Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Dühössé válik-e egy Bölcs? - 35. átirat

Dühössé válik-e egy Bölcs?

35. átirat

1991. január 6.

 

      Robert: Sziasztok! (Szia!) Isten hozott a ... minek is nevezzük magunkat? A senkik csoportja. (a tanítványok nevetnek) Mert amikor távozol innen, senkivé válsz. Ha valamivé akarsz válni, rossz helyre jöttél. Mi a senki csoportja vagyunk. Hányan vagytok itt első ízben? Kérlek, ne rémülj meg attól, amit hallasz! Én nem vagyok előadó. Nem vagyok filozófus. Nem vagyok erkölcsprédikátor. Létezik olyan szó, hogy erkölcsprédikátor?

      SH: Ühüm. (egyetért)

      (SB: Szoknyabolond vagy?) Nem vagyok szoknyabolond.

      SA: Fent van egy a szoknyabolond. (nevet) (SF: Az Arnold, maradj csendben!)

      SL: Nagyon jó, Fred.

      Robert folytatja: Mi itt egy nagy boldog család vagyunk. Vannak családok, akik nem túl boldogok. (nevetés) Tehát mi egy nagy család vagyunk, tehát mi egy nagy, mi egy...

      Köszönetet akarok mondani, hogy a legtöbben megosztottátok velem karácsonyra és hanukára kapott ajándékaitokat. Los Angeles-ben ez nagyon szokatlan. A múltban soha nem vettem el semmit, amit adtak nekem. De mióta Los Angeles-ben élek, a dolgok megváltoztak. (nevetés) Mindenesetre, köszönöm.

      Ma délelőtt kaptam egy telefonhívást valakitől, aki most nincs itt. Megkért, hogy részletezzem a kérdést, amit Glen tett fel a múlt héten. (Glen a sarokban van.) Az kérdezte, hogy „Egy megvalósult ember, egy Bölcs, válik-e dühössé?” és röviden válaszoltam. A lehető legtömörebb voltam, nem beszéltem róla túl sokat. Valaki valamiért azt akarta, hogy részletezzem. Ez egy érdekes kérdés. Az emberek dühössé válnak. Tehát amikor az önmegvalósítást elérted, vannak-e még haragos, dühös, vagy sérelmes érzéseid?

      Keresőnek vagy tanítványnak vannak ilyenek kérdései általában. Egy rajongót kevésbé tud érdekelni az ilyesmi. Amikor ilyen kérdést teszel fel, az adnyání nézőpontjából teszed, és a válaszok különbözők. Ez nagyon paradox.

      Arra az időre emlékeztet, amikor 17 évesen Paramahansa Yoganandánál önmegvalósítás beavatásban részesültem, mielőtt Indiába mentem, megnézni Ramana Maharshit. És a beavatás során térden álltam, és ő a kezét a fejemre tette, és azt kérdezte, „Robert, megígéred, hogy szeretni fogsz engem, bármit is teszek, vagy akármit is gondolsz, hogy teszek?” Haboztam. „Mit fog csinálni?” – gondoltam magamban. „Megy és megöl valakit, és azt akarja tőlem, hogy szeressem őt, nem számít, csinál?” De aztán arra is rájöttem, hogy nincsenek válaszaim. Így igent mondtam.

      Két vagy három hónapba telt, mire rájöttem, mire gondolt. Különböző emberekre, különböző személyiségekre különbözőképpen reagált. Karácsony volt, és akkoriban Encinitasban élt a szerzeteseknél. Emlékszem, az egyik szerzetes átjött hozzá, és azt mondta, „Mester”, Mesternek nevezték őt, „elmehetek meglátogatni a családomat karácsonykor? Két hétre mennék el.” Nagyon szívélyessé vált, és azt mondta, „Persze, hogy elmehetsz. Látnod kell a családodat. Hiányzol nekik. Menj, és érezd jól magad, és két hét múlva gyere vissza!”.

      Aztán másvalaki jött, letérdelt előtte, és azt mondta, „Mester, meglátogathatom a családomat karácsonykor?” Felháborodott, és kiabálni kezdett a szerzetesre, és azt mondta, „Hogy merészelsz ilyet kérni tőlem? Miért akarod látni a családodat? Ők nem akarnak látni téged. Természetesen nem mehetsz. Ne tegyél fel ostoba kérdéseket! Menj vissza a szállásodra!” Ez volt ám a dilemma, azonos kérdésekre, különböző válaszok.

      Ilyenformán rájöttem, hogy képes olvasni az emberekben. Pontosan tudta, melyik emberben mi zajlik. Talán nem adhatta ugyanazt a választ a két különböző embernek. Felismerte, hogy az elsőnek szerető a családja, és magas az önbecsülése, úgyhogy nem számít, hová megy. A szíve mindig az igazságon, a valóságon, Istenen nyugszik. De a másodiknak alacsony volt az önbecsülése, és ha elment volna, a maya erői visszaráncigálták volna őt a valóságba, vagyis az anyagiságba, az anyagiság valóságába, és valószínűleg vissza sem jönne ráadásul. Neki ezért adta azt a választ.

      És tehát a Glen kérdésére adott válasszal is ez van. A Bölcs időnként szerepet játszik, színlel a rajongók vagy a tanítványok vagy keresők érdekében. Erre szükség van. Ha visszagondolsz a Jézus és a pénzváltók közti incidensre, Jézus állítólag nagyon dühös lett, amikor a templomba ment, és látta, hogy a kereskedők a templom lépcsőin árulták az árujukat. Felborította az asztalt, és azt mondta, „Hogy merészelitek ezt cselekedni Atyám házában?” és elkergette valamennyit. Úgy tűnik, hogy ő is dühbe gurult. De így volt?

      Amikor egy Bölcsről, egy Dnyáníról beszélsz, feltételezed, hogy az felsőbbrendű. Felülemelkedett. Se egója, se személyisége nem maradt. Tehát mi gurul dühbe? Az ego az, ami dühbe gurul, az elme. Ha nem maradt ego-elme, hogy tudnál dühbe gurulni? Ezért egy igazi Bölcs, egy Dnyání, soha nem válhat dühössé, mivel nem rendelkezik a mechanizmussal, hogy megint dühbe guruljon. Túlemelkedett.

      Ez olyan, mint annak a Zen szerzetesnek a története, aki odajött a Mesterhez, és azt mondta, „Mester, mindig dühössé válok. Nem tudok ezen segíteni. Mit kell tennem?” Akkor a Mester kihúzta a kardját, és levágta a fejét, és azt mondta, „Lássuk, most dühössé válsz-e!” És a történet úgy folytatódik, hogy megvilágosodott. A feje visszarepült a helyére, és ő megvilágosodott.

      Senki nincs, hogy méregbe guruljon. Gondolkodj el magadon! Érzelmeid vannak, dühössé válsz, mindenféle pszichológiai tüneteid vannak. Honnét jöttek? Miért vannak ott? Meg kell kérdezned magadat, „Miért válok dühössé? Miért vannak ezek az érzelmeim? Miért engedem, hogy az elmém tovább gondolkodjon az orromnál? Felelős vagyok a saját életemért.” Ez az, ahogyan beszélned kell önmagaddal. „Ha ilyen negatív érzelmeim vannak, hogyan tudok működni a világban? Másokat hibáztatok. Hibákat látok másokban. Mindig ítélkezek. Mindig bírálok. Igazam van? Habár úgy tűnik, hogy igazam van, tévedek. Egyszerűen tévedek, mert nem értem meg a világot. Általában azért válok dühössé, mert a dolgok nem az én kedvem szerint történnek. A világ nem arra fordul, amerre én szeretném, ezért kritizálok, ezért ítélkezek, mivel azt hiszem, hogy a dolgoknak így helyett úgy kellene történniük. Azt hiszem, hogy az emberek ez helyett azt csinálják. Azt hiszem, hogy ennek az embernek így helyett úgy kellene lennie. Miért hiszem ezt?”

      Ily módon kell önmagadhoz beszélned. „Mi az bennem, ami ilyenné tesz engem? Hatalom? Erő? Valamilyen entitás? Megszállott vagyok? Voltaképpen ki vagyok én? Ki vagyok én, ezzel a nagy indulattal, ezzel a haraggal?” És ahogy folytatod a kérdezést, hogy „Ki vagyok én?” az énre fogsz kezdeni összpontosítani. „Ki vagyok én? Mi ez az én? Mindig az énre utalok. [Én] dühös vagyok. [Én] kiábrándult vagyok. [Énnekem] rossz a hangulatom. Miért, ha ez az én nem lenne itt, senki sem lenne, hogy ezeket az előbb említett igazságokat tapasztalja.”

      Tehát, mi a forrása az énnek? A probléma valójában nem az indulat vagy az aggodalom vagy a depresszió. A probléma az én. Az énnek van ez a problémája, nem nekem. Következésképpen a titok az én felszámolása, az én megsemmisítése. Mert arra következtetek, hogy ha az én megsemmisül, senki nem marad, hogy ez a problémája legyen. Tehát hogyan számoljam fel az ént? Egyszerűen a „Honnét jött az én?” kérdéssel. Amikor felébredek, azt mondom, hogy „[én] aludtam”. Álmodtam, felébredek, és azt mondom, „[én] álmodtam”. Ébren vagyok, azt mondom, „[én] most ébren vagyok”. [Én] lehangoltnak érzem magam, mindig ott az én. A következtetés azt fogja neked elárulni, hogy minden bajod az énhez kapcsolódik. A bajoknak nincs önmagukban vett érvényességük. A csalódások vagy kiábrándulások, a harag, az indulat, nem bírnak érvényességgel. Úgy tűnik, hogy az én bír érvényességgel. Tehát honnét jött az én? Ki szülte azt? Ki érzi azt? Ismét, az én. Mindig az én. Ki vagyok én? Mi a forrása az énnek? Az énbe kapaszkodva, és követve a forrásba, az meg fog semmisülni. Saját magától el fog tűnni.

      Tehát kutass! Valahányszor problémád van, fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy „Kihez jön?” Nem számít, mennyi problémád van. Mindegy, hogy mi zavar téged, milyen komoly az adott problémád, ami lehet, hogy elmédben fenyeget. A módszer mindig ugyanaz: „Kihez jön? Miért jön hozzám?” A hozzám ugyanaz, mint az én. Kapaszkodj a hozzámba, vagy kapaszkodj az énbe! Ne az énre összpontosíts! Az én forrására összpontosíts! Viszont kapaszkodj az énbe, mint ahogy egy kötélbe kapaszkodsz! Lemászol a kötél végére. És minden alkalommal, amikor azt gondolod magadban, hogy „Ki vagyok én?” vagy „Mi vagyok én?”, egyre mélyebbre és mélyebbre mész önmagadba, egyre mélyebbre és mélyebbre mész a felejtésbe, az ürességbe, az űrbe. Ahogy ismétled, hogy „Ki vagyok én?”, a „Ki vagyok én”gondolatok közötti tér egyre nagyobbá és nagyobbá válik, és kezdesz a „Ki vagyok én?” gondolatok közötti térrel azonosulni.

      Nagy hirtelen egy mély békében, egy minden megértést meghaladó békében találod magad. Ez nem olyan béke, amelyet azelőtt ismertél. Másmilyen. Olyan béke, amely teljesen túlhalad téged, és test tudatosságodat elveszíted. Semmi köze a világ dolgaihoz. Ez egy boldog béke. Abban az állapotban maradsz. Ez a béke a halhatatlanság érzését foglalja magában. Szavak nélkül is tudod, hogy „Soha nem születtem, és soha nem tudok meghalni.” Ez olyan, mintha öt éven át tanultál volna az egyetemen, biztos vagy ezekben a dolgokban. Csupán tudod, hogy minden rendben van, és minden úgy alakul, ahogy kell. Sehol nincs semmiféle nem rossz. Csodálatosan érzed magad. Éned lettél. Nem alakultál át senkivé. Természetes Éned lettél. Az az igazi Éned.

      Ez az érzés sosem hagy el téged. Mindig veled van. Akár dolgozol, akár alszol, akár semmit sem teszel, ez a mély béke, ez a szeretet, a halhatatlanságnak ez az érzése soha nem hagy el téged. Felmerül a kérdés, „Ki születik, ki hal meg?” és érkezik a válasz, „Senki.” A létezésnek nincs oka. A létezés nem valóságos. Csak úgy tudod ezt. Ellenben azelőtt az anyagi világgal azonosultál, az anyagi világ volt valóságos a számodra. De most tudod, hogy csak maga a végtelenség lettél. Tudatában lettél a ténynek, hogy ez az univerzum nem létezik. És valami tovább meséli neked, hogy a világ oly módon létezik, mintha egy álomban, ez minden.

      Amikor álmodsz, az univerzumban találod magad. Repülőgépen repülsz, főzöl, eszel, ölsz, szerelmeskedsz, mindenféle dolgokat cselekszel. Ez mind álombeli esemény. Annyira valóságosnak látszik. Ha bárki jön, és azt mondja neked, hogy álmodsz, elutasítod, mert az álom nagyon-nagyon valóságosnak tűnik. Azután felébredsz, és visszajössz az ébrenlét állapotába, amely csupán egy másik álom.

      Mindenesetre azonnal tudatában vagy mindezen dolgoknak, és már senki nem tudja megint azt mondani neked, hogy a világ valóságos. Képtelen vagy elmagyarázni azt, mivel a valóság leírására nincsenek szavak. Csak tudod. Azt is felismered, hogy ebben az egész álomvilágban semmi nincs, ami árthatna, vagy boldogtalanságot okozhatna neked, és egy optikai csalódásként nézel a világra. Úgy tűnik, hogy itt jelenik meg, de nem. Abbahagyod tehát a személyre, helyre vagy dologra való reagálást, mivel ha reagálsz, az álomvilággal azonosulsz. Valóban abbahagyod a reagálást. Van benned valami, ami soha többé nem enged reagálni téged. Elkülönítetted magadat a viszonylagos univerzumtól.

      A kérdés az, hogy „Miért akarsz ilyenné válni?” Mert ez a hétköznapi embernek úgy hangzik, mintha gagyogó idiótává váltál volna. Többé nem vagy része ennek a világnak. Meg kell ezért kérdezned magadtól, „Mi a világ? A világ az állandó változások világa. Nézz a testemre! Nem ugyanaz a személy vagyok, mint tíz, vagy húsz évvel ezelőtt voltam. Teljesen megváltoztam. És öregebbé válok, és a test előbb-utóbb meg fog halni. Miért dolgozom? Miért cselekszem ezeket a dolgokat mindennap? Miért vagyok annyira érintett ezzel az élettel és azzal az élettel, és ezzel a személlyel és azzal a személlyel, továbbá a világhelyzettel? Nem értek semmit.” És ez az isteni tudatlanságnak a kezdete. Rájössz, hogy nem tudod, mi micsoda.

      Például, meglátsz egy fát. Nem tudod, hogy a fa micsoda. Beleszülettél egy szituációba, ahol a fa evidencia volt számodra. Az csak van. És az emberek fának nevezik. Nevezhették volna kutyának, vagy macskának is, de fának nevezik. Honnét jött? Mi jött először, a mag vagy a fa? Ez egy rejtély. Nem tudod. Ránézel egy pókra, egy kutyára, egy macskára. Mit csinálnak itt? Honnét jönnek? Mi a céljuk? Fogalmad sincs, hogy mi micsoda, és fogalmad sincs, hogy mi vagy te. Emiatt soha többé nem bélyegzel meg, soha többé nem utálsz, soha többé nem ítélkezel, soha többé nem hibáztatsz, soha többé nem próbálsz megváltoztatni senkit. Békén hagyod a világot. Békén hagyod az embereket. Békén hagysz mindent. Állandóan magadon dolgozol.

      Mit teszel az életeddel? Hogyan mentél keresztül az életeden ma? Milyen gondolatok mentek keresztül az elméden? Milyen érzéseid, érzelmeid voltak? El kell kezdened valahol. Az érzelmeiddel, a problémáiddal való azonosulás helyett kezdjél el fokozatosan megváltozni az által, hogy megkérdezed magadat, „Ki vagyok én? Kinek vannak ezek a problémái?” Nem számít, mennyi ideig tart. Idő és tér nem léteznek. Csak úgy tűnik, hogy léteznek.

      Megtanultuk, hogy akármit mondasz, akármit teszel valaki másnak, akárhogy cselekszel, az visszatér hozzád. Miért? Mert csak egy én van. Egy Én van. Nincs két, vagy három én. Csak egy Én van. Emiatt amit neked adok, amit tőled kapok, amit veled teszek, önmagamnak teszem. Ha utállak téged, magamat utálom. A baj az, hogy nem azonnal látjuk az eredményeket, így azt gondoljuk, hogy elmenekülhetünk valami által. Nem menekülhetsz el semmi által. Mindig minden visszatér hozzád.

      Példa: Mondjuk zsebtolvaj vagy, és kiüríted valaki zsebét, és egy pénztárcát találsz 50.000 dollárral, és azt mondod, „Szuper! Nézd, mit kaptam”, és igazolod. „Ez egy gazdag ember, nincsen rá szüksége. Ezt csinálom.” – mondod. Kanadába mész, házat veszel, munkát kapsz. Eltelik tíz év. Ez az idő és tér valótlansága. Úgy tűnik, van idő, de nincs. Valójában azonnal történik, de az idő valóságosnak tűnik. Tehát eltelt tíz év, új otthonod, új állásod van. Egy nap hazamész. A házadat lángokban találod. A személyes holmik, amelyeket annyira szerettél, mind elégtek. Amikor leltárt csinálsz, látod, hogy kár értéke 50.000 dollár. Visszatért hozzád, de más módon.

      Amikor ezeket a dolgokat megértjük, abbahagyjuk a játékokat játszását, és nekilátunk a spirituális munkának. Elfeledkezünk minden ilyen emberi jellemvonásról, és kezdjük felismerni, hogy „Igaz természetem a tudatosság. Abszolút valóság vagyok. Tiszta tudatosság, végső egység vagyok. Ez az igazi természetem. És ha most még nem is érzem azt, folyamatosan dolgozni fogok magamon, még ha tízmillió életig tart is, dolgozni fogok magamon szorgalmasan, és tenni fogom, amit tennem kell, amíg szabaddá nem válok.” A többi rajtad áll.

      Most kántáljuk együtt Srí Rám, Dzséj Ram, Dzséj Dzséj Rám.

      (A kántálás után Robert folytatja)

      A beszélgetés után fel fogom tenni neked a kérdést, „Dühössé válik-e egy Bölcs? Mit mondasz?” (különböző tanítványi válaszok)

      SB: Úgy tűnik. (a tanítványok tovább találgatnak)

      R: Jó nyomon jársz. Attól függ, ki látja. Hogy mit látsz, attól függ, hogy honnan jössz. A Bölcshöz semmi köze. Ahhoz van köze, hogy honnan jössz. Ez olyan, mint a régi buddhista kérdés, „Amikor lobogó zászlót látsz, a szél mozgatja a zászlót, vagy a zászló mozgatja a szelet?” Mi a válasz? (SE: Az elméd mozog.) Így van, pontosan. Tehát ez van minden mással. Ha azt látod, hogy egy Bölcs dühössé válik, az elméd találja fel mindezt. Elméd kivetítése az egész univerzum, vagyis, minden, amit látsz.

      SC: Mi van az autóbusszal, ami közeledik az utcán, csak hallottakat idézek, és te a busz előtt állsz... (R: Hol hallottad ezt?) Hallottam valahol, nem tudom. Biztos, hogy klasszikus, biztos, hogy mindenki hallotta. Az autóbusz valódi? Tudod, mi fog történni, ha egy busz vagy egy autó elé állsz. (R: Mi történik?) Nos, a valóság meg fog téged semmisíteni. Az autóbusz fizikailag meg fog semmisíteni.

      R: Tehát azt mondod, hogy a valóság meg fog téged semmisíteni? Nos, hadd kérdezzek tőled valamit! Mondjuk, álmodsz, és álmodban halálra gázol egy autóbusz, akkor semmisülsz? (SC: Én nem álomról beszélek.) De mondjuk, hogy álmodsz. (SC: Az álomban, igen, az álomban megsemmisülsz, de másnap felébredsz, és emlékezni fogsz az álomra.) Szóval mi van, amikor ebből ébredsz fel? (SC: Miből ébredek fel?) Ebből a világból. (SC: Én nem erről beszélek. A tényleges fizikai valóságról beszélek.) Én is arról beszélek. (nevetés) Ha belépnék a világodba, ha belépnék az álmodba, Nate. Mondjuk, álmodsz egy autóbuszról, amely elütni készül téged, és belépek az álmodba, és azt mondom, „Nathan, ez egy álom, a busz valójában nem fog téged megölni!” Szóval beszélgetni fogsz velem, akárcsak most, azt fogod mondani, „Robert, te őrült vagy, nézd, el fog ütni az autóbusz, el kell ugranom előle, mielőtt halálra gázol.” Azután felébredsz. (SC: Pedig tudod, hogy miről beszélek, nem akarom elkezdeni...)

      SU: Figyelj, ki mondta neked, hogy a busz előtt sétálj?

      SC: Én csak arról beszélek, hogy átmész az utca túloldalára, és nem veszed észre a buszt, vagy csak túl későn veszed észre, és elüt, erről beszélek.

      R: De ha álmodsz, ugyanaz a szituáció következik be. És te csak arról beszélsz, ahogy most vagy. De akkor felébredsz. (SC: Én nem álomról beszélek. Tudom, hogy te arról beszél, hogy valójában ez most egy álom, és egy adott...)

      SH: Biztos vagy benne, hogy a tested épp oly valóságos, mint amikor álmodsz? (SB: A tested vagy?)

      SC: Ha … (puff) … megütne valaki, érezném.

      R: Az álomban is. (nevetés) Ha az álomban ütlek meg, akkor is fogod érezni. És te pontosan arról fogsz velem beszélgetni, mint most, de aztán fel fogsz ébredni. Tehát a mai beszélgetésem oka az, hogy lehetőséged legyen felébredni, és hogy vedd észre, hogy ez egy álom. (SC: Oké, egyet értek ezzel, nem tagadom.) Akkor miért a kérdés?

      SH: A kérdés egy tagadás. (SC: Mi?) A kérdés egy tagadás.

      SK: Felébred, azért merült fel a kérdés.

      SC: Nem, nem ébredek fel, még nem! (a tanítványok nevetnek) Nézd, úgy érzem, bolondot csinálok magamból. (SF: Nem, dehogy! Számomra nem.) Akkor folytassuk! (SF: Nagyon egyszerű. Az általad ébrenlétnek nevezett, és álomnak nevezett állapotban ugyanazt érzed. Megkülönbözteted őket.) Az álom esetén másnap reggel felébredsz. De ha elüt egy autóbusz, ha felébredsz, a kórházban fogsz feküdni, ha felébredsz! (SF: Nem, fel fogsz ébredni. Még nem ébredtél fel, de fel fogsz ébredni.)

      SU: Szóval mi történik a Bölccsel, ha elüti egy autóbusz? (nevetés)

      SH: A test összetörik. A Bölccsel semmi sem történik.

      R: Az történik, amit hiszel, hogy történik. Amit látsz, az történik. A Bölcsnek az semmi, de te valamit látsz. Ezért bármit látsz az, amit kapsz. (SH: De a test össze fog törni, viszont a Bölcs nyilvánvalóan nem a test.) Nos, valójában nincs test, hogy összetörjön. (SH: A megjelenés lesz az, ami összetörik.) Az adnyání számára látszik testnek. (SH: A Dnyání számára nincs megjelenés.) Egyáltalán nincs  megjelenés. (SH: Akkor ő megszüntette a világot.) Vagyis, amit látunk attól függ, hogy honnan jövünk. Ezért van az, hogy amikor e Bölcsek néhánya e szörnyű betegségektől haldoklik, tanítványaik kiáltoznak és sírnak, „Nézz magadra, hogy lesoványodtál!” És ők csak nevetnek, senki nincs, hogy lesoványodjon, senki nincs jelen.

      SL: Nem lehetnének nagyobb részvéttel a tanítványaik iránt, hogy csak azért ne soványodjanak le úgy, mert akarják zavarni őket? (R: Nem érdekli őket.) Úgy érted, a Bölcsekben nincs részvét a tanítványaik iránt. A szívük szakad meg, ha betegnek látják őket.

      R: A Bölcs felismeri, hogy ez az, ahogyan tanulnak, megrendülés által.

      SK: Néhánynak lehet, hogy együttérzőbb oly módon meghalni?

      R: Nézd, ez ismét megvalósulás, nincsenek hibák. Számodra tűnik hibának. De valójában nincsenek hibák. Rossz dolog nem létezik.

      SL: Akkor az sem hiba, hogy a zsebtolvaj ellopott 50.000 dollárt?

      R: Ha viszonylagos szempontból nézel kettejük karmájára. (SL: Ó igen, persze. Van egy gyilkos és egy meggyilkolt.) E kettő összetartozik. (SL: Igen.) Vagyis mindkettőnek át kell mennie azon a tapasztalaton. (SL: Vagyis a személy, akitől loptak, ugyanannyira része a cselekedetnek.) Pontosan. De amikor felébredsz, ráébredsz, hogy senki nem cselekszik. Semmi nem történik. Az egész egy olyan megjelenés, mint amikor filmet nézel. A filmnek eleje, közepe és vége van. Azután hazamész. (SL: Azután hazamész.) (nevet) Vagyis az életednek eleje, közepe és vége van, azután hazamész. De ha a vége előtt felébredsz, még a testben leszel felébredett, mondhatni.

      SB: És mindig otthon vagy? (R: Mindig otthon vagy.)

      (szalag szünet után Robert folytatja)

      R: A pszichiáter nem tud megmenteni. A pszichiáter mindössze annyit tud tenni, hogy normálissá tesz téged. (nevetés) Mindenki máshoz hasonlóvá. Ezért nincs olyan pszichiáter vagy pszichológus, aki valaha is igazán segített bárkinek. Látszólag segítenek nekik egy darabig, de még kellemetlenebb problémáik lesznek, mint azelőtt. A problémáknak sosincs vége. Miért? Ki tudja megmondani nekem?

      SB: Amíg ego van, probléma is van.

      R: Így van, a probléma nézőpontjából állsz hozzá. És ezen a módon egyáltalán nem tudsz egy problémát megoldani. Abból a nézőpontból kell hozzáállnod, hogy te a tudatosság vagy. És kövesd az ént, és ismerd fel az én-vagyok-az-én-vagyok-ot, és minden probléma meg fog szűnni.

      SF: Nem tudod megoldani a problémát, mert a problémát valóságosnak gondolod.

      R: Persze, vagyis soha ne próbálj problémát problémával megoldani. Probléma alatt azt értem, hogy az elmédet próbálod a probléma megoldására használni, és mindvégig az elméd a probléma. Amikor az elme csöndessé, némává, nyugodttá, békéssé, higgadttá válik, nincs probléma. Csak, amikor az elme aktív, tűnik úgy, hogy a problémák jönnek és mennek. Nos, min gondolkodsz?

      SF: Azon gondolkodom, amit az előbb mondtam magamnak. Talán máshogy ítéljük meg a két különböző álmot, az első álom álom, és a második álom ébrenlét, és ugyanaz történik mindegyikben, és az elsőben jön a busz, tudja, hogy az egy igazi busz, teljesen biztos benne. Ugyanaz az érzés, mint itt ebben az álomban. Ugyanaz történik, de a testek talán különbözők.

      R: Ez az álom egy kicsit hosszabbnak tűnik. (SH: Ismétlődőnek.) Úgy látszik, önmagát ismétli.

      SB: Ha Nate-et elüti az autóbusz, azt fogja mondani... (R: Szeretsz buszokról beszélni, mi?) (nevetés) ...ha Nate-et elüti a busz, akkor azt fogja mondani, hogy „Fájdalmaim vannak, mert elütött a busz.” De ki az, aki tudatában van a fájdalomnak? A tudatosság van tudatában a fájdalomnak. A tudatosság nem a test akkor?

      R: Nos, ha Nathan-t elüti egy busz, nincs ideje mindezeken a dolgokon gondolkodni. Ordít a fájdalomtól. Ezért tűnik az nagyon-nagyon valóságosnak. Ezért kell megvalósítottá válnod, még mielőtt egy autóbusz elütne. (a tanítványok nevetnek)

      SB: De van valami, ami tudatában van a hihetetlen fájdalomnak? A testnek hihetetlen fájdalmai vannak, de jelen van egy tudatosság, amely a tudatában van annak. Tehát én a test vagyok, aminek hihetetlen fájdalmai vannak, vagy a tudatosság vagyok, aki tudatában van annak a fájdalomnak?

      R: A tudatosság soha nincs tudatában a fájdalomnak. A tudatosság önmagának van tudatában abszolút valóságként, szat-csit-ánandaként. A fájdalom van tudatában a saját fájdalmának, mert a fájdalom az ego. (SB: Vagyis a fájdalom a test-elme.) Persze. (SB: Akkor a tudatosság még csak nem is érez?) A tudatosságnak mi köze a világhoz? (SB: De tudatában van a test-elme állapotnak.) Nincs. Nem lehet. Különben úgy gondolkodna, ahogy mi. A tudatosság mindentől szabad. (SB: Vagyis mindig tapasztalaton felüli?) Mindig. (SB: És az egész test-elme jelenség csupán elme-test jelenség.) A test-elme jelenség egyáltalán nem jelenik meg létezőként. És te adod azt a valóságot, mert azonosulsz vele. Változtasd meg az azonosulásodat, és el fog tűnni!

      SN: Nem arról van szó, hogy ami jelen van minden a tudatosság tapasztalatán felül áll?

      R: Minden, ami jelen van, rendben van.

      SU: Miért kerülné el akkor a Bölcs a buszt?

      R: A Bölcs spontán cselekszik. (SU: Igen, de miért kerüli el a buszt?) Nem arról van szó, hogy a Bölcs elkerül, nem kerül el, hanem számára nem jelent különbséget, az csak történik. A Bölcs nem gondolkodik erről. Ha lelép az útról, akkor lelép az útról. Ha kilapul, akkor kilapul. Nem változtat a lényegen. (nevetés) (SU: Számít, hogy elüti a busz?) A Bölcsnek nem számít. (SU: Nem számít, végső értelemben, de mi van abban a pillanatban?) Abban a pillanatban nem számít. (SU: Mi?) Ha Bölcs vagy, nincs olyan pillanat, amelyben különböznél attól, ami valóban vagy. (SU: Egy valódi Bölcs és nincs busz?) Egy Bölcs számára semmi nem történik. (SU: A Bölcs nem találhatja magát veszélyes helyzetben, vagy el tudja kerülni a veszélyt?) Egy Bölcs nem így gondolkodik. A Bölcs számára semmi nem történik. (SU: Nem létezik veszély?) Csak az elmédben látsz veszélyt. De egy Bölcsnek nincs elméje. (SU: Egy Bölcs nem megy át az úton?) Miért ne menne? Vagy igen, vagy nem. Nem változtat a lényegen. Nézd, te azt gondolod, hogy egy Bölcsnek vannak bizonyos gondolatai, de egy Bölcs egyáltalán nem gondolkodik. Bármi történik, az jó. Ha esik, akkor esik, ha szakad, akkor szakad, ha havazik, akkor havazik.

      SU: Nem tudok erről, de egy Bölcs miért hasonlít egy olyan személyhez, aki éppen a megfelelő mértékben gondolkodik, se túl sokat, se túl keveset? (nevetés)

      R: Mert te teremted a Bölcset, a saját képedre. (SU: A Bölcs esetében nincs helye gondolatnak?) A Bölcs minden olyat csinál, látszólag, amit emberi lény csinál. De a Bölcs számára nem csinálnak semmit, semmilyen cselekvés nincs. Úgy tűnik, mintha a Bölcs cselekedne, de semmiféle cselekvés nem zajlik.

      SD: Vagyis a „tűnik” a kulcsszó. (R: Lehet kulcsszó a „Tűnik”, igen.)

      SK: Vagy a testtel való azonosulás is lehet kulcsszó? (R: A testtel való azonosulás is, igen.)

      SC: Robert, ha a Bölcs tudja, hogy a busz megöli az embereket, és látja, hogy közeledik, és tudja, hogy valószínűleg a busz nem fog irányt változtatni, mégis elé fog szándékosan sétálni? (R: Nem! Egy Bölcs semmit nem tud arról, amit elmondtál.) Nem, én azt kérdeztem, hogy ha tudja, hogy az autóbusz megöli az embert, nem lehet annak tudatában? (R: Egy Bölcs teljesen üres.) Hűha, az más.

      R: Nos, nézzük ily módon! Változtassuk a Bölcs nevét Istenre! Nevezzük a Bölcset Istennek! Istent megöli egy autóbusz? (SC: Kiforgatod a szavaimat, sajnálom. Én komolyan beszélek.) Nem, hagy keveredjen, és változzanak meg a kifejezések, a Bölcs és Isten szinonimák. Meg lehet ölni Istent? Kerülhet Isten az autóbusz elé? Szóval a Bölcs Istenné vált. Tehát egy emberi lény számára úgy tűnik, hogy az autóbusz kilapította a Bölcset. És a Bölcs palacsinta lett, de a Bölcs számára ez az egész nem történik meg. (SC: Igen, ha te látnál egy buszt közeledni, ellépnél ösztönösen az autóbusz elől? Honnét jössz?) Nekem semmi dolgom vele. Csak tenném, amit tenni kell. (SC: Erre mondom azt, hogy ösztönös, ha séta közben egy szakadékot látsz, nem sétálnál bele a szakadékba?) Hát persze, hogy nem, de ez nem ösztön, hanem csupán józanész. (SC: Ez az, amiről beszélek. Ezt mondtam eredetileg, hogy a busz közeledik, akkor nem Bölcsről beszéltem, akkor bárkiről beszéltem.) Ó hát bárkit nevezhetsz Bölcsnek, mi Bölcsre utaltunk. (SC: Azt próbálom elmondani, hogy józanész vagy ösztön kérdése csupán, hogy nem sétálsz egy autóbusz elé.) Nos, egy emberi lény esetében természetesen, egy emberi lénynek van választása, hogy megtegye, amit akar. (SC: A Bölcs is emberi lény, bizonyos értelemben.) Számodra! (SC: Fizikailag emberi lény?) Annak látod. Vissza fogsz jutni az ég kékhez. Amikor az ég kék, te azt mondod, hogy gyönyörűnek látod. De valójában nincs ég, és nincs kék. Az csupán egy optikai csalódás. De amikor innen nézed, azt mondod, hogy „itt egy gyönyörű kék ég”. Vagy amikor a sivatagban vagy, és egy korty vizet szeretnél, látsz egy délibábot. Látsz egy oázist. Nem létezik, de te igazinak gondolod. Ugyanígy látja a Bölcs optikai csalódásként a világot. De ő tudja, hogy optikai csalódás, te nem.

      SG: Ez eléggé Disneylandhez hasonlít. Mint amikor egy eseményen vagyunk épp most, és tudod, hogy az Disneyland, élvezed azt, és ha elüt egy autóbusz, az csak egy újabb menet. (nevetés) De nem érint meg túlságosan, ha ez történik, akkor ez történik. Az csak egy másik húzás.

      R: Hát mondhatod azt, ha tetszik. De a Bölcs számára nincs jövés és nincs menés, és soha semmi nem történik.

      SC: Folytatom. Ha valaki közölte a Bölccsel, hogy a fizikai teste elpusztulhat, és ő látná, hogy ez a busz közeledik, akkor is ott maradna? (R: Miért maradna ott?) Nem, mivel közölte vele valaki, hogy az autóbusz elpusztíthatja a fizikai testét. (R: Miért akarná a fizikai testét megölni?) Te azt mondtad, hogy ő egy illúzió, én azt mondtam, hogy valaki közölte vele, hogy a busz egy illúzió, de ha közöltem vele, hogy a busz el tudja őt pusztítani, e tudás birtokában nem sétálna a busz elé. Te azt mondod, igen.

      R: Nem, én nem ezt mondom. Én azt mondom, hogy nem változtatna a lényegen. Semmiféle különbséget nem jelentene. (SC: Még akkor se, ha tudja, hogy mi fog történni? Még akkor se változtatna a lényegen?) Nem változtatna a lényegen.

      SK: Nem lenne hasznos esetleg, ha most tisztáznánk a Bölcs jelentését? Határozzátok meg mindketten, hogy mit értetek a Bölcs jelentésén, és ez által tisztázódhat!

      R: A válasz az. A Bölcs az csönd. Látod most, hogy a Bölcs micsoda? Tér, üresség, semmi. Ha definiálod, hogy a Bölcs micsoda, az nem az.

      SL: Azt mondtad csütörtökön, hogy nem létezik ok és okozat, és hogy üvegen keresztül nézve értjük, mondhatni, hogy még nagyon tudatosak vagyunk a képeket, és az emberi egészséget illetően, ami bennünket érint. Azt gondoljuk, hogy ez valóságos, vagy amit mi értünk rajta – nos, az a mi értékelésünk. Nos, az emberek többségének úgy értékeli, hogy egészségesnek jobb lenni, mint betegnek. És figyelünk azokra az emberekre, akikről úgy tudjuk, hogy megbetegszenek, és meghalnak. Azt feltételezem, hogy próbálunk rájönni, hogy miért történik ez azokkal az emberekkel, akik jónak és erősnek tűnnek. És én vágyom arra, hogy megtudjam, mi történt azokkal az emberekkel, akik közel állnak hozzám. Úgy tűnik számomra, hogy mélyen belül a valódi tudatosságból dühös, vagy reménytelen volt a hozzáállásuk, vagy úgy értékelték, hogy az élet nem való semmire. Ez ok-okozat? Van annak valamilyen oka, hogy így gondolkodjon róla?

      R: Viszonylagos kifejezésmóddal beszélsz, és az a viszonylagos világnak a része. Ha a viszonylagos világgal azonosulsz, meg kell tenned mindent, hogy gondoskodj a testedről, az egészségedről és minden másról. De az a viszonylagos világban van. (SL: De akkor ez nem bölcs dolog a számunkra, Robert?) Persze. Amíg a testnek és az elmének gondolod magad, meg kell tenned mindent, amit csak tudsz, hogy gondját viseld magadnak. Tehát jól kell étkezned, edzened kell, vigyáznod kell magadra. De amint megérted, hogy ki vagy, minden megváltozik. (SL: De nem annyira, hogy az emberek még meg se tudják betegíteni magukat?) Hát persze. A viszonylagos világban bármit meg tudsz tenni. Meg tudod magad betegíteni, meg tudod magad gyógyítani, meg tudod magad ölni, a föld legegészségesebb emberévé tudod magad tenni. Bármi szeretnél tenni, tedd! (SL: Nincsen rá szükséged, hogy a tiéd legyen világ legjobb betegbiztosítása, hogy ezt megvalósítsd.) Mindez része a játéknak. Mindez ok és okozat. De neked semmi közöd hozzá. Valódi Éned túlment azon. Valódi Éned túl van időn és téren. (SL: De még annak a megértése is hatni fog ránk – minek nevezzük azt...?) A viszonylagos világ. (SL: ...a viszonylagos sík.) Nos, először értsd meg, és aztán kérdezd, hogy úgy van-e! (SL: Sajnálom, elveszítettelek?) Azt, hogy nem vagy valóságos. (SL: Én ezt elhiszem.) Az nem elegendő. (SL: Van másik lépés is?) Amikor érted igaz valóságodat, nem lesz ilyen kérdés. Ez az adnyánínak vagyis annak az embernek kérdés, aki nem érti. (SL: Elhangzott két szó, amit nem értek, a dnyání és az adnyání.) Kettő Dnyání van. (nevetés) Nem. Az adnyání a Dnyánínak az ellentéte. A Dnyání jelentése bölcsesség, végtelen bölcsesség. Vagyis az adnyání tudatlanság. (SL: Most értem.)

      (általános beszélgetés a tanítványok között)

      R: Hallgassunk még egy kis zenét!

      (zene)

      Nyugodtan tegyetek fel további kérdéseket! Ami az eszetekbe jut.

      SX: Robert, felolvashatna valaki egy verset, pont a mai újságban láttam, csak egy rövid vers?

      R: Természetesen, uram. Mary felolvashatja. Szeretnéd felolvasni, Mary? (SX: Köszönöm.) A mai újságban? (SX: Igen, a mai újságban.) Mit találhatunk a mai újságban?

      Mary: Petition for a Nuclear Freeze’ a címe, Mary Tyler Mountain-től.

      A pillanatok röpke felszínén könnyedén billegő idő, akár a táncosok sarkának a végső piruett előtti lebegése a galaxisokon keresztül. Az érzéketlen bolygók ismerős jelzését keressük. A csillagokat ezüst nyílvesszőkkel szondázzuk egy kevés új földhídért, de a csillagok fátyolba burkoltak és csöndesek. A nemzetek ördögi táncát néző láthatatlan figyelők. Lehet, hogy a nagy halálos videojáték tudja, hogy holnap jön az utolsó elképesztő villanás a porban. Nem marad időnk, hogy az Inca Császárának Athahula-pula útjával menjünk. Nem fog ilyen tanítványokat hagyni. Megjelölni múlékony jelenünket. Égő éneink tollainak hamvait fújják csak a hibátlan szelek.

      A sátor falon lévő fényből, American Indian study centre.

      R: Köszönöm, van elég bajunk a szat-csit-ánandával, most meg kell ismernünk, hogyan kell hoopa-hullázni. (a tanítványok hangosan nevetnek) Szép volt Frederick.

      SX: Bob, azért hoztam a verset, mert olvastam egy könyvet, egy csillagászati könyvet a csillagok magas hőmérsékletéről. Valami olyanról, aminek a méréséről még csak elképzelésünk sincs, és egy ilyen mennyiségű erő tényleg megráz engem, ha a világ erőire gondolok, hogy kik vagyunk valójában. (R: Igen.) És a lehetőség, hogy megértsünk valamit, ami körülöttünk van. Ez úgy hangzik, mintha valójában semmi esélyünk se lenne rá.

      R: Persze amikor megérted, hogy az egész univerzum a saját elméd kiáradása, akkor rá fogsz eszmélni, hogy te vagy a hatalom. Rajtad kívül nincs más hatalom. Az vagy, és egész perspektívád megváltozik. Ezért annyira fontos, hogy megtaláljuk saját valóságunkat, mert mindig valami magunkhoz képest külsőnek adunk hitelt. Hogy egy óriási hatalom, egy óriási erő irányít bennünket. De ez nem igaz. Az Én a tudatosság, és te az vagy, és nincs más hatalom rajtad kívül.

      Mary: Felolvashatok valamit? (R: persze.) Ez csak valami, amit szeretném, ha először te olvasnál el: a címe „Illúzió”.

Isten és én egyedül az űrben, és senki más a látképben,

és hol vannak az emberek ó Uram, mondtam a földön alant,

és az égen odafent, és halott, akit ismertem egyszer,

Az álom volt, Isten mosolygott, és szólt, álom, ami igaznak tűnt,

Ott nem voltak emberek, élők vagy holtak, Ott nem volt föld vagy ég odafent.

Csak én voltam egymagam, és te

Miért félek, kérdeztem, mikor veled találkoztam ez úton

Mert vétkeztem, tudom teljesen biztosan, és létezik mennyország, és létezik pokol

És ez az Ítélet Napja?

Soha, azok olyan álmok voltak, amiket a nagy Isten mondott, Álmok, amelyek megszűntek létezni,

Olyan dolgok, mint félelem vagy bűn nem léteznek,

Nem létezik te, soha nem volt te. Egyáltalán semmi nem létezik, csak te.

(hangos elismerés a tanítványoktól)

      Mary: Csak azért adtam oda Robertnek, hogy lássam, szeretné-e megkapni. A címe Illúzió, Ella Wheeler Wilcox-tól. Ugye csodálatos? Megküldettem magamnak.

      Mary: Tudom, én csak szeretem. (SH: A hangvétele éppen olyan, mint Roberté.) Ó tudom, és felolvashatok egy másikat? (R: Persze.) Most előre, ezek én-témájúak. Szintén csodálatosak. A címe az emberi létezés szabályai. (R: Eleget készítettél, mindenkinek jut?) Igen 25 másolatot készítettem, többet nem, mert nem tudtam, hogy Robert is fog-e kérni, de 25 másolatot elkészítettem;

Az első: Fogsz kapni egy testet, szeretheted vagy utálhatod, de a tiéd lesz mindvégig.

Második: Leckéket fogsz tanulni. Teljes idős iskolába fogsz járni, amit életnek neveznek. Ebben az iskolában minden nap lesz lehetőséged leckéket tanulni. Szeretheted a leckéket, vagy gondolhatod lényegtelennek és irrelevánsnak is azokat.

És három: Hibák nincsenek, csupán leckék. A fejlődés a tapasztalati megpróbálás és hibázás folyamata. A sikertelen próbálkozások ugyanúgy részei a folyamatnak, mint a végül működő kísérletek.

És Négy: Egy lecke addig kerül ismétlésre, amíg meg nem tanultad. Egy lecke különböző formákban fog megjelenni számodra, amíg nem megtanultad. És amikor megtanultad, jöhet a következő lecke.

És Öt: A leckék nem érnek véget. Nincs olyan része az életnek, amely ne tartalmazná annak leckéit. Ha élő vagy, megtanulandó leckék vannak.

És Hat: Nincs jobb az ittnél. Amikor az ottod itté válik, egyszerűen el fogsz érni egy másik ottot, amely megint jobbnak fog tűnni, mint az itt.

És Hét: Mások a tükreid csupán. Nem szerethetsz, vagy utálhatsz valamit egy másik emberrel kapcsolatban, hacsak nem tükröződik vissza rád, valami, amit szeretsz vagy utálsz önmagadban.

Nyolc: Hogy mit csinálsz az életedből, rajtad áll. Rendelkezel minden szükséges eszközzel és forrással. Hogy mit teszel velük, rajtad áll. A választás a tiéd.

Kilenc: A válaszaid benned vannak. A válaszok az élet kérdéseire benned vannak. Mindössze azt kell tenned, hogy nézz, hallgass, és higgy.

És tíz: El fogod mindezt felejteni.

(elismerés a tanítványoktól)

      R: Ez jó.

      SB: Vagyis a Dnyání az összes leckét megtanulta, és már nincsenek leckéi? (SF: Soha nem voltak semmilyen leckék.) (R: Így van, ahogy ő az imént mondta.)

      SF: Robert, ezek az egóra irányultak? (R: Az egóra? Igen, ezek az ego számára vannak.) Ezek az ego számára vannak akkor.

      R: Ha nincs egód, mi szükséged erre? Az emberek szeretnek játszani az egóval. Szeretünk bújócskát játszani. Elrejtjük az egót, aztán megtaláljuk azt. És így tovább, újra meg újra, amíg az ego el nem tűnik.

      Akkor mi a mondanivalód? Észrevételek, kérdések? (szünet) Van-e valami, amit mondani szeretnél? Kérdés, észrevétel, bármi, amit szeretnél.

      SC: Teszek egy észrevételt, két megjegyzésem is van. Az egyik, amit észrevettem, hogy néhányunknak van mit mondania, és az emberek többsége itt látszólag – ami oké – nem mond semmit. A másik dolog, hogy ez után a buszos esetről való beszélgetés után látszik, hogy a Dnyání egy mindenki mástól különböző világban él. És ez olyan, mint egy nő, terhes vagy, vagy nem, ott vagy, nem vagy, és semmi nincs, amit te vagy az ego tenni tudna. Semmi nem tudsz tenni, hogy az megtörténjen, ami egy kicsit elszomorít, úgy gondolom, mert az volt az illúzióm, hogy egy napon talán a dolgok megváltoznak.

      R: Nos, ha megengeded, ezt elmondom. Bárki, aki valamilyenfajta szellemi tudást elért, akár vele született, akár csak rátalált, egy korábbi életben megdolgozott érte. Ennélfogva ne érezd úgy, hogy nincs remény! Dolgozz tovább magadon, eredmények elvárása nélkül! Épp úgy, ahogy a fürdőszobába is mindennap menned kell. Mindennap enned kell. Végezd a spirituális gyakorlatot mindennap, és ne gondolkodj róla! Meg fogsz lepődni azon, hogy mi történik.

      SR: Robert, az amit Nate mond, nem egy másik név az alázatosságra, valahogy?  (R: Persze, így is mondhatod.) És az lehet a legjobb minőségünk?

      R: Igen. De nehogy azt gondold, hogy a szabadságot és a megszabadulást lehetetlen megszerezni, mert nem az. Azt gondolom, hogy abban az illúzióban ringatod magad, hogy a szabadságot és a megszabadulást lehetetlen megszerezni. Nehéz a számodra. Soha nem tudod megmondani. Ne gondolkodj róla, végezd a gyakorlatot, és lásd, ami történik! Mindenki ugyanaz, nincs különbség.

      SX: (Az újságból verset hozó tanítvány kérdése, hogy mit tudnak csinálni az emberek, hogy ezeket a világban történő negatív szituációknak véget vessenek, nem elég tiszta a felvételen.)

      (szalag szünet. Robert folytatja.)

      R: ...Mert amikor önmegvalósítottá válsz, mindenütt jelenlévővé válsz. Éned az univerzum Énje. Nincs két vagy három én. Egy Én van, és amikor igaz Énedet megvalósítod, az egész univerzumot igaz Énedként ismered fel. Igaz Éned harmónia és boldogság. Igaz Éned abszolút valóság. Amikor látni tudod azt Énedben, látni fogod mindenki másban, és egy másfajta világot fogsz látni. A szeretet és a béke egységét. Tehát találd meg Énedet, és érzéseid eszerint fognak változni. Követed? (S: Igen.) Felelős vagy azért, hogy mit látsz. Ha olyat látsz, ami nem tetszik, a változtatás módja nem a kondíció megváltoztatása.

      Például: Mondjuk, véget vetünk a háborúnak Irakban, és ott egy békés település. Három év múlva lesz egy másik konfliktus valahol máshol. És a kondíciónk ugyanaz lesz. És ha annak véget vetünk, pár évvel később valami más lesz. Ez soha nem áll meg. Nem tudsz megváltoztatni egy kondíciót, változtasd meg magadat, és a kondíció is változni fog.

      SL: Jó szeretni a kondíciót. Valaki Hitler utálatáról beszélt, én utálom... (R: Értem, miről beszélsz.) Más szóval, ha tényleg szeretni tudjuk Hitlert, könnyebb a megértés?

      R: Ha nem tudod megtalálni önmagad, és nem tudod megérteni az Éneddel kapcsolatos igazságot, akkor szeretned kell, és utálnod kell. Ez természetes. Nem mondhatod azt valakinek, hogy fejezze be Hitler utálatát, és szeresse Hitlert. Nem tudja megtenni, ez lehetetlen. Ne próbáld! (SL: De mi van, ha valaki tényleg tud szeretni?) Nem, nem tudsz. Csak magadra veszed. Az egyetlen, amit tenni tudsz az, hogy meg kell magadat változtatnod. (SL: Nehéz lesz a nélkül?) Nos, mondd el nekem, amikor megváltoztatod magad. Amikor magasabbra emeled magad, egy egészen új világot látsz. Minden vadonatújjá válik, és minden más lesz. Úgyhogy dolgoznod kell magadon, és ennek megfelelően váltod ki a változásokat magadban. Ez olyan, mint a Pedro által feltett kérdés. Ne próbálj senkit se szeretni vagy utálni! Dolgozz magadon! Haladd meg a világot, és aztán lásd, amit érzel!

      SD: Tehát azt mondod, hogy a magamon végzett munka következtében változni fog a perspektívám? (R: Igen.) Ez a dolga a perspektívának. (R: Igen.)

      SX: Amikor a világról beszélsz, az univerzumot is beleérted és mindent, a csillagokat, és...?

      R: Igen, mert minden elméd kivetítése. Úgyhogy elméd megváltoztatásával megváltoztatod az univerzumot. Tudom, hogy ez furcsának hangzik, de így van.

      SL: Akkor az elménkkel valójában hatástalanítani tudjuk.

      R: (nevet) Mi erre nem így nézünk. Dolgozz magadon, és Hitler önmagad egy részévé válik. És egy egészen új perspektívát látsz. Amit most nem láthatsz. Most az embereket kell megváltoztatnod.

      SL: Ez vad ego tagadásnak fog hangzani. Annak, hogy tényleg szeretni tudom Hitlert az az oka, hogy a korábbi kondíciómban ilyen haragot éreztem és valójában azon gondolkodtam, hogy megöltem az anyámat. Úgy értem, ténylegesen nem tettem meg, vagy ilyesmi, de voltak idők, amikor ő meghalt volna... (R: Miért?) Nos, értem az akkori kondíciómat, mert féltem, hogy anyám megsebezne engem. De most szeretem őt, imádom őt, bárcsak újra láthatnám. Teljesen megértem a kondícióját, hogy mi késztette, hogy úgy cselekedjen. Úgyhogy azt hiszem, hogy az érzéseimnek a félelem és harag ugyanolyan fajta érzéseinek kell lennie, ami Hitlernek volt, átéltem azt, ugyanazt kívánnám neked. (R: De ő halott.) Nos, az olyanfajta embereket értem.

      R: Nagyon dicséretes, de ha az a személy meggyalázna, vagy megsebesítene téged, nem kellene ugyanazt gondolnod, ugye? (SL: Anyám fájdalmat okozott nekem, és én is azt tettem.) Most teszed. (SL: Igen.) De előtte nem tetted. (SL: De a megértésemnek most ugyanaz a perspektívája, úgyhogy azt mindenre mondhatom.) Édesanyád halott? (SL: Igen.) Ez az, amiért szereted őt. De ha élő volna, szeretnéd őt, ha élő volna? Ha élő volna, valószínűleg nem szeretnéd őt. Könnyebb szeretni valakit, amikor halott. (SL: Igen.) (nevet) De feledkezz el minderről! Lásd magadat valójában! Merülj mélyen önmagadba, és terjeszd ki a tudatosságodat, és válj szabaddá! (SL: Ez nem olyan, mint azon a kártyán, amit az együttérzésről adtál nekünk? Az nem az annak felismerése érdekében önmagadon végzendő munka?) Önmagadon dolgozni dicséretes. De a nehéz út az, amikor az érzelmeidet próbálod megváltoztatni. Azt lásd inkább, hogy ki bír az érzelmekkel! Fedezd fel, ki bír azokkal, és szabadulj meg az éntől, ami az érzelmekkel bír, és aztán szabaddá fogsz válni!

      (szünet)

      R: Oké, akkor gyakoroljunk! Nevezzük meditációnak, és csinálni fogunk magunkkal valamit, hogy lássuk, ami történik.

      Helyezkedj kényelembe! Becsukhatod a szemed, hogy az akadályokat eltávolítandó. Figyelmedet összpontosítsd a lélegzetedre! Válj tanújává a lélegzetednek! Amikor elméd gondolkodni kezd, finoman menj vissza a lélegzetedre, és teljes energiádat összpontosítsd a lélegzetedre, a légzésedre! Tanúja vagy a lélegzetednek. Tedd fel magadnak a kérdést, „Ki a tanú? Ki a tanúja a lélegzetnek?” Érkezik a válasz, „Én.” A légzéseddel, amikor belégzel mondd magadnak, hogy „én”, amikor kilégzel mondd, hogy „vagyok”! „Én vagyok.” Ha elméd elkalandozik, finoman hozd vissza! Az én vagyok az utóneve Istennek, ami vagy. Az én vagyok az én vagyok a tudatosság, ami te magad vagy. Ezt a légzéseddel ismételve azzá válsz. Finoman menj vissza az én-vagyokhoz! Az „én” és a „vagyok” közötti tér fokozatosan ki fog terjedni.

      Bármilyen észrevétel, kérdés, bírálat, válasz?

      (szalag vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Szeptember 03)
Megtekintések száma: 272 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]