Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Az „én vagyok” meditáció és az önkutatás együttes használata - 82. átirat

Az „én vagyok” meditáció és az önkutatás együttes használata

 

82. átirat

1991. július 28.

 

       Robert: Isten hozott e csodálatos ünnepen! Mit ünneplünk?

      SF: Itt vagyunk. (SB: Mormota napot?)

      SL: És Dana is rosszul érzi magát – de nem azt ünnepeljük! (nevet)

      SB: Ma van Ramana születésnapja? Mi a hivatalos ünnep, guru…?

      R: Jay, mit ünneplünk?

      SJ: Nem tudom. Ünnepeltünk csütörtök este. Ünnepelhetünk ma is.

      R: Hát azt, hogy itt vagyunk. (nevetés) Jó újra veletek lenni! Üdvözöllek benneteket, teljes szívemből! Mary, felolvasnád a Dnyánít? Először felolvasásunk lesz.

      (Mary „a Dnyání tanúságtételét” olvassa. Lásd a könyv elején. A felvétel kihagyja a felolvasást, ahogy Robert folytatja az utalást a felolvasásra.)

      Ez az igazság mindegyikünkről. Itt mindenki abszolút valóság, tiszta tudatosság. Ez az igazi természeted, e pillanatban. Nem valamikor a jövőben, nem amikor megvilágosodottá válsz, nem amikor a válaszokat keresed, hanem ebben a pillanatban. Ez az, ami vagy. Miért nem fogadod el?

      Amikor önmagadra gondolsz, apró embernek gondolod magad, akinek létért kell küzdenie, és túlélésért kell harcolnia? Amíg ezt hiszed, ez lesz az utad, amit járnod kell. De amint elfogadod az igazságot Énedről, hogy örömteli, isteni, szat-csit-ánanda vagy, szabaddá válsz. Egyszerűen csak el kell fogadnod ezt. Nincsenek rítusok, amelyeken keresztül kellene esned. Nincsenek imák, amelyeket kántálnod kellene. Egyszerűen rá kell ébredned igaz természetedre, a tiszta tudatosságra, a nirvánára, az üdvösség tudatosságra. Ez az, ami e pillanatban vagy.

      Van egy történet egy Dnyáníról, aki az út szélén ült, szemei csukva, feje a térdein, egyesülve az istenivel. Odament hozzá egy fiatal fiú, és azt kérdezte tőle: „Mester, lehetnék a tanítványa? Tanítana engem?” „Nekem nincsenek tanítványaim, és nem adok tanítást, de megengedem, hogy mellettem ülj egy napig.” - felelt a Dnyání. A fiatalember leült, és figyelt.

      Naphosszat különböző hitű, vallású emberek jöttek a Dnyáníhoz, kérdésekkel bombázták, áldást kértek, gyógyítást kértek, mindenféle mágikus trükkre kérték. Egy hölgy azért jött, hogy a lánya férjhez menjen. A Dnyání áldását szerette volna, hogy férjet találjon. Egy másik azért jött, hogy sikeressé váljon a vállalkozása. És ez ment egész nap. A Dnyání soha nem nyitotta ki a szemét, és nem is válaszolt. Egyáltalán nem mondott semmit.

      Négy óra tájt egy koldus vetődött arra, batyuval vállain. Szétzilálva, rongyosan. Odament hozzájuk, és megkérdezte tőlük: „Meg tudnátok mutatni az utat a városba?”, és a Dnyání szeme kinyílt, mosolyogva talpra ugrott, és azt felelte: „Természetesen. Gyere utánam.” Az út negyedéig kísérte őt, cipelte a csomagját, és megmutatva neki az utat a városba visszament, és leült.

      A fiatalember magán kívül volt. (Voltál már kívül magadon? (nevetés) Ki gyártja ezeket a kliséket? „Kívül lenni magadon!?”) Megkérdezte a Dnyánít: „Mester, nem értem, amit tettél. Mindenféle emberek jöttek hozzád, ügyvédek, bírók, mindenféle emberek, mindenféle vallásból, mély kérdéseket tettek fel neked, te pedig nem válaszoltál rájuk. De amikor a koldus jött, mosolyogva nyitottad ki a szemed, és mutattad neki az utat. Megmagyaráznád ezt?” „A koldus az egyetlen őszinte ember, aki ma odajött hozzánk. Tudta, mit akar, és keresztül is vitte akaratát.” - mondta a Dnyání.

      Ami azt jelenti, hogy a legtöbb ember képmutató. A saját előnyükre akarnak tanításokat. Nem az abszolútra gondolnak. Arra gondolnak, hogy mit hozhat számukra a tanítás anyagi szempontból. El akarnak tüntetni egy problémát, változtatni akarnak az életmódjukon, anyagi jólétre akarnak szert tenni, meg akarnak szabadulni a betegségüktől, és így tovább.

      Nos, ezek mind legitim vágyak, de az ön-megvalósításhoz egyáltalán semmi közük. Az ön-megvalósítás az igazi természeted. Ez az, ami vagy. Semmi köze a testedhez. Semmi köze az elmédhez. Semmi köze az ügyeidhez. Mert aki ön-megvalósított, annak nincs teste. A test soha nem válhat ön-megvalósítottá. Az elme soha nem ismerheti a megvilágosodást.

      Akárhányszor mondom el, az emberek továbbra is azt hiszik, hogy az elme válik megvilágosodottá, a test emelkedik fel a tudatosságba, és szabadul meg. Semmi nem állhatna távolabb az igazságtól. Nem a test vagy. Nincs tested. Nincs elméd. Ezért mondták régen a bölcsek, Ramana Maharsi, Sankara és mások, hogy az önkutatás az érett embereknek való. Érettnek kell lenned spirituálisan, hogy megértsd az ön-kutatást, hogy megértsd az advaita védántát.

      Amikor szembesítelek vele, hogy semmi vagy, hogy minden semmi, és semmire vagy jó, az emberek azt hiszik, sértegetem őket. Pedig, amikor azt mondom, hogy semmire vagy jó, bóknak szánom. Ez valójában azt jelenti, hogy sem-mire nem vagy jó, ami érzékekkel érzékelhető. Amit az érzékek érzékelnek, minden hamis. Semmi nem akként jelenik meg, ami. Minden káprázat, álom. Nem az, aminek gondolod. Vagyis, semminek lenni hatalmas áldás. Semmire jónak lenni még nagyobb áldás.

      Tudd meg, ki vagy! Értsd meg valódi természetedet! Gyakorolj ön-kutatást! Légy önmagad! Ébredj rá igazi Énedre! De a legtöbben nem képesek erre, mert annyira a világba vannak bonyolódva, hogy elméjük meggátolja, hogy Istenként, tudatosságként, abszolút valóságként gondoljanak önmagukra, és a legtöbb embernek nem könnyű tenni ezt. Ennélfogva, szükség van egy módszerre, hogy a hétköznapi emberek el tudjanak jutni a pontra, ahol önkutatást tudnak gyakorolni. Most erről fogunk beszélni kicsit.

       A legtöbben, akik telefonon keresnek, azt kérdik általában, hogyan könnyítsenek problémáikon. „Hogyan szabaduljak meg a rossz házasságomtól? Hogyan találjak másik állást? Hogyan tüntessem el a betegséget az életemből? Hogyan váljak milliomossá?” És így tovább, és így tovább. Általában azt szoktam mondani, hogy „Ne a problémáidra gondolj, hanem Istenre!”

      Most nem az égi Istenről beszélek. Nem egy antropomorf istenségről beszélek. A tiszta valóságról, a tudatosságról beszélek. Isten említésekor az abszolút intelligenciát értem. Gondolj Istenre, amikor csak problémád adódik, ha csüggedtnek érzed magad, ha rosszul érzed magad, amikor úgy érzed, nincs rendben valami, gondolj Istenre! „Hogyan tudom tenni ezt?” kérdezik. „Hogyan tudok Istenre gondolni? Amit Istennek nevezünk, az láthatatlan. Az abszolút valóságnak se formája, se alakja. Hogyan tudok Istenre gondolni?”

      Vettem már ezt korábban. Ki tudja megmondani nekem? Hogyan lehet Istenre gondolni? Hogyan lehet Istenen meditálni? Segítek. Mi Isten személyneve?

      Tanítvány: Én-vagyok.

      R: Pontosan. Az én-vagyok a személyneve Istennek. Amikor Istenre akarsz gondolni, gondolj az én-vagyokra, a légzéseddel! Az én-vagyok az utóneve Istennek. Csukd be a szemed, és próbáld ki! Lélegezz be, és mondd, hogy „én”, lélegezz ki, és mondd, hogy „vagyok”! Lélegezz be, és mondd, hogy „én”, lélegezz ki, és mondd, hogy „vagyok”! Nem érzed tőle magad jól? Csupán az „én-vagyok” mondása önmagadnak felemel téged.

      Szóval ez az, amit tenned kell. Bármikor problémád adódik, ne törődj vele, mi az, ne törődj vele, mennyire gondolod komolynak, akár személyes akár világi, akárhonnan jön, a titok az, hogy felejtkezz el önmagadról! Egy pillanatra felejtkezz el a problémáról, amennyire csak tudsz, és végezd az én-vagyok meditációt! Minden alkalommal, mikor a probléma visszatér hozzád, végezd az én-vagyok meditációt! Ha elméd elkalandozik, térj vissza, és végezd az én-vagyok meditációt!

      Amikor ezt fejtegetem, azt mondják egyesek: „De hát Robert, meg kell szabadulnunk az elménktől. Meg kell semmisítenünk az elmét, nem pedig gondolkodni vele.” Ez igaz. Ez a legmagasabb igazság. De a legtöbb ember mégsem tudja tenni ezt.

      Ne feledd, az advaita védánta igazából érett lelkeknek való, akik korábbi életeikben szádhanát gyakoroltak. Ez az iskolába járáshoz hasonló, az ön-kutatás, az advaita védánta olyan, mint a spirituális élet egyeteme. Nem tudod becsapni önmagad. Nagyon sokan vannak, akik ön-kutatást próbálnak gyakorolni, és feladják.

      Ekkor azt mondom nekik, adják át magukat, adják át magukat teljesen. Ez a másik út. De ez is nehézzé válik. Próbálkoznak egy darabig, és mindig visszatérnek önmagukhoz, személyes énjükhöz. Úgyhogy, az én-vagyok meditációt adom nekik. Ezt mindenki tudja végezni. Amikor semmi se működik, térj vissza az én-vagyokhoz! Ez valóban hatalmas erővel bír. Ne tartsd egyszerűnek!

      Garantálni tudom számodra ezt. Ha egy napig gyakorolni tudod az én-vagyokot, csupán egy napig, minden problémádat transzcendálni fogod. Olyan boldogságot fogsz érezni, amilyet soha azelőtt. Olyan békét fogsz érezni, amilyennek a létezéséről soha nem tudtál. Ahogy folytatod az én-vagy gyakorolását, egyre kevesebb, és kevesebb gondolatod lesz. Személyes éned háttérbe fog húzódni, és belső örömöt, belső boldogságot fogsz érezni. Azt fogod kezdeni érezni, hogy többé nem számít, min mész keresztül. Nem fog számítani, mert Isten megy rajta keresztül, nem te. És Istennek nincsenek problémái. Automatikusan boldoggá válsz, csupán az én-vagyok meditáció használata révén.

      A Bhagavad Gita szerint „Egymillió ember közül egy keresi Isten. És az egymillió kereső közül egy találja meg.” Ez valahogy nehéz. Ez az, ahogyan megjelenik. De ha meditációként kezded használni az én-vagyokot, és hagyod, hogy az én-vagyok egyre mélyebbre, és mélyebbre menjen, testi tudatosságod el fog enyészni, és az én-vagyok fog a helyébe lépni.

      Ha az önkutatást, az átma-vicsárát, és az én-vagyokot vegyíteni szeretnéd, megteheted. Használhatod őket együtt. Elmagyarázom, hogyan.

      Mondjuk, az én-vagyok meditációt gyakorolod. Közben gondolatok bukkannak fel. Hogy jók, vagy rosszak a gondolatok, nem számít, mert a gondolatok mindig zavaróak. Most tedd fel a kérdést: „Kihez jönnek ezek a gondolatok?”, és nem kell tovább menned! Csak figyelj és nézz! Amikor elméd ismét elnémul, térj vissza az én-vagyok meditációra, a légzéseddel! Amikor megint gondolatok jönnek, tedd fel a kérdést: „Kihez jönnek ezek?”

      Ahogy haladsz ebben a módszerben, fejezd be a kérdést! „A gondolatok hozzám jönnek. Mi az én forrása? Ki vagyok én? Mi az én forrása?” Elkezded érezni, és látni, hogy az én, amelynek látszólag problémái vannak, nem te vagy. Elkezded érezni, hogy az énnek van problémája, az én a beteg, az én a dühös, az énnek nem békés az elméje, és nevetni kezdesz, mivel a felismerés azt mondja neked, hogy mindezek a dolgok az éné, nem az enyém. Az én a bűnös. Az én akarja ezt, és neki van arra szüksége, ő van tele vágyakkal, akarásokkal, önimádattal. Mindez az énhez tartozik. „Ki ez az én? Honnét jön? Ha az én valójában nem én vagyok, akkor ki vagyok én?” És maradj csöndben!

      Most visszatérhetsz ismét az én-vagyokhoz, a légzéseddel. Lélegezz be, és mondd, hogy „én”, lélegezz ki, és mondd, hogy „vagyok”. Ahogy haladsz ezen az úton, úgy fogod találni, hogy valami nagyon érdekes történik az életeddel. Úgy fogod találni, hogy egyre nagyobb, és nagyobb tér van az én-vagyok között. Ez önmagától fog történni. Belégzel, és azt mondod, én, és hirtelen semmi nem fog kijönni belőle. Aztán kilégzel a „vagyok”-kal. Megint belégezel, és azt mondod, „én”.

      Ne feledd, nem te teszed ezt! Nem te teszed megtörténtté. Teljesen magától történik. És az én-vagyok közötti tér a tudatosság negyedik dimenziója, az ébredés, az alvás, és az álmodás után. A Dnyání állapota. A szabadságod. A tiszta tudatosság. A tiszta tudatosság, nem az én-vagyok. Az én-vagyok vezet téged a tiszta tudathoz. És ha folytatod a gyakorlást, „Ki vagyok én”, váltogatva a kettőt, nagyobb lesz a tér, mielőtt ismét „Ki vagyok én?”-t mondasz. Az a tér üdvösség. Valami olyat fogsz érezni, amilyet soha nem éreztél korábban, egy belső örömöt, egy belső élvezetet. Akkor csak tudni fogod, hogy az egész univerzum az Én, és én-vagyok az.

      A hónapok múlásával a szavak egyre kevésbé, és kevésbé fognak jönni. Kezdhetsz az én-vagyokkal, és utána a csöndben leszel. Nem fogsz mondani másik szót. Akkor csak tapasztalni fogod a csöndet. Az a csönd a nirvána, az üresség. Sem-mi. Az a semmi, amiről beszélek. Akkor csak ülni fogsz a csöndben.

      (hosszú csönd)

      R: Nyitottak vagyunk kérdésekre.

      SL: Robert, azt mondtad korábban, hogy használhatod az „én vagyok” helyett az „én-én”-t, ez még érvényes, fennáll?

      R: Az én-én nagyon hatékony. Váltogathatod az én-én-nel. Amikor azt mondod magadnak, hogy „én-én, én-én”, (viccesen én, né, né, né, né-nek mondja, és mindenki nevet). Mondhatod, hogy „én-én". Bármit, ami beindít. Az egész idea az, hogy olyat tégy, ami elmédet elfordítja a világtól. Amikor elmédet elfordítod a világtól, a megvalósítás megérkezik önmagától. A világ, az érzékek azok, amik visszatartanak. Mindezen gyakorlatok célja az érzékek legyőzése. Vedd át irányítást az érzékek, az elme fölött! Az érzékek az elméé, és az elme nem más, mint az én-gondolat.

      Tehát, amikor azt mondod, „én-én”, vagy „én-vagyok”, vagy „Ki vagyok én?”, az mind ugyanaz. Arra késztetnek téged, hogy egyre mélyebbre, és mélyebbre merülj Énedbe, amíg anyagi tested el nem tűnik, és akkor a mindent átható Énné válsz. Sosem születettél, sosem halsz meg, romolhatatlan vagy. Ez az, ami most vagy. Ébredj rá!

      SB: Robert, amikor az elme csöndes, még mindig jelen van bennem egy finom érzés, ami az elkülönüléshez hasonlít, az énnek egy érzése, jóllehet nincs jelen én gondolat. Mikor gondolatmentessé válok, jelen van az énnek egy érzése, amit olyannak érzek, mint az összetartozás érzése, és össze vagyok kapcsolódva minden mással, és ez még mindig ego érzés?

      R: Amíg érzed az ént, addig az egy ego érzés. Fel kell tenned a kérést, „Kihez jön ez az én?”, illetve „Mi a forrása az énnek?”! Mikor megtalálod a forrást, amely a mellkasod jobb oldalán lévő spirituális szív központod, az én beleolvad. Amint az én beleolvad, nincs többé én érzés. Üresség érzés lesz jelen.

      SB: Tehát, amikor az érzés felemelkedik a jobb oldalon, ne próbáljak csinálni semmit, csak...

      R: Időzz az énben! Kövesd az én-gondolatot a forrásig... (SB: Csupán az üresség az, ami felemelkedik?) És akkor az erőfeszítés nélküli nem-gondolat állapotába kerülsz. Ami az üdvösség állapota, ahol jó lenni. Amíg érzés van jelen, addig nem vagy ott. Minden érzést meg kell haladni, és az elme, vagyis az én-gondolat az érzésekhez, az érzelmekhez kötődik. Tehát az én-gondolat távozásakor minden más vele távozik.

      SB: De tapasztalataim egyike szerint az én-gondolat távozásakor még mindig jelen van egy érzése az elkülönültségnek, egy érzése az összekapcsolódásnak.

      R: Az érzésed az én-gondolat, az az én-gondolat. (SB: Ó, szóval az én-gondolat, jóllehet nincs gondolat zajlás a fejemben.) De még mindig érzed azt, nincs különbség. (SB: Ez az én érzése.) Még mindig jelen van az én-gondolat. (SB: Ó.) Akár a fejedben, akár a mellkasodban, mindaddig, amíg érzed az ént, még az énben időzöl. (SB: És azon túl teljes üresség lesz, totális...) Erőfeszítéstől mentes, gondolat nélküli állapot, és nem lesznek gondolatok, nirvána, üresség lesz jelen. (SB: De jelen van egy nyomás-érzés a...) Amíg érzés van jelen, addig dolgoznod kell azon. „Kihez jön ez az érzés?” és térj vissza az énhez, „én érzem”, szabadulj meg az éntől teljesen, és nem lesz jelen érzés, mert senki sem marad, aki érezzen! (SB: Szóval ez olyasmi, mint a párologtatás.) Eloszlik, szertefoszlik. Ami soha nem is létezett, mindenekelőtt, az egy gondolat, egy idea.

      SB: De akkor még mindig jelen vannak a szamszkárák, még mindig jelen vannak a karmák, amelyek aztán másutt bukkannak fel, kicsivel később.

      R: A szamszkárák az én részét képezik. Minden az énhez kapcsolódik. Amikor a személyes én eltávozik, minden vele távozik. (SB: Vagyis a szamszkárák elégnek az ön-kutatás során?) Igen. (SB: Ó, tényleg?) Szóval, ne a szamszkárákkal törődj, az én megsemmisítésével törődj, és a szamszkárák vele együtt fognak távozni!

      SB: Egyik este a szalagodat hallgattam, és valamilyen mély megértést éltem át, amelyben minden feloldódott, minden eltávozott, és nagy öröm volt jelen, de senki nem volt jelen, aki örült volna, senki nem örült. Csupán a kiáradó öröm érzése volt, ami a totális nullából jön, a totális ürességből jön.

      R: Az úton vagy, és jó úton haladsz. Mindezeknek a dolgoknak távozniuk kell, még az öröm érzésének is távoznia kell. (SB: Ki tapasztalja a boldogságot?) Senki. (SB: Senki, de jelen van ez a szeretet...) Az üdvösség magától jön, a szeretet magától jön... (SB: De senki nem tapasztalja?) Senki nem marad, aki tapasztalja.

      SB: A Dnyání írásban, amiről beszéltél, még mindig jelen van a megjelenése a testnek, (R: Hmm) és az olyasmi, amit nem lehet megszüntetni? (R: Hmm) De amikor a tudatosságba vagy merülve, nem minden fény, és nincs test megjelenés?

      R: Az túl van fényen. (SB: Igen.) Például, látom a testem, ami paradoxikus, mivel teljes bizonyossággal tudom, hogy nem létezik test. Egy megjelenés van jelen. Ha nem látnám a megjelenést, nem volnék képes funkcionálni a testben. (SB: Igen.) Vagyis a megjelenés jelenik meg akként. De az nincs. (SB: Tudod, hogy az nincs?) Bizonyosan nincs. (SB: Honnét tudod?) Nem tudom, csak tudom. (SB: Csak tudod.) Nem maradt senki, hogy tudja.

      SH: Tudó nélküli tudás? (R: Csak tudásság létezik. Hasonlóan a létezőséghez.)

      SB: Létezés.

      R: Nincs test, nincs világ, nincs elme, nincsenek mások. (SB: Már fényként látod a testet, mintha minden atomot fényként látnál, vagy ilyesmi?) Az évekkel ezelőtt volt. (SB: Mesélj nekünk róla.) Nos, látod a testet feloldódni, és a test atomokból áll, és haladsz az atomok felé, és transzcendálod az atomokat, honnét jöttek az atomok? Az Énből. (SB: Valójában mindent szélesre tárva látsz, az atomokkal.) Mindent látsz. (SB: Úgy látod az elektron szerkezetet, mintha elektron mikroszkóppal néznéd?) Mindent látsz, igen. Mindez lehetséges. De ez nem a végső állapot. Mindent túl fogsz haladni. Amikor semmi nem marad, akkor még a gondolkodó sem marad. (SB: Vagyis a létezés szélhámosság?) Nem létezik létezés. (nevetés) Nincs alapja. Nincs oka.

      SB: De a létezés tudatosság? Létezik egy pont, amikor a tudatosság nincs tudatában önmagának többé?

      R: Csak tudatosság létezik. Tiszta tudatosság. (SB: Vagyis, nincs én tudatosság többé?) Nem létezik én. Az Én létezik, illetve a tudatosság létezik, ezek szinonimak. De ez túl van szavakon, és a gondolatokon. Ez van-ság, létezőség. (SB: Vagyis az egész probléma számunkra az, hogy a testben lévő személynek, és az emlékeknek hisszük magunkat.) Ennek mindnek távoznia kell. (SB: Az az egész probléma.) Az részét képezi elmédnek, és érzékeidnek, és az az, ami földhöz köt. Tényleg ne próbálj semmi újat tanulni! Próbálj mindent elfelejteni, amit tanultál. Akarj megszabadulni mindentől! Mindent transzcendálni kell a szabaddá váláshoz.

      SB: Szóval, nagyfokú hitet követel hinni abban, amit mondasz nekünk. Hitet a mindent feladás pontjáig, látni, mi történik, érezni, mi történik.

      R: A kezdeti stádiumokban szükséged van egy kevés hitre önmagadban, hogy meg tudod csinálni, és meg tudod haladni, és a tudásra, hogy más már megcsinálta, és így te is meg tudod. Nagy hitre van szükséged, aztán a gyakorlásod el fogja végezni a többit. (SB: Mivelhogy az ego azt mondaná, hogy ez az egész őrültség, és teljes értelmetlenség, és mi min őrültek vagyunk.) Fel kell tenned magadnak a kérdést, „Kihez jön ez?”! Ne hagyd, hogy bármi megzavarjon!

      SB: A Dnyánín való elmélkedés eredményes?

      R: A Dnyání formáján való elmélkedés nagyon hatékony. Hatására az elme megtörik, gyengül. Mert mi a Dnyání? A Dnyání az Én, és az Én mindent áthat. Úgyhogy a Dnyání formájára való koncentrálás az Énre való koncentrálás, és csak egy Én létezik, és te vagy az.

      SC: Én csak azt akarom mondani, hogy mindezt az elmémmel tudom, és nem a szívemmel, és azt gondolom, hogy ez a probléma.

      R: Mire mész vele? (nevetés)

      SB: Van sebész a házban? (R: Horat nem jött ma.)

      SC: Ezen nem lehet csodálkozni. Ha jönnie kell az emberhez, akkor nincs mit tenni, csak jön.

      R: Nyitott csatorna vagy ahhoz, hogy jöjjön? (SC: Úgy érzem.) Vagy a világról gondolkodsz egész nap, és annak problémáiról? Nate-en gondolkodsz egész nap? (SC: Igen.) Hát ez az, ami visszatart. Nate-nek mennie kell. Amikor Nate elmegy, minden más jönni fog magától.

      SC: Nos, hogyan megy el Nate? Ha tudom, hogy a szív az, amiben benne van, én, és talán mindenki, a magam nevében beszélek, és már sok éve keresem, mikor úgy érzem, feladtam, még mindig marad egy kevés félelem, hogy a feladás a végemet jelenti fizikailag, tudod ...

      R: Jó! (SC: Nos, lehet, hogy jó, komolyan mondom, de tényleg.) Én is (SC: Jó.) Az jó. Nate-nek mennie kell. Te a saját utadon jársz. Kérdezd, „Ki vagyok én?”!

      SB: Robert, amikor valaki látja azt az energia szintet. Látja az atomokat, és belelát a dolgokba, ami mozgássá és fénnyé válik, mi a teendő azon a ponton? Tartsa...

      R: Kérdezd, hogy „Kihez jön?” Ne atomokat, vagy fényt akarj látni, hanem túlmenni akarj mindenen, és kinyitni a szíved az Én számára, és szabaddá válni! (SB: De mi van, ha nincsenek gondolatok, amikor ez a tapasztalat bekövetkezik?) Ha nincsenek gondolatok, nem fogsz tapasztalni. (SB: Talán kifinomul gondolatok.) A tapasztalatok a gondolatokból jönnek. (SB: Ó, tényleg?) Igen. Minden az elme kiáradása. Minden az elmédből jön.

      SB: Lehetnek finom gondolatok, vagyis alig érezhető gondolatok?

      R: Lehetnek, igen.

      SB: Ó. Úgy tűnik, ahogy haladsz kicsit, az egész mondatos gondolatok helyébe fél szavak, vagy kis gondolat darabkák lépnek.

      R: Bármi az, szabadulj meg tőle! (nevetés) Az egy kórság. (nevetés) Öld meg! Ne pazarolj időt rajta való gondolkodással!

      SB: Egész életünket azzal töltjük, hogy egyetemre járunk, iskolába járunk, hogy megtanuljuk, hogyan kell intelligensnek, és tanulnak lenni, és gondolkodni, és következtetni, és most meg kell tőle szabadulnunk teljesen...

      R: Az a világ útja. (SB: Egész életünket elpazaroltuk.) Valójában nem, soha semmi nem megy veszendőbe. (SB: Akkor miért adta nekünk Isten az intellektust, és ezeket az adottságokat, és...) Ki mondta, hogy Isten adta neked? (SB: A természet adta?) Senki nem adott neked semmit. (SB: Az adottságok, az emberi adottságok akadályozzák a megvalósítást?) Azok nem léteznek! Értsd meg, hogy mindezek a dolgok visszatartanak téged! Az ember adottságaira, az elmére való gondolás, az összes dolog az elméből jön. Menj túl, menj mélyebbre! Mindennek mennie kell!

      Vannak közleményeink? Oké, akkor együnk.

      SB: Szórakozni fogunk előbb. (R: Nem, utána.) Azt követően.

      SE: Zen tanítóm szokta mondani: „Ed, túl sokat tudsz, túl sokat tudsz”, és ez nem dicséret volt.

      SB: Szóval ez a táplálék nem valóságos, mi?

      SE: Egyetlen táplálék sem valóságos.

      R: Olyan valóságos, mint te.

      (felvétel vége)

      [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2017 Május 25)
Megtekintések száma: 674 | Hozzászólások: 3 | Címkék (kulcsszavak): önkutatás, Robert Adams, én vagyok meditáció | Helyezés: 5.0/11
Összes hozzászólás: 3
0
3  
koszonom

0
2  
koszonom

1
1  
Ezt nagyon szépen köszönöm. Mindenki közül Ő a legérthetőbb a számomra.

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]