Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Az én vagyok Brahman - 48. átirat

Az én vagyok Brahman

48. átirat

1991. február 28.

      Robert: Jó estét kívánok! Jó veletek lenni újra, üdvözöllek benneteket teljes szívemből! Kedves tőletek, hogy eljöttetek, és bejöttetek az esőről. Valamit kell csinálni. Belefáradtatok, hogy a háborút nézzétek a tévében. Véget ért.
      SH: Már nincs háború.
      R: Most el tudtok ide jönni.
      Érdekes megfigyelni, mennyien keresitek az önmegvalósítást. Amikor azt mondom, „mennyien keresitek”, arra gondolok, hogy az önmegvalósítás semmi olyat nem jelent, amit keresnetek kellene. Márpedig azt gondoljátok, hogy keresnetek kell. Így ide jöttök, és ez jó. Bármit tesztek első helyre az életetekben, azt előbb-utóbb véghezviszitek. Az eső, és ezen a hegyi úton való vezetés kellemetlenségének a vállalása azt mutatja, hogy érdeklődtök Énetek iránt.
      Tizenhat éves korom körül Bronxban éltem, New York-ban, és Joel Goldsmith-t hallgattam. Hallott róla valaki? (Hm-hm) Manhattan-ben élt. A tél közepén vonatra kellett ülnöm, majd átszállni, és autóbuszra ülni. A hőmérséklet tizenhét fok volt talán, de valahogy valami a szívemben menésre késztetett, mert ott akartam lenni. Nem különösebben figyeltem, a mondandójára, mert amit mondania kellett már tudtam. Csupán a társaságában akartam lenni, hasonló gondolkodású emberek között.
      Itt ugyanaz a helyzet. Amikor letérsz az utadról, hogy szatszangra gyere, különösen kellemetlen időben, amikor nehéz így tenned. Különösen, amikor egy szép, kényelmes otthonban tévénézéssel, vagy borozgatással, vagy más otthoni tevékenységgel ütheted el az idődet. Letértél az utadról a spirituális élet kedvéért. Ez jelent valamit, nem nekem, hanem neked. Azt jelenti, hogy az úton vagy, és ez minden, amit csinálnod kell.
      Most a szatszanghoz való hozzáállásod a fontos. Milyen hozzáállást tanúsítasz? Mi az elvárásod? Akik semmit nem várnak, azok mindent megkapnak. Ha azt várod tőlem, hogy mondjak valami mélységeset, akkor mindig csalódás fog érni. Ha azt várod tőlem, hogy tartsak egy nagy beszédet, akkor mindig csalódás fog érni. Ha azt várod tőlem, hogy szentbeszédet tartsak, akkor megint csalódni fogsz. De ha nem vársz semmit, akkor az én semmim és a te semmid összeolvadnak, és mindenné válnak. Így a hozzáállásodnak nem-hozzáállásnak kellene lennie. Soha semmilyen hozzáállásodnak nem kellene lennie, és nem kellene elvárnod semmit. Ezt nevezik üres elmének. Amikor elméd üres, akkor igazi Éned automatikusan felszínre kerül, és nagy örömöt érzel. Nagy boldogságot, nagy üdvösséget érzel. Elkezdesz tudatot, örömteli tudatot érezni. Nem csupán a valaminek, hanem a semminek is tudatában kezdesz lenni, és a semmi az tudatosság. Tehát, ha üres elmével jössz ide, a tiszta tudatot érzed. Valójában nem érzed, mert a tiszta tudatot nem tudod érezni. A tiszta tudattá válsz.
      Hogyan válsz tiszta tudattá?
      Tudatára ébredsz a tiszta tudatnak. Valójában nem tudsz semmivé válni. A személyes én soha nem tud tiszta tudattá válni. A személyes én soha nem ismerheti meg a tudatosságot. Amikor üres elmével idejöttél, a személyes ént feladtad. Emiatt tapasztalsz tiszta tudatot tudatosságként, és ennek eredménye a boldogság. A boldogság érezhető számodra. A tiszta tudat, tudatosság nem érezhető. De annak érdekében, hogy boldogságot érezz, tiszta tudattá kell válnod. Ami azt jelenti, hogy ahhoz, hogy tudatában legyél valaminek, tudatában kell lenned a tudatosságnak. Amikor viszont tudatában vagy tudatosságnak, kié a tudatosság, aminek tudatában vagy? Nem a tiéd, mivel te nem létezel. A tudatosság létezik, de te nem. Emiatt soha nem mondhatod azt, hogy „tiszta tudatot tapasztalok”, vagy „tiszta tudatosságot tapasztalok”. Nem mondhatod, mert az én soha nem tapasztalhatja ezeket a dolgokat. Ezért, amikor azt mondja valaki, hogy „úgy gondolom, hogy tapasztalom a tudatosságot”, nézzél rá furcsán, mivel az én soha nem tudja tapasztalni a tudatosságot! Az én soha nem képes tapasztalni a tiszta tudatot. A tiszta tudat és tudatosság csupán vannak. Azok nem ez, vagy az, azok csupán önmagukként léteznek.
      Most azt mondja nektek valaki, hogy „Az Upanishádokban és a Védákban az áll, hogy én vagyok Brahman”. Tehát azt mondják, hogy ő Brahman. Nem, nem az. Értsd ezt meg, és tartsd emlékezetedben állandóan! Azt mondják, hogy „az én vagyok Brahman”. Nem pedig azt, hogy „én, a személyes én vagyok Brahman”, vagyis „tudatosság”. Azok [az Upanishádok és a Védák] igazi hitvallásukat jelentik ki, azt, hogy az én-vagyok Brahman. Az én-vagyok a tudatosság, nem te. Te nem létezel. De az én-vagyok, Brahman, tudatosság, tiszta tudat, üdvösség egyjelentésűek, ugyanabban az időben történnek.
      Ezekről a dolgokról az idő és a tér miatt beszélünk. Amikor a beszélő test vagy, az idő és tér létezőknek tűnnek. Amikor idő és tér létezőknek tűnnek, szavakat kell használnod, elmagyarázandó, hogy mire gondolsz. Így azt mondod, hogy valódi természeted a tiszta tudat. Minek a tudata? A tudatosságnak tudata, ami boldogsághoz vezet, ami abszolút valóság. Mégis, ezek a szavak mind egyjelentésűek, mert mind ugyanazt a dolgot jelentik, emiatt a megvalósult személynek meg kell értetnie veled, hogy azok mind ugyanazt a dolgot jelentik, a csöndet.
      Látod most, hogy miért a csönd a végső tanító? Amíg szavakat használsz, összezavarod önmagad, és összezavarod az embereket. De amint Fredhez hasonlóan csöndessé válsz, az igazi Én válik uralkodóvá, és a személyes én visszaszáguld a szívbe. Emiatt azok, akik túl sokat beszélnek közületek, ismerjétek fel, hogy ti vagytok a legzavartabbnak, mert a szavak csupán összezavarnak benneteket! És emlékezz megint, mivelhogy a testnek hiszed magad, idő és tér emiatt léteznek számodra, és abban a térben, és abban az időben mondasz szavakat! Egyiket a másik után kell mondanod, hogy másvalakik, akik hozzád hasonlóan létezni látszanak, hallják a szavaidat, azután reagáljanak. Ha valami szépet mondtál boldoggá válnak, és ha valamilyen csúnyát mondasz, mérgesekké válnak, és az élet folytatódik.
      Tehát annak megértéséért jövünk szatszangra, hogy nem létezik test, nem létezik elme, egyedül az Én létezik. Az Én szavakkal nem elmagyarázható, csupán tapasztalható, mint tiszta létezés. És a létezés tudatosság, amely tudatosság tiszta tudat, ami abszolút valóság, és üdvösséget eredményez.
      Ezért hallod tőlem annyiszor azt mondani, hogy a spirituális úton való haladás első jele, amikor mély békét kezdesz érezni magadban. Ez az üdvösség, amelyről beszélek. Talán nem tapasztalod meg azt teljesen, hanem egy olyan mély békét érzel csupán, amilyet azelőtt sosem éreztél. A korábban téged háborgató dolgok kezdenek megszűnni. A korábban téged dühítő emberek nem dühítenek többé. Nem ők változtak meg, te nőttél fel. A szavak értelmüket vesztik. Kezdesz több időt önmagadban tölteni, és nagyon, nagyon boldoggá válni. Fölmerül tehát a kérdés, hogy az önmegvalósítottá válás úgy értendő akkor, hogy többet kell önmagamban lennem? Remetévé kell válnom? Ellenkezőleg, én mentalitásról beszélek.
      Például: Volt mostanában a családomban egy születésnapi parti, és részt vettek rajta vagy tizenöt-húszan. Én szokás szerint a székemen ültem és figyeltem. És voltak ott mindenféle zajok, meg tánc, és mindenféle dolog zajlott, de én az örökkévaló béke vagyok. Nem számít, ki mit csinál vagy mond. Én békében vagyok. Nem mondom, hogy „Ki nem állhatom ezt, hogy túl nagy a zaj, és el kell mennem, hogy önmagamban, békében legyek.” Akárhová megyek, békében vagyok. Érted a különbséget?
      Akik azt hiszik vagy gondolják közületek, hogy el kell menekülniük a környezetük elől, vagy bizonyos emberek elől, mert megőrjítik őket, azok az emberek rejtett áldást jelentenek. Mivel önmagadat látására késztetnek.
      Mit láttatnak meg veled?
      Megláttatják veled, hogy nem vagy békében önmagaddal. Valóban azt gondolod, hogy ha monostorba, áshramba, vagy barlangba mész, akkor békében leszel? Ha egy partin nem tudsz békében lenni? Nem érted? Akárhová mész, magaddal kell vinned önmagadat. És ha nem vagy békében ott, ahol vagy, ha egy barlangba költöznél, hogy önmagadban élj, megőrülnél. Megőrjítene az elméd. (nevet) Ami jó!
      A világ a laboratóriumod, ahol önmagadon kísérletezel. Ne a világból való elmeneküléssel próbálkozz! Ne a dolgok megváltoztatásával próbálkozz, hanem figyeld magadat, lásd, hogy mi közöd az egészhez! Figyeld a dolgokat, amelyek rosszkedvűvé tesznek! Figyeld, hány szót használsz egész nap! Hogyan beszélsz, és beszélsz, és beszélsz, és beszélsz, és beszélsz, és beszélsz. Figyeld, hogyan reagálsz arra, amit az emberek mondanak!
      Mennyire reagálsz a tévédre? Nézel egy programot, ha vicces, akkor nevetsz, ha szomorú, akkor sírsz, ha olyat tesznek, amit nem szeretsz, akkor dühbe gurulsz, elveszíted az uralmat önmagad fölött. A tévé uralkodik fölötted. Ismerek egy személyt, aki az ágyból kikelve bekapcsolja a tévét, és éjjel tizenkettő körül kapcsolja ki, mikor aludni tér. Ki nem állhatja az egyedül létet, hogy ne mondjon neki valaki valamit. Mert amikor egyedül, tévé vagy rádió nélkül van, elméje őrületbe kergeti. Mindenféle gondolatok bukkannak fel, így a tévézésbe menekül. És aztán, már a tévé kikapcsolása előtt azon gondolkodik, mit fog csinálni azután. Úgyhogy moziba megy, a film vége előtt már azon gondolkodik, hogy mit fog csinálni, amikor a filmnek vége. Bowlingozni megy, folyton csinálnia kell valamit. Nem tud egyedül lenni, mert a gondolatai összezavarják őt.
      Meg kell vizsgálnod önmagad! Meg kell értened, ki vagy! El kell kezdened megérteni, hogy nem vagy a cselekvő, és csöndessé és ellazulttá kell válnod, és békében kell lenned önmagaddal! A békéssé válás útja az, hogy felismerésed, hogy nem vagy a cselekvő. Nem én kértem, hogy annak szülessek, ami vagyok. Nem én kértem, hogy egy bizonyos szülőkhöz, egy bizonyos országban, egy bizonyos időpontban szülessek. Nem én kértem, hogy szegény családba, vagy gazdag családba, vagy spirituális családba, vagy ateista családba, vagy agnosztikus családba szülessek. Nem te kérted, mégis abban a konkrét családban találod magad.
      Ha eléggé szerencsés vagy, a gondolkodó korba érkezéskor elkezded kérdezni, „Hogyan kerültem ide? Mit keresek ebben a környezetben? Ki tett engem ide? Mi a célom?” Ahogy ezeket az őszinte kérdéseket önmagadnak szegezed, a válaszok fel fognak tárulni számodra, és elkezded megérteni, hogy minden előre meghatározott, előre elrendelt. Ha elég szerencsés vagy, hogy egy guru, vagy egy Dnyání gyámkodjon fölötted, az tisztázni fogja a számodra, hogy gondolhatod látszólag, hogy ebbe a konkrét családba, ezek közé a konkrét körülmények közé születtél, de valójában az nem te vagy. Nem az vagy. Te határtalan vagy. Szabad vagy. Nem született vagy. Mindig voltál, és mindig leszel. Az a te igaz természeted.
      El tudod képzelni, hogy ezeket a dolgokat fiatalon megtanulod? Hogy szert teszel egy ilyenfajta megértésre? Arra, hogy habár testnek látszom, habár valamit cselekvőnek látszom, valójában nem csinálok semmit, és nem vagyok a test. És ha nem vagy a test, és nem csinálsz semmit, akkor ki végzi a munkát? És a válasz az, hogy senki. Soha senki nem született, senki nem áll fenn, és senki nem létezik, aki el fog enyészni. És te vagy az a senki.
      Most, hogy megosztom ezt veletek, mit gondoltok személyesen, kik vagytok? Az első hiba, amit elkövettek az, hogy a személyes énnek hiszitek magatokat. Azonosultok a testtel. Ez az első hibátok. A második hiba az, hogy elmétek azonosul a világgal. És a harmadik hiba az, hogy elmétek és testetek reagál a környezetetekre.
      Ezért kezdjük a testtel. Mondd magadnak, hogy „Létezem, semmilyen kétség nem fér hozzá, létezem. De ki ez az én, ami létezik? A személyes én. De mikor elalszom, nem vagyok tudatában az énnek. De az én mégis létezik, noha alszom. És amikor álmodok, mindenféle dolgokról álmodok. Mégis azt mondom, hogy én álmodtam.” Az én állandóan, kitartóan emlékeztet téged rá, hogy az én vagy. És az énnel való azonosulásod életed legnagyobb részében fennmarad.
      Amikor kérdezni kezdesz, saját létezésedet kezded megkérdőjelezni. „Hogyan létezhetek azon a módon, ahogy? Mivel kisbabaként egy teljesen más testként léteztem. Kamaszként szintén léteztem, de más voltam, mint ma vagyok. És nézz rám, ma én-vagyokként létezem! De az én, én, én mindig jelenlévőnek tűnik. Tehát, ki vagyok én? Ki vagyok én valójában?” És a kérdezősködés elkezdődik. Te magad mutattál rá, hogy nem vagy a tested, mivelhogy életed különböző időszakaiban más és más voltál. Másnak látszottál, tehát nem lehetsz a test, ami az egyik időpontban egyfélének látszik, és egy másik időpontban másfélének látszik. Én az elmém lennék, hogy tudnék az elmém lenni? Elmém gondolatok, múltról és a jövőről szóló gondolatok konglomerátuma csupán. Tehát nem lehetek az elmém. Ennélfogva, mi vagyok én?
      Ha őszintén kérdezel, valami belül azt fogja mondani neked, hogy ha az én forrását eléred, akkor összes problémád el fog múlni. Így a forrásról kezdesz gondolkodni. A forrásról gondolkodva a semmire gondolsz, mivel az én forrása a sem mi. És elkezded látni, hogy az énnek, ami mindezen évek során szemben állt veled, kell lennie egy forrásának, és a forrás sem mi. Ha a forrás sem mi, hogyan létezhetne én?
      Most elkezdesz fölébredni, és elkezdesz nevetni magadon. Végül fölismered, hogy „az én nem létezik, az én soha nem létezett, az én nem létezik tudatosságként, az én nem létezik tiszta tudatként, az én még csak nem is létezik. De a forrás az mindenütt jelenvalóság, végső egység.”
      Akkor majd mondhatod azt, hogy „a forrás vagyok”. Mert akkor át fogod látni, hogy amikor „én vagyok”-ot mondasz, nem a testedre hivatkozol többé, nem az elmédre hivatkozol. Istenre, a tiszta tudatra, a tudatosságra, az abszolút valóságra hivatkozol. Abban az állapotban még csak nem is gondolsz azokra a szavakra. Mivel, ahogy korábban említettem, azok a szavak csupán időben és térben léteznek. És felismerésed megérteteti veled, hogy nem létezik idő és tér. Tehát nem léteznek szavak, csak a forrás létezik, és szabaddá és megszabadulttá válsz.
      Na, most, néhányatokat ismerve, azt sem tudjátok, miről beszélek. Úgyhogy, tegyetek fel kérdéseket!
      ST: Oké, szóval Robert, létezik-e egy mindenható Isten? Egy mindent tudó Isten?
      R: Téged nem számítva? (ST: Egy mindenható, mindent tudó Isten.) Rajtad kívül? (ST: Nem, ez nem az, amit kérdezek. Nem Istenhez akarom magam viszonyítani. Azt kérdezem tőled, hogy létezik-e egy mindenható és mindent tudó Isten?) Mit gondolsz, te vagy? (ST: Nem, én nagyon korlátozott vagyok.) Akkor létezik Isten a számodra. (ST: Nem, nem ez az, amit kérdezek. Én azt kérdezem tőled, hogy létezik-e Isten? Egy mindenható, mindent tudó Isten?) A te számodra? (ST: Feledkezz el rólam! Én téged kérdezlek.) Amíg korlátozottnak hiszed magad, addig létezik. (ST: Nem, én téged kérdezlek, hogy a te számodra létezik-e egy mindenható, mindent tudó Isten? Nem az én számomra, rólam feledkezz el!) Miért kellene léteznie az én számomra, a te számodra pedig nem? (ST: Nos, létezhetne, nem tudom.) Akkor két Isten, vagy három Isten, vagy négy Isten is létezhet. (ST: Nos, lehet, hogy én nem tudok róluk, és te igen.) Én semmilyen Istenről nem tudok. (ST: Nem tudsz.) Nem. (ST: Szóval, az összes általam ismert tanítás badarság?) Persze. Ez az egész badarság. (nevetés) Most mi van? (a tanítványok nevetnek) (ST: Csak tudni akartam, hogy az-e... tudod?) Ezért mondom, hogy „a szavak mind badarság”. Minél többet beszélsz, annál kevesebbet tudsz. Ha nyugodttá tudnál válni, és el tudnál csöndesedni, és őszintén föl tudnád tenni a kérdést, hogy „Ki vagyok én?” Akkor megtudnád, hogy az Isten az ki. Amit én gondolok, az nem számít. (ST: Tehát nem létezik mindent tudás? Mindent áthatoló képesség?) Én nem tudom. Te mit gondolsz? (ST: Én nem tudom. Én nem vagyok ott.) Mi a különbség abban, amit gondolok, és amit tudok? Miért jó az neked? (ST: Én csak megérteni próbálom, ami te...) Fedezd fel te magad! (ST: Nos, próbálkoztam, de semmit nem találtam abban az értelemben.) Próbálkozz keményebben! (ST: Hallottam emberekről, tudod, akik azt állítják magukról, hogy sokkal többet tudnak, mint én. Olyan emberekről, akik kapcsolatba kerültek azzal, amit mondtál nekem, amivel ők összeolvadtak, eh ...ki tudja?) Nos, amikor ilyesmit hallasz valakitől, legyél óvatos! (a tanítványok nevetnek) Hogyan tudnék összeolvadni bármivel? Kettőnek kellene lennie az énből, egy beolvadónak és egy beolvasztónak. Senki nem létezik, hogy beolvadjon. (ST: Nos, hogyan magyarázod az intelligenciát? Véleményem szerint a természet az intelligencia.) Ne magyarázd az intelligenciát, válj intelligenciává! (ST: Igen, de ha intelligens vagy, akkor feltételezhetően szemléltetni vagy képes az intelligenciát?) Ki mondja? Hogyan szemlélteted azt, beszéddel? (ST: Nem, ha mondjuk, én lennék a természet, létre tudnék hozni virágokat, fákat, akármit, igaz?) Honnét tudod, hogy nem tudsz? (ST: Nos, tudom, hogy nem tudok teremteni.) Ki tudja? (ST: Én tudom, aki itt ülök.) Az a válasz, hogy „Ki az én?” Milyen énről beszélsz? Egy személyes énről beszélsz? És egy személyes én soha nem tud semmiről. A világ kivételével, amit néz. Tehát, az egész elképzelés abban áll, hogy meg kell haladni a személyes ént, és akkor nem lesz az a kérdésed. (ST: De úgy tűnik, mintha azt mondanád, hogy tudatában vagy a magasabb énnek, vagy amit „én vagyok” jelenlétnek nevezel, vagy minek. Te csupán csöndben vagy, amivel nem jár együtt tudás, így van?) Így van, csönd. (ST: És a csönd intelligenciát hoz létre?) Nem, a csönd semmit nem hoz létre. (ST: Semmit nem hoz létre?) Mert semmi nem létezik, csupán a csönd. A csönd az Én, a tudatosság, a tiszta tudat szinonimája, ugyanaz a dolog. Meg kell értened a különbséget! A csönd nem teremtett. A csönd az. (ST: Értem, de mégis, amikor az a tiszta tudatba megy, a tudat azt jelenti, hogy tudatában lenni mindennek...) Tudatában lenni a tudatosságnak. (S: Bocsánat?) Tudatában lenni a tudatosságnak. (ST: Igen, de ez azt jelentené, hogy tudatos vagy, mintegy mindent tudó vagy, tudatában vagy mindennek, tudatában vagy a tiszta tudatnak.) Mit értsz minden alatt? (ST: Ahogy mondom, mindentudást, ami számomra a tiszta tudatot képviseli.) Anyagi dolgokkal kapcsolatos tudásra utalsz? (ST: Nem, nem csupán arra, mindenre, a legmagasabbtól a legalacsonyabbig, az egészre.) De nem létezik se legmagasabb se legalacsonyabb. (ST: Oké, ezt csak abban az értelemben mondtam, hogy összetett különbség létezik, sokféleség az egységben, ha mondhatjuk így.) Nem, nem létezik, nem, egyáltalán nem létezik. Egyedül egység létezik, és nem létezik sokféleség. (ST: De létezik az egység, és aztán létezik a sokféleség, sok dolog van az univerzumban.) A te számodra. Ez az, ahogyan a te számodra megjelenik. Ez a te szabályod. (ST: Oké.) Az a te véleményed. (ST: De akkor azt mondod, hogy amikor a tiszta tudatban vagy, nem tudsz semmit?) Semmi vagy. Ami ezt a materiális világot illeti. Amikor semmi vagy, minden vagy. (ST: Oké.) Tudom, mire utalsz. Téged még a Sziddhik, az erők érdekelnek. (ST: Nem, én csak úgy tettem rájuk utalást, mint az Istenhez, vagyis a vallás Istenéhez hasonló emberekre, tudod. A legtöbb vallás hisz egy Istenben, aki mindent tud.) De mit törődsz vele, hogy a legtöbb vallás mit hisz, mi az, amit te hiszel? (ST: Nem tudom.) Fedezd fel! (ST: Próbálkozom.) Kérdezz! Kérdezd magadat, fedezd fel! (ST: Próbálom, de nem találok rá a válaszomra, úgyhogy...) Merülj mélyebbre! Mindössze ennyit kell tenned. Kérdezd önmagadat, „Ki kételkedik?” Fedezd fel, és küszöböld ki azt a személyt! Akkor szabad leszel!
      (szünet)
      Nyugodtan kérdezzetek bármit, vagy mondjatok valamit! Dobjatok tortát az arcomba! Csináljatok, amit akartok!
      SG: Robert, nem tudom, ez olyasvalami, amiről csupán beszélni szeretnék, vagy talán azt szeretném látni, hogy te mit gondolsz róla. Elkezdtem gondolkodni, hogy ez az állapot micsoda, talán olvastam róla, mielőtt... a probléma meghaladja az érzékszerveinket. Túl van a látáson, érzésen, tapintáson, halláson... (R: Valóban.) ...ennélfogva, teljesen eltér a megszokott tapasztalatainktól. (R: Pontosan.) És a dolgokkal kapcsolatos magyarázataim szintén korlátozottak, mert azok az én megértésem szempontjainak felelnek meg. (R: Pontosan.) És így ez az állapot túl van azon?
      R: Pontosan. Ezért kell belemerülnöd a csöndbe. Ahol nem zavarnak szavak, emberek és dolgok, és merülj mélyen a csöndbe, és akkor tapasztalni fogod az üdvösségét a csöndnek! És szabaddá fogsz válni... (a hangfelvétel megszakad) ...túl dolgokon. Szavak nem tudják leírni.
      ST: Hány éves voltál, amikor ez megtörtént veled?
      R: Mi történt velem? (ST: Amikor ebbe az állapotba kerültél.) Úgy beszélsz róla, mintha a csönd egy szerencsétlenség volna. (a tanítványok nevetnek) Tizennégy voltam. (ST: Tizennégy voltál?) Ühüm. (ST: És családod lett, meg minden?) Igen.
      (a hangfelvétel megszakad)
      R: (a felvétel hirtelen elindul) ...emberek sírnak, emberek jajgatnak, ez nem olyan rossz, tudod.
      SU: Robert, a gyerekek közelebb vannak az én-vagyokjukhoz?
      R: A gyerekek közelebb vannak? (SU: Igen.) Határozottan, mert nemrég születtek, és a világ még nem nevelte át őket. Épp olyanok, mint az állatok. Úgyhogy sokkal közelebb vannak önmagukhoz, de aztán felnőnek. Felnőve csökönyössé, agymosottá és agyhalottá válnak. (nevetés)
      SG: Ez az igazság.
      R: Ezért vannak háborúk és emberekkel szembeni embertelenségek. El tudod képzelni, hogy egy darab földért harcolnak? Ez nevetséges. Vagy bármi másért harcolnak? Mégis, ez az útja a világnak. A gyermekek az ő természetes állapotukban nem igazán harcolnak, amíg a felnőttektől meg nem tanulják. Tehát, válj olyanokká, mint a gyermekek! Amit ez a parancs jelent az, hogy nézz a világra megilletődéssel, frissen és újonnan! Nézz mindenre úgy, mint csodára, és legyél kíváncsi, honnét jött ez az egész!
      Megint, ha őszintén kutatod, hogy „Honnét jött a világ? Honnét jöttek a fák? Honnét jöttek az állatok? Honnét jöttek a rovarok?” Ha fölteszed a kérdést mélyen önmagadban, érkezni fog a válasz, hogy mindez a saját elméd kivetítése. Ami úgy jön elő belőled, akár egy álom. Amikor a válasz megérkezik hozzád, boldog leszel. Békében leszel.
      SL: De nem azt mondtad, hogy nem létezik?
      R: Nem létezik. (SL: Hogy lehet, hogy valami nem létezik, és aztán boldoggá tesz bennünket?) Nem, a boldogság nem abból jön. Amikor a világra megilletődéssel nézel, és látod a csodáját a teremtésnek... (SL: Az könnyű.) ...és megkérdezed, „Honnét jön ez? Hogy került ide?” Ha eléggé őszinte vagy, a válasz érkezni fog rajtad keresztül, hogy minden az elmédből jött. Minden a te elmédnek a kivetítése, és a válasz boldoggá tesz téged, tudod.
      ST: De hogyha valaki meghal? Az elme eltávozik, de a test itt még lesz.
      R: Ha valaki meghal? (ST: Igen.) A test itt lesz? (ST: A holttest itt fog maradni, akár itt vagy, akár nem.) Ez az, ahogyan te látod azt. (ST: Nem. Mindenki látja a holttestet.) Mindenki, aki ugyanúgy gondolkodik, mint az, aki látja a holttestet. (ST: Igen, úgyhogy az valami, ami...) Az mit jelent? (ST: ...nem kapcsolódik az elméhez. A holttest nem az elme terméke akkor, amikor az elme el van távozva?) Az elme nem megy sehová... (ST: Amikor meghalsz, mi történik?) Nem halsz meg, senki nem hal meg. (ST: Mi a folyamata a meghalásnak? Egyszerűen tudattalanná válsz, mint amikor elalszol? Mi az?) Azt gondolod, hogy meghalsz, de nem halsz meg. Amikor ébren vagy, mindent úgy látsz, mint egy filmet. Senki nem hal meg. (ST: Az élet energia elhagyja a testet, ez nem egy okozat?) Nem, az egy viszonylagos síkon történik. (ST: Bocsánat?) Az csupán egy viszonylagos síkon történik. Azon a módon jelenik meg, és amíg a test-elmének hiszed magad, az igaz. (ST: Nem, én nem erről beszélek. Én arról beszélek, hogy a test nincs elkülönülve az elmétől, létezni látszik, mert ha egy ember meghal, a test még itt van, de az egy holt tetem.) Az az, ahogyan az látszik. De kinek látszik azon a módon? (ST: Mindenki látja a holttestet.) Nem. A személy számára... (ST: Nem, a személy eltávozott, nincsen itt többé.) Nem, te még mindig személy vagy... (ST: Bocsánat?) Te még mindig személy vagy. Amíg a testnek hiszed magad, addig sehová nem mész. (ST: Nem, nem. Robert, a személy halott, eltávozott, talán a mennyországban van, vagy ki tudja, hol van a személy.) Akkor hogy lehetsz halott? Ha a mennybe kerül, akkor hogy lehet halott? (ST: Nincs többé a testben. Ha a személy a testben van, akkor még élő.) Akkor a mennybe mentél? (S: Igen.) És elhagytad a testedet? (ST: Úgy van, a test halott, itt csak egy holttest van.) És te elhagytad azt, és a mennybe mentél? (ST: Bocsánat?) Elhagytad a testedet, és a mennybe mentél? (ST: Igen.) És a holttest fekszik a padlón, holtan. (ST: Úgy van.) Ki mondja? (ST: Ezt mindenki tudja.) Nem, ők nem tudják. (ST: A holttest az holttest. Azonnal bomlásnak indul, amikor az elme kitalálja, hogy ő távozik.) Az az, ahogyan az megjelenik, és úgy, ahogy a világon minden más. (ST: Akkor miért indul bomlásnak?) Ki számára indul bomlásnak? Ki látja azt oly módon? (a tanítványok nevetnek) Ez éppen olyan, mint amikor azt mondod, hogy „Miért ég a lámpa? Miért kék a szoba? Miért kék az ég? Miért úgy létezik minden, ahogy létezni látszik?” Ki cselekszi a látást? (ST: Mivel intelligencia játszik benne szerepet.) De ki cselekszi a nézést? Ki cselekszi a látást? (ST: Mindenki, a maga módján.) A mindenkiről feledkezz el, saját magadról beszélj! Amíg látod ezeket a dolgokat, fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy „Ki lát?” És fel fogod ismerni, hogy az egód látja mindezeket. Mindezek a dolgok egy ego szinten történnek veled. De ha az egón túlmégy, akkor ez nincs. (ST: Azt mondod akkor, hogy semmi nem létezik?) Semmi, ahogyan ismered azt. (ST: Ühüm.) Értsd meg, hogy az összes dolog, amit elmondtál nekem, abból a nézőpontból jön, amiben most vagy! (ST: Így van.) Abból az állapotból, amiben vagy. (ST: Így van.) De léteznek más állapotok. (ST: Áruld el, Robert, te hogyan látod, ha valaki meghal? Mit látsz? Mi történik?) Átlátok rajta. (ST: De mi az, amit valójában látsz? Mi az, ami történik?) Semmi nem történik. (ST: Semmi nem történik?) Semmi nem történik. (ST: Valaminek történnie kell, vagy nem láttál még holttestet?) Nézz rá ezen a módon, amikor egy tükröződést látsz a tükörben, mi történik? Szenved a tükör a tükröződéstől? Látja a tükör a tükröződést? A tükör tükör marad, de a tükröződés a tükörben lévőnek látszik. A tükröződés viszont mindig változik. (ST: Mi történik egy átlagos ember esetében, aki természetes halált hal egy ágyban, mondjuk? Milyen remegésen, vagy milyen tapasztalaton megy keresztül?) De te őróluk beszélsz. Saját magadról beszélj! (ST: Cimbora, én még nem haltam meg, honnét tudnám?) Más szavakkal, tehát te arról beszélsz, hogy amikor te meghalsz, akkor én min fogok keresztülmenni? (ST: Igen, oké, igen.) Keresztül fogsz menni bármin, amin most keresztülmész. (ST: Mi?) Ha azon az úton vagy, amelyen vagy, keresztül fogsz menni... (ST: Én a folyamatot kérdezem tőled, mi van, ha…) De nem létezik folyamat, mert nem létezik halál. De amíg… (ST: Mi történik, amikor elalszom?) Álmodsz. Alszol. Fölébredsz. (ST: Oké, az az elalvással azonos tapasztalat?) Nem létezik elalvás, amikor meghalsz. (ST: Jó, miben különbözik az elalvás és a halál?) Az elalvás az, amikor még tudatos vagy. (ST: Nem, ha elaludtam, nem tudok semmiről, senki nincs itt, ha éppen most aludtam, nem tudom, mi folyik.) De a valódi Éned tudatos. Ami valójában vagy, az mindig tudatos. (ST: Ühüm.) Az a tudatosság. (ST: Oké. A kérdésem az, el tudnád-e magyarázni, mi történik, amikor meghalsz? Nem csupán elalszol, nem csupán...) Azt próbálom elmondani neked, hogy semmi nem történik. (ST: Semmi nem történik?) Te akarod, hogy történjen valami. (ST: Ott valami fajta folyamattörténés van.) Az addig történés a számodra, amíg azt hiszed, amit azt hiszel. Úgyhogy keresztül fogsz menni egy folyamaton. Úgy fog tűnni, hogy elhagyod a testedet. Az asztrális síkra fogsz kerülni, pihenőt vagy szabadságot fogsz kivenni, aztán vissza fogsz menni egy másik testbe. És örökké folytatni fogod, mivel ez az, amit most hiszel. (ST: Nos, nem szükségszerűen, katolikus neveltetésben volt részem, így nincsenek tapasztalataim a reinkarnációról, tudod.) Milyen tapasztalataid vannak katolikusként? (ST: Semmilyen, a tanításaik kivételével.)
      R: A hited szerint történik veled. Így akármit hiszel most, az fog veled történni, másokról feledkezz el! Ne gondolj más emberekre, önmagadra gondolj! Az az egész lényeg. Akármit hiszel önmagadról most, az történik a halálodkor. Más szóval, ha hited szerint mennyországba és pokolba kell kerülnöd, azt fogod tenni. De ez az egész az elméd reflexiója. Mindazokat az állapotokat te teremted.
      Tehát, fedezd fel, „Ki csinálja mindezt? Ki az, akihez ez a hit jön?” Fedezd fel, és végezz vele, és szabad leszel! Érted, amire gondolok? A hiba, amit elkövetsz az, hogy be akarsz hozni mindenkit a képbe. Nincsenek mások. Akármikor választ akarsz kapni egy kérdésre, az közted és a kérdező között, közted és Éned között zajlik. Úgyhogy, kérdezd meg magadtól, „Hová megyek a halál után? Ki akarja tudni? Én. Ki vagyok én? Ki vagyok én?” És amikor felfedezed, hogy az én kicsoda, minden kérdésed megválaszolásra fog kerülni, de mindig teközötted és Éned között. Ne törődj más emberekkel!
      SV: Robert vannak emberek, akik ilyen tanításokat hallgatnak ötven vagy hatvan éve. Lehetnének egy szobában, és lehetne dühös kitörésük más emberek előtt, vagy valami, rád önthetnék a haragjukat, mondhatnának barátságtalan dolgokat, lehetnének rosszindulatúak, és a gondolataik eshetnének kerékvágásba, és aztán csinálhatnák azt, hogy ülnek egy szobában, és ragyognak az emberekre, és vethetnének rájuk utálatos pillantásokat. És ezek önmegvalósultaknak gondolják magukat, hogyan kommentálnád ezt?
    R: Nos, természetesen, az ehhez hasonló emberek fejlődnek, és próbálkoznak, és egy napon fel fognak ébredni, szóval mit kéne mondani? Meg kell tanulnunk részvéttel lenni mindenki iránt! (SV: Értem. Kommentálnád az ostobaságát annak a gazdának? Dühösnek lenni, és nem tudni, hogy dühös vagy, az csalódottnak lenni?) Nos, senki nem ostoba. Aki dühös, az egy napon fel fogja tenni a kérdést, hogy „Ki dühös?” És el fogja kezdeni az utat. (SV: Így van, kezdje el!) De mit számít, hogy te mit látsz? (SV: Ezt már ismerem.) Ha érzed a dühöt, akkor dolgoznod kell önmagadon! (SV: Értem. Amíg nem látják, hogy még rá se léptek az útra, azt gondolják, hogy már a végénél tartanak.) Nos, feledkezz el róluk! Hagyd őket békén! (SV: Csak segíteni próbálok nekik e pillanatban.) Az oké. Csak legyél az Éned! Ez az, ahogyan segítesz. Tudod látni azt? (SV: Értem.) Amikor önmagaddá válsz, mindenütt jelenlévő vagy, és a rezgéseid mindenbe belemennek. (SV: Értem.)
      ST: Szóval, egynek érzed magadat velem? (nevetés) Nincs én, nincs én, gyakorlatilag. Egyedül te létezel?
      R: Nem létezik én, és nem létezik te. (ST: Oké.) És nem tudlak kiválasztani téged, és azt mondani... nem tudlak kiválasztani téged, és azt mondani, hogy egynek érzem magamat veled. (ST: Mi?) Nem tudlak kiválasztani téged, és azt mondani, hogy egynek érzem magamat veled. Egyet érzek, pont. (ST: Igen, de ha egyet érzel, nem átkozol engem?) (a tanítványok nevetnek)
      SH: Ó, igen, átkoz téged. (a tanítványok nevetnek)
      R: Mivelhogy magamat átkozom, téged is átkozlak, mivel egyedül egy létezik. Én te vagyok. (ST: Számomra úgy látszik. Túlságosan én-központú vagy, semmit nem tudsz arról, hogy mi a dolgod, ahogyan érzel az valójában nem... az nem az én dolgom?)
      SH: Nos, te azt gondolod rólam, hogy elkülönült én vagyok, mint ahogy magadról azt hiszed, hogy... (ST: Igen, így van. Számomra ez a valóság.) Ez igaz? Kérdezd meg! (ST: Robert szerint nem, szerintem meg igen, tudod.) Nos, megkérdezheted. Időnként meg fogod. (ST: Nos, lehet.)
      R: Legyél gyöngéd magaddal, és figyelj, hogy miket mondasz! (ST: De tudsz gyakorlatias lenni abban az értelemben?) Persze. (ST: Igen?) Persze. (ST: Mert abban az állapotban te mennyire vagy szabad?) Teljesen. (ST: Teljesen?) Igen. (ST: Mégis fenn kell tartanod elkülönült létedet, például amikor beszélgetünk egymással.) Az az, ahogyan látszik. (ST: Igen, és, ezen kívül, bizonyos módon nem tudod kifejezni magad, hogy az egység létezik. Ez az, amit érzek. Nem tudod magad kifejezésre juttatni nekem úgy, hogy érezzem, hogy nincs elkülönülés. Ahogy két ember beszélget egymással.) Én csak Énem tudok lenni, te pedig csak önmagad tudsz lenni. (ST: Ez az, amire gondolok. Ez a dilemmája az emberiségnek, hogy nem látjuk egymásban az egységet. Én csak önmagam vagyok, és a többi emberhez semmi közöm.) Éppen ellenkezőleg, mert ha emlékszel, amikor azt mondom, hogy önmagam vagyok, nem Robertről beszélek, az Énről beszélek, ami az én-vagyok. (ST: Ez az, amire gondolok. Tudsz nem-Robertként lenni, tudsz egység lenni, amit kifejezel?) Nem kell egységet éreznem. Az egység már létezik. (ST: Nem, én úgy értem, hogy kifejezd azt az individuum számára. Hogy az individuum érezze a mindenható egységgel való egységet.) Ez Isten kegyelmének a kéréséhez hasonló. (ST: Igen, erről beszélek.) Isten kegyelme mindig jelen van... (ST: Oké.) ...de azt egy érett személy tudja érezni. (ST: Csupán egy érett személy...?) ...tudja azt érezni. (ST: Nemrég olvastam egy Clia Prophet könyvet, tudod, és ő azt mondja, hogy az ima csak akkor működik, ha van egy fokozatod, vagyis igényed, hogy Isten kinyilvánítsa a kegyelmét.) Akkor én mit mondhatnék? (ST: Nem tudom.)
      R: Mindenki mindenféle dolgot mond.
      SR: Én arra gondolok, amit Ráma Krisna mond, „Isten Kegyelme mindig áramlik, a te feladatod befogni azt a vitorláidba.” (R: Ühüm, ez jó.)
      SS: Robert, az idősebbik fiamnak volt néhány éve egy mély spirituális tapasztalata. Egy nagy csoport emberrel volt egy Mester jelenlétében, és azt mondta, hogy valójában azt nem tudja elmagyarázni nekem. Azt mondta, szavakkal nem lehet leírni, de érezte az egységét mindennek, és azt mondta, hogy emberek úgy néztek rá azon tapasztalat után, mintha ő más volna. Mintha különleges volna, mintha valóban valami különleges történt volna vele, és amit tapasztalt, legközelebbiként el tudja mondani nekem, hogyan látta őket, és érezte, hogy azok önmagukat látták, amikor őt látták, és állandóan azt mondta nekik, hogy nem tudjátok, hogy önmagatokat látjátok? És aztán azt mondta, mama, ez olyan könnyű, olyan könnyű, ez itt van az orrunk előtt, itt van az orrunk előtt. Kommentálnád ezt?
      R: Igen, ez a tükör példázata, amit adtam. Nézz rám tükörként, és amikor a tükörbe nézel, önmagadat látod. Látod a tükörképedet, de az nem változtatja meg a tükröt. Egy önmagamra ráfilmezett tükröződést látok, de átlátom, hogy a tükör vagyok, és nem a ráfilmezés. Mármost, az egész világ egy ráfilmezés az Énen, és amikor az emberek az Énné válnak, akkor csupán az egy Én létezik. És a ráfilmezések annak az Énnek a tükröződései. A fiad ráébredt, hogy ő a tükör és minden más visszatükröződés. Ami jön és megy, de ő soha nem változik. Az egész univerzum az az Én. És ő az. Követed ezt? Világos ez?
      SS: Igen nagyon világos. De nem tudta fenntartani az állapotot, hosszú időn keresztül nagyon keményen próbálkozott a fenntartásával, de nagyon nehéz volt számára fenntartani azt a világban. Azóta újra próbál abba az állapotba kerülni.
      R: Bepillantást nyert a valóságba. (SS: Igen, bepillantást nyert.) Az jó.
      SD: Miért szűnt meg, illetve halványult el?
      R: Mert nem volt teljesen kifejlődve.
      SJ: Mit javasolsz annak az állapotnak a teljes kifejlesztésére?
      R: Mélyebben magadba kell merülnöd, és csöndben maradással képessé kell válnod annak meglátására, hogy te vagy a tudatosság. (SS: Emlékszem, mesélte nekem, hogy nem akaródzott neki csöndben maradni. Szeretett volna csöndben maradni, de nagyon nehéz volt a csöndben maradnia.) Ha folyamatosan kérdezné önmagától, hogy „Kihez jön a világ? Ki tapasztalja a zajos világot?” És követné az ént a forrásba, teljesen szabaddá válna.
      SD: Robert kifejtenéd megint a Maharsi Mester mi az Én magyarázata tanítására adott válaszodat?
      R: Mi az Én? Tudni akarod, mi az Én? (SD: Igen.) Hmm, mi az Én? Az Én az Én, amikor minden más eltávolításra került. Amikor a világ eltávolításra került, amikor a gondolatok eltávolításra kerültek, amikor az elme eltávolításra került, amikor az univerzum eltávolításra került, akkor az Én marad vissza. (SD: Tehát az Én a minden és a semmi is.) Minden az Én, és minden sem mi.
      SH: Nem látom túl sok értelmét. (R: Az jó.) SG: Nem is feltételezett.
      R: Fejlődsz. (SH: Köszönöm, Robert, ez a legkedvesebb dolog, amit valaha mondtál.) Ha értelme volna, bajban lennél. (nevetés)
      SG: Tehát abban az „én vagyok” állapotban semmilyen tapasztalat nem létezik?
      R: Ki számára létezik tapasztalat? A tapasztaló felszámolásra került.
      SL: Az a te mindennapi folyamatos állapotod? Milyen a napod? Mi zajlik belül?
      R: Az én napom olyan, mint mindenki más napja. (SL: De hogyan tud...? ez egy csapda, tudtam, hogy nem kellett volna feltennem a kérdést.) (nevet) Nincs semmi különleges velem kapcsolatban.
      SD: Kivéve, hogy te ébren vagy, és mi nem, illetve mi nem hisszük, hogy ébren vagyunk. (nevet)
      R: Nos, számomra az csupán természetes.
      SL: Rendelkezel tapasztalatokkal, de nem léteznek tapasztalatok?
      R: Milyen tapasztalatokkal rendelkezem én? (SL: Nos, gondolkodás a napodról?) Csak spontán keresztülmegyek a napon. (SL: Bocsánat?) Spontán keresztülmegyek a napon, csinálom, amit abban pillanatban csinálni kell. (SL: De nem tapasztalod azt?) Nem vagyok a cselekvő, figyelem magamat cselekvés közben, de átlátom, hogy nem vagyok a cselekvő. (SL: Minden megvan hozzá?) Az az, egyszerű. Mit akarsz? (nevetés) (SL: Valóban minden megvan hozzá? Csak visszalépés van, és a felismerés, hogy élet szép. (nevet) De ha nem létezik, miért van mégis tulajdonságneve?) Spontánná válsz, és a tulajdonságnév a tudatosság. Úgy ismered föl magad, mint tudatosság, mint a filmvászon, és élvezettel nézed a képeket a filmvásznon. De látod, hogy a filmvászon vagy. (SL: Tehát a személy keresztülmegy ezen az állítólagos életen, örömét leli mindenben, és nem reagál, hanem egyszerűen spontán, mert minden megvan hozzá?) Az az. (SL: Annak tudásán kívül, még az életen kívül is, létezik még tapasztalat is?) Ki számára? (SL: Nos, az ő fia által szerzett tapasztalathoz hasonlóan. Valószínűleg itt most mindenki mást mindenki önmagaként lát.) Megint, soha ne foglalkozz mindenki mással! Csak önmagadról beszélj! (SL: Nos, az hangzik, egoisztikusan hangzik.) Annak kell lennie, mert ha tudod, hogy egoisztikus vagy, ez az, ahogy az egótól megszabadulsz, a tudás révén, hogy te egy ego vagy először. Tehát az egy jó pont. (SL: De mi hiányzik mindannyiunkból?) Semmi. (SL: Hiányzik valamilyen tapasztalatunk?) Nem, nem hiányzik. Értsd meg, hogy az a te nézőpontod! (SL: Akkor, pontosan ott vagyunk, ahol te vagy, akkor?) Persze. (SL: Ha mi szépségben és szeretetben élünk, hol vagy te?) Feledkezz el a szépségben és szeretetben élésről! (a tanítványok nevetnek)
      SH: Ha keresztülmész a szépségen és szereteten, akkor ott vagy. (a tanítványok nevetnek)
      SL: Nos, ha átéljük a csodát, ahogy mondtad, akkor minden csoda?
      R: És kérdezd meg önmagadtól, hogy „Kihez jön az? Kihez jön a csoda?” (SL: Senkihez.) Csakugyan. Akkor senki vagy. Sen ki vagy. Csupán sen ki vagy. Nincs tested. Most elkaptad.
      (hosszú csönd)
      Ha valóban meg kívánsz térni, akkor csak ülj csöndes meditációban, és lásd odabent a tökéletes valóságot! Mert a gonoszság minden módozata csupán hibás gondolatban merül fel.
      (a hangfelvétel véget ér) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Május 07)
Megtekintések száma: 154 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]