Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A csöndben ülve - 39. átirat

A csöndben ülve

39. átirat

1991. január 27.

 

        Robert: A legtöbben azért jöttök el ide, hogy engem hallgassatok, de én azt mondom nektek, hogy a csöndben ülni hatásosabb, mint bármely szó, amelyet valaha is hallotok. Ha csak azért jöttetek, hogy engem hallgassatok, csalódni fogtok, nem vagyok szónok, nem vagyok tanító, és valójában nincs semmiféle mondanivalóm. De a legtöbben még az emberek beszédét hallgatva működtök. Gondoljatok vissza! Hány tanítót hallottatok életetek során? A szó szoros értelmében százakat. Hány könyvet olvastatok, és hol vagytok? Itt!

        Ha a beszédek és a könyvek jót tettek volna nektek, nem lennétek itt. Azért vagytok itt, mert még mindig kerestek, még mindig kerestek, és valami számotokra külsőt próbáltok megtalálni, és nem találjátok. Amit keresel, már az vagy. Nincs hová menni, és nincs mit csinálni. Már minden van. Senki nincs, aki meg tudná azt változtatni számodra.

        Amikor a csöndben ülsz, a saját gondolataiddal kell foglalkoznod. A legtöbben ezt nem szeretik, ezért engem akarnak hallgatni. Amikor itt végeznek, hazamennek, és tévét néznek, valaki másnak a beszédét hallgatják. Aztán beszélgetnek a családjukkal, moziba mennek, és semmi más nincs, csak beszéd, beszéd, beszéd, beszéd, beszéd. Ezzel sehová sem jutsz. Sokan azért nem szeretnek ülni a csöndben, mert elméjük rájuk támad. Mindenféle dolgokat hoz elő a múltból, és aggódik a jövő miatt. Úgyhogy szórakozni akarsz. Jó szavakat, mélyenszántó tudást akarsz hallani.

        Nem létezik mélyenszántó tudás. Nem léteznek jó szavak. Amit tanultál, az mind hazugság. Éned a létező egyetlen igazság, de ki az Én? Te vagy az Én, pontosan úgy, ahogy vagy. A hiba, amit a legtöbb ember elkövet az, hogy meg akarja változtatni magát.

        Hogy tudnád megváltoztatni magadat? Úgy gondolod, hogy problémáid vannak, vagy tökéletlennek gondolod az elmédet, vagy azt gondolod, hogy valami nincsen rendben, és változtatni akarsz rajta. Ezek a dolgok nem léteznek. Semmin nem kell változtatni. Így értem, amikor azt mondom, hogy „Legyél Éned, pontosan úgy, ahogy vagy.” Éned, pontosan úgy, ahogy vagy, spontán, a mostban él, nincs ideje aggódni, vagy gondolkodni. Amikor Éned vagy, Isten vagy, tudatosság vagy, abszolút valóság vagy. Mindig önmagad vagy. Soha nem voltál másvalaki. Soha nem voltál másvalami. Természeted isteni. Nem az vagy, aminek látszol. Az egyetlen, amit el kell távolítanod a megjelenés, illetve a megjelenés hite, mert a megjelenés hamis. A legtöbben még mindig a test-elme jelenségnek hiszitek magatokat. Bármilyen sokszor mondom, hogy nem a test-elme vagytok, továbbra is azonosultok a testtel és az elmével, ami hamis, nem létezik. De mi ez a test egyáltalán? Ha a testedet egy elektromos, egy elektronikus mikroszkóppal nézed, atomok billióit és billióit és billióit fogod látni. Mi az atom? A tudósok azt mondják, hogy az atomnak van egy protonja, amely a középpontban van, és a proton körül elektronok keringenek. Úgy tűnik, hogy a testedet atomok billiói és billiói és billiói alkotják, ami azt jelenti, hogy mindig az áramlás állapotában van. Nem vagy olyan szilárd, amint azt hiszed. A világban semmi sem szilárd.

        Most ami az elképesztő mindebben, hogy te vagy a mikrokozmosz a makrokozmoszban. Ami azt jelenti, hogy egy kis univerzum vagy a nagy univerzumban. Ha megnézed, az univerzum galaxisokból és naprendszerekből áll. Minden galaxis naprendszerek billióit és billióit tartalmazza. Mi egy naprendszer? Egy nap és a körülötte keringő bolygók. Nem pontosan olyan, mint az atom? Ezért mondja neked a szentírás, hogy „Isten testében élünk”, mivel az egész világegyetem valamilyen pulzáló lénynek tűnik. Pulzál. Lélegzik. El tudod ezt képzelni? Az univerzum valóban lélegzik, pontosan úgy, ahogy te lélegezel.

        Egy másodpéldánya vagy az univerzumnak. Ha atomi méretűként a testedben találnád magad, egy univerzumban volnál. Felnézve napokat, csillagokat, bolygókat látnál, de mind a testedben lennének. Megáll az ész! Szóval nem az vagy, aminek lenni látszol. Ezért, amikor azt mondom, hogy nem a test vagy, az nem csupán spirituális, hanem tudományos is. Az atomok között űr van, pontosan úgy, mint az égen látható atomok, a bolygók között. A molekulák, atomok és elektronok közötti teret űrnek nevezzük. Amit látunk a szemünkkel űr, de valóban űr?

        A bölcsek azt mondják nekünk, hogy valójában tudatosság. Mi a tudatosság? Valami, ami tudatos. Ami azt jelenti, hogy létezik egy életerő, amely a szubsztanciája minden létezőnek. Mi az életerő? Mi az oka a teremtésnek? Mi van az alján mindennek? Te vagy a válasz, kedves barátom. Te vagy az oka az egész teremtésnek, és nem te-ként létezel. Ezért a teremtés szintén nem létezik, ahogyan létezni látszik. Más szóval, teremtés csupán azért létezik, mert te létezel. Mi történik a teremtéssel, amikor este elalszol? Megszűnik számodra. Tudom, azt mondhatod, hogy „Nos, én tudom, hogy akkor is ott van.” Nem, nem tudod. Ki tudja? Te a mély alvás állapotában vagy. Ami téged illet, te halott vagy. Akként, mint amikor elérkezik a tested elhagyásának az ideje. Magává a tudatossággá válsz.

        Az alvás és a megvalósítottság közötti különbség az, hogy amikor alszol megvalósult vagy, de nem vagy annak tudatában. Amikor megvalósult vagy, tudatában vagy az egész játéknak. Vagyis látod, akkor tényleg látod, hogy miből állsz, atomokból, atomok billióiból és billióiból, nem az vagy, akinek gondolod magad. Fel vagy ültetve. Ébresztő!

        Miért kell felébredned? Ha ma megnézed a világot, és látod, ami történik, teljesen összezavarodsz. Fogalmad sincs, miért van a háború, az embernek az emberrel szembeni embertelensége. Oroszországban belháború készül. Dél-Amerikában harcolnak. Afrikában forrongás van. Úgy tűnik, sehol nincs béke. Mégis, a valóság szeretet. A valóság béke. A valóság végtelen boldogság.

        Ennek nincs értelme. Hogy lehetne a valóság boldogság, szeretet és béke, amikor látod a valóságnak a hatását, amely káosznak és zűrzavarnak és az ember ember elleni embertelenségének tűnik? Hipnotizáltak. Láttál már hipnotizőrt? Egy jó hipnotizőr képes, hogy hipnotizáljon téged, és hogy szinte bármit elhitessen veled. Az univerzális hipnózist máyának nevezik. Elhiteti velem, hogy Robert vagyok, és hogy van egy életem, amelyet élnem kell. Elhiteti veled, hogy Joan, és Fred, és Henry, és Mary vagy, és hogy van egy életed. Aggódsz az életedért. Türelmetlen vagy. Mindig változtatni szeretnél a dolgokon, jobbá tenni a dolgokat, javítani ezen és javítani azon. Ez egy vicc. Nem tudsz megjavítani semmit.

        Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy felébredsz. Amikor felébredsz, tükörképként, tükörbeli tükörképként látod a világot. A tükör mindig ugyanaz. Sosem változik. A tükörképek változnak. A kérdés persze az, hogy miért léteznek tükörképek? Honnan jönnek? És ahogy tudjátok, az én válaszom az, hogy nem léteznek. Ezt az analógiát azért adtam nektek, hogy megérthessétek, honnét jön minden. Egyedül valóság létezik, és te az vagy. Egyedül tudatosság létezik, és te az vagy. Egyedül szeretet létezik, és te az vagy. Ha Egyedül azt felismernéd, hogy ki vagy, te lennél a valaha élt legboldogabb ember, és boldogságot, teljes boldogságot, állandó boldogságot értek. Létezik ilyen? Igen létezik. Állandó béke. Állandó szeretet. De te a máyával, a valótlansággal való azonosulást választottad, és ilyenformán azt hiszed, hogy szenvedsz. Azt hiszed, hogy az életed nem olyan, mint lennie kellene. Valaki máshoz hasonlítod magad. Változtatni akarsz. Amint mostanra már tudod, amikor változtatsz, csak rövid ideig tart, aztán visszakerülsz oda, ahol azelőtt voltál.

        A bölcs ember, emiatt, valójában nem vár semmiféle változást. Elcsöndesül. Türelmes. Önmagán dolgozik. Vigyázza a gondolatait, vigyázza a tevékenységeit, és megfigyeli önmagát, amikor dühbe gurul, megfigyeli önmagát, amikor lehangolttá válik, megfigyeli önmagát, amikor féltékeny és irigykedő, és a többi. Apránként felismeri, hogy „Az nem én vagyok. Az hipnózis, hazugság.” Nem reagál a kondícióira. Amilyen mértékben nem reagál a kondícióira, olyan mértékben válik szabaddá. Többé nem törődik vele, hogy mit tesz bárki más. Senkihez sem hasonlítja magát. Nem versenyez senkivel. Egyszerűen szemléli önmagát. Figyeli önmagát. Látja a mentális zavarodottságot. Nem futkos körbe azt kiáltozva, hogy „Az abszolút valóság vagyok. Isten vagyok. Tudatosság vagyok.” Inkább látja, honnét jön, és senki mással nem törődik.

        Az ilyen lény gyorsan bontakozik. Nem számít, hogy az ilyen lény milyen kategória. Nem számít, mert az ilyen lény már szabad. Amikor az elme a szívben pihen, az azt jelenti, hogy az elme soha többé nem megy kifelé, hogy a világgal azonosuljon, amikor az elme a szívben pihen, ott béke, harmónia, tiszta létezés van jelen. Ha megengeded, hogy elméd kimozduljon Énedből, összehasonlítgatni kezd, ítélkezni kezd, sértődni kezd, és akkor nincs béke. Akkor nincs pihenés.

        Hogyan kezdjed el? Nos, először ismerd fel, hogy a hely, ahol épp most vagy, akár jónak, akár rossznak, akár boldognak akár szomorúnak, akár gazdagnak, akár szegénynek, akár betegnek, akár egészségesnek hiszed magad, a hely, ahol épp most vagy, megfelelő hely a számodra. Ez a kezdet. Felhagysz a próbálkozással, hogy másvalaki legyél. Felhagysz a próbálkozással, hogy változtass az életeden. A megfelelő helyen vagy, épp most, épp úgy, ahogy vagy. Ha boldoggá és békéssé tudsz válni a helyen, ahol most vagy, hirtelen úgy fogod találni, hogy a körülmények a javadra változnak, és aztán ismét a megfelelő helyen vagy. Akármilyen változás megy végbe a test-elmédet illetően, te a számodra megfelelő helyen vagy. Ezt minél inkább látod, minél inkább úgy látod, ahogy most elmondtam, intellektuálisan, intelligensen, annál békésebbé válsz, annál több karmikus mintád kezd megszűnni, és te kezdesz felébredni.

        Eleinte ez talán fokozatos. Észreveszed, hogy a régebben bosszantó dolgok nem bosszantanak többé. Észreveszed, hogy a veled élő emberekkel való konfliktusaid leállnak, mert te leálltál. Még próbálkozás sincs többé. Nem próbálsz többé győzni a vitákban. Nem próbálod többé megtalálni a megfelelő könyvet, vagy a megfelelő tanítót, vagy a megfelelő akármit. Középen maradsz. Szabad maradsz. Ha jön valami, akár jó akár rossz, egyszerűen csak ülsz, ahol vagy, és felteszed a kérdést: „Kihez jött ez?” és nevetsz, mert elkülönítetted magadat a test-elmétől, és kezded felismerni, hogy a test-elme megy keresztül a tapasztalatokon, nem te.

        Szóval nincs miért aggódni. Semmi ok a félelemre. Semmi nem tud felzaklatni. Semmi nem tud ártani neked. Felismered, bármit csinál valaki a testeddel, fizikailag, vagy szavakkal, vagy egyéb módon, soha, soha nem tud ártani neked, mert nem a tested vagy. Nem számít, mit mondanak neked, nem számít, mit látsz a szemeiddel, mert nem az elméd vagy. Valóban elkülönítetted Énedet a testedtől és az elmédtől.

        Ez csak a kezdet. Ahogy tovább haladsz, tested és elméd lehullnak. Ezt nem úgy értem, hogy meghalsz. Úgy értem, egyre kevésbé fontosak számodra, és soha többé nem azonosulsz velük egyáltalán. Valójában tudod, érzed, és tapasztalod, hogy tested és elméd nem léteznek, te mégis létezel. Nem testedként vagy elmédként létezel. Abszolút valóságként, tudatosságként létezel, és nem hiszed többé, hogy a test és elme a tudatosság módosulata. Csak tudod, hogy nincs test és nincs elme. Ego nélküli vagy. Tested, elméd és a világ létezésének nincs oka.

        Lehet, hogy először kevéssé érzed ezt, de észre fogod venni, hogy minél erősebb az érzés, annál nagyobb a boldogság. Kezdesz a tudatosságba olvadni. Kezded érezni a valóságot. A világ megy tovább, az emberek csinálják, amit mindig is csináltak, de te egészen másképpen látod. Nem ugyanazt a világot látod többé, amit látni szoktál. Olyan, mint amikor magazint olvasol. Előtted vannak a magazin képei, de te nem vagy a magazin, és nem vagy a képek. Hogy ki vagy, még mindig rejtély. Ne feledd, amíg ki tudod fejezni, az nem az! Ezért nem kell körbejárnod, és mindenkivel közölnöd, hogy: „tiszta valóság vagyok”, vagy „tudatosság vagyok.” Maradj csöndben! Gyümölcsei révén fogod megismerni. Fénnyé válsz a világ sötétségében. Automatikusan emberek gyűlnek köréd, és csupán jól érzik magukat, mert körülötted tartózkodnak. Megtaláltad a békét. Mindig veled marad. Valójában nem találtál semmit. Csupán Éneddé váltál.

        Most beszéljünk rólad. Gondolj egy pillanatra a tapasztalataidra, min mész keresztül személyes életedben, a dolgokra, amelyek aggasztanak, a dolgokra, amelyek idegesítenek, a dolgokra, amelyek megríkatnak! Hogy engedheted, hogy dolgok tartsanak ellenőrzésük alatt? Ez az, amit istenkáromlásnak nevezünk. Isten létedre azt hiszed, hogy meg tudnak ríkatni, fel tudnak idegesíteni, el tudják rontani a hangulatodat, változtatásokra tudnak késztetni.

        Egy példa, sokan jönnek hozzám minden nap, vagy hívnak telefonon, és megkérdik tőlem: „Robert, mikor megyünk a saját helyünket elfoglalni? El kéne mennünk valahová az erdőbe, és békében élnünk, vagy egy áshramba messzire, valahová az erdőbe, vagy a dzsungelbe.” És a válaszom mindig ugyanaz. Ha nem vagy békében most, nem fogsz békére lelni, mindegy, hová mégy, mert bárhová mégy, magaddal viszed önmagadat. Miből gondolod, hogy békét fogsz találni? Ha bajkeverő vagy, ha pletykafészek vagy, azt hiszed, a változás meg fog változtatni? Az elején igen, de hamarosan megint ugyanazokat a dolgokat fogod csinálni. Nyugtalankodni fogsz, hibákat fogsz találni, okokat fogsz keresni rá, hogy embereket átkozz, hogy felidegesítsd magad mások miatt.

        Szóval, azt mondom neked, maradj csak ott, ahol vagy! Amint megtaláltad Énedet, és megtaláltad a hasonmását a békének és a harmóniának, megérted, hová szeretnél menni, de, amíg nem találtad meg önmagad ne menj sehová! Mindannyian tudunk emberekről, akik Los Angelesbe jönnek egy időre, aztán mindent összezavarnak, és aztán valahová máshová mennek, San Franciscóba, aztán összezavarnak mindent, és Oregonba mennek, aztán összezavarnak mindent, és New Yorkba mennek. Ennek sosincs vége. Az ilyenek soha nem értik meg önmagukat, hogy ők kicsodák. Egyszerűen futnak és változtatnak.

        Ezért kértem a múlt héten, hogy egy héten keresztül tedd fel magadnak a „Ki vagyok én?” kérdést. Akármikor történik valami az életedben, ahelyett, hogy változtatni próbálnál rajta, vagy tenni akarnál ellene, egyszerűen tedd fel a kérdést magadnak: „Ki vagyok én?” Akármikor gondolkodni kezd az elméd, tedd fel a kérdést magadnak: „Ki vagyok én?” Akármikor rossz hírt hallasz a tévében, amikor idegesnek érzed magad, tedd fel a kérdést magadnak: „Ki vagyok én?” Mindössze ennyit kell tenned. Ne menj tovább ennél. Nos, most szeretnék hallani az említett kísérlet eredményeiről.

        Ki szeretné elmondani nekem, illetve nekünk, hogy mi történt a héten? Feltéve a kérdést önmagadnak: „Ki vagyok én?” Ki szeretne mondani erről valamit? (szünet) Ne vágjatok egymás szavába.

        (a felvételen nem tiszta a tanítvány válasza, aztán Robert folytatja)

        R: Ez egy jó válasz. Minél többször feltette magának a kérdést, annál inkább ráébredt, hogy nem tudja. És mi történt, amikor azt mondtad, hogy „nem tudom”? (SU: Egyre mélyebb és mélyebb békét éreztem.) Egyre mélyebb és mélyebb békét találtál? (SU: Olyan érzést kelt benned, hogy többet akarj gyakorolni. Úgy tűnik, minél többet gyakorolok, tudatlanság érzést vált ki...)

        R: És azt mondod, „nem tudom”? Emberi oldalad soha nem tudhatja, hogy ő valójában kicsoda. Amíg emberi módszerekkel próbálsz választ találni, soha nem fog működni. Mit érzel most róla? (SU: Nem tudom?) Oké, ez jó. Nem tudja. Ez a bölcsesség kezdete. Amikor isteni tudatlanságért esedezel. Amikor semmiről sem tudod, hogy micsoda, egyáltalán. Ez a kezdet. Ki szeretné még megosztani?

        SV: Amikor felteszem a kérdést, az elme összezavarodik. Semmi nem jön fel, kivéve, amit az egóm állandóan mond nekem. Minden korlátozásom feljön, többet gondolok magamra.

        R: Nagyszerű. Kezded megérteni, mi vagy valójában. Fizikai formádat illetően. Kezded látni a korlátaidat, és mindent, ami benned zajlik. Ez a kezdet. Valaki más?

        ST: Csak az én vagyok, semmivel sem több, mint az, és aztán elveszítettem, tudod, a világ visszatért a régi kerékvágásba, mondhatni. Szóval oda-vissza, oda-vissza. (R: Ez normális.) Ez normális? Sokkal intenzívebben csináltam, mint valaha.

        R: Nagyszerű. Ez az egész cucc, amely szunnyadó magként arra vár, hogy kicsírázzon, mind előjön. Ez az, aminek történnie kellett. Valójában rosszabbul kellene érezned magad, mint valaha, mielőtt ez az egész cucc elkezdett előjönni. És ahogy állandóan figyeled önmagad, ahogy állandóan az egész cuccodat keresed. Kezd az egész cuccod szertefoszlani. Elméd és a gondolataid egyre jobban gyengülnek és gyengülnek és gyengülnek. És éned egyre erősebbé és erősebbé válik. Amíg nem kezdesz el összpontosítani, és az énben tartózkodni, és nem tárul fel számodra, hogy egész cuccod az énhez kapcsolódik. Én voltam az oka a saját nyomorúságomnak. Én voltam felelős mindenért, ami velem történt. Nem számít, minek látszik, én vagyok a felelős. Ennélfogva, ha az én megy, a felelősség is megy. És minden más is megy, az énnel együtt. Hogy minden hozzád jöjjön. Valaki más, aki megosztja velünk?

        SS: A valóság sokkal intenzívebb lett utána, sokkal, mint előtte. (R: Igen.) Álombeli létezésnél több.

        R: Ez nagyon jó, jók a tapasztalataid. (SS: Köszönöm.) Ez intenzívebbé kell, hogy váljon, mivel idáig csak engedted, hogy a cuccod egésze megszülessen, hogy dühössé, vagy izgatottá, tegyen, vagy bármi. De most jól megnézed azt. És ráébredsz, mi zajlik elmédben valójában. És ahogy folytatod a gyakorlást, hamarosan rá fogsz ébredni, „De várjunk csak, én nem vagyok az elmém, mert végül is én nézem az elmémet. Hogy lehetnék az elmém, ha a gondolataimat figyelem? Én figyelem a gondolatot. Ezért nem lehetek az. Nem lehetek a lehangoltságom vagy a függéseim, vagy bármi más, mert én figyelem azokat.” Akkor „Ki vagyok én?” és maradj csöndben. „Ki vagyok én?”

        Ez az említett atomhoz hasonlít. Az atom, a proton, az elektronok között űr van, ami tudatosság. Ugyanilyen módon van a „Ki vagyok én?” között a valódi Én. Minden alkalommal, amikor „Ki vagyok én?”-t mondasz, és vársz, történik veled valami. Régi éned egyre inkább kimerül, és valódi Éned kezdi kitölteni a „ki vagyok én?” közötti űrt. Végeredményre fogsz jutni, ha állandóan gyakorolsz. Valaki más, aki meg akarja osztani?

        SH: Úgy tűnik számomra, hogy a kérdés, amit az első helyen említettél, nem tudja, kicsoda, és én sincs, csak vagyok-ság szakasz van. (R: Azt is mondhatod, hogy nem létezik „vagyok”.) Akkor egyáltalán semmi nem létezik. (R: És tudatosság sem létezik, és valóság sem.) Oké, most már megvan. (R: És nincs keresés és nincs nem keresés.)

        (szalagsérülés)

        SC: Gondolhatom, hogy van valami más, aztán feltehetek egy kérdést, amely választ ad rá.

        R: Ahogy állandóan kutatsz az elméddel. Az olyan, mint amikor a tolvajjá vált rendőrnek kell elcsípnie a tolvajt. Ahogy állandóan kérdezel, az elme bekapcsolja magát. Egyre gyengébbé és gyengébbé válik, míg végül teljesen eloszlik.

        SN: Robert, ha és amikor az ember megszabadul az egótól. Az ember nem szabadul meg szamszkáráitól és hajlamaitól, a személyiségétől. Úgyhogy a tettei ugyanannak tűnhetnek, de ez a kötődés, az, ahogyan látszanak. Így van? (R: Bizonyos mértékig. A cselekedetek ugyanakként és másként is megjelenhetnek. De aki megvalósult, annak nincsenek cselekedetei.) Én arról beszélek, hogy a temperamentuma valakinek intellektuális vagy filozófiai, vagy érzelmi, vagy bármilyenek is a szamszkárái vagy a személyisége vagy a karaktere. Ha a folyamat során az ember megszabadul az egójától, nem szűnik meg az lenni, ami?

        R: Attól függ. Vegyük az elektromos ventilátor példáját. Amikor a ventilátort kikapcsolod, a táplálás megszűnik, de a rotor forog tovább, amíg magától meg nem áll. Vagyis, egyeseknek a transzcendálásukat követően is marad valamennyi szamszkárájuk. De azok is maradéktalanul felemésztik önmagukat. Ez mindenkinél más.

        SN: Azt gondolhatják egyesek, hogy amikor nagy hirtelen az együttérzés óceánjává válsz, akkor szentté válsz. Tudod, miről beszélek? Vagy csak az vagy, ami vagy?

        R: Az vagy, ami vagy. De tudatosság vagy. Tiszta létezés vagy. Hogy mások hogyan látnak téged, legyen az ő gondjuk. De te abszolút valósággá váltál. Tudom, hogy miről beszélsz, mert úgy tűnik, egyes Dnyáník rendelkeznek ilyen fajta tulajdonságokkal. Ezért hoztam fel az elektromos ventilátor példáját. Az egójuk elvágásra került, és teljesen szabadokká váltak, de a ventilátor még forog. Testük még mindig keresztülmegy bizonyos tetteken és csinál bizonyos dolgokat, amíg le nem áll teljesen. Ezért tűnik úgy, hogy bizonyos Mesterek, Dnyáník látszólag bizonyos negatív vonásokkal rendelkeznek. De erre mások fogadjanak. A személy, aki szabadságot, megszabadulást tapasztal, teljesen szabad.

        ST: (a tanítvány kérdése nem tiszta) (R: Jelentéstanilag igen. Ugyanarról van szó. Attól függ, honnan jön a tanító, és mit értenek alatta.) Az Isten-megvalósítás az volna, hogy vagy teljesen áthat, és tudatában vagy mindennek a máyában, vagy, mondhatni, nem vagy tudatában mindennek a máyában, és nem vagy tudatában a máyában önmegvalósításnak, csak a létezésednek vagy tudatában.

        R: Attól függ, milyen iskolától érkeztél. Az én magyarázatom, az én tapasztalatom szerint az Isten megvalósítás és az önmegvalósítás ugyanaz. Senki nincs, aki megvalósulhatna. Mindaddig, amíg marad valaki, akinek meg kellene valósulnia, az nem önmegvalósítás. Nem mondhatod, hogy „önmegvalósított vagyok, nem létezem többé”. Senki nincs, aki megvalósulhatna. Egyébként ez kettősség, nincs kettő. Nem létezik én, aki önmegvalósítottá válhatna, csak megvalósítás létezik. Valójában semmi nincs egyáltalán. A szavak elrontják azt. Ennélfogva vannak emberek, akiknek keresniük kell az Isten megvalósítást, és vannak emberek, akik saját értelmezésükkel ruházzák fel az önmegvalósítást. Ez az, amiért a szavak visszatartanak bennünket. Minél többet beszélünk ezekről a dolgokról. Minél zavarosabbá válunk, annál kevésbé tudjuk valójában. Az egész a csendről szól. A csendben erő van. Amikor magyarázni próbáljuk, elrontjuk.

        (A kérdés nem hallható. Robert válaszát a felétől halljuk.)

        R: ...Csupán azáltal, hogy itt vagy, van rólad valami, ami más. Ami fel akar ébredni. És ha egyszerűen felteszed magadnak a kérdést: „Ki vagyok én?”, és nem válaszolsz, akkor a válasz érkezni fog végül.

        (szalagsérülés)

        SF: (A tanítványok kérdésének a vége hallható) ...a másik, hogy nem tudtam a választ, és valóban nem tudtam beilleszteni a választ semmilyen mentális keretben, ez csupán mentális beszéd, és ennyi.

        R: Pontosan ennek kellett történnie. Ismétlem, amikor először elkezded a „Ki vagyok én?” procedúrát, az egész cucc fel fog jönni. (SF: Bosszúval.) Minden fel fog jönni, és támadni fog téged minden oldalról, és neked figyelned és szemlélned kell az egész cuccot, és felismerni, „Hé, várj csak, ez nem én vagyok! Én nem az vagyok. Ha nem az vagyok, akkor ki vagyok én?”

        (szalag hiba) (Robert folytatja a választ az imáról feltett kérdésre)

        R: Az ima mindezen dolgokra vonatkozik. Imádkozz érettük. Az ima békéssé tesz. Megadja számodra a hitet, hogy valaki meghallgat téged. Olyan, mintha egy pszichiáternek mondanád el a problémáidat. Elvégre kihez szoktál imádkozni? Azt mondod: „Istenhez imádkozom”. Hol lakik Isten? Ki az Isten? És hamarosan felfedezed, hogy önmagadhoz imádkozol. És ez segít. Ez elvezet téged oda, hogy azonosulj Éneddel. Azzal, akihez imádkozol. És eggyé válasz vele. Mert csak egy van, nincs kettő. Nincs egy, aki imádkozik, és egy, aki hallgatja. Az imádkozó, és a hallgató ugyanaz a személy. Nincs elkülönülés.

        ST: Az arab hagyományban Allahhoz imádkoznak, és biztos vagyok abban, hogy mikor bombák hullnak rájuk, mindannyian Allahhoz imádkoznak. És úgy tűnik, neki áldozzák életüket, a hitük miatt. De ez nem változtat a tényen, hogy a szövetséges erők addig bombázzák őket, amíg meg nem semmisülnek. Így nincs kiút ebből a dilemmából az imájukban. Lehet, hogy békések, de mégis megsemmisülnek a bombáktól. (R: Mi köze ennek bármihez?) Nos, a valóságban a máyában, amondó vagyok, hogy az ima hatással van a máyára, vagy illúzióra, hogy imádkozunk. Sok emberért imádkoztam életemben, de még soha nem volt hatása.

        R: Ha valaki valóban őszinte, és valóban úgy érzi, hogy amit tesz, az helyes, akkor segíteni fog. Mert az elméd nagyon erős, és az imádság az elméden keresztül történik. Így a máyában kondíciókat hozhatsz létre, mikor imádkozol. De előbb valóban hinned kell mentálisan, amiért imádkozol.

        S: (A kérdésnek a vége hallható) ...hogyan imádhatod még mindig Istent, ha még mindig...?

        R: Az lehetséges. Ennek a karmádhoz, és a szamszkáráidhoz és a többihez van köze, ami nem létezik. Ne mások fölött ítélkezz, magad miatt aggódj...

        (a felvétel hirtelen véget ér) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Szeptember 23)
Megtekintések száma: 447 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]