Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A három lényegi kérdésről újra - 25. átirat 2. rész

A három lényegi kérdésről újra

2. rész
25. átirat
1990. november 18.

    Az a legtökéletesebb sziddhi, amely békét eredményez.

    Sri Ramana hozzáállásában a sziddhák vagy az ESP vagy extra szenzorális percepció alapgondolata, ahogyan tudományosan címkézik napjainkban, könnyen felfedezhető. Az ESP tapasztalat a személyes énhez tartozik. Az Arunácsala bölcsének tanításai az én vadászata körül forognak. A sziddhák keresésének és elérésének ezt kell erősíteniük. Ez egyszer és mindenkorra elrendezi az ügyet.

    A szinyászi volt az ősi Indiában, az élet állomása közül a negyedik és utolsó Áshrama. Az elsőt a fiú reprezentálja, akit elküldtek, hogy a guruval éljen, mint gomashárja, hogy szolgálja őt, és képzetté váljon a szentírások tekintetében.

    Életének második szakaszában, miután házasság kötött, háziember lett, mikor is ellátta kötelezettségeit, és a közösség javát szolgálta. Amikor fiai megállapodtak, és lányai megházasodtak, visszavonult. Nem arról szólt azonban az elképzelés, hogy nyugdíjba vonul, és egy élet munkájának és fáradozásának gyümölcseit fogja élvezni.

    Az Áshrama harmadik szakasza a lemondás, az erdőkben, meditációval és imádkozással töltött, megvilágosodás iránti sóvárgással teli csendes élet. Az első három időszak a szokásokhoz és a konvenciókhoz alkalmazkodik, de az utolsó, a szinyaszi, az arról való teljes lemondás, hogy a maga idejében, és a maga feltételeinek megfelelően kijelentse magát.

    Ez a tény húzódott Ramana Maharshi némileg rejtélyes válasza mögött, amit a kérdezőnek arra a kérdésére adott, hogy össze kell-e fonódnia a kérdezőnek a szinyasával. Ha kellene, nem kellene kérdezned. A bhagavatam könyvben a szinyasza tradicionális elképzelését inkább egy bizonyos yudusztával magyarázzák. A szatvanyaszik minden erőfeszítése a valódi Én felfedezése felé irányul a mély álom és az ébrenlét közötti kapcsolódási ponton.

    Mind a rabszolgaságra, mind a szabadságra, mind a születésre, mind halálra, mint nem valóságosra kell tekintenie. Nem szabad világi könyveket olvasnia, se foglalkozást űznie, sem a pártpolitikában részt vennie, se tanítványokat elfogadnia, se olyasmit olvasnia, ami elfordíthatja elméjét a spirituális gyakorlástól, se beszédeket gyártania, se felelős munkát vállalnia. A megvilágosodás elérését követően viselkedhet úgy, mint azelőtt, de meg is változtathatja a viselkedését. Nem ad tanújelet, amelyről megvalósítását mások felismerhetik. Továbbra is éli megszokott életét.

    Sri Ramana Maharshi sosem bátorította a szinyaszi felvételére gondoló embereket. Jóllehet ezzel látszólag ellentmondott önmagának. Amikor felemlítették neki, hogy ő maga minden kapcsolatot felszámolt a családi életével és az otthonával, egyszerűen azt felelte, hogy az a karmára tartozik. A témáról való beszélgetés során rendszerint egy elfáradt és sikertelen élet kötődéséhez való csalódásban látta a motivációt. Majdnem olyan gyakran ez önfontossággal bír. Ha szerény, de akár szegényes körülmények között élsz is, senki vagy. Szinyasziként, legalábbis néhány ember szemében, valaki vagy. Egy kisebbség számára a harmadik indíték a türelmetlenség lehet. Elégedetlenek a spirituális haladásuk lassú ütemével. Mind a három indíték, az összes többivel egyetemben, az ego sugalmazására reagál.

    Ezért adott Ramana Maharshi tipikus választ: „Miért gondolod, hogy háziember vagy? Ha szinyaszinak mész, ugyanezek a gondolatok, ha szinyaszi vagy, nem fognak téged kísérteni? Akár háziember maradsz, akár lemondasz, akár az erdőbe mész, elméd üldözni fog. Az ego az a forrás, amely háborgat téged. Ha lemondasz a világról, az csak azokat a gondolatokat fogja helyettesíteni, amelyekről háziemberként lemondtál, és a környezetet, amelyet háziemberként megtagadtál. De a mentális akadályok továbbra is ott lesznek. Új környezetben növekszenek. A környezet megváltoztatása nem jelent segítséget. Az elme akadálya az elmében van. Azon kell keresztül jutni, akár otthon, akár az erdőben. Ha meg tudod csinálni az erdőben, otthon miért nem? Minek ehhez környezetet változtatni? Az erőfeszítéseket, amelyeket most kell tenned, bármilyen környezetben megteheted. A környezet sosem a vágyad szerint hagy el téged. Nézz meg engem, én elhagytam az otthoni környezetet. Nézd meg magadat! Idejöttél, a családi környezetet elhagyva. Mit találsz itt? Miben különbözik ez attól, amit elhagytál?”

    Egy másik kérdésre így válaszolt: „A szinyasza az individualitásról való lemondás. Ez nem ugyanaz ?? és okkersárga köntösök. Lehet valaki háziember, mégis, ha nem gondolja azt, hogy ő háziember, akkor szinyaszi. Ellenben, viselhet valaki okkersárga köntöst, és vándorolhat. Még ha azt gondolja is, hogy ő szinyaszi, nem az. Hogy szinyaszára gondoljon, azt gondolja, hogy az ő saját ??? A szinyasza annak számára bír jelentéssel, akihez illik. Lemondást jelent, nem az anyagi objektumokról, hanem a hozzájuk való kötődésről. Bárki gyakorolhatja a szinyaszát. Még otthon is. Csak erősen kell felügyelni.”

    E titokzatos ország csöndes bölcsessége a huszadik század tengerébe veszett. Épp évezredekkel ezelőtt fejeződött ki Manu szinyaszi törvényeiben. Se halált ne kívánjon, se életet ne reméljen, hanem várja ki a rendelt időt, ahogy a szolga vár az ő bérére. Nem mutat haragot a haragosnak. Megáldja, aki őt elátkozza. Nem fejez ki hamisságot. Élvezi e föld dolgait, nyugodtan, semmivel sem törődve, az élvezetektől tartózkodva. Önnönmaga az egyedüli segítő, a világban az örökkévalóság reményében él. A szinyasza tehát se nem látványos, se nem pompázatos, se nem nagyon vonzó, hanem csupán egy olyan út, amelyen igazság és a vándor valószínűleg találkoznak, feltéve, hogy igazi szinyaszi.”

    Robert: Köszönöm Mary. Lesz néhány közleményünk, aztán lesz néhány kérdésünk és válaszunk. Most, ha vannak kérdéseid bármiről, spirituális útról? Szabadon kérdezz, beszélj, tegyél megjegyzéseket, vitatkozz bármivel, amivel akarsz.

    SR: Robert, a kutatás és az odaadás vagy az Istennek való önátadás, tévedhetetlenek?

    R: Ezek mind ugyanazok. Az Istennek való önátadás szabadsághoz vezet. Kutatáshoz vezet. A bhakta és az átma vicsára mindkettő ugyanaz, nincs különbség. A személy, aki igazán szereti Istent és teljes szívből átadja magát Istennek, ugyanazt a célt fogja elérni, mint az a személy, aki átma vicsárát gyakorol. Ők mindketten ugyanazok, nem különböznek. De az igazi önátadás azt jelenti, hogy valóban fel kell adnod mindent. Nincsenek saját gondolataid. Nincs saját elméd. Nincsenek saját ideáid. „A tiéd legyen meg, ne az enyém.” Ez a legtöbb embernek nehéz megcsinálnia. De ha felhagysz minden gondolatoddal, az ugyanaz, mint az önkutatás. Tehát a teljes önátadás azt jelenti, hogy feladod az én minden személyes érzetét. Minden gondolatodat fel kell adnod, ez a kettő ugyanaz.

    SD: Említetted korábban, hogy Isten egy olyan valami, amire a mi kultúránkban általában gyermekkorban tanítanak meg bennünket, és végül is nincs Isten, hanem egyszerűen az Én van, de hát akkor kinek adod át magadat? (R: Önmagadnak, a valóságnak. Feladod az egódat.) Úgy tűnik, hogy amikor az Istennek való önátadásról beszélsz, azt valami nagyon kívánatosnak vélem, a szívem mélyén. Van bennem egy belső küzdelem, hogy elképzelni ezt az Istent, vagy amíg megszemélyesítetté nem válik, és amikor tudod, hogy végül is nincs Isten, akkor.

    R: Amikor mit itt Istenről beszélünk, akkor az ugyanaz, mint az Én, vagy az abszolút valóság, vagy a színtiszta tudat. Így az Istennek való önátadás, az Isten tudat, Isten vizualizálása elméd kiürítését jelenti. Amikor elméd üres, Isten Énedként ragyog. (SD: Vagyis amikor azt mondjuk: „Ne az én akaratom, hanem a tiéd”, kire utalsz?) Az Énre, az üres elmére. Az Én mindig „a Te akaratod”. A te színtiszta Éned. (SD: Az önátadás akkor nem egyszerűen (nem tisztán) az ego elengedése, igaz?) A gondolataid feladása. A reakcióid feladása, teljes béke, harmónia.

    SK: Hogy tudunk nem reagálni, én úgy találom, hogy ez az elképzelés majdnem lehetetlen?

    R: Egyszerűen kezdd el figyelni magadat! Amikor először reagálsz emberekre, és rossz hangulatod van, és mindig kiállsz a jogaidért, kezdd el figyelni magadat, miközben ezeket csinálod! És kérdezd meg magadat: „Kinek van ez a problémája?” Tedd fel a kérdést magadnak: „Kihez jön ez a probléma?”

    SD: De olyan reakciók is vannak ezen felül, amelyek nem látszanak problémáknak, mint egy naplemente megcsodálása, vagy a szeretetre való reagálás. Ezeket is beleszámítod?

    R: Amiket említesz, azokat kisebb megvalósulásoknak nevezik. Amikor teljes emberi szeretettel bírsz. A nap vagy egy fa iránti emberi szeretet az egy kisebb megvalósulás. De a teljes megvalósulás annak tudása, hogy ezek a dolgok az elmédből jönnek ki. A képzeletedből jöttek. Te vagy a teremtője az egész életnek, az egész univerzumnak, és amikor lemondasz erről, következi az üdvösség. Teljes harmónia, teljes szeretet, ami más, mint az emberi szeretet.

    SG: De lemondasz a teremtésről? Feladod a teremtést?

    R: Igen. Senki nem megvalósított itt, úgy vélem, ami olyan, mint tapasztalni a másikat, miután feladod a teremtést. Hanem ami a teremtésen túl van, ami a végső egység, a totális béke, a színtiszta tudat, a szat csit ánanda, a nirvána, és amikor tapasztalod, nem lesz mit mondanod. Egy materialista személynek nehéz bármit is ismernie az ő materializmusán túl, de mi van, ha megadja önmagát, és felad mindent? Valami minden elképzelhetőnél is szebb lép a helyébe, és onnantól kezdve teljes üdvösségben élsz. A teljes boldogság, ez a negyedik állapot, a teljes üdvösség boldogság, a teljes egység, a mindenütt jelenvalóság.

    SR: Úgy látszik, mintha az illúziónak kedveznénk, amikor másokat biztatunk a keresésre.

    R: Nem biztatunk senkit arra, hogy bármit is tegyen. (SR: Az individuumra gondoltam.) Úgy érted, hogy az énnek kedvezel? (SR: Ha megyek, és más embereket próbálok bátorítani, hogy keressék az Ént?) Ki mondta, hogy ilyet tegyél? (SR: Ó, hát az a személy, akivel találkoztam lent az... nem, nem, ez tőlem származott (nevetés) Egyfajta kötelességérzet, ami a test egómból jött.) Pontosan. Amikor az Ént keresed magadban, és bepillantást nyersz abba, amiről beszélek, olyanná válsz, mint a fény, és emberek automatikusan köréd gyűlnek, anélkül, hogy tennél valamit. De amikor mész és keresel vagy prédikálsz, vagy megpróbálod valakinek az útját megváltoztatni, azt csak az egód mondja. (nevet) Az egód teszi, de neked nem mondták, hogy tegyél bármit, kivéve, hogy dolgozz önmagadon. Ismerd meg önmagad, és válj szabaddá! Ne aggódj mások miatt! Minden vigyázni fog magára.

    SD: A térítés egy dolog, de megértem, nem szükséges ezt tenni, de ha az emberek gyakorolnak, és az útról kérdeznek, amin jársz.

    R: Akkor meg lehet velük osztani. De ne gyere elő az utaddal, ha odajönnek hozzád, sose menj téríteni, ne téríts senkit! Mindig emlékezz, amikor ilyet akarsz csinálni, akkor az az ego! Az Én békében pihen. Nem kell csinálnia semmit. (SD: Vagyis az Én csak megértésként fog válaszolni.) Igen. Például: Nem kértem, hogy itt ülhessek, te pedig ott ülj, csak úgy megtörtént. Nem kértem, hogy taníthassak. Sosem akartam mozgalmat alapítani, vagy vallást indítani, vagy akármit is csinálni. Ez csak úgy megtörtént, magától. Vagyis, nem érdekel, hogy jön-e bárki, vagy nem jön. Énemmel mindig tudok beszélgetni. (nevetés)

    SM: Robert, van valamilyen változás, amikor a fizikai test keresztülmegy ezen a folyamaton?

    R: Mindenki más, ezt a karmád határozza meg. Néhányan kemikalizációnak nevezett kondíciókon mennek keresztül, ami azt jelenti, hogy a dolgok viszonylag rosszabbá válnak. Mert amit tesznek, az a korábbi életeik régi karmájának az összességét felhozza. És a dolgok viszonylagosan rosszabbá válnak számukra. De ha várnak egy darabig, és nem reagálnak, akkor minden csendesedni kezd, és békéssé és nyugodttá fognak válni. És az Énné lesznek.

    SD: Vagyis ez valamifajta tisztulási időszak?

    R: Bárki, aki az úton komolyan halad, és önkutatást gyakorol, felhív mindent, amivel ebben a földi életben, és az elmúlt életekben bírt, ez az egész a felszínre jön. Vagyis neked, az egónak úgy tűnhet, hogy a dolgok relatíve rosszabbá válnak. Mindez a viszonylagosság síkján van, de ismétlem, ha kivársz, és kitartasz, ezen is túl fogsz lépni, és nyugalomba fogsz kerülni. Az úton járva ne aggodalmaskodj, történjen, ami történik. Tanulj meg nem reagálni! Nem szabad válaszolnod! Jöjjön, ami jön, ne reagálj, és győzni fogsz! De ha reagálással győzöl, akkor újra és újra keresztül kell menned ugyanazon a dolgon, mivel több karmát halmozol fel. Ezért ne reagálj, és transzcendálni fogod a szituációt. A nem ellenállás transzcendál, az ellenállás karmát szaporít. Nem jelent különbséget, hogy mi az állapot.

    SN: Robert, önkutatásról és önátadásról beszéltél, de mi a véleményed az én vagyok Brahman védikus gyakorlatáról?

    R: Ki mondja, hogy „Én vagyok Brahman?”, az ego. Ha Brahman vagy, miért mondod, hogy „én vagyok Brahman”? Csak legyél, te csupán vagy. A szöveg valójában azt jelenti az Upanishadokban, hogy: „az én vagyok Brahman!” látod a különbséget? Nem azt jelenti, hogy én az ego vagyok a Brahman. Azt jelenti, hogy az „én vagyok” vagyis a „tudatosság” a tudatosság. (SN: Ez egy másik gyakorlat?) Nem, ugyanaz. (SN: Önkutatás?) Igen. (SN: De az egyik egy kijelentés, a másik pedig egy kérdés?) De nem kell kijelentést tenned. Azt mondod, „Ki vagyok én?”, felteszed magadnak a kérdést, „Ki vagyok én?” és az én mindig az én vagyok felé fog fordulni. Az én vagyok és a Brahman ugyanaz. Nincs különbség. Úgyhogy amikor Brahmanná válsz, senki sem marad, hogy azt mondja, „én vagyok Brahman.” Mi haszna, ha ezt mondod? Csak az ego mondja, hogy „én vagyok Brahman.” De amint megérkeztél, senki sem marad, hogy mondjon bármit. Megerősítések helyett maradj csöndben!

    SK: Az a kettő közülünk megint, az a kettő abban a tiszteletben.

    R: Honnét jöttél? Hogyan volt Ho Chin? Hogyan volt Ho Chin? Nem voltál ott? (SK: De az emberek mantraként használják.) Ho Chint? (nevetés) Miről beszélsz? (SK: Én vagyok Brahman.) Én vagyok Brahman? Van, aki mantraként használja, és elmúlnak az évek, és még mindig mantraként használja. (nevetés) A legjobb dolog, amit tehetsz, hogy csendben maradsz. Voltál Indiában, nem láttad, hogy az emberek év év után ismétlik a mantrákat, míg meg nem öregszenek, és holtan nem esnek össze? (nevetés) (SK: De akkor megint, a másik oldalt, az ellentétet, szintén láttam?) Nos, a mantrák elcsöndesítik az elmét. A mantra célja, hogy az elmét csöndessé és egyhegyűvé tegye. Ha helyesen végzed, nyugodttá és csöndessé tudja tenni az elmét. De miért mennél azon az úton, az a nehéz út. Jobb feltenni a kérdést: „Kihez jön a zajos elme?” aztán tedd fel a hülye kérdésedet, „Kihez jön ez?” és úgy fogod találni, hogy az én teszi fel a kérdést, és az énnek van problémája. Találd meg az én forrását, és válj szabaddá, ez a könnyű út.

    SV: Robert, a „Ki vagyok én” kérdésbe való belemenésről akarok kérdezni, és néha, amikor felteszem a kérdést, olyan mintha azt hallottam volna, hogy azt mondod, „Ki vagyok én? Én, én vagyok.” Néha nem tudom – a szavak nem jönnek, semmi nem jön? Ez olyan...

    R: Az jó, csak pihenj a semmiségben! Csak válj a csönddé!

    SV: Oké, vagyis az is próbáltam mondani a „Ki vagyok én?” mondása után, hogy ó, én, én vagyok, de ez egy eléggé erőletett kérdés, és én csak nézek rá. De voltaképpen nem vezet egy másik érzéshez, olyan, amint láttam, hogy van ott egy én, amelyet nem tudok megfogni. Olyan, mint egy én. Miért kell, miért kell énnek nevezni? Mintha szilárdnak látszana, csupán egy másodpercre, és aztán eltűnik. Olyan, mint egy suhanó szellem vagy valami, olyan, mint amit ott van, aztán nincs ott. Olyan, mint egy érzés. És amit énnek hívok, az nem valóságos – és néha ez kapcsolatos ezzel, de igazából olyan, mint egy (pattint az ujjaival) elmében felvillanó kép. (R: Tehát mi a kérdés?) Hogyan kell megnézni? Mi az, és hogyan lehet megnézni?

    R: Fel tudod tenni magadnak a kérdést, „Kihez jön ez a tapasztalat?” vagy csöndben tudsz maradni, és figyelheted, és nem teszel semmit, és a tanújává válsz az egész folyamatnak. (SV: Oké.) És csak figyelj! Amikor felteszed a kérdést, mindegy, mi a kérdés, ne állj elő a saját válaszoddal! (SV: Rendben, oké, vagyis látom, hogy mit csináltam, azt mondtam, „Az az én, és én most látom azt”, ez az, amit csináltam.) Ki látja azt? (SV: Igen.) Amikor nincs senki, hogy lásson, az individualitásod az ürességbe oldódik. (SV: Oké, elkaptam. Azt csináltam, amikor azt mondtam, „Ó, az az én, most látom az ént.) Igen, de ha az valóban te volnál, és az valóban az én lenne, senki sem maradna, hogy lásson. Ameddig látod, addig az nem az igazi én. (SV: Nos, ez az, amit mondtam, tudod, amikor azt mondtam, hogy „Ó, nem, az nem lehetek én, mivel az elmúlik.) De azt mondtad. (nevetés) (SV: Igen pontosan.) Ha az igaz lett volna, nem mondanád azt, követed? (SV: Ezt a részt kihagytam.) Ha az a valódi én lenne, senki sem maradna, hogy azt mondja. (SV: Ha láttam volna, ami valóban volt, úgy érted?) Senki sem maradna, hogy lásson. (SV: Ha látható lett volna annak, ami valójában volt?) A látó szertefoszlana. Nem lenne látó, semmit nem lehetne látni. Amíg van látó, és van látott, az nem a valóság. A látónak és a látottnak mindkettőnek mennie kell. Akkor egyedüli a valóság következik. Amíg azt hiszed, hogy tapasztalattal rendelkezel, az az elmédből származik. Mert amikor az igazi tapasztalat jön, senki sem marad, hogy bármilyen tapasztalattal rendelkezzen. (SV: Senki sem marad?) Senki sem marad. Ez az egész üresség.

    SD: Üresség vagy teleség, amire gondolni kellene?

    R: Nem, üresség, az üresség üdvösséget, abszolút valóságot jelent. (SD: Inkább tudok teleségre gondolni, amikor a minden dologgal való összefüggésről beszélünk például, az különbözik számomra az ürességtől.) Nos, amikor ürességre utalsz, a semminek levésre gondolsz? (SD: Igen.) De az nem így van. Az üresség a tudatosság egy másik kifejezése. A szavak közötti tér az üresség, és az a tudatosság. Vagyis amikor csöndes tudatosság vagy, magától jön, és szabaddá tesz téged. (SD: Vagyis arra sincs semmilyen válasz, hogy „Ki az én?”) Nincs, ha volna válasz, az egód válasza volna. A csönd a jó tanító.

    SR: Éppen a boldogság ideáján gondolkodtam, ami egy érzelmi vagy fiziológiai dolog tud lenni, ez valójában boldogság, vagy a boldogság nem megérthető?

    R: Nem, a boldogság minden elvárást felülmúl. Minden tudáson túl van. (SR: Mi az akkor, ami örömét leli e boldogságban?) Önmaga, az önmagában zárt. (SR: Nem egy érzelem?) Nem, nem az. Semmi olyasmi, amit a viszonylagos világban ismerünk. (SR: Az üdvösség szót jelenleg fennálló állapotként használjuk, de valójában nem az?) Helyes! Kimondhatatlan. Olyan valami, amit tapasztalnod kell. Természetesen semmi nem marad, hogy tapasztaljon. (nevetés) Akkor megértetted. (SR: Amikor megértetted azt, és nincs rá név.) Nincs rá név. Az semmi. Vagyis amikor azt mondja neked valaki, hogy „Semmi vagy!” köszönd meg! (nevetés)

    SV: Az „én” az élet tapasztalata az ürességben, vagy bármi, élvez, vagy szeret, vagy...

    R: Akkor ez az elmédből származik, mert amit élvezek, amit szeretek, az egy mentális koncepció. (SV: Nem az én élvez ennek részeként? Kijön az elméből, és a másik rész az adott tapasztalat?) Mindketten az elméből valók. Mivel amíg tapasztalatod van, és azt gondolod, hogy rendelkezel a tapasztalattal, mindkettő tévedés. (SV: Értem.) Tapasztalattal rendelkezni nem tapasztalat. Senki nem marad, hogy bármiféle tapasztalattal rendelkezzen. A tapasztaló és a tapasztalat egyaránt transzcendálásra került. És megint visszamész csöndbe.

    SR: Mit tesz az Én a szórakozásért, amikor eléri azt a fázist?

    R: Az Én semmit sem tesz, de a test úgy tűnik, hogy folytatja, amit mindig tett.

    SV: Ez a tapasztalat mindig megtörténik?

    R: Persze, mindenkivel. (SV: Olyan, mint kijönni belőle, és aztán...?) Nos, ez olyan, akár egy illúzió. Mint amikor vizet látsz a sivatagban, közeledsz a víz felé, és az homokká válik. Így azonosulunk mi helytelenül a viszonylagos világgal. (SV: Oké.) És a viszonylagos világot igazinak gondoljuk. Ez az egyetlen problémánk. Tehát ne próbáljuk meg semmit sem elérni! Próbáljuk eltávolítani a viszonylagosság ideáját, és azután minden vigyázni fog önmagára. Például: rám nézel, és amit látsz, az egy test. De biztosíthatlak, hogy nem vagyok test. De az adnyání látja a testet, és azt látja, ahogy a test a szokásos dolgokon megy keresztül. De biztosíthatlak, hogy ez nem így van. Ez nem igaz, jóllehet ily módon jelenik meg. Nincs test.

    SD: Akkor miért folytatódik a megjelenés?

    R: Az ég miért kék? Mi képzeljük az eget kéknek. Felnézünk az égre, és azt mondjuk, „Nézd, az ég kék!” Ha utánajársz, nincs ég és nincs kék. Ugyanígy nincs test, nincs világ, nincs univerzum, nincs megvilágosodás, nincs Isten. (SD: Akkor hogyan kezdődött az illúzió?) Sosem kezdődött. Te hiszed azt, hogy kezdődött.

    SV: Miért van ez a mély vágy, hogy megtudjuk, amit nem tudunk?

    R: Mert ez az igazi természetünk. Igazi természeted mindig meghal számodra, hogy térj vissza hozzá, és azt akarja, hogy válj az Énné. Vagyis minden emberi lény előbb-utóbb az Énné fog válni. Ezért kedvelem a mondást, hogy: „Mindannyian mennyországhoz kötött pokol vagyunk, akár tetszik nekünk, akár nem.” (nevetés)

    SH: Miért tűnik az Én elkülönültnek önmagától?

    R: Ez nem így van. Te gondolod, hogy így van. Számodra jelenik meg így. Így látod, de sohasem volt elkülönült, soha nem volt elkülönülés. Ez olyan, mint azt kérdezni, hogy: „Miért álmodok, és az álomban miért tűnik minden igazinak?” És ez olyan, hogy veled vagyok az álomban, és próbálom elmondani neked: „Álmodsz, Henry”, te pedig azt mondod: „Nem, nem álmodok, Robert, ez igazi, nézd, megcsípsz, és én azt mondom, „Au”, és te azt mondod, „Látod, ez igazi.” és aztán felébredsz. (nevetés) Ez ugyanilyen. A világ igazinak tűnik, de kinek jelenik ez meg? Kérdezd meg magadat!

    SF: Vagyis az az illúzió, hogy az illúziónak látszik?

    R: Igen. Kinek? Kérdezd meg magadat!

    SX: Úgy tűnik, hogy mindig az elme látja az illúziót. (R: Pontosan.) Nem tudom, meg lehet-e tudnod, hogy ki vagy te, ez csak... csak figyelem, amit mondasz, és úgy tűnik, azt mondod – mi volt az a három kérdés, amit mondtál, „Ki az én?” vagy „Honnét jön az én?” Mind a három kérdés az elméből jön?

    R: Igen, természetesen, honnét máshonnét?

    SX: Nem tudnak máshonnét jönni...

    (szalag vége) [TOC]
Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Január 26)
Megtekintések száma: 318 | Hozzászólások: 2 | Helyezés: 5.0/3
Összes hozzászólás: 2
0
2  
koszonom

0
1  
RA válasza : " Énemmel mindig tudok beszélgetni. /nevetés/"
Számomra értékes és megnyugtató. Az énemmel mindig beszélgetek.

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]