Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A lílá - 38. átirat

A lílá

38. átirat

1991. január 24.

 

      Robert: (a felvétel hirtelen indul) ...mert minden, amit kaptam, te vagy. Az a téves oka az idejövetelnek. Ez szatszang. Ahol igazából se beszélgetésnek, se előadásnak nem kellene lennie. Azért jössz ide, hogy meditálj, hogy magadat figyeld, hogy gondolataid működését figyeld, hogy lásd, ami benned zajlik. Én a te Éned vagyok. Ezért amikor helyesen figyeled magadat, az én vagyokot látod.

      Ez a test nem előadó. Ez a test nem miniszter. Ráadásul ez a test nem is beszédes. A te kedvedért beszélek. De ha a hétköznapi ember számára, aki első ízben jön ide, a legunalmasabb, lehet, mert egyhangúan beszélek, és sok mindent újra ismételek. Meg kell értened, hogy a szatszangnak mit jelent valójában! A saját isteniséged jelenlétében való létet, a saját tudatosságodban való jelenlétet jelenti. Ne úgy tekints rám, mint valami tőled különállóra!

      A legtöbb nyilvános szónok, a miniszterek, a filozófusok, megtervezik a beszédet, egész héten azt kutatják, felkészülnek, és amikor lelépnek, mindenki azt mondja, hogy „Milyen csodálatos beszéd.” De semmi nem történik. Pillanatnyilag jól érzed magad. Amikor hazamész visszafejlődsz, egyenesen vissza a régi énedhez.

      Ha tisztában vagy az igazi okkal, amiért idejössz, az óriási különbséget fog előidézni az életedben. Azért jössz ide, hogy felébredj. Hogy felébredj a maya álmából, a személyes én álmából. Azért jössz ide, hogy békére, boldogságra lelj. Hogy igaz természetedre ráébredj. Emiatt az ittléted maga meditáció.

      A mód, amit a segítésed érdekében alkalmazok a csönd, nem a szavak. Nincsenek hétvégi szemináriumok. Nincsenek speciális mantrák. Nincs beavatás. Nincs semmi. Mégis a semmi minden. Te azt hiszed, hogy a cselekvő vagy, és minden kapcsolatban, amit véghezviszel, azt gondolod, hogy te csináltad. Ez egy hazugság. Még csak nem is létezel! Még csak nem is születtél! Hogy lehetnél a cselekvő? Senki nem létezik, aki cselekszik. Mégis minden elintézésre kerül. Ez egy paradoxon.

      Minden elintézésre kerül, mert azt hiszed, hogy te vagy a cselekvő. Amikor felismered, hogy nem vagy a cselekvő, minden jobban intéződik el, mert abbahagyod az objektummal és a szubjektummal való azonosulást. Minden ragaszkodástól mentessé válsz. Amíg azt hiszed, hogy felelős vagy bármiért, ami ebben a világban zajlik, addig problémád van. Keresztül fog kelleni menned azon a tapasztalaton újra és újra, amíg fel nem ismered, hogy abszolúte semmi közöd nincs semmihez. Tiszta tudatosság vagy. Igazi Éned az abszolút valóság. Én mondom neked, hogy semmi közöd ehhez a világhoz.

      Tudom, néhányan azt mondjátok, „Akkor miért vagyok itt?” Nos, valójában nem vagy itt. Hol vagy? Sehol, és mindenhol. Néhányan azt mondjátok, „Minden boldogságot tapasztalni akarok, amit tudok, amíg itt vagyok.” Akkor te a karma és a kettősség törvénye alatt állsz. Ami azt jelenti, hogy fel és le jársz, mint egy jojó. Amikor megkapod, amit akarsz, boldoggá válsz. Amikor a javaidat elveszik tőled, csalódott leszel és sírsz. Akkor megint megkapod, amit akarsz, és boldoggá válsz. Amikor változás következik be, dühössé válsz.

      Ez olyan, mint a személy, aki kimegy a forró napra, mikor a hőmérséklet száz fok, és megsül, aztán egy fa árnyéka alá fut. De rövid idő múltán, amikor lehűl, elfeledkezik a forró napról, és visszamegy a napra, és megint megsül. Akkor megint visszamenekül a fa alá. Elfeledkezik a napról, hogy az milyen forró, és visszamegy a napra, megint megsül, majd megint a fa alá fut. Ahogy látod, csak egy bolond fut ki a napra, és sül meg, és aztán vissza az árnyékba, és aztán vissza a napra.

      Mégis pontosan ez az, amit az életünkkel teszünk. Tévesen azt hisszük, hogy az ember, hely és dolog boldogságot hoznak számunkra. Nincs olyan hozzád képest külső dolog, ami valaha is boldogságot tudna hozni számodra. Miért? Mert boldogság az igazi természeted. Te magad vagy a boldogság. Amikor a boldogságot magadon kívül keresed, tudnod kell, hogy az egy átmeneti állapot. Ahogyan minden tapasztalja.

      Alig várod, hogy megnézhess egy bizonyos filmet. Várod, hogy ideérjen, és itt van. Kifizeted az öt dollárodat, és megnézed a filmet. És boldog vagy, de aztán vége van! Most mi van? Most másik izgalom után kell nézned. Azt hiszed, találnod kell valamit, ami boldoggá tesz. Úgyhogy keresel, és taktikázol, és tervezel, és persze megkapod. Tart egy ideig. Aztán meg kell változnia, ahogyan minden változik. És újra csalódottá válsz. Nem tanultad meg a leckédet. Még mindig Éneden kívül keresed a boldogságot és az örömöt.

      Megint, ez olyan, mint visszamenni a napra, megsülni, és aztán rohanni vissza az árnyékba. Aztán megint visszamenni a napra. Ezt csinálod újra meg újra meg újra, sosem tanulsz. Eléggé hamar öreggé és fáradttá válsz, és eljön az idő, hogy elhagyd a testedet. Úgyhogy a csalódottság még mindig fennáll, érzed és mondod magadnak. Most, amikor elhagyom a testemet, meg fogom találni az igazi békét. Végeztem ezzel az egzisztenciaharccal. De nem, mert nincs hová menni. Ha azt hiszed, hogy a test vagy, akkor sok test van. Amikor leveted az egyiket, felveszed a másikat, és folytatod bújócskát, és keresel. Ez soha nem ér véget.

      Amíg egy napon úgy megcsömörlesz a világtól, és az élettől, hogy valami a bensődben a helyes könyvhöz, a helyes tanítóhoz, vagy helyes valamihez vezet. És elkezded érezni, hogy van valami más. Az igazság keresőjévé válsz. Elkezdesz sok könyvet olvasni. Felfedezed, létezik olyan, hogy zen buddhizmus, a buddhizmus különböző formái. Ott van a Dao, keresztény misztika, kabbala, a jóga különböző formái, a hatha, a rádzsa, a karma jóga. Okkult témákba, asztrológiába, numerológiába, akármibe bonyolódsz. És azt gondolod, hogy felfedeztél valamit. Egyik életet a másik után éled, azokba a dolgokba bonyolódva. De ha igaz kereső vagy, meg fog érinteni valami más. És fel fogsz fedezni egy gurut, egy olyan tanítót, aki éppen akkor megfelelő a számodra. És tanítvánnyá fogsz válni. Még mindig maradnak kételyeid és balsejtelmeid. Bezárulsz és kinyílsz, akár egy vízcsap. Ugyanazon filozófiához fogsz ragaszkodni egy ideig.

      Zen buddhizmus, minden elérhetőt elolvasol a zen tanítókról, és Tibetbe mész, hogy találj egyet, és Japánba, hogy egy zendóban élj. Elszaladsz a Himalájába. Elolvasol minden zen könyvet, ami fellelhető. De ahhoz az egy tanítóhoz mindig visszatérsz. És ez az, ami tanítvánnyá tesz téged.

      Ez így fog menni megtestesülésről megtestesülésre. De ha igazán őszinte vagy, valami meg fog érinteni, és fel fogod ismerni, hogy „Én és az apám egyek vagyunk. Ha láttál engem, láttad az apát.” Érezni kezded, hogy egy vagy a tanítóddal, aki a rajtad belüli és kívüli tanító. A belső tanító előtérbe tol. És a külső tanító befelé tol.

      Elkezded megérteni, hogy egyetlen dolgot kell tenned, meg kell szabadulnod az ideától, hogy a test-elme jelenség vagy. Úgyhogy rajongóvá válsz, ami azt jelenti, hogy egyhegyűvé válsz, egy útban érdekeltté válsz. Végül az úttá válsz és felébredsz.

      A kurzus legtöbb embere persze soha nem éri el azt a pontot, ahol keresővé válik. De a legtöbb embert nem nézzük, ugye? Megint, sokan gondolják, hogy ez a fajta út önző. Mert ahelyett, hogy segíteni próbálnánk a világnak, ahelyett, hogy jobb világgá próbálnánk tenni azt, amiben élni kell, egyedül a saját felébredésünk érdekel bennünket.

      De az igazság az, hogy hacsak valóban fel nem ébredsz, soha nem teheted ezt a világot egy jobb hellyé, amelyben élni kell. Miért? A tény miatt, hogy te vagy az univerzum! Ebben a pillanatban, úgy, ahogy vagy! Ennélfogva, ha tele vagy haraggal, ellenségeskedéssel, mohósággal, kapzsisággal, és az összes többivel, úgy a világ is! Te teremtetted a világot. A világ a saját elméd kiáradása. Amit magadról gondolsz, a világról gondolod. Ha tele vagy félelemmel, akkor a világ ijeszt meg téged. Ha tele vagy kapzsisággal, azt hiszed, hogy mindenki más kapzsi. A világ a te visszatükröződésed, az egész ez.

      Amikor felébredsz, egy új világot látsz. Mennyországban vagy. Mivel amikor felébredsz, ráébredsz, hogy az igaz Én meghaladja az univerzumot, az a világ olyan, mint egy álom. Létezik, de álomként.

      Az Én, vagy a tudatosság a valóság, és én az vagyok. Az „én vagyok” nem Robertet jelenti, tudod, hogy miről beszélek. Az „én vagyok” tudatosság, abszolút valóság. Ezért jelentheted ki, amikor felébredsz, hogy „én az vagyok”. Már nem az individuális énedről beszélsz. Az egész univerzumról beszélsz. Én az vagyok. Most mindenki szintén azzá válik. Emlékezz, az én vagyok mindenütt jelenvaló. Én az vagyok.

      Ez az, amiért egy megvalósult személy csak önmagát látja. Nem azt látja, amit más emberek látnak. Szeretetet, harmóniát, békét, örömöt, boldogságot látnak. Egyszerűen azért, mert felfedezték, hogy igaz természetük boldogság, tiszta tudat, abszolút valóság. Ők már nem az individuális én. Felemelkedtek. Már nem mennek a napra, hogy megsüljenek, aztán vissza a fa árnyékába. Ezek az emberek mindig a fa árnyékában vannak. Nem történhet velük semmilyen külső dolog, mint születés, halál, vagy a kettő közötti. Az univerzum nem forog fenn a számukra. Mivel ego nélküliek. Ez az, ahogyan békét hozol a világra.

      Ha visszamész az időben, emberemlékezet óta voltak emberek, akik megpróbálkoztak ennek a békés világnak a megvalósításával. Soha senkinek nem sikerült. E planétának természete, hogy az legyen, ami. Nem számít, hogyan próbálkozol a javítással, az soha nem fog megtörténni.

      Miért tűnik úgy néha, hogy a bolygó fejlődik? Az idő és a tér miatt. Fejlődni fog bizonyos mértékig, és az emberek aranykorról és hasonlókról kezdenek beszélni. De az csak idáig fog elmenni. Aztán megint el fog kezdődni a visszafejlődés, és vissza fog menni a sötétkorba. Ez a maya álma. Amikor azonosulsz a test-elmével vagy a világgal, és azt hiszed, hogy te vagy a cselekvő, újra és újra vissza fogsz térni a világ fejlődésének különböző szakaszaiban. Visszatérhetsz a sötét középkorban, az inkvizíciók korában, ahol megkínoznak. Visszatérhetsz egyfajta aranykor időszakában, ahol több harmónia és béke van a világban. De mégis a kettősség világában élsz. Ami azt jelenti, hogy tapasztalnod kell mindkettőt. Úgyhogy oda-vissza, oda-vissza mész, megint, mint az az ember, aki kimegy a napra, megsül, árnyékba húzódik, majd visszamegy a napra, aminek sosincs vége.

      És hadd emlékeztessek téged megint, túl sok olyan ember van, akikhez beszélek, akik szenvednek, és azt mondják, hogy „Hamarosan fel fogom adni a testemet, és meg fogom találni a békét.” Amikor a történet haladtával elhagyod a testedet, akkor szabadságot veszel ki. Pihenőt veszel, ahol áttekinted összes karmikus ténykedésedet. (Emlékezz, azok a dolgok, amiket elmondok neked, mind hazugság. Azért mesélem neked ezeket a dolgokat, mert ezt akarod hallani. És amíg a testtel azonosulsz, az igazként jelenik meg.) Pihenőt veszel, aztán vagy behúznak, vagy önként visszamész egy másik testbe, és folytatod a játékot, amíg meg nem betegszel, és fáradttá nem válsz. Ahogy korábban említettem, amikor beteggé válsz, és belefáradsz a játékba, akkor igazságkeresővé válsz, és fejlődsz azon a módon.

      A kérdés ezért az, hogy „Mit kell tenni? Hogyan kell elkezdeni?” Kezdd azzal, hogy jól megnézed magadat, és áttekinted az életedet a visszatekintésben. Miközben megkérdezed magadat, hogy „Ki ment át mindezeken a tapasztalatokon?” És rá fogsz ébredni, hogy „én”.

      El fogsz kezdeni gondolkodni, hogy „Amikor fiúcska vagy leányka voltam, ilyen és olyan tapasztalatom volt, amikor tizenéves lettem ilyen és olyan tapasztalatom volt. De az én névmást is említed mindig. Azt mondod, hogy [én] tapasztalattal rendelkeztem, amikor leányka vagy fiúcska voltam, és [én] tapasztalatokkal rendelkezem a mostani életben.” Valami a bensődben arra késztet, hogy azt gondold, „Az mind az én. Mindig az énhez térek vissza. [Én] ezzel a tapasztalattal rendelkeztem. [Én] azzal a tapasztalattal rendelkeztem. [Én] megszülettem, [én] iskolába jártam, [én] aludni mentem, [én] megházasodtam, [én] elváltam. Mindig én. Ki ez a megfoghatatlan én, és honnét jön? Hogyan merül fel? Amikor aludtam nem létezett. Csak amikor felébredek, kezdem gondolni, hogy én. Ilyenkor azt mondhatom, hogy „[én] aludtam”. „Hová tűnik, amikor elalszom? Nem úgy tűnik, hogy ott lenne.” Elkezded érezni, hogy az összes problémád magára az énre vonatkozik. Úgyhogy azt gondolod magadban, „Ha ettől az éntől megszabadulok, minden más is el fog menni.” És ez igaz.  Ezért módokat kezdesz keresni, hogyan szabadulj meg az éntől. Elkezded megérteni, hogy az egyetlen út, hogy ettől az éntől megszabadulj, ha megkérdezed. „Honnét jöttél én? Ki szült téged?” És kövesd azt a forrásába!

      Úgyhogy tedd fel magadnak a kérdést, „Mi ez az én? Honnét jött? Ki vagyok én?” Ha őszinte vagy, követni fogod az ént a forrásába, ami az Én. Az én, vagy a személyiség, ezért az Énbe fog olvadni. Ezt nevezik felébredésnek. Az emberek neveket adnak neki, moksának, megszabadulásnak, önmegvalósulásnak, valóságnak nevezik. Az emberek mindenféle neveket ragasztanak rá. Minden, amit valójában csinálnod kell az, hogy válj önmagaddá, ez minden. Ebben semmi rejtélyes nincs. Nem kell szent mantrákat ismételned, vagy ősi filozófiák bizonyos iskoláiba járnod. Minden, amit keresel, magadon belül van.

      Vannak, akik mindig odajönnek hozzám, és megkérdezik, „Robert, össze kellene gyűjtetnünk, hogy kik voltak veled hosszú időn keresztül, és egy különleges osztály kellene csinálni, ahol át tudnád adni számunkra a magasabb tanításokat!” Nincsenek magasabb tanítások! Ez az! (nevetés) Mi más lenne? Semmisítsd meg az ént, és válj szabaddá!

      Tehát, szatszang az, amikor egy ilyen helyre jössz, és nem töprengesz azon, hogy miről fogok beszélni. Nem azért jöttél, hogy engem hallj beszélni. Ez egy olyan hely, ahová azért jössz, hogy meditálj, hogy felébredj, hogy láss engem magadon belül, mivel én te magad vagyok. Ha csupán erre emlékezni tudsz, abba fogod hagyni, hogy mindenféle helyekre fuss, előadókat keresve, és beszélőket hallgatva. A megfelelő dolgot akkor teszed, ha találsz valakit, akihez affinitásod van, aki nem beszél túl sokat, és te csak ülsz. És minden gondot fog viselni magára.

      Szóval, ahogy az elején mondani szoktam, nem fogok túl sokat beszélni, és mégis azt tettem. Ez történik mindig, és azért teszem, mert a legtöbbetek hallani akar engem beszélni. De el fog jönni a nap, amikor bejössz, és én egy szót sem fogok szólni. Akkor majd meglátjuk, mit teszel. Bármilyen kérdés?

      SG: Akkor miért beszélsz?

      R: Ki tudja? Mert úgy érzem, hogy az itt lévők többsége azért jön, hogy hallja, amit mondanom kell. Tehát megpróbálok bizonyos dolgokat megmagyarázni. De próbálom újra és újra hangsúlyozni, hogy a beszéd nem fogja azt megtenni. Inspirálhat téged, mivel egy darabig jó érzést adhat neked, de ahogy már tudod, amikor távozol innen, amint az autódhoz érsz, visszatérsz önmagadba. És azon kezdesz gondolkodni, hogy kit fogsz holnap meghallgatni. Ez az, amit keresőnek neveznek, ahogy korábban elmagyaráztam. És az jó, egy bizonyos mértékig, de nem fog téged felébreszteni. Az egyetlen idő, amikor fel fogsz ébredni, amikor ráébredsz, hogy „Én az Énem vagyok. Mindig az Énem voltam, csak egy Én van, azt az ént úgy nevezik, hogy szat-csit-ánanda, parabrahman, abszolút valóság, és én az vagyok.” Amikor azt mondod, hogy „én az vagyok”, az magában foglal mindent, az egész univerzumot. Az lesz a felébredésed ideje.

      Ha nem érted, amiről beszélek, tegyél fel kérdéseket, ha akarsz!

      SC: Robert, a reainkarnáció illúzió?

      R: A reinkarnáció soha nem létezett, és soha nem fog létezni. De úgy tűnik, hogy létezik. Nem tudod azt tagadni, ha a testnek hiszed magad. Amíg azt hiszed, hogy az elme illetve a test vagy, és amíg hiszel a világban, hogy a világ valóságos, addig reinkarnáció is van. Az egy érdekes kérdés, mert sok ember van, aki azt mondja, hogy „Én nem hiszek a reinkarnációban. Én nem fogadom el azt.” De azt elfogadják, hogy ők a test. Ezért hát miért lennének egyetlen test csupán? Ha elfogadod, hogy te egy test vagy, akkor lehet két test, négy test, tizenkét test, száz test, ezer test, miért csak egy? És ez az, amiről a reinkarnáció szól. Te okozod magadnak a téves hited által, hogy a test vagy. Ezért ne a reinkarnációt tagadd, hanem tedd fel magadnak a kérdést, „Kihez jött az?” És te magad fogsz ráébredni, hogy az a testedhez jön, nem hozzád. Neked abszolút semmi közöd ahhoz.

      SL: Vagyis miután az nem történik meg velünk, nem kell aggódni?

      R: Nos, azt könnyű kimondani, hogy „Nem kell aggódni.” De amint az első csapás elér, aggódsz, vagy nem? Ez az, ahogyan látnod kellene magadat. Amíg a dolgaid mennek az utadon, viszonylag boldog vagy, mert megkapod, amit akarsz, de mi van, ha minden dolgod leáll, még mindig boldog leszel? Nem fogsz aggódni? Azt könnyű kimondani, hogy „Ne aggódj, legyél boldog!”, de hányan tudjuk azt megtenni? Csak akkor tesszük, amikor a dolgok mennek az utunkon.

      SN: Még ha tudnánk is nem aggódni, és boldognak lenni, miért jó az?

      R: Akkor valósítod meg Énedet, amikor nem aggódsz, és boldog vagy. Üdvösségben vagy. Harmóniában és örömben.

      SL: Az ego állapotban?

      R: Nem, ennek semmi köze az egóhoz. Amikor az ego állapotban vagy azért nem tudsz talán teljesen boldog lenni, mert a boldogságod dolgoktól függ. És akkor mit mondasz Jay?

      SK: Ha csupán boldog vagy, és egy örömteli állapotban vagy, többnek kell lennie, úgy látszik, hogy csupán boldogságnál sokkal többnek kell lennie. (R: Nos, ki teszi fel a kérdést? Emlékezz, a kérdést a saját nézőpontodból teszed fel!) Igen. (R: De amikor igazi boldogságot tapasztalsz, az univerzummá, a teremtővé, Istenné, a szeretetté válsz. Ez egy teljesen másik labdajáték. Önmagától való boldogsággá válsz. És mivel mindenütt jelenvaló vagy, semmilyen összehasonlítást nem tudsz tenni, mert minden összehasonlításod meghaladásra került.)

      SK: Vagyis viszonylagos szinten, --- nagyon nehéz, az abszolút szint és a viszonylagos szint között van egy vékony vonal – de edzett vagyok bizonyos tekintetben a... hogy ott sokkal több van, mint csupán boldogság, más szóval, ha te csak ülsz a saját üdvösségedben, és nem tudsz kijönni abból a... (hiba a szalagon) ...akkor mi az, ami ott több?

      R: Amikor boldogságról beszélek, akkor az abszolút valóságra, a tudatosságra utalok. A világ iránti szeretet, a béke eszközévé válsz. Valójában a jelenléted okoz harmóniát és békét az embereknek. Valójában a jelenléted áldás az egész univerzum számára, mert te vagy az univerzum. Ennek emberi megértéshez és emberi tudáshoz semmi köze. Abszolút semmi köze nincs emberi üdvösséghez vagy emberi boldogsághoz. Az minden képzeletet meghalad.

      SK: Akkor Ramana cselekvő volt? (R: Ellenkezőleg...) Ramana nem volt megvilágosodott. (R: ...Ramana Maharshi maga nem csinált semmit.) Mégis a dolgok történtek? (R: Ő tagadta, hogy köze lett volna bármihez.) Nos, tagadhatsz, amit akarsz, ha a többi ember ilyen dolgokat tapasztal. (R: Úgyhogy ők azt hitték, miatta. A hitük érte el, hogy az történjen.) Nem tudom. Dolgok történnek, anélkül, hogy arra gondolnánk, hogy történni fognak, amíg tudom, nem tudom voltaképpen? (R: Nos, egy Bölcs jelenlétében mindenféle dolgok történhetnek.) Csakhogy lehet, hogy valaki felkel, hogy a fürdőszobába menjen, lehet, hogy a Bölcs behunyja a szemét, és talán spontán valami másvalami történik, hogy mi kívülállók átvesszük az erőt, egy bizonyítható erőt. (R: Igen, de a Bölcs semmit nem csinál készakarva.) Rendben, vagyis ily módon egy erőt spontán demonstrálni lehet, anélkül, hogy a Bölcs a cselekvő lenne. (R: A Bölcsnek nincs hatalma demonstrálni.) Rendben. (R: De értem, amit mondasz. Úgy történik.) Úgyhogy hogy tudna az megtörténni? (szünet) Ha az embernek valóban nagyon erős hite volna, ha mindebben nagyon erős hite volna, akkor esik vagy süt, van fedél vagy nincs, van étel vagy nincs, csak az Én megvalósításának szentelné magát?

      R: Nem tudod leegyszerűsíteni. A megtételéhez Isten kegyelme szükséges, ami mindig elérhető. És abba a kegyelembe ébredsz. Nem tudod pontosan eltalálni.

      ST: Voltál tanítványa Niszargadatta Mahárádzsnak? (R: Nem voltam tanítványa, de voltam vele egy ideig.) Ismered Jean Kline-t? (R: Nem, nem ismerem.)

      SH: Magyarán ismerted Niszargadatta Mahárádzsot? (R: Igen, ismertem Niszargadatta Mahárádzsot.) Sok időt töltöttél vele? (R: Hat hónapot.) Hat hónapot? (R: Ühüm.) Folyamatosan? (R: Igen.) Ez azelőtt volt, mielőtt Ramana Mahrshihoz mentél? (R: Nem, utána.) Utána? Mi tartott ott hat hónapig? (R: Érdekelt.) Micsoda? (R: Figyeltem a működését. Akkor voltam ott, amikor Balszékar volt a tolmácsa.) Akkor nem Moira Patan volt a tolmácsa? Mi volt a következtetésed miután működés közben figyelted őt? (R: Az volt a következtetésem, hogy „Minden rendben van, és minden úgy bontakozik ki, ahogy kell.”) Ahogy kiveszem, az mindent betakar. (nevetés) Nos, be akarod fejezni a beszélgetést. (nagyobb nevetés)

      SL: Amikor arról beszéltél, hogy nem csináltál semmit, valójában még mi sem csináltunk semmit. Azon töprengtem, vissza tud-e emlékezni valaki, a veled való beszélgetés után, vissza tud-e emlékezni az életére, és látja-e, hogy valójában nem voltunk semmilyen történésnek az okai? (R: Nos, kérdezz meg valakit!) Ez az egész egy csodálatos visszaemlékezésnek tűnik arra, nem különösebben hiszek szerencsében, ahogy mondod a sorsban vagy valamiben, de úgy tűnik, ha az ember hisz a jó szerencsében, akkor a balszerencsében is hinnie kell. (R: Fedezd fel, ki az én, aki egyáltalán hinni akar bármiben!) De az igaz, Robert, mindegyikünkről tudod, hogy igazából nem tettünk semmit az életünkkel. (R: Én csak az Énemet ismerem, és te az Énem vagy. Tehát abszolút valóság, tiszta értelem, üresség, nirvána, végső egység, tudatosság, parabarahman vagy.)

      ST: De nem látod az ő személyiségét vagy az én személyiségemet, ugye? (R: Nem személyiségekre nézek.) Akkor ez a válaszod, nem látod azt. Ha akarnád, tudnád látni, vagy nem?

      R: Tekints rá ily módon, veszel egy vásznat, és a vászonra képeket teszel! A képek állandóan változnak, mindenféle személyiségeik vannak, de a vászon az vászon marad. Ha megpróbálod a képeket megragadni, a vásznat ragadod meg. Így érzem én a vásznat és a világ és annak képei a vászonra vannak vetítve. Látok mindent, de azok nem valóságosak számomra.

      ST: De látsz mindent? (R: Igen.) Más szóval hozzáférésed van az élettörténetemhez, mondjuk, ha akarnál, tudnál testként látni engem? (R: Nem, nem tudnálak.) Nem tudnál? (R: Nem, mert kellene lennie valakinek, hogy lássa azt, és senki nem maradt, hogy lásson bármit.) Uh-huh.

      SK: Tölts el néhány napot Robert házában, talán az ez!

      SF: Úgy hallom, ez sok beszélgetést okoz, és valamit, amit annak gondolok, hogy túl sokat beszélek. De boldog vagyok, hogy bizonyos módon önző vagyok. És még önzőbb akarok lenni abban, amit a magam és Énem vonatkozásában csinálnom kell, ami több, mint bármi más, amíg az a munka el nem készül. (R: Csupán annak megértése miatt aggaszd magad, hogy nem az én vagy!) Igazad van, ez az, amire gondolok. Ez az, amit az önzésen értenem kell. Az önző tudja, hogy ki önző.

      (szünet)

      SK: Sok ember jött Ramanához, különféle spirituális előzményekkel, és ha voltak dolgaik, amelyek folytak, vagy nehézségeik voltak valamilyen utat vagy a gyakorlatot illetően, amiket végeztek, tudott segíteni nekik?

      R: Szándékosan soha nem segített senkinek. Egyszerűen ült a kanapéján, és mindenki azt csinált, amit akart. Időnként megválaszolt pár kérdést, de az idő legnagyobb részében csöndben volt. (SK: És az ez volt?) Az ez volt. Amikor az emberek minden fajta problémával fordultak hozzá, a segítőjére nézett, és azt mondta, „Hozzám jönnek, hogy segítsek nekik a problémáikban. Nekem kihez kellene mennem az enyémmel?” (SK: Ez egy kissé megzavar engem.) Nem ő volt a cselekvő! (SK: Rendben, nem törődöm vele, hogy ő volt-e a cselekvő, jó, de ez a test felmerül, és ő lenne...) Hogy tudna segíteni az embereknek a problémákban? Ő nem pszichológus.)

      SK: Nos, ismerek valakit, aki nem cselekvő, és valaki odajött hozzá, és volt neki valamilyen problémája a gyakorlatával, ami a test egy részével foglalkozik, és lám a személy teste felment és valamiféle funkciót végzett a külső szembe, és a személy segítséget kapott a gyakorlatához. (R: Valójában a jelenléte segített az embereken.) Rendben.

      SH: Igaz, hogy a csöndön keresztül tanított? (R: Igen, nagyon igaz. Az idő legnagyobb részében csöndben volt.) Az volt az ő alapvető tanítása?

      R: Igen. És az emberek mindenféle dolgokat kaptak a csendből. Csupán attól, hogy a jelenlétében ültek, minden bajuk megszűnt. Néhány embernél. Nem minden embernél, néhánynál. Voltak mások, akik eljöttek, hogy megnézzék őt, és távozáskor azt mondták, „Ő csupán egy öregember, nem éreztem semmit.”

      SG: Mi az az érzés, amit érzel? (R: Mire gondolsz?) Amikor úgy tűnik, hogy valakinek a jelenlétében vagy, aki olyan, mint te, gondolom, érzel valamit, mi az?

      R: Érzed a valódi Énedet, a saját üdvösségedet, örömödet, boldogságodat. Az túl van a szavakon.

      SK: Mi van, ha változik az érzés a különböző tanítók jelenlétében. (R: Mi az?) Az érzések lényegesen különböznek számomra a különböző tanítók jelenlétében. (R: Nos, az tipikus zavar. Mert ezt az érzést kapod, majd azt az érzést kapod, ezt az érzést kapod és azt az érzést kapod.) És az zavar? (R: Mert valójában soha nem változol. Az egész idea az, hogy az érzéshez mélyen az Énedbe kell merülni. Egy igazi Bölcs azt az érzést adja neked, amit mélyen az Éneden belül akarsz, mélyebben, mint valaha előtte voltál. És csinálod, és szabaddá válsz.)

      SG: Tehát ez az érzés bizonyos szempontból egyfajta demonstráció. Ha érzed azt az érzést, amiről azt akarod, hogy elmenjen, és azt akarod, hogy több legyen, ha eszed azt, merülj mélyen magadba, és a tiéd lesz, nem számít, hol vagy?

      R: Arra akarsz tartani, igen. És az önkutatást gyakorolva tartasz arra.

      ST: Lennél szíves mondani valamit nekem a Sufu-ról? Az az Isten imádás egy autentikus gyakorlata, csak egy... (R: Nem vagyok benne túlságosan jártas, úgyhogy nem tudom túl jól elmagyarázni. Minden gyakorlat jó, amely Istenhez vezet.)

      SF: Nem fogok a Sufu-val kapcsolatos kérdésedre választ adni, de találkoztam egyszer Pak Sufi-val, tudod, és azt tapasztaltam, hogy az az idő teljesen meghaladja a szavakat. Csupán a bibliai szavakat ismerem, „A béke, amely meghaladja a megértést.” Ez egy nagyon gyenge magyarázat arra, amit akkor tapasztaltam, amikor elmentem mellette. (R: Hmm. Mi történt azután?) Semmit nem hiszek, tudtam, hogy azt hitték, hogy abban a házban lesz aznap, de én ugyanúgy... (R: Nem, úgy értem, mi történt az érzéseddel? Elmúlt?) Ó igen. (R: Miért?) Ne engem kérdezz. Volt, ahogy volt. Nem volt maradandó.

      SH: Nemde az összes érzés elmúlik? (R: Nos, ő egy emelkedett spirituális érzésről beszélt.) Azok is jönnek, és mennek. (R: Jönnek, és mennek, de miért mennek?)

      SK: Miért mennek?

      R: Mert nem a helyes dolgokat cselekedjük. Vagyis van valami a gyakorlatunkkal kapcsolatban, ami korlátoz bennünket. Mélyebbre kell merülnünk magunkba!

      SK: Az már nem gyakorlati kérdés? (R: Mire gondolsz?) Arra gondolok, hogy valamit nem helyesen teszünk a gyakorlatban. Lehet, hogy nem végzünk elég gyakorlatot? (R: Az lehetséges.) A tanítóm azt mondta, ha valaha boldogtalan lennék, végezzek sokkal több gyakorlatot, és igaza volt! (R: Némelyekre ez igaz, másokra nem.) Uh-huh. (R: Nem tudod pontosan megállapítani. Igen. Értem. (R: Nem tudsz ezt vagy azt mondani, mindenkié más. De mindenki létezik. Fedezd fel, ki létezik!)

      SK: Vagyis a tanító, akinek a jelenlétében vagyunk, megérint valamit magunkon belül, és lehet, hogy az egy más aspektus, és talán ez az, amiért különbözőképpen érezzük magunkat?

      R: Az igaz. Rajtad múlik, hogy mélyebbre merülj, mint ahogy azelőtt merültél, és teljesen szabaddá válj.

      ST: A szférák zenéjéről van egy mondás. Te képes vagy hallani azt a zengést? (R: Ismét, kell maradnia valakinek, aki szférákat lásson, vagy szférákat halljon. A szférák egész zenéje az elméé. Minden jelenség az elméből származik. Szabadulj meg az elmétől, és mindez abba fog maradni!) Oké, te amondó vagy, hogy az, hogy most beszélsz, az szintén jelenség. (R: Ühüm.) Hogy illeszkedik mindez a te mindent átható tudatosságodhoz, és elme beszédedhez? (R: A test beszél. A test cselekszik. A test teszi, amit megtenni idejött. De nekem semmi közöm ahhoz.) A test hallhatja a szférák zenéjét? (R: Nem.) Nem? (R: Ühüm.)

      SK: Ha az én házamhoz jönne, én hallani tudnám. (R: Kaptál egy szalagot?) CD-t kaptam. (nevetés)

      SF: Robert, ez jön, ezek közül a kérdések közül néhánynak tennie kell valamit az úgynevezett sziddhákkal. Pontosan mik a sziddhák? Egy megvilágosodott lény ő, aki illúziót gyűjt?

      R: A sziddha egy kundalinival dolgozó személy. És a kundalini felemelkedett, és erők keletkeztek. De a sziddha nem Bölcs.

      SK: Voltaképpen ez egy korlátozott értelmezése a kifejezésnek, Robert. (R: Oké, magyarázd meg a kifejezést!) A sziddha tökéletességet jelent, és aki tökéletes, azt sziddhának tartják. És azt gondolom, hogy Muktananda az volt, miután sziddha jógának nevezték, és minden ilyenféle dolgot összefüggésbe hoztak a kundalinivel, de ily módon nevezhetnek valakit sziddhának egy konkrét hagyományban, mondhatni, vagy megvalósításban, mint a sziddha-bhakti vagy a siddha-gami, vagy ahhoz hasonló, de a sziddha eszközök tökéletesek. (R: Szóval ez a jelentése.) Igen. (R: Felejtsd el a sziddhákat, felejts el mindent, találd meg igazi Énedet, és válj szabaddá!)

      SF: De vannak egyesek, akik vonzódnak ezekhez az erőkhöz, és... (R: Igen.) ...tisztánlátás, tisztán irányítás vagy nevezd azt bárminek, és az a megvilágosodással, vagy Bölcsességgel egyenlő. Az volt az oka a kérdésemnek. (R: Hmm.) Ez értelmezés kérdése, azt gondolom, hogy a sziddha -- igen, ott tökéletesség is van, de olyan úgynevezett sziddhák is vannak, akik bizonyos erőket hajlamosak gyűjteni és manipulálni, hogy a tanítványaiknak imponáljanak. És nem gondolom, hogy ők Bölcsek, nem tudom, hogy igazam van-e. (R: Ez igaz. Ezért mondtam neked, hogy ne járj a sziddhák után! Ne kövesd a sziddhákat! Kövesd az ént, és válj szabaddá!)

      ST: Vagyis azt mondod, hogy nem érdemes a kundalini után járni?

      R: Véleményem szerint minden, ami erőkhöz vezet veszélyes, mert földhöz kötve tart. Kerüld el őket, lépjél túl rajtuk! Ez igaz, mert ahogy fejlődünk, sziddhiket hozunk létre. De az Upanishadok és más spirituális művek azt mondják neked, hogy lépjél túl. Nem kell, hogy elkapjanak! Lépjél túl mindenen! A példámban a király meghív téged a palotájába, a királyságába, hogy megossza veled a királyságot. De van neki 200 hold gyönyörű birtoka. És amikor a kapukhoz hajtasz, látod a szép virágokat, és érdeklődni kezdesz a mezőgazdaság iránt. Elfeledkezel a királyról. Néhány évvel később aztán eszedbe jut, és elkezdesz újra a király felé hajtani. De most szép hegyeket és gyönyörű bozótot és gyönyörű táncos lányokat látsz, és abba bonyolódsz bele, elfeledkezve a királyról. Mindegyik dolog, amibe belekeveredsz egy sziddhi, egy erő. De ha egyenesen a királyhoz mész, részesülni fogsz a királyságból, ez a különbség. (ST: Azt mondtad, hogy a tested cselekszik, másfelől azt mondod, hogy te mindent mindent átható vagy. Te és a tested nem vagytok egy?) Azt mondom neked, hogy a testem a saját kedvére cselekszik, mert ez az, ahogyan látod azt. (ST: Oké.) Valójában senki nem cselekszik, és senki nem létezik. A test nem létezik.

      ST: Ha senki nem cselekszik, és senki sem nem létezik, miért történik ez az egész? (R: Nem történik. Megjelenik.) Egyáltalán nem történik? (R: Nem.) Vagyis más szóval Isten semmit sem teremtett?

      R: Nincs Isten, hogy bármit teremtsen. (ST: Semmit nem teremtett Isten?) Nem. (ST: De mégis ő teszi lehetségessé az egészet.) Nincs Isten, hogy lehetségessé tegyen bármit. (ST: Nincs?) Nincs. (ST: Azt gondoltam, hogy Isten tökéletes.) Nem. Amíg elkülöníted magadat Istentől, Isten nem létezik. (ST: Én csak egy rész vagyok, Istennek egy része, bizonyos értelemben.) Akkor maradj egy rész! De valójában nincs teremtés, nincs Isten, nincs megvalósulás, nincs illúzió, tudatosság van.

      ST: Azt próbálom megérteni, hogy miért létezik ez a nagy univerzum? Az nem csupán énmiattam van. Amikor elmúlok, az egész univerzum távozik, ugye? (R: Az az, ahogyan látod azt.) De nem létezik egy alapvető én-ség, vagy ahogy mindnyájan mondjuk, Isten, ami osztatlan, ami tökéletes, ugye? Ez így helyes?

      R: Semmi nincs, téged leszámítva. (ST: Nos, engem most felejtsünk el. Én azt mondom... Ha téged elfelejtünk, minden mást is elfelejtünk. (ST: Nem.) Mert ha te nem létezel, akkor semmi más sem létezik. (ST: De az csak az én nézőpontom.) Amikor aludni mész, és alszol, mi létezik számodra? (ST: A nézőpontom. De a többi nézőpont – tudjuk, hogy hierarchiák vannak, tudod, kisebb teremtések, vagy...) Nem, nem tudjuk. Az csak a látszat. (ST: Az csak megjelenik, de a megjelenés elegendő számunkra, hogy illúzióban legyünk.) Mert azt hiszed, hogy a test vagy. (ST: Nos, nincs más választásom. Nincs választásom azon kívül, tudod, amikor felébredek, a testben vagyok.) Az az, ahogyan megjelenik számodra. (ST: Igen, nincs választásom.)

      R: Nos, miért nem kérdezed meg magadtól, hogy „Kihez jön ez?” (ST: Pardon, megint én?) Kérdezd meg magadtól, hogy „Kihez jön a test?” (ST: Hozzám.) Önmagadat kérdezd! (ST: Amikor felébredek, a testben vagyok.) Amikor felébredsz álmodból, az ég kék. (ST: Ne.) De ha mész, és megvizsgálod, nincs ég, és nincs kék. Az egy illúzió. Így minden, amit mondasz nekem egy illúzió, de azt gondolod, hogy igazi, mert azonosulsz vele. (ST: Van választásom? Nincs.) De van. (ST: Nem úgy látszik a számomra.) Nos, fedezd fel, hogy te csinálod-e! (ST: Próbálom, de nincs választás. Amikor felébredek, ebben az elmében vagyok, és az ez!) Nos, az az, ahogyan megjelenik a számodra, meg kell kérdezned magadat, hogy „Kihez jön az elme? Ki érzi ezt így?” (ST: Énhozzám jön. Amikor felébredek.) Ki az én? (ST: Én, az individualitásom, a nézőpontom.) Kapaszkodj bele a nézőpontba, az énbe! (ST: Igen, ez az egész a nézőpontom.) Kövesd a nézőpontot, az ént! A nézőpont én vagyok, az enyém. Kövesd a forrásba, és el fog tűnni a nézőpontod! (ST: De egyetértesz, hogy van teremtés?) Nem. (ST: Nem?)

      (SG: Nos, akkor a tudatosság micsoda?)

      R: A tudatosság egy szó, ami leírja a... (SG: Semmit?) ...jelenségeken, az ürességen túlit. Nem tudsz túl menni azon a véges elméddel. A véges elme nem tudja megérteni a végtelent. De tapasztalni tudod azt.

      ST: Most teljesen boldog vagy?

      (Robert nem válaszol, hanem hosszú csöndbe merül.)

      R: Shanti, béke, béke. Kaptam prashadot, megosztom veletek. Ideadná valaki a kenyeret?

      (felvétel vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Szeptember 14)
Megtekintések száma: 341 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]