Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: A világ a mozifilmed - 90. átirat

A világ a mozifilmed

 

90. átirat

1991. szeptember 1.

 

      Robert:  Óm, sánti, sánti, sánti, Óm. Jó napot kívánok! Köszöntés és üdvözlet! Szívem egészével üdvözöllek benneteket! Jó megint veletek lenni.

      Ha az első princípiumban honolsz, akkor minden az elme kiáradása, és életedben minden előre el van rendezve, nem lennének problémáid. Hogy lehetne probléma, mikor átlátod, hogy minden előre elrendezett, predesztinált, és minden, ami az életedben predesztinált, elméden keresztül kerül kivetítésre. Más szóval, a világ, amit nézel, figyelsz, egyszerűen a mozifilmed. Valahányszor a világra nézel, mozifilmet mutatsz magadnak. És mindazok a dolgok, amiket látsz, a te mozid. Hozzád tartozik minden, senki máshoz.

      Semmi nem csak történik. Már minden megtörtént. És úgy tűnik, keresztülmész egy mozifilmen, ahol a dolgok történni tűnnek, de igazából te vagy a mozigépész, és te vetíted a tündérmesédet. Az idea az, hogy szabaddá kell válni, megszabadulttá kell válni. De hogy tudnál szabaddá, és megszabadulttá válni, mikor a világ hat rád, amikor mindig machinálsz, és tervezel, és kritizálsz, dühössé válva, reagálva? Hogy tudnál szabaddá válni?

      Mélyen belevonódsz az élet szituációiba, mintha azok örökké tartanának. Ismerd fel mostanra, hogy az egyetlen dolog állandó életben, a változás! Sem-mi soha nem marad ugyanúgy. Úgyhogy, minek azonosulni a külső világgal?

      A bölcs személy békén hagyja a külvilágot. Nagyon kevés köze van a külső világhoz. Begyakorolták, hogy mikor megpillantanak egy szituációt, nincs reakció, nincs azonosulás. Sebezhetetlenné válsz. Nem tudnak sebezni többé szavakkal, tettekkel, bármivel. Akárhol találod magad, oda teszed magad. Senki nem felelős azért, ami történik veled. A megjelenés szerint az emberek felelősek, mivel a látszat szerint mindig emberekkel vagy kölcsönhatásban. De ez mind tervezett.

      Mintha színész volnál, és előadásra próbálnál. Majd eljátszod a szerepet. Valójában nem válsz dühössé a színésztársaidra, mivel tudod, hogy ez játék, ők is mind szerepet játszanak. Az élet épp olyan, mint az. Ez egy előadás, játssz! Ahogy az egyesszámú előadásról kijössz, az határozza meg, hogy visszamész-e a kettes számú előadásra, vagy szabaddá válsz az egésztől. A kettesszámú előadás az, amikor újjászületsz, és további tapasztalatokon mész keresztül. Folytatod a játékot. Nem tanultál meg befelé fordulni, mélyen önmagadba merülni, és szabaddá válni. Személyhez, helyhez, illetve dologhoz kötötté válsz. És megint megöregszel, és eljön az ideje a hármas számú előadásnak. Mindvégig felelőse vagy a cselekedeteidnek.

      Ha csupán békén hagynád azt, ha csupán meg tudnád érteni, hogy valójában senki nem tud megsebezni, valójában senki nem tud tenni veled semmit! A megjelenés lehet az, amiről ők tudnak, de neked mindig úgy kellene tekintened elméd mély rejtekében, hogy ez csupán játék, előadás. Ha reagálás nélkül mész keresztül a játékon, nem kell újabb szerepet vállalnod. Szabaddá válsz. De ha kitartasz a reagálás mellett, nem számít, hogy a szituáció mi. Reagálsz, mikor prekoncepcionált ideáid vannak, mikor azt hiszed, hogy valaminek valamit bizonyos módon kell csinálni, amikor azt hiszed, hogy az emberek meg akarnak sebezni, a dolgok elromlanak valahol. Amikor folyton áskálódsz, és tervezel, és nem vagy spontán, az szerepjátszás. És természetesen, amikor reagálsz, lesz egy további reakció a másik oldalról. Ennek sosincs vége. Tovább folyik. Ez kollektív, és individuális.

      Sem-mi nem az, ahogyan megjelenik, vagy nem változna. Az egész univerzum tükröződés az élet képernyőjén. Minden tükröződés, a testedet, a gondolataidat, az érzéseidet is beleértve. Ezek mind hazugságok. És valójában nem léteznek.

      Amikor odáig megyek, hogy azt mondom, valójában semmi nem létezik, nem okollak amiatt, hogy ingerültté váltok kicsit miattam, mivel tudom, hogy néhányatok milyen életen mentetek keresztül, és hogy sebeket szereztetek. Történtek bizonyos dolgok az életetekben, így hogy tudok itt ülni, és azt mondani, hogy sem-mi nem létezik? Próbáljátok észben tartani, hogy amiről beszélek az nem egy könyv, amit olvastam, vagy olyasmi, amit másoktól hallottam! Ez az én közvetlen tapasztalatom. Nem létezik világ. Soha nem létezett világ. És soha nem fog létezni világ. Az egész pszichoterápia, amin keresztülmész, az egész karma, amin keresztülmész, mindezen perverz szituációk, amiken keresztülmész, nem léteznek. Soha nem léteztek, és soha nem fognak létezni. De a káprázat annyira erős, hogy itt ülsz, és azt hiszed, hogy a test vagy.

      Nem számít, hányszor mondom nektek, hogy nem vagytok a test, nem vagytok az elme, nem vagytok a cselekvő, mégis mindig a testként azonosítjátok magatokat. Mondhatjátok, hogy azért tesztek így, mert mindig énetekre gondoltok. Séta közben mire gondoltok? Magatokra. Igaz? Bármit csináltok, magatokra gondoltok. Lehet, hogy elveszítitek időnként, mikor tévét néztek, moziba mentek, sportoltok, de nem sokáig. Mikor a mozinak vége, mikor a sportnak vége, mikor amibe igazán bele voltál vonódva vége, visszatérsz az énedről való gondolkodáshoz.

      Amíg a testként gondoltok magatokra, szenvednetek kell. Az életben tapasztalatokon kell keresztül mennetek. Vagyis azon, ami ez a világ, a becsapott személy számára. Tapasztalat, utána tapasztalat, utána tapasztalat. Ennek nincs vége, amíg el nem jön a nap, mikor elég fáradttá váltok az egész dologtól. Ez az, amiért egyesek alól ki kell rántani a szőnyeget, hogy a gondolkodásnak ezt az útját elfogadják. Mivel amíg egy középszerű életet élnek, addig nem történik olyan sok rossz dolog az életükben, elégedetteknek tűnnek, és állandóan a humanitás javítását keresik, nem realizálva, hogy minden visszára van egy előre. Minden fentre van egy lent.

      Mindenféle dolgot kell tapasztalnotok, mikor azonosultok a test-elme jelenséggel. Ezért a tőletek telhető legjobbat kell tennetek, hogy transzcendálni tudjátok azt a fajta gondolkodást. És ez a gondolataitoknak az elkapása. Kapjátok el magatokat problémáitokra, a családotokra, a szükségeitekre gondolás közben, mikor arra gondoltok, hogy valahol valami rossz, mikor kételkedtek, gyanakodtok, aggódtok! Fel kell ismernetek, hogy mindegy, min mentek keresztül, testileg, mentálisan, gazdaságilag. Azok a dolgok mind mellékesek.

      Például, a test lesoványodhat, megöregedhet, rákban haldokolhat. Ezek semmilyen különbséget nem jelentenek. Nincs különbség egy csont és bőr, rákban haldokló személy, és Arnold Schwarzenegger között. Mindkettő szélhámos. A problémák akkor kezdődnek, amikor komolyan veszed. Amikor valaki más akarsz lenni, vagy egy másik életszituációban akarsz lenni, a probléma ekkor kezdődik igazán.

      Ha csak megtanulnád eltűrni, akármilyen szituációban vagy! Amit a minden szituációban való időzésen értek, a nem reagálásra utalok, az önsajnálat érzésének a hiányára utalok, illetve arra, hogy nem hasonlítod magad máshoz, hanem egyszerűen nevetsz magadon. Engedve, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Nem harcolva, nem próbálva megszerezni a legjobbat valaki mástól.

      Tudom, hogy amiről beszélek, néhányatok számára afféle hülyeségnek tűnik, „Ha nem állok ki a jogaimért, az emberek mindenhol át fognak lépni rajtam.” - mondjátok. Sosem fog így történni. Mert, amikor a jogaidért kiállva látszat szerint nyersz, akkor van igazán problémád. Hasonló helyzeteken kell keresztülmenned újra, meg újra, amíg le nem állsz, és békén nem hagyod a dolgokat, és egyszerűen nem reagálsz.

      Nem elfojtásra utalok. Félelmeidnek, problémáidnak, vagy bárminek az elfojtása esetén egy nap ki fog robbanni, és mindenféle dolgok fognak történni. Arra utalok, hogy transzcendálnod kell az életed, egy másik dimenzióba lépve, a dolgokat negyedik dimenzióban látva inkább, mint az ébrenlét, alvás és álmodás állapotában. Igazi Énedben időzve. Időzz igazi Énedben, amikor csöndessé válsz, amikor a gondolatok leállnak, amikor az emberek körülötted lehetnek káoszban, és zavarodottságban, lőhetik egymást, folyhatnak háborúk, de te nyugodt vagy, csöndes vagy, zavarhatatlan vagy! Nem tudsz úgy megjelenni, mikor nem vagy az. Nem tudod tettetni, hogy csöndes vagy, nyugodt és békés, mikor igazából sok benned a harag, és mindig kiállsz a jogaidért, és azt hiszed, hogy emberek a megsebzésedre törekszenek.

      Ennélfogva, dolgoznod kell magadon! A tested látszólag a gyár, a laboratórium, kísérletezz! Csak egy módja van a haladásnak, és az befelé vezet. Ne próbálj tenni semmit a világban való kibontakozásodért! A világ nem tehet érted semmit. Az csak saját Éneden belül van.

      Csütörtök este említettem, hogy a legtöbb ember nem tudja gyakorolni az ön-kutatást, mert nem fogadták el magukat, ami azt jelenti, hogy még nem távolították el a haragot, a kétségeket, a rossz természetet, az érzéseket. Ezek a dolgok még nem kerültek eltávolításra a továbblépés érdekében. Ha valóban kapcsolódsz ehhez a világhoz, és ez akkor van, mikor rossz a kedved, mikor állandóan reagálnod kell, mikor valamit hibásnak gondolsz, ez az, ami a világhoz kapcsol. Nagyon nehézzé fog válni számodra ön-kutatást gyakorolni, mivel egód oly erős, hogy mindig vissza fog húzni abba az élet szituációba, amin keresztülmész, a munkádba, amit lehet, hogy utálsz, mindig arra gondolsz, mindig zaklatott leszel tőle, családi problémák, testi diszfunkciók, dolgok hiánya, korlátozottsága, vagy bősége. Mikor túl sok dolgot birtokolsz, elméd mindig azokra a birtokolt dolgokra gondol, hogy nem fogod-e elveszíteni azokat, hogy kell-e vajon adót fizetned utánuk, úgyhogy az éppen olyan rossz, mint problémákon gondolkodni. Amíg gondolkodsz egyáltalán, súlyosan hibázol. Az elmének csöndessé kell válnia. Az éppen fennálló szituációtól függetlenül.

      Szóval, csütörtökön említettem, hogy az ön-kutatás tényleges elkezdése előtt, rendbe kell raknotok a házatokat. És két dologról beszéltem, amivel kapcsolatban néhányan reagáltak rám. Rámakrisna úgy beszélt ezekről a dolgokról, mint nőről, és aranyról. Ráma Krisna azt mondja, az írások szerint, hogy a nő, és az arany a két dolog, ami visszatart téged a megvilágosodástól. Az emberek azt gondolják, nőgyűlölő volt. De valójában a kéjvágyra, és a kapzsiságra utalt.

      Tehát, néhányan, akik felhívtak engem, azt hitték, hogy azt mondtam, hogy nem feltételezett az életedben szexuálisnak lenned, és hogy nem feltételezett, hogy birtokolj akármit. Ez tévedés. Semmi baj a szexualitással, amíg kontroll alatt tartod magad. Kontrollálnod kell a testedet. Ha kéjsóvár vagy, a tested irányít. Néhányunk azt hiszi, hogy a szexuális aktivitáshoz kéjsóvárnak kell lennünk. Ez nem igaz.

      Csak magamat tudom felhozni példaként. Mikor megvilágosodási tapasztalatomon átestem, mikor tizennégy éves voltam, az én-gondolat teljesen megsemmisült. Ha nincs én, mondanád te, akkor nincs senki, hogy szexuális legyen. És aszexuálisnak kéne lenned. Ez megint tévedés. Úgy tűnik, hogy a test sok tapasztalaton megy keresztül. Megházasodtam, született két lányom, de az én-gondolat nem volt jelen.

    Tehát, megint mondhatod, „De Robert, ha én-megvalósított lettél, nem érdekelne a szex, illetve semmi más.” Ez tévedés, amit csak egy adnyání kérdezhet, és érezhet. A test mindig aktív lesz. Mindig tenni fog tűnni valamit. Bármi, amit tenned kell testként, téve lesz, de nem gondolsz vele. A megvilágosodott személyt illetően semmi nem eltervezett. A Bölcs nem tervez, mert a Bölcs nem a test, és nem az elme. De látszhat úgy, hogy a Bölcs teste bizonyos manővereken megy keresztül, netalán munkát végez. A test látszhat úgy, hogy mindenféle dolgon megy keresztül, de a Bölcsnek ehhez abszolúte semmi köze.

      Ez megint megtévesztő. A megjelenés szerint két emberről van szó. A megjelenés szerint mintha volna a Bölcs, valamint volna a test, amely mindenféle dolgokat cselekszik. De ez az, amiért megjelenésnek neveztem. Épp, ahogy Rámakrisna, és Ramana Maharsi és mások úgy jelentek meg, mint akik szörnyű halált halva elsorvadnak. Tájékoztatni szeretnélek, hogy semmi ilyesmi nem történt. Ezen dolgok közül semmi történik. Ezért nem kéne soha ítélkezned, mert az adnyáni nézőpontjából ítélsz. Vagyis, a dolgokat az adnyáni szemével látod, és azt gondolod, ahogy a dolgok léte feltételezett.

      Most, a kapzsiságot illetően, ez ugyanaz a dolog. Amikor arról beszélek, hogy dolgoznod kell magadon, akkor azt nem úgy értem, hogy el kell a javaidat adnod, és meg kell szabadulnod minden tulajdonodban lévő dologtól, és nem birtokolhatsz semmit. Éppen ellenkezőleg, ha tetszenek a jó autók, a szép otthon, a régiségek, egyáltalán nem baj élvezni ezeket a dolgokat, mint test, amíg nem kötődsz hozzájuk. Más szóval birtokolj, amit akarsz, de soha ne legyél a tulajdonaid megszállottja! Neked egyáltalán semmi közöd azokhoz. A valóságos az szabad az egésztől.

      Ahogy elmagyarázni próbálom ezt, beszélek mind a két világról, a test világáról, és a transzcendentális világról. Valójában egy világ létezik. Egyetlen végső egység létezik. De, a magyarázat kedvéért említem a tényt, hogy a megjelenés szerint van egy tested, de nem vagy a test. Az abszolút valóság vagy. Az az állapotod most. Ne imádd a tested! Lásd magad annak, ami valójában vagy!

      Ha ez a világ annyira behálóz, nehéz lesz ön-kutatást végezned. Ez az, amikor énekelj bajanokat, mondj mantrákat, végezz kántálást, gyakorolj pránajámát! Azért tedd mindezeket, hogy kellőképpen megtisztítsd a testedet az ön-kutatás gyakorolásához.

      Elmondok egy történetet a Buddháról és a kurtizánról. Egy nap a Buddha és tanítványai az erdőben sétálva városhoz érkeztek. Ebben a város élt egy gyönyörű kurtizán, egy első osztályú prostituált. Gyönyörű volt az otthona, és ő maga olyan aranyos teremtés volt, akire jó volt rá nézni. Hallott a Buddháról, és hogy jóképű, hogy erős a teste, és azt mondta magának, „Meg kell, hogy szerezzem ezt az embert. Ez lesz az utolsó hódításom.” Elküldte hát szolgálólányait, hogy hozzák el a Buddhát. „Hozzátok el őt hozzám” - mondta. Azok a Buddhához mentek, és azt mondták neki, „Mester, úrnőnk látni akar téged. Kérlek, gyere velünk.”

      A Buddha tanítványai a lányokra néztek, és rájöttek, kik ők. Prostituáltak voltak. És kezdték őket elkergetni. „Mily vakmerőség így közeledni a Mesterünkhöz. Kinek nézitek őt?” - kérdezték. „Ne beszéljetek durván! El fogok menni” - mondta a Buddha. A tanítványok elcsodálkoztak. Nem értették, honnét jött egyáltalán. De eleget tudtak, hogy bízzanak benne, mivelhogy ő én-megvalósított volt, ők pedig nem. „Várjatok itt,” - mondta nekik, és követte a szolgálólányokat ehhez a csodálatos otthonhoz, palotához, kastélyhoz.

      A kurtizánhoz járult, aki a csábítására a legfinomabb ruháit öltötte. „Maradj velem, és olyan szerelemben lesz részed, hogy legvadabb álmaidat is meghaladja!” - mondta. Ő rámosolygott, és azt mondta, „Nem most.” „Olyan gazdagságban részesítelek, amilyenben soha nem volt részed az életedben. Királynak foglak tekinteni. Csak maradj velem!” - folytatta. „Nem most.” - mondta ő megint. „Teljes szívemből szeretlek téged” - folytatta, „Teljesen átadom magam neked. Csak maradj velem!” „Én is szeretlek téged, de nem most.” - válaszolta ő. Ez így ment órákon keresztül. A kurtizán végül felismerte, hogy semmi nem használ. És Buddha búcsúzott, és visszatért tanítványaihoz. Átkeltek a városon, és eltűntek a dzsungelben.

      Harminc év eltelt, és a Buddha és tanítványai megint ugyanabba városhoz érkeztek. Buddha megállt hirtelen, gondolkodni kezdett, és azt mondta tanítványainak, „Itt várjatok! Mennem kell, hogy megnézzem a kedvesem.” A városnak abba a részébe ért, ahol ez a nagy palota állt, és egy halom törmeléket talált. Mindenütt romok. Mindenütt felfordulás. Érdeklődött, hol találja a kurtizánt, és valaki a földre mutatott. És ott feküdt a földön rongyosan, soványan, a teste csupa lepra.

      Hozzá lépett, mellé térdelt, és azt mondta, „Visszatértem hozzád, és úgy szeretlek, ahogy egyszer te szerettél engem.” Homlokon csókolta. A kurtizán azonnal meggyógyult. Megértette. A tudatossága felemelkedett. Követte a Buddhát a tanítványokkal vissza az erdőbe, és egyike lett Buddha szerető tanítványainak.

      Ez a történet azt mondja el neked, hogy semmi nem az, amiként megjelenik. Amikor kötődsz valakihez, vagy valamihez, és hiszed, hogy egész életedben arra volt szükséged, mindig csalódásban lesz részed. A legbiztosabb dolog, amit tenni tudsz a befelé fordulás. Nemkívánatos jellemvonásaid mindegyikétől meg kell, hogy szabadulj! Elég belőlük! Ébredj fel alvásodból! Kezdd el kérdezni, „Kihez jönnek mindezek az érzések? Ki megy keresztül karmán, reinkarnáción, mentális szenvedésen? Ki megy keresztül mindezen? Én? Az én a bűnös, az tartott illúzióban egész életemben. Most nyomába szegődök az énnek, hogy megtudjam, honnét jön, és szabaddá válok.” Tedd azt!

      (csönd)

      Ha valamilyen kérdésed van, kérdezz bátran!

      SB: Robert, ha a megvalósulás csupa kiteljesedés, csupa boldogság, és csupa előrehaladás, miért akar a Dnyání házasodni, és családot alapítani?

      R: A Dnyánínak semmi köze ahhoz. Ez az, amiért mondom, hogy ez elég nehezen érthető. Ezt a test teszi. (S: De ha nem létezik elme, a test hogy tehetné azt? Ha az elme megszűnt, ki tenné azt?) Az a megjelenés. Ez olyan, mint amikor Ramana Maharsi meghalt, ki halt meg? Egy emberi lény látszott meghalni, de ő azt mondta, tévedsz. Senki nem létezik, hogy meghaljon. Ugyanígy jelenik meg a Dnyání testként néhány ember számára, és a test tesz látszólag dolgokat, házasodik, gyerekei vannak, munkahelye van, elnökké válik... (SB: De ha nem létezik karma, mi kényszerítené a testet, hogy tenni akarja azokat a dolgokat?) A test nem teszi azt. A megjelenés az, hogy teszi. Ezért mondom mindig, hogy ez megjelenés csupán. (SB: Szóval, működik még a karma a Dnyáníban?) Nem létezik karma, nem létezik semmi, nem létezik test.

      SH: Mi determinálja akkor a megjelenést?

      R: Semmi nem determinálja a megjelenést, mivel semmi nem megy végbe. Teljes az üresség. (SH: Nos, mi determinálja, hogy ami nem megy végbe, az ne menjen végbe?) Semmi nem determinálja, mi menjen végbe, mert semmi nem megy végbe, nincs determináns. (SH: Egyszerűen kitörölted az egészet.) (nevet)

      SB: Igen, de miért házasodik a Dnyání, mikor egy helyben is ülne egy barlangban? Milyen erő, milyen indíték következében történik ez?

      R: Miért ülne a Dnyání egy helyben, egy barlangban? (SB: Nos, ülnek néhányan közülük.) Ugyanazon okból. A Dnyání számára nem jelent különbséget, hogy egy barlangban ül, vagy, hogy megházasodik. A látott különbség az elmédben van. (SB: Nem preferálja a házasodást, a barlangban üléssel szemben?) Semmilyen preferencia nem létezik. (SB: Akkor miért teszi?) Nem teszi. (a tanítványok nevetnek) Úgy „tűnik”, hogy teszi. A megjelenést látod, ami az elméd. Emlékszel az első princípiumra, amit az elején elmondtam? Minden elméd kiáradása. A megjelenés azon a módon jelenik meg, de a valóság teljesen más. A valóságban nincs semmi, ami végbemenne. Ez olyan, mint egy délibáb. Látod a vizet, és az nincs ott. Akár a hipnózis. Látod a Dnyánít egy testtel, tenni valamit, de senki tesz semmit.

      (szalag hiba)

      (Egy tanítvány bizonáyra arról tesz fel kérdést, hogy a semmi a valóság.)

      Nem mondhatod, hogy a semmi a valóság, mert az arra utalna, hogy a valóság egy dolog. Egyedül semmi létezik, ez az. Semmi nem következik utána.

      SM: Ez egy álom, Robert? Álom ez? (R: Ez egy álom? Persze.)

      SU: Akkor ki hoz létre választ? (R: Senki.) Azt mondtad, minden előre elrendezett.

      R: Minden előre elrendezett, amíg azt hiszed, hogy a test vagy, de amikor arra a pontra érsz, mikor ráébredsz, hogy nem vagy a test, nincs előre elrendező, nincs karma, nincs reinkarnáció, nincs Isten. Mindezek a dolgok egyszerűen azért léteznek, mert azt hiszed, hogy a test vagy. Ezért kell ráébredned, hogy a személyes én az, amely mindezeket a dolgokat hiszi. Amikor a személyes ént megsemmisíted, minden más megsemmisül. Minden a személyes énhez kapcsolódik.

      SH: És annak az alapja a testtel való azonosulás.

      R: Igen. Tehát, az énnel való azonosulás leállásakor nem létezik test, nem létezik elme, nem létezik világ, nem létezik univerzum, senki nem keres ön-megvalósítást, nem létezik megszabadulás, nem létezik semmi.

      SB: De az nem más, mint boldogság, igaz? Úgy értem, boldogság és teljesség. Szat-csit-ánanda, igaz? (R: Amit semminek nevezel, az boldogságon, és üdvösségen túli. A leírására a véges elmének nincsenek szavai. Még csak elképzelni sem tudod a boldogságot.)

      SH: De ahhoz, hogy létezzen valami, léteznie kell valakinek, hogy tapasztalja azt? (R: Igen.) És amiről te beszélsz, az nem tapasztaló?

      R: Nem létezik tapasztaló, hogy tudnál hát tapasztalni valamit?

      SB: De hát csak válsz az üdvösséggé?

      R: Nem válsz semmivé, mert léteznie kellene valakinek, aki válik. (S: Hmm.) És az üdvösség valami, amit leírsz. Tehát nem lehet a végső valóság. Ezért mondom azt mindig, hogy a végső valóság csönd. Teljes csönd. Semmi.

      SU: A csöndben ez olyan, mint beburkolva lenni valamibe, üdvösségbe, azt hiszem, az üdvösség szó használata rossz, de van valami...

      R: Amikor valamibe vagy burkolva a csöndben, az nem az igazi csönd. (SU: Akkor az igazi csönd azon az érzésen túl van?) Túl van azon az érzésen, egyáltalán nemlétezik érzés. Értsd meg, kell léteznie valakinek, hogy legyen érzés! Ameddig valaki érez valamit, az nem az.

      SU: Hmm? Sosem tapasztaltam, nem tudom azt mondani, de miért választanék valami olyat, ami nem csodálatos, vagy nem üdvteljes, vagy... úgy vélem, nyilván nem bírok a tapasztalattal, mert a csöndben volt egy üdvteljes érzésem. A jelenléte valaminek.

      R: Valaminek a jelenléte, az üdvteljes érzés csupán része. De az egész meghaladottá válik. Az egész eltűnik. Az igazi csönd, amire utalsz, az milliárd billiószor nagyobb, mint az a boldogság, amiről beszélsz. Az valami olyannyira felfoghatatlan, hogy ha hozzád jönne, az egész tested megsemmisülne. A test nem volna képes elviselni. Ezért jön csak akkor, mikor ráébredtél, hogy nem vagy a test, mert akkor nem lesz test, ami megsemmisülhetne. Soha nem létezett, hogy semmisülhetne hát meg. De ha egy pontnak érzed magad a boldogság előtt a semmiséggel, akkor az a hatalmas érzés valóban megsemmisítheti a tested.

      SH: Miért semmisülne meg a test? Nem csupán a test azonosulása semmisülne meg?

      R: A test látszólag semmisül meg. Az egy megjelenés. (SH: Hmm? Nem semmisül meg valójában?) Nem, mert soha nem létezett. (SH: (nevet) Itt vagyunk megint a nagy nullánál.) Nézd, elég nehéz ezt megérteni, átlátni, de biztosíthatlak, ha mélyfejest ugrasz önmagadba, és követed az én-gondolatot a forrásába, olyan boldogságban lesz részed, aminek a létezéséről nem is álmodtál, és olyan üdvösségben lesz részed, amilyet se szó, se érzés nem tud leírni soha. Igaz természetedben leszel.

      SH: De még mindig létezik egy te?

      R: Nem. Csupán használom azt a szót. (SH: Használod...?) Hogy megértsd, mi történik. (SH: Igen. De a te el kell, hogy tűnjön?) A te sosem volt elérhető. A te eltűnik, nem létezik te. De mikor a tapasztalatodra apellálok, ez az egyetlen út, ahogy meg tudod csinálni, bizonyos szavakat használva. (SH: Nos, akkor nem létezik üdvösség, nem létezik semmi?) Nem létezik boldogság úgy, ahogy te ismered. (SH: Nem létezik senki, hogy ismerje?) Nem létezik senki, hogy ismerje. (SH: Akkor nem létezik megismerés?) Nem létezik megismerés. Csak az van. (SH: Akkor minek beszélünk róla?) (nevet)

      SE: Minek kérdezed őt? (nevetés)

      R: Minek beszélsz? Én csupán válaszolok a kérdésedre.

      SU: Ez nem a testen kívüli tapasztaláshoz hasonló? (R: Nem, épp az ellenkezője.)

      SH: Egyáltalán nem tapasztalás. (nevet)

      R: A testen kívüli tapasztalás az dedó. (SU: Oké, hm-hmm.)

      SE: Egyes tanítók úgy beszélnek az abszolútról, mint konceptualizálás nélküli tapasztalatról, ami énre, és fákra stb. különül, de amit te mondasz, az messze túlmegy azon, te magáról a tapasztalatról mondod, hogy nem létezik, így van?

      R: Így van. Tapasztalat nem létezik. (SE: Vagyis te nem tartozol Douglas Harding Dnyání csoportjába.) Douglas Hardingnak megvan a saját üzenete. Léteznie kell egy tapasztalónak, hogy tapasztaljon valamit. Amikor a tapasztaló transzcendálásra került, senki nem létezik, hogy bármiféle tapasztalattal rendelkezzen. És az maradéktalan csönd.

      SH: Semmiféle tapasztaló Én nem létezik. (R: Nem. Teljesen megszűnt.) Hmm.

      SB: De te mégis azt mondod, hogy az egy hatalmas boldogság.

      R: Magyarázni próbálom, mert sokan azt hiszik, hogy az üresség. Nem üresség, azon túli. Nem léteznek szavak a leírására. (SB: Azt lehetne mondani, hogy az maga a boldogság, a nélkül, hogy bárki boldog lenne?) Nem, a boldogság nem hasonlítható a tapasztalathoz.

      SX: Robert, ha felhagytál a testeddel holnap, és mégis folyton fiatalokról, gyerekekről hallasz a tévében, rádióban, hogy keresztülmennek az alagúton. És keresztülmennek az alagúton egy halál közeli élmény tapasztalatban, vagy volt egy balesetük, vagy bármi, vagy a műtőben, ez egy törésnek tűnik az egyetértésben arról, hogy mi történik ezzel a nagyon-nagyon boldog állapoton való keresztülmenéssel. Amikor a halál közelébe kerülnek, vagy a másik oldalra kerülnek. Tehát, visszatérve hozzád, ha holnap elhagynád a testedet, te hol volnál?

      R: Ahol most vagyok. (SL: Sehol?) (SE: Mindenhol?) (nevet)

      SX: Most e test nélkül, és tovább lépnél, miután a különböző energiába merülnél, továbbra is tudatában volnál, hogy mi itt lent, pionként körben ülve mindannyian a megnyilatkozásodra várunk?

      R: Nem lépnék tovább sehová. (SX: Nem, tudom.) Tudom, hogy nem fogok így tenni, mivel individuumnak kellene lennem, hogy pionoknak lássalak benneteket. Kellene, hogy létezzen egy látó, és individuális entitás, de én te vagyok, te-vé váltam. Az energia a te energiád, mert csupán egy energia létezik. (SX: Csupán azzá válsz, csupán egy másik energiává válsz?) Nem létezik másik energia. Először is, soha nem voltam energia. Az Én mindig az Én marad. Nincs hová menni, és nincs mivé válni.

      SX: Tehát, mindazok, akik a halál utáni életben hisznek, csalódni fognak?

      R: Akik hiszik a halál utáni életet, tapasztalni fognak egy halál utáni életet, de a tapasztalatot te okozod magadnak. Ha elméd irányít, akkor tested elhagyásakor elméd létrehoz egy asztrális világot, egy kauzális világot, és tapasztalatokkal fogsz ott rendelkezni, de te ezt te teszed magadnak, te vagy az okozója. Az egész az elmédből jön ki. Amikor szabad és megszabadult vagy, nem marad senki, hogy okozzon bármit, és nincs semmi, amivé válni kellene. Már az vagy, és örökre az maradsz.

      SX: Vagyis, amennyiben pokol az életed, bizonyos tekintetben, vagyis némileg Dante Infernójában élsz valamiképp, és abban az állapotban hagyod el a tested, valószínűleg beszélhetnél... ha csak illusztrációként használom ezt, hogy megpróbáljam tisztába tenni azt magamnak, vagy bárkinek itt - a biblia beszél, mondjuk tisztítótűzről és pokolról, és ha jó gyerek vagy, a mennyországba mész. Tehát, te azt mondod, bizonyos értelemben, hogy bármilyen állapot, amiben élünk itt az, amikor ezt a halandó húst elhagyjuk, valamiképpen azzá válunk. Akár békés, akár rossz állapotban van?

      R: Folytatod. Rövid vakációra mész. Átmész az alagúton. Találkozol a rokonaiddal, az emberekkel, akiket utálsz, az emberekkel, akiket szeretsz, utána megpihensz, nagyjából 400 földi évre... (nevetés) (SX: Ugratsz engem Robert?) Nem, ez a történet, így szól a történet, és aztán valamilyen testbe visszahúzódsz, valahol, valamikor, és keresztülmész a folyamatokon ismét. Kivéve, ha tudod, hogy ki vagy... (SX: Akkor nem mész keresztül?) Akkor nem kell keresztülmenned, mert nem marad senki, hogy keresztülmenjen.

      SM: Robert, lehet úgy fogalmazni, hogy az egy emulgeált egység?

      R: Sokszorozott egység? (SM: Nem, emulgeált egység.) Mondhatod ezt, ha akarod. (SM: Nos, mindenütt van, úgyhogy emulgeált.) (nevetés) Nézd, a Dnyání már mindenütt jelenlévő, mindent átható, ezért a Bölcsnek nincs hová mennie. Nem létezik tér, és nem létezik idő, mivel a Bölcs a tér és idő. Nem létezik hely, ahol a Bölcs ne volna. Ennélfogva, a Bölcs már minden, ami létezik. Úgyhogy, hová menne a Bölcs, amikor a test lehullani látszik? Nem létezik hely, ahová menni lehetne, mert a Bölcs tölt be mindent, az egész teret, a jelen pillanatban.

      SE: Vagyis, akármit tudunk, tapasztalunk, annak az abszolútumhoz nincs köze? (R: Így van.) Semmi. (R: Abszolúte semmi.) Minden kérdés, amit felteszek, szükségszerűen rossz. (R: Így van.) (a tanítványok nevetnek)

      SH: Most feladhatod. (nevet)

      SG: Robert a Dnyání nézőpontjából, amit korábban említettél, elfelejthetjük önmagunkat... abbahagyhatjuk az önmagunkra gondolást egy kicsit, amíg nézünk egy filmet, vagy valamit. Önmagam elveszítése a TV-ben, mondjuk abból a szempontból – nagyobb segítség abból a szempontból, hogy csökken a személyes énnel való azonosulás, mint üldögélni, és gondolkodni önmagadról, talán egy fajta viszonylag tudatlan módon?

      R: Ez valóban nem segít, de a javadat se szolgálja egyáltalán. (SG: Arra gondolsz, hogy negatív hasznodnak kell lennie azon keresztül...) Lehet negatív, illetve pozitív hasznod. (SG: Mint az ülés, és önmagadra gondolás, járhat negatív haszonnal abból a nézőpontból?) Ha ülsz, és önmagadon gondolkodsz, az mélyebbre húz az illúzióba. Mikor tévét, vagy egy filmet nézel, az megvéd az idegösszeroppanásttól. (nevetés)

      SG: Van bármilyen különbség a mozi nézés között, a személyes énnel való azonosulásnak ebből a nézőpontjából? Nézed a filmet, és elveszíted magad a filmben, és mondjuk, elveszíted magad Mozartban, vagy elveszíted magad egy matematikai problémában?

      R: Persze, mikor Mozartot hallgatsz, vagy valami gyönyörűségeset csinálsz, az megint a magadon való gondolkodásból, gondolkodásból, gondolkodásból, a problémák világából való kitörést jelent. (SG: Vagyis, az még csak semleges, lényegében, bizonyos szempontból...) Semleges. Hasonlít a nirvikalpa szamádhiba merüléshez. Amikor nirvikalpa szamádhiban vagy, nem vagy a tested. A tudatosságba, vagy a tudatosság tapasztalásába vagy vonódva, de csak míg nirvikalpa szamádhiban vagy. Mikor kijössz belőle, visszatérsz oda, ahol azelőtt voltál. (SG: Nos, nem azt mondod, hogy a nirvikalpa szamádhi ugyanaz, mint belemerülni egy tévéfilmbe, a személyes éneddel azonosulva, nem?) Az egyetlen különbség az, hogy emez ízelítőt ad neked a valóságból. A másik meg ízelítőt ad neked a műsorral való egységből. (a tanítványok nevetnek) (SG: Meg tudod mondani, mi történhet a jövőben ezzel a két emberrel, ahol talán egyet csinálnak, és egyik a másik?) Ha a nirvikalpa szamádhit gyakorló személy mélyebbre merül, és nem hiszi azt megoldásnak, vagy a legvégsőnek, tovább fog lépni, és teljesen megvilágosodottá fog válni. De aki a tévénézés gyakorolja, az a szappanopera részévé, és ahhoz hasonlóan kezd gondolkodni és érezni. Az az ő valósága most. Azt hiszi, hogy az élet olyan, mint egy tévéműsor, mint a film.

      SG: És miben különbözik attól a személytől, aki csak ül, és önmagára gondol, és mintegy saját magának nyújt tévéműsort?

      R: Amikor folyton önmagadon gondolkodsz, tompábbá válsz. Elméd eltompul. Attól, hogy folyton önmagadon, és a problémákon gondolkodsz, idiótává válsz, és azután a spirituális kurzusodban, vagy spirituális gyakorlatodban nehéz lesz továbblépni. Tehát, az önmagadon való gondolkodás csak tompítja az elmét. Semmi haszna számodra. De az énre gondolás, és követése a forrásába sokat tesz érted.

      Úgyhogy, nézhetsz tévét, azonosulhatsz a tévével. Gyakorolj nirvikalpa szamádhit, és azonosulj azzal, vagy üldögélj, és gondolkodj a problémáidon, és a személyes érzéseiden, azonosulj azzal, a választás mindig a tiéd.

      SG: Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy nem érhetők el számomra azonnal mindazok a választások, de három a választás, önmagamon gondolkodni, és hagyni, mondjuk elmerülni magam egy tévéfilmben időnként?

      R: Jobb, ha egy tévéfilmbe merülsz, mert szünetet tartasz önmagadtól.

      SX: Azt hiszem, azt próbálja ő kifejezni, hogy ha megyünk, és valami pozitívat csinálunk inkább, ahelyett, hogy egész nap csak belemélyednénk önmagunkba, az összes nyomorúságunkba, és a saját szappanoperánkba, az nem előnyösebb, mint menni, és részének lenni a világnak, csinálva valami konstruktívat?

      R: Ez nagyon igaz. Amikor segíteni tudsz másoknak, az a lehetséges legmagasabb rendű emberi tapasztalás. Nagyon hasznos számodra, mert alázatosságot fejleszt ki, és egy békéhez hasonlót fejleszt ki önmagadon belül, úgyhogy tovább tudsz jutni a spirituális gyakorlatodban. Igazad van. Szállj be a hajléktalanok segítésébe, vagy szolgálj, ahol csak tudsz! Amikor nem önmagadon dolgozol. Azt tenni, amit mondasz, sokkal jobb, mint tévét nézni.

      SB: Robert, amikor elfelejtjük önmagunkat – az ülés elején azt mondtad, hogy az ego ön-bevonódás, ön-érintettség, és ha segítünk másokat, és az ön-bevonódást meghaladjuk, és elfelejtjük önmagunkat, akkor transzcendáljuk az egót bizonyos mértékig ezáltal, hogy másokat segítünk.

      R: Igen, megint, ez alázatossághoz és részvéthez vezet, és amikor alázatossággal és részvéttel bírsz, az egy nagyon magas emberi állapot. Vagyis, amikor ön-kutatást gyakorolsz, képes leszel távolabb jutni. De mikor az egód túl nagy, és fütyülsz mindenki másra, akkor nagyon nehéz lesz ön-kutatást gyakorolni. (SB: Az ön-lemondás olyan, mint az ön-tudatlanság, az isteni tudatlanság?) Add fel önmagad, szabadulj meg önmagadtól! Ne ülj otthon önmagadon gondolkodva túl sokat, vagy a problémáidon gondolkodva! Ha abban az állapotban vagy, válj közreműködővé, segíts másoknak, csinálj valamit, ami jó valaki másnak! Mindezek a dolgok segítenek.

      SX: fel akarok tenni egy kérdést, ahogy Bob is feltett egy kérdést. Sok keleti gyakorlatban mindig azt próbálják feltételezni, hogy nőtlenként sokkal gyorsabb, mint családosan. És amit Bobnak mondtál, hogy amint elérsz egy bizonyos megvalósítást önmagadban, nem igazán számít, mi vagy, szingli, barlangban élő, vagy a világban kint lévő házas, kontrollálod a szituációt? Miért van akkor az, hogy a sok keleti filozófia közül majdnem mind azt mondja nekünk, hogy milyen rettenetes egy ember számára, hogy kapcsolata legyen egy nővel, vagy a bármi, vagy, hogy keveredjen valamifajta nagyon negatív energiával? Amikor ezt rettenetesnek hiszed, sokkal több energiát vesz el a házasságban élés ugyanazzal a kedves öreg hölggyel ötven évig, és mélységesen szeretni őt, mint kimenni, és elszökni a világból.

      R: Ez a régi iskolától származik. Ez egy régebbi gondolkodás, és még mindig sok csoport, jóga csoport vallja, hogy a kapcsolatban élés káros a spirituális fejlődésre, mert túlságosan bele vagy vonódva a kapcsolatba. Ez bizonyos mértékig igaz. Mikor kapcsolatban élsz valakivel, azt a személyt boldoggá kell tenned, és mindig kedvesnek kell lenned hozzá, és ez elvon téged a spirituális munkádtól.

      De amint azt mondod, mikor egy megvilágosodáshoz hasonlót elértél, akkor ez nem számít többé, mert tudod, hogy nem vagy a test. Ennélfogva, amit a test csinál, az mellékes, semmilyen különbséget nem jelent. Csak kezdetben jelent különbséget. Amikor valóban dolgozol önmagadon, a kapcsolat interferálni fog a munkával, amit végzel, mert megint, hozzá kell járulnod a kapcsolathoz. Nem tudsz kapcsolatban lenni, és önmagad lenni. Néhány emberről el tudom képzelni.

      De amint kijöttél az alapvető premisszából, hogy én vagyok a test, és megérintetted a valóságot, nem számít, mit teszel.

      Felolvasnád a Dnyánít, Mary?

      SM: Persze. (Mary a könyv elején lévő Dnyání tanúságtételét olvassa)

      (A felolvasás után)

      R: Mindig tartsátok észben, hogy nem vagytok a test, nem vagytok az elme, és nem vagytok a cselekvő! Igaz természetetek az abszolút valóság, a tiszta tudat, tudatosság, szat-csit-ánanda, Brahman, az vagytok, béke vagytok.

      Van néhány bejelentésünk.

      (A felvétel a bejelentések elejével véget ér)

      [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2017 Augusztus 13)
Megtekintések száma: 37 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]