Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A semmire nem jó ember - 41. átirat

A semmire nem jó ember

41. átirat

1991. február 3.

      Robert: Jó napot kívánok!

      Tegnap este telefonon hívott a testvérem, aki Indianapolis-ban él. Tizenöt éve nem beszéltem vele. Első dolga volt, hogy megkérdezze tőlem, „Robert, még mindig nem vagy jó semmire?”, és én azt válaszoltam, „Így van, még mindig nem, köszönöm.” Aztán tovább kérdezősködött, „Értél már el valami említésre méltót? Még mindig semmi vagy?” Úgyhogy azt mondtam, semmit nem tettem, és semmi vagyok, köszönöm. Te vagy valami?” Elkezdte sorolni a sikereit: „Van egy vaskereskedésem, és vásároltam egy házat, és főiskolára küldtem a családomat, a fiamat és a lányomat. Részvényekkel és kötvényekkel is rendelkezem. Neked mid van?” És én azt válaszoltam, „Nekem semmim nincs.” Akkor azt mondta, „Miért nem hagysz fel ezzel a gondolattal, és kezdesz el élni?” Egy pillanatnyi szünet után megkérdeztem, „Te boldog vagy?” és ekkor hosszú szünet következett. Nem válaszolt. Úgyhogy, újra megkérdeztem, „Te boldog vagy?” Ekkor témát váltott. Elkezdte mesélni, hogyan szállt rá az IRS, hogyan futott a felesége valamilyen sráccal, és mindenféle problémákat. Úgyhogy, véget vetettünk a társalgásnak, mondván, „Ha nem tudtam jó lenni valamire, akkor inkább legyek jó semmire.”

      Pedig én jó vagyok valamire. Jó vagyok a székrekedés megszüntetésében. Pénteken egy hölgy hívott San Francisco-ból. Soha hírét se hallottam azelőtt, és azt mondta nekem, „Robert, megmentette az életemet.” Úgyhogy rákérdeztem, „Én csináltam? Ez érdekes.” Azt mondta, „Ugyan már, Robert, tudnia kell, hogy megmentette az életemet! Ismerje el!” Úgyhogy, megkértem, „Mondja el, mit csináltam!” Így hát elmondta, „Lóg önnek egy képe a fürdőszobámban.” „Ez kedves.” És tovább magyarázta, „Tegnap reggel szorulásom volt…”

      SH: Vetett rád egy tekintetet… (a tanítványok nevetnek)

      (Robert folytatja) „…és azt gondoltam, hogy meg fogok halni”, mondta. Elkékültem és mindenféle színben játszottam. Nem tudtam felkelni, és ránéztem az ön képére, és azt mondtam, „Robert, segítsen rajtam!” És ön kijött a képből, és átölelt engem, és megszüntette a szorulásomat.” (a tanulók nevetnek)

      SH: Bravó, megcsináltad, Robert! (a tanulók nevetnek)

      R: Úgyhogy azt mondtam, „Nahát! Hát nem érdekes?” És azt mondta, viccelődök, és tudja, hogy én csináltam. Nem hitte el, amikor azt mondtam neki, hogy nem tudom, miről beszél.

      Nem ez volt az első tapasztalatom a vécékkel. Körülbelül két éve, 12 óra tájt, éjfélkor egy másik hölgy hívott San Clemente-ből. És azt mondta, „Robert, eldugult a vécém, legyen szíves, csináljon valamit!” Úgyhogy azt mondtam, „Azt hiszem, téves számot kapott, önnek egy vízvezeték-szerelőre van szüksége!” Azt mondta, „Nem, nem akarok vízvezeték-szerelőt, önt akarom!” Így azt mondtam, „Úgy érti, menjek át a szerszámos ládámmal?” „Nem, azt szeretném, hogy csináljon valamit, bármit is kell csinálnia.” – mondta. Úgyhogy, azt mondtam, „OK”, és befejeztük a beszélgetést. Másnap reggel visszahívott, és azt mondta, „Köszönöm, Robert. Minden dugulás megszűnt a vécében.” Látjátok, (a tanulók nevetnek) jó vagyok valamire.

      SH: A szent vízvezeték-szerelő.

      R: Mármost felmerül a kérdés, lehet-e egy Bölcs két helyen ugyanabban az időben? Lehetséges, hogy gondol valaki egy Bölcsre, és fizikailag kommunikál a Bölccsel, a Bölcs viszont nem ott van, hanem másutt?

      Amikor Indiában voltam, Benáreszben, ellátogattam egy Dnyáníhoz, akiről még senki nem hallott, akit Szvámí Brahmadandának neveztek, aminek a jelentése Az Isten Karja. Három tanítványa körülbelül 50 év óta vele volt. Nagyjából 90 éves volt. És meghívott, üljek vele. Azt hiszem, én voltam az első nyugati, aki megkapta ezt az engedélyt. Így vele ültem valahány napig, hallgatva őt, ahogy nem mond semmit. Többnyire csendben maradt. Harmadik napja voltam vele, amikor közölte a tanítványaival, hárman közülük rajongók voltak, hogy a teste csupa fájdalom, köszvény gyötri, de neki még feladata van. Még nem fejezte be a munkáját ezen a síkon. Így el fogja hagyni a testét holnap 3:00-kor, és fel fogja ölteni egy fiatalabb ember testét. Azt mondta, valaki el fog csúszni az utcán, esni fog az eső, és be fogja törni a fejét, de én fel fogom venni azt a testet.

      Úgyhogy hallgattam, mint ahogy általában, és alig tudtuk kivárni a másnapot, hogy meglássuk, mi történik. A ténnyel, hogy ő a halálára készül, senki nem törődött. Látni akartuk, meg tudja-e csinálni, amit mondott. (a tanulók nevetnek) 3:00 körül lótuszülésbe ült, valóban megmerevedett, és meghalt! Megvizsgáltam a pulzusát; nem volt pulzusa, megcsíptem őt, de semmi nem történt. A test egy üres kagylóhéj volt. És fél órán keresztül bolondoztunk a teste körül, hogy lássuk, vissza tudjuk-e hozni őt az életbe, vagy valami, de semmi. Egy sürgés-forgást hallottunk odakintről, és kimentünk, és valóban, egy Benáreszbeli fiatalember elcsúszott a nedves utcán, és beverte a fejét. Egy egész tömeg gyűlt köré, és volt ott egy orvos is. Halottnak nyilvánították őt. Egyszer csak fölugrott, és szaladni kezdett az erdő felé. Soha többé nem hallottak róla. Ezt magyarázd meg!

      Történnek nagyon szokatlan dolgok ezen a világon. A legtöbb nyugati sosem tapasztalja ezeket a dolgokat, vagy sosem kerül kapcsolatba olyan emberekkel, akik igen.

      Van egy másik történet is egy nagy szentről, aki egy városon ment keresztül. És abban a bizonyos városban volt egy kígyó, egy Boa Constrictor, aki le szokta nyelni a kisgyermekeket. Könyörögtek a szentnek, és kérték, „Mester, kérjük, segítsen nekünk! Félünk, hogy ez a Boa Constrictor újra, meg újra meg fogja ölni gyermekeinket. Tud csinálni valamit, hogy segítsen rajtunk?” Úgyhogy a Mester azt válaszolta, „Igen, segíteni fogok.”

      Odament a kígyóhoz, és kígyónyelven a következőt mondta: „Kígyó, azt akarom, hogy állj le ezeknek a kisgyermekeknek a lenyelésével, ebben a városban! Hagyd őket békén! Ígérd meg nekem, hogy így teszel!” És a kígyó azt mondta, „Igen, megígérem.” Nem tudott mást mondani a nagy Bölcsnek.

      Eltelt hat hónap. És a Bölcsnek megint a városon keresztül vezetett az útja. Látta, hogy egy csomó gyerek, negyvenen vagy ötvenen lehettek, egy körben játszanak. Odament, hogy megnézze. És ott volt a kígyó a kör közepén, vérben ázva. A gyerekek kövekkel dobálták és rugdosták. A kígyó már majdnem meghalt. A Szent elkergette a gyerekeket, és odament a kígyóhoz és megkérdezte, „Mi bajod? Miért hagyod így összeverni magad? Miért nem védekezel?” Akkor a kígyó azt mondta, „Ó, Mester, hallgattam rád, nem tudok ezen segíteni, mikor azt mondtad nekem, hogy ne okozzak kárt a gyerekekben. Tehetetlenné váltam.” Akkor a Bölcs azt mondta, „Te bolond kígyó, én azt mondtam neked, hogy ne harapj. Mondtam olyat, hogy ne sziszegj?”

      És ez a történet egyszerűen az a tény, amit nagy részünk gondol, hogy be kell lépnünk egy érzületbe, és harcolni kell, mert spirituálisak vagyunk. Az igazság az, hogy sok hangot kiadhatunk, és nem csinálhatunk semmit. Amikor Rómában vagy, csináld azt, amit a rómaiak. Meg tudjuk játszani magunkat.

      Időnként elmegyek a bankba, hogy kölcsönt vegyek fel, ilyenkor öltönyt és nyakkendőt veszek, és normálisan viselkedek. Ki fognak dobni mindenképp, de legalább megpróbáltam.

      De amiért elmesélem nektek ezt a történetet az, hogy ez a bizonyos Szent, aki ezt a dolgot a kígyóval csinálta, négy helyen mutatkozott egy időben, India különböző városaiban. Az emberek azt mondták, nem lehetett ott abban az időben, mert itt volt. És egy másik városban, fent északon azt mondták, „Nem, itt volt.” Úgyhogy a kérdés megint az, tud-e egy Bölcs három vagy négy helyen lenni egy időben?

      A válasz igen. Ez egy ritka jelenség, de nagyon is lehetséges. Amikor a mindenütt jelenvalóságodat felismered, amikor sejtelmed van róla, hogy ki vagy, vagyis mindössze annyit kell tudnod, hogy ki vagy te valójában, hogy nem vagy a test-elme jelenségek, hogy te az abszolút valóság vagy, hogy tudatosság vagy, hogy oszthatatlan vagy. Egyedül ez lehetővé teszi számodra, hogy jelen legyél mindenhol ugyanabban az időben, mert te vagy minden. Talán ezért voltak képesek látni engem az emberek a vécén, holott még a tudatában sem voltam annak. Nem kell a tudatában lennem, azon tény miatt, mert, hogy tudatában legyek, másvalakinek kell lennem. Annak a személynek kellene lennem, aki tudatában van, és annak a személynek, aki valahol másutt jelenik meg. De csupán egyetlen egy létezik. És akik hisznek a Bölcsekben és a Szentekben, azok valóban beszélhetnek velük, láthatják őket a fizikai megjelenésükben, még akkor is, ha esetleg sok éve halottak, vagy egy másik országban vannak. Mindezek a dolgok lehetségesek.

      Amikor szintén itt említettem egyszer, sokszor vannak látomásaim, amelyek során Ramana Maharsival sétálok a Gangesz partján. És egyszerű dolgokról beszélgetünk, például időjárásról. Ez csak egy további példa arra, hogy két vagy három helyen lehet lenni egy időben. Mármost a látomás nem álom. A látomás egy valóságos tapasztalat. Egy jelenség, ami a fenomenális világban megtörténik. Bármi lehetséges. Soha ne hidd el valamiről hogy lehetetlen, mert az korlátoz téged! Még ha te magad semmit sem tapasztaltál, akkor is higgy önmagadban, hogy benned magadban minden lehetséges!

      Természetesen, az első dolog, amit fel kell ismerned az, hogy soha nem lesz idő, amikor eltűnsz, vagy meghalsz, mert soha nem volt idő, amikor születtél. Mindig tudatosságként léteztél, és mindig tudatosságként fogsz létezni. Még ha szkeptikus is a személy, azt mondja, hogy „Nos, én nem vagyok tudatosság, ez nevetséges. Tudatában vagyok, hogy én egy test vagyok, mert érzem magam, és azért vagyok tudatában a testednek, mert látlak és érezlek téged.”

      És tudományosan bizonyítható, hogy nem vagy test. Azt mondhatod az ilyen személynek, „Te ugyanaz az ember vagy, mint ami a fogantatáskor voltál?” A fogantatáskor nem voltál nagyobb egy gombostű fejénél. Mégis te voltál az. Aztán amikor kisfiú vagy kislány voltál, már nem voltál gombostűfej méretű, valaki mássá alakultál. Amikor kamasz voltál, megint valaki más voltál. Most férfi vagy, nő, vagy, akármi vagy, és megint másvalaki vagy. Nem az vagy, akinek gondolod magad. Ha a testedet egy elektronmikroszkóp alá tenném, látnék teret és atomokat, atomok trillióit, amik a térben keringenek, és az atomok közötti térben hatalmas hézagok lennének. A tér tudatosság. Az atomok a tudatosságra vannak szuperponálódva, és azt látszanak alkotni, ami te most vagy. Úgyhogy lásd be, hogy valójában nem vagy a test! Atomoknak egy halmaza vagy. Az áramlás állapotában vagy. Állandóan vibrálsz. Nem az vagy, aminek lenni látszol.

      Úgyhogy, amikor azonosítod magad a testeddel, problémáid vannak. Ki tudja megmondani nekem, miért? Miért vannak problémáid, amikor azonosulsz a testtel?

      SH: Áramlásban vagy.

      R: Igen, pontosan ez a válasz.

      A test soha nem ugyanaz, és te mindig csalódott leszel. A test az egyik alkalommal sovány, akkor azt mondod, „Túl sovány vagyok.” A test kövérré válik, te azt mondod, „Túl kövér vagyok.” A test hullatja a haját, azt mondod, „Meg fogok kopaszodni, tennem kell valamit!” A test öregszik, te azt mondod, „Ropogni kezdtek a csontjaim.” Soha nem vagy boldog. Soha nem érted, hogy mi folyik.

      Ha pedig csak azért élsz, hogy pénzt keress, és rengeteg a vagyonod, nincs ezzel semmi baj, ahogy azt folyton szeretem mondani, birtokolj mindent, amit akarsz, de soha ne válj megszállottjává a tulajdonaidnak, mert ha valamiről azt gondolod, hogy a tiéd, minden meg kell, hogy változzon. Lehet a tiéd, ideig-óráig. Majd fel kell adnod azt, önként, vagy erőszakkal. És folyton sírsz, folyton sírsz, folyton panaszkodsz, folyton azt gondolod, hogy valami nincs rendben, de az egyetlen dolog, ami rossz, a gondolkodásodban van. Megengeded, hogy elméd parancsolj neked, és megmondja neked, hogy mi micsoda. Amikor végül felébredsz némileg, elkezded megérteni, hogy az elme nem a te barátod. Az elme csupán a múltról alkotott gondolatok és a jövővel kapcsolatos aggodalmak halmaza. Mindössze ennyi az elméd, gondolatok, gondolatok a múltról és a jövőről. Ha hallgatsz, összezavarodsz, mert a múltat a jelenbe hozod, és aztán a jövő miatt aggódsz.

      Az emberek az újságokban a recesszióról, az emberek embertelenségéről, a háborúról olvasnak. Ki zavarodik össze? Az elme, te soha nem tudsz összezavarodni, mert te ego-nélküli vagy. Te Parabrahman vagy. Te ezt kétségbe vonod. Még mindig azt hiszed, hogy ember vagy, és a neved Mary, vagy Robert, vagy John, vagy Jack, vagy Jane, és mélyen bele vagy ágyazódva abba a hit rendszerbe. Ennélfogva azt is hiszed, hogy a világ valóságos, a kondíciók valóságosak, és feltalálod Istent a magad ábrázatára, és aztán imádkozol ahhoz az Istenhez, akit a magad ábrázatára találtál fel, éppen úgy, ahogy a Mikulással beszélgetsz. Egy antropomorf Istenben hiszel, és kéred Istent, hogy adjon neked ezt, és adjon neked azt, és vegye el az életemből ezt, és vegye el az életemből ezt a személyt, és hozza be az életembe azt a személyt. Ez egy nagyon mulatságos játék. Mégis segít, mert amikor imádkozol, fölemeled magad. Valahogy békéssé válsz, mivel azt hiszed, hogy ez az égben lévő Isten meg fogja hallgatni az imádat, és boldoggá fog tenni téged. És imáid sokszor találnak meghallgatásra. Ilyen az elme hatalma. Az elme nagyon erős, úgy látszik. Teremteni tud dolgokat. Úgyhogy jobb, ha vigyázol, mit kérsz. Megkaphatod.

      Mégis elérkezik az idő az evolúciónk során, amikor igazán megértjük, hogy az elme valójában micsoda. És elkezdjük megfigyelni azt, felismerve, hogy nélkülünk funkcionál. Elkezdjük figyelni az elmét működés közben. Megfigyeljük, ahogy lehangolttá tesz bennünket. Megfigyeljük, ahogy haragra gerjeszt bennünket. Megfigyeljük, ahogy boldoggá tesz bennünket. Megfigyeljük magunkat, amikor valami nagyszerűt viszünk végbe, és fontosnak gondoljuk magunkat. Csupán egyedül a megfigyelés hatására továbblépsz az evolúciódban. Mivel megmutatja számodra, hogy valószínűleg nem lehetsz az elme, mivel te figyelsz egész idő alatt. Te figyeled a gondolataidat, ami felhozza a múltat, és boldogtalanná tesz téged, félelmet hozva az életedbe, mintha valami rossz készülne történni a jövőben, ha nem figyelsz oda. Megfigyeltük, hogy ezt az elme teszi velünk.

      Majd végül kérdezzük meg magunktól, „Ki ez a figyelő? Ki ez a személy, aki figyeli az elmét?” Őszintén ki kell mondanunk mármost, hogy „Nem tudom. Nem tudom, ki vagyok. Ötletem sincs, hogy ki figyel, de el kell ismernem, hogy az ’én’ figyel. Mindezen évek során azt gondoltam, hogy amikor ’én’-t mondok, az elmémre utalok. Azt hittem, hogy az elmém az ’én’ volt. De most, ahogy figyelem magamat dühössé válni, ahogy figyelem magamat kedvetlenné válni, vagy boldoggá válni, felismerem, hogy el vagyok különölve az elmémtől. Ezért hát, „Ki vagyok én? Honnét jöttem? Elképesztő, hogy képes vagyok figyelni az elmémet, ahogy mindezeket a dolgokat teszi számomra. De most tudom, hogy létezik egy ’én’. Ki ez az én? Nem tudom. Hogyan tudhatom meg?”

      Elcsöndesülés révén, csönd révén. Hagyva, hogy elmém üressé tegye önmagát minden gondolattól, és ahogy folytatom elmém cselekvés közbeni, válaszolás nélküli figyelését, valamilyen számomra nagyon érdekes eseményt észlelek. Észlelem, hogy boldogabbnak érzem magam. Békésebbnek érzem magam, és erősebbnek érzem magam. Észlelem, hogy elveszítettem a félelmeimet, a frusztrációimat, és még az igazság utáni keresésem is lelassul, mivel kezdem megérteni, hogy valójában semmit nem kell keresnem. Minden itt van. Minden, amit valaha akartam, itt van. Meghökkentő felfedezés. De még mindig nem tudom, ki vagyok én. De azért elkezdem megérteni, hogy nem kell tudnom, ki vagyok én. Nem szükséges tudnom, ki vagyok én. Követsz? Nem kell tudnom, hogy ki ez. Micsoda elképesztő felfedezés. Nem kell körbejárnom, az ént keresve, vagy az után kíváncsiskodni, hogy ki volt az én, amely figyelte az elmét akció közben mindezen évek során. Egyszerűen csöndessé kell válnom. Legyél csöndben, és tudd, hogy az én vagyok Isten! És a mindezen évek során végzett figyelés azt okozta, hogy csöndessé váltam.

      Más szóval, ahogy gondolataid és a figyelmesség megfigyelését gyakorolod, elméd egyre csöndesebbé, és csöndesebbé, és csöndesebbé válik. És amilyen mértékben válik az elméd csöndesebbé és csöndesebbé, olyan mértékben mutatkozik a tudatosságod az abszolút valóságnak.

      Mármost, amikor az abszolút valóságról vagy Parabrahmanról beszélünk, nincsenek szavak, mert minden, amiről mesélhetnék nektek, az felesleges volna. Ezért hát, tanuljunk meg csöndben maradni! Ne keveredjünk többé bonyodalmakba! Tartsuk az életmódunkat egyszerűen! Tulajdonképpen hagyjuk abba az aggodalmaskodást a jövőről, a létezésünkről, vagy más egyébről! Valami belül azt mondja nekünk, hogy ugyanaz az erő, ami tudja, hogyan lehet almákat növeszteni az almafákra, oly gyönyörű virágba borítani a virágokat, mangókat növeszteni a mangófákra, búzát növeszteni a mezőkre, és hogy mégis éppen elegendő nap süssön, éppen elegendő eső essen, éppen elegendő legyen mindenből, hogy növekedésüket fenntartsa és támogassa. Valami azt mondja nekem, hogy ugyanaz az erő tudja, hogyan kell az én gondomat viselni. Emiatt tudok önmagam lenni, csöndben lenni.

      A csend az tudatosság. Nem kell többé semmit sem megtörténtté tennem, és nem kell többé aggódnom a holnap miatt. Nem kell többé foglalkoznom azzal, hogy más emberek mit csinálnak. Mindezt elengedhetem, rólam pedig gondoskodtatni fog. Megint eljön hozzád felismerés, hogy amit a testednek nevezel, az nem a tested, hanem szintén tudatosság. Testként jelenik meg. Ahogy fejlődésedet fenntartod, akárhová nézel, tudatosságot látsz, mivel láttad az Énedet tudatosságként, és tudod, hogy csupán egyetlen végső egység létezik. Ennélfogva minden a te Éned kell, hogy legyen. Minden a te Éneddé válik, és te vagy az, és békében vagy. Attól a pillanattól minden gondját fogja viselni önmagának.

      Ami a testedként jelenik meg, a karma törvénye, az ok-okozat törvénye alá esik. Emlékezz, hogy az egy megjelenés, és a te úgynevezett tested, meghatározott céllal jött erre a földre! Teljesíteni fogja a célját a tőled kapott bármiféle segítség nélkül. Ez a fontos mozzanat, amire kívánom, hogy emlékezz! Teljesíteni fogod gondolkodás nélkül, akarás nélkül, aggodalmaskodás nélkül, mindenféle érintettség nélkül. Minden szükséged kielégítésre fog kerülni. Minden úgy fog kibontakozni, ahogy annak feltételezett. Nincsenek hibák. Senki nem azért jött erre a földre, hogy szenvedjen.

      Tudom, vannak közöttetek néhányan, aki azt hiszi, „Nos, biztos követtem el néhány nagy bűnt a múltban, esetleg a korábbi életekben, mivel most szenvedek.” Valóban szenvedsz? Létezik ilyesmi? Gondolj el rajta! Az egyedüli ok, amiért azt gondolod, hogy szenvedsz az, hogy a világ nem arra az útra fordul, amerre te szeretnéd. Nem így van? Azt gondolod, hogy ez helyett annak kellene lenned, itt helyett ott kellene laknod, ez helyett azt kellene birtokolnod, és ez az, ami a szenvedésedet okozza. De amikor egy-hegyűvé válsz, és figyelmedet nagybetűs Énedre összpontosítod, lehetetlen, hogy szenvedj, mivel szenvedés nem létezik.

      Meglehet, most már látod, miért szeretik az emberek Ramana Maharsit, Rámakrisnát, Krisztust és sok mást, akik szenvedni látszottak, amikor meghaltak, és szó szoros értelmében azt mondták a tanítványaiknak, hogy „Senki nem szenved. Nem szenvedek. Ti azért szenvedtek, mert szenvedni láttok engem.” Ennek megértése nehéz volt ez idáig, de amikor felismered, hogy nem vagy a tested, és semmi az út, amely megjelenik, szó szerint könnyű megérteni.

      Tehát megint, a titok az, hogy önmagadat önmagadon belül kell vizsgálni. A külső világ soha semmit nem tud bizonyítani számodra. A külső világ a jelenségek világa, álom, májá, lílá, egy játék. Ne tűzd a követelésedet a világra! És mondjuk, hogy annyira jó karmád van úgymond, ráadásul, mint ahogy mondani szokás, és a dolgok viszonylag kellemesek az életedben. Azt gondolod, hogy azt kapod, amit akarsz. A munkahelyed nagyszerű, jól keresel, olyan valakivel élsz, akit szeretsz, van egy nagyszerű házad, olyan helyen élsz, ahol a hőmérséklet mindig 26oC, és aránylag boldog vagy.

      De, az úgynevezett univerzális törvények szerint annak változnia kell, egyszerűen azért, mert az univerzum az áramlás állapotában van. Mindennek változnia kell. Ha nem találtad meg önmagad ebben az életben, és egyszerű átlagemberként halsz meg, folytatnod kell, és az ellentétét is meg kell tapasztalod annak, amit tapasztaltál. Ezért nem kellene a spirituális élet iránt érzéketlenné válnod, mert a dolgok a te utadon mennek, és azt mondanod, amit egyesek, hogy „Ó, a spirituális élet csak azoknak való, akiknek problémáik vannak.” Légy óvatos!

      Önmagadon belül kezdd! Ismerd fel, hogy nem vagy az a személy, akinek gondolod magad! Igyekezz mindennap belátni, hogy „Nem vagyok a test-elmém. Semmi olyan nem vagyok, ami megjelenni látszik. Akkor ki vagyok? Fel kell, hogy fedezzem!”

      És értelmednek a gyára önmagadon belül van. Az összes válasz önmagadon belül van. Reggel kezdjél, természetesen, amikor igyekezz elkapni magad a tudatosságban! Éppen a felébredésed előtt van egy hézag az alvás és az ébrenlét között. Az a hézag a te igazi valóságod. Kapd el magadat abban a hézagban, éppen abban a pillanatban, amikor kinyitod a szemedet, mielőtt elméd átveszi az uralmat! Az az abszolút semmi. Az a semmi az abszolút valóság. Amint az elméd előtérbe lép, az ’én’ lép előtérbe, és ez elrontja azt, mivel azt gondolod magadban, hogy „én ébren vagyok.” És aztán elkezdődik a napod. A fürdőszobába kell mennem, reggeliznem kell, öltöznöm kell, munkába kell sietnem. Ezt kell csinálnom, és azt kell csinálnom, és beleveszel a napba. De ha láttad magadat tudatosságként, és láttad a hézagot alvás és ébrenlét között, egész nap boldogságban leszel, teljes boldogságban. Azután, amikor aludni mész, csináld ugyanazt a dolgot!

      Igyekezz megtalálni a hézagot az ébrenlét és az alvás között, ahogy éppen alvásba merülsz! Létezik egy hézag éppen az előtt, hogy ténylegesen alvásba merülnél. Az a hézag az, aki valójában vagy. Az a hézag a tudatosság. Az abszolút tudatosság. A nirvána. Az vagy te. Az én vagyok az én vagyok. Ahogy folytatod a hézag kutatását, meg fogod találni azt. Ha visszaemlékszel, hogy csinálnod kell, amikor elalszol, és amikor fölébredsz. És amikor először felkelsz, folytasd! Mondd, hogy „Ébren vagyok! Ki az én? Álmodtam, aludtam, most ébren vagyok.” Ha megpillantod a hézagot, rá fogsz ébredni, hogy azt a hézagot a tudatosság negyedik állapotának is nevezik. Alvás, álmodás, ébrenlét, és a hézag a negyedik állapot. Az a valóságod. Még az is segít, ha ennek intellektuálisan a tudatában vagy.

      Tehát, mondd, „Tudom, hogy létezik egy hézag, és még nem kaptam el. Így meg tudom kérdezni magamtól, hogy ki az én, aki aludt, ki az én, aki álmodott? Ki az én, aki ébren van? Ki az én, aki keresi a hézagot? Ez ugyanaz az én. Honnét merült fel? Úgy látszik felmerülni, amikor felébredek, és lenyugszik, amikor elalszom. Hová megy? A hézagba megy. Arra az alvás és felébredés közötti, és ébrenlét és elalvás közötti helyre. És amikor elalszom, szintén az ’én’ gondolkodik. Az én gondolkodik a problémáimról, az én gondolkodik a napjaim működéséről, az én gondolkodik az emberekről, az én gondolkodik mindenről. Mindezt az ’én’ csinálja. Hirtelen, ahogy elalszom, az én gyengülni kezd. Az én gondolkodása leáll. Hová megy az ’én’? Belemegy a hézagba.”

      Tehát, gondolkodj ezen reggel, amint fölkelsz! És folytasd azzal a mondással, hogy „Nos, ki ez az én? Ki vagyok én? Mi vagyok én? Ez az én, én, én mindig elérhető számomra.” A nap folyamán kövesd az ’én’-t, és fedezd fel, hogy azt mondod, „én jól érzem magam, én rosszul érzem magam, én mérgesnek érzem magam, én feldúltnak érzem magam, én gazdagnak érzem magam, én szegénynek érzem magam, én ennek érzem magam, és én annak érzem magam. Ki érez? Az ’én’. Tud lenni olyan idő, amikor az én nem érez?” És valami azt fogja mondani neked, hogy „Amikor az ént kiküszöbölöd, többé nem kell sem érezned semmit. A hézagban leszel.”

      Tehát, kezdjél el dolgozni az énnel, hogy megszabadulj tőle! És úgy szabadulsz meg tőle, hogy követed a forrásába. A forrás a hézag. A forrás a tudatosság. Ezt úgy csinálod, hogy egyszerűen megkérdezed, „Honnét jött az én? Mi az én?” Amikor ezt gyakran csinálod, mindennap, mindennap, a tudatosság el fog kezdeni jönni hozzád. A tudatosság ki fog nyílni számodra. El fogod kezdeni felismerni, hogy minden, amiről beszélsz, valójában az ’én’-hez kapcsolódik. Az ’én’ az első személyes névmás. Minden más az után jön. Hogy rosszkedvű legyél, ahhoz azt kell mondanod, hogy „Én rosszkedvű vagyok”. Nem mondhatod csupán, hogy „rosszkedvű”. Mert nevetsz magadon, és nem leszel rosszkedvű. De amikor azt mondod, „Én rosszkedvű vagyok”. Akkor elkezded magad rosszul érezni.

      Kezded belátni, hogy minden ehhez az ’én’-hez kapcsolódik. És hogy az ’én’-be kapaszkodsz. Ne az ’én’-re koncentrálj, a tudatosságra koncentrálj! Kövesd az ’én’-t mélyen a szívbe! Végezd ezt mélyen önmagadba merülve, és föltéve a kérdést, „Kinek van énje?” vagy azt, hogy „Ki vagyok én?” Majd tarts szünetet, és tedd föl a „Ki vagyok én?” kérdést újra, és újra, és újra! Meglehetősen hamar azonosítani fogod az ének közötti szüneteket azzal a hézaggal, amely az alvás és a felébredés, az ébrenlét és az elalvás között van. És minden össze fog olvadni, és szabaddá fogsz válni. És önmagad leszel, és örökké boldogan fogsz élni utána, és az ez. Úgyhogy, most végezzünk egy kis kántálást!

      (kántálás)

      Van kérdés? Nyugodtan kérdezzetek bármiről, amiről csak szeretnétek! Bob?

      SB: Amikor felébredésre szólítasz fel bennünket, akkor azt mondod, hogy ébredjük fel a tudatosságba? Ébredjünk fel az elmeként való létből, és ébredjünk fel a tudatosságba, ébredjünk fel a csendbe?

      R: Ébredj rá Énedre! Ébredj rá arra, aki valójában vagy! Ébredj rá a békére, a boldogságra, az örömre, a boldogságra! Ébredj rá igazi természetedre! Igazi természeted a szeretet. Arra ébredj rá! Minden más, amit testeddel és elméddel tapasztalsz, hamis. És így amikor felébredsz, eszmélj rá, hogy az én vagyok abszolút intelligencia, abszolút valóság én az én vagyok vagyok, sat-chit-ananda, Parabrahman, és az a boldogságot jelenti. Úgyhogy, minden sejtje a testednek, bizsereg a boldogságtól úgyszólván, amikor felébredsz. Ébredj rá saját boldogságodra! Vesd el a gondolataidat, vesd el a testedet, az elmédet, és legyél boldog mindörökre! Ébredj fel!

      SJ: Igaz, hogy Énednek, mint olyannak a megtapasztalását követően minden mást ugyanannak tapasztalsz? Ugyanabból az anyagból készült?

      R: Amikor sat-chit-anandaként tapasztalod önmagad, felismered, hogy mindenütt az a te természeted, mint jelenvalóság. Nem vagy többé individuum. Individualitásod Brahmanba olvadt. És az egész világ tudatosságként jelenik meg. Tehát nem vagy többé Jay, és nincsenek többé problémáid, se olyan attitűdjeid, amelyekkel Jay bírt régebben. Szabad vagy, az univerzum vagy, a forrása vagy az egész teremtésnek. Semmi! Semmivé válsz. Amikor azt mondja neked valaki, hogy „Semmire se vagy jó”, mondd, hogy „Köszönöm”! (nevetés)

      SJ: Egy másik szó a semmire a minden lenne. Így van?

      R: Nos, nem vagy minden, mert vagy sem-mi. (SJ: Ami lehetővé teszi mindennek lenned a tudatosságban?) Igen, felismered, hogy minden egy rajtad lévő ráfilmezés. Az iskolatáblán lévő jelekhez hasonlóan. Te vagy a falitábla, és mindenki képeket rajzol a falitáblára. De önmagadat a falitáblaként és a képekként ismered. Csak te felismered, hogy a képek a falitáblán nem valóságosak, mivel letörölhetők, ha pedig egy képet próbálsz rajzolni, a falitáblára rajzolsz. Ha megragadni próbálod azt, a falitáblát ragadod meg. A képet lehetetlen megragadni. Csak a falitábla létezik. Ugyanígy ismered Énedet tudatosságként, abszolút valóságként, és minden más visszatükröződés.

      SM: A megvilágosodás egyszerre jön, vagy lassan, szakaszonként?

      R: Úgy tűnik, hogy lassanként, szakaszokban jön, de az igazság az, hogy egyszerre történik, amikor megtörténik. Ahogy mesélni szoktam nektek a történetet a Buddháról, amikor meditációban ült a fa alatt, rajongóival körülvéve. És azon tapasztalatot megelőzően mindenféle dolgot tapasztalt, mindenféle szinten. De amikor eldöntötte, hogy 30 napig ül, sőt addig, amíg meg nem hal, hacsak nem történik valami, végül, körülbelül 24 nap után, vagy így, kinyitotta a szemeit. És a rajongói megkérdezték tőle, „Mester mi történt veled? Láttad Istent?”, ő azt mondta, „Nem.” „Megvilágosodtál?”, ő azt mondta, „Nem.” „Akkor mi történt?”, és ő egyszerűen azt mondta, „Ébren vagyok.” Mivel senki nem volt ott, hogy megvilágosodjon. Senki nem maradt, hogy akármivé váljon. Csupán felébredett, tiszta valóság. Az teljesen hirtelen történik. Éppen a villanynak a sötétben való felkapcsolásához hasonlóan. A sötétség azonnal eltűnik. Amikor saját fényedet felkapcsolod, a májá tudatlansága eltűnik. Akkor otthon vagy. Ez akkor történik meg, amikor nem akarod, hogy megtörténjen. Mert amíg akarod, hogy megtörténjen, meg kell szabadulnod a megtörténtét akaró valakitől. Mert a megtörténést akaró személy az, aki visszatart téged. És az a személy az ’én’. Ennél fogva a csönd a legjobb út fölébredéshez, nem pedig mantrák, vagy imák, vagy varázsigék kántálása. Azok a dolgok csekély békét hozhatnak neked.

      SJ: Hogy ez lehet más, mint az? Lehet ez olyan, mint az, valamint a tapasztalat?

      R: Az vezet téged a csöndhöz. A csönd az, ami felébreszt téged.

      SH: Az összes gondolat akkor, közvetlenül vagy közvetve a személyes én hamis fogalmához kapcsolódik?

      R: Igen, az összes gondolat hamis. Amikor a személyes énnek hiszed magad, akkor gondolkodsz. Mert a gondolkodás az ’én’-é. Az én gondolkodik erről, és az én gondolkodik arról. (SH: Nincs én, nincs gondolat?) Pontosan, amikor az én eltávozik, minden más eltávozik. Amikor az én eltávozik, üresség van. Ez olyan, mint letisztítani a rajzolódat. Mindent le kell tisztítani róla, mielőtt egy üres rajzolót kapnál. Ugyanilyen módon elmédnek is tökéletesen tisztának kell lennie, mielőtt az Én előre lépne. És ezt a személyes én kiküszöbölésével végzed. (SH: És ez az elme tevékenységének, mint egónak a folyamatos megfigyelése révén történik, ugye?) Igen, megfigyeléssel, kutatással, figyelőként, minden magától fog történni.

      SG: A csönd olyan kicsit, mint mindennek egy mozgó alapja. A te csönded és te ébredsz fel, és te mész aludni, és te merülsz az álomba, és csönd van mindig, a csönd ahol a mozgás végbemegy az ego állapotai között?

      R: Valójában nem, a csöndben nem történik semmi. A csend tudatosság. És a tudatosság önmagát tartalmazó. A tudatosság nem oka semminek, csupán önmagának. Minden más illúzió. (SH: Önmagát okozza?) Egyedül önmagát ismeri. (SH: Nincs szüksége okra?) Nincs. Önmagát tartalmazó. (SH: Azt mondtad, önmagát okozza?) Önmaga létét önmaga okozza, de amit ez alatt valójában értek az, hogy önmagát tartalmazza, és önmagát ismeri.

      SJ: Ez olyan, mint önmaga felismerése? (R: Önmagát önmagaként ismeri, de mint semmi mást.)

      SH: De ez különbözik kicsit az önmaga okozásától? (R: Valójában nem okoz semmit.) Tehát nem okoz semmit? (R: Nem, ismeri önmagát.)

      SJ: És amikor visszatérünk a saját kis énünkhöz, akkor felismerjük, hogy az a csönd? (R: Nem, nem térsz vissza a saját kis énedhez.) Rendben. (R: Ha visszatérnél a saját kis énedhez, soha semmi mást nem tapasztalnál, kivéve intellektuálisan. Nincs visszatérés. A nem visszatérés pontja. Nincs honnan visszatérni, az megsemmisült.) Még akkor se, ha csupán egy bepillantást nyer? (R: Ha az igazság legmagasabb revelációját eléred, és élő megtestesülésévé válsz az igazságnak. A tested eltávozik, a gondolataid eltávoznak, az én eltávozik, senki nincs, hogy visszajöjjön, minden véget ért.) Tehát úgy tűnik, részesülünk annak a bepillantásaiban? (R: Bepillantást nyersz, de nem részesülsz a totális valóságban.) Igen, elegendő beszélni róla. (R: Igen. A totális valóság a vissza nem térésnek a pontja.)

      SA: Mennyibe fog kerülni a szabadság?

      R: Amennyit költeni akarsz rá. Költés alatt az egód feladását értem. Mennyire akarod feladni az egódat. Néhányan olyannyira beleragadtunk az életünkbe, amit fontosnak gondolunk, hogy valójában félünk, hogy feladjuk az egót a maga teljességében. Mert rettegünk az ismeretlentől. Valami ilyesmit mondunk magunknak, „Most legalább tudom, hol vagyok és mit értem el, vagy, hogy kivel vagyok.” De ha feladok mindent, lehet, hogy egyáltalán semmi nem leszek.” De az egyáltalán semmi az Isten, az, amit te Istennek nevezel. Az egyáltalán semmi az boldogság. Valami, ami nem elbeszélhető, illetve nem meghatározható. De ha valóban tudnád, hogy mi az, pokoli módon harcolnál, hogy odakerülj.

      SJ: Robert, a szívünk mélyéből méltányoljuk, hogy eljössz közénk, de tényleg. Feláldozod magad, hogy eljöjj ide, és taníts bennünket. (R: Semmiség.)

      (szünet)

      SF: Ez a csend az, amit hallok? (R: Hallod a csendet? Ne engem kérdezz, önmagadat kérdezd!)

      SE: Tehát igaz természeted legkönnyebben a felébredés és alvás közötti átmeneti állapotokban ragadható meg. A mély alvás és az álmodás között. (R: Igen.) És az mindig ott van, potenciálisan. (R: Igen.) Azokban a szünetekben. A test-elme mechanizmus a tudatosságra magára, vagyis az ő alaptermészetére akkor tud könnyebben ráeszmélni, amikor véget ér, mert az egy tevékeny munkához hasonlónak látszik, és nem kell azt csinálnia többé?

      R: Igen. Ahogy mindennap arra a hézagra összpontosítasz, a hézag egyre szélesebbé és szélesebbé és szélesebbé fog válni. Amíg annak teljes jelentését abszolút valóságként fel nem fogod. Azután soha többé nem jössz vissza. (SE: Ez olyan, akár egy törésvonal, amelyen a tudatosság, vagy amelyen az igazság sokkal könnyebben át tud jönni, mint amikor teljesen a nap folyamán teljesen kondicionált vagy, amikor dolgozom, vagy valami ahhoz hasonlót csinálok?) Fogalmazhatsz így, igen.

      SJ: És hogy ráébredjünk, hogy kik vagyunk, ahelyett, hogy a test-elme lennénk?

      R: Igen. Elkezded azt egyre nagyobbnak és nagyobbnak érezni, amennyiben folytatod a tapasztalást, és folytatod a gyakorlást. (SH: És ez folyamatosan erodálja és égeti az elkülönültségnek az illúzióját?) Igen, azt teszi. Test tudatosságod kezd egyre gyengébbé és gyengébbé válni, és a hézag egyre nagyobbá és nagyobbá válik. (SK: Ekkor kezdesz el semmire se jóvá válni?) (nevet) Igen, ekkor válsz semmire se jóvá.

      SF: Amikor arról beszélsz, hogy a hézag egyre nagyobbá és nagyobbá válik, akkor azon azt érted, hogy mélyebbé válik, nem azt, hogy hosszabb ideig tart?

      R: Kezded elveszíteni magad a hézagban. És elveszíted minden anyagiságodat és elmédet. Vagyis, amikor azt mondja neked valaki, hogy „elveszíted az eszedet”, az egy újabb bók. Éppen olyan, mint a nem vagy jó semmire, vagyis köszönd meg! És amikor azt mondják, hogy „Elveszíted az eszedet, Fred!” mondd azt, hogy „Köszönöm!” (SF: Te már régen kezdted.) Ez az, amit tenni próbáltam. Éveken keresztül dolgoztam rajta. (SF: Amikor a „Ki vagyok én?”-t alkalmazod, a figyelmedet az azt követő szünetre irányítod?) A figyelmed a szüneten van, a szünet a forrás. Tehát, tedd föl a „Ki vagyok én?” kérdést, és várj! Tedd föl a kérdést újra, és várj! Tedd föl a kérdést újra, és várj! És valami érdekes fog történni, egy kis idő múlva. A szünetek egyre nagyobbá és nagyobbá fognak válni, éppen úgy, mint a hézag, és egy üdvösséget, és boldogságot és örömöt fogsz kezdeni érezni. Ez egy olyan gondolatot fog benned ébreszteni, hogy menni készülsz. Amíg teljesen bele nem ugrasz, és szabaddá nem válsz.

      SE: Ilyenformán, a lélegzetek közötti szünet ugyanígy. Vagyis, az én vagyok gyakorlat végzésekor is van egy átmenet a légzés mindkét végénél? Az sokkal kisebb, nehezebben megragadható.

      R: Igen. Belégzéskor azt mondod, hogy „én”, és kilélegzéskor azt mondod, hogy „vagyok”, ugyanaz a hézag van az én és a vagyok között. Sok dolgot tehetsz, de ezt csinálnod kell!

      SB: Robert, azt mondtad, hogy a gondolatok között, is?

      R: A gondolatok között, pontosan. A feladatod az, hogy válj tudatossá ezekre a dolgokra. Ne az legyen, hogy hazamész innen, és elkezdesz önmagad, a tested, az imidzsed, és minden más miatt aggódni! Feledkezz el önmagadról, és emlékezz az itt tanultakra!

      SB: A múlt éjjel zenét hallgattam. Furcsa, mert munkából hazaérve valójában fáradt voltam. Alig tudtam ébren maradni, és föltettem ezt a fantasztikus zenét. És minden fáradtság eltűnt a testemből, és egész éjjel fent maradtam ezt a gyönyörű zenét hallgatva, és olyan volt, mintha az elme eltávozott volna, tiszta szeretet, tiszta üresség voltam, és csak szárnyaltam, szárnyaltam, repültem. Mentális boldogság ez, vagy érintése valaminek?

      R: Lehet, hogy mentális, de érintése is lehet valaminek. De miért jöttél vissza? Nézd, most önmagad vagy megint. (SB: Nincs nálam a magnóm.) Erre céloztam. (SB: Folyton magammal kellene cipelnem.)

      SJ: Mi a címe? (SB: Tudod, The phantom of the Opera, a hölgy, aki az All I ask of You-t énekelte benne, a Sarah Brightman. Van egy új albuma, és hihetetlen.)

      R: Ezért mondják, hogy a zene megnyugtatja a barbár bestiát. Megnyugtat és ellazít, de továbbra is egy bestia vagy. (nevetés) (SB: Lehetséges, hogy egy trükk, jóllehet mentális boldogság csupán? Csak az elmét kell lecsöndesíteni, talán nem erről van szó?) Az itt játszott szalagokhoz hasonló. Megnyugtatnak, és békéssé tesznek, amíg hallgatod. (SB: Vagyis ez egy elugrási ponthoz hasonló?) Igen. (SB: Azért volt szép, mert megmutatott számomra valamit. De miért nem lehet ilyen mindig, a zene nélkül is?) Igen. (SB: Ez csupán egy hely, amit látni kell, aztán elugrani róla.) Vagyis, amit mondhatunk az, hogy „Miért nem találod az ént egész idő alatt?” És kövesd az ént a forrásba! (SB: Azt éreztem a forrásnak.) Nos, boldoggá tett téged egy időre, úgyhogy az jó. De távoznia kell. De ha megtalálod a valódi forrásodat, állandóan boldog leszel. (SB: Úgy tűnik, azon a helyen nincs fáradtság, nincsenek szükségletek. Furcsa, hogyan válik az elme fáradttá és mérgessé, és aztán hirtelen felteszel valamilyen fantasztikus zenét, és nem vagy fáradt, és nem vagy mérges, és az egész világ megváltozik, és örökké fent maradhatsz.) Mert egy másik vibrációba kerülsz, ami jó érzés a számodra, azonban ez átmeneti. Énekeljünk másik dalt!

      (Miután a zene véget ért) Van valami más, amivel kapcsolatban mondani, kérdezni, beszélni szeretnétek?

      SB: Robert a csendről beszél. Kell rendelkeznie a csöndnek az abszolút csönd egy bizonyos mélységű tisztaságával, mielőtt ez megtörténik?

      R: Az igazi csönd az, mikor a mélybe merültél, mélyen önmagadba merültél, és az anyagi világot egészen elhagytad, (az általad tudatosságnak nevezett) tudatosságod minden állapotának, és összes karmádnak, és az egész világnak a mélyére hatoltál, azokat magad mögött hagyva. Ekkor vagy az igazi csöndben. Az igazi csönd nem csendesség. Abszolút valóság. (SB: Ez a szatszangra is igaz?) Persze, a szatszang az csönd.

      SH: Mindig abban a csöndben kell tartózkodni, vagy van ott valami, ami folytatódik? (R: Igen.) Úgy értem, hogy amikor beszélgetünk, az nem csönd, és amikor te beszélsz, az a légző rendszernek a zavara?

      R: Úgy jelenik meg, ahogyan látszik. Az az, ahogyan megjelenik. (SH: Nos, a légző rendszer zavaráról van szó? Máskülönben nem hallanálak téged.) Kinek a számára? Kinek a számára van jelen zavarás? (SH: Hmm, senki számára, csak találgatok.) Csakugyan. (SH: De a mozgás jelen van?) Úgy tűnik, zavarásnak kell lennie.

      (SH: Úgy tűnik, mozgásnak kell lennie.) Éppen úgy, ahogy testként kell megjelennie. Úgy tűnik, hogy lenniük kell gondolatoknak, és úgy tűnik, hogy lennie kell egy személyes énnek. Ez mind ugyanaz.

      SE: A hézag mindig ott van, csak arról van szó, hogy bizonyos pillanatokban semmi más nincs, csak a hézag? (R: Igen.) És arra kell ráhangolódnunk? A semmi csupán a hézag állapotai. Akkor a tudatára ébredsz egész idő alatt. (R: Semmivé kell válnod. Igazad van!)

      SH: Vagy felismerni, hogy a hézag vagy? (R: Te is meg tudod csinálni.) Az minden, ami létezik? (R: Úgy van!) Az a tudatosság, pont.

      R: Rendben, nem létezik semmi más. Ez mind Henry. Minden Henry, ami létezik. (nevetés)

      SB: Amikor az elején elkezdted, azt mondtad, hogy az atomok a tudatosságra vannak szuperponálódva. Ez két dolgot implikál, atomokat és tudatosságot?

      R: Minden ugyanabban a kategóriában van, én. Az egész a személyes énhez tartozik. Az atomok a személyes énhez, a molekulákhoz kapcsolódnak. (SB: De mik azok?) Az elemek. (SB: Az atomok módosult tudatosság?) Nem. (SB: De akkor mik?) Az atomok olyanok, mint a test. Megjelenések. (SB: Tehát valójában nem léteznek. De tudatosság? A tudatosság emóció, vagy a tudatosság nyugalomban van?) Optikai illúzió. Az egyedüli dolog, amely igazi, az te magad vagy, ami a tudatosság. Minden más nincs itt. De azért úgy tűnik, mintha itt lenne. Álomhoz hasonlóan. Magában foglalja az atomjaidat, a csontjaidat, a tüdődet, mindenedet.

      SJ: Robert, ez egy kicsit kevésnek hangzik, akár a legelőrehaladottabb módon, akár egy nagyon kezdetleges módon tekintünk rá. (R: Tekinthetsz rá akármilyen módon, ahogy tetszik.) Nos, azt gondolom, hogy itt ez a szék. A szék egy formával bír, székként jelenik meg, de ez tudatosság. (R: Minden tudatosság.) Ez tudatosság? Tehát az nem önmagától van, hogy ez egy álom vagy egy illúzió, hacsak nem a legmagasabb, vagy, ahogy mondtam, kezdetleges szinten. Mert honnét tudják megérteni az emberek, hogy ha egy hídra van szükségük, mi történik? Ha ez egy illúzió, ha ez egy szék, akkor a tudatosság magára ölti a szék megjelenését.

      R: Amíg a test-elmének hiszed magad, addig ránézel egy székre, és a széket szilárdnak érzed. És a széket széknek hiszed. Úgyhogy azt mondod, hogy tudatosság, de az intellektuális csupán. (SJ: Nem, én annak a tapasztalatát értem tudatosságnak.) Egyedül tudatosság létezik. Minden az. (SJ: De ha egyedül tudatosság létezne, és még a formák megjelenését se vette fel, akkor nem értem, hogyan tudnál sétálni a testtel egyik helyről a másikra.) Nos, nem érted. (SJ: Igen.) Ez nem azt jelenti, hogy nem így van. Ez ahhoz hasonló, mint mikor álmodsz, és mindezek a dolgok történnek az álomban. És én azt mondom neked, hogy az álom nem létezik, és amit álmodsz, az mind hamis. És te azt mondod nekem, hogy nem az. Elmondod nekem ugyanazt, mint amit most mondasz. Ez egy szék, és tudatosságnak kell neki lennie. Úgyhogy én azt mondom, hogy minden tudatosság, aztán felébredsz, és minden eltűnik. (SJ: Ébredj fel, és az álom eltűnik!) Az álom eltűnik, minden eltűnik.

      SB: Tehát valójában nem érthetjük meg, amíg föl nem felébredünk. (R: Így van.) És a tudatosság ébred rá önmagára? (R: Pontosan, most kaptad el!)

      SK: Hol jön be ebbe a szeretet?

      R: A szeretet a másik neve a tudatosságnak, de nem az a szeretet, amit te ismersz. Az egy olyan szeretet, amely nem elmagyarázható. Valóban létezik szeretet, amely abszolút. Valójában, ha tudnátok, hogyan vagytok szeretve, nem volnátok képesek elviselni. Az, hogy milyen erőteljes, de a tudatossággal és az abszolút valósággal rokon. Az ok, amiért soha nem kellene azt gondolnod, vagy hinned, hogy sebzett vagy, vagy, hogy akármi rossz. Az istenkáromlás. Ami vagy, az valójában az mondja, hogy „Tagadom a tudatosságot. Tagadom a szeretetet.” És szenvedést okozol önmagadnak. De amikor azonosulsz a tiszta szeretettel, akkor azonosulsz a tudatossággal. És aztán minden rendben van, éppen úgy, ahogy van.

      SF: (Kérdés arról, hogy vajon minden be fog-e következni a maga idejében.)

      R: Ó, az idő gondját fogja viselni önmagának természetesen, igazad van. Ez így van. Még akkor is, ha egyáltalán semmit nem csinálsz, keresztül fogsz menni az életen, ahogy-az-megjelenik, egyik élet a másik után, milliószor, amíg fel nem ébredsz. Amit itt tenni próbálunk, vélelmezem, ráébredés az igazságra, mielőtt távoznánk.

      SK: Mi történik veled, miután felébredtél, ha nem jössz vissza ide, hová mész?

      R: Amikor felébredtél, ott maradsz, ahol vagy. Nincs hová menni, nincs hová visszajönni. Csupán vagy. Az Éned vagy, mindenütt jelenvalóság vagy. (SK: Ez akkor is igaz, amikor nem vagy felébredett.) Így van, de nem vagy a tudatában. Az csupán intellektuális. Amikor felébredsz, valóban az vagy, és valójában nincs olyan hely, ahová menni kellene, és nincs olyan hely, ahová vissza kellene jönni. (SK: Több a vidámság azon a helyen?) Igen, te vagy. Csupán vagy. A megtestesülése vagy a szeretetnek, a tudatosságnak, és az a megtestesülés mindenütt jelenvaló.

      ST: Robert, egyet értesz az Kalpas Orionis-szal?

      R: A Kalpas azon emberek érdeklődésének kielégítése céljából íródott, akik az években érdekeltek. Mennyi ideig tart a világ? Mennyi ideig tart a test? Hány eon múlva fog a világ újra visszajönni? És belemész Brahmanba, és Sívába, és Visnuba. Vagyis az emberek hasznára. De valójában nem létezik.

      SH: Amikor csupán vagy, nem létezik te. Így ez egy névhiba. (R: Névhiba?) Igen. (R: Nem létezik te, hogy tapasztaljon bármit.) Nem, úgyhogy azt mondod akkor, hogy csupán vagy? De nem létezik te... (R: Nem létezik te, és nem létezik vagy. Ez csupán egy jobb szó iránti igény. Semmi vagy.) Nyelvi korlát? (R: Igen. Semmire nem jó válik belőled.) Igen, azzá válok végül. (a tanítványok nevetnek)

      SI: Akkor mi a valósága az akaratnak és a tudatosság választásának?

      R: Az akarat és a választás valósága illúzió. Az egyetlen választás az, hogy nem azonosulsz semmivel, ami történik, nem azonosítod önmagadat test-elmeként. Ez az egyedüli választásod, amit kaptál. Minden más eleve elrendeltetett. (SI: Az egy választás.) Mi a választás? (SI: Amit mondtál.) Annak a választása, hogy nem azonosulsz semmivel.

      Játsszatok még egy kis zenét!

      (A zene után)

      A meditációs technika, amit most gyakorolni fogunk, hogy segítsen bennünket a légzéssel: „Ki vagyok én? Abszolút valóság vagyok, nem vagyok a test.” És a kivitelezési mód az, hogy belégzel, és azt mondod, „Ki vagyok én?” és abban a hézagban azt mondod, „Az abszolút valóság vagyok.” És amikor kilégzel, azt mondod, „Nem vagyok a test.” Tehát a légzéseddel együtt, megint, amikor belégzel, felteszed a kérdést önmagadnak, „Ki vagyok én?” Kilégzés előtt azt mondod, „Abszolút valóság vagyok.” Amikor kilégzel, azt mondod, „Nem vagyok a test.” Végezzük ezt egy ideig!

      (gyakorlás miatt szünet)

      Végezzétek ezt az otthonotok magányában, rettentő mód a segítségetekre lesz!

      Köszönöm, hogy eljöttetek. Ne feledjétek szeretni magatokat, imádjátok magatokat, boruljatok le magatok előtt, mert Isten bennetek tartózkodik te-ként. Szeretlek benneteket, béke. És ez minden, amit ő írt.

      (szalag vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Február 22)
Megtekintések száma: 226 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]