Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A tudatosság negyedik állapota - 42. átirat

A tudatosság negyedik állapota

42. átirat

1991. február 7.

      Robert: Azt mondta nekem valaki a múlt héten, „Robert, nagyszerű volt a vasárnapi előadásod, és biztosan emberek millióit fogod vonzani.” Mindkét szempontból tévedett. Először is, nem tartok előadásokat. El kell érkezned arra a pontra, ahol az előadások hallgatása fárasztó a számodra! Akkor fogsz a spirituális gyakorlás terén előrehaladást kezdeni elérni.

      Ameddig előadásokat akarsz hallgatni, addig még hosszú utat kell megtenned, mielőtt fölébredsz. Nem az előadások hallgatása a teendő a számodra. Ez egy önmagadon belül bekövetkező kattanás, amikor benne vagy a tudatosság helyes állapotában. A szatszangnak szavak nélkül, csupán létezéssel kell elhoznia számodra a tudatosság állapotát, akkor minden történik magától. De ha előadást hallgatni jössz, az intellektuálissá, konceptuálissá, ideákká, szavakká válik, és ez zavart okoz.

      Tehát, milyen magatartást kellene tanúsítanod? Még amikor beszélni hallasz, sem kellene azt hinned, hogy én beszélek. Ki kellene nyitnod a szívedet, és meg kellene engedned, hogy valódi természeted kifejezze önmagát, és ha ezt megengeded, akkor ki fogja.

      És ami a tömegeket illeti, nem érdeklődöm az iránt, hogy tömegeket vonzzak. Nem vagyok ambiciózus, nincsenek céljaim, és nem keresek semmit. Teszem, amit tenni idejöttem. Nem terveztem el ezt. Nem mondtam, hogy tanító akarok lenni, a világosítóhoz hasonlóan, vagy egy pozitív gondolkodás tanítóhoz, vagy egy filozófushoz, vagy egy prédikátorhoz hasonlóan. Azon dolgok egyike sem vagyok. Semmi vagyok.

      Mondhatod, talán, hogy tükör vagyok a számodra. Amit bennem látsz az, ami te vagy. És ahogy önmagadon meditálsz, Énedként fogsz kezdeni látni engem. Mivel valójában egyetlen egy Én van. És te vagy az. Ne várj el semmit, és minden a tiéd lesz! Legyél spontán! Törődj csupán a jelennel! Felejtsd el a múltat, és ne aggódj a jövő miatt! Legyél, ami vagy, abszolút valóság!

      Mármost, mi az abszolút valóság? Valójában a tudatosság negyedik állapota. Van alvási, álmodási, ébrenléti állapot. Ami egy korlátozás a számodra. De van a negyedik állapot, amit sok néven neveznek, abszolút valóságnak, tiszta tudatosságnak, nirvánának, ürességnek, sok egyéb neve van. A legtöbb ember soha nem jut el abba az állapotba ebben az életben, mivel senki nem beszélt nekik róla. Meg vannak elégedve az álmodással, ébrenléttel és alvással. Ami olyan, mint az óvoda. És vannak emberek, akik félnek másik állapotba kerülni, mert azt hiszik, hogy fel kell adniuk valamit. Úgy érzik, el fognak veszíteni valamit, ha a tudatosságnak egy másik állapotát megtapasztalják. Valójában nem veszítesz el semmit. A negyedik állapot egyszerűen kiterjesztett tudatosság.

      Olyan, mint ez. Képzeld el, hogy átnézel egy kulcslyukon, és mindössze azt látod a kulcslyukon keresztül, hogy valaki megöl valakit. Egy nőt meggyilkoló férfit látsz a kulcslyukon keresztül, és minden gondolatod a körül jár. Ez az, ahogyan a világot látjuk, kulcslyukon keresztül. Egy részét látjuk a képnek. De mondjuk, a kulcslyukon keresztül való nézés helyett a kinyitod az ajtót. Bal felé néznél, és talán látnád, hogy egy korábbi életben a nő megölte a férfit. Ez ellentétben van. Most ebben az életben a férfi megöli a nőt, és te megértenéd, hogy mi folyik. Aztán mennél tovább. Jobb felé néznél, és látnád, hogy újra együtt vannak, kacagnak, és jól érzik magukat, és ráeszmélnél, hogy senkit nem öltek meg, és senki nem öl. Ez az egész egy játék. Látnád a teljes képet. De amíg csak a kulcslyukon keresztül nézel, a dolgoknak egy korlátozott nézetét fogod látni, és ítélkezővé válsz.

      Ez az, amiért azt mondják nekünk, hogy ne legyünk ítélkezők, mert akkor csak egy korlátozott képet kapunk. Minden, amit az életedben látsz, egy kulcslyukon keresztül látott látvány. Amikor felébredsz, az ajtó kinyílik, ez minden. Azután megérted, miért történik minden, és honnét jön. Ez az oka annak, hogy a Szentek miért olyan maradnak oly nyugodtak, és miért nem reagálnak soha semmire. Nem azért, mert nem törődnek vele. Ők az egész képet látják. Az ő számukra kinyílt az ajtó. És látják a személyt, aki nyert a lottón, és van ötvenmillió dollárja. Kiérdemelte azt valahol, valahogy. Olyan, mint szerencse, nem létezik, és olyan, mint esély, nem létezik. És aztán látják az utolsó képet, amikor felébrednek, nevetnek az egész játékon. Mivel senki nem veszített el semmit, és senki nem nyert meg semmit.

      Ez olyan, mint egy mozifilm. A filmnek van egy kezdete, egy közepe és egy vége. És amikor a film véget ér, ott a mozivászon. A vászon a valóság. A mozifilm csupán lenyomatok a mozivásznon. Az összes lenyomatnak van egy kezdete, egy közepe és egy vége. A legtöbb ember lenyomatként megy keresztül az életén. Reagál mindenre, amit hall, lát, szagol, érint és ízlel. Mindig mérges, mindig haragszik, mert nem azt kapja, amit akar. Ez a kulcslyukon keresztül való nézés.

      Ahogy elkezdesz befelé menni, ahogy időt fordítasz arra, hogy elfeledkezz kicsit a világról, és elkezded feltenni magadnak a kérdést, „Honnét jő a világ? Honnét jön a világ?” és elkezdesz kutatni önmagadban, „Honnét jön az én világom? Honnét származik?” Ahogy elkezded ezt csinálni mindennap, mindennap, mindennap, ahogy elkezded kérdezni önmagad, „Miért születtem? Ki vagyok? Miért megyek át ezen a tapasztalaton? Ki megy át ezen a tapasztalaton?”, minél többet csinálod ezt, és minél kevesebbszer reagálsz a kondícióidra, annál előbb fel fogsz ébredni.

      Vagyis a fölébredés nem olyasvalami, amit keresned kell. A fölébredés nem olyasvalami, amit valaki megadhat neked. A fölébredés a te igaz természeted. A te valódi Éned. Már fölébredett vagy, de azt hiszed, hogy alszol. Azt hiszed, hogy ember vagy, hogy a cselekvő vagy. Azt hiszed, hogy minden tapasztalatod valóságos. És aztán, ha egy kicsi magasabbra mész, azt gondolod, hogy minden tapasztalatod karmikus. De én azt mondom neked, hogy nincs karma, és nincsenek tapasztalatok. Fénylő és ragyogó vagy, éppen úgy, ahogy vagy. De ha a karma játékát akarod játszani, játszhatod. Az egy játék.

      Na, mármost, honnét jött az? Az elmédből hoztad létre. Vannak azok a karmáról, reinkarnációról kurzusokat tartó emberek, és ők azt hiszik, hogy ezek léteznek. Vagyis természetesen, te hozod létre a saját sorsodat. És a vicc az, hogy folyton visszajössz, újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, mindenféle tapasztalatokat szerezve, mostantól egy évszázadig, vagy mostantól egybillió évig, amíg bele nem fáradsz a játékba. És azt nem mondod, „Várj egy percet! Úgy tűnik, körbe-körbe járok. Véget ér ez valaha?” És aztán végül felteszed a kérdést, „Kinek a játéka ez?” Ki hisz az emberségében? Ki hisz a tapasztalataiban? Ki az, aki szenvedni tűnik, vagy aki boldognak tűnik?”

      Emlékezz, az emberi boldogság és az emberi szenvedés két oldala ugyanannak az éremnek! Nem létezik különbség. Belefáradsz az egészbe. Úgyhogy, tedd föl magadnak a kérdést, „Kié ez a karma? Kié ez a világ? Kié ez a játék? Ki megy keresztül ezeken a dolgokon?” De e helyett a legtöbben pszichiáterhez mennek, pszichológushoz mennek, prédikátorhoz mennek, és így tovább. Soha nem kapják meg a helyes választ, mert az előbb említett emberek azt mondják el neked, hogyan kell foglalkozni a hatásokkal.

      Elmész az orvoshoz, és azt mondod, „Amikor így tartom, fáj a karom.” Úgyhogy az orvos azt mondja, „Ne tartsa úgy!” És ez az, amit mindannyian csinálunk. Külső eszközöktől várunk válaszokat, és a világtól soha nem kaphatsz választ a problémáidra vagy akármire, mert a világ folyamatosan változik. Egyik alkalommal a válasz lehet emilyen, és más alkalommal a válasz lehet amolyan, függően a körülményektől, függően az időtől.

      Például, ötven évvel ezelőtt, ha meghűléssel orvoshoz mentél, vért vettek tőled. Mindenféle antibiotikumokat adtak, és minden olyasmit adtak neked, ami akkoriban divatban volt. Ha ma megfázol, mást csinálnak. Minden változik, és az emberek azt fogják csinálni, ami divatban van abban az időben, de a valódi válasz a te bensődben van. A megoldás rajtad belül van. Mégis hibás módon fogsz hozzá, mert amikor egy probléma megoldását keresed, akkor azt egy másik problémával teszed, az elméddel. Nem tudod elmédet használni probléma megoldására, mivel az elméd a probléma okozója, először is. És nem kérhetsz meg senki mást a megoldásra, mert ők a saját elméjüket használják, hogy olyan megoldással álljanak elő számodra, amit ők helyesnek gondolnak.

      A válasz természetesen az, hogy ismerd meg Énedet. Amikor figyelmedet nagybetűs Énedre összpontosítod, a probléma automatikusan megoldásra kerül. Hogyan összpontosítod figyelmedet az Énedre? A „Mi vagyok én?”, vagy „Ki vagyok én?” kérdés feltételével. Egyszerűen kérdezd meg, „Ki vagyok én?” amikor bármi olyan bekövetkezik az életedben, amin változtatni kívánsz. Olyan dolgon ne próbálj változtatni, ami zavar téged! Még ha sikerül is, másutt fog előbukkanni. Menj egyenesen a forráshoz! „Mi a forrása a lehangoltságomnak? Én. Én vagyok lehangolt. Ki az én, ami lehangolt? Honnét jött?” Soha ne válaszolj! A kérdés föltevésekor csak vegyél föl egy figyelő attitűdöt, és a válasz érkezni fog hozzád, miszerint, „A lehangoltság az énhez jön. Az én érzi magát annak. Az én rendelkezik avval.” Majd föl kell ismerned, hogy az ’én’ az, ami rendelkezik vele, mivel te csupán azt mondtad, „Az én rendelkezik vele.” Tehát az ’én’-nek van problémája, nem neked.

      Mindig a személyes én az, ami a problémával rendelkezik. Annak abszolút semmi köze tehozzád. Csupán ennek megértése által fölébredsz. Az ’én’ nem az Én. A személyes én az ego. Úgyhogy, amikor azt mondod, hogy „Nem érzem jól magam, nem érzem nem boldognak magam, aggódok”, vagy bármi mást az életben, még mindig a személyes énedről beszélsz. És személyes éned a kettősség világának a része. Ennélfogva, amikor azt mondod, „Jól érzem magam reggel”, az első dolog, ami azzal együtt jár, hogy nem szereted azt mondani, hogy „Rosszul érzem magam.”

      Ne akard használni azt a módszert! Akard azt mondani magadnak, hogy „Ennek semmi köze énhozzám. Az én érzi rosszul magát. Az én érzi jól magát.” Ez nem rossz angolság, ez csupán megmutatja neked, hogyan kell beszélni önmagadhoz. Az én el van különülve tőled. Semmi közöd az énhez. Csupán képesnek kell lenned látni, hogy az megoldja a problémádat. Ha kipróbálod, látni fogod, hogy igazam van. Amikor lehangolttá válsz, amikor rosszul érzed magad, amikor úgy érezed, valami nincs rendben, amikor mérgesnek érzed magad, vagy akármi, tedd fel magadnak a kérdést, „Ki érzi magát ennek? Az én.” Azután ismerd fel, hogy „Az énnek semmi köze hozzám.”!

      Tökéletességed mindig ragyog. Tiszta tudatosság vagy. Nem a személyes én vagy. Hadd legyenek a személyes énnek mindenféle problémái, amelyeket az választ! Az énnek semmi köze hozzád. De figyeld magadat, válj a tanújává a ténynek, hogy a személyes éné a probléma, és nem a tiéd! Ez minden, amit tenned kell. Csak figyeld és nézd intelligens módon, és lásd, honnét jön a probléma!

      Azután tedd föl a kérdést, „Ha a személyes éné ez a probléma, és nem az enyém, honnét jött a személyes én, hogy azt éreztesse velem, hogy problémám van?” Ez a rejtély. Ne próbálj okos lenni, és válaszolni a kérdésre, mert az az egód válasza lenne. Tedd föl magadnak a kérdést, „Honnét jön a személyes én?” Vagy kérdezheted csupán azt, hogy „Ki vagyok én?”, illetve „Mi vagyok én?” Soha ne válaszolj, mégis észlelni fogod, hogy valami nagyon érdekes történet veszi kezdetét, amikor eljutsz ahhoz a szakaszhoz. Észlelni fogod, hogy kezded magad egyre jobban, és jobban, és jobban érezni, és még nevetni is kezdesz magadon.

      Miért? Mert személyes énednek a forrásához mész. És személyes énednek a forrása az abszolút valóság, a tudatosság. Ami azt jelenti, természetesen, hogy személyes éned nem létezik. Soha nem is létezett. Egy optikai illúzió. Nincs személyes éned. Ha pedig nincs személyes éned, semmi olyan problémád sincs, ami annak a velejárója. Ez azt jelenti, hogy nem vagy a test-elme jelenség. Nem vagy a cselekvő. Nem vagy a szenvedő. Nem vagy az a személy, akinek gondolod magad. Mert mindezek a dolgok a személyes énhez kapcsolódnak, és ha az eltávozik, minden vele távozik, és te teljesen szabaddá válsz.

      Azután elkezded érezni a mindenütt jelenvalóságot, mert igazi Éned nem személyes. Igazi Éned az univerzumnak az Énje. Igazi Éned minden. Minden az Én. Felismered, hogy a tested valamiféle lenyomat az Éneden, de saját hatalommal nem bír. Még csak nem is létezik. Az Én létezik. A tudatosság önmagaként létezik, és nem a testként. Honnét jön a test? Ha a test nem létezik, miért látom azt? Tedd föl a kérdést magadnak, „Ki látja azt?” és visszakapjuk a személyes ént. Mert a válasz az, hogy „Én látom azt. Ki vagyok én?” Visszatértél a személyes énhez megint.

      Nem látod? Ha a személyes én eltávozik, nincs test, nincs elme, egyedül tudatosság van. De amíg a testnek hiszed magad, addig létezik személyes én. Következésképpen nem mondhatod, hogy „Testként megjelenő tudatosság vagyok.” Ez helytelen. A tudatosság nem jelenik meg semmiféle testként. Nincs rá szüksége. A tudatosság mindig öntartalmazó tiszta tudat. Valami, amiről még csak beszélni sem tudunk, mert nincsenek szavak a leírására. Valami, amit neked magadnak kell felfedezned. De azt bizton állíthatom, hogy semmi köze a testedhez. Semmi köze a tapasztalataidhoz. Semmi köze a karmához. Semmi köze az Istenedhez. Semmi köze az univerzumhoz. Semmi köze az önmegvalósításhoz, vagy megszabaduláshoz. Az csak van. És túl van a mi véges gondolkodásunkon. Nincsenek szavak a végtelen leírására.

      Elegendő, ha megszabadulsz a testre, az elmére és az énre vonatkozó összes koncepciódtól. Minden be fog következni magától. A te feladatod az, hogy szabadulj meg az én koncepciójától. A te feladatod az, hogy szabadulj meg az ideától, hogy te egy test vagy, és hogy te egy elme vagy, és hogy te egy cselekvő vagy. Állandóan tartsd észben, hogy ami testként jelenik meg, az mindent meg fog csinálni, amit neki önmagától megtenni feltételezett, de annak semmi köze hozzád. Ha csak egyetlen napra látni tudnád azt, meglepődnél azon, ami történik veled.

      Végezd el holnap ezt a kísérletet! Amikor fölébredsz, és éppen kinyitod a szemed, és kikelsz az ágyból, ne tekints önmagadra testként! Más szóval, válj csupán éberré, amiként a Buddhizmus tanítja! Figyeld magad, ahogy kikelsz az ágyból! Figyeld magad, ahogy a fürdőszobába mész! Figyeld magad, ahogy fogat mosol! Ami elmondani próbálok neked az, hogy a tested csinálni fog mindent, a segítséged nélkül. Csak amikor azonosulsz a testtel, vagyis a testként jelennek meg a problémák. De ha nem azonosulsz a testtel, boldog leszel. Mivel a boldogság a te igaz természeted. Valóban boldog. Nem azért boldog, mert valami az utadba került, amit szeretsz. Boldog-boldog leszel, minden ok nélkül. Csak úgy boldog leszel. Nem fogsz nevetni folyton, vagy hisztériássá válni miatta. Csupán egy természetes örömöt fogsz érezni. Még a tested is úgy fog tűnni, hogy végzi a dolgát.

      Ez az elektromos ventilátorról mondott példázathoz hasonlít. Kihúzod a csatlakozót, de a lapátok még forognak. Tehát, amikor a kísérletet végzed, és nem fordítasz figyelmet a testedre, kihúzod a csatlakozót, és figyeled a testedet, ahogy végzi a dolgát. A dolga után fog menni, egészen addig, amíg az szükséges, amíg a kiutalt idő el nem jön, amikor lehull, és leesik, és te megszabadulsz tőle.

      Vagy a lapátok abbahagyhatják a forgást, mielőtt a test lehull, és te teljesen az Énbe merülsz. Akkor ez egy teljesen különböző labdajáték. Ennek elmagyarázása megnehezül, mert nem vagy többé a test, a test mégis megjelenik az emberek számára, hogy lássák azt. Valóságosnak tűnik. De te a kétség árnyéka nélkül tudod, hogy nem létezik test, hogy senki, senki nincs otthon. Nem létezik elme, és nem létezik cselekvő. És az emberek, akik beszélgetnek veled, és azt mondják, „De én látom, hogy cselekszel. Látom, hogy gondolkodsz, és látom a testedet.” Tehát a példa, amit adtál nekik, az elektromos ventilátoré. Kihúzod a csatlakozót, de a lapátok még forognak. Úgyhogy látod, hogy a test még funkcionál. Az történt veled, hogy beléptél a tudatosság negyedik, ébredésen túli, alváson túli, álmodáson túli állapotába. Kiterjesztetted a tudatosságodat.

      Tehát a lényeg, amit csinálni próbálok, ez. Nem kell félned, hogy el fogsz veszíteni valamit, ha a tudatosság negyedik állapotába mész. Néhányan azt mondják, hogy nekik családjuk van, és ők azt gondolhatják, „El fogom veszíteni az érdeklődésemet a családom iránt, el fogom veszíteni az érdeklődésemet a munkám iránt, el fogom veszíteni az érdeklődésemet a gyermekeim iránt, el fogom veszíteni az érdeklődésemet...” Ez nem így működik. A tested ugyanaz lesz, mint az azelőtt, ami a megjelenést illeti. Jobb munkát fogsz végezni, mint valaha az életedben. Szeretet-teljesebb leszel. Kedvesebb leszel. Több lesz benned a részvét, ami a testedet illeti. Mégis rá fogsz ébredni, hogy „Én az Én vagyok. Az én vagyok az Én.”, ugyanazon dolgok. „Én az én vagyok vagyok.” Ez nagyon világos lesz számodra, és az életedet egyszerűvé fogod tenni. Nem fogsz reagálni. Nem fogsz hibát találni. Nem fogsz reagálni. Egyszerűen Éned leszel, és boldogabb leszel, mint valaha voltál az életedben.

      De ismétlem, semmi nincs, amit fel kellene adnod. Semmi nincs, amit el kellene veszítened. Néhányan azt gondolják, hogy megcsömörlesz a világtól, és remetévé válsz. Ez nem így van. Nem látod, hogy a világtól való megcsömörléshez kell maradnia valakinek, hogy megcsömörlötté váljon? És ha senki nincs otthon, nem tudsz megcsömörleni semmitől. Így akárki odajön hozzád, és azt mondja neked, hogy „Meg vagyok világosodva, és utálom a világot. Semmi közöm többé az emberekhez. Mostantól magamnak kell, hogy éljek.”, mosolyogj rajta, és ismerd föl, hogy az illető rosszabbul van, mint előtte, mert maradt egy én, aki személyes. Azt mondják neked, „Egyedül kell lennem. El kell menekülnöm a világból, és egy hegy tetején kell élnem.”

      Egy önmegvalósított lény akárhol lehet. Nem törődik vele, hol él. Lehet a piactéren, és lehet ugyanolyan boldog, mint azok, akik egy ásramban élnek. Ez nem jelent semmiféle különbséget. Ő akárhol van, otthon van, és mindig tele van örömmel. Lehetne Irakban, és bombázhatnák őt. Nem jelentene számára problémát. Bombázzák, bombázzák. Ő nem, ő nem. Nincsenek preferenciák. Minden jól van, és minden úgy bontakozik ki, ahogyan kell.

      Tehát, felmerül a kérdés, „Miért kell mindezekbe a bajokba kerülnöm, így tudok önmegvalósítottá válni?” Ez valójában egy tudatlan kérdés. Emlékezz, hogy valódi természeted fény, tudatosság, sat-chit-ananda. Ne törekedj az önmegvalósítottá válásra! Egyszerűen megszabadulni akarj a dologtól, ami azt mondja neked, hogy nem vagy az! Valakitől hallottad, vagy egy könyvben olvastad, illetve egy korábban gyakorolt szádhana miatt, hogy a megszabadulás a májá álma véget érését jelenti. És megjelölted, hogy a májá micsoda, fölismerted, hogy az illúzió, azt akarod, hogy az véget érjen. Úgyhogy a gyakorlást helyezed az első helyre az életedben. Bármi az első az életedben, ebben a pillanatban, az te vagy. Gondolj bele, mi a fontos a számodra, és az az életed, mivel azt választottad!

      De ha megszabadulttá és felébredetté akarsz válni, és fel akarsz Énedbe ébredni, akkor mentálisan tagadni fogsz mindent, amit csinálni kell a személyes éneddel. Az az elmédben kezdődik. Ne próbáld a dolgokat fizikailag megváltoztatni! Emlékezz, ha a dolgok fizikai megváltoztatásával próbálkozol, viselned kell a következményeket! Minden az elmédben kezdődik és végződik.

      Elkezdesz kíváncsiskodni, vagy kutakodni az én után, hogy hová megy minden éjszaka, amikor elalszol. Hová megy az én? És honnét merül fel? Amikor először felébredsz, ott, abban a pillanatban nincs én. De az ébrenlét során összes problémádnak, összes bajodnak, összes világi dolgodnak a tudatában leszel. Az én ébren van. Érzem ezt, érzem azt, érzek mindent. Hol volt az én azt megelőzően? Hová ment, mielőtt felébredtem? És ahogy álomba zuhansz, az ugyanaz a dolog. Mivel tudod, hogy elalvás előtt az én elhagy téged. Hová ment? És mélyen alszol, az én nélkül. Az ezeken a dolgokon való gondolkodásod, az énen való töprengésed színtiszta meditáció. Ez a legmagasabb meditáció, az én követése annak forrásába.

      Kinek van szüksége ezekre a világi dolgokra? Ki érzi sérültnek magát, amikor azok eltávoznak? És ki érzi boldognak magát, amikor birtokolja azokat? Nézz a kötöttségeidre! Válj tudatossá arra, ami valójában vagy! Lásd, mi zavar a legjobban, mi bosszant, mi gerjeszt haragra, mi tesz nyugtalanná téged! Figyeld önmagad! És mindig realizáld, és én meg fogom ismételni újra és újra, és ezt állandóan mondani fogom neked, hogy mindig legyél a tudatában, hogy ami az énnel történik, az nem te vagy. Te nem vagy az én. Tudatosság vagy. Sat-chit-ananda vagy. Abszolút valóság vagy, tiszta tudatosság vagy. Az a te igazi természeted, és az az, aki vagy. Nem vagy az én. És az út, ahogyan felfedezed, hogy mi a te igazi természeted, a személyes én követése annak forrásába. A forrás megtalálása, ahonnan az én fölkel, és a forrás megtalálása, ahová az én lenyugszik. Ahogy ezeket a dolgokat gyakorlod, színtiszta meditációt gyakorolsz, és szabad leszel.

      Bármilyen kérdés?

      SF: Robert, van egy kérdésem. A „Ki vagyok én?” kutatás, és az „Én vagyok” megerősítés közül melyik hatásosabb vagy gyorsabb, vagy ezek ugyanolyanok? (R: Ez a személy érettségétől függ. Ezek különböznek, használd az „Én vagyok”-ot!) Szerintem jobb egy mantrát mentálisan mondani, mint vokálisan. Ez szintén az „Én vagyok”-ért sír? (R: Minél jobb mentálisan mondani?) Mentálisan, mint fennhangon mondani. (R: Ez mindegy. Amikor magadban mondod, egész nap mondhatod, illetve amikor emberek vagy más dolgok vannak körülötted. A hangos kimondásakor magadban kell lenned.) (nevetés)

      SF: Másik kérdés, amit fontosnak gondolok, a kántálás előnyösebb, mint zenét hallgatni? Az aumra, vagy a hasonló típusú zenékre gondolok.

      R: Ez megint a személytől függ. A kántálás nagyon-nagyon jó. A kántálás célja az elme egyhegyűvé tétele. Így realizálni tudod, hogy csöndben vagy, és nyugodt vagy, és még mozdulatlan vagy, és képes vagy ülni a csöndben. Amint azt tudod, amikor körülbelül tizenöt-húsz percen vagy fél órán át kántálsz, nagyon kellemesen és nagyon kipihenten érzed magad, és mentálisan nagyon nyugodt vagy. Elméd nyugodttá válik. Az után sokkal behatóbban figyelheted az elmédet. Kántálást követően komolyabban teheted föl a „Ki vagyok én?” kérdést, és az mélyebbre fog hatolni az Énbe. De amikor világi dolgokat művelsz, hazafelé utazol a munkából, például. Az eszed a tévén jár, és akkor kérdezed meg, hogy „Ki vagyok én?”, akkor az felszínesebb. Nem hatol elég mélyre. De amikor kántálsz egy ideig, és az után mondod, hogy „Ki vagyok én?”, vagy az után mondod, hogy „Én vagyok”. Akkor sokkal mélyebbre hatol a tudatosságba. (SF: Tehát a kérdés a következő: Jobb-e a kántálás a zenehallgatásnál?) Én úgy gondolom, hogy igen. Mert a kántálással a teljes lényed bevonásra kerül.

      SK: Robert, csak egy a test tudatosság elvesztésével kapcsolatos kérdés. Úgy látszik, hogy reggel úgy látszik, hogy valódi test tudatosság van jelen, és ahogy a nap halad előre, valahogy elveszítem azt.

      R: Nos, amikor reggel figyeled magadat, és test tudatos vagy, kérdezd meg magadat, hogy „Kihez jön ez? Ki érzi magát ennek?”, és aztán az fog jönni hozzád, hogy „Én érzem magamat ennek.” Én érzem, hogy a test vagyok. Kérdezd magadat tovább, „Ki az én, amely érzi, hogy ez a test?” Aztán érkezni fog a válasz, „Én érzem.” Így kérdezd meg, „Ki vagyok én?” Ez mindig a „ki vagyok én?”-hez megy vissza. És kövesd azt a forrásba, ismételgetve, hogy „Ki vagyok én?”

      SK: Úgy tűnik, mintha ez reggel a nap első felében világosabb lenne. Nem mondom, hogy folyamatosan érzem, de reggel még békét érzek, és aztán ez a délután felé haladva, illetve este csökkenni tűnik.

      R: Persze, mert a reggeli felébredéskor éppen mély alvásból érkeztél, és tudtodon kívül még a tiszta valóság állapotában vagy. Ahogy felébredsz belőle, még érzed a maradékát a valóságnak, amiben előtte voltál. Veled marad, így szomorúnak és tompának érzed magad reggel, de ahogy haladsz előre a napban, úgy vonódsz bele a napi tevékenységekbe. Háborúról hallasz, és emberi problémákról hallasz. Felveszed az emberi faj kollektív tudattalanját, és elméd valóban belevonódik a világba. Ilyenformán elveszíted a „ki vagyok én?”-t.

      De ha eleget gyakorolsz, és mindig elkapod magad, a nap időszakától függetlenül. Gondolkodáson kapod magad, a világba való belebonyolódáson kapod magad, és figyeled magad, és fölteszed a kérdést, „Kivel történik ez?” Úgy fogod találni, ahogy a heteid és hónapjaid telnek, hogy jókedvűbbé, békésebbé, lazábbá és boldogabbá válsz, és haladást fogsz tapasztalni. De ragaszkodj a gyakorláshoz minden körülmények között! Ne térítsen el semmi a gyakorlástól! És megint, ha nem tudsz gyakorolni valamikor, vagy ha belefáradsz a módszer gyakorlásába, válj a tanúvá! Válj figyelmessé! Figyeld, hogy elméd mit gondol, válj tudatossá arra, amit a tested csinál! Válj tudatossá a testben és az elmében lévő érzésekre! Azután megkérdezheted magadtól, „Kihez jönnek ezek? Kihez tartoznak ezek az érzések? Ki érzi ezt? Én érzem. Honnét jön az én? Mi az én? Ki vagyok én?” És mindig emlékezz, hogy az egész világ a személyes énhez kapcsolódik! Amikor megszünteted az ént, minden más vele fog menni, és te szabad leszel.

      ST: Robert, azt mondtad, hogy amikor abban a fajta tudatosságban vagy, akár bombázhatnak is téged, vagy más nézőpontból olyan eset is lehetséges, hogy egy Husszeinhez, vagy George Bushhoz hasonló vezető csinálhat dolgokat, ha a nem cselekvő próbál lenni. (R: Oké, tehát mi a kérdés?) Nos, lehetséges megvalósultnak lenni egy olyan pozícióban, mint azok az emberek?

      R: Ó, értem, hogyan érted. Egy önmegvalósult személy soha nem fog Szaddammá válni, ez lehetetlenség, mert megtisztítod a testedet bizonyos mértékben. Ahol az, ami a testnek tűnik, egyszerűvé, komplikációmentessé válik. A szükségleteid nagyon csekélyek. Nem keveredsz országok bombázásába, vagy ehhez hasonlókba. India ősi kézirataiban sok olyan királyról olvashatsz, akik megvilágosodottak voltak, és a történetek szerint évezredekig uralkodtak, és béke, szeretet és harmónia volt az országban. Tehát egy valóban megvilágosodott személy élete harmonikussá, békéssé, örömtelivé válik. Nem keverednek olyasféle dolgokba. Ez szükségtelen.

      SS: Azt mondod, hogy egy megvilágosodott lény nem lehet vezető manapság, mivel úgy tűnik, hogy az összes kormány korrupt, vagy nem egyenes. (R: Amit én mondok az, hogy te nem kerülnél abba a szituációba. Bele kellene, hogy vonódj a szituációba.) De a világ számára előnyös lenne, ha a vezetők megvilágosodott lények lennének, igaz?

      R: Éppen ellenkezőleg, mivel ez a megvilágosodás másokra való rákényszerítését jelenti, és ezt nem teheted. Hagynod kell, hogy a karma haladjon a maga útján. Amin azt értem, hogy hagyd békén a világot. Minél inkább fölébredetté válsz, annál kevésbé kell törődnöd a világgal. De mivel a világ te vagy, ez egy nagy paradoxon. Az Én az univerzum és a világ Énje, de a testednek mégsincs köze azokhoz. (ST: Amit a karma felvételéről mondasz. Ha egy megvilágosodott lény vezető volna, magára vehetné az egész nemzet karmáját?) Nem vesz magára semmiféle karmát, mert sohasem kerülne abba a pozícióba.

      SH: De voltak megvilágosodott lények azelőtt... (R: Igen.) És ők biztosan voltak vezetők.

      SG: A Gitában Ardzsúna a nagy harcos vezetővé vált. (R: Ardzsúna egy nagy harcos volt, de Krisna soha semmit nem csinált. Ardzsúna harcos volt, a harcosok osztályához tartozott. Nem volt fölébredett.) Megbocsáss? (R: Ő nem volt fölébredett. Krisna azt mondta neki, hogy harcoljon. De Krisna harcolt?) Ő azért harcolt, mert harcos volt. (R: Mert az volt, ami volt. De a megvilágosodott személy az önmaga. A megvilágosodott ember az Krisna. És ő nem harcolt.)

      SH: Ardzsúna a Koshotkájával azonosult. (R: Igen.) Azért kellett harcolnia, mert nem volt választása?

      R: Pontosan. Krisna soha nem harcol.

      (a tanítványok vitatkoznak ezen)

      R: Tehát, sosem fogsz olyan megvilágosodott személyt találni, aki olyasféle kondíciókba van bonyolódva. (SG: Akkor egy megvilágosodott személy micsoda?) Semmi! (SG: Igen, akkor arra gondolok, hogy ő se negatív, se pozitív módon nem működik közre, nem csinál semmit.) A jelenléte révén valójában ő fény a világban, azáltal, hogy nem tesz semmit, azáltal, hogy nem cselekszik.

      SJ: Nem kell leereszkedőnek lenni, de a felszínen úgy jelensz meg, hogy nagyon tevékeny vagy. A Dalai Lámát fogom itt felhozni. Ő igen tevékeny. (R: A Dalai Láma egy csodálatos személy, ahogy Ghandi és mások is. De egy önmegvalósított személy mindig az Én, és tényleg nem vonódik bele semmibe. De a test tűnhet úgy, hogy csinál dolgokat). Mint a Dalai Láma, például? (R: Igen.)

      ST: Ez az, amire gondoltam valójában, ami a kérdésem volt. Lehetsz önmegvalósított, és lehetsz mégis egy Szaddam Husszein, vagy egy George Bush? (R: Nem. Te nem lehetnél egy Szaddam Husszein, és nem lehetnél egy George Bush).

      ST: Miért nem vehetsz magadra karmát? (R: Ne maradjon semennyi!) Nem személyes karmára gondolok, hanem világ karmára. (R: Mert nem marad senki, aki magára vegye.)

      SG: A világban? (R: Nem, a személyben, ő azt kérdezte, miért nem tud egy megvilágosodott személy...) Nem akarja vállalni a felelősséget, ami nem az, ami ő azt követően?

      SF: Senki nem marad benne.

      SJ: Nem észlelhető karma, mert az már nem létezik.

      R: Léteznie kell valakinek, aki magára veszi a karmát.

      SG: Ha azon a módon gondoltad, akkor az megvilágosodott személy, mivel bárkinek lehet karmája? (SH: Nem létezik személy. A személy eltűnt.) A személy eltűnt, igen, de a személy létezik, mivel látjuk őt, és ő valóságos. (SH: Az az ideád, aminek látod.) Ő valóságos, mivel ha odamész, és felemeled a karját, van ott valami.

      R: Nos, az a te észlelésed.

      SH: Az a mód, ahogy ránézel.

      SG: Nos, azt gondolod, hogy az mindenkinek az észlelése. Mindegyikünk különbözőképpen észlel... (R: Igen.) ...de nincs végső szó, az én meglátásom szerint. (R: Fedezd fel te magad!) Bocsánat! (R: Fedezd fel te magad! Merülj önmagadba, és fedezd fel!) Ez olyan, mintha valóság volna, úgy beszélsz róla. És létezik egy mindennapi valóság is, az emberek belefáradnak, és szenvednek, és élvezik az ételt, és azután meghalnak. Szeretnék tisztelettel adózni mindkettő valóságnak. (R: Nos, tedd azt!) Te azt teszed? (R: Nem, te tudod ezt tenni, én nem teszem azt.) Igen, én teszem azt. (R: Jó.) Az ember meg tudja tenni azt. Az ember el tudja fogadni a valóságot, amiről beszélsz, ez mindenkinek választása, de léteznek szenvedő lények is, állatok, növények, emberek, boldog lények, akiket nem akarnék hiányolni. (R: Nos, akkor térj vissza újra, meg újra, és leld örömödet benne! A te választásod.) Rendben, nos, az is egy lehetőség. (R: Amíg ennek a világnak a dolgaiban örömödet leled, vissza kell térned újra, meg újra, és tapasztalnod kell azokat.) Úgy tűnik számomra, hogy az embernek tisztelnie kell a másik emberi lényt? (R: Természetesen, tedd azt! Senki nem mondja, hogy ne tedd. De te két különböző szintről beszélsz.) Igen, látom, hogy az egyik szint nem illeszkedik a másik felelősségéhez. (R: A viszonylagos világban gyakorolnod kellene a szeretetet, békét, harmóniát és boldogságot, ha az a karmád. De a te karmád lehet, hogy az, hogy gyilkossá válsz. Nem tudod megmondani. Ezért mondom, hogy ne vonódj bele a világba, hanem találd meg magadat először! És azután meglátod, mit teszel.) Először azt mondtad, nos, ha először megtalálom önmagam, és én megtalálom önmagam, akkor nem létezik én, akkor nincs semmi, amit tennem kell. (R: Akkor majd látni fogod, akkor majd gyere, és mondd el nekem! Találd meg önmagad, azután gyere, és mondd el, hogy mit akarsz csinálni!)

      ST: Lehetséges, Robert, hogy te elmondhatod, hogy van egy testem, és van egy világ? (R: Persze, hogy mondhatod. Bármit mondhatsz, amit csak szeretnél.) Azt próbálom elmondani az én nézőpontomból, hogy realizálom, hogy nem vagyok a test, de van egy testem, és van egy elmém. (R: Kinek van teste? Ki cselekszik?) Én cselekszem. (R: Ki vagy te?) Az alapja vagyok a tudatosságom összes módjának. (R: Ez az, amiről te azt gondolod, hogy vagy. De te tiszta intelligencia vagy.) Igen, de te nevezed annak, én viszont úgy érzem, hogy testemet és elmémet magamban kell, hogy foglaljam. Elmém több millió mérföldre ki tud menni egy csillaghoz. Az több millió mérföldre van innen, és mintegy kapcsolatot létesítek azzal az élettel. (R: Az elmédben.) Az elmémben. Igen, az elmémben csupán, de...

      R: Tehát, amikor önmagadon dolgozol, és meghaladod az elmét, szabaddá válsz attól. (ST: Igen, és azt is érzem, hogy asztrálisan ki vagyok vetülve. Mit mondasz erről?) Azt, hogy ez a te elmédben van. Mindez a te elmédből jön. Azok okkult játékok, amiket te játszol. A szabaddá válásod akadályát képezi, ha az okkult világgal való azonosulást fenntartod. Menj túl azon! (ST: Vagyis azt mondod, hogy a lélek még része az elmének.) Igen, a test, a lélek, Isten, a földönkívüliek, a planéták, a szellem mind az elméből jön. Amikor az én eltávozik, mindezek a dolgok szintén eltávoznak. (ST: Mi tart téged lokalizálva?) A te hited az, hogy te a test vagy. (ST: Te nem vagy a test, és mégis lokalizált vagy?) Újra visszatérünk a játékhoz. Az a te észlelésed.

      SG: Nos, jó, hogy ezt mondod, nos, hogy az a te észlelésed, de ez még mindig nem a végső válasz. Ez egy vélemény. (R: Kinek a véleménye?) Nos, a tiéd? (R: Nekem nincs véleményem.) Nos, te csak azt mondtad neki, hogy amit mondtál az csupán észlelet, vagyis az a te véleményed? (R: Azt mondtam neki, hogy az az ő észlelése, de ez nem vélemény, hanem tény. Viszonylagos tény, mert az az, amit ő éppen most lát.) Igen, vagyis ez a pillanat egy tény az ő számára. (R: De én nem véleményekről beszélek. Én az ő szintjén válaszolok. Az az ő észlelése.) Nem gondolod azt a te véleményednek. (R: Nem.)

      ST: Vagyis, az igazság, szépség és jóság tény, a te tudatosságod állapotának a ténye, ugye? (R: Nem.)
Nem tény? Akkor miért teszel különbségeket, mikor azt mondod, hogy a megvalósult ember nem lehet vezetője a világnak? (R: A te kedvedért teszek különbségeket.) De hát azt mondtad, hogy lehetnél akárhol a piactéren, de sohasem lehetnél egy George Bush vagy egy Husszein? (R: Nem, én nem lehetnék.) Miért? (R: Mert nem létezik senki, hogy az legyen.)

      SH: Ez a végső válasz.

      SG: Vagyis nem létezik senki, hogy az legyen, vagyis nem lehetnél Michelangelo vagy Leonardo Da Vinci sem. (R: Ez így van.) Így tehát, ez az egész ugyanaz az egyenlet? (R: Pontosan.)

      SF: Tudod, megkerestem a ’viszonylagos’ szót a szótárban, a viszonylagos szó valójában nem ezt jelenti. Az én szótáram azt mondja, hogy a viszonylagos másvalaminek a létezésétől függ. Maga a szótár mondja, hogy „Viszonylagos az, ami létezni látszik.” De ön-függetlenséggel nem rendelkezik.

      R: Igen. Amikor abszolút terminusokról beszélünk. Nehéz ezt elmagyarázni. Amit teszek az, hogy a te terminusaid szerint próbálok válaszolni. Ahogyan te észleled azt.

      SH: De a te esetedben senki nem maradt, hogy bármilyen szakaszban legyen, pont. (R: Én teljesen üres vagyok.) Ez igaz, senki nincs ott. (R: Senki nincs otthon.) Vagyis nem lehetséges, hogy az bárki vagy bármi legyen? (R: Így van. De ha úgy beszélnék, mint a legtöbb ember, nem értenéd, amiről beszélek. Így a te terminusaid szerint válaszolok neked.)

      ST: Hallgattam Jim Kline-t, és ő hozzád hasonló módon beszél, de ő azt mondja, hogy neki van teste, és van elméje, és akkor használja azokat, amikor neki tetszik.

      R: Jó neki. Mit tudok tenni?

      SF: Nagyon egyszerű, nem kell hinned Robertnek, és nem kell hinned Jim Kline-nak, mehetsz és felfedezheted magad, és aztán láss! (SJ: Igen, egyikőtöknek sem hiszek.) (nevetés)

      SG: De én azt gondolom, hogy a mi esetünkben a megértés mindenben ehhez kötött. (R: Nos, a lényeg egyáltalán nem a megértés.) Olyasformán. (R: Ha megérted, akkor lett egy problémád.) (a tanítványok nevetnek) Mit mondtál? Nincsenek problémák, azt mondtad? (R: Nem, azt mondtam, ha megértesz valamit, akkor lett egy problémád.)

      ST: Robert, miféle tapasztalat a te napi tapasztalatod? Mi történik? Még megvannak az érzékszerveid, nyilvánvalóan látsz, és engem nézel. (R: Akármi történik, az történik.) Igen, oké. (R: Akármi történik, az történik.) De még rendelkezel ugyanazokkal a funkciókkal, miben tér el az én testemtől, az én testem még rendelkezik a vételi és adási funkciókkal. Olyan, mint egy adóvevő állomás. (R: Nincs különbség az én testem és a te tested között.) Igen, jól van. Még funkcionálsz, igaz? (R: Az az, amit te látsz. Az a te észlelésed.) Nem, én arról beszélek, hogy mi a te tapasztalatod? (R: Nincs tapasztalatom.) Nincs. (R: Nincs.) Semmilyen. (R: Nincs.) Mondjuk, a tested most hatalmas fájdalmat érez. Gyötrelmes fájdalmat. (R: Mihez kezdjek vele?) Milyen lenne az a számodra? (R: A testem szenvedne, ez az, ahogyan számodra megjelenik.) Nem, nem, nem az én számomra, a te számodra, úgy értem. (R: Miattam ne aggódj, az az, ahogyan te látod azt.) De én téged kérdezlek, mi történne, mit tapasztalnál? Ha gyötrő fájdalmaid lennének? (R: Minden olyat tapasztalok, aminek a tapasztalását elvárod tőlem.) Nem. Én nem magamról beszélek. Én téged kérdezlek, mi a te tapasztalatod? (R: Ahhoz neked van közöd, mert te észlelsz engem úgy, ahogy önmagadat tapasztalod.) Azt mondod, neked nem lehetnek fájdalmaid? (R: Senki nincs, hogy fájdalmai legyenek.) Senki nem létezik. (R: De a test úgy fog megjelenni, mint aminek fájdalmai vannak.) (Robert vizet iszik)

      SG: Érezted a vizet. Érezted, ahogy a víz megérintette a szádat? (R: Persze.)

      SF: Számomra ez teljesen világos. Megkérdezhetem tőled, „Mi a valódi kérdés, hogy mi zavar téged?” (ST: Nem tudom, mit értesz ez alatt.) Úgy értem, vannak egyenes kérdések, és vannak kérdések, amelyek nem túl egyenesek. Te mit keresel valójában? Úgy vélem, hogy a te igazi kérdésed a kérdés mögött van. (ST: Nem tudom, nincs véleményem, csak azért vagyok itt...) Néha azért nem kérdezünk szabatosan, mert valami mélyet akarunk megtudni. Azért kérdezünk, mert...

      SJ: Nem vagyunk a tudatában, hogy Robert mit ért alatta. (Robert beszédei)

      SF: ...Jól van, lehet, hogy ez a helyzet. (SM: Az a cél). Igen.

      SH: Hihetetlen, hogy valaki valóban teljesen, maradéktalanul tud nem azonosulni a testével és az elméjével. (a tanítványok egyetértenek) Ő nem tudja ezt elfogadni, és folyton vitázik, és kérdez, és kérdez, védelmezni próbálja magát. (R: És az jó.) És ez az, ahol ő van, és ez nagyszerű. Ez az, amiért itt vagyunk.

      ST: Úgy gondolom, hogy igazam van, tudod. (SH: Persze, igazad van!)

      R: Az jó.

      (szalag sérülés)

      SF: Elfogadod Robert tanácsait, és dolgozol magadon? (ST: Személyes kérdéseket intézel hozzám?) Igen személyes kérdést teszek fel neked. (ST: Nem fogok válaszolni, mert nem azért vagyok itt, hogy engem kérdezzenek.) Rendben.

      ST: Igen, de én nem azért jövök ide, hogy tőled kapjak javaslatot, Robert miatt vagyok itt.

      SJ: Mindannyian Robert miatt vagyunk itt, és ne figyelj arra, amit ő mond, mi hasznodra válna, csak csináld, csak folytasd ezt, tudod. Talán várhatunk Robertre odakint, amíg nem vagy kész figyelni.

      R: Nem, ő még csak harmadszor van itt, hagyjátok, hadd legyen ott, ahol van!

      SH: Ő csupán annyit hall, amennyit ezen a ponton meghall. Nem siettetheted a folyamatot. (R: Persze.) Jól csinálja.

      SG: Különböző tanítók szegezik nekem a kérdést, miért vannak az észlelések? Vagy az észlelés az, hogy nincs észlelés? Miért nem foglalja magába, ahelyett, hogy kizárná. Úgy látszik számomra, hogy a „ki vagyok én?”kérdés az, ami a legmélyrehatóbb, túlfejlődik mindenen. Ha válaszolsz a kérdésre, bele kell foglalnod mindent a világon. És a végén nem tudom, mert nem érkeztem el a végéhez. Ez nem kizáró kérdés, hanem egy magába foglaló kérdés?

      R: Nézd, a következő történik. Ahhoz, hogy belefoglaljon valamit, kell, hogy legyen valaki, hogy elfogadjon, vagy valaki, hogy figyeljen, vagy valaki, hogy vitatkozzon. De ha senki nem létezik, semmit nem kell beleérteni, hová menne? Nem marad hely... (SG: Akkor nincs kérdés akkor?) De igen, a te számodra van kérdés. (SG: Senki nem létezik?) Senki nem létezik, hogy válaszoljon. (SG: Akkor szubjektum és objektum nem léteznek?) Nem, nem léteznek.

      SG: Nincs szubjektum és objektum. Kíváncsi lennék, mikor lett az a kérdés először föltéve, ismert, hogy mikor tették föl a „Ki vagyok én?” kérdést, amely minden filozófia, vallás, pszichológia alapkérdése? Mikor tették föl először, mert úgy tudom, Ramana Maharsi volt az első, aki föltette ezt a kérdést, de őt megelőzően mikor tették föl?

      R: Ez évezredekkel ezelőttre nyúlik vissza, amikor az illúzió először alászállt. (SG: Amikor micsoda?) Amikor az illúzió először alászállt.

      SF: Meglehetősen sok ezer éve, valószínűleg. (nevetés)

      SG: Ő nem tesz fel semmilyen konkrét kérdést? (R: Hmm?) Ez itt. (R: Ő tud.) Ő tud? (nevet) (R: Elmegy aludni, és boldog.)

      R: Oké, maradjunk csöndben pár percig!  Helyezkedjetek el kényelmesen! Összpontosítsátok a figyelmeteket a légzésetekre! Figyeljétek a légzéseteket! Váljatok a tanújává a légzéseteknek!

      (hosszú szünet)

      Béke. Ne feledjétek szeretni önmagatokat, imádni önmagatokat, imádkozni önmagatokhoz, leborulni önmagatok előtt, mert Isten benned él, te-ként. Mindnyájatokat szeretlek. Béke.

      (szalag vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Február 27)
Megtekintések száma: 235 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]