsz. Próbáld erőfeszítéssel, majd próbáld erőfeszítés nélkül. Kérdezd: „Ki vagyok én?”, majd kérdezd: „Hol vagyok?” Érezd a szív központodban. Érezd a hasadban. „Vizsgáld” a fejedben lévő belső fényt, érezd a hátteret, amint vissza belezuhan. Légy kreatív, légy intelligens.
Fel kell ismerned, hogy az út, amelyen haladtál mostanra meghiúsult a kételyek, és a túl sok gondolkodás, az ön-ellenkezés miatt, a tanításokat vagy a módszert vitatva. Egy állandó harc folyik az egóval (ami csak úgy tűnik, hogy létezik, és felébredés után látod, hogy sohasem létezett, és sohasem folyt harc a felébredésért), hogy elkerüld a hatékony gyakorlatot, ami meg fogja ölni az egót. Szóval legyél kifinomult és kreatív.

Csak nézd a keresők sok-sok kérdését a jelen blogban. Egyesek szembehelyezkednek a tanításokkal, ellentmondásokat keresnek bennük, látszólagos ellentmondásokat keresnek a között, amit Ramana mondott egyszer, vagy Nisargadatta mondott máskor, vagy amit én írtam három évvel ezelőtt, azzal szemben, amit most írok egy másik tanítványnak, egy teljesen más szituációban.

Ezek az ego kétségbeesett cselekedetei, hogy okot találjon rá, hogy ne meditálj, hogy ne elemezd önmagad. Ezek a kételyek az elme minden szintjén jelen vannak, és semmilyen mély vagy felszabadító dolog nem fog történni ezen a szinten.

Mások arra panaszkodnak, hogy nem találják az én vagyok érzést, és kétségbeesetté válnak, és azt kérdik, mit kell tenniük. Mindig azt mondom, olvasd a The Nisargadatta Gitát minden reggel, olvasd a The Path of Sri Ramana 7. és 8. fejezetét, olvasd az Én-vadászatot, és folytasd a gyakorlást. Nem fogod megtanulni, hogyan kell 400 pontot ütni néhány hét alatt, és amit véghez vinni próbálsz – a teljes szabadság megtalálása – sokkal ritkább, mint 400 pontot ütővé válni.

Valójában minden olyan egyszerű: Csupán kapcsold be a figyelmedet, és találd meg az én vagyok érzést, vagy az én gondolatot, vagy a tanút. Csináld ezt öt vagy tíz évig, és figyeld, mi történik. Ha szerencséd van, akkor három év alatt eléred a szabadságot, ahogy Nisargadatta, vagy 27 évig tart, mint nekem, mert oly sokszor megzavarodtam, vagy, mert gyakorlás közben rossz utasításokat kaptam.

Vagy, talán soha nem válsz szabaddá, mint a keresők 99,9%-a, akik kimerülnek, és akik csüggedtté válnak néhány hónap vagy év után. Mégis csupán az én-érzésben tartózkodás helyes gyakorlata hozza el a nagy boldogságot.

Ne várj azonnali sikert!
 

4. rész

Állj le a gondolkodással, állj le az ingadozással

Robert kb. minden második Satsangon elmondta nekünk: „Az elme nem a barátod.”
Gyakran megállt egy beszélgetés közepén, és csak annyit mondott, olyan hangosan, ahogy csak tudta, kétszer vagy háromszor: „Állítsd le a gondolkodást!” De a Parkinson-kór miatt nem tudott nagyon hangosan beszélni.

Seung Sahn Soen Sa szokta mondani nekem minden alkalommal, főleg, mert én mindig túl sokat gondoltam: „Válj nagyon butává, butává, mint egy tégla.” Azt is mondta: „Menj egyenesen előre”, ami azt jelenti, ne próbálj állandóan kitalálni a dolgokat az elméddel, a helyes gyakorlatot is beleértve.

A Sesshinen, Mt. Baldyban, ne beszélj hét napon keresztül, Roshit kivéve, vagy amikor instrukciókat kapsz a munkához. Minden csendes.

De sokan közületek, akik olvassátok ezt, megpróbáljátok kitalálni a dolgokat az elmétekkel. Azt kérdezed, melyik a legjobb gyakorlat? Helyesen csinálom? Mi a véleményed arról, amit Ramana mondott egyszer? Nisargadatta azt mondta egykor, hogy xxxxx, mit gondolsz erről?

Elméd mindig megakadályozza, hogy mélyebbre juss az elménél. Mélyebb vagy, mint elméd, és még a tudatosságnál is mélyebb vagy, de amíg abba nem hagyod, hogy elméd vezetését kövesd, soha nem fogsz az elménél lejjebb jutni, soha nem fogod megtalálni a szabadságot.

Mindent megtettem azért, hogy önbizalom hiányos, ön-ellenőrző, zavart, pénz és a munkahelyem miatt aggódó legyek, a végtelenségig játszottam a filozófiai és spirituális fogalmakkal, és egyszerűen elvesztegettem 27 évet. Fele ennyi idő alatt is meg tudtam volna csinálni, ha nem „ingadozok” annyit.

Ezért saját tapasztalatomra alapozva arra ösztönözlek, hogy hagyd abba a gondolkodást. Csak maradj a Nisargadatta Gitánál, töltsd le, nyomtasd ki, és olvasd minden reggel és este. Aztán ülj le, és tűnődj el a jelentésén. Aztán ülj olyan nyomatékkal, ahogy csak lehet, találd meg az én vagyok érzést, és tartózkodj benne, időzz benne, merítsd bele a figyelmedet. Ha ezt határozottan és folyamatosan csinálod, nagyon rövid időn belül boldogságot kezdesz érezni, és minden kérdésed kezd eltávozni.

Csak haladj egyenesen előre a gyakorlattal.

Ez kitartás és összpontosítás kérdése.

Minden tapasztalat, amit az úton szerzel irreleváns, értelmetlen figyelemelvonás. Csak kövesd az egyre mélyülő békét, az egyre mélyülő én vagyokot, amíg az én vagyok el nem tűnik.

Ezen a ponton ott vagy, ahol Rajiv volt az ’Autobiography of a Jnani’ közepén. Ez az, amikor az „ön-felfedezés” nagyon, nagyon érdekessé válik. De amíg el nem érsz erre a pontra, kövesd az én vagyokot. Ne ellenőrizgesd a haladásodat összehasonlítva azzal, amit én vagy bárki más mondott megértésről, illetve a folyamatról.

Mindez teérted van, a te összpontosításod, a te odaadásod, a te kitartásod érdekében, és nem a megzavarásod miatt.

 

 


 

[1] Furcsának találom, hogy olyan sok neo-advatin nem talál belül semmit, amikor keres. Csupán annyit állítanak, hogy nem találják az ént. Ez azt jelenti számomra, hogy vagy nem voltak képesek az önvizsgálatra, vagy figyelmen kívül hagyták az összes belső jelenséget vagy egy kupacba dobálták azokat, mint Egy tudatosságot. Mindenesetre, a belső világuk leírása szörnyen sivárnak tűnik.

[2] Ez ugyanaz a felébredés, amiről a neo-advaita tanítók beszélnek, annak látása, hogy nincs ego entitás, annak látásához vezet, hogy csak egy tudatosság van. Nincs többé én és külső világ. Nincs belső és külső. Csak egy tudatosság van, és a világ, ahogy azt ismertük, eltűnik, és koncepciónak látszik csupán. Ez nem a végleges felébredés. Ez még mindig az első lépcsőfok.

[3] Vannak még más okok is. Gyakran a tudattalan elme a fájdalmas emlékeket a tudattalan egy „titkos” raktárába temeti. E fájdalomraktárak teljesen összekapcsolódnak az én vagyok tudatos érzésével, úgyhogy amikor az én vagyok érzés önelemzésben megközelítésre kerül, sok védekezési mechanizmus aktiválódik, hogy elrejtse az én vagyokot. Ezekben az esetekben a személynek pszichoterápiás önvizsgálatot kell tartania előbb, mielőtt valódi ön-kutatásra kerülhetne sor. Ezt legjobban egy jó pszichoterapeuta segítségével lehet elvégezni. Ha ilyen nem áll rendelkezésre, haladj tovább az ön-kutatással, de légy tudatában, hogy érzelmi fájdalmak keletkeznek, HOGY AMÍG A FÁJDALOM VILÁGOSAN ÁT NEM LÁTHATÓ, ADDIG KUTATÁSODRA KELL ÖSSZPONTOSÍTANI. Nincs szükség a teljes megszüntetésére, de arra szükség van, hogy foglalkozz vele, és tudd, hogy ott van.



Forrás: http://soonyata.home.xs4all.nl/self-inquiry.htm
Kategória: Ön-kutatás | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 Augusztus 18)
Megtekintések száma: 411 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/4
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]