Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Csak létezés - 84. átirat

Csak létezés (Az "én-vagyok" és az Én kutatás együttes alkalmazása)

 

84. átirat

1991. augusztus 4.

 

      Robert: Jó napot kívánok! (Tanítványok: Jó napot kívánunk!) Isten hozott! Teljes szívemből üdvözöllek benneteket! Jó veletek lenni újra.

      Igyekezzetek mindig észben tartani, hogy a szatszang nem előadás! A szatszang létezés. Létezés az Énnel. A teljes létezés valósága. Prédikációhoz, vagy beszélgetéshez abszolút semmi köze. Csupán létezéssel úrrá lehetsz összes problémáidon, és azzá a valódi személlyé válhatsz, ami vagy. Csupán létezéssel. Nem itt létezéssel, vagy ott létezéssel, csupán létezéssel. Önmagadként való létezéssel. A szatszang létezés.

      Amikor létezést mondok, mit gondolsz, mi vagy? A születéssel, a léttel, az életen való áthaladással, a sietéssel, a rohanással, a dolgok megtörténtté tételével való próbálkozással, az úgynevezett problémáidat leküzdésével való próbálkozással, egy jobb élet keresésével azonosulsz. A rossz dolgot teszed. Amit tenned kellene az, hogy elengedni mindent, amit valaha hittél, észleltél, felfogtál. Kisgyermekhez hasonlóvá válva. Nézve a világot, és nem reagálva rá. Figyelve, és kérdezve: „Ki a megfigyelő?” Soha semmilyen következtetésre nem jutva. Se kezdet, se vég. Se összehasonlítás, se elemezés, se megítélés, csupán létezés.

      Amikor csupán vagy, akkor az Én vagy. Amikor ez vagy, és az vagy, akkor emberi vagy. Amikor emberi vagy, akkor azonosulsz a világgal, és átmész az élet viszontagságain, problémákkal bírva, azokat megoldani próbálva, véleményekkel bírva, ítélkezve, mások mondása, illetve mások tettei által érintve. Amíg ezeket a dolgokat csinálod, addig soha nem fogod tudni, hogy mi a valódi spirituális élet.

      A spirituális élet üres, teljesen üres lét. Se vélemények, se hiedelmek. Csak üressé válva válsz teljessé. Nem próbálsz új tudást hozzáadni ahhoz, ami már vagy. Nem próbálod megtanulni az önmegvalósítás misztikus útjait. Valójában nem próbálsz csinálni semmit, és nem próbálod megtalálni a szabadságot. Pusztán elengedsz mindent, amid volt valaha.

      Ha bosszant, vagy éjjel-nappal zavar valami, nem számít, hogy érzésed mennyire igazolható, problémád van. Nem számít, amit bárki más csinál. Amíg sértve érzed magad, amíg mellőzöttnek érzed magad, amíg bizonytalannak, nyugtalannak érzed magad, látnod kell, hogy az én, a személyes én az, ami ily módon érez!

       „Mi az oka, mi a célja a megszabadulttá válásnak? Miért ne élhetnék hedonista életet, élvezve mindent e földgolyón! Miért kellene megszabadulttá válnom?” - kérdezik tőlem emberek. Ez egy érdekes kérdés. Valójában nincs válasz, mert neked kell érezned valamit, önnön szívedben, aminek következtében változás fog nálad bekövetkezni. Ne higgy el semmit, amit mondok! Én csupán a saját tapasztalatomat tanúsíthatom. Az életemet osztom meg veletek. Én viszont ezt tapasztalom. Te mit tapasztalsz? Te min mész keresztül?

      A valamivé válni próbálás az első hiba, amit elkövetsz.

      A problémáidon úrrá lenni próbálás a második hiba, amit elkövetsz.

      Még a valóság megértésére való törekvés is hiba.

      Egyetlen teendőd marad, engedj el mindent, amivel bírsz, a félelmeidet, a frusztrációidat, a koncepcióidat, az ideáidat, az egódat! Mindent adj fel! Abszolúte semmit ne tarts meg! Azért nem kell megtartani abszolúte semmit, mert már az vagy.

      Bármerre mész a világban, bármilyen tanítóba botolsz, bármilyen könyvet olvasol, bármilyen tanítást fedezel fel, valójában nem használ, amíg úgy nem döntesz, hogy felhagysz mindennel, amibe kapaszkodsz, és ami bánt. Mégis, pontosan ez az, amit csinálnod kell. Fel kell adnod az úgynevezett élvezeteidet. Mondjuk, élvezed az ivást, a dohányzást, hogy mindezeket a jó dolgokat csináld. Mindezek a dolgok kissebbé tesznek téged. És mint tudod, kijőve belőle rosszabbul érezel magad, mint valaha.

      Most, a fák, a virágok, maga az élet iránti szeretetedet is fel kell adnod, a tény miatt, hogy bármibe kapaszkodsz, földhöz köt téged. Amikor megszabadulásról, móksáról, szabadságról, üdvösségről, abszolút valóságról gondolkodsz, ez a függőségeiden túli állapotod. Amíg azért teszel dolgokat a világon, hogy jobb életed legyen, addig soha nem ismerheted meg a valóságot.

      „Úgy érted, nem kéne törődnöm a munkámmal, a családommal, nem kéne szeretnem a virágokat, a hegyeket, a folyókat? Nem kéne törődnöm mindezekkel a dolgokkal?” – kérdezhetnéd azonban, és joggal. Nem kéne, mentálisan. A tested tovább fogja tenni, amit tesz, és érezhetően jobban fogja tenni. Minden feladásra került mentálisan. Amikor minden feladásra került mentálisan, a vászanáid, a szokásaid, a dolgok, amik oly sokáig fogva tartottak, automatikusan elengedésre kerülnek, és meg fogod találni a szabadságot.

      Egy példa: „Robert, moziba mész időnként, tévét nézel időnként, újságot olvasol időnként, szereted élvezni az óceánt időnként. Hogy-hogy? Ha az igazság a valóságod, ha valóban tudatosság volnál, önmagadba lennél fordulva, és nem törődnél ezekkel a dolgokkal.” – szegezik nekem sokan a kérdést.

      Ki kérdezte ezt, az adnyání, vagy a Dnyání? Amikor a Dnyání tenni tűnik valamit, valójában nem tesz semmit. Csupán cselekvő-ség jelenik meg. A cselekvő megsemmisült. Látod az álmodat. Ekkor a saját tudatosságodat figyeled, amiben vagy. Természetesen magadhoz képest mindent külsőként fogsz látni, ami ugyanaz, mintha tudatosságban lennél, abban az időben. Így, amikor azt látod, hogy a Dnyání jól érzi magát, vagy nem jól érzi magát, az a Dnyání esetében teljesen ugyanaz.

      A Dnyání ülhet egy szobában egész nap, és ha senki nem hoz neki ételt, nem számít, mert nincsenek gondolatok azokról a dolgokról. A Dnyání járhat moziba, és élvezheti a képet, de ez számít. Nincsenek gondolatok ezekről a dolgokról. A Dnyání lehet úgynevezett emberi pokolban, vagy úgynevezett emberi mennyországban, ezek ugyanazok. Az adnyáni az, aki látja a szenvedést, aki azonosul a körülményekkel, és a szerint ítélkezik. De a Dnyání tudja, hogy mindez tudatosság. Senki nem hal meg, senki nem született, senki nem szenved, senki nem élvez. Senki nem megy át semmilyen tapasztalaton. De a hétköznapi emberek ezt nem láthatják. Ők csak önmagukat látják, ahol vannak. És életük nagy részében legtöbbjük körülményekre reagál mindössze.

      Ennélfogva, ha valaki szilárdan elhatározza, hogy felébredetté akar válni, mentálisan el kell kezdenie feladni összes ítéletét, megfigyelését, következtetését. Egyszerűvé kell válnia.

      A látszólagos élet gondot fogja viselni önmagára. Nem szorul a segítségedre. Semmi nincs, amit tenned kellene ezen a világon. A tested, amely a cselekvőnek tűnik, gondját fogja viselni önmagának. Gondját fogja viselni önmagának, mivelhogy nem létezik. Létezni látszik. Ami létezni látszik, mindig gondját fogja viselni önmagának. Semmilyen téren nem szorul a segítségedre. Amikor a test tapasztalatokon megy keresztül, annak nincs köze a tudatossághoz. Az hipnózishoz, delejességhez hasonló. Minden, amit látsz, minden, amit az érzékeid mondanak neked, hamis következtetés. És ha reagálsz rájuk, a szerint kell szenvedned. Ez a világnak a folyása.

      Egy példa: Ismerek egy embert, aki hozzátok hasonlóan szereti a fákat. Egyszerűen imádja a fákat. És hallotta, hogy pusztulnak az esőerdők. Hallotta, hogy Észak-Kaliforniában túl sok fát vágnak ki az erdőirtók. Ami nyugtalanítja őt. Aktivista lett, és harcol a jogaikért, a fáknak a jogaiért. Nagyon dicséretre méltó. Ésszerűen hangzik. De én azt mondom nektek, hogy a fák valójában nem igénylik a segítségeteket. Ez a természet rendje, az idők kezdete óta. És mégis, ha segítetek, az jó. Ellentmondásnak hangzik, de nem az. Amíg a tested aktiválja az elmédet, testedet és elmédet valódinak hívén ki kell állni a dolgokért, mivel a dolgokat is valódinak hiszed. Csak, ha tapasztalat révén megérted, hogy a világ álomhoz hasonló, nem csupán szavakban mondod ezt, hanem valóságos tapasztalatod, hogy a világ álom.

      Ha álmodban azt mondaná neked valaki, hogy „Kivágjuk az esőerdőt, ez borzasztó, csatlakozz a szervezetünkhöz, vessünk véget ennek”, mit tennél? Csatlakoznál a szervezethez? Aktivistává válnál? Nem nevetnél? Nem mondanád, hogy „Ez egy álom. Miért kerültök mindezekbe a bajokba? Valójában ez nem történik. Egy fát sem vágnak ki.” És a másik ember erősködne természetesen, bizonygatná neked, hogy kivágásra kerülnek. Mégsem lenne módod elmagyarázni ennek a személynek, hogy az egész egy álom. A személy nem fogadná el ezt. Mivel az érzékei tanúsítják számára a világnak nevezett valóságát. Mit tudsz csinálni?

      Most, látod a Dnyáník nehéz helyzetét. Az emberek eljönnek a Dnyáníhoz, és egész álló nap a bajukat panaszolják. Tehát, komolyan veszik a problémáikat. Azok annyira valóságosak számukra, hogy a Dnyánínak velük kell sírnia, és részvéttel kell lennie irántuk. De a Dnyání tapasztalja a tényt, hogy amit a megfigyelő lát, az álomvilág, és az álomvilág megfigyelője teljesen azonosul azzal a világgal. Akármit mond a Dnyání, nem fog változtatni a lényegen.

      Ez mindenre igaz az életedben. Gondolj arra, mi történik az életedben! A dolgokra, amik olyan valóságosak számodra. A dolgokra, amiket érzel, ami nyugtalanítanak, amik kihoznak a sodrodból. Természetesen igazoltnak érzed, mivelhogy a halálos álmot éled.

      Ezért, amikor a Dnyánít személyesen látod, a Dnyání soha nem fog csúfot űzni belőled, és nem fogja azt mondani, hogy "Álmodozol. Ez nem a valóság. Egy nap majd fel fogsz ébredni, és szabad leszel." Ez rendőrségi bejelentésként hangzik. Tehát, a Dnyání meghallgat, és eszerint válaszol. De neked ugyanerre a következtetésre tapasztalat révén kell eljutnod. Nem szabad elhinned a szavakat, amiket a Dnyání mond neked. Neked magadnak kell tapasztalnod.

      Visszatérve a kérdésre. Miért kellene ön-megvalósulttá válnom? Miért ne lelhetném örömömet a világban, és élhetnék egy hedonista életet? Az első ok az, hogy minden változik. Amikor az álomvilágban élsz, minden változik. Fölcseperedsz bizonyos barátokkal, azután elköltözöl, és totálisan kiborulsz. Új városba, új államba mész, más barátokat kell szerezned. Majd szerzel egy jó állást. Veszel egy gyönyörű házat. Leég a házad. Elveszítesz mindent, amid valaha volt. Örökölsz egy millió dollárt. Összes rokonod az ajtódnál. Mielőtt ráébrednél, semmid nem marad, és rosszabb helyzetben vagy, mint voltál. Nem láthatsz mindent, állapotról állapotra. Minden folyamatosan változik.

      Amikor a megszabadulás útjára lépsz, az első dolgok egyike, amit tapasztalsz, a félelem megszűnése. Összes félelmed elhagy. És mikor nincs mitől félni, nincs mivel harcolni.

      Egyszerűen szilánk van a válladon, és azért reagálsz negatívan az életre, mert félsz. Néhány mélyen beágyazott félelem van a tudatalattidban. Nem lehetsz tudatában, csupán egy mély félelmet érzel, és szilánkkal a válladon reagálsz, és mindig kész vagy harcolni az életért. Ahogy kérdezed, hogy "Kihez jön ez a félelem?", ahogy látni kezded, hogy a félelem a személyes énhez tartozik, és nem hozzád, a félelem elkezd egyre jobban gyengülni. A félelem elkezd menekülni, amint ön-kutatsz, amint felteszed a kérdést, hogy "Kihez jön a félelem?"

      Ahogy haladsz tovább az ön-megvalósítás felé vezető úton, a következő minőség, ami bekövetkezik nálad, a békének egy nagyszerű érzése. Elveszítetted a félelmet, és most békéssé válsz. Nagyon békéssé válsz. A világ, a dolgok nem zavarnak többé. Nincs oka, hogy miért érzed magad békében. Más szóval, valójában a dolgok nem változtak meg drámai módon az életedben. Még tudatában vagy az ember emberrel szembeni embertelenségének. Még látod az összes alávaló dolgot tévében, ami nyugtalanságot szokott okozni benned. Régebben valami szörnyen rosszkedvűvé szoktál válni. És most, valami oknál fogva, nem válsz többé nyugtalanná. Ha az emberek rosszul néztek rád, kész voltál harcolni. Mindig fogsz találni valamilyen hibát bizonyos helyeken. Étterembe mész, és folyton azt hiszed, hogy a pincér megkárosít. A szupermarketben a kasszához mész, mindent ellenőrzöl, amit vettél. Félsz, hogy becsapnak. Mindez megszűnik. A félelem eltűnik, és békésnek érezel magad. Mély meggyőződésed, hogy senki nem akar bántani téged. Az érzés, hogy vannak emberek a világon, aki még becsaphatnak, megtámadhatnak, kirabolhatnak, meglophatnak téged, eltűnik, jóllehet azok az emberek még létezhetnek. De te felemelkedtél. Felemelkedtél. Soha többé nem érezed ezeket a dolgokat. Egy minden ok nélküli, zavartalan békét érzel, aminek személyhez, helyhez, vagy dologhoz semmi köze.

      Az ön-megvalósítás útján hozzád érkező következő minőség a boldogság. Valami a rajtad belül mindig boldog. Ez nem jelenti azt, hogy folyton nevetsz, vagy, hogy mindig mosolynak kell lennie az arcodon. Ez csak egy külső megjelenés, egy felvett dolog. Csupán minden ok nélkül boldognak érzed magad.

      Végül, ahogy haladsz tovább az úton, boldogságot, felfogóképességedet meghaladó boldogságot érzel. A világ soha többé nem tud bántani. Nem jutottál el 100%-osan arra a következtetésre, hogy a világ nem létezik, de valamilyen oknál fogva úgy érzed, hogy a világ nem tud többé megsebezni, és folyton boldognak érzed magad. Más emberek nem látják ezt. Meg akarod osztani velük, de nem tudod. Csak az ön-kutatáshoz vezető útra tudsz rámutatni.

      Ahogy haladsz tovább az úton, és egyre mélyebbre, és mélyebbre mész, a béke, a boldogság, az üdvösség, meghaladottá válnak. Az Énné válsz. Az egész létezés lényegévé válsz. Tudatosságként funkcionálsz, az emberek számára mégis egy testnek tűnsz. Formád az isteni kegyelem közvetítőjévé válik azon érett diszciplínák, és rajongók számára, akik készen állnak rá, hogy megkapják azt, de te nem csinálsz sem-mit. Nem mondod, hogy "Az én vagyok valami, és közvetítek valamit." Ha ilyen kijelentést teszel, akkor még létezik valaki, aki azt hiszi, hogy létezik közvetítő. Nem létezik senki, hogy közvetítsen bármit, mégis oly módon tűnik történni.

      Láthatod hát, jó oka van, hogy a halálos álomból fel akarj ébredni. Teljesen szabaddá fogsz válni, és tapasztalni fogod az örömöt, ami nem elmagyarázható.

      Most beszéljünk rólatok! Hogyan kezditek el?

      Összes problémátok elengedésével. Az összes téged üldöző dolgot, az összes annyira szeretett dolgot mentálisan távozni hagyod, és kérdezgeted, hogy "Kihez jönnek ezek?" Kérdezgeted, hogy "Kihez jönnek ezek?" Felismered, hogy énhozzám jönnek. Én érzem ezeket a dolgokat. Én érzek fájdalmat. Én érzek mellőzést. Én érzem magam nyugtalannak. De nem vagyok az én. Akkor ki vagyok? Honnét jön az én, ami nyugtalannak érzi magát, ami rosszul érzi magát?" Ne válaszolj a kérdésre, hanem érezd, hogy az én cipeli súlyát a problémának, nem te!

      Ahogy folytatod ezt, ahogy nap nap után, hét hét után, hónap hónap után, év év után csinálod ezt, ki tudja? Sosem tudhatod, mikor következik be. De egy napon az én a szívbe fog simulni a felébredési állapotod folyamán, és spirituális szemeddel látni fogod mindenütt jelenvalóságodat. Egy megértésen túli örömöt, boldogságot fogsz érezni. Szabad leszel.

      (zene szól)

      R: Kérdések?

      SB: Eltávolítja az ön-kutatás az Ént elfátyolozó szamszkárákat?

      R: Az ön-kutatás maga nem távolít el semmit. De ahogy folyamatosan gyakorolsz, és minél jobban ismered az igazságot, annál kevesebb szamszkára tér vissza hozzád. Szamszkárái, karmája azoknak vannak, akik a külső világra valóságosként néznek. Amikor befelé fordulóvá válsz, nincsenek szamszkárák. Amikor befelé fordulóvá válsz, nincs világ. Nincs karma. Karma, reinkarnáció, szamszkárák az extrovertált emberek számára léteznek. Tényleg mulattat, hogy mikor iskolába jártál, azt akarták, hogy extrovertálttá válj. Azt akarták, hogy kifelé forduló légy. De most kezded megérteni, hogy minél inkább vagy kifelé forduló, annál inkább vagy világi, annál inkább válsz földhöz kötött gondolkodásúvá. Ahogy gyakorlod az ön-kutatást, és elkezdesz összpontosítani az Énre, a szamszkárák megsemmisülnek. Az Énre, a szív központra való fókuszálás az, ami a szamszkárákat megsemmisíti. Az ön-kutatás maga nem tesz ilyet. Az egy módszer, amit azért használsz, hogy megtaláld az Ént. És csak amikor az elme az Énbe hal, semmisülnek meg a szamszkárák.

      SB: A szamszkárák az elmében vannak tehát, és egészen addig, amíg nem az elmére, hanem a tudatosságra fókuszálunk, akkor nem hatnak többé, igaz?

      R: Ez igaz. Mert amikor nem marad én, amikor az én-gondolat megsemmisül, kinek lennének szamszkárái? Szamszkárái csak az énnek vannak. Nincs én, nincsenek szamszkárák.

      SG: Srí Ramanát olvasom, a Remembrances-t, és sokat beszélnek a betegségekről, és más dolgokról, amiken Srí Ramana keresztülment. Nehéz megértenem, miért ment át azokon a dolgokon, és kíváncsi, vagyok, tudsz-e róla beszélni.

      R: Persze. Válaszoltál is a kérdésedre. Nehéz megértened. Ki vagy te? Amíg emberinek hiszed magad, meg fogod figyelni a betegséget, és meg fogod figyelni a dolgait ennek a világnak. De mikor transzcendálod önmagad, kis éned és te elkezditek érezni a valóságot, a valóságban csak tökéletesség van. Senki nem születik, senki nem beteg, és senki nem hal meg. A tudatosság az egyedüli erő. Semmi más nem létezik.

      Tehát, Ramana haldokolását látva saját tudatosságunk állapotát látjuk. Látjuk, ahonnét jövünk. Ramana soha nem gondolta, hogy ő haldoklik. Soha nem hitte, hogy ő haldoklik. Számára nem létezett halál, nem létezett tranzíció, nem létezett életből halálba való átmenet, és akkor te teljesen a halálra készülsz. Ramana számára élet, és halál egyek voltak. Semmi kétség nem volt e felől. Nem létezett kettősség. Nem létezett beteg test, aminek gyógyulnia kell. Csupán az egy létezett, és te vagy az. De amíg érzékeiden keresztül élsz, életet és halált fogsz látni, és következtetésekre fogsz jutni. Ezért szükséges annyira dolgozni önmagadon, és egyre magasabbra, és magasabbra emelni magad, amíg a test teljesen meg nem semmisül az elmében. Az elme-testnek teljesen meg kell semmisülnie. Utána egyedül az abszolút tudatosság, a nirvána létezik, és abban az állapotban nem létezik halál.

      SG: Tehát, csak, hogy tovább folytassam kicsit, beszéltél egy analógiagyártásról, fákról álmodásról, és megkérdezné tőled valaki, "van valamilyen közöd a fákhoz?", ha ő felébredett lett volna, csak mosolygott volna, tudván, hogy nem voltak fák. És így Ramana hagyta, hogy számos fáradságos kezelésnek, és dolognak is alávessék. (R: Igen). Miért tette ezt?

      R: A rajongóiért. (ST: Miért?) A rajongóiért. Ha egy barlangban élt volna egyedül, ült, vagy feküdt volna, mosolyogva. De rajongói oly kitartóak voltak, óvni akarták a testet, amit engedett nekik, hogy jól érezzék magukat. Örömére szolgált ezt tennie. Ezért, engedte megtörténni. De ő nem tette azt, valami miatt, ami benne volt, ő mindezek fölött állt. Az csak a rajongói örömére szolgált. (SG: A könyvben nyilvánvalóvá teszik, hogy Ramana nem tapasztalta, amit a rajongói tapasztaltak). Természetesen nem. Ha tapasztalta volna, amit ők, egy lett volna közülük. Ő túl volt mindazokon.

      SH: Miért engedett a tudatlanságuknak? Ehelyett fölébreszthette volna őket?

      R: Nem a tudatlanságuknak engedett. Csupán hagyta megtörténni. (SH: Miért?) Ugyanazért, amiért hagyta, hogy teste valóságosnak tűnjön. Ugyanazért, amiért a teste sétált, és reggelit készített, és mindenféle tapasztalatokon ment keresztül, miért? Az a megjelenés. (SH: De ez őket, a rajongóit, az illúziójukban tartja.) A jelen időben, a jelenlegi állapotukban tartja őket, amitől kicsit jobban érzik magukat. Átlátta, hogy nem tud egyidejűleg mindenki megvilágosodni. (SH: De az érzésük jobban az illúziójukban tartja őket.) Az érzésük jobban az illúziójukban tartja őket, amíg az zajlik. De látják Bhagván szemléletét. Amikor látják, honnét jön, és hogy a betegség nem hat rá, az nagyobb mértékű fölébredést okoz náluk.

      De a megjelenés az volt, hogy szenved, ők pedig gondoskodnak róla. Ez a test megjelenése, ő csak önmaga tud lenni. Tehát nem tudná őket fölébreszteni, ha a fölébredésre nem állnának készen. Ők azok voltak, amik voltak, ő pedig az volt, ami volt. Ez olyan, mint amikor a guruk kegyelméről beszélsz, amiben csak az érett tanítványok tudnak részesülni. Tehát, akik igaz rajongók voltak, látták a Bhagvánnal kapcsolatos igazságot. Nem mindegyikük reagált oly módon.

      SH: Akkor ők nem akarták meggyógyítani próbálni, vagy valami?

      R: Nem érdekelte őket. Sok rajongó volt ott, akik figyeltek csupán, és nem vonódtak be. Csak a spirituálisan nem magas szinten lévő rajongók gondoskodtak mindazokról a dolgokról. (SH: Amit nem értek az, hogy miért engedte nekik, és hagyta, hogy tegyék azokat a dolgokat a testével, ami őt nem érdekelte...) Nagy részvét miatt. (SH: Az részvét?) Természetesen. (SH: Ami betegként tartja őt?) Nem igazán. Amikor látták, ami utána történt, miután vége volt, sokan fölébredtek közülük. Látták az egésznek az ostobaságát. De amíg folyt, részt kellett venniük. Vagyis, ez éppen olyan, mintha vezetnéd az autódat, és látnád, hogy elütött valakit egy autó, és nem volt ott senki, hajtanál tovább, és azt mondanád, hogy ez nem történt meg? Az elütött személlyel pedig nem törődnél?

      Megállítanád az autódat, és a képességeid szerinti legjobb segítséget nyújtanád, de tudnád az igazságot. Mégis segítséget nyújtanál. Tehát hogy nézne ki, ha az összes tanítvány és rajongó, akik látták, ahogy Ramana lesoványodik, mind nevettek, és kártyáztak volna, és azt mondták volna, hogy „Nos, ez nem történik meg.” Nem érték volna el azt az állapotot. Tehát, tenniük kellett, amit tenniük kellett, és Ramanának tennie kellett, amit tennie kellett.

      Emlékszel a történetre, amit meséltem egyszer a skorpióról? Erről a mesterről, aki egy pocsolya szélén ülve nézte, hogy egy skorpió hogy ússza azt keresztül, és mikor majdnem megfulladt, felvette, és visszatette a partra. És aztán nézte, hogyan ússza keresztül, és amikor majdnem megfulladt, felvette, és visszatette a partra. És egy vándor látta mindezt, és megkérdezte, „Mester mit csinálsz?” És a Mester azt válaszolta, „A skorpióknak az a dharmája, hogy megpróbáljanak keresztülúszni, az én dharmám meg az, hogy megpróbáljam őket megmenteni.”

      Tehát, azoknak a rajongóknak a dharmája az volt, hogy oly módon gondoskodjanak Bhagvánról, ahogyan tették azt, és Bhagvánnak a dharmája az volt, hogy megengedje, hogy ez megtörténjen. (SH: Még akkor is, ha nincs értelme?) Nem, nincs neki. A létezésnek semmi értelme, de akként jelenik meg.

      SI: Feltehetek egy kérdést? (R: Persze, azért vagyok itt.) Rövid leszek. Amit ez a fiatalember tudni akar, azt a legtöbbünk tudni szeretné. Amikor valakinek rákja, vagy sok testi betegsége van, a legrosszabb dolog ezzel kapcsolatban a kényelmetlenség, és a fájdalom. (R: Hmm.) Szóval, ha itt ülök fájdalmak közepette, és éppen bevettem a fájdalomcsillapítómat, nos, amit tényleg bevettem, vagy, mert emberek közelében kell lennem, és hogy ne érezzem a fájdalmat, vagy, mert ide kell jönnöm, és hogy ne érezzem a fájdalmat, akkor mi a legjobb dolog számunkra, evilági emberek számára, sok spiritualitást kell elérnünk, hogy ne érezzük a fájdalmat? (R: Tudod csupán érezni a fájdalmat, de tudod figyelni is.) Most ez a második kérdés, amit fel kívántam tenni. Ha azt mondod, hogy egy rákos állapotban vagyunk, és valaki más azt mondja esetleg, hogy „nos, miért”, és te azt mondanád, „a rajongóért”, mert tapasztalniuk kell, és időnként megvilágosodhatnak utána. Azt gondolom, a legtöbbünk azt mondaná, vagy tudná, hogy csak szenvedés révén, vagy fájdalom révén, vagy vajúdás révén tanuljuk meg a részvétet más emberek iránt. És aztán azt fogod mondani ugyanakkor, hogy az majdnem olyan, mint ez, nem tétovázhatsz, mert igazából nem kellene törődnöd azzal, hogy a másik ember odakint, vagy az autóbaleset helyszínén, megérintsen. Van-e tehát valami, amit egy guru vagy egy haladó ember egy rákos testtel mutatni tud a rajongóinak? Létezik-e valami, amit tudniuk kellene a szenvedésről, vagy az emberi állapotról, hogy át tudják látni, hogy az nem fontos, úgy vélem, ez az, amit mondasz.

      R: Ez akkor fontos, amikor keresztülmész rajta. Amíg keresztülmész rajta, és érzed, addig fontos számodra. Nem kell azt képzelned, hogy nem létezik, mikor igen. Tehát, fájdalmad enyhítése érdekében mindent meg kell tenned. Ha fájdalomcsillapítókat kell szedned, vagy orvoshoz kell menned, tedd, amit kell, de mindig lásd át, hogy a tested az, ami keresztülmegy ezen, és nem te! Neked semmi közöd ehhez, mert nem vagy a tested.

      Csinálhatod a kettőt egyszerre. Kezelheted a fájdalmat a tőled telhető legjobb módon, és azt is láthatod folyamatosan, hogy nem vagy a test. A fájdalom hozzád, mint énhez jön. Énedhez kapcsolódik. Személyes énedhez. Az szenved, nem te. Ahogy folyamatosan teszed ezeket a dolgokat, észre fogod venni, hogy a fájdalom egyre csökken. Nem érzed olyan erősnek. Amikor azonosulsz az énnel, és azt látod, hogy az én fájdalmon megy keresztül, akkor te szenvedsz. De mikor nem azonosulsz az énnel, és csupán figyelsz, és nézel, és felismered, hogy az én megy keresztül a fájdalmon, nem te, a szenvedés elviselhetővé válik. Nem fog megszűnni a szenvedés, mivel a testedhez kapcsolódik, és te oly erősen hiszel a testedben, de elviselhetővé fog válni, és egyre kevésbé, és kevésbé fogsz szenvedni.

      Nem próbáljuk nem létezőnek mondani a szenvedést, mert ez az azt tapasztaló személy számára képtelenségnek hangozna. Azt mondjuk, hogy léteznek Dnyáníknak nevezett lények, akik transzcendálták a világot, az univerzumot, és abból mindent, és azon emberek számára nem létezik szenvedés. De mások szenvedni látják őket. A szenvedés szembetűnő mások számára, akik nincsenek abban az állapotban. Ennélfogva, nem szabad ítélkezned. Mert amikor beszélsz, arról az állapotról beszélsz, amiben vagy, és a Dnyání állapotáról elképzelésed sincs.

      Annyira komolynak látszotok, ez nem komoly, ez egy vicc.

      ST: Robert, lehet egy kérdésem? (R: Persze.) Ha minden előre elrendezett, akkor az csak az illúzió világában van? Ami azt jelentené, hogy nincsenek véletlenek, és ha jött egy betegség, annak előre elrendezettnek kellett lennie, és a gyógyítás is előre elrendezett, és a megvilágosodásod ideje is előre elrendezett, én csak nem látom...

      Ami a születésed óta történt veled, minden előre meghatározott volt. Csak amikor átlátod, hogy soha nem születtél, és befelé fordulóvá válsz, és befelé mész, akkor áll meg az egész. De amíg ebben a világban élsz, mint emberi lény, addig minden előre elrendezett. Csak amikor tudatosságban fölemelkedsz, mélyen önmagadba merülve, transzcendálod az eleve elrendelést. Igazság szerint senki nem előre elrendezett, nem is létezik. De amíg a testnek hiszed magad, addig létezik, mert a test élt előtte, és előtte, és előtte, és folytatni fogja az életet megint, és megint, és megint. Amíg a testbe vetett hit létezik benned. Amikor az a hit megsemmisül, ki marad, hogy előre elrendezett legyen? Mi marad, hogy előre elrendezett legyen? Szükségtelenné válik az egész. Követed ezt?

      ST: Bizonyos módon ez egy folyamatnak látszik. Azt hiszem, azt hallottam, azt mondtad, hogy egy szempillantás alatt fel tudsz ébredni... (R: Igen.) De úgy látszik számomra, hogy nálam hosszú időt vesz igénybe, hogy felébredjek, és úgy vélem, hogy ez szintén az illúzió részét képzi, nem tudom. Ez egy folyamatnak látszik. Ha nem tudom egyszerre feladni a testbe vetett hitemet, az azt jelenti, hogy a folyamat folytatódásával a karma, és az eleve elrendelés csökkennek?

      R: Amíg a folyamat folytatódik, az eleve elrendelés egészen addig létezik. (ST: Ugyanazon a módon?) Az eleve elrendelés csak akkor hagy alább, ha befelé mész, és az egót, és a testet transzcendálod. (ST: Nos, azt gondolom, hogy ezekről a dolgokról vannak néha felvillanásszerű ismereteink, de akkor a világ megint bejön.) A gyakorlás folytatásával a felvillanások terjeszkedni fognak, a világ pedig össze fog húzódni. (ST: Köszönöm.) Felejtsd el az időt, csak folytasd a gyakorlást! (ST: Azt fogom tenni.)

      SI: Lehet egy másik kérdésem? (R: Persze.) Lehet, hogy ez a szellemi mozgásról szól. Valamikor három hete megvettem az „I am the Self” könyvet (R: Hmm.) és Ramana egyik tanítványa - nem próbálok nevet mondani, és a fiatal nő, aki a tanítványa volt, és ő - és ez a tanítványról szól, aki kígyókkal és patkányokkal teli padlón feküdt. És a patkányok közül az egyik elhalálozott. És a patkányok jöttek, és az ölébe, és a térdére ültek, és nevettek, mintha ez egy boldogság állapotban lett volna. És ő azt érezte, hogy amikor a patkány meghalt, vagy eltávozott, megkapta az Ént, és a következő képben mintha három bébi patkány táncolt volna. És úgy tudom, hogy a hindu filozófiában ??? (a tanítvány keresi a szót) (R: Lélekvándorlás.) Lélekvándorlás, igen, de a legtöbb ember koncepciókon keresztül nem hiszi, hogy az emberi test visszatér valaha egy alacsonyabb létezésbe, és én is úgy vélem, hogy ez olyan, mint egy majom, aki úgy érzi, hogy előző létezésében személy volt. És ez sok ember hit rendszerének anatémája, mert ők azt hiszik, hogy csak előrefelé fejlődnek, és hátrafelé soha.

      R: Tehát, mi a kérdés? (SI: Melyik igaz? Mindkettő létezik?) Egyik sem igaz, és mindkettő igaz. Ne kövess hitrendszereket! (SI: Nos, nehéz elhinnem, hogy ez Ramana tanítvány, miért írnak ilyet?) Ez az, amiért oly gyakran mondom nektek, amikor kezdem az órát, hogy „Ne higgy el semmit, amit mondok!” ezen a világon bármi lehetséges, mégis, mi a különbség? Azt kellene tenned, hogy dolgozz önmagadon! Olvasd a könyveket, ha szereted, de tégy hozzá szemernyi sót! (Ki találta ki ezt a kifejezést? (nevetés)) Nem kell mindent elfogadnod, amit olvasol.

      SI: Nem teszem. Amikor egy fejlett valakire gondolsz, annak tisztában kellene lennie a bolondok bolondság közötti különbséggel, és ami történt... (R: Ítélkezel!) Ítélkezem, igen.

      R: Fedezd fel, ki vagy, és saját valóságod felfedezésekor érteni fogod! De az emberek azt feltételezik, hogy mindenféle tapasztalattal rendelkezni kell. Tekintsd Joganandának az „Autobiography of a yogi”-ban, és más könyvekben leírt tapasztalatait! Sok a történet, sok a könyv, egyes történetek igazak, mások hamisak, de ez sose zavarjon, azt lásd, hogy ki vagy te, dolgozz önmagadon, és ne figyel ezekre a dolgokra!

      SE: Ez ahhoz hasonló, mint hogy mi a különbség az igazi álom, és a hamis álom között. (R: Hmm?) Mindkettő álom. (R: Mindkettő álom.)

      R: (az előző tanítványnak válaszol) Nézd, meglátásom szerint nagyon erős a hitrendszered, mindig azt mondod, hogy ez helyes, és ez helytelen. (SI: Valójában nem érzem ezt, de ha...) Ezt hiszem, és azt nem hiszem. Ennek semmilyen különbséget nem kellene jelentenie. Csak olvasd el, és mondd, „hű, ez érdekes”, és dolgozz önmagadon!

      SB: Robert, úgy tűnik, hogy az elme mindig ellenáll a tudatosságnak, és a boldogságát mindig valahol máshol keresi. Mikor fogja felismerni az elme, hogy ha a tudatosságban pihen, akkor egy napon a boldogság el fog érkezni?

      R: Amikor a figyelését abbahagyod. Minél kevesebb figyelmet fordítasz az elmére, annál inkább le fog csillapodni. Ne adj hatalmat az elmédnek! Ne hidd, hogy elméd nagyon erős, és hogy fájdalmat okozhat neked, és minden fajta akadály elé állíthat! Kérdezd magadat, „Kié az elme?” A lényeg az, hogy legyél mindig tudatában annak, hogy ki vagy valójában! Azonosulj a forrásoddal! Ne tulajdoníts az elmének semmiféle hitelt, vagy értéket, vagy erőt, abban a hitben, hogy erős, és nehéz legyőzni. Menj inkább túl az elmén, és találd meg, hogyan, és kinek merült fel az elme, azután szabaddá fogsz válni!

      SH: Létezik olyan entitás, olyan dolog, mint elme? Úgy beszélünk az elméről, mintha létezne, de nem létezik, csupán gondolatok vannak.

      R: Ez az, amiről beszélek, hogy az elme nem létezik. (SH: Nem.) Az elme gondolatok kötege csupán. (SH: Így van.) Amikor az elmét lassítod, azt jelenti, hogy a gondolatokat lassítod. (SH: Nincsenek gondolatok, nincsen elme?) Pontosan. Az elme nem létezik, a test sem, a világ, illetve az univerzum sem. Ezek mind az elméből jönnek, és az elme valójában a személyes-én. Tehát, amikor visszaköveted a személyes ént a forrásba, az elme távozik, és minden vele megy.

      SB: Tehát, mindig referencia pontnak tekintjük az elmét, miközben keressük az igazságot, és ezért nem találjuk meg soha, abból a nézőpontból.

      R: Mert hiszünk az elmében. Azt gondoljuk, az elme nagyon erős, és harcolnunk kell vele, hogy megsemmisítsük. Ha azt érzed, soha nem fog megsemmisülni. Semlegessé kell válnod, és nem harcolni az úgynevezett elmével! Hanem megfigyelni, nézni, és visszakövetni a forrásába.

      ST: Az elmének meggyőződötté kell válnia valahogy, hogy az elménél van valami nagyobb.

      R: Valójában nem, semmiről ne akard meggyőzni az elmét, elpusztítani akard, megsemmisíteni akard! Minél inkább törekszel elméd meggyőzésére, annál több hatalma lesz fölötted. Ezért kell kérdezned, hogy „Kihez jön, az elme?” És mindig az én-gondolathoz fogsz visszatérni. Kövesd az én-gondolatot a forrásba, az elme menni fog!

      Szeretnéd felolvasni a Dnyánít, Mary?

      Most hallgassátok figyelmesen, ez az igaz természet! Ez az, ami valójában vagytok.

      (A tanítványok a Dnyání tanúságtételét olvassák. Lásd jelen köny elején!)

      (Robert ezután lejátszik egy szalagot, amin tanítványok egy neki írt dalt énekelnek)

      A tanítványok megtapsolják a dalt.

      SI: Tegyétek bele a Robertnek szánt adományokat, miért ne tennénk, kell, hogy legyen egy!

      SM: Rendben, az összes adomány Robertnek megy.

      (hiba a felvételen)

      R: Öröm volt veletek lenni megint. Szeretlek benneteket mind, Isten áldjon, köszönöm, hogy eljöttetek! Legyen rá gondotok, hogy szeressétek magatokat, hogy imádjátok magatokat, hogy imádkozzatok magatokhoz, mert Isten lakik benned, te-ként, béke.

      SL: Köszönöm!

      R: A következő találkozásig, most mehettek haza…

      (felvétel vége)

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2017 Június 03)
Megtekintések száma: 61 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]