Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Egy Én, egy tudatosság - 34. átirat

Egy Én, egy tudatosság

34. átirat

1991. január 3.

 

      Robert: Egész érdekes napom volt. Mintegy tizenöt telefonhívást kaptam emberektől úton-útfélen. Az ajtócsengőm kb. tízszer szólt. A kutya mindenkit, aki bejött megugatott, és megharapott. A lányom teljes hangerővel bömböltette a hifit. És a testem is úgy reagált, ahogy kellett. De nekem semmi közöm nem volt hozzá. Nem volt hatással rám, az Énre, egy jottányit sem. A testem mégis tette, amit kellett, kezelte a hívásokat, reagált az ajtóra, megnyugtatta a kutyát, lehalkította a hifit, de nekem abszolúte semmi közöm nem volt hozzá.

      Azért hoztam fel ezt a témát, hogy megmutassam nektek, hogy lehettek a legszörnyűbb helyzetekben, és lehettek ugyanakkor békében. Nem számít, min mész keresztül, még a halál sem. Nem számít. Az igazi te-nek semmi köze hozzá. Mentes vagy az egésztől. Lehetnek körülötted mindenhol háborúk, harcoló, és egymást ledöfő emberek, csendes és békés emberek. Tekints mindezen szituációkra ugyanúgy, nyugodt szellemmel! Ne reagálj semmire! Ne engedd, hogy elméd kimenjen és válaszoljon! Ne gondolkodj tovább az orrodnál! A tested tenni fog mindent, amit tennie kell, de te nem vagy a te tested.

      Bármit válaszolsz, az elmédnek egy terméke. Elméd az, amely dühössé válik. Elméd az, amely csökönyössé válik. Elméd az, amely leszámolni akar. Elméd az, amely megsebesül. De ha elmédet legyőzöd, mondd meg nekem, hol a harag? Hol a depresszió? Hol a kondíciókra adott válasz? Sehol. Amikor az elmét legyőzöd, csak örökkévaló béke van, és a béke az Én, a tudatosság.

      A tudatosság mindig békés, mindig boldog. Kondíciókhoz semmi köze. Minden kondicionálás az elméből jön. Ezért mondom neked, hogy a kondíciókon ne próbálj változtatni! A szituációkon ne próbálj változtatni! Egyszerűen tanuld meg, hogyan irányítsd az elmét az által, hogy passzívvá és csöndessé teszed, és akkor úgy fogod találni, hogy a dolgok jobbra fordulnak számodra, mint ahogy valaha is remélted.

      Nincsenek problémák. Semmi nem hibás. Minden úgy bontakozik ki, ahogyan kell. Minden a maga idejében történik. A tér és az idő illúziók. Valójában nem léteznek. Változatlanok. Okság sem létezik. Nincs olyan dolog, aminek oka lenne, ezért olyan dolog sincs, aminek okozata lenne. Ok és okozat ismét a saját elméd terméke. Amikor az elme csöndes, a karma megszűnik, a szamszkárák nem léteznek. Soha semminek nem volt oka. De ha úgy érzed, hogy egy korábbi életben valami rosszat tettél, és most fizeted az árát, vagy ha azt gondolod, hogy ebben az életben valami rosszat tettél, és meg fogod fizetni az árát, akkor meg fogod fizetni az árát, mert azt gondolod.

      Valójában semmiféle árat nem kell fizetni, mert soha semmi nem történt. Ha úgy történni tűnik számodra, akkor át kell menned az okozat visszatérő következményein, vagyis karma fog hozzád visszajönni, azért, mert azt érezed, azért, mert azt hiszed. Mindez az érzéseidben és a hitrendszeredben van. De ha úgy érezed, mintha minden egyes pillanatban megszületnél, akkor minden egyes pillanat vadonatúj lesz. Hol van az okozat? Semmiféle okozat számára nem létezik idő. Nem létezik tér, amelyben okozat lehetne. Tér, idő és okozat eggyé, a jelen pillanattá válnak. És ha kedved van, nézz a jövőbe, amely nem létezik, és lásd, mi történik! Ehhez az egészhez az elmédnek van köze. Amíg szituációkat érzékelsz, tudd, hogy azt elméd csinálja.

      Van egy történet Buddháról és a kurtizánról. Egyszer Buddha és rajongói egy erdőn keresztülmentek és egy városhoz értek. Híre ment, hogy Buddha a városba érkezett. És volt egy gyönyörű ház, ahol egy kurtizán, egy magasabb osztályú prostituált élt. Hallotta Buddha csodáját, hogy ő milyen gyönyörű, és azt gondolta magában, „Nekem ez az ember kell!” Kiküldte szolgálólányait az erdő szélére, ahol Buddha táborozott, és a lányok könyörögtek neki, hogy jöjjön, látogassa meg úrnőjüket. Buddha rajongói el akarták kergetni őket, de Buddha azt mondta, „Ne, el fogok menni!” És a rajongók őrültnek nevezték. Hogy mehetne velük? „Vissza fogok térni, itt várjatok!” – mondta ő.

      Elment abba a házba, és megnézte azt a gyönyörű hölgyet. És a hölgy rá nézett, és azt mondta, „Nem tévedem.” És azt mondta a Buddhának, „Maradj velem, olyan gazdaggá teszlek, amilyenről soha nem álmodtál. Olyan szerelemben részesítelek, amilyet soha nem ismertél.” És a Buddha mosolygott, és azt mondta, „Nem most.” És a hölgy könyörgött neki, és azt mondta, neked adom a testemet, és olyan lesz szerelemben lesz részed, amilyet soha nem tapasztaltál! Neked fogom adni az otthonomat. Maradj velem, és a valaha élt legboldogabb férfivá foglak tenni!” És Buddha az mondta, „Nem, nem most.” És ez így ment órákon keresztül. Végül a hölgy kifáradt, és Buddha azt mondta, „Köszönöm”, és távozott. Visszament a rajongóihoz, nem mondott semmit, keresztülmentek az erdőn, és elhagyták a várost.

      Eltelt harminc év. A Buddha ismét a városon ment keresztül a rajongóival. Hirtelen eszébe jutott valami, és azt mondta a rajongóinak, „Maradjatok itt, és várjatok meg! Meg kell látogatnom a kedvesemet.” Úgyhogy visszament oda, ahol a ház volt. Nem volt ott más, csak egy romhalmaz. És kereste a hölgyet. Az utcán nevető embereket látott. És ott volt a hölgy, egy leprás koldus. Az emberek elkerülték és leköpték. És ő odament hozzá, és azt mondta, „Kedvesem, visszajöttem érted. Most ugyanannyira akarlak, amennyire te akartál engem.” És megcsókolta őt a homlokán, és a hölgy meggyógyult. A tanítványa lett, és élete további részét a Buddhával töltötte.

      A történet tanulsága az, természetesen, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak. Szituációk felett ítélkezünk, amelyek megjelenések mellékesen. Ránézünk valakire, és a látszat szerint ítélünk. Kondicionálásra reagálunk. Gyermekkorunktól fogva agymosáson mentünk keresztül, hogy a dolgokat bizonyos módon létezőknek higgyük. De a dolgokról semmiféle létezési módot nem kell feltételezni. A dolgok csak vannak. Nincs anyaguk, nincs valóságuk. Ahogyan a kondíciókra reagálsz, az energiádat egyszerűen elpazarolod, amikor azt az energiát Éned felfedésére, saját valóságod felfedezésére használhatnád.

      Mi teszel az életeddel? Hogyan töltöd a napjaidat? A megjelenés szerint a tested egyre öregebbé, és öregebbé válik, ha még mindig a külső alapján ítélsz, egyre fiatalabbnak és fiatalabbnak próbálsz látszani az által, hogy krémeket kensz az arcodra, éjjel-nappal edzel, a legjobb ruhákat vásárolod. Ez olyan, mint döglött lovat verni. Az úgynevezett test nem fog fennmaradni. Ahogy megszülettél, elkezdtél meghalni. Ezért fedezd fel! Ki született meg? Ki hal meg? Ki rendelkezik tapasztalatokkal? Ki megy keresztül ezen az egész rendetlenségen? Kinek van erre szüksége? Ki akarja ezt? Ébredj fel!

      A kérdés ebből a szempontból mindig az, hogy szükség van-e szádhana végzésére a felébredéshez? Szükség van-e arra, hogy éveket töltsél jóga technikákkal és pránajámával, légző gyakorlatokkal, hogy meditációban ülj, hogy meghatározott dolgokra gondolj, hogy imádkozz? Szükséges-e mindez? Mi a véleményed? Ki tudja nekem megmondani?

      SK: Nem szükséges, de biztosan hasznos.

      Robert: Tényleg, ez a jó válasz. Ezért az a kérdésem, hogy kinek a számára hasznos? Ki válik megelégedetté a szádhanától? Csak az egód. Igaz, hogy bizonyos mértékben legyőzöd az egódat, de sok embert ismerünk te és én, akik száz éven át végeztek szádhanát, és semmi nem történt. Ami azt illeti, egyesek közületek még rosszabbodtak is. Ez paradox. Mert egyes embereket ez előre haladásra késztet. De ez mégis egy teljesen viszonylagos dolog, és ahogy mindnyájan tudjuk mostanra, a viszonylagos dolgok nem léteznek. Tehát kinek a számára létezik szádhana?

      Ismét, az elme és az ego számára. Ha azt gondolod, hogy segít, mindenképpen folytasd! De emlékezz, mit mondtam, „Ha azt gondolod, hogy segít.” Ha abbahagyod a gondolkodást, semmiféle szádhanát nem kell végezned. Feltételezem, a szádhana addig szükséges, amíg azt hiszed, hogy az elme és a test vagy. Ismét, végül is ki végzi a spirituális gyakorlatokat? Az Énnek kell azt végeznie? A tudatosságnak van szüksége fegyelmezésre? Az abszolút valóságnak van szüksége fegyelmezésre? Minek van szüksége fegyelmezésre? Az elmének és a testnek. Ezért minél inkább kötődsz az elméhez és a testhez, annál több szádhanát kell végezned. Van ennek értelme? (S: Igen, ez szomorú.) Tehát nem fogom azt mondani, hogy „Hagyd abba”, mivel tény, hogy közületek többen erős kapcsolattal bírnak a test és az elme iránt. Amíg végzitek, feltételezem, hogy a szádhana eléggé csöndessé tesz egy időre, és a békének egy olyan saját tapasztalatát adja, ami nem tart túl sokáig. Szamádhit, nirvikalpa szamádhit eredményez néhány ember esetében. De ha Dnyáníra törekszel, mi a célja a szádhanának?

      Egyszerűen kérdezd meg magadat, „Kinek kell ezt csinálnia? Nekem. Mi ez az én? Honnét jött ez a személyes én? Hogy került ide? Ki szülte?” Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, ez a te szádhanád. Mindössze ezt kell csinálnod. De ezt napi 24 órán keresztül csináld! Ezt jelenti a ’szünet nélküli imádkozás’. Ahogy a nap kihívásaival szembesülsz, tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Kihez jön ez? Ki érzi ezt a kondíciót? Ki megy át ezen a szituáción? Ki érzi az érzelmeket?” Ha ezt egész nap állandóan csinálod, azt fogod találni, hogy békésebbé válsz, boldoggá válsz, és az életed jobbá válik. Valójában egyedül erre a szádhanára van szükséged. No persze ha nem tudod csinálni, akkor bármit is kell tenned, azt tenned kell. Bármi a segítségedre van, amit tenned kell. Feltételezem, ezért mondják, hogy a Dnyána Márga, az átma vicsára az érett léleknek való, annak, aki rendszeresen tudja azt végezni, anélkül, hogy a hatha jógához vagy a rádzsa jógához, vagy bármiféle jógához visszatérne. Ezeknek mindnek megvan a maga helye, de az önkutatás a királyi út. Ez a legrövidebb út. De rajtad áll. A te választásod.

      És az önkutatás pusztán az elme elcsöndesítése, természetesen. Egy gyors módszer az elme elcsöndesítésére. Mert amikor felteszed a kérdést, hogy „Kihez jön ez? Énhozzám jön,” és az énbe kapaszkodsz, azt kérdezve, hogy „Ki vagyok én? Mi az én?” és azt mondod magadnak, hogy „én – én, én – én”, az elme egyre csöndesebbé és csöndesebbé válik. Minél mélyebbre merülsz önmagadba, annál csöndesebbé válsz. És ez a szádhanád. Mindössze ezt kell csinálnod. Valamilyen kérdés?

      SL: Azt mondtad, érdekes napod volt, de úgy tűnik, azért hivatkoztál a telefonhívásokra és az ajtócsengőkre, mert zavarók a számodra, kivéve, hogy tudatában voltál, hogy nem okoznak számodra kellemetlenséget, mert az nem volt félbeszakítás.

      R: Nem voltam tudatában semminek. (SL: Csak megtörtént?) Valami történt, és én a szerint reagáltam. (SL: Igen.) De nem volt érzés vagy érzelem, vagy ilyesmi. (SL: Értem. A kártya, amit vasárnap adtál nekünk azt mondja, hogy „Légy a boldogság kiapadhatatlan forrása!” Ha úgy érez valaki, akkor is csak az ego szórakoztatja önmagát?) Attól függ, miért érzel úgy. Úgy érzel? (SL: Nem specifikus ok miatt.) Az jó. Mindössze azt kell csinálnod. Ha egy ok, vagy egy kondíció miatt érzel úgy... nézd, az a kártya valójában az egónak szól. Amikor az egóból dolgozol, arra kell kényszerítened magad, hogy boldog légy, hogy jó próbálj lenni az emberekhez, hogy szeretetet fejlessz ki, hogy kifejleszd mindezeket az érzelmeket. (SL: Mi van, ha csak úgy megtörténik veled, minden szándék nélkül?) Akkor előrehaladott vagy. Az egy jó jel. (SL: Ha az ajtócsengő csodálatos alkalommá válik, és a telefon csörgésekor úgy érzed, mintha csoda történne, az megint az ego, valójában?) Nem az ajtócsengő és a telefoncsörgés a valami csodálatos történik érzés feltétele. Előbb neked kell csodálatosnak lenned belül, és a történés csak az után következik. (SL: Mi van, ha minden jó leckének tűnik?) Nos, akkor az jót tesz a fejlődésed számára. (SL: Még a bowlingozás is lehet jó út az önmagadon való munkához.) Lehet az. Kétségtelen, de ki számára? (SL: Igaz.) Térjünk vissza az egóhoz! (SL: (nevet) Az ego bowlingozni megy.) Az ego csinál mindent. (nevetés) Minden, amit csinálsz, az ego. Amikor elérkezik az idő, amikor biztosan, a kétség árnyéka nélkül tudod, hogy nem az ego vagy, és nem a test illetve az elme vagy, akkor minden spontán történik. Megszólal az ajtócsengő, és te reagálsz az ajtóra. (SL: Úgy vélem, a legtöbbünk gyorsan tudatára ébredne, ha nem kapcsolódna a testéhez.) Persze. Amikor nem azonosulsz a testtel, senki nem marad, hogy tudatos legyen. Az csak egy spontán történés. Igazából nincsenek szavak a leírására.

      SL: Érintem az összes kérdést itt, de az más dolog, amikor arról beszéltél, hogy a Buddha megcsókolja a kurtizánt, és meggyógyítja őt. A gyógyítás jó dolog volt akkor, a hölgy javát szolgálta, valami olyan, amit adott neki. Más szóval, az, hogy a hölgy leprásként jelenik meg, nem olyan jó, mint ha egészséges nőként jelenik meg. Úgyhogy a gyógyítását választotta.

      R: A hölgy számára szükségszerű volt, hogy ez történjen. Ez az ő megtapasztalása volt. (SL: Nem szükségszerű mindenki számára, hogy meggyógyuljon?) Nem, nem az. Az se nem jó, se nem rossz. Mert végül is, mi gyógyult meg? A test, ami még csak nem is létezik. Miért pazarolnád az idődet egy nem létező test gyógyítására?

      SL: Ha több leckét is meg kell ebben az életben tanulni, akkor egészséges emberként jobban lehet haladni, és – nem értem a reinkarnációt, de – aki jól van, inkább képes a továbbhaladásra, és amint azt a múlt este mondtad, a nagyobb megértés előnyével fogsz visszatérni.

      R: Ez az, ahogyan megjelenik. De valójában a létezés nem bír okozatisággal. Így az egyáltalán nem releváns. Csak akkor releváns, amikor az elméd azon a szinten van. (SL: Valójában nincsen sem ok, sem okozat?) Valójában az nem létezik.

      SK: Abszolút valóság? (R: Igen abszolút valóság.)

      SL: De ezen a síkon, ahogy tudjuk, mintha tovább haladnánk a megértés felé vezető utunkon.

      R: De ki ismeri ezt a síkot? Az ego. (SL: Értem.) Ezért, ha az ego megsemmisítésén dolgozol, nem léteznek síkok, amelyekkel küzdeni kellene. És nincs viszonylagos világ, amivel küzdeni kellene. Az egész visszatér az egóhoz. Az egónak kell dolgokat kidolgoznia. Az egónak kell haladnia. Az ego mondja neked, hogy egészséges vagy beteg vagy. Az ego sodor téged bajba. Úgyhogy ne próbálkozz a kondíció megváltoztatásával!

      SH: A bajból is kimenthet? (R: Amikor megsemmisíted. (nevetés)

      SN: Az baj. (R: Igen, a vele való kezdés, az a baj.)

      SH: Az egyetlen baj. (R: Persze, és még csak nem is létezik.)

      SL: Ha az van, úgy látszik, mindannyian az egóba vagyunk ragadva... (R: A magad nevében beszélj!) (nevetés) ...A szoba innenső oldalán lévőkre értem. (R: Honnan tudod, mi zajlik a szoba innenső oldalán?) Hmm, amik vagyunk, amiknek lenni látszunk ebben az ego életben, ha azt könnyűnek találjuk, vagy nem is könnyűnek, hanem természetesnek, vagy ilyesmi, a boldogság kiapadhatatlan forrásaként élni azt a szempontot jelenti, hogy minden működjön azon a szinten, egy jó szinten, ahogy látjuk, ahogy megjelenünk, azt akarjuk, hogy a dolgok simábbak legyenek, hogy ne törjenek el folyton, mint a vízvezeték.

      R: Nos, amit mondasz, az a viszonylagos világot illetően igaz. De létezik egy boldogság a gázvezetéken túl, létezik egy boldogság mindenen túl. (SL: Nos, ez az, amiért itt vagyunk.) Az idea az, hogy találd meg az igazi boldogságodat, fedezd fel, hogy mi az igazi boldogság! Az feltétel nélküli. Semmi köze emberhez, helyhez vagy dologhoz. A boldogság az igazi természeted. Boldogság vagy. A boldogság az egy másik rád alkalmazható szó. De kondicionálatlan. Ami nem rossznak jóra, vagy jónak rosszra való cserélése. Aminek semmi köze jóhoz és rosszhoz. Ezek viszonylagos kifejezések. A boldogság egy másik, az abszolút valóságra vagy tudatosságra, a végső egységre, a tiszta tudatosságra alkalmazható szó. Amelyek a boldogság szinonimái. (SL: Értem.) És ami mindenütt jelenlévő. Vagyis, amikor valóban boldog vagy, a világban is azt látod, mert a világ az Éneddé válik. És Éneden kívül nem létezik más. (SL: De van valami azon túl, csak ahogy vagyunk, mindenhol a szépséget, a boldogságot, az örömöt, a békét látva?) Ki látja azt? (SL: Habár az ego látja, attól még lehet minden jó.) Az a rossznak az ellentéte. (SL: Bocsánat?) Az a rossznak az ellentéte. (SL: Igen?) Mindezen jó dolgok látása. (SL: Igen?) Vagyis amikor egy gyönyörű virágot látsz, és aztán elhervad másnapra, és meghal, csalódottá válsz. Menned kell, hogy szedjél egy másik virágot. (SL: De soha nem hal meg, mert a virágban lévő mag egy másik magot hoz létre.) De amíg érintett vagy, addig születés és halál létezik. Mint a testeknél. Az öreg virágok meghalnak, és újak születnek, mint az embereknél. Úgyhogy nézel arra a kondícióra, és azt kérdezed, „Ez mit jelent?” Azt gondolom, hogy ezt mondod. „Mi a célja mindennek? Ez az, amiről az élet szól?” (SL: Teremtés.) Ki részére teremtés? A teremtés egy rossz álom. (SL: A teremtés egy rossz álom?) Igen.

      SK: Vagy jó álom, ugye?

      R: Nem, minden teremtés rossz álom. Mert minden teremtés születés és halál. (SK: Mint álom?) Igen. (SK: Ezért nem imádják többé Brahmant, csupán Shivát és Vishnut imádják.) Helyes.

      SL: A teremtés rossz álom?

      R: Mmm. Mert minden, amit a világban történni látsz, a teremtésben történik. Az Egyesült Államok háborúja Irakkal szemben – teremtés. Aztán szerelembe esel, és azt gondolod, hogy örökké tartani fog – teremtés. De az emberek megöregszenek, és elfáradnak, meghalnak, ez mind a teremtésnek a része. Most mi az oka a teremtésnek? Az elme. Amikor az elme lelassul, a teremtés megszűnik, és te csupán Éneddé válsz. Tehát Éned akarsz lenni, vagy teremtés?

      SG: Isten szinonimája? (R: Az elme?) Az elme.

      R: Igen, Isten szinonimája, mert Isten az elme eredménye. Minden az elmédből jön ki. Minden, amit látsz: az univerzum, Isten, az emberek, a helyek, a dolgok, a reinkarnáció, a karma.

      SK: Nem volna Isten, ha egy valamilyen abszolútra mutató szó volna. Isten Ishvaraként volna. (R: Ishvara, személyes Isten, csakugyan.) Istent nem az abszolútra mutató szóként használtad. (R: Nem. Istenről beszéltünk. Valahányszor Istenre utalok, az abszolút valóságról vagy tudatosságról beszélek.) Akkor Isten nem lehet az elme. (R: Nem, ez esetben nem. De amikor az emberek Istenre utalnak, általában egy személyes Istenre utalnak, ami egészen addig rendben van, amíg a testnek és elmének hiszed magad.)

      SG: Mondhatjuk, hogy az ego csinál mindent, és a Bhagavad Gita azt mondja, hogy Isten a cselekvő, ami a test-elme pontjából jön.

      R: Igen, Isten a cselekvő. Csakugyan a test-elméből jön. (SL: Tehát Isten, ahogyan mi Istenre a teremtőként gondolunk, még az ego ideája, az elme gondolata?) Pontosan, igen. (SG: A tiszta ego?) A tiszta ego. De nem szeretem tiszta egónak nevezni, mert ez jelentősnek hangzik. (nevetés) (SK: Akkor ki a cselekvő?) Nem létezik cselekvő. (SK: Nem létezik cselekvő?) Semmiféle cselekvő nem létezik. Soha nem is létezett. (SK: Vagyis a Bhagavad Gita azt mondja, hogy Isten a cselekvő?) Van ilyen pont, igen, azt mondja, hogy a személyes Isten a cselekvő. Mert az Isten az. (SK: Micsoda?) A cselekvő, mert Isten azt mondja neked, csináld ezt, és csináld azt. Azt mondod, „Isten késztetett arra, hogy megtegyem.” Az ilyenfajta Isten cselekvő.

      SH: Mi az abszolút tudatosság és az elme funkcionálása közötti kapcsolat, ha van egyáltalán? (R: Az elme funkcionálása?) Igen, a tudatosság gyermeke, bizonyos értelemben? (R: Én nem úgy gondolom.) Honnét merül fel? (R: Nem merül fel.) Honnét jön a megjelenés?

      R: A megjelenés a képzeletedből jön. (SH: Elképzelem, hogy létezik elme?) Azt nevezik hamis képzeletnek, hogy azt képzeled, hogy létezik elme, és aztán létezik megjelenés. Ez olyan, mint az optikai illúzió, amit említeni szoktam, az ég kék, vagy a sivatagi délibáb. Nézed a sivatagot, és tankokat látsz közeledni, és közelednek, és te hamisnak gondolod, és azok félrefújnak téged, és a bajaidnak vége szakad.

      SG: Shankaracharya azt mondta, hogy minden illúzió, egyedül Brahman létezik, és az univerzum és Brahman egy. De nem kell egy olyan helyre jönnöd először, hogy mindent illúzióként láss. Létezik hely, ahol minden egyszerűen az Én, abban a mértékben?

      R: Nem, nem kell. Mert amikor arra a helyre érsz, mikor mindent illúzióként látsz, mindazt az ego látja. De ha az ego megsemmisül, akkor hol van a hely, hol van az illúzió? Minden vele ment. Mindezeket az ego-elme találja ki.

      SF: Robert, az illúzió az, ami illúziónak látszik.

      R: Igen, az illúzió az.

      SL: De te azt mondtad, hogy látod az illúziót, látod a vásznon a képeket. (R: Persze, látom. Mindenkit látok, aki ebben a szobában ül. De mindenkit tudatosságként látok.)

      SG: A testedet is látod ebben a szobában, Robert? (R: Persze, hogy látom.) Tudatosságként látod? (R: Tudatosságként látom a testemet.)

      SR: Hibát követünk el, ha azt gondoljuk, hogy a testek látják a testeket, és ez az, amiért arra hajlunk, hogy testekként lássuk őket. Míg az igazság az, hogy a tudatosság nem egy helyről lát, így az csupán önmagát látja.

      R: Pusztán eltérő nézőpontról van szó. Csakugyan. A moziban látod a filmvásznat, és látod a képeket. De a vászon létezéséről a legtöbben elfeledkezünk, és csak a képek érdekelnek bennünket. De a vászon létezik, akár vannak képek, akár nincsenek. A vászon mindig létezik. Ugyanilyen módon létezik a tudatosság, akár tudatában vagy, akár nem. Azonosulhatsz a testeddel, és ez az, ahol minden baj kezdődik, vagy azonosulhatsz a tudatossággal, és szabaddá válsz, és felismered, hogy az egész élet csak a vászonra, a tudatosságra van ráfilmezve. (SH: És csak a vászon létezik, pont.) Így van.

      SR: Minthogy nem létezik idő, bizonyos értelemben mindig szabadságunkban áll a valódi választás. A helyzet nem az, hogy hosszú időn keresztül bele volnánk ragadva, és egy napon talán választani fogunk. De amíg valóban el nem vetjük az ideát, hogy időhöz kötöttek vagyunk, addig az van. (R: Így van. Az egy idea. Egy hiedelem.) Valójában a „Mennyi ideig tart?” kérdés teremti meg az első feltevést, ami beleragaszt, először is. (R: Mennyi ideig tart? A mennyi ideig tart kérdés akadályt gördít eléd.) Valóban? (R: Visszatart a megvalósulástól.) Ez a hölgy azt mondta, hogy az ego látja a virágot, és bizonyos értelemben az nem valóságos valójában. A tudatosság tud, bizonyos értelemben, mindent. Csak a reakció az, ami egónak tűnik. (R: Nem létezik ego, és nem létezik virág.) Igaz. (R: Egyedül tudatosság létezik.) És amikor reakció van, egóként jelenik meg. (R: Amikor az elme aktív, akkor megy végbe minden, virágok, halál, születés, képzelet.)

      SH: Tud aktív lenni az elme, ha nem létezik ego? (Nem. Az elme és az ego szinonimák. Mindkét szót használjuk, de ugyanazt jelentik.)

      SL: Úgy tűnik, mintha az ember zöldséggé válna. (R: Kinek tűnik úgy?) Ó, persze, tudom. (R: Látod, hogy harcol az egód. Az egód nem akarja, hogy bármit is tegyél. Azt akarja, hogy az maradj, ami vagy. Ezért mesél neked mindezekről a dolgokról, zöldségekről és minden egyébről.) (nevetés)

      SF: Robert, amikor az egyetlen érzésről beszélsz, hogy nem kell reagálni, én azt gondolom, hogy biztos lehetetlen az adnyání számára, hogy ne reagáljon. Mert még a nem reagálás is reagálás. Azt gondolom, hogy a Dnyání számára talán... (a felvételen a kérdés félbe marad, majd Robert folytatja, ahogy a felvétel hirtelen elindul)

      R: ...Akkor miért is ne kezdenéd a csúcson, és csak úgy ébrednél fel, és válnál szabaddá az egésztől?

      SR: Amikor ezeket a kérdéseket feltesszük, az olyan, mintha ébrenléti állapotnak látszana először valakinek. Amikor azt mondjuk más embereknek, hogy az ego ébrenléti állapotában vannak, amikor felteszik a kérdést. Tehát éppen ott ténynek tekintjük, hogy az ébrenléti állapot megjelenik, és azt valóságosnak tartod. Úgyhogy úgy látszik, mintha az a kutatásnak az ideje volna.

      R: Természetesen. Egész nap azzal kell töltened az óráidat, hogy megkérdezed magadtól, „Kihez, jött ez?” Valahányszor valamilyen kondícióra reagálsz, tedd fel a kérdést magadnak, „Kihez, jött ez?” Még akkor is, ha az egy jó reakció. (SR: Még akkor is kérdezz, ha pontosan látod, hogy a világ a szemeid előtt van?) „Kihez, jött ez?” És amint az ágyból kikelsz, azonnal el kell kezdened.

      SG: Csak bomlasztónak találom, hogy ha hozzám jön, amit akartam, és a mámor és a boldogság, a feltételezett boldogság, amivel rendelkezem, az önkutatást azon alkalmazom, valamint valami olyan, ami csak...

      R: Persze. Ne feledd, hogy a boldogság és a boldogtalanság egyazon érme két oldala! Ne engedd, hogy a boldogság, az emberi boldogság rászedjen téged, mert tudod, hogy az milyen sokáig tart! Ezért dolgozz magadon! Kapd el magadat! Kapd el magadat, miközben emberileg boldog vagy! Élvezd a boldogságot, de kérdezd meg magadtól, „Kihez jön ez?” és fel fogod ismerni, hogy az egód boldog önmagával egy ideig, és azután ez valami mássá fog válni. Emlékezz, hogy egyetlen szemmel látható dolog van ebben az életben, a változás! Mindennek változnia kell. Ezért ne légy csalódott, ha nyersz a lottón, vagy találkozol valakivel, akibe mélységesen beleszeretsz, vagy örökölsz egy új házat vagy autót! Ne engedd, hogy ez az önkutatás szádhanájával való munka abbahagyásához vezessen!

      SL: A te nézőpontodból lehetetlen az egyik embert jobban szeretni, mint a másikat? (R: Nem.) Képesnek kell lenni a fejlődésüket különbözőnek látni. (R: Ki látja?) Ki látja? (nevet) Nos, a te nézőpontodból. (R: Az én nézőpontomból minden jól van.) Minden jól van.

      SN: Robert, szokott a Dnyání dühössé válni? (R: Nem, kivéve, néha, amikor tanítást ad.) Akkor színleli? (R: Néha.) (SH: Úgy látszik, mintha dühös lenne.) (R: Néha.)

      SG: Boldogságot színlel. A boldogság megjelenését színleli.

      R: Néha. (SN: De én nem azt kérdezem, hogy színlel-e vagy sem. Azt kérdezem, hogy dühössé válik-e egy Dnyání?) Valójában nem. Hacsak nem színleli. (SN: Olvastam az „I Am That”-et, és tudjuk, hogy Niszargadatta sokszor volt dühös.) Tudom. Nagyon dühös szokott lenni Balszekárra. (nevetés) De az látszat volt. (SN: Vagyis azt mondod, hogy színészkedés volt?) Igen.

      SN: Mert feltettek neki egy kérdést, és ő azt válaszolta, hogy „Amikor a gunákkal azonosulok, akkor bosszúság jelenik meg. Amikor az azonosulásom megszűnik, a bosszúság eltűnik.” Úgyhogy azért mondta abban a pillanatban, hogy bosszús lett, mert azonosult. De amikor ráismert a bosszúságra, és az azonosulás abbamaradt, akkor az eltűnt.

      R: Nem így értette. Ha ezt mondta volna, nem lett volna Dnyání. (SN: Nos, a könyvben ezt mondta.) Tudom. A Dnyánínak nincsenek érzelmei. Nincs jelen emberi bosszúság, vagy boldogság, hacsak meg nem játssza magát. Mert az elmét teljesen meghaladta. (SN: Vagyis színészkedett?) Láthatólag. (SN: Sokat színészkedett?) Persze.

      SN: Nem érthető ez úgy, hogy ez volt az ő szamszkárája? Emlékszem, a Tripura Rahasya-ban a Dnyáník három típusáról olvastam. Az első típus minden szamszkárát teljesen megsemmisít. A második típus az, amely nem történt meg, és ő kihúz abból néha-néha, hogy embernek tűnjön, feltételezem.

      R: Igen, emlékszem rá. De az csak egy értelmezése a könyvnek. Meg kell értened, hogy valójában csupán egyetlen Dnyání van, nincs kettő vagy három, vagy négy.

      SN: De feltételezésem szerint a kérdés valójában az, hogy Nisargadatta az elme szintjéről jött, vagy Dnyání volt. (R: Dnyání volt.) Vagyis minden róla hallott dologra való tekintet nélkül, úgy értem, hallottam egy kérdésben, dühös volt egy nőre, mert el akart menni, hogy megnézzen egy másik tanítót, és ő megpróbálta hozzávágni az asztalt, és ordított rá, tudod, hogy „Kifelé, kifelé, menj, és nézd meg őt, vissza se gyere!” (SF: Elvétette az asztallal?) (nevetés)

      R: Megtette mindezeket. De mindez móka volt. (SN: Sok dolog félreérthető az „I Am That”-ben.) Igen, ők tudják. (SN: Ha nem a megfelelő módon olvasod.) Ezért mondtam többször, hogy egyes emberek számára veszélyesek azok a könyvek.

      SL: Mondta valaki, egy öreg tanítóm, hogy Jézus sosem nevetett. Ez igaz?

      R: Sosem nevetett? Nem voltam ott. Nem tudom. (SL: De ha te Dnyání vagy, és Jézus az volt, akkor a tudatosságnak ugyanannak kell lennie? Téged láttalak nevetni.) Nem, nézd, amit csinálsz, ahogyan magadat fejleszted, a személyiségednek egy része benne maradt a testedben. (SL: Neked mid van?) A személyiséged egy része eléggé emberi. Az még az illúziónak a része, úgy tűnik, hogy ott van. Tehát amikor azt látod, hogy a Dnyání másképpen reagál, kell tennie valamit a személyiségével, ami ráadásul nem is létezik. De létezni tűnik, a kedvedért. És ezek közül a csípős megjegyzések közül sem létezik egyik sem, de megjelennek, a kedvedért.

      SN: Vagyis a szemlélő számára a Dnyání valójában úgy néz ki, mint bárki más?

      R: Igen, és azt látják a Dnyáníban, ami bennük van.) (SN: De nemde egymásban is ugyanazt látjuk, ami bennünk van, nem csak a Dnyáníban?) De igen. A szemlélő bármerre néz, önmagát látja. (SN: A szemlélő nézőpontjából a Dnyání senki mástól nem különbözik. Hogyan kell különbséget tennie az embernek?) Ezért mondják, hogy önmagadba kell fordulnod, és a válasz magadból fog jönni, és tudni fogod. (SN: De Ramana azt mondaná, hogy meg tudod mondani, mert egy Dnyání jelenlétében nagy békét érezel. Más szóval, az ő békéjük a te békéddé válik.) Ez igaz, bizonyos mértékben. De ha a Dnyání a piacon sétál, és összefutsz vele, általában nem fogod tudni megmondani. De ha egy osztályban vagytok a Dnyáníval, akkor béke van, igen. Akkor békét érzel. (SN: De amiről én beszélek az, hogy amikor az emberek Niszargadattával voltak, ő dühös lett, és nyilvánvalóan úgy nézett ki, mint bárki más.) De az emberek nagy békét éreztek vele, azokat kivéve, akiket elkergetett. (nevetés)

      SR: Sok ember semmit sem érzett Ramana körül. (R: Csakugyan.)

      SN: Igen, kíváncsi lennék, hogy miért.

      R: Teljesen rajtad múlik. Ha dolgozol magadon, ha befelé fordulsz, akkor a megfelelő időben a megfelelő tanítóhoz leszel vezetve, és minden rendben lesz veled. De ha csak külsőleg csinálod a dolgokat, sokat fogsz hibázni, és rossz helyekre fogsz menni.

      SG: Az is a része, hogy hol kell lenned abban az időben?

      R: Igen. Minden előre elrendelt. (SG: Igen.) Úgyhogy minek aggódni e dolgok miatt? Fordulj befelé, találd meg önmagad, és legyél szabad! A legtöbb ember körbejár, mondogatva, hogy ki Dnyání, ki nem, ki megvilágosodott, ki nem. Kár a fáradságért. Felejtsd el mindezt! Nem ez számít. Találd meg önmagad! Azután lásd, hogy jönnek-e hozzád azok a kérdések!

      SN: Robert, önmagad megtalálásának a folyamatában felmerül a gyakorlás kérdése. És a vicsára maga nem gyakorlat?

      R: Nevezheted gyakorlatnak, de az egy ego megsemmisítésre irányuló technika. És ha eleget gyakorolsz, és nevezheted gyakorlatnak, elképesztő eredményeket fogsz látni. De ahogy a szavakat használjuk az szemantika. Azt mondjuk, hogy ez egy gyakorlat, ez egy technika. Nem számít, minek nevezed. Mindannyiunknak csinálnunk kell. (SN: Hát nem az a mondás, hogy a vicsára az egyedüli út?) Ó, sok út létezik, természetesen. A rajongó vérmérsékletén múlik. (SN: De az maga egy gyakorlat. Vagyis végül, ha minden előre elrendelt, felmerül a kérdés, minek végezni gyakorlatot egyáltalán, mindazonáltal...) Mert úgy cselekszel, mintha nem lenne előre elrendelt. Úgy kell cselekedned, mintha semmi nem lenne előre elrendelt, holott az. Azt fogod csinálni, amit csinálnod feltételezett. Ezért mondjuk, hogy teljesen abba kell hagyni a reagálást, és mélyen az Énbe kell merülni, és szabaddá kell válni. (SN: De a Dnyána Márga egy úttalan út.) Persze, mondhatod, hogy az. Persze, az. De mire jók azok a kifejezések, ha nem jelentenek semmit?

      SN: Nos, ez majdnem olyan, mintha azt mondanád, hogy muszáj a vicsárát végeznünk, és beszéltünk a másik útról, az önátadásról, és a tanúságról. Amihez közelítek, hogy ok-okozatilag kell-e gondolkodnunk? Ha ezt csináljuk, akkor ez lesz az ok, az okozat pedig az önmegvalósítás. Azt mondom, hogy az önkutatás végül olyasvalami, ami csak magától megtörténik. Miközben csak tetteted magad, hogy ha ezt csinálom, akkor ez fog történni.

      R: Amit tenned kell az, hogy abbahagyod a gondolkodást. (nevetés) És mindent meg kell tenned, hogy meg tudd akadályozni, hogy elméd ezekről a dolgokról gondolkodjon. Mert minden, amit mondasz, fontosnak tűnik, de az átma-vicsárára nem érvényesek. Minél kevesebbet gondolkodunk, annál jobb engedményt érünk el. Még a gyakorlattal is.

      SF: Az a kérdés, Robert, hogy mi az a pont, ha létezik találkozási pontja egy kíváncsi egoista elmének, aki mindent, minden részletet tudni akar, egyik oldalon. És a másik oldalon, te magad mondtad az előbb, ne vedd készpénznek, amit mondok neked! Gyere elő a saját következtetéseiddel! A Buddha azt mondta, „Legyél önmagad lámpása!” (R: Igen.) Vagyis találnod kell a két véglet között egy közbülső tagot, vagy pozíciót.

      R: Valójában nem. (SF: Nem?) Mert amikor azt mondod, hogy találni kell, akkor kinek kell találnia? Visszamész egyenesen az egóba. (SF: Igaz.) Mindent, amit csinálnunk kell, az még mindig az elme. (SF: Igaz, és e tevékenységek mindegyike?) Bármi, ami a segítségünkre van. Minden dolog jó, amely elménk elcsöndesítését segíti. (SF: Igaz.) Amíg segítenek bennünket, hogy az elmét elcsöndesítsük. De ha túl aktívvá tesznek bennünket, akkor rossz nyomon járunk.

      SF: Egy kérdést a végső határig megvilágítani próbálni, vagy próbálni túl sokat olvasni. Mindez az ego vagy az elme túltáplálása. (R: Igen. Egyszerűség. Tarts mindent egyszerűen, csöndesen!) Aki nem akarja elfogadni az átma-vicsárát. Úgy értem, ha nem akarom elfogadni az átma-vicsárát, mint gyakorlatot, ha nem akarom elfogadni azt a gyakorlatot, akkor én is valamiféle ellenálló vagyok. És ki áll ellen? Gondolom, az ego.

      R: Persze. Azután más utak után nézel, kipróbálod ezt, és pár hónapig kipróbálod azt, majd kipróbálsz valami mást. De soha nem teszed meg, hogy leülsz, és megpróbálod elcsöndesíteni az elmét. Állandóan keresel. Az elme keres. Az elme soha nem akar pihenni. Úgyhogy el kell kezdened az elmédet figyelni, el kell kezdeni elméd tanújává válni, és állandóan kutatni, „Kinek az elméje?” És aztán célba érsz.

      SR: A kérdéseinket valójában kioltás céljából és nem megválaszolás céljából keressük.

      R: Igen, persze.

      SH: Amikor az elmére hivatkozunk, csupán az előforduló gondolatokra hivatkozunk. Semmiféle elme nem létezik.

      R: Pontosan. Nem létezik elme. (SH: Nem.) Az elme csak egy gondolat halmaz. Tehát ne gondold elmédet entitásnak! A gondolatok azok, amiket el kell fojtanod, mert túlságosan sokat gondolkodsz. Egyáltalán nem számít, hogy mi igaz, mi hamis, mi jó, mi rossz. Minden gondolkodásnak le kell állnia, és aztán a valóság magától megérkezik.

      SG: Amikor Ramana azt mondta, hogy az elme nem több, mint egy köteg gondolat. (R: Igaz.) A gondolatok e kötegének nincs helye. (R: Mije nincs?) Helye nincs. (R: Nincs helye.) Úgy értem, hogy nincs köteg, hogy az egy olyan véges köteg, amely végül megkapja az utolsó botot, az utolsó gondolatot, és vége.

      R: Csakugyan. A gondolatok még csak nem is léteznek, de létezni tűnnek, és azt nevezik a személyes énnek. Úgyhogy ezért mondtuk, hogy kövesd az ént. És amikor az én eltűnik, úgy fog eltűnni minden más. (SK: Az ént befelé kövesd a forrás felé, ne kifelé!) Igen, befelé. Ha kifelé követed, mindenféle problémáid keletkeznek. Befelé kövesd, és az én vagyokká, a tiszta valósággá válik.

      SR: Vicces, hogy miért tekintjük a szavakat annyira valódiaknak, mint például a köteg szót. (R: Mint a mit?) Mint a „köteg” ideáját. Vicces, ahogy valóságot adsz ezeknek a dolgoknak, amelyek csupán tétova leírások akarnak lenni. Mint ahogy elhibázzuk a szándékot.

      R: És az elme e dolgok mindegyikét úgy ábrázolja, ahogyan megjelennek, és ügyet fog belőlük csinálni. (SR: Igen, azt fog.) És aztán mindent meg kell semmisítenünk. (SR: Ez azért van, mert voltaképpen nem a csöndre összpontosítunk. Arra összpontosítunk, ami abból jön.) Pontosan. Legyél csöndben, és tudd, hogy az én vagyok Isten! (szünet) Érted? A legtöbbetek gondolkodik. Miért hagyod gondolkodni magadat? Kapd el magad, mielőtt történeteket gyártanál! (nevetés) Kapd el magad mindig az előtt, hogy a gondolatok az orrodon túl mennének! És az által tudod elkapni magad, hogy egyszerűen megfigyeled és tudatában vagy, hogy gondolkodsz, tanújává válva a gondolkodásodnak, vagy állandóan kérdezve magadat, hogy „Kihez jönnek ezek a gondolatok?” De ezt olyan gyakran tedd, amilyen gyakran hozzád jönnek! Ezért annyira fontos a szatszang, mert itt könnyebb. Úgyhogy ha kellő számú szatszangra eljössz, egész nap csinálni fogod, és emlékezni fogsz rá, hogy ne gondolkodj. És ez az emlékezet egyre erősebbé, és erősebbé, és erősebbé válik, míg tényleg le nem állítod a gondolataidat. És azután szabad vagy. Valójában semmi mélységes nincs ebben a tanításban. Egyszerű. Hagyd abba a gondolkodást!

      SL: Oly egyszerű, kicselezi az ént.

      R: Ki került kicselezésre? Te soha nem vagy kicselezhető. Soha ne nyomd el magad! Figyelj oda, hogy mit mondasz magadról! Nem számít, mennyi hibát követsz el, kelj fel megint, rázd le magad, és folytasd! (SL: Most az egyetlen probléma, ami az öregedésről szól, hogy oly sok dolog van a memóriámban, hogy hordozónak találom magam. Hallottam valahol a mondást, és viccesnek találtam, és mondom, nem az én gondolatom volt, „Oly egyszerű, kicselezi az ént.” Azt hiszem, W. C. Fields mondta, ami azt illeti.) Valóban? Hol tartózkodnak mindezek a gondolatok? Nem létezik forrás. Tehát ráadásul nem is léteznek. Énként látszanak létezni. Ezért mondom, hogy szabadulj meg az éntől, és a gondolataid is vele fognak menni. (szünet) Semmi mást nem kell tenni, csak csöndben lenni.

      SF: Robert, az „én tudatosság vagyok” kifejezésben lévő én micsoda?

      R: A valódi én. Az én tudatosság vagyok mindkettő egyidejűleg helyes.

      SL: És amikor az mondod nekünk, hogy „[Én] szeretlek benneteket”, akkor Abból beszélsz?

      R: Az univerzális ’én’-ként beszélek, a mindenütt jelenvaló ’én’-ként. A mindenütt jelenvaló szeretetként. Neked, mint mindenütt jelenvalónak. Vagyis az én az egész univerzum, az én az Én, az én a tiszta tudatosság. (SL: De amikor az ego nézőpontjából szólva mi azt mondjuk, hogy „szeretünk téged”, az olyannak látszik, mint az életben legtöbbször, egy manipulatív szónak tűnik.) Hát változtasd meg! (SL: Én nem így gondolom. Én azt gondolom, hogy az az ego helyéről jön.) Miért gondolsz rá? (SL: Bocsánat?) Miért gondolsz rá egyáltalán? Miért gondolkodsz róla egyáltalán? Hagyd abba a gondolkodást, és csak csináld! (SL: Mondjam, hogy szeretlek?) A szívedből mondd! Más szóval, ne gondolkodj, hogy honnan jön! Nem akarsz egész nap körbe járni és azt mondani, hogy „Ez innen jött, és ez onnan jött.” Egyszerűen mondd ki, amit gondolsz, és felejtsd el!

      SF: És aztán felmerül a kétség. (R: Igen.) Nem azt gondoltad. (R: Persze.) És akkor nincs kétség. (R: Pontosan.)

      SR: Az nem az ego, amíg a kétség felmerül.

      R: Valóban. Az mindig te magad vagy. Amíg elméd el nem kezd gondolkodni, mindig önmagad vagy. (SR: Igen.) Azután elveszíted. (SR: De még ha a fűszerbolti számládra gondolsz is, vagy tudod, az nem probléma.) Ha minden spontán, változatlanul önmagad vagy. (SR: Igaz.) De amint kötötté válsz, vagy aggódni kezdesz miatta, vagy félsz tőle, vagy azt gondolod, hogy nincs rendben valami, akkor tudhatod, hogy az ego működik.

      SH: Akármi történik, az manipuláció. (R: Manipuláció.) Megtörténik, és elmúlt, nincs probléma. (R: Ha megtörténik, és hagyod elmúlni, nincs probléma.) Ez az analízis. (R: Analízis.)

      SF: Azt mondod, Robert, hogy minden gondolat nem-kettős, amíg nem érintett az én által.

      R: Igen, pontosan. Minden gondolat színtiszta. (SF: Nem-kettős.) Amíg gondolni nem kezdesz róluk. (SF: Csak, akkor válik érintetté valaki a gondolatok által, amikor azonosul velük?) A baj az után kezdődik. (SF: Önmaga azonosításával?) Így van. (SF: Valami a gondolkodóhoz.)

      SN: Vagyis amikor azt mondod, hogy ne gondolkodj, azt nem úgy érted, hogy hagyd abba teljesen a gondolkodást. Úgy érted, hogy hagyd abba a felmerülő gondolatokkal való azonosulást. (R: Igen.) A gondolatok az előtt jönnek, mielőtt a gondolkodó a képbe belépne. (SD: Ez nagyon tiszta.)

      SN: Vagyis van egy pont, ahol leállnak, ahol a gondolatok leállnak?

      R: Igen, a gondolatok leállnak, és teljesen spontán módon cselekszel. De azok csak hasonlítanak a gondolatokhoz, de már nem gondolatok. Például, ha azt gondolom, hogy felkelek erről a székről, a gondolatnak spontán kellett hozzám jönnie, de azzal vége. Vagyis valójában nem gondolkodom rajta, hogy felkelek a székről. Csupán megteszem.

      SR: Olyan, mint a vég, a tartam, ami nincs jelen többé. A gondolat felmerült, meghalt, nem érintett. (R: Így van.)

      SH: Nincs elkülönülés a gondolat és a cselekvés között.

      R: Pontosan. Azok egyek. (SH: Egyek.)

      SR: Vagyis igazából az történt, hogy elveszítetted minden különválásérzésedet, amely a gondolat entitásokat elkülönítette. Jönnek, véget érnek, másik jön, az szintúgy, igaz?

      R: Nincs kezdet, és nincs vég.

      SF: Vagyis voltaképpen a nem-kettősség a valóságos dolog, még gondolatokkal is, és az én, vagy a gondolatok által érintett ember megjelenni látszik, és az, amikor feltör a kettősség.

      R: Az egésznek időhöz és térhez kell kapcsolódnia. (SF: Igaz.) Idő és tér nem létezők. (SF: Az még mindig a személyiség vagy az ego.) Az egónak időhöz és térhez kell kapcsolódnia. Vagyis amikor az idő és a tér megszűnik, minden spontán, és nincs ego, és minden okság megszűnik. Az okságnak időhöz és térhez kell kapcsolódnia.

      SR: Tehát a memória is megszűnik? (R: A memória is megszűnik.)

      SF: Ez nagyon fontos Robert, mert amikor azt mondod, hogy abba kell hagynunk a gondolatokat, valójában nem arra utalsz, hogy le kell őket lassítani, hanem a gondolatokat valójában nem-kettős módon kell lenni hagyni. Az egyetlen dolog, amit nem kell hagyni, hogy az én feljöjjön közben, vagy a kettősség megjelenjen abban az érzésben.

      R: Mondhatod. Igen, ha csak spontán vagy, és csak spontán cselekszel, akkor biztonságban vagy. De ha túl sokat kell gondolkodnod rajta, akkor újra felakadsz benne. (SF: Igaz.)

      SG: Akárcsak az itt ülés, nincs szükség gondolatokra. (R: Igen.) Semmit sem kell csinálni. Így semmiféle gondolatoknak sem kell lenniük. Vagyis amikor a gondolatok épp jönnek felfelé, elkapom őket, és akkor lemennek, a gondolatsor mentén játszom. (R: Egyre gyorsabban kapod el a gondolataidat. És aztán az egész kezd lelassulni.)

      SH: Amikor spontán vagy, az egónak nincs lehetősége felmerülni. (R: Egyáltalán nincs ego.) Akkor az eltűnt. (R: Megszűnt. Az egónak semmi köze a gondolkodáshoz.)

      SF: Elnézést, Robert, de amikor elkapni próbálod a gondolatokat, van egy megfigyelő, az én, vagy pedig az ego próbálkozik a gondolatok megfigyelésével, vagy elkapásával?

      R: Az én, az ego, az elme egyidejűleg azonosak. Ugyanazok. Vagyis amikor gondolkodsz, az énné válik. Én gondolkodom. Majd én cselekszem. Az én elmém gondolkodik. De amikor spontán vagy, nincs én, hogy gondolkodjon.

      SF: Igaz, de ez az, ahogyan általában történik. Minden spontán. Az én majdnem azonnal egy atomi időbe csúszik... (R: Gondolom, igen.) ...és elfogja az adott gondolatot, vagyis az előforduló gondolatot.

      R: Úgy van, igen. Az énnel azonosulsz. Szóval, amikor magadon dolgozol, és folyton kérdezed, hogy „Kihez jön ez?” a személyes én egyre gyengébbé válik, amíg el nem eltűnik.

      Tehát gyakoroljuk ezt együtt! Váljunk csöndessé! Most csak annyit fogunk csinálni, hogy becsukjuk a szemünket, és figyelni fogjuk a gondolatainkat, és elkapjuk őket. Amint észreveszed, hogy gondolkodsz, kérdezd meg magadat, „Kihez jön ez? Én hozzám.” Kapaszkodj az énbe, és kérdezd meg magadat, „Ki vagyok én? Ki vagyok én” újra és újra! Vagy mondhatod, hogy „én – én, én – én”. Aztán a gondolatok megint kezdeni fognak megjelenni. Ismételd meg az egész procedúrát, „Kihez jönnek ezek? Én hozzám. Ki vagyok én? Ki az én, akihez ezek jönnek? Mi ez az én?” Azután még be fog lopózni néhány gondolat. És ezt csináld újra, és újra, és újra, amíg lassulni nem kezdenek. És ahogy a „Ki vagyok én?”-t mondod, az egyre tovább és tovább fog tartani, amíg le nem áll. Tehát próbáljuk meg!

      (hosszú csönd, gyakorlás)

      R: Beszéljük meg a tapasztalatokat, amiket szereztetek! De van még egy kevés prashadunk. Hadd osszam ki nektek! Vegyél egyet, és add körbe a táskát!

      (általános beszélgetés a prashad alatt)

      Tehát ne feledd, szeresd magadat, borulj le önmagad előtt, imádd magadat, mert Isten benned lakik, mint te! Mindnyájatokat szeretlek. Béke, a viszontlátásig. Érezzétek jól magatokat! Élvezzétek az életet! Folytassátok az evést! (nevetés)

      SM: Köszönjük a frissítőt, Robert!

      (felvétel vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Szeptember 01)
Megtekintések száma: 293 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/3
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]