Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A három lényegi kérdésről újra - 25.átirat 1.rész

A három lényegi kérdésről újra

1. rész
25. átirat
1990. november 18.

    Robert: Jó napot. Először arra szeretnélek megkérni, kérdezd meg magadat: „Miért jöttem ide ma este?”, gondolkodj el ezen! Mi a célod? Mit akarsz? Azért jöttél, hogy az előadót valamelyik másik előadóhoz hasonlítsd? Azért jöttél, hogy halljál néhány mélyenszántó üzenetet? Azért jöttél el az előadót meghallgatni, mert hallottál róla valamit? Mindezen okok hibásak.

    Amikor rám nézel, mit látsz? Ha egyenként megkérdeznélek benneteket, negyven különböző választ kapnék. Én olyan vagyok, mint egy tükör, és amikor rám nézel, önmagadat látod. Vagyis, ha egy szutykos öreg csövest látsz, önmagadat látod. Mindenki másvalamit lát. De te valójában személyes ego-tudatosságodat látod. El kell jönnie az időnek, hogy bárkire vagy bármire ránézel, és nem lesz semmiféle reakciód. Se jó, se rossz, a tudatosságot látod mindenhol. Lényeket, helyeket, dolgokat látsz, mint egy hatalmas filmvásznon lévő képeket. A te valódi Éned a filmvászon. A képek a vászonra vannak ráfilmezve.

    Ezért amikor magadra nézel, nem reagálsz, csönd van. A csöndben végtelenség van. A végtelenség tér, üdvösség, parabrahman, abszolút tudatosság, végső egység. Akármikor gondolkodsz, akkor gondolataiddal a valóság áramlását akadályozod. Akármikor csendes az elméd, nyugodt, mint egy mozdulatlan tó, akkor saját isteniségedet tükrözöd vissza. És tisztává és boldoggá válsz, és minden problémád megszűnik. Semmivé válsz. Valóban a semmi, amivé válni kell. Valójában amit csinálsz az, hogy visszatérsz az eredeti állapotodba.

    És megint, ez hogyan történik? A személyre, helyre vagy dologra való nem reagálással. A megfigyelővé válással, a világ tanújává válással. A saját gondolataid tanújává válással. Amikor gondolatok jönnek hozzád, megpróbálod leállítani a gondolatokat, elméd működésének, vagy gondolataidnak a tanúságával. Ahogy ezt csinálod, az elme elkezd lelassulni. A béke végül bekövetkezik. Boldoggá, örömtelivé válsz, mert ez a te igazi természeted. De a túl sok beszéd gátolja a folyamatot. Amikor hozzám beszélsz, a szavak közötti teret hallgatom. Számodra a szavak a valóságosak, számomra a tér a valóságos. A tér tudatosság. A szavak olyanok, akár a tudatosságon lévő jelek, amelyeket le kell törölni. Még soha senki nem vált felébredetté szavak használata által.

    Legyél csöndben, és tudd, hogy az én vagyok Isten! Igazi természeted az én-vagyok. És az út, amelyen tapasztalod ezt az én vagyokot, annak felismerése, ami nem vagyok.

    Az én vagyok nem a tapasztalatom. Az én vagyok nem a problémáim. Az én vagyok nem a világ. Az én vagyok nem az univerzum. Az én vagyok nem az, aminek megjelenni látszom. Amikor mindent félre tételre került az útból, és az igaz Én fog ragyogni az ő összes dicsőségében és tündöklésében. Valóban nem kell tenni semmit, csak legyél csöndben. Nem kell tanfolyamokra járni. Nem kell iskolába menni. Nem kell mélyenszántó ismereteket megtanulni. Nem kell imádkozni. Nincs semmiféle kötelezettség. Egyszerűen csöndesítsd le az elmédet! Egyáltalán ne engedd meg, hogy az elméd irányítson téged! Ne gondolj tovább az orrodnál! Amikor látod, hogy gondolatok indulnak, kapd el magadat!

    Kérdezd meg magadat: „Kihez jönnek ezek a gondolatok?” „Hozzám jönnek.” Kapaszkodj az énbe teljes erődből, és kövesd az ént a forrásába! Honnét jött az én? Hogyan jött ide az én? Mi az én forrása? Ahogy eljutsz az én forrásába, fel fogod ismerni, „Én Az vagyok! Nem a testem vagy az elmém vagy a tapasztalatom vagyok. Vagyok, aki vagyok. Mindig az én vagyok voltam, se több, se kevesebb.” Ismerd meg Énedet! Kutass Éned után!

    Mi haszna egy életen át dolgokat gyűjteni, dolgok miatt aggódni, új szakmákat tanulni, amikor kb. kilencven évesen el fogsz hagyni mindent és meghalsz? Mi volt akkor a célod? A bölcs ember ezt még egészen fiatalon fontolóra veszi. Elkezd a valóság után kutatni. De a keresés nem önmagadon kívüli. A keresés önmagadon belül folytatódik. A test vagyok? A cselekvő vagyok? Az elme vagyok? Megtörténik a felismerés, hogy a test, az elme, és a cselekvő nem rád, az énre hallgat. Azt csinálnak, amit akarnak, nem?

    Például: Megkérdezi a tested az ént, amikor megfázik? Teszi a dolgát. Megkérdezi az ént, hogy álmossá váljon-e? Kér engedélyt az éntől, amikor ki akar menni mosdóba? A test a saját karmájának törvényei alatt áll, de az énnek ahhoz semmi köze. Fedezd fel, hogy mi az én! Amikor énről beszélsz, hagyd abba be önmagadnak a testtel, az elmével azonosítását! Amikor a munkádat végzed, ne hidd, hogy te vagy a cselekvő. Ébredj rá, hogy te én vagy!

    Amikor alszol, az én figyel. Amikor álmodsz, az én figyel. Amikor felébredsz, az én figyel. Az én mindig ott van. Ki ez az én? Ez a megfoghatatlan én az, amely mindig figyel, sosem alszik, sosem álmodik, még csak nem is éber erre a világra, hanem csöndes tanúja minden gondolatodnak. Honnét jött ez az én? Fedezd fel! Fedezd fel, mélyen önmagadba merülve! Fedezd fel az által, hogy a forráshoz mész! Fedezd fel az által, hogy csöndben maradsz, a tanúvá válsz, nem válsz túlságos résztvevőjévé a világi tevékenységeknek. Az által, hogy nyugodt életet élsz. Az által, hogy egyedül óhajtasz lenni, és az énen kontemplálni.

    Egy napon elég mélyre követed az ént, ahhoz hasonlóan, ahogyan egy kötélbe is kapaszkodsz. Lemászol a kötélen. Eléred a kötél végét. Amely az énnek a forrása. Aztán elengeded, és az űrben, az ürességben találod magad. Transzcendálod a világot, és az én vagyokká válsz. Nem én ez vagyok, vagy én az vagyokká, valójában csupán én vagyokká. Az én vagyok öntartalmazó. Az én vagyok az igaz természeted. Az én vagyok abszolút tudatosság, abszolút valóság, nirvána, üresség.

    Bepillantást nyersz ebbe egyszer-egyszer, amikor nappal álmodsz, és a világ elhagy téged, a világi tevékenységek elhagynak téged. Nagy hirtelen, minden ok nélkül jól érzed magad. Nem szeretnéd folyton ezt érezni? Akkor mihez kezdesz az életeddel?

    Át kell nézned a hiedelmeidet, a szükségleteidet, a vágyaidat, a félelmeidet, meg kell vizsgálnod mindent! Nyomozz, merülj egyre mélyebbre önmagadba! Tölts több időt egyedül, feledkezz el a világról! Nem a foglalkozásod feladásáról, vagy a családod elhagyásáról beszélek, vagy arról, hogy költözz a sivatagba. Arról beszélek, hogy folytasd, amit csinálsz, de add fel a mentális kötődést minden iránt, amit csinálsz! Meg tudod tenni, hogy orvos vagy, és ismered az Ént az által, hogy nem kötődsz a foglalkozásodhoz. A tested folytatni fogja, amit csinál, és még jobban is fogja csinálni, ahogyan a cselekvővel azonosultan valaha is csinálni tudnád.

    Tartózkodj, ahol vagy, ne hagyj fel semmivel, csak ne kötődj semmihez! Ne reagálj személyre, helyre vagy dologra! Jöjjön, aminek jönnie kell! Láss minden dolgot ugyanúgy! Ne legyen preferenciák! Legyen a szíved mélyén szeretet, a lelkedben béke! És el fog jönni a nap, amikor átadod a szívedet, és átadod a lelkedet a szat csit ánandának. És szabad leszel. Akkor mindenütt jelenlévő leszel. Az univerzumnak fogod tudni önmagad. Többé nem entitásnak fogod tudni önmagad. Hanem az univerzumként leszel tudatában önmagadnak. És nem lesz többé tested. Az emberek olyannak fognak látni, mint azelőtt. Csak te fogod másképpen látni. Minden létezőt egynek fogsz látni. A kettősség meg fog szűnni. Csak egység lesz.

    Most, mire jó mindez? Miért kellene küzdened ezért? Mindenki boldog? Legyünk őszinték! Azt hisszük, ha sok pénzt halmozunk fel, boldogok leszünk. Ha megfelelő személlyel kötünk házasságot, boldogok leszünk. Ha jó állást kapunk, ha jó kocsink lesz, ha a jó állapotba kerülünk, bővében leszünk a boldogságnak.

    Micsoda csalódás, ebben a világban soha semmi nem ugyanaz, ezt kell megértened először. A kettősség világában élünk, úgyhogy így látszik. Mindennek két oldala van. Ha gazdagságot akarsz tapasztalni, meg kell tapasztalnod a szegénységet. Ha egészséget akarsz tapasztalni, meg kell tapasztalnod a betegséget. Nem tapasztalhatod az egyiket a másik nélkül. Mondhatod: „Nos, Robert, tudok emberekről, akik nagyon gazdagok, és sosem voltak szegények.” Csak egyetlen életről beszélsz. Kétségkívül sok léted, sok életed van, és azok mind áthúzódnak. Tehát az első teendőid egyike, hogy hagyd abba mások elítélését! Tanulj meg másokat békén hagyni! Ne reagálj semmire és senkire!

    Elkezdesz dolgozni magadon. És elkezded megérteni, hogy „Nem az vagyok, aminek megjelenek. Ami létezőként jelenik meg, lehet tény, de igazság nem.” Férfinak vagy nőnek látszom. Összeházasodtam ezzel a személlyel. Nagyon sok pénzt keresek. Ez tény, de nem igazság. Az igazság az, hogy senki vagyok. Nincs tested. Minden testetlen. Minden tudatosság.

    A tudatosság olyan, akár egy tábla. Mindig ugyanaz marad. De te különböző alakzatokat rajzolsz a táblára. Rajzolhatsz a táblára holdat, csillagok, bolygókat, embereket, bogarakat, állatokat, és látod azok képeit, amiket rajzoltál. De ha megpróbálod őket megragadni, mit ragadsz meg? A táblát. A tudatosság olyan, mint a tábla. Az emberek, helyek és dolgok olyanok, mint a rajzok a táblán. Le tudod őket törölni, és újakat tudsz a helyükre rajzolni. De a tábla mindig ugyanaz marad. Az emberek azért szenvednek, mert a képekkel azonosulnak, és nem a táblával. Vagyis a világgal azonosulnak, nem pedig a tudatossággal. Ezért meg kell változtatnod az azonosulásodat, és kezdjél azonosulni azzal a láthatatlan valamivel, amit nem hallasz, nem ízlelsz, nem érintesz, illetve nem érzel. Az a láthatatlan valami a te igaz természeted. A te igazi Éned.

    Most, hogy érünk el oda? Mit kell csinálnunk?

    A csütörtökön adott három lényegi kérdés elvezet benneteket a felébredéshez. Nézzük át őket megint! Az első kérdést reggel teszed fel, a második kérdést délután, és a harmadik kérdést elalvás előtt. Ez valóban fontos, ha fel akarsz ébredni. Ez egy útlerövidítés. Az első kérdést akkor kell feltenned, amint kinyitod a szemedet. Ne engedd, hogy elméd gondolkodni kezdjen! Amint kinyitod a szemed, azonnal kapd el magadat, és kérdezd meg magadtól: „Honnét jöttem? Honnét jöttem?”

    Ahogy kimondom ezt a kérdést, a legtöbben a testtel azonosítjátok az ént, és azt gondoljátok, hogy azt mondom, hogy
„Honnét jöttem én testként?” Egyáltalán nem ezt mondom. A kérdés úgy szól, hogy: „Honnét jöttem?” És nem úgy, hogy: „Honnét jöttem én testként?” A kérdés az, „Honnét jött az „én”? A testem aludt, a testem álmodott, a testem most ébren van. De az én tanúja volt a tudatosság mind a három állapotának. Mivel tudom, hogy létezem, miközben alszom. Létezem, miközben álmodok, és miközben ébren vagyok. Létezem most. Honnét jöttem?” És maradj csöndben! Miután felismerted, hogy az én a tanúja az álomnak, az alvásnak és az ébrenlétnek, maradj csöndben! „Honnét jöttem? Most ébren vagyok”, mondod. „Teszem a dolgom. Reggelizem. Munkába megyek.”

    Vedd észre, hogy mindig „én”-t mondok, megkérdezed magad, és „mindig ott az én, én, én. Az én reggelizik, de elkövettem egy hibát. Azonosultam a testtel, amely eszi a reggelit. Én nem a test vagyok!” mondod magadnak. „Az én nem eszik reggelit. A test eszi a reggelit. Végül is kapott engedélyt az éntől a test, hogy reggelit egyen? A test azt csinálja, amit akar. A test a karma törvénye alatt áll. De mi van az énnel? Honnét jött az én? Ki ezeknek a dolgoknak a tanúja? Ki vagyok én? Mi a forrása az énnek?” Ez az, ahogyan magadhoz beszélsz, és csöndben maradsz.

    Aztán a megvalósulás el fog érkezni hozzád. A megvalósulás ezzé fog válni. Úgy tűnik, akármiről beszélek, mindig használom az én első névmást. Ez azt kell, hogy jelentse, hogy minden, minden az énhez kapcsolódik. A világ, a testem, a gondolataim, az elmém, a csillagok, a hold, a nap, az emberek, a helyek és a dolgok az énhez kapcsolódnak. Mert nem azt mondom, hogy „[Én] látom a barátomat? [Én] végzem a dolgomat? [Én] rosszul érzem magam? [Én] boldognak érzem magamat? [Én] depressziósnak érzem magam? [Én] boldogtalannak érzem magam? [Én] jól érzem magam?” Mindig ott van az én, én, én, én. Úgy látszik, hogy minden, minden az énhez kapcsolódik. Ezért ha megpróbálok megszabadulni minden elsőtől, az olyan, mint az ősi probléma: „Mi volt először? A fa vagy a mag?” nem jutok semmire. Mert amikor megszabadulok az egyik dologtól, előbukkan egy másik, hogy átvegye a helyét.

    Például: ha nem szeretem a munkám, és panaszkodok, és munkahelyet változtatok. Egy ideig szeretni fogom az új munkámat, aztán ugyanazok a régi problémáim lesznek. Tehát nem teszem ezt többé. Helyette realizálni fogom az én forrását. Ha meghaladom az ént, ha elérem az én forrását, minden más vele fog menni. És üresség lesz, és én szabad leszek. Követed?

    Minden az énedhez kapcsolódik. Ne a dolgokon próbálj dolgozni, azok okozatok. Az okon dolgozz, amely az én, és az okozatok el fognak tűnni saját maguktól. Tehát az ént követed mélyen önmagadba. Az én forrását keresed. Az énbe kapaszkodsz, amíg meg nem találod annak forrását. Ezt reggel teszed, amikor felébredsz. Vagyis hogyan csinálod?

    Amikor eléred az én forrását, ami a kötélen való lemászás. Elképzeled, hogy az én egy kötél, és lemászol a kötélen, és elérsz a véghez, és csak elengeded, és szabadon esel. Aztán elkezded mondani magadnak: „én – én, én – én”, mondod magadnak egy darabig, „én – én, én – én”. Miközben ezt teszed, egyre nyugodtabbá válsz. Miközben ezt gyakorlod, az ének közötti tér egyre nagyobb és nagyobb lesz. A tér tudatosság. Az én végül el fog tűnni, és azonosságod bele fog olvadni a tudatosságba, mint én vagyok. Ezt csinálod reggel, egészen délidőig. Ezt bármilyen munka végzése közben gyakorolható. Folyamatosan tudod mondani, hogy „én – én”, ismerve a hátteret, amiről épp az előbb beszélgettünk. Ami az, hogy minden az énhez kapcsolódik.

    Majd 12 és 1 között kb., a kettesszámúra váltasz. A második kérdés ez: „Honnét jött az univerzum?” Magadat kérdezed, nem a barátaidat! Ne a munkatársaidat kérdezd! Ők rád húznák azokat a kis fehér dzsekiket, és elvinnének a viccosztályra. (nevetés) Kérdezd meg magadat: „Honnét jött az univerzum? Honnét jött az univerzum? Honnét jött az univerzum?”

    Ahogy ezt a kérdést felteszed, a reggeli kérdésedből új felfedezések fognak hozzád érkezni. El fogod kezdeni látni, hogy tegnap éjszaka álmodtam, és álmomban úgy tűnt, hogy létezem, épp úgy, mint most. Dolgozni jártam. Családom volt. Repülőgépen utaztam. Szabadságra mentem. Besoroztak katonának, megöltek a háborúban, majd felébredtem. Ez mind álom volt. De az álom honnét jött?

    Az egész álom az elmémben zajlott. Az álom az elmémből jött ki. Ezért az ébrenlétem szintén álom kell, hogy legyen, mert erre gondolok. Az elmém az ügyeimre, a testemre, a munkámra, a gyerekeimre, a házamra, az autómra gondol. Éppen úgy, mint egy álomban. Tehát az univerzum az elmémből jön. Én hoztam létre az univerzumot. Végül is, amikor mély álomban vagyok, nem létezik számomra univerzum. De én továbbra is létezem, mert amikor felébredek, azt tudom mondani, „aludtam”. Megint visszatérünk az énhez. Ez jelenti az egész univerzumot, mindent. Emberek, helyek, dolgok, állatok, virágok, fák, csillagok, napok, galaxisok, minden az elmémből jön ki. Én hoztam létre ezeket a dolgokat. „Ki vagyok én? Honnét jöttem?” És visszamész megint, követve az ént a forrásába. Aztán megint ismételgeted ugyanazt a dolgot: „én – én, én – én”, amíg csak tudod.

    Mielőtt elaludnál. Elalvás előtt, mielőtt álomba zuhannál, felteszed magadnak a harmadik kérdést, amely ez: „Honnét jött Isten?” Háromszor tedd fel a kérdést magadnak! „Honnét jött Isten? Honnét jött Isten? Hittem benne egész életemben?” És kezdesz a gyermekkorodra gondolni. „Amikor fiatal voltam, vallásosan nevelkedtem, katolikus, protestáns, zsidó, iszlám, vagy hindu vallás szerint. Azt mondták, higgyek Istenben, de mit tudok Istenről? Rendelkeztem tapasztalattal Istenről? Ezért Isten egy hiedelem, egy koncepció, egy prekoncepcionált idea kell, hogy legyen. Honnét jött Isten?”

    Most, ha nagyon vallásos voltál, az egyik jelentősebb vallás szerint, elég nehéz lesz számodra, hogy ezt csináld, mivel ezt istenkáromlásnak fogod gondolni, és ezért arra kérlek, hogy vizsgálódj! Intelligens módon nézz önmagadba! Tedd fel a kérdést magadnak: „Honnét jött ez az Isten, amiben egész életemben hittem? És ha elég mélyen vizsgálódsz, hamarosan látni fogod, „Én hiszek Istenben. Én?” Amikor azt mondom, „én”, a testemre utalok. Tehát az mindezeket az éveket jelenti, amikor a testem hitt Istenben. És én a csöndes tanú voltam, amely megfigyelt mindent. Az énnek nincs hite, az én semleges. A testem és az elmém az, amely hisz valamiféle antropomorf istenségben. Most felismerem, hogy az én nem a test, az én nem az elme, és az én nem Isten. Akár az univerzum, akár a testem, mindez koncepció, hiedelem. Isten, épp úgy, mint minden más, az énhez kell, hogy kapcsolódjon! És amikor meghaladom az ént, az én meg fogja haladni Isten téves hiedelmét, és szabaddá fogok válni.

    Úgyhogy, visszatérsz megint az „én – én, én – én”-hez. Ha ezzel merülsz álomba, ezzel fogsz felébredni. Ha ezt gyakorlod, barátom, szabad leszel, mielőtt tudnál róla. Teljesen szabad és megszabadult leszel.

    Sok telefonhívást kapok. Az egyik kérdést gyakran felteszik nekem, hogyan különböztetsz meg egy igazi tanítót egy hamistól? Nem tudom, miért érdekli ez az embereket. A válasz mindig ugyanaz. Ha őszintén, komolyan önmagadba merülsz, és rajongójává válsz Énednek, elkezded szeretni önmagadat, nem ego énedet, hanem Énedet, és valóban fel akarsz ébredni, akkor a helyes tanítóhoz, vagy a helyes könyvhöz, vagy a helyes fához, vagy a helyes sziklához fogsz vonzódni. De ha sok a hibád, és nem vagy őszinte magadhoz, olyan tanítóhoz fogsz vonzódni, aki hozzád hasonlóan őszinte, és mindketten egymásra néztek.

    Úgyhogy csütörtök éjszaka mellétettem a telefont. Horat adott nekem... itt van Horat? Nincs. Adott nekem egy könyvet, felolvasni. Egy Lucy Marr nevű nő írta. A Ramana Ashramból ismerem. Sok évig élt ott, és egy oldalra fordítottam, és ott volt a válasz, amiről beszéltem. Igazán csodálatosan elmagyarázza. Ezért hát Mary, nagyon hálás lennék, ha felolvasnád.

    Mary: Örömmel teszem. (nevet) Add ide! Rendben. Oké Robert.

    R: Magnóra kéne venned, ez nagyon érdekes.

    Mary: A címe Guruk, Sziddhák és Szinyaszik.

    Az elme az, amely a kérdéseket kreálja, és a válaszok keresésére indul. Szükség van egy kis időre, mire felismered és feladod ezt a tényt, de mindaddig a keresők spirituális dimenzióbeli természetes növekedését folyamatosan akadályozza. Mindaddig egyik kérdés a másik után kerül a felszínre, és Ramana Maharshi türelmesen áll, szemközt az áradattal, nap, mint nap. Az előre nem tervezett kérdésekre adott válaszainak egy gyűjteménye az utolsó fejezetben található, a három téma azonban, amely a fenti címben felidézésre kerül, bizonyos részben egyféle kezelést igényel.

    Széles körű vadászat zajlik a guru után, és az úgynevezett guruk közül sokan meglehetősen jó üzletet csinálnak a guruk eltorzított ideái és funkciója révén, amelyek mindenhol elterjedtek. Kicsoda akkor a guru? A szatvák azt mondják, hogy tizenkét évig kell szolgálni a gurut, mire eléred az önmegvalósítást. Mit csinál egy guru? Átadja azt a tanítványnak? Nem mindig megvalósított az Én? Mit jelent akkor ez az általános hiedelem?

    Az ember mindig az Én, és még csak nem is tud róla. Összekeveri azt a nem-énnel, ami a test stb. A tudatlanság következtében van ez a zavarodottság. A tudatlanság megszűntével a zavarodottság is meg fog szűnni, és az igazi tudás ki fog bontakozni. A realizált bölccsel való tartós kapcsolatban az ember fokozatosan elveszíti a tudatlanságot, amíg az eltávolítás teljessé nem válik. Az örökkévaló Én ily módon feltárul. A tanítvány átadja önmagát a Mesternek. Ez azt jelenti, hogy az individualitásnak még a nyomát sem őrzi meg a tanítvány. Ha az önátadás teljes, az individualitás minden érzése elvész, és ily módon nincs ok a szenvedésre. Az örökkévaló lény az egyedüli boldogság, ami feltárul.

    Helyes megértés híján az emberek azt gondolják, hogy a guru valami olyasmire tanítja a tanítványt, mint a tat-tvam-asi, és hogy a tanítvány felismerje, hogy „Brahman vagyok”. Tudatlanságukban kitalálják, hogy a Brahman minden másnál sokkal hatalmasabb és erőteljesebb. Egy korlátozott énnel az ember így megreked és elvadul. Mi lesz, ha ugyanaz az én óriásira nő? Határtalanul tudatlanná és bolonddá válik. Ennek a hamis énnek pusztulnia kell. A megsemmisítése az Ísvara gurunak, a gurunak tett szolgálat gyümölcse. A megvalósítás örökkévaló, és nem a guru idézi elő. A guru mindössze a tudatlanság eltávolításában segít.

    Az igazi guru az, aki megvalósította az Ént. De hogyan tudjuk őt felismerni? Nem beszél magáról. Pontosan úgy viselkedik, mint bárki más, és ha nem így tesz, oka van az óvatosságra. Csak egyetlen minőség van, aminek a révén olvashatsz a csöndjében, és a beszédében. Ha felkészültél rá, meg fog találni, anélkül, hogy te magad keresnéd őt, és csak akkor lehetsz biztos benne, hogy ő a te gurud.

    Mindeközben nem vagy külső irányítás nélkül. A belső irányítás szakadatlanul jelzéseket küld, úgymond. Egy bizonyos mondat egy könyvben, egy kisgyermek mosolya, egy virág vagy a naplemente szépsége. Mindegyik válhat a hirtelen megértésre eszközévé, azon kisebb megvilágosodások egyikévé, amelyek az őszinte igazságkereső útvonalát ékesítik. Mindegyikük válhat a gurujává.

    A hírneves ősi szent azt mondta magáról, hogy huszonnégy guruja volt, az élettelen tárgyakat is beleértve. Még az élet értelmére irányuló, már belsőtől hajtott első kutatás is valódi guru. Az egyik gyönyörű tapasztalatot Mózes őrizte meg az iszlám hagyománya szerint. Amikor így panaszkodott, hogy „Ó, Istenem, hol talállak téged?” Ezt a választ hallotta: „Nem fogsz megtalálni engem, ha már nem találtál meg engem.”

    Ki az, aki keresi a gurut? A sóvárgást kétségkívül az Én sarkallja, ahogy azt a Mózes imájára adott válasz is sejteti. De a személyes én az, amely elindul, hogy külső gurut keressen. Pontosan olyan gurut fogsz kapni, amely a fejlettségi állapotodnak megfelel. Ez általában egy meglehetősen alacsony típust jelent, mert egy magasabb szint nincs hasznára a tanítvány korlátozott megértésének. A vevőt a vétel és a sokféleség miatt az adó hullámhosszának vételére kell hangolni. Vagyis, ha még ha találkozol is egy megvalósított lélekkel van, a gurunak el kell utasítania a tanítványt, mert a tanítvány még csak észlelni sem fogja az ő jelenlétének nagyságát, mivel belső érzékei még el vannak borulva. Ahhoz az emberhez hasonlóan, aki a csinaszámani, a mindent teljesítő égi drágakő keresésére indult. Amikor megtalálta, csupán egy színes kavicsnak látta, és eldobta.

    A sokféle guru közül a legrosszabb fajta az, aki az ilyen gurura irányuló vágyat szándékosan kihasználja. Módszerei közé tartoznak a gyakran misztifikált szertartások, ráolvasások, sötét célzások, sőt a fekete mágia erőivel való fenyegetések és a tradíciókra való utalások, amelyekkel a bizalomteljes tudatlant magával ragadja. Sri Ramana Maharshi azt mondta ezekről: a könyvek azt mondják, hogy sokféle beavatás létezik. Azt is mondják, hogy a guru tűzzel, vízzel, dzsapával, mantrával, neszesszával végez szertartásokat, és az ilyen fantasztikus előadásokat dikshának, beavatásnak nevezik. Mintha a tanítvány csupán az által éretté válna, hogy ilyen gyakorlatokon megy keresztül a guru révén.

    A munka leghatásosabb formája a csönd, bármilyen hatalmasak és eksztatikusak a sásztrák, ennek hatására kimerülnek. A guru csöndes, és béke uralkodik mindenben. Ez a csönd sokkal hatalmasabb és nyomatékosabb, mint valamennyi sásztra együttvéve. De amikor a hit guru eléggé okos, még ezt az attitűdöt is színlelheti.
    Az önjelölt guruk egy másik fajtája nem csupán a tanítvány csapja be, hanem önmagát is. Bírhat valamennyi intellektuális tudással az igazságról, és tanítani is képes lehet azt, korlátozott tudása erejéig. Az igazság őszinte keresője tova fog tűnni az ő belső útmutatása, csendes kegyelme révén. Felismeri, hogy a guru korlátozza őt, és elhagyja, talán egy másikért. Vagy talán mindeközben eléggé éretté vált, hogy most felismerje a belső guru, az Én hangját, és fenntartás nélkül elfogadja azt. Vagy lehet, hogy követi a Dhata Raya útját, és megtanulja, hogy mindenben a gurut lássa, ami praktikusan ugyanaz.


    Most különös, de tény, hogy maga Ramana Maharshi utasította el, hogy guruja legyen rajongóinak, vagy pontosan szólva, sosem adott számukra beavatást semmiféle tradicionális útba. Néhányuk, elhagyták, mint tudjuk, jóllehet szerették, és imádták őt, mivel nem érezték képesnek magukat egy külső guru nélküli spirituális továbblépésre. Hogyan kell értelmezni ezt a furcsa hozzáállást? Furcsa dolog kikerülni a gurutól várt felelősséget, hogy átvegye a hatalmat a rajongói felett? A hagyomány szerint az a guru, aki tanítványt fogad, a karmáját is átveszi, ami rossz is lehet. Nem, Sri Ramana Maharshi csak következetes volt. Élte, amit tanított.

    „Az egy megvalósítását egy második nélkül.”

    Amikor csak egyetlen Brahman létezik, hol van helye gurunak és tanítványnak? A guru tanítványt, a tanítvány gurut feltételez, ezek változatlanul kettő. Létezhet-e két Én? Az egyik irányítja a másikat? Valódi irányítás csak akkor lehet, amikor a guru és a tanítvány Énje egy és ugyanaz az Én.

    A guru valódi funkciója magasabb és hatékonyabb a tanításánál, ez az ő kapcsolati ereje. A tanítvány tudatlanságát közvetlen átadással távolítja el. Természetesen ez csak akkor lehetséges, amikor a guru saját maga valósította meg az igazságot. Ez az erő annyira valóságos, hogy Ramana Maharshi mindig a legnagyobb fontosságot tulajdonította a szatszangnak. Ami a magasan fejlett lelkek kapcsolata. Mert tisztaságuk, bölcsességük és könyörületességük ragályos, akár az egészség és a béke.

    A hamis gurunak való önátadásnak voltaképpen ez a veszélye. Az ő ravaszsága, hiúsága és önzése ugyanúgy ragályos. Még a mindennapi élet tapasztalatai is megmutatják, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve a hozzá jövő emberek. Bár őt általában csak rossz példaként veszik. De ebben az esetben még a rossz hatás is mélyebbé válik. Azonnal fertőz, mint egy betegség, védelmet a belső guru jelenthet.

    E titokzatos világ a tenger mélyére süllyedt, miközben megadta a legfelsőbb igazság ajándékát azoknak, akik megtalálják az utat, amely elvezet az ő rejtett mélységeibe, ahol még megmaradt a titka sok mágikus technikának és erőnek, amelyeket sziddháknak neveznek. Az e titkokat keresők száma valószínűleg felülmúlja azokét, akik igazság után kutatnak. Úgyhogy széles körben ismert, hogy Ramana Maharshi nem sokra becsülte ezeket a hajlamokat, amelyeket általában a jógával, szádhanával hozott összefüggésbe. Időnként a sziddhákról való lemondásról kérdezték őt az Én keresés keretén belül. „Egy!”, nyilatkozta, „Az Én a legbensőségesebb, és örökkévaló létező, a sziddhák viszont születnek.” Az egyik elsajátításához erőfeszítés szükséges, míg a másikhoz nem. Az elme gondolat erői azok, amelyeket éberen kell tartani, míg ellenben az Én az elme elpusztulásakor megvalósult. Az erő csak akkor nyilvánul meg, amikor jelen van az ego. Az Én az egón túl van, és azt követően valósul meg, miután az ego megsemmisül.

    Mi az okkult erőknek haszna az önmegvalósult lény számára? Lehet, hogy kísérik okkult erők az önmegvalósítást, lehet, hogy nem. Ha keresett a személy ilyen erőt a megvalósulást megelőzően, akkor a megvalósulást követően megkaphatja azokat. Vannak, akik nem rendelkeznek ilyenfajta erőkkel, és egyedül az önmegvalósítást kísérelték meg. Az ő esetükben nem nyilvánultak meg ilyenek.

    Ez idő tájt Evan Wendt, az ismert tibetológus is a látogatók között volt. Ő is az okkult erők magyarázatára kérdezett. Ramana Maharshi azt válaszolta, hogy: „Az okkult erők csak az elmében vannak. Az Énben nem természetesek. Ami nem természetes, hanem szerzett, nem tud állandó lenni, nem éri meg a velük való küszködés. Kifejlesztett erőket jelentenek. Az ember a korlátozott erők megszállottja, és szenved. Ki akarja terjeszteni az erőit, hogy boldog lehessen. De feltéve, hogy így lesz, akkor amennyiben a korlátozott érzékeléssel az ember szenved, a kiterjesztett érzékeléssel a szenvedésnek arányosan növekednie kell. Az okkult erők senkinek nem hoznak boldogságot, hanem még szerencsétlenebbé fogják tenni.” Azon felül, mire jók ezek az erők? Az okkultista arra vágyik, hogy a sziddhákat bemutathassa másoknak, hogy azok nagyra értékeljék őt. Az elismerést keresi, és amennyiben ez nem következik be, nem lesz boldog. Ráadásul még nála magasabb erőkkel bírót is találhat. Ez féltékenységet fog okozni, miközben a boldogtalanságát felfokozza. Vagyis melyik a valódi erő? A jólétet növelő? A békét előidéző?

2. rész ->
Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Január 26)
Megtekintések száma: 327 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/4
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]