Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A problémákkal való foglalkozás - 26. átirat 2. rész

A problémákkal való foglalkozás

2. rész
26. átirat
1990. november 22.

    SN: Amíg a szádhanát végzed, nem erősíted meg, más szóval nem próbálod logikailag megtalálni. Valójában elhagyni próbálod.

    R: Fordítva csinálod. Tagadod a világot és az univerzumot. És ami megmarad, az a valóságod. (SN: Tehát ez egyáltalán nem megértés dolga.) Nem. (SN: Amint megérteni próbálod, az probléma.) Kell lennie valakinek, hogy megértsen. De ha attól a valakitől megszabadulsz, akkor nincs szükség megértésre.

    SH: Hogy lehetne megértés a nélkül, aki megért?

    R: Nos, semmilyen megértenivaló nincs. (SH: A tanú nélküli tanúsághoz hasonlóan?) Igen. (SH: Megérteni a megértésre való fogékonyság nélkül.) De ismétlem, nincs mit megérteni, és nincs mit tanúsítani. Csupán a semmi létezik. De a semmi minden. (SH: Itt elhajítunk minden létező szemantikát, és elkapjuk.) Igen, ez kerekedik ki belőle. Ezért a csönd a legjobb tanító. Amikor elérkezel ehhez az állapothoz, a csöndhöz. Amikor kutatod magadat, és elérsz ehhez az állapothoz, amiről az imént beszéltünk, ne vitatkozz magaddal! Csak maradj csöndben, maradj csöndben, és el fogsz csodálkozni azon, ami történik.

    SG: Mindig ahhoz a ponthoz jutok, ahol ezt nem tudom megragadni, ahol ennek nincs értelme.

     R: Akkor csak maradj csöndben, legyél csöndben! Legyél csöndben, és tudd, hogy az én vagyok Isten! Amikor csöndben vagy, az én vagyok Istennek tudja magát.

    SD: Nehéznek tűnik csöndben lenni, Robert. (Robert nevet) Elcsöndesíteni az elmédet, tudod. Az elméd olyan nyüzsgő.

    R: Annak mutatkozik. De a módszerek használatával, amelyeket megosztok veletek, oda fogsz érni. Az általam használt anyaggal nem tudsz veszíteni. (a tanítványok nevetnek)

    SR: Úgy tűnik, volt ma egy problémám, és mintha egy véletlenszerű módon közelítettem volna meg. Lent voltam Santa Monicában, és ahogy közeledett a napnyugta, és sétáltam, észrevettem, hogy az elme izgatott. Akkor leültem, és kezdtem lényegesen csendesebbé válni, és ez hihetetlenül szép volt. Az elme fokozatosan egyre csendesebbé és csendesebbé és csendesebbé kezdett válni, de amint felkeltem, kezdődött elölről. Úgyhogy idejöttem, és vezettem a forgalomban, és a külsővel való kezdés technikája helyett fokozatosan a belső felé dolgoztam. Hamar észrevettem, hogy egy álomvilágba kerültem, amint elkezdtem azt gondolni, hogy minden egy álomvilág. És ez lecsöndesítette az elmét, és olyan volt, mint egy totális csönd, és az utolsó órában megmaradt, és ez teljesen könnyű út volt. És soha azelőtt nem láttam ilyen megközelítés, de ez egy olyasféle megismerés volt, hogy úgy reagáltam, hogy mindig eltávolodtam a csendtől. És amint ezt elismertem, a csönd jelen volt. Mert a másik út majdnem olyan, tudod, hogy leállítja dolgok rezgéseit, és fokozatosan egy csendesebb helyre hozza őket.

    R: Mindenki egyedi. Ha a módszer működik nálad, használd, az jó. Soha nem foglak arra kérni, hogy változtasd meg, ami működik nálad. Ha az megnyugtatja az elmédet, akkor az jó. Bármi jó, ami elcsöndesíti az elmédet, bármilyen technika. De a leggyorsabb út az önkutatás.

    SN: Amikor önkutatást végzel, az valójában nem ok-okozat dolga?

    R: Nem, túlmegy azon. (SN: Karmikus?) Az önkutatás? (SN: Nem, ahogy kérdeztem, amikor önkutatást végzel, akkor az annak révén kapott eredmény nem ok-okozat dolga?) Nem eredményt keresel. (SN: De mi van, ha valami ismertté válik?) Valójában semmi nem válik ismertté. (SN: Semmi nem válik ismertté?) (nevetés) Egyszerűen megkérded magadat: „Ki hiszi mindezt? Kinek van rá szüksége, hogy ismertté váljon valami?” Az egész visszamegy az egódhoz.

    SN: De én azt kérdezem, hogy nem ok-okozat dolga-e, nem annak a dolga-e, hogy „Nos, végzem az önkutatást, ezért megkapom ezt”, ez több egy dolognál, „Ha az önkutatás működik, elveszetté válok az Énként.”

    R: Ez csöndben maradás dolga. Elméd kiürítésének a dolga. De az önkutatás a leggyorsabb út, amikor megkérdezed magadat: „Kinek kell kiürítenie az elmét?” És felismered, hogy nincs elméd, amit ki kell üríteni. Soha semmilyen elme nem volt, és szabaddá válsz. Ne bonyolítsd! Maradjon a lehető legegyszerűbb! Csak kövesd az ént a forrásba, és mondd: „én – én”, ha kell, „én – én, én – én.” Ha használod a módszert, észre fogod venni, hogy az „én – én” köztes tere egyre nagyobbá és nagyobbá válik, és abba a térbe kell beleolvadnod. Az én, én közé.

    Ez olyan, mint reggeli felkeléskor az éberré válás előtti állapotod – az a megvalósítás. Tudattalan megvalósítás. Holnap reggel próbáld elkapni magad! Amint kinyitod a szemed, még mielőtt alkalmad nyílna a gondolkodásra, abban a töredék másodpercben megvalósult vagy, az a megvalósulás. Próbálj meg a tudatában lenni! És fenntartani azt a nap folyamán! Ugyanez a dolog történik elalvás előtt. Abban az elalvás előtti pillanatban megvalósult vagy. Ha el tudod kapni magadat, és benne tudsz maradni, akkor Énedben vagy. Az az. És békében vagy. (SN: Amikor azt mondod: „Próbálj meg a tudatában lenni”, ki tudatos?) Te vagy tudatos. (SN: Az ego?) Az ego, igen, az ego-elmével kell működnöd. (SN: Vagyis az ego tudatában van a nemlétezésének?) Az ego tudatában van a helyének, mielőtt felébredsz, vagy mielőtt elalszol, a tudatára ébredsz annak. Aztán az ego eltűnik, és egyedül a tudatosság uralkodik.

    SD: És az a pillanat tökéletes nyugalom lesz, igaz?

    R: Igen. Az elme csöndes, és még nem jöttek gondolatok.

    SH: Az ego tudatára való ráébredés elcsöndesíti azt?

    R: Tudatossá válva az ego tudatában lesz a nyugalomnak, és szertefoszlik. Nem ébredsz tudatára az egónak. (SH: Nem, mert az éppen hogy táplálná, erősítené azt?) Igen.

    SU: Szeretnék még inkább a tudatában lenni, és csak én vagyokként tartózkodni a mindennapos tevékenységek közepette.

    R: Ha éjjel-nappal az „én – én” mantrát gyakorlod, úgy fogod találni, hogy a nap folyamán nyugodtabb és békésebb vagy. Ez magától fog történni.

    SU: Elég gyakori, hogy ténykedésekbe merülve egészen megfeledkezem arról, hogy visszahozzak mindent, rájövök, hogy elaludtam. Az, hogy nem vagyok képes visszahozni, és hogy milyen különböző módon érzem magam, akkor lehetséges, ha történik. Ha csendben vagyok, nem olyan nehéz érezni ezt.

    R: Igen, persze. De soha ne légy dühös magadra! Soha ne ítéld el magadat! Soha ne gondold, hogy hibát követtél el! Inkább figyeld magad, és ítélkezés nélkül realizáld, amit az elmédben tettél, és kérdezd meg magadat: „Ki akarja, hogy tapasztaljam ezt? Én. Ki vagyok én?” És megint tartózkodj az énben. Képzelheted azt, ha tetszik, hogy egy kötélbe kapaszkodsz. Az én a kötél. És lemászol a kötélen a végére, és az az énnek a forrása. Aztán elengeded a kötelet és csöndben maradsz, és hamarosan látni fogod, mi történik. Úgy fogod találni, hogy a zuhanásod abbamarad, és a tested csak eltűnik, és te a boldogság terében vagy.

    SD: Az elengedés nagyon ijesztő kell, hogy legyen az ego számára.

    R: Ó, bizonyos módon igen. De az ego a kötél. Vagyis az egót engeded el. (SD: Mi van azokkal a ritka pillanatokkal, amikor elérem a teljes csöndet? Úgy tűnik, hogy ami gyakran még a gondolatnál is jobban akadályoz, az az érzékszervi észlelet, mint például egy hang, igen a leggyakrabban hangokat kapok.) Túl kell menned rajta! Meg kell kérdezned: „Kihez jön ez a hang?” És megint az énhez mész vissza. Az az énhez jön. Tartózkodj az énben! (SD: Tehát azt kérdezed: „Ki hallja ezt? Kit zavartak meg?”) Bármi jön, menj rajta túl! A „Kihez jön?” kérdés feltevésével.

    SN: Ha az „én”-nek bepillantást kell nyernie az Énbe, az egónak bepillantást kell nyernie az Énbe, nem azt kellene éreznie, hogy a béke megnövekszik, és nem azt kellene gondolnia, hogy: „békében vagyok, békében vagyok?”

    R: Nem, mert amikor az ego bepillantást nyer az Énbe, el fog tűnni. (SN: Amit mondok, nirvikalpa samadhin kívüli, de nem sahaja samadhi.) Nirvikalpa samadhiban úgy érzed, hogy amíg a samadhiban vagy békés vagy és vidám, de amikor kijössz belőle, megint a régi éneddé válsz. (SN: Igen, de amikor kijössz belőle, a régi énedbe, az ego nem fog gondolkodásra hajlani, ahogy tapasztalom, következésképpen békében leszek.) Ha olyan a késztetésed, akkor fog. De egyesek számára ez egy múló kérdés csupán. Felismerik, hogy nirvikalpa samadhit tapasztalnak, és az én tovább akar menni. (SN: Trapur Maharshaként?) Igen, mindenki más egy kicsit, ezért nem kellene sosem hasonlítanod magad másokhoz. Ne törődj vele, mit érnek el mások, önmagadat lásd, hogy mi vagy te. Időzz az Énben, szeresd Énedet, ismerd meg Énedet! Soha ne nyomd el magadat, soha ne ítéld el magadat! Nem számít, mennyit hibázol, ne ítéld el magad! Istenkáromlás, amikor elítéled magad. Mert Éned valójában Isten. Így felismered, hogy az ego követi el a hibákat, nem Isten. És tedd fel a kérdést: „Kihez jönnek ezek a hibák?” Aztán ismételd meg az eljárást! „Megint [én] hibáztam, megint [én].” Nos, megint az „én”, nem te. Az én a test, az én az elme. De én nem az én vagyok, én az én-vagyok vagyok.

    SV: Azt mondod, hogy az én érzete az, amire rátapadsz, hogy az én érzete az, amire úgymond rátapadsz? (R: Igen, mi van ezzel?) Olyan érzés ez, mint a szeretet? Mi ez? Igazából nem tudom érezni azt kint?

    R: Igazából nem. Amibe kezdetben kapaszkodsz, az egód. Az egód érzésébe kapaszkodsz, és azt követed. Azért kapaszkodsz bele, mert követni akarod a forrásába. Csak, amikor elérsz a forrásba... (SV: Éppen, mint most, nem tudom, hogy ez mi, nem tűnik úgy, hogy megtalálnám.) (nevetés) Akkor nem rendelkezel vele. (SV: Rendelkezem ezzel a szeretet érzéssel. Amit kérdezek, miért ne kapaszkodjak bele?) Belekapaszkodhatsz, ha igazán szereted, akkor természetesen kapaszkodj bele továbbra is! Csüngj a szereteten, kapaszkodj bele! (SV: Szeretetnek érzem, Énem irántinak ráadásul.) Kapaszkodj bele, és lásd, mi történik! (SV:...és úgy érzem, hogy nagyon békés.) Kapaszkodj bele, és lásd, mi történik!

    SK: De az „én” a nem-önvaló? (R: Mert belekapaszkodsz az önvalóba. Bele vagy kapaszkodva a...) Az önvalótól különböző valamibe?

    SV: Még csak nem is belekapaszkodás, annál is több, ugye? Valójában nem belekapaszkodás, csak lehetővé teszi a létezést. (R: Tudod, hogy létezik?) Tudom-e, hogy létezik? Nem látszik úgy, mintha lenne egy én, aki tudja, hogy létezik, hanem csak létezik.

    R: Akkor létezik, ez jó. Ez jó jel.

    SH: Ha létezik, miért kell belekapaszkodnod? (R: Helyes.)

    SV: Nincs belekapaszkodás.

    R: Ha az Én létezik, soha semmibe nem kell belekapaszkodni. De ha az ego az, amely azt gondolja, hogy az Én, és becsapja azt, azt képzelve, hogy szeretet, akkor kapaszkodnod kell bele.

    SR: Vagyis a kapaszkodásod éppen olyan, mint azt mondani, hogy ne képzelődj, mert az nem létezik többé bizonyos értelemben, nem kerül valami a helyére?

    R: Igen, amíg érez valaki, addig bele kell kapaszkodnod. Vagyis várnod kell, amíg az érzés eltávozik, és elérsz a forráshoz. (nevet)

    SK: Vagyis annak a szándékával kapaszkodsz bele, aki tapasztalja azt. (R: Igen.) A cselekvés azon céljával kapaszkodsz bele, hogy az eljárás így az egót is feloldja.

    R: Igen. A kapaszkodás, a kötelek és a dolgok, amelyekbe kapaszkodsz, az ego, mindezek az elméből erednek. Mindez az elméd kivetítése. Amikor igazi szeretetet érzel, az leírhatatlan. Nincs elme, nincs kivetítés. Semmi nem megy ki, és semmi nem jön be. És senki nem marad, hogy érezzen bármit.

    SK: Igazából arról beszélsz, amit egész idő alatt tapasztalunk? (R: Igen.)

    SG: Vagyis önkutatást végzel, és az én érzésbe kapaszkodsz, és az én érzés nagyon erősen a testhez kapcsolódik, és bármi, ami a testhez kapcsolódik, abba is kapaszkodsz? (R: Az énbe kapaszkodsz, mert el akarsz jutni a forrásához.) Ha igazán akarod, lehet test érzéked, és minden, ami hozzá társul.

    R: Igen, az az én. Belé kapaszkodsz, nem rá koncentrálsz, hanem belé kapaszkodsz. De követed azt végig, a forrásba. (SG: Mi a különbség a belé kapaszkodás és követése között?) Egyszerűen figyeled, nézed az ént. Nézed az ént, ahogy megy lefelé, lefelé, lefelé a szívbe. (SK: Azzal a szándékkal, hogy nyomon kövessem a forrásába?) Kövesd nyomon a forrásába! És a forrás, amire koncentrálsz, nem az én. A koncentráció bevégződik a forrásban, ami semmit, csöndességet, csöndet jelent, hogy minden eltűnik.

    SH: Különbözik ez az énbe való kapaszkodástól?

    R: Belekapaszkodsz az énbe, ami az ego. (SH: Miért nem engeded el?) Mert ha elengednéd, nem lennél sehol. (SH: Ez oké.) Nem, nem oké, mert ha elengeded az ént, másvalami lép a helyébe. (SH: Mint micsoda?) Mint másik gondolat. (nevetés)

    SK: Megint azt fogod gondolni, hogy egy test vagy világban.

    R: Az alapgondolat szerint belé kell kapaszkodnod, követned kell a végéig, a forrásig. És akkor eltűnik saját magától. De ne áltasd magadat az én elengedésének a gondolatával, mert csupán tettél egy kijelentést, hogy „elengedem az ént”.  Kell lennie valakinek, hogy elengedjen. Amíg van valaki, mindaddig még az én vagy.

    SR: Amikor nem csinálod, a formák újra elkezdenek megjelenni az ő valóságuk érzésével, és ez az, ahogyan ismered magadat az elmédben. (R: Pontosan.) És amint visszatérsz hozzá, a formáknak nincs saját valóságuk, megjelenésekké válnak. (R: Pontosan.) A dolgok csak úgy önmaguktól mozognak, nincs cselekvés a pillanatban. (R: Így van, azért cselekszed mindezen dolgokat, hogy eljuss a forráshoz, a létezés alapjához.)

    SF: Robert, mi a különbség a valamihez kapcsolódó én, és a semmihez sem kapcsolódó én között?

    R: A semmihez sem kapcsolódó én a valódi tudatosság, az én vagyok. A valamihez kapcsolódó én az ego. (SK: A kicsi én az, „Az élet egy szajha, azután meghalsz.”) (a tanítványok nevetnek) (SF: Köszönöm.) Így van.

    SK: Amikor az ego az én ez vagy az vagyok, akkor valóságos, de amikor csak az én, akkor nincs ego. (R: Így van.) Ramana azt szokta mondani: az „én” nem tud egyedül állni, az az ego, én nagy vagyok, én kicsi vagyok, bármi, mindig társul valami az énhez, ami biztosítja az ego érzésedet.

    R: Igen, amikor az én egyedül áll, akkor tudatosság. (SK: Igen.) De a problémáktól való megszabadulás módja megint az, hogy felismered, hogy azok mind az énhez kapcsolódnak. És amikor túlhaladod az ént, a problémáid is távozni fognak. Próbáld ki holnap, hogy amikor problémád adódik, a problémához kapcsolódás helyett kapcsolódj az énhez. Kövesd az ént, és nem lesznek problémáid!

    SG: Vagyis az ént egyfajta mantraként használod?

    R: Nem, amikor a mantrát használod, „én – én”-t mondasz. De azt az után csinálod, miután követed az ént a forrásába. És ha azt követően más gondolatok jönnek, az „én – én, én – én” mantrát használd. Ez le fogja lassítani az elmédet, meg fogja akadályozni a gondolkodásodat.

    SG: Az én követése a forrásába. (R: A forrásába.) Ugyanakkor? (R: Igen.)

    SU: Azt mondják, hogy az én valójában az ego, ami hazugság, és csak egy gondolat köteg, és amikor oly módon nézzük, próbáljuk nézni, természetesen nem találjuk meg a kicsi ént, úgyhogy azt gondolom oké, akkor csak a gondolatokat vagy érzéseket fogom figyelni, igazából nincs olyan entitás, amit énnek lehetne nevezni. És ha figyelni fogsz valamit, mindössze azt kell figyelned, azokat a gondolatokat vagy testi érzeteket. De látszik, hogy még van egy hézag, van valami, ami még figyel.

    R: Mert nem tetted fel a magadnak a „Kihez jönnek a gondolatok?” kérdést. Tedd fel magadnak azt a kérdést! „Kihez jönnek ezek a gondolatok?”

    SH: Hogyan keletkezik a kicsi én, először is?

    R: Nem keletkezik. (SH: Megjelenés?) Megjelenés. Ezért nevezed én érzetnek. (SH: Hogyan történik a megjelenése?) Sosem történik. (SH: Mindig kimosod.) Mivel megjelenés, optikai illúzió. Olyan, mintha azt kérdeznéd, „Hogyan történik a test?” Beszélünk a testtől való megszabadulásról. De olyan testről beszélünk, ami még csak nem is létezik.

    SF: Az identifikáció illúziója, ami valójában nem létezhet?

    R: Pontosan. Test nem létezik, de valódinak tűnik. Ugyanebben a példában a kicsi én szintén valódinak tűnik. De nem létezik kicsi én. (SN: Vagyis identitás zavar áll fenn?) (nevetés) Így van. Mindig gondold optikai illúziónak, amit látsz, és hasonlítsd össze azzal! Mint a sivatag vize, ami nem létezik. Ha a vágányokat nézed, úgy látod, hogy eggyé válnak. Láttad már valaha? Ez egy optikai csalódás. Ugyanígy optikai csalódás a világ, a test megjelenése, Isten, az univerzum. Nem létező. Álomhoz hasonló. Emlékezz, hogy amikor álmodsz, ott fogsz ülni, miközben vitatkozol, hogy az valóságos, éppen olyan, mint amik most vagyunk. Az álomban mi egy osztály vagyunk, és azokon a dolgon megyünk keresztül, mint most. Csak fel kell ébredned, és minden eltűnik. Vagyis amikor felébredsz ebből, ez is el fog tűnni. És szabad leszel. (nevetés)

    SH: Ki álmodja az álmot? (R: Senki.)

    SK: A sínek optikai illúziója valószínűleg az egyetlen optikai illúzió, amire gondolni tudok. Mert ott kettő van, de te egynek látod őket. És valójában minden egy. Vagyis az optikai illúzió igaz. (R: Mondhatod, ha akarod.)

    SH: Senki nincs, aki az álmot álmodná, de van tanúja.

    R: Az álomnak, mint illúziónak van tanúja. (SH: Az álomnak van tanúsítása, „tanú” nincs, de tanúsítás van.) Az álomnak addig van tanúsítása, amíg hiszel a tanúban, mivel a koncepció az elmédből jön. (SH: Nincs tanú, csak tanúság van.) Ki tanúskodik? (SH: Senki.) Pontosan, ez a válasz.

    SK: Most boldog vagy? (SH: Boldog voltam előtte.) (nevetés)

    R: Nézd, csak a társalgás kedvéért szeretünk tanúsításról, álmokról, és mindezen dolgokról beszélni.

    SG: Vagyis nézed a gondolatokat, és nem engeded őket tovább az orrod végénél? Aztán az önkutatáshoz fordulsz, „Ki ez az én, és ki az, aki önmagát figyeli?”

    R: Igen, kövesd az ént! (SG: Tartózkodj az énben, és használd!) Ahogyan követed a vezetőt. (SG: Amikor szükséged van rá, de főleg az ént kövesd!) Főleg az ént kövesd, és ismerd fel, hogy az egész világ az énhez kapcsolódik! Ezért amikor az én eltűnik, minden más is eltűnik.

    SH: Ez csak egy játék, csak egy útja az önámításnak, tettetve, hogy az, ami nem.

    R: Igazad van, pontosan az, ami. Mert amit mondtam, semmi nem igaz. (SH: Rájöttem. (nevetés) Miért vesszük a fáradtságot, hogy őt hallgassuk?) Miért vagyok én itt magam? (nevetés) Ki tudja? (nevetés) (SH: Nem, kit érdekel?) (nevetés) Soha nem próbálom kitalálni.

    SR: Tudod, Robert, mókás volt ma, mert valahányszor megkérdeztem magamtól, hogy „Ki vagyok én?” mindig azt éreztem, hogy kit érdekel. És úgy éreztem, hogy te csak arra válaszoltál, tudod, arra a hihetetlenül mély érzésre. Tényleg nem érdekel.

    R: De bánj vele óvatosan, mert mindennapos kereséseidben nem törődhetsz egyáltalán semmi olyannal, mint hogy valaki meghal, vagy, hogy nem fogsz megpróbálni segíteni. (SR: Vagyis ne tegyem személyessé, amit mondasz?) Ne tedd személyessé, így van. De valójában senki nincs, akit érdekeljen. Kit érdekel. (nevetés) KIT ÉRDEKEL!

    SD: Miért volna szükség tudatosságra, hogy elfoglald magad egy játékkal?

    R: Nincs szükség, az illúzió. (SK: Ha nincs szükség, akkor az nincs.) Így van, semmi nem történik. (SK: Dana még csak fel sem tette a kérdést, ugye?) Igaz? Dana nem létezik. Csak úgy tűnik, hogy létezik.

    Mit olvasol Nerada? (a tanítvány felnéz) Mit olvasol? (SN: Emlékszel, mit olvastam fel nektek, amikor az ágyban feküdtetek?) Ó igen. Szeretnéd felolvasni?

    SN: Határozottan. Nos, a következőt olvastam:

    Bizonyos, hogy az elme természete üres. Minden alapot nélkülöző. A saját elméd anyagtalan, mint az üres ég. Nézz bele önnön elmédbe, és lásd, olyan, vagy sem.

    Lévén minden nézet nélküli, ami döntően meghatározza, hogy üres, bizonyos, hogy az én kezdettől fogva tiszta és fénylő eredeti tudatosságból származik. Mint a nap szíve, amely önmaga, önmagától keletkező. Nézz bele önnön elmédbe, és lásd, olyan, vagy sem.

    Bizonyos, hogy ez az alapvető tudat, ami az ember belső szüntelen tudatossága. Akár egy szüntelenül áramló folyó medre. Bele kellene nézzél önnön elmédbe, hogy lásd, olyan, vagy nem.

    Bizonyos, hogy az elme mozgásainak sokfélesége emlékezet által nem megérthető. Anyagtalan szellők azok, melyek a levegőben mozognak. Nézz bele önnön elmédbe, és lásd, olyan, vagy sem.

    Bizonyos, hogy bármi megjelenések történjenek, mindahányat az én manifesztálja. A tükörbeli képekhez hasonlóan az én manifesztációi azok, amik egyszerűen megjelennek. Nézz bele önnön elmédbe, és lásd, olyan, vagy sem.

    Bizonyos, hogy a dolgok különböző jellemzőinek összessége mind megszabadultak a saját kondícióitól. Az ég felhőihez hasonlóan, amelyek önmaguktól származnak, és ön-megszabadultak. Nézz bele önnön elmédbe, és lásd, olyan, vagy sem.

    R: Köszönöm.

    S: Elmondanád nekünk, hogy ezt ki látja, és ki nem látja?

    SN: Ön-megszabadulás a meztelen tudatossággal való látáshoz. Reynolds fordította. John Reynolds. Olvasok még egy kicsit:

    Az elméből keletkezőn kívül nem létezik más jelenség. A történő meditációt kivéve hol van, aki meditál?

    Az elméből keletkezőn kívül nem létezik más jelenség. A történő viselkedésen kívül hol van, aki viselkedik?

    Az elméből keletkezőn kívül nem létezik más jelenség. A történő megvalósuláson hol van, aki megvalósítja az eredményt?

    Nézz bele önnön elmédbe, figyeld meg újra meg újra.

    Amikor felnézel a magadon kívüli ég űrjébe, ha nem merülnek fel gondolatok, amelyek kivetített emanációk, és amikor befelé magadon belülre saját elmédbe nézel, ha ott egyetlen mozigépész sem létezik, aki gondolatokat a rájuk való gondolással kivetíti, akkor a te saját finom elméd minden kivetítés nélkül tisztán világossá fog válni.

    Mivel saját belső tudatod tiszta fénye üres, ez a dharma-kaya, és ez olyan, mint a napfelkelte a felhőtlen világos égen. Bár erről a fényről nem lehet azt mondani, hogy egy konkrét formát vagy alakot birtokol, mindazonáltal teljesen felismerhető. Ennek a jelentése ez vagy nem ez, meg lehet érteni, hogy különösen fontos. (befejezi az olvasást)

    Nerada:Olvasok valamit az Ashtravakrából.

    Természetéből fakadóan az elme üres. Még alvásban is ébren vagyok. Dolgokra gondolok anélkül, hogy gondolkodnék. A világról szerzett minden benyomásom szertefoszlott. A vágyaim szertefoszlottak. Így mit törődöm pénzzel, vagy tápláló érzésekkel, barátokkal vagy tudással, illetve szent könyvekkel, megszabadulással, kötöttséggel, mik ezek számomra. Mit törődöm szabadsággal? Mert megismertem Istent, az benső Ént. A minden dolgok tanúját. Bolond nélkül, belső gondolattól mentesen. Úgy cselekszem, ahogy nekem tetszik, és csak azok szeretnek engem, akik értik útjaimat.

    SC: Hogyan tud gondolkodás nélkül gondolni?

    R: Kell lenni valakinek a gondoláshoz, hogy gondolj, de amikor fenn vagy egy megvilágosodott állapotban, a realizált állapot a gondolkodás spontán. Csak arra gondolsz, ami jelen van a pillanatban. Ezért mondom, hogy soha ne gondolkodj tovább az orrodnál. Gondolkodj a pillanatban, és ennyi. Akkor a gondolatok csak szertefoszlanak.

    SV: Robert, ez egy tiszta fordítás? (R: Nem tudom.) Mintha azt mondta volna valaki. Az előbbi szöveg nagyon tisztának hangzott.

    R: Egy másik forrásból származik. De elég tiszta. Egóként próbálja megmagyarázni. Akárhányszor megmagyarázni próbál valaki valamit, mindig az ego van munkában. Hogy magyarázhatod máskülönben? Kell, hogy legyen egy egó, hogy megmagyaráz. Ezért nem az én mondókám a szatszang legnagyobb haszna, hanem csupán az ittlét.

    (szünet)

    Ha igazán vágytok a megtérésre, csak üljetek csöndes meditációban, és lássátok odabenn a tökéletes valóságot! Minden hibás viselkedés egyedül hibás gondolatok miatt merül fel. És mint a felkelő napot megelőző reggeli harmat, tökéletesen megsemmisül a jóságos fény és bölcsesség hatására.

    Tehát csak maradjunk csöndben néhány percig!

    (hosszú csend, majd Robert folytatja)

    ...Béke. Hogy érzitek magatokat? Próbáljatok olyan békében maradni, mint most a normál napi ténykedéseitek során! Ne vegyetek semmit túl komolyan! Csak figyeljétek a világot, ahogyan zajlik, de ne reagáljatok! Figyeljetek mindent, legyetek éberek, de hagyjátok békén! Ne próbáljatok birtokolni semmit, és ne próbáljatok felhagyni semmivel! Csak legyetek önmagatok! Ne érezzétek úgy, hogy én a cselekvő vagyok! Hagyjátok, hogy a test menjen a dolga után, de ti maradjatok az énben, és minden rendben lesz!

    Valaki szeretne mondani még valamit? A következő találkozónk vasárnap 2-kor lesz, rendben?

    SK: Gondolt már valaki arra, hogy délelőtt 9-től 12-ig legyen?

    R: Dehogy, soha nem gondoltunk ilyenre.

    (a tanítványok nevetnek és a szalag véget ér)

    [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Április 24)
Megtekintések száma: 311 | Hozzászólások: 4 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 4
0
4  
koszonom

0
3  
Kedves Nisargadattin!

Köszönöm a részletes válaszodat, így érhetőbb ez a kapaszkodás téma. Van amikor "climbing"-et mondhatott Robert Adams, mert az angol átiratban ilyet is láttam.
 
Még egy észrevételem lenne:
Többször megakadtam az átiratok olvasása közben, amikor "realizációt" írtál. Ilyenkor mindig el kellett gondolkoznom, hogy mi is lehet a mondat értelme. Gondolom szándékosan nem fordítottad az angol szót, bár szerintem érhetőbb lenne a magyar szöveg, ha ennek a szónak is az odaillő magyar megfelelőjét használnád.

Üdvözlettel

Vitorla

0
2  
Kedves Vitorla!

Ha megnézzük az értelmező szótárakat,

pl. a Macmillan Dictionary
a
hold onto something-ra a következőket írja:
    tartsd/fogd szorosan vagy óvatosan a valamit - hogy ne ejtsd el, illetve ne essen le
    vigyázz a valamire - hogy ne veszítsd el, vigyázz, hogy ne vegyék el tőled
    tartsd meg a valaminek az érzését v. hitét

a Cambridge Dictionaries Online
a
hold onto/on to sth-ra ezt írja:
    őrizd meg a valamit (pl. jegyet a kijáratig) (Lewis megőrizte előnyét az utolsó körig)

Egyik értelmező szótár sem kapaszkodást ír. Miért fordítottam mégis kapaszkodásként?
Először nem kapaszkodásnak fordítottam, de aztán elérkeztem a köteles hasonlathoz:

"Képzelheted azt, ha tetszik, hogy egy kötélbe kapaszkodsz. Az én a kötél. És lemászol a kötélen a végére, és az az énnek a forrása. Aztán elengeded a kötelet és csöndben maradsz, és hamarosan látni fogod, mi történik. Úgy fogod találni, hogy a zuhanásod abbamarad, és a tested csak eltűnik, és te a boldogság terében vagy."

Vagyis, úgy kapaszkodj az énbe, mintha kötélbe kapaszkodnál!

Értelmezésem szerint Robert Adams azt akarta kifejezni az énbe való kapaszkodással - vagy ha tetszik az én gondolat fenntartásával -, hogy tartsd fenn tisztán az én gondolatát, ne bővítsd ki mással: ne kapcsolj hozzá mást - pl. én EZ, vagy AZ VAGYOK, vagy én EZT vagy AZT CSINÁLOM stb., ne kalandozzanak el a gondolataid. Amikor ez nem sikerül, merthogy kezdetben nem nagyon sikerül, akkor ezt vedd észre, kérdezd meg magadtól: Kihez jön ez a gondolat? (Ramana Maharsinál: Ki vagyok én? Ezek azonos értékűek, mert az objektum felől a szubjektum felé fordítják a figyelmedet), és az énnél való maradás érdekében mondd (gondold), hogy "én - én - én"! És ezt így tovább, végtelen ciklusban.

üdv nisargadattin

0
1  
Kedves Nisargadattin és mindenki, aki olvassa Robert Adams átiratait!

Robert Adams 26-2 átiratában sokszor írja, hogy: "kövesdaz ént, a forrásába", meg hogy: "kapaszkodj az énbe". Ezt hogyan lehet "csinálni" ?
Tudnál egy kis magyarázatot fűzni ehhez a részhez? A követést és kapaszkodástnem értem.

Persze tudom azt is, hogy nem a megértésen múlik, de azért írjatok valamit.

Vitorla

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]