Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A haladás jelei - 44. átirat

A haladás jelei

44. átirat

1991. február 14.

      Robert: Jobb lesz vigyáznom, mit mondok. Szalagokra veszik. Átiratok készülnek belőlük, és ügyelni kell a számra.

      SM: Nagyszerűek az átiratok. Akárhányszor olvasom őket, mindig többet akarok belőlük.

      Robert: Aum namáh Sivájá. Aum shánti. Béke.

      Valójában üres szalagot kellene hazavinnem ma este, és nem mondani semmit. Aztán Ed átírhatja, és üres oldalaink lennének. És azok az oldalak elterjedhetnek a világban, és nem lenne semmi. És mindenki megvilágosodna.

      Mindenki még szavakat keres. A szavak semmitmondóak. Amikor szavakat hallgatsz, valójában elveszed az energiát önmagadtól. Az összes válasz a birtokodban van. Mindössze annyi a tennivalótok, hogy éljetek elég sokáig, és minden fel fog tárulni számotokra. Akkor mi az, amit itt csinálok? Egyszerűen tükör vagyok a számotokra. Itt vagyok, úgyhogy láthatjátok önmagatokat, igaz természeteteket. Nincs különbség tiköztetek és énközöttem. Mit láttok? Amit láttok, azt kapjátok. Saját isteniségeteket látjátok az Énként, vagy a személyes ént látjátok, amely mindenféle problémákba bonyolódik? A választás mindig a tiétek. Azonosuljatok a világgal, és annak megfelelően szenvedtek. Azonosuljatok igaz természetetekkel, az Énnel, és boldogok és örömteliek vagytok. Természetesen igaz természetetek mindenütt jelenvalóság, tiszta intelligencia. Ennélfogva, ha igaz természeteteket tapasztaljátok, bármerre néztek, harmóniát és békét láttok, mivel önmagatokat látjátok.

      Még sok ember kérdezi tőlem, „Robert, hogy tudom megmondani, hogy haladok-e előre az úton? Hogy lehetek biztos benne?” Ennek sok jele van. Az első az egy békeérzés, amikor világi körülmények nem zavarnak többé. A világ folytatódni látszik. Egy képként, egy filmként kezded azt látni. Kezded felismerni, hogy ami a világ valójában, az a saját elmédnek egy kifejeződése. És amikor így tudsz tenni, a világ soha többé nem fog bántani. El fogja veszíteni fölötted a hatalmát.

      Természetesen, a tested része a világnak, és elméd szintúgy. Következésképpen, ezeket is fel kell adnod. Amikor nincs testre irányuló gondolat, nincs elmére irányuló gondolat, és nincs világra irányuló gondolat, akkor az isteni igaz cselekedet megy végbe életedben, és minden örömmé válik. Minden szeretetté válik. Gondolkodás híján, vágy híján, szükség híján szabaddá válsz.

      A másik módja, hogy megtudd, mutatsz-e fejlődést az, hogy nem zavar többé semmiféle körülmény. Elveszítheted a munkádat, elveszíthetsz egy családtagot, keresztülmehetsz különféle tapasztalatokon, de nem válsz kiábrándulttá, mert képes vagy átlátni a tapasztalaton a másik oldalra. És a másik oldal a negyedik állapota a tudatosságnak, az álmodás, alvás és ébrenlét mellett. És a tudatosság negyedik állapotában boldogság van, mert az a szubsztrátuma minden dolognak, amit látsz. Megint, a választás a tiéd. Mind a világgal, mind az Éneddel való azonosulás a szabadságodban áll. Nem létezik senki, nem létezik semmi, ami árthatna neked, vagy zavarhatna téged, vagy gondot okozhatna neked, ha figyelmedet Istenre, vagyis az Énre összpontosítod.

      A legtöbb ember nem érti, hogy ezt hogyan kell csinálni. Hogyan összpontosítsam a figyelmemet Istenre?

      Az én-vagyokra emlékezéssel. Az én-vagyok Istennek az utóneve. Amikor az én vagyokra gondolsz, Isten nevét invokálod, és figyelmedet Istenre összpontosítod. Tehát, amikor valamilyen problémád van, vagy valami zavar téged, ha rosszul érzed magad, ha azt hiszed, hogy valami nincs rendben, ha hatást gyakorol rád a háború, nem kell kikapcsolnod a televíziódat, vagy megváltoztatnod a környezetedet, vagy megváltoztatnod a körülményeidet. Egyszerűen fordulj befelé, és invokáld Isten nevét, mondván, hogy „Én-vagyok.” Mi történik, amikor ezt csinálod? Valójában azt mondod, hogy „Én-vagyok az abszolút valóság, én-vagyok a tiszta tudatosság, én-vagyok a nirvána, az üresség, a végső egység, én vagyok a sat-chit-ananda.

      Mindezek történnek, amikor egyszerűen azt mondod, hogy „Én-vagyok”. A kezdeti fázisokban a lélegzettel együtt végzett én-vagyok meditáció ezért nagyon fontos. Amikor azt a meditációt végzed, összes hamis elgondolásodat, szamszkáráidat és a többi szemetet félretolod az útból, és igaz identitásodba jössz.

      Az által tudod megmondani, hogy produkálsz-e fejlődést, hogy mennyire válsz boldoggá. Amikor látod, hogy egyszerűen boldog vagy, anélkül, hogy bármilyen állapot boldoggá tenne téged, akkor tudod, hogy valami működik. Ha szükséged van valamire vagy valakire, hogy boldoggá tegyen téged, ugyanaz a valaki vagy valami szomorúvá is fog tenni téged. Amikor a kedvelt személy elhagyja jelenlétedet, szomorúvá válsz. Amikor az élvezetes dolgot elveszik tőled, rosszkedvűvé válsz. Ennélfogva, boldogságod ne függjön semmiféle körülménytől! A boldogság a valódi természeted. Mindössze azt kell tenned, hogy invokálod az én-vagyokot, és egyből ragyogóan boldog vagy.

      Az emberek még mindig azt hiszik, hogy ha megvilágosodottá válnak, vagy ráébrednek önmagukra, abba kell hagyniuk a munkát, illetve nem fognak többé kimenni, csupán egyedül akarnak majd lenni, és nem fognak törődni semmivel. Éppen ellenkezőleg, emlékezz, hogy nem vagy a tested! A tested folytatódni fog, és tenni fog mindent, amit megtenni idejött, de annak semmi köze hozzád.

      És ez néhány ember számára nehezen érthető. Nem vagyok a testem. A tested a világ teste, és amíg azonosulsz a testeddel, azonosulnod kell a világgal, mert az univerzum Istennek a teste. A mikrokozmosz vagy a makrokozmoszban. Annak mennie kell, vagy játszani fogod a játékokat a világban, az univerzumban. Szert tehetsz okkult erőkre, csinálhatsz mindenféle dolgokat a csakrákkal, de még mindig az elméből dolgozol. Mindezeket a dolgokat az elmével kell csinálni. Ne játszd ezeket a játékokat! Lépj túl rajta! Ne keress semmit! Ha nem keresel, találni fogsz. Ha keresel, veszíteni fogsz. Minden el van tervezve, minden előre el van rendezve, és minden a te oldaladon áll. Abszolúte semmi nincs ellened.

      Ha valóban tudnád, hogy mi folyik, ujjonganál. Ha valóban, valóban tudnád, mi történik, sírnál örömödben. A világ szeret téged. Amit Istennek nevezel, szeret téged. Brahman szeret téged, mivel te vagy az, a te Éned. Ennélfogva, a természeted szeretet. Amikor ezeket a dolgokat mondom neked, szeretlek téged, megfordítom a folyamatot, hogy megértessem veled, hogy a természeted szeretet. A te szereteted az, ami létrehozza az univerzumot. A te szereteted az, ami szeret. Máskülönben honnét jönne? Tehát meg kell értetni az emberekkel, hogy az ő természetük szeretet, el kell mondani nekik, hogy az univerzum szereti őket, Isten szereti őket.

      De ha azon gondolkodsz, hogy honnét jön a szeretet? Létezik egy rajtad kívülálló hatalom, amely ezt a szeretetet létrehozza? Természetesen nem. Te vagy az egyedüli hatalom. Te vagy az egyedüli szeretet. Senki nem létezik rajtad kívül. Mégis, te nem vagy az, ami látszólag vagy. Hagyd abba a világi körülményekkel való azonosulást! Valahányszor felmerül valami, egyszerűen mondd azt önmagadnak, hogy „én-vagyok”, és az én-vagyok elkezd működni számodra! Az én vagyok olyan, mint egy kapcsoló. Valahányszor a világba akadsz, csupáncsak kapcsold be a kapcsolót, mondván, hogy „én-vagyok”, és hirtelen úgy fogod találni, hogy kezded elveszíteni identitásodat, és kezdesz beleolvadni saját tudatosságodba.

      Amikor azt mondom, hogy beleolvadsz a tudatosságba, azt nem úgy értem, hogy van a tudatosság, és vagy te. Úgy értem, hogy valójában Énedre ébredsz. Ráébredsz igaz természetedre. Nem az van, hogy van egy tudatosság, valahol elrejtőzve, és neked menned kell, és meg kell azt találnod. A tudatosság te vagy. Egyszerűen állítsd le a gondolkodást! Csöndesítsd el az elmédet, és elkezdesz ragyogni! Ne tervezz dolgokat! Feledkezz el a célokról! Feledkezz el a vágyakról! Egyszerűen dolgozz elméd elcsöndesítésén! És ahogy bontakozol kifelé, úgy fogod találni, hogy a dolgok jobbá válnak számodra. Az élet világosabbnak, harmonikusabbnak, szeretőbbnek tűnik. Ez magától történik. Neked csupán a gondolataidat kell lelassítanod.

      Látsz különbséget e között és a pszichológia között? Nem próbálod megoldani a problémáidat. Nem próbálod kitalálni, miért történt valami az életedben. Más úton haladsz. Megpróbálsz csöndessé, békéssé válni, se szó, se gondolat. Az az, amikor a dolgok történnek. El kell tökélned magadat, melyik irányba kívánsz menni, és föl kell ismerned, hogy minél beszédesebb vagy, annál kevésbé fogsz fölébredni, mert a beszélgetés a viszonylagos világhoz tartozik. A hang azért adatott neked, hogy kifejezd anyagi világot. Amikor egészen lecsöndesíted a hangodat, amikor csöndessé válsz, akkor a valóság saját magától elő fog ragyogni.

      Most láthatod, miért némulnak el bizonyos Szentek és Bölcsek, és nem beszélnek hosszú évekig, talán sosem, mivel ráébredtek, hogy a beszéd időpazarlás. Ha nekem nem hiszel, gondolj vissza az életedre! Hiszen voltál gyerek, tekints a szavakra, amelyeket használtál, az összes szóra, amely kijött a szádból! Mit tettek azok veled?

      Tudom, néhányan azt mondjátok, „Nem tudok funkcionálni, ha nem beszélek. Ki kell fejeznem magam, és az embereknek tudniuk kell, mit gondolok. Hogyan tudnék dolgozni? Hogyan tartanék kapcsolatot a családommal? Hogyan tudnék bármit is csinálni, ha nem beszélnék?” Természetesen mentális csöndességről beszélek. Ahogy most veletek beszélgetek, valójában nem mondok semmit, mivel csöndesség, nyugalom, üresség van bennem. Mégis, a szavak előtörnek, de nem hatnak rám.

      Ez az, amire gondolok, amikor azt mondom neked, hogy a tested folytatni fogja a munkáját magától, mégsincs közöd hozzá. Mert nézel rám, és én egy testnek tűnök, és úgy tűnik, hogy beszélek, mégsem vagyok. Nem vagyok test, és nem beszélek, de az úgy tűnik, hogy azt csinálja, éppen úgy, ahogy a világ is igazinak tűnik. A beszélő és a test egyaránt része a viszonylagos világnak, ez az, ahogyan megjelennek. De ahogy csöndessé, nyugodttá válsz belül, a világ kezd eltűnni. A tested eltűnik, de még látod azt, és még látod a világot. Az a paradoxon. Látlak téged, beszélek hozzád, látom a testemet, azok mégsem léteznek. Semmi nem létezik, de minden folytatódik. Senki nem létezik, hogy csináljon valamit, de a cselekvés folytatódik.

      Annak felfedezéséhez, amiről beszélek, befelé kell fordulnod! Neked magadnak kell látnod, hogy ki vagy te! Abba kell hagynod, hogy azt gondold, hogy Robert, vagy James, vagy John, vagy Mary, illetve bárki más vagy, és el kell kezdened megérteni, hogy tudatosság vagy! Nincs formád. Nincsenek korlátaid. Nincsenek megkülönböztető jegyeid. Totális szabadság vagy, akár a levegő, akár a tér, és mégis tudatos vagy.

      Emlékezz, a tudatosság abszolút valóságként tudatos önmagára! Vagyis, amikor fölteszi valaki a kérdést, hogy „Fel kell-e adnom az életemet a tudatossággá váláshoz?” Soha nem volt feladható életed. Tudatosság vagy. De amíg te magad nem tapasztaltad meg, ez butaságnak tűnik, értelmetlenségnek tűnik. De ahogy szatszangra jársz, ahogy kezded megérteni, ahogy az én vagyokot invokálod, ahogy az önkutatást gyakorlod, ahogy éberré válsz, ahogy mindezeket a dolgokat csinálod, a test kezd eldobódni. Nem úgy értem, hogy meghalsz. Úgy értem, hogy a test kezd mentálisan eldobódni, az elme kezd mentálisan eldobódni, te mégis te vagy, és emberinek tűnsz minden ember számára, akivel kapcsolatba kerülsz. De azért tudod, hogy ki vagy. Félelem nélkülivé válsz, mivelhogy egy illúzió hogy tudna bántani téged? Az álom hogy tudna bántani téged? Nem tud. Mindazonáltal, ezt bizonyítanod kell önmagadnak.

      Világok jönnek, és világok mennek. A föld több milliárd éves. A tudomány néhány évente elmondja nekünk, hogy a föld és az univerzum idősebb, mint azt valaha álmodtuk. Sok civilizáció létezett e földgolyón. Jönnek és mennek. Mi csak egy újabb porszeme vagyunk az univerzális tervnek. Amiért dolgoztál, mindent el fog kelleni hagynod. Az intelligens személy látni kezdi, hogy a világ mögött nincs szubsztancia, nincs valódi ok, és abbahagyja a világi dolgokkal való azonosulást.

      Emlékezz, ez nem jelenti azt, hogy abbahagyod a cselekvést! Elsősorban minden mentálisan megy végbe. Mentálisan leválsz az univerzum egészétől, és ennek megtörténtekor az elme szétmállasztja önmagát. Végül is, az elme csupán a múlttal kapcsolatos gondolatok és a jövővel kapcsolatos aggodalmak halmaza. Ez minden, ami az elme.

      Amikor kezded felismerni, hogy a világ olyan, mint egy álom, mint egy buborék, az elme egyre gyengébbé és gyengébbé válik, és egy napon megsemmisül. Valójában persze nem semmisül meg, mivel soha nem létezett, először is. Mindazonáltal, fölébredsz. Mi ezt fölébredésnek nevezzük, és ráeszmélsz, hogy én és az apám egyek vagyunk. Csak egységévé válsz a létezés egészének. Nincs többé különbözőség. Az elpusztíthatatlan Énné váltál.

      Emlékezz, amikor te-t mondok, a tudatosságra utalok, amely mindenütt jelenvalóság! Ennélfogva, az univerzum Énjévé váltál. Minden, ami történik, benned történik, és te nézel, figyelsz, mint ahogy egy filmet nézel. A filmnek kezdete, közepe és vége van, majd hazamész. Ilyenformán, kiterjesztetted a tudatosságodat, és fölismered, hogy a világnak kezdete, közepe és vége van, és az elment. Egyidejűleg vagy a világ és a tudatosság. Szabaddá válsz.

      Másik ok, amiért nem kellene reagálnod semmilyen körülményre, mielőtt ez történik veled az, hogy nem látod az egész képet. Képzeld el, hogy kirúgtak a munkahelyedről! Rosszkedvű vagy. Huszonöt éve dolgozol, és most állás nélkül maradtál. A hétköznapi ember nagyon feldúlttá válna. De mivel te figyelsz, és realizálsz, tudod, ahogy a múlt vasárnapi említettem, egyszerűen kulcslyukon keresztül nézel, és látod a korlátozást. Korlátozott vagy. Mivel csak egyetlen részt látsz a kulcslyukon keresztül, és a látott rész az, hogy kirúgtak a munkahelyedről. De tudatosságod kiterjesztése olyan, mint amikor kinyílik az ajtó, és egy teljesen különböző képet látsz. Látod, ahogy karmikusan kiérdemled a felmondást, mindegy, hogy az minek látszik. És ahogy mész előre, és nézel, látni fogod, hogy ha azon a munkahelyen maradtál volna, az épület felrobbant volna, te pedig fizikailag megsemmisültél volna. És ahogy tovább nézel, látni fogod, hogy senki nem hal meg, senki nem pusztul el, az élet soha nem kezdődött, és az élet soha nem fejeződik be. Képes vagy látni az egész dolgot.

      A spirituális úton haladó személynek ezért kezd fokozatosan kiterjedni a tudatossága, és kezd az ajtó egyre szélesebbre és szélesebbre nyílni. Képes vagy világosabban látni. Tehát, nem zavartatod magad, hogy a dolgok nem olyanok, mint amiként megjelennek. A végeredmény az, hogy semmi nem történik. Semmi nem kezdődött, semmi nincs folyamatban, és semmi nem fog véget érni. Egyszerűen boldogság tudatosság vagy. Sat-chit-ananda vagy, Parabrahman vagy. Spirituális isteni lény vagy. Víz nem tud megfojtani, és tűz nem tud megégetni. Soha nem születtél. Soha nem tudsz meghalni. Igaz természeted az Én, és a te Éned mindennek az Énje, és minden jól van.

      Bármilyen kérdés?

      SG: Az a rész a választásról, amit említettél. Valóban van választásom. Választottam az életemet, vagy csupán egy pinball voltam, és csupán az által befolyásoltattam?

      R: Amíg a testnek és az elmének hiszed magad, nincs választásod. De amint kezded ezt megérteni, fölismered, hogy a választás, amivel bírsz, az az önmagadba való befelé fordulás. És annak fölismerése, hogy nem vagy a test vagy az elme. Hogy nem vagy a világ. Ez új távlatokat nyit számodra. Képes vagy továbbmenni és megvizsgálni azt. Látni kezded, hogy valódi természeted a tudatosság. Mindez azon választás révén történik, hogy befelé fordulsz. És ez a választás az, amit kaptál. Minden előre el van rendelve. Ha nem lenne választásod, akkor automata lennél, robot lennél. Amely esetben semmilyen fejlődésre nem lenne soha esélyed, és amint ráeszmélsz, hogy nem kell a világgal azonosulni, automatikusan az Énnel kezdesz azonosulni. Az Énnel való azonosulásnak egyszerűen a világgal való nem azonosulás az útja. És az Én önmagától megjelenik. Természetesen, az a valódi természeted. A választásod mindig az, hogy azonosulni, vagy nem azonosulni. (SG: És amikor az előre elrendelésről beszéltél, azt gondoltam, hogy az a predesztinációhoz hasonló, és...) Igen. Minden predesztinált. (SG: Akkor miért kellene tennem bármit?) Mert ha nem tennél semmit, akkor pusztán elég emberivé válnál, és neked... (SG: Nos, lehetséges, hogy arra is vagyok predesztinálva? Ugye...)

      R: Amíg a testeddel azonosulsz, addig arra vagy predesztinálva, hogy azt csináld. Azután arra vagy predesztinálva, hogy legyen egy másik tested, majd egy másik tested, majd egy másik tested, és ez így megy örökké. Ez egy játék. De amint befelé fordulsz, és abbahagyod a testtel való azonosulást, akkor világossá válik számodra, hogy nincs predesztináció, nincs karma, azok semmik. Szabaddá válsz.

      Úgyhogy, tiéd a választás, hogy kiszállj a kerékből, nem azonosulva többé a testtel. Nem azonosulva a predesztinációval. Nem azonosulva a karmával...

      (a hangfelvétel megszakad, majd hirtelen folytatódik, ahogy egy tanítvány szalagot cserél, a felvétel folytatásához)

      R: A probléma mindig annak jelenik meg, aki a testnek hiszi magát. Amikor látni kezded, hogy semmi közöd a testhez, a probléma magától megszűnik. És természetesen csinálhatod azt, föltéve a kérdést magadnak, „Kihez jön ez a probléma?”, és a válasz az lesz, hogy „Énhozzám jön a probléma. Én rendelkezem a problémával. Úgy tűnik, én rendelkezem ezzel a problémával. Honnét jött az én? Mi a forrása az énnek, ami rendelkezni látszik a problémával?” A forrás mindig a tudatosság. És ahogy kutatod, hogy „Kié az a probléma?”, illetve „Ki vagyok én?”, a tudatosság át fogja venni végül, és te szabaddá fogsz válni. Ne kapaszkodj a problémádba, ne próbáld azt megoldani!

      Próbáld megérteni, hogy az én rendelkezik a problémával! A személyes én. És kövesd az ént a forrásba! Ezt nevezik én-fonálnak, mert minden az énre kapcsolódik, láncfonálként. A tested ideája, a mentális koncepcióid, az előítéleteid, ezek mind a személyes énre kapcsolódnak. A probléma megoldásával való próbálkozás esetén egy másik probléma fog előbukkanni, előbb vagy utóbb. Úgyhogy, érd el a forrást, és a forrás az én! Nincs két én.

      Sokan követik el a hibát, hogy az ént az egónak hiszi, de létezik egy valóságos én, ami az én Énem. Azt próbálom elmagyarázni nektek, hogy csak egy én létezik, és az az én te magad vagy. És annak nincsenek problémái, nincsenek tévképzetei, az színtiszta tudatosság. Az az, aki vagy. Ahogy követed az ént, az a tudatossághoz, a valósághoz vezet téged. Éned önmagától megjelenik, és te szabad vagy.

      Emlékezz, nem próbálsz énné válni, vagy az Énné válni! Már az vagy. Egyszerűen követed a hibádat, amely az egóba vetett hited, illetve a személyes énbe vetett hited, a forrásba, és aztán fölébredsz. Ne menj bele mélységekbe, ne tedd bonyolulttá a magad számára! Csupán ismerd föl, hogy én vagyok az! Mindig az voltam, semmi más nem létezik. Az én vagyok szabad most, te pedig állj a sarkadra! Ne engedd, hogy a világ megváltoztassa a gondolkodásodat! Kapaszkodj az énbe!

      Szóval, mit gondoltok? Esni fog holnap?

      R: Vége lesz valaha a háborúnak? (SH: Nem valószínű.)

      R: Vedd észre, hogy gondolkodsz, és gondolkodsz, és gondolkodsz! Állítsd le a gondolkodást azokról a dolgokról! Gondolhatod ezt nagyon önzőnek, és az elején önzőnek is látszik. Amikor az ember ember iránti embertelenségét, a világban zajló dolgokat látod. Mégis meg kell, hogy értsd, hogy amennyiben azonosulsz azokkal a körülményekkel, egyszerűen a részükké válsz. De ha önmagaddal azonosulsz, fénnyé válsz a sötétség világában, és ez az, ahogyan segítesz a világnak, hogy az Éneddé válsz. Hogy nem gondolkodsz a problémákról.

      Az idők kezdete óta voltak háborúink is, és béke demonstrációink is. Ez része a kettősségnek. Van egy háborúd, és kell, hogy legyen egy béke demonstrációd is. Az egyik szolgáltatja a másikat. Csakhogy, a békét akaró személy, és a háborút csináló személy ugyanazon korlátozott tudatosságé. Mindkettőnek föl kell ébrednie. A korlátozott nem hozhat békét a világba. Mivel csak önmagadat hozhatod a világba, és ami vagy, azt kapod.

      Egy jobb példa: Ha pszichológushoz vagy pszichiáterhez mész, csak a személyt kaphatod, nem az általuk az iskolában tanultakat. Úgyhogy, amennyiben a pszichológusnak vagy pszichiáternek az életre vonatkozó megértése korlátozott, lóghat a falán a PhD-je, de az nem jelent semmit, egyszerűen a saját zavartságukat és a saját félreértéseiket fogják feléd közvetíteni. Mivel nem tudnak számodra valamilyen magasabbat adni, hanem azt, amik ők a tudatosságban. És abban a hitben fogsz kilépni a rendelőből, hogy segítettek neked, de a problémáid idővel visszatérnek természetesen, minden irányból támadva téged. Ez állandóan így megy, és állandóan így megy, amíg a pszichiáternek elege nem lesz abból, hogy nem gyógyulsz, és gyógyszereket ad neked. És a gyógyszerek elfelejtetnek veled mindent egy időre, és a játék kezdődik elölről, aztán megint elölről, amíg föl nem ébredsz.

      SG: És ezek az úgynevezett elnyomott, visszafojtott érzések, amelyek egész életedben voltak neked, ez a test? Így azonosulva vele, vagy még csak nem is azonosulva, csak annak tudatában. Lehetnél jó helyen, és akkor hirtelen történik valami, és rögtön visszajössz oda, ahol voltál. Ez csak visszaszippant abba a régi érzésbe.

      R: És a kezelési módja annak az, hogy tedd föl magadnak a kérdést, hogy „Kihez jönnek ezek az érzések?”, és kövesd le! Mindig gyakorolj önkutatást! „Kinek vannak ezek az érzései? Énnekem. Ki vagyok én?”, és várj! Kérdezd meg magadtól újra, „Ki vagyok én?”, és várj! Valami kezdeni fog történni. Az elfojtott érzések túlhaladottá fognak válni, és jobban fogod érezni magad, mint életedben valaha. De ezt csinálnod kell, nem pedig gondolkodni a csinálásáról!

      SN: A „Ki vagyok én?” és az „Én vagyok.” Ugyanazok?

      R: Ugyanazok, igen. (SN: Mind a kettő ugyanaz?) Úgy gondolom. A „Ki vagyok én” is egy neve Istennek, és az „Én vagyok” is egy neve Istennek.

      SF: Másképpen működnek valamilyen módon, merthogy azt mondod, hogy ugyanolyan eredményekkel szolgálnak. Ugyanolyan módon működnek?

      R: Ugyanolyanok. (SF: Csak látszik számomra, hogy a szavak különbözők, de ugyanúgy működnek?) Ugyanúgy működnek.

      SD: Tehát a „Ki vagyok én?” valójában nem is kérdés?

      R: Kérdésnek tűnik, de kijelentéssé alakul. (SD: Lehetne „Én, aki vagyok.”) Mi lehetne? (SD: Lehetne „Én, aki vagyok.”) Ezt is használhatod, ha tetszik, egész addig, amíg meg nem érted, hogy mit csinálsz.

      SF: Mindig megállok a „Ki vagyok én?” után. Nem tudom ezt, de amikor kimondom, hogy „Ki vagyok én?”, a szavak befejeződését követően a dolognak nincs befejeződése, és néhány másodpercig még kimegy valami. Valami szünethez hasonló, aztán kezded újra, úgy érzem, mintha várnom kellene. Úgyhogy kimondom, hogy „Ki vagyok én”, és aztán megint, abban a pillanatban újra fog kezdődni, csak helyesnek tűnik várakozni, mert a dolog, vagy valami nem ért még véget?

      R: Egy rajtad belül lévő valami a gondodat fogja viselni. Csak alkalmaznod kell a procedúrát, és gondoskodtatni fog rólad. Tudni fogod, hogy mi a következő teendő. (SF: Az jó, ha az egyikről a másikra váltok, vagy az egyikhez kell ragaszkodnunk?) Válthatsz. Mert egy idő után elunod ugyanazt a rutint. Válts valami másra!

      SK: Válhat ez mechanikussá?

      R: Ha váltogatod, akkor nem. Gyakorolhatsz tudatos jelenlétet. Figyelheted a légzésedet. Figyelheted az érzéseket a testedben, és aztán megkérdezed magadtól, „Ki figyel.” És azt mondod, „Én vagyok, Ki vagyok én? Ki ez az én, aki figyel?” Nincs válasz, csönd van. És abban a csöndben megy végbe minden.

      SF: A „Ki vagyok én?” és az „Én vagyok” a leggyorsabb procedúra, idézet, idézőjel bezárva.

      R: A leggyorsabb procedúra a csönd, a módszerek pedig azért vannak, hogy egyszerűen csöndessé tegyenek téged, mindössze ez a céljuk. Az elgondolás az, hogy a „ki vagyok én?”-ről lejőve semmi nincs, de azért mondod megint, hogy „ki vagyok én?”, mert elméd ismét gondolkodni kezd. Elméd gondolkodásának meggátolása érdekében mondd, hogy „Ki vagyok én?”! De a gyakorlat egyre csöndesebbé fog tenni téged.

      SM: Mi a véleményed a megadásról, Robert?

      R: Ó, igen, Mary azt kérdezte, hogy „Mi a véleményed a megadásról?” Időnként mondhatod, hogy „Ne az én akaratom, hanem a tiéd.” És engedj át mindent az Istennek önmagadban! Ez azon személy számára való, aki az önkutatás metódusát nem tudja alkalmazni. Néhányak számára, akiket a vallás átitat, ez túlságosan intellektuálisnak tűnik. Te, ennélfogva teljesen meg tudod adni magad Istennek. De át kell adnod magadat teljesen! Nem csupán részben. Más szóval, nem adhatod át csupán azokat a dolgokat, amelyeket nem szeretsz. Át kell adnod az egész életedet Istennek! Mindent. Nincs többé saját léted. Az egyedüli lét Isten.

      SF: És ez nem a szabaddá válás ideájával való önátadást jelenti?

      R: Csak add át magadat minden idea nélkül, ez ugyanazon célhoz vezet, a megszabaduláshoz! Mert amikor átadod magad, feladod önmagad, a kis énedet. Átadod a testedet és az elmédet, és minden mást. Éppen úgy, mint az önkutatásban. Akkor mi marad vissza? Tudatosság. Mivel mindent Istennek adtál. (SF: Egyesek számára ez volna könnyebb, számomra nehezebbnek látszik.) A számodra megfelelő módszert használd! De mindenképp csinálj valamit! Ne teljen el nap a nélkül, hogy fel ne hagynál a világgal való azonosulásoddal! Akár megadáson keresztül, akár önkutatáson keresztül, akár tudatos jelenléten, akár megfigyelésen keresztül. Tedd, amit tenned kell! De ne múljon el nap, hogy a világ elkap téged, és te nem csinálsz semmit!

      Ha tudsz időt szakítani, akkor egy széken ülve, és ezeket a módszereket gyakorolva. Ha nincs időd leülni egy székre, csináld őket munka közben, vagy bármi közben, amit csinálsz. Mindig tudsz csinálni valamit. Olyan, hogy nincs időm, nem létezik. Mindenféle ostobaságra van időd. (nevetés) Szakíts hát időt erre is!

      SG: Beszéltél Isten akaratáról „legyen meg a te akaratod”, mondasz valamit Isten létezéséről? Nem létezik olyan akarat? Miért feltételeznék akaratot valamire?

      R: Valójában nincs akarat, de abban a stádiumban, ahonnan te jössz, Isten akaratát preferálod a sajátodé helyett. Úgyhogy azt mondod, „Legyen meg a te akaratod”, ami azt jelenti, Isten akarata mindig jóindulat. Vagyis a tudatosságra, az abszolút valóságra, az egységre, az Istennek nevezett tökéletességre utalsz. Tehát, ha Isten akarata teljesül, akkor rá fogsz ébredni a valóságodra, mivelhogy ez az Istennek az akarata. Valóság, tökéletesség, tiszta tudatosság.

      SD: Vagyis a legyen meg a te akaratod ugyanaz, mint a feladás, ugye?

      R: Igen. Úgyhogy, mondd azt, hogy „Isten akarata, az én akaratom helyett”, mert az én akaratom emberi, és értelmetlen. Tehát, Istennek az akarata a te magasabb Énednek az invokációja.

      SG: Afelé fordulva indítom a napot, többé-kevésbé, ahogy kilépek az ajtón...

      R: Ezt hogyan csinálod? (SG: Hogyan csinálom? Meditációval, és ezzel az egész én-vagyok dolog alkalmazásával.) Amint kilépsz az ajtón, a világ elkapott téged. (SG: Igen, a régi viselkedésem, ugyanaz a régi ciklus indul megint.) Akkor egyszerűen tedd fel magadnak a „Kihez jön ez?” kérdést, mindössze ennyit kell tenned. Kérdezd önmagadat, „Ki megy át ezen?”, és akkor automatikusan be fog benned indulni valami. Csupán a „Kihez jön ez?” kérdés feltételével.

      Tehát, végezzük ezt a gyakorlatot együtt! Helyezzétek magatokat kényelembe, és becsukhatjátok a szemeteket...

      (szalag vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Március 09)
Megtekintések száma: 115 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]