Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A semmi a valódi természeted - 85. átirat

A semmi a valódi természeted

 

85. átirat

1991. augusztus 8.

 

      Robert: Jó estét kívánok! Jó veletek lenni megint! Szívem egészével üdvözöllek benneteket!

      Mit akarsz az élettől valójában? Van, aki tökéletes egészséget akar. Van, aki gazdagságot akar. Van, aki boldogságot, új életet akar. Van, aki önmegvalósítást akar. Mindenki valamit akar. Ez nagyon nagy hiba. Amit az élettől valójában akarj, az a semmi. A semmi az igazi természeted. Semmi vagy. Nem valami vagy.

      Ha az élettől valamit akarsz, akkor valaminek változnia kell. Az anyagi világban mindennek változnia kell. Tehát, akármit akarsz az élettől, az mulandó. Nem örökkévaló. Kezdete, és vége van.

      A semmiség, amiről beszélek, az örökkévalóságé, a mindenütt jelenvalóságé. Amikor nem azonosulsz valamivel, minden úgy bontakozik ki, ahogy kell, és nagyon boldoggá válsz. Amikor a jövőbe nézve valamivé próbálsz válni, vagy elérni próbálsz valamit, vagy javítani próbálsz valamit, mindig aggódsz, mindig félsz. És még ha el is éred, nem arra gondoltál. Amikor az ürességgel, igaz természeteddel azonosulsz, ez a Brahman, az abszolút valóság. Másik elnevezése a tiszta tudatosságnak a semmi. Az abszolút valóság az semmi. A tiszta intelligencia az sem-mi. Igaz természeted az sem-mi. Nem dolog, ami leírható. Tiszta üresség.

      A test, amit magadénak vélsz, gondját fogja viselni önmagának. Valamire várásod Énedként való létedet akadályozza. Nem számít, mi az a valami. Ameddig vágyakozol valamire, az távol tart téged igaz valóságodtól, és szenvedést okoz. Amikor kiüríted magad, akkor bőséges helye van a semminek. De amíg előítéleteid, fogalmaid, vágyaid, szükségleteid, ambícióid, reményeid vannak, addig csordultig teli vagy. Nincs hely a semmi számára. Ezért a semmi elkerülni látszik téged, és mindig valamit akarsz.

      A test, amiről azt hiszed, hogy te vagy, mindig gondját fogja viselni önmagának. Egy gondolatod se legyen a testedről, vagy ügyeidről, semmiről, és a legcsodálatosabb békében fogsz élni. A tény következtében, hogy a májá természete színtiszta boldogság. A májá, a világ, ahogy az megjelenik, a tiszta boldogság származéka. Mivel szünet nélkül dolgokon gondolkodsz, a tiszta boldogság nem tud fennmaradni, mert azonosultál egy testtel, egy elmével. Nem vagy üres. Ennélfogva, világi vagy. Érzékeid uralnak.

      Ahogy az érzékeidet elengeded, vágyaid, szükségleteid, a májá, nem uralnak többé. Ez egy új játék. A szubsztrátum, a boldogság, a minden alapjául szolgáló tiszta tudatosság veszi át az uralmat. És habár testtel bírónak tűnsz, tested úgy bontakozik ki, ahogy kell. Összes ügyedről gondoskodtatik, egyetlen vágy nélkül.

      Tested karmikus. Ami a testednek tűnik, előre elrendezett. Amikor a test először megjelent, minden előre elrendezett volt veled kapcsolatban. Hogy férfi leszel, vagy nő, milyen orrod lesz, milyen színed lesz, hová születsz. Mindennek gondja volt viselve. Neked abszolúte semmi közöd nem volt hozzá. Nem ésszerű feltételezni ennélfogva, hogy ugyanaz az erő, amely képes volt megjelenésként behozni téged e világba, gondoskodni tud erről a megjelenésről, fenn tudja tartani, és támogatni tudja, és teszi vele, aminek a történése feltételezett?

      A baj akkor kezdődik, amikor reagálsz. Azért hoztak be téged e világba, hogy megtanuld a különbséget jó, és rossz között. Zsenge kortól tanítanak téged ezek a rossz dolgok, és ezek a jó dolgok. Mégis, ez hibás gondolkodás, mivel semmi nem jó, vagy rossz, csupán a gondolkodás teszi azzá. Az elme gondolja. Az mond ilyeneket, hogy „Betegnek lenni rossz. Egészségesnek lenni jó. Szegénynek lenni rossz. Gazdagnak lenni jó.”

      Ha ez igaz volna, miért volt a legtöbb Bölcs elég beteges, és nem volt soha semmije? Mégis mindenki emlékszik a nevükre, és tudja, hogy ők kik. De amikor van egy személyed, mint Donald Trump, vagy Arnold Schwarzenegger, ezek az emberek híressé válnak egy időre. Száz év múlva fog emlékezni rájuk valaki? Ámde egy olyan névre, mint Ramana Maharsi, Rámakrisna, Sankara, Jézus, Mohammed, Mózes és így tovább, ezekre a nevekre ezer év múlva is emlékezni fognak, és hírnevük egyre nagyobb, és nagyobb lesz.

      Most, mire próbálok kilyukadni? A tényre, hogy abszolút semmi miatt nem kell aggódnod, félned, nyugtalankodnod. Az egyetlen teendőd valójában az, hogy abba kell hagynod a gondolkodást. Hagyd abba a bármiről való gondolkodást! Tudom, megtanultad elhinni, hogy ha a gondolkodást abbahagyod, akkor ügyeid el fognak hasalni. Hogy mindenféle szörnyűséges dolgok fognak veled történni. Ez nem igaz. A tested tenni fogja a dolgot, amit megtenni idejött, akár tetszik, akár nem. Neked abszolúte semmi közöd hozzá. Minek veszekedni? Minek vitatkozni?

      Mondjuk, például épp most valaki csinál veled valamit, amit nem szeretsz. A viszonzáshoz reagálni kell, és ennek hatására új karmát halmozol fel, amit meg kell szüntetni, előbb vagy utóbb. Ezért visszatérsz a földre megint, és megint, és megint. És mindenféle tapasztalatokon mész keresztül, amíg meg nem tanulsz nem reagálni. Amíg fel nem ismered, hogy minden oké, éppen úgy, ahogy van.

      Amikor meg tudod tanulni, hogy minden oké, éppen úgy, ahogy van, készen állsz a következő lépésre, amely mi is? Mi is az? És felismered, hogy „én-vagyok”. Amikor azt mondod, hogy „én-vagyok”, nem a testedre fogsz hivatkozni. A tudatosságra fogsz hivatkozni. A tudatosság és az „én-vagyok” szinonimak. Mindaddig, amíg reagálsz személyre, helyre és dologra, és test tudatosságod erős, akárhányszor „én-vagyok”-ot mondasz, a testedre hivatkozol. De ahogy bhaktát, rajongást, szenvtelenséget, együttérzést gyakorolsz, teljesen hirtelen rá fogsz ébredni, hogy az „én-vagyok” mindenütt jelenvalóság, és amikor „én-vagyok”-ot mondasz, az egész univerzumra hivatkozol. Te vagy az univerzum, a galaxisok, a bolygók, a fák, minden. És amit mindennek, vagy bárminek teszel, önmagadnak teszed. Tehát, kétszer meg fogod gondolni, mielőtt dühössé válsz, mielőtt bosszút állsz, mielőtt reagálsz. Csak ennek gyakorlásával tudsz növekedni.

      Nézd meg, milyen izgatottá válsz a világ miatt mindennap! Mindig szabadulni próbálsz a rossztól, és jóra akarod cserélni. Ez nagy hiba. Emlékezned kell, hogy igazából a körülmény se nem jó, se nem rossz. Meg kell tanulnod elfelejteni a testedet! Testednek semmije nincs, amit felajánlhatna számodra. Ne vádold, és ne átkozd! Ne szeresd, és ne imádd! Hagyd békén! Ahogy békén hagyod, tenni fog mindent, amit tennie feltételezett. Ezeknek a dolgoknak történniük kell, mielőtt még értékelni tudnád az advaita vádántát. Ezért beszélek ezekről oly gyakran.

      Nagyon sok embert ismerek, akik csak a megvilágosodásra gondolnak. Ők azonban rossz mentalitással, rossz természettel bírnak, önzők, csupán saját testükkel foglalkoznak, és azzal, ami annak jó. Mégis körbe járnak, és mondogatják „Tudatosság vagyok, tiszta tudatosság vagyok, a végső valóság vagyok. Állandóan testükről beszélnek. Nem tanulták meg transzcendálni a testet, és fizetik mindezen nagy attribútumokat a személyes énnek.

      A személyes én, a test, soha nem tud megvilágosodni. Ez lehetetlen. A test nem akar megvilágosodni. A testnek abszolút semmi köze megszabaduláshoz. Mégis, igazi természeted a megvilágosodás, a megszabadulás, a semmiség. Kettő van tán belőled, egyik a test és a másik, aki megszabadult? Kettő az én vagyok? Persze, hogy nem. Csupán egy Én létezik, és te vagy az. Ez azt az igazságot jelenti, hogy nem létezik test, nem létezik elme, nem létezik észlelő, és nem létezik semmi, amit észlelni kellene. Hallucináció az egész.

      Volt hallucinációd valaha? Na, most van egy, mivelhogy azt hiszed, hogy akármit látsz, az valóságos. Személyes tapasztalatom, hogy ami elme által teremtett, az nem valóságos, és az elme a forrása minden létezésnek. Mi történik a létezéssel, amikor mélyen alszol? Nincs jelen. Eltávozott. Hová távozott? Soha nem távozott sehová. Soha nem létezett, először is, és ezt egyetlen időben tudod bizonyítani, mikor mély alvásban vagy. Mások számára a világ folytatódni tűnik, de ami téged illet, nem létezik semmi, mivel mély alvásban vagy.

      Az egyedüli különbség a mély alvás, és az ébrenlét önmegvalósítása között az, hogy amikor mélyen alszol megvalósított vagy, de az szubjektív. Amikor ébren vagy, és úgy vagy megvalósított, az objektív. De az állapot ugyanaz. Objektumok jelennek meg az ön-megvalósított személy számára, de az ön-megvalósított személy helyesen látja azokat, hasonlóan, mint a vizet a délibábban, mint a kígyót a kötélben, mint ahogy az ég kék. Ha egyszer megtapasztaltad, hogy a délibáb vize nem valóságos, többé nem tud újra becsapni. Ha egyszer megtapasztaltad, hogy a kígyónak csak a megjelenése kígyó, mert az egy kötél, többé nem tud újra becsapni. Ha egyszer megtapasztaltad, hogy nincs ég, és nem is kék, többé nem tud újra újra becsapni. Ugyanígy, ha egyszer megtapasztaltad, hogy az Én vagy, a világ soha nem tud újra becsapni.

      Emberek, dolgok, helyek, mind viccé válik. Nem bírnak létezéssel. Amikor ez az érzés eljön hozzád, alig érzed magad testnek. Testedet délibábként látod a világban. Létezni tűnik, de nem létezik. Ezért minden félelem elhagy. Minden vágy transzcendálódik. Ha tested tűnik haldokolni karmikusan, egy olyan betegségben, mint a rák, és rohadni tűnik, ez az egész vicc a számodra. Kinevetnivaló, mivel tudod, hogy abszolút semmi közöd a testedhez. Nem létezik olyan körülmény, amelynek hatalmában állna megijeszteni téged, mivel transzcendáltad a körülményeket.

      Most miért akarsz ilyenné válni? Boldog vagy úgy, ahogy vagy? Mert a hedonista egyén esetében, akit csak az érdekel, hogy jól érezze magát, az idő gyorsan telik. És nem számít, mid van, mid nincs, mit csinálsz, mit nem csinálsz, Mr. Halál meg kell, hogy látogasson végül. Ez az, amire várakozással kell tekintened.

      A megvilágosodott lény tudja, hogy olyan, mint halál, nem létezik, mivel olyan, mint élet, nem létezik, és olyan, mint születés, nem létezik. Ennélfogva, a megvilágosodott lény mindig szabad, nincs kötve senkihez, illetve semmihez, és mindent átható. A megvilágosodott lény egyedül boldogságot ismer.

      Emlékszel, hogy mondtam az elején, hogy a boldogság a szubsztrátuma minden létezésnek? Nem az általad tapasztalt boldogság, nem emberi boldogság, mikor dolgokat szerzel, hanem egy olyan boldogság, amely szavakon túli. Egy olyan boldogság, amely leíráson túli, egy olyan öröm, amely soha nem megmagyarázható, egy olyan boldogság, amelyet emberi lény soha nem tud megismerni.

      Tehát, választanod kell. Milyen irányba fogok menni? Ez veled kezdődik. Ez veled kezdődik, és veled véget ér. Őszintén kell nézned az életedre, őszintén kell nézned a gondolataidra, a vágyaidra, őszintén kell nézned arra, hogyan éltél, és kezdjél el magadon dolgozni, hogy transzcendáld azt! A transzcendálás módja az, hogy egy csendes elmét valósítasz meg. Hagyd abba gondolkodást! Egyáltalán ne legyenek gondolatok! Ne legyenek célok! Ne legyenek gondolatok! Ne mondd magadnak, hogy „el akarom érni az ön-megvalósítást”, mivel ez távol fog téged tartani attól. Azt fogod gondolni, hogy van valami, amit neked tenned kell azért, hogy elérd azt, míg, amit igazából tenned kell mindössze az, hogy fel kell ébredned. Vedd szemügyre önmagad! Vedd szemügyre, gondolataid hogyan uraltak téged, rabságban tartva téged, gondolataid hogyan érték el, hogy félj, hogy gyanakodj, hogy kételkedj, hogy nyugtalankodj, hogy aggódj, és kezdd el a munkát! Amíg a gondolatok szünet nélkül jönnek, fel kell tenned a kérdést, „Kihez jönnek ezek?” Ez az, ahogy az egész kezdődik. Feledkezz el a világról! Feledkezz el mindenről!

      Tudom, páran már fogalmazzátok a kérdést, „Ha mindenről elfeledkezem, hogyan fogom megcsinálni?” Ahogy korábban elmagyaráztam, mielőtt megszülettél, már minden el volt rendezve, és a tested keresztül fog menni a tapasztalatokon, amelyeken keresztül kell mennie, mégsincs hozzá abszolúte semmi közöd. Tehát, feledkezz el róla! Foglalkozz a kéznél lévő dologgal! Ismerd el először is, hogy gondolataid irányítanak téged teljesen, és nehéz előlük elmenekülnöd! Azután kezdjél el dolgozni a „Kihez jönnek ezek?” kérdéssel! Akármilyen gondolatok jönnek hozzád, ugyanezt a kérdést tedd fel. Nem számít, hogy a gondolatok jók, vagy rosszak.

      Még mindig azt hiszitek páran, hogy a „Kihez jön ez?” kérdést rossz gondolatok esetén kell csak feltenni, vagy mikor a dolgaid nem a tetszésed szerint mennek. Éppen ellenkezőleg. Minden gondolat téves. Nem számít, mifélék a hozzád jövő boldog gondolatok, nem számít, mifélék a hozzád jövő szörnyű gondolatok, fel kell tenned a kérdést, „Kihez jönnek ezek? Kihez jönnek ezek? Énhozzám jönnek. Én érzem őket. Mivel gondolkodni tudok az énről, különálló kell, hogy legyek énemtől, és minden gondolatom az énre van felfűzve.”! Tehát, kövesd az én fonalat a forrásba, egész idő alatt átlátva, hogy nem vagy az én! Válj a tanújává az énnek!

      Egyedül ettől csodálatosan érzed magad, mivel kezded átlátni, hogy igazi természeted szabadság. Az én az, akinek a problémái vannak. Az én az, aki a felfogással, az aggódással, a gyanakvással, a haraggal, a félelmekkel, a frusztrációkkal, a szükségletekkel, az óhajokkal, a vágyakkal bír, minden az énhez kapcsolódik. Még az ön-megvalósítottá válásra is az én vágyakozik.

      Figyeld az ént! Időzz az énben! Csupán az énben való időzéssel a gondolatok elkezdenek gyengülni. Amikor további gondolatok jönnek, kérdezd megint, „Kihez jönnek ezek?”, és ismerd fel, hogy azok a személyes énhez tartoznak. Amikor tanúja vagy az énnek, ne kérdezd, hogy „Ki vagyok én?”, hanem az időt az én tanújaként töltsd!

      Ahogy további gondolatok szakítanak félbe, kérdezd megint”Kihez jönnek ezek?” Megint, „Ezek hozzám, az énhez jönnek.” Érezd, és lásd át megint, hogy valóságos természeted biztos, és biztonságos. Az én az, akinek a problémája van. Amikor egy idő után eljutsz erre a felismerésre, kérdezheted, hogy „Ki ez az én? Ki vagyok én?” Emlékezz, amikor azt kérded, hogy „Ki vagyok én?”, nem valóságos természetedről beszélsz, aki nem tapasztal problémákat. Személyes énedre utalsz, amely elkülönült, és különálló tőled. Honnét jön ez az én? Ki miatt született meg?

      Ha ezt hibátlanul csinálod, minden jönni fog magától. Érezni kezded, és realizálni kezded Énedet. „Míg aludtam, nem zavart az én. Mikor álmodtam, nem zavart az én. De most, hogy felébredtem, megszületett az én. Ki miatt született meg?” E kérdezősködés eredményeként valami szép kell, hogy történjen veled. Érezni fogod kezdeni, hogy senki miatt nem született az én. Soha nem is létezett, először is.

      Tudom, még mindig azt hiszitek néhányan, hogy az én a tudatosság, vagyis az Én miatt született. Hogy volna ez lehetséges? A tudatosság, az Én, mindent átható. Minden helyet betölt. Nincs hely semmi más számára. Más szóval, nem tud lenni tudatosság, és te, vagy tudatosság, és én, vagy tudatosság, és a világ, csupán mert nincs hely. Soha nem volt hely számodra, és az én számára. Ez egy új revelációként fog téged érinteni. Föl fogsz ébredni, egyszerűen azért, mert ezt a nagy igazságot átlátod.

      Amikor az én forrásának a kereséséről beszélek, az én forrása a semmi. Az a sem-miből jön. De fel fogod tenni a kérdést, „Egyáltalán miért jött, akkor?” És a válasz az, hogy nem jött. Az én úgy létezik, ahogy a tested létezik, ahogy az elméd létezik, ahogy a világ létezik, ahogy az univerzum létezik, ahogy Isten létezik. Ezek mind az én. Ha egyikük se létezik, akkor az én se.

      Ami a legfontosabb: az énnel játszva ne azonosítsd azt a testtel, vagy Éneddel! Az ént tartsd külön! Ismerd fel, hogy tested az énhez kapcsolódik, az univerzum az énhez kapcsolódik, viszont az én nem létezik! Semmi nem szülte. Ezért mondtam a ma esti előadás kezdetén, hogy igaz természeted semmi. Egyszerű semmi vagy. Sem-mi vagy. A sem-mi, a semmi az tudatosság, abszolút valóság, tiszta tudat. Parabrahman, Brahmanon túli, és te vagy az. Veled kezdődik, és veled ér véget.

      Mivel töltöd az idődet egész nap? Nem létezik, hogy az ön-kutatás gyakorlásához túlságosan elfoglalt lennél. Ennek kellene ez első helyen állnia az életedben, mert ez az életed. Az összes többi másodlagos. Ha túl nehéznek tűnik számodra kezdetben, adj át mindent Istennek! Gondoskodjon Isten mindenről a számodra!

      (szünet a felvételen)

      Mondj valami ilyesmit, hogy „Isten, az ön-kutatás túl nehéz számomra, e pillanatban. Úgy tűnik, nem megyek vele semmire. De átadom neked az érzéseimet, a testemet, a haragomat, a félelmeimet, a frusztrációimat. Átadom az univerzumot, a világot. Mindent, amiben hiszek, átadom neked. Vedd el, és tégy velem, amit akarsz! Számodra én csupán egy bábu vagyok. Játssz velem kedved szerint!” Ahogy a megadást minden nap, napi kétszer, napi háromszor gyakorlod, akkor egyedül ettől el fog hagyni a félelem. El fognak hagyni a frusztrációid. Elméd nem fog a testedre koncentrálni. Gyengébbé fog válni, csupán megadás által.

      A választás a tiéd. Tedd, amit tenned kell! De emlékezz, a játék tovább játszása csak több élethez, több születéshez, több halálhoz, több frusztrációhoz, és több tudatlansághoz fog vezetni. Ismerd fel az igazságot önmagadról, és válj szabaddá!

      SD: Lehet egy kérdésem? (R: Igen) Ki az, aki megad? Tényleg nem értem.

      R: Amikor feladod a hitedet, hogy te a test vagy, az elme vagy. Szóval, amikor megadásról beszélsz, az elme, és a test az, akik megadják magukat. (SD: Tehát ugyanaz, mint, hogy az én az, amitől megszabadulni megpróbálsz?) Nem gyakorolsz ön-kutatást. (SD: Értem, de én csak össze vagyok zavarodva azzal kapcsolatban, hogy mi az aspektusa egy személynek, vagy nevezheted bárminek, ami felad, végzi a feladást.) A test végzi a feladást. Tehát, feladod félelmeidet, frusztrációidat, elmédet, ideáidat. (SD: Reakcióidat?) Mindent. Minden eltávozik, az a feladás. Persze, ha magasabban vagy az úton, gyakorolj ön-kutatást! De ha nem tudsz ön-kutatást gyakorolni, a feladás szintén oda fog vinni téged.

      SG: Robert, Ramana is mondja, hogy „Add fel egyszerre, és végezz vele!”

      R: Persze, ha képes vagy rá. Add fel egyszerre, és ez az egész véget ér! Megint, az az érett rajongó számára van. Ahol feladsz mindent, és a mindent feladás folyamatában egyre mélyebbre, és mélyebbre, és mélyebbre mész. Azt mondod, „Vedd el a testemet, vedd el az elmémet, vedd el a gondolataimat, vedd el a félelmeimet, vedd el a világot, vedd el az univerzumot, amíg semmi nem marad, és azután szabad vagy. Ez az, amire Bhagvan gondolt, mikor azt mondta, hogy „Add fel egyszerre, és készülj el vele!” Add fel az egészet, szabadulj meg tőle egyetlen lövéssel! Lehet, hogy egy éven keresztül folyamatosan kell feladnod, mert olyan sok a feladnivaló, de add fel!

      SG: Szóval, kinek adod meg magad?

      R: Énednek, Istennek. (SG: Uh-huh.) Amikor feladsz, mindent feladsz, amit valóságosnak gondolsz. És amíg magadat a testnek, és az anyagot valóságosnak hiszed, addig Isten is valóságos. Úgyhogy átadod ezt az egész cuccot Istennek, és a folyamat során el fogsz jutni a felismerésre, hogy te vagy az.

      SF: A következő volna a kérdésem, uram, indiai szentírások szerint nem tudunk róla, hogy az Én tanulmányozná a szentírásokat... (R: Oké, mi a kérdés?) ...az intellektus finomsága, nem tanul olyan sokat, de az által, aki tanul, ő ismert, az Én ritkán fedi fel neki a saját létét. Azt hiszem, ez indiai szentírásokból származik.

      R: Nagyszerű idézet, de mi a kérdés? (SF: A kérdés az, amit Krisztus mondott, „Nem te választottál engem, én választottalak téged.” Van a kettő között kapcsolat, kommentálnád ezt?) Nos, ez azt jelenti, hogy te, és én egyek vagyunk. Ez egy nagyon magas állapot. Nem te választottál engem, hanem én választottalak téged, mert én te vagyok. Hogy lehetne bármiféle különbség? (SF: És egyek vagyunk Krisztussal?) Bocsánat? (SF: Egyek vagyunk Krisztussal?) Egyek vagyunk Krisztussal, egyek vagyunk az örökkévalósággal, egyek vagyunk a tudatossággal... (SF: Uram?) ...egyek vagyunk Krisztussal, igen. Mindig egyek voltunk Krisztussal. Tehát, amikor Krisztus azt mondja, „Nem te választottál engem, én választottalak téged”, végső soron igaz, mert csupán Krisztus létezik. Csupán az Én, a tudatosság, a valóság létezik. Minden a valóság, minden a Krisztus. Tehát a Krisztus nem tud neked segíteni, hanem csupán választani tud téged. Mert te vagy az egyetlen. „Én, és az én atyám egyek vagyunk. Ha engem láttál, láttad az atyát." (bibliai idézetek) Tehát, igazából én választottalak téged. Csupán az egy létezik, és én vagyok az. Követed ezt? (SF: Uram?) Követed ezt? (SF: Igen, uram, nagyon jól. Igen, igen uram.) Jó. A Krisztus, ahogy te mondod, a végső valóság. Az univerzum Krisztusa. Úgyhogy a Krisztus választott mindent, mindenkit. Minden a Krisztus.

      SG: A kiválasztás fogalma nem az illúziónak egy kis darabja? Nem olyan, mint bárkinek a kiválasztása?

      R: Nos, mert az emberi lényeknek érteniük kell, amiről beszélnek, fel kell ismernünk, hogy a legtöbb ember nem tud megérteni semmi mást. Tehát azt, hogy „Én választottalak téged”, akkor mondod, ha létezik egy én, és létezik egy te. A te az énbe, a végső énbe olvad, és eggyé válnak. De ha az írás azt mondta volna, hogy „Én te vagyok, és te én vagy, és csupán egy létezik”, akkor a tömeg nem lenne képesek a követésre, és nem lennének mindezek a vallási szervezeteitek. Ezeknek a mondásoknak mindenkit meg kell döbbenteniük, hogy az egyházhoz tudjanak menni.

      SJ: Nemde minden háború arról szól, hogy ki hiszi, hogy ki a kiválasztott, és ki nem a kiválasztott?

      R: Persze, vannak kiválasztott embereitek, vannak pogányaitok, mindenféle embereitek, saját ideákkal, akik mind megölik egymást, miközben bizonyítani próbálják, hogy nekik van igazuk. (SJ: Úgy tűnik, egyedül mi vagyunk...) Kiválasztottak? (SJ: Igen. Ha azt mondaná valaki valaki másnak, hogy „Kiválasztottalak téged, vagy őt”, ha kiérdemli valaki, van velem egy ego, ami azt érzi, hogy „Oké, én különleges vagyok.”) Persze, persze. Emlékezz, az én választottalak téged a valódi jelentése az, hogy egy vagyok veled! Egyedül egy létezik, és én vagyok az.

       SH: Az az értelmezése ennek, de maga a megfogalmazás dualisztikus?

      R: Igen. Megint, ezt szándékosan tették dualisztikussá, hogy az embereket vonalban tartsák.

      SJ: És az udvari tekintélyek tették.

      R: A nagy tekintélyek. Amikor egy olyan dolgot olvasol, mint a biblia, a sorok között kell olvasnod! Nem veheted szó szerint.

      SK: Robert, mikor az ember tudatosan szabad, vagy tudatában van annak, hogy szabad. A megfigyelő számára ez annak a karmának tűnne, ami még működik az egyén számára, de az egyénről, aki egyesült a végső valósággal, észleli a karmát, vagy nincs róla észlelése?

      R: Nincs róla észlelése. Megint, ez az, amiért szeretik az emberek Ramana Maharsit, Ráma Krisnát, és másokat, akik úgy voltak képesek meghalni, hogy nevettek, mert nem volt a testről észlelésük. Mások észlelték, és látták a testet, de az ön-megvalósított lény nem.

      SH: Egyáltalán nem érezték a testet? (R: Nem.) Az egyszerűen nem létezik, és pont.

      R: Az nem létezik. (SH: Állati jó.) Úgy létezik, mint az árnyék. (SH: Még csak azt sem mondhatom, hogy mint egy megjelenés?) Mint az árnyék.

      SL: Megjelenik, minden sűrűnek tűnik számodra, vagy nem? Ahogy ránk nézel, nem átlátszó árnyékok vagyunk?

      R: Nem vagytok átlátszó árnyékok. Hanem olyannak látom azt, mint az iskolatáblát, illetve a falitáblát, és a rajta lévő képeket, minden egy kép a tudatosságban. Egy kép vagy csupán. Látom azt, megjelenik, de átlátom, hogy az iskolatábla, illetve a falitábla én vagyok, az emberek pedig rajzolt képek. A képek a táblára vannak rátéve. Bármikor törölni tudod őket, és újakat tudsz rajzolni, és azokat is le tudod törölni, és újakat tudsz rajzolni. De a tábla soha nem változik. Mindig ugyanaz marad. Úgyhogy, az Én mindig az Én, és minden változás az Énben zajlik. A képek változásai nem odakint zajlanak, itt zajlanak.

      SL: Igazából úgy kell ezt érteni, valószínűleg, hogy amit valójában tennünk kell, az az ön-kutatás, de mikor George-ra nézek, nem tudom megváltoztatni a nézőpontomat, nem tudom megváltoztatni a róla alkotott véleményemet, és tudom, hogy önmagunkként nézünk egymásra, de mégis mindig úgy van itt mindenki, ahogy van.

      R: A tudatosságbeli jelen állapotodról beszélsz. (SL: Igen.) Ez az, ahogy látod épp most. (SL: De te is meg tudod változtatni a képünket?) Semmi nem létezik, amin változtatni lehetne, nem létezik. Csupán minden. Min változtatnál? Semmi nem létezik, amin változtatni lehetne, ez egy délibáb. (SL: Elegem van a kérdésekből. (nevet) Csak ostobaságba torkollik, de áh...) (nevet) Amikor meglátsz egy délibábot a sivatagban, és megvizsgálod, homokká válik, nem létezik. Tehát, nem próbálod a délibábot valamivé változtatni. Csupán tudod róla az igazságot, hogy nem valóságos, de továbbra is látod. Tehát, a Dnyání délibábként látja a világot. Minden megjelenik, de semmi nem létezik.

      SK: Volt a mai újságban egy cikk valami fickóról, aki azt mondta, hogy az élet csupán egy óriási hologram, illúzió csupán az egész. És én értem ezt, de az a problémám, hogy én ezt valóságosnak érzem, és kíváncsi vagyok, hogy mikor magasabb szintre fejlődsz, az érzések megszűnnek-e. Úgy értem, csökken-e az aspektusa.

      R: Az emberségben egyáltalán nincs érzés. Az érzés eltűnik. (SK: Ez tűnik a kulcsnak, mert véleményem szerint, ha az érzés megszűnik, akkor úgy gondolom... mert ez az, ahol becsapnak.) Ami nehezen megérthető, hogy az adnyání nézőpontjából beszélsz. (SK: Um-hm.) És igazából nem vagy képes felfogni, hogy a Dnyání hogyan érez, amíg saját magad nem tapasztalod. Ezért mondom legtöbbször a legtöbb embernek, hogy egy szavamat se higgye, hanem tapasztalja meg saját maga. Fedezd fel te magad! Az egész nagyon paradoxikus. Az elméd azt fogja neked mondani, „Hogy tudnál érezni valamit, ami nem létezik ugyanakkor?”

      Logikus válasz nem létezik rá, mert az Én logikával nem foglalkozik. Az logikán túli. Ide tudsz jönni, és le tudsz engem szúrni, és a látszat szerint a test meg fog halni, de énvelem semmi nem fog történni. Én ugyanaz leszek. Mások számára azonban vér lesz, halál lesz, gyász lesz, és semmi nem történt, hogyan tudod ezt magyarázni? Az ilyen dolgok megmagyarázására nincsenek szavak.

      SD: Egyszer a világlátásod módját mozi nézéshez hasonlítottad, ez volt számomra a legjobb példázat – biztos vagyok benne, hogy itt mindenki, én legalábbis igen - teljesen beleéli magát a filmbe, és érzi az érzelmeket, és úgy érzi, mintha ott lenne, de továbbra is ott van egy te, aki pattogatott kukoricát eszik, vagy aki tudja, hogy az nem valóságos élet, és aki tudja, hogy a végén haza fog menni. Azt gondolom, hogy felfüggeszted csupán a hitet néhány percre.

      R: Ki tesz így? (a tanítványok nevetnek) A saját nézőpontodból beszélsz. (SD: Igen.) Lásd, hogy ezért vannak az ilyen kérdések, hogy mi volt először, a magok, vagy a fa? a csirke, vagy a tojás? Emberi válasz nem létezik. Ez azon túli. Az egyetlen mód, hogy tudd, mit érez egy Dnyání, hogy eggyé válsz. Ezért van a legnagyobb fontossága a magatokon való dolgozásnak.

      SU: Robert, meg szeretném köszönni, hogy feladásról beszélsz nekünk, mert egészen tegnap éjjelig, reggeltől estéig ön-kutatással dolgoztam. Valójában tegnapig nem voltam benne biztos, hogy haladtam-e benne előre, amikor tonna tégla ütéseként ért, hogy csak nem tudok vele megbirkózni. Minden olyan, minden gondolatom, ami valaha a fejemben keringett, és nem tudtam elérni az ön-kutatást, nem tudtam hozzá eljutni, és azt gondoltam, ki kell dobnom, túl sok nekem. Igazán köszönöm neked, ismételten, a feladás aspektusát, ami keresztül kell, hogy vigyen engem.

      R: Emlékeztetnélek, hogy ön-kutatás gyakorlásakor igazából gondolatokat hívsz fel az elmúlt életekből, a jelenlegi életből. Hogy meg tudj tőlük szabadulni. Az összes szamszkára szunnyadó magként vár, hogy kicsírázhasson. Amikor ön-kutatást gyakorol valaki, ezt az egész cuccot felébreszti. Néha úgy érzed, hogy a fejed fel akar robbanni. (SU: Óriási!) Néha rosszabbul érzed magad tőle, mint az életedben valaha. (SU: Ez igaz.) És ez jó jel, mert minden a felszínre jön.

      Ezzel szemben a hétköznapi ember tapasztal egy kevés karmát itt, és tapasztal egy kevés karmát ott, aztán még egy keveset. És aztán meghalnak, felvesznek egy másik testet és további karmát tapasztalnak. Csak annyi karma terhel, amennyit kezelni tudsz. De egy ön-kutatást gyakorló személynek, akiről kérdezel, az összes feljön. Ezért, amikor ez történik, ne ijedj meg! Válthatsz egyikről a másikra. Válthatsz ön-kutatásról feladásra. Mikor elméd kiakadni készül a gondolatoktól, mondhatod, mondjuk, hogy „Oké, Isten, vedd el ezt tőlem, neked adom, nem tudom kezelni, a tiéd”, és add át az egészet Istennek!

      SG: Robert a „van választásod” kifejezés az egy beszédbeli szokás. Több emlékezés van az Énre, amikor megjelennek az ablakok?

      R: Ez egy beszédbeli szokás. Igazából nincs választásunk. Minden eleve elrendelt. Mégis van választásod, mikor úgy döntesz, hogy befelé fordulsz. Amikor úgy döntesz, hogy ön-kutatást gyakorolsz, akkor választottál. És minél mélyebbre mész önmagadba, a karma és a predesztináció transzmutációja annál nagyobb.

      Más szóval, minél mélyebbre merülsz magadba, annál inkább leszel úrrá elmúlt karmád, és sorsod fölött. Tehát amely választással bírsz az, hogy világi leszel, vagy befelé fordulsz. Minden más előre elrendezett.

      SH: A befelé fordulás magába foglalja a tanú pozíciójába való helyezkedést?

      R: Igen, igen. (szünet)

      (rövid csönd)

      R: Felolvasnád a Dnyánít, Mary? (SM: Igen.) Itt az igazság rólad, igaz természetedről.

      (Mary a „The Confessions Of A Jnani”-t olvassa, lásd jelen könyv elején) R: Köszönöm, Mary.

      Van prashadunk. Nagyon fontos a prashad. A prashad a tanítás. A prashad az egész tanítást magában foglalja. Szóval, feltétlen egyél egy keveset...

      (felvétel vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2017 Június 17)
Megtekintések száma: 35 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]