Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Emlékezz az okokra, amiért idejöttél - 32. átirat

Emlékezz az okokra, amiért idejöttél

32. átirat

1990. december 23.

 

     Robert: Viccesek vagytok. Amikor erre nézek, ez az oldal kezd énekelni, és amikor elfordítom a fejemet, abbahagyják, és a másik oldal kezdi rá. (a tanítványok nevetnek) Csak akkor énekeltek, amikor rátok nézek. Ó, jól van, nem lehet minden. (nevetés)

      Üdvözöllek benneteket teljes szívemmel és teljes lényemmel. Jó látni, hogy mind itt vagytok, mindenki közületek. 1947-ben a Ramana Áshramba utaztam. Miután közel három napot Ramanával beszélgettem, letelepedtem a terembe a rajongók közé, a terem jobb oldali fala mellé ültem, a bejövő embereket figyelve. Akik a rajongói, a tanítványai voltak, valamint keresők. A rajongók mindig ugyanazok voltak. Sosem beszéltek sokat. Belemerültek az Énbe. A rajongók és a keresők civódtak egymással.

      Emlékszem, hogy egy különös indiai nagyon izgágán viselkedett a tanítványokkal, és mindenkiben hibát talált. Odament Ramanához, és azt mondta: „Ezt csináld így és így, azt csináld így és így.” És Ramana azt válaszolta: „Emlékezz az okra, amiért idejöttél, és maradj csöndben!” Az ok az volt, természetesen, hogy meg kell találnia az Ént, és nem az, hogy bárki mást akadályozzon. De mindenféle incidensek adódtak. Szikhek jöttek, hinduk, nyugatiak, buddhisták, zen buddhisták. Hatha jógát gyakoroló emberek. Mindezek a dolgok Ramana előtt zajlottak. De ez Ramanát egy csöppet sem zavarta.

      Emlékszem egy nyugatira, megpróbálom felidézni a nevét, Henry Wells, Skóciából. Nyilván sok könyvet olvasott Ramanáról, és ez volt az első látogatása. Bejött a terembe, és én figyelmes lettem erre. Ramanához futott, és a hasára vetette magát, és kezdte az eszét veszteni. Kántált, és a lábai rángatóztak. A rajongók le akarták őt venni róla, de Ramana azt mondta: „Maradjon!” Amikor kikerült belőle, azt mondta Ramanának: „Végre megtaláltalak. Te vagy az apám, az anyám, a fiam, a lányom, a barátom.” És Ramana csak mosolygott rá. És én azt gondoltam magamban, tizennyolc éves voltam csupán, és azt gondoltam magamban, hogy: „Valaki, aki ennyire rajong, lássuk csak, mi történik a továbbiakban!”

      Teltek a napok, és ő majd egy hónapon keresztül mindennap ráborult. Majd végül abbahagyta, és leült, mint mindenki más. És úgy két hónap után kezdte megnézni a teremben lévőket, és elkezdett panaszkodni, hogy nem helyes ez, nem helyes az. Kb. négy hónapos ott tartózkodása után negyvenezer dollárt ajándékozott az áshramnak, és én csak figyelem mindezen dolgok zajlását. Kb. hat hónap ottlét után hibákat kezdett találni a vezetésben. Akkoriban Ramana testvére vezette az áshramot. Sugdolózni kezdett a többi tanítványnak, persze a rajongókkal semmire sem ment, azok tanítványok és keresők voltak. Elkezdett szóbeszédeket terjeszteni. Énvelem úgyszólván soha nem beszélt. Gondolom túl fiatal voltam. Ő úgy negyvenöt éves volt.

      Amikor úgy a hetedik hónapban átjött hozzám egy nap, rám kérdezett az áshramon kívül: „Szerinted Ramana valóban meg van világosodva?” Mivel én csupán mosolyogtam rá, és nem válaszoltam, továbbállt. Elkezdte megnyerni a rajongókat, hogy harcoljanak egymás ellen, és lázadjanak fel az áshram szabályai ellen.

      A nyolcadik hónap körül megint meglátott engem, és azt kérdezte tőlem, hogy: „Szerinted helyes, hogy Ramana ilyen meztelen? Vegyünk neki néhány ruhát, és öltöztessük fel, így amikor a nyugatiak idejönnek, nem fognak megijedni.” Akkor azt mondtam neki, amit Ramana mondott: „Emlékezz az okra, amiért idejöttél!”

      És tovább ment. Pár nappal később nem láttam őt a teremben. Eltelt a második nap, és nem láttam őt. Eltelt a harmadik nap, és nem láttam őt. A negyedik napon megkérdeztem, hogy „Mi történt vele?” És a vendégházi lakótársa azt mondta: „Ó, Henry bepakolta a bőröndjét, és visszament Skóciába”, és soha senki nem kapott újabb hírt felőle.

      A történet lényege ez: „Ha felismered az okot, amiért idejöttél, egy dolog fog érdekelni, a felébredés. És az fogja uralni az életedet. Semmi más. Nem fog érdekelni, hogy mit csinálnak mások, és békében leszel önmagaddal, és mindenki mással. Minden előre el van rendezve úgyis. Minden karmikus természetű. Vagyis, aminek történnie kell, az történni fog, akár tetszik neked, akár nem. Minek hát megsértődni, minek fájdalmas érzéseket szerezni, legyél békében.

      Érdekes, ma reggel átnéztem egy magazint, és találtam egy cikket egy rajongótól, aki az áshramban élt egy darabig, és ugyanerről a témáról szólt. Mary, felolvasnád?

      Hallgassátok figyelmesen! Látod?

      Mary: Igen, jól látom. A címe: „A küldetéssel törődj, amellyel jöttél.

      Az élet minden eseménye az isteni tervnek megfelelően alakul. Aminek történnie kell, az történni fog. Aminek nem szabad történnie, azt semmilyen emberi erőfeszítés nem tudja előidézni. Ebben a kérdésben Ramana eléggé kategorikus volt. Deva Raja Mudaliar megkérdezte tőle egyszer, hogy egyedül csak az emberi élet fontos dolgai, úgymint a fő foglalatosság, vagy hivatás vannak-e előre meghatározva, vagy a jelentéktelen cselekedetek is, „Minden előre meghatározott.” – válaszolta Ramana

      A születés egyik célja az, hogy az ember keresztülmenjen bizonyos tapasztalatokon, amelyek ezen élet karmikus tervében fel vannak jegyezve. Az egész program meg van rajzolva. Látszólag ez ünneprontó hatású az erőfeszítésekre nézve, mivel az ember zavarban kerül a felelőssége tekintetében. Egy karmikus erők által mozgatott automata lenne? Hol van az ő szabad akarata és erőfeszítése?

      Ramana rámutat, hogy létezik egy másik, mélyebb célja az életnek. Az, hogy neked magadnak kell keresned, és felfedezned az igazságot. Azt mondta, hogy az élet egyetlen hasznos célja az, ha befelé fordulsz, és felismered, hogy semmi mást nem kell tenni. Ramana emiatt hangoztatja állandóan mindenkinek a tényt, hogy a végső igazság a szat-csit, ami azonnal, itt és most elérhető.

      Amikor Natananananda megkérdezte Ramanától, hogy „Lehetséges-e mindenki számára az ember igaz természetének a közvetlen megismerése?” azonnal jött a válasz: „Ez kétségkívül lehetséges. A végső igazság oly egyszerű.” – mondta Ramana. „Semmi többről nincs szó, mint az embernek a saját állapotában való időzéséről.” Ez minden vallás és hit lényegi üzenete. Az embernek az a kötelessége, hogy életének a teremtő törvényei szerint szabályozott automatikus folyamatában megbízva erőfeszítéseit az én-tudatosság irányába terelje. Hogy e cél iránt állhatatos legyen, miközben a belső utat járja az önkutatáson keresztül. Az individuum forrásának ilyetén kutatása során, a kutató összeolvad a tudatos forrással.

      Ritka, hogy a belső odüsszeia sima hajókázás lenne. Teljes tévedés, amitől el kell határolódnia az embernek. Például, azok az emberek, akik a Srí Ramana Áshramba mennek, annak kifinomult levegőjét belélegezni, ottlétük során az ő áradó kegyelmének való önátadás helyett az áshram vezetésének eseményeibe bonyolódnak. Ramana kedélyesen jegyezte meg néhány látogatóval kapcsolatban, hogy „A Shri Ramana áshramba tett első látogatásuk alkalmával égni látszottak. A második látogatásuk során felfedezték, hogy az áshramot nem vezetik megfelelően. A harmadik látogatáson tanácsokat kezdenek osztogatni. A negyediken ők tudják legjobban, hogy lehet működtetni a helyet. Az ötödiken pedig felfedezik, hogy a vezetés nem megfelelő. A hatodikon azt javasolják, hogy a jelenlegi személyzetnek távoznia kellene az áshramból. Ekként merülnek bele kereséshez nem tartozó dolgokba.” Az efféle emberek panaszkodásakor Ramana azt mondta: „Azzal törődj, amiért jöttél!”

      Természetesen ez nem csak a Shri Ramana áshramba való látogatásukra érvényes, hanem az emberi életnek a céljára magára is. Egyetlen értékként állandóan az elme szeme előtt kell tartani a megszabadulás célját, amíg a rejtett igazság felfedezésével ki nem szabadulunk a karmikus rabláncból. Ramana még pirongatásban is részesíti, ha az ember szádhanájának gyakorlását elmulasztja, és idejét gondolkodásra és másokkal való beszélgetésre fordítja.

      Egyszer az egyik rajongó azt mondta Ramanának, hogy: „Sok éve itt vagyok már. Az emberek elérték a szamádhit. Én egy percig, ha csukva tartom a szememet, az elmém körbeutazza a világot.” Ramana így válaszolt: „Miért gondolsz másokkal? Hagyd őket meditálni, aludni vagy horkolni! Önmagadat keresd! Valahányszor eltévelyedik, térítsd vissza az elmédet a kutatáshoz!” Azt mondta egyszer Bhagwan az egyik rajongónak, hogy ébredjen fel, nézzen a tükörbe, az megmutatja a növekedést, amitől meg kell szabadulnia. Időpazarlás helyett kezdjél el beretválkozni!

      Hasonlóképpen, az ég tudja, hogy mikor kell véget érnie a kiutalt időnek. Ezért az igazság éber önkutatás általi nem keresése az igazi öngyilkosság. Sokan szeretik a körülményeket hibáztatni az önkutatás folytatása iránti restségük és lustaságuk helyett. Ramana azt kérdezte: „Miért függenél olyantól, amit nem te tartasz kézben? Azzal a dologgal haladj, ami a kezedben, az irányításod alatt van, hagyd a fenébe, amivel semmit nem tudsz kezdeni!

      Isten alkalmas segédeszköze a szabadság, hogy arra fordítsd az elmét, amire egész idő alatt szükséges. A mostoha körülményekkel mindenkinek tele van a hasa életében, amíg együttérző, Ramana ugyanakkor azt mondja, hogy „Mindig szabadságodban áll, hogy a cselekvésből következő öröm és fájdalom ne hasson rád. A békét egy olyan hozzáállásbéli változás eseményéből kell nyerni, amely semlegesíti azt.

      Ramana azt a tanácsot adta néha, hogy a dolgokat hagyjuk a szatguru biztos kezére, és ragaszkodjunk eltökélten az embert én-tudatosságot eredményező erőfeszítéshez. „Miért nem az első osztályú vasút utasának példáját követed? – kérdezte Ramana. Bemondja az őrnek a célállomást, bezárja az ajtót, és elalszik. A többi az őr dolga. Ha annyira meg tudsz bízni a gurudban, mint amennyire a vasúti őrben megbízol, elegendő lesz, hogy elérd általa a célt.” Amikor megint Shri Krishna darshanájáért nyaggatta őt valaki, azt mondta: „Miért nem hagyod Krishnára Krishna shasztrakáráját?” Mi szintén kaptunk célzott tanácsot, amit Ganapada Muninak adott. „Maradj állandóan állhatatos a szívedben! Isten meg fogja határozni a jövőt számodra, hogy elvégezd a munkát. Amit el kell végezni, a kellő időben el lesz végezve. Ne aggódj! Időzz a szívedben!”

      Az élet jelentőségteljessé válik, ha a belső úton vidáman lépkedve észben tartjuk a teendőnket, ami a vicsára gyakorlása, a többit pedig a belső erőnek kell elvégezni. A boldogság akkor nem a végterméke a cél elérésének, hanem mindvégig érezzük hazafelé, a szív-barlang felé vezető úton.

      Robert: Van egy másik cikk előtte, ami azt megelőzi, az előtt van.

      Mary: Ez előtt? (R: Igen.) Az élet célja?

      R: Igen, engedd meg, hogy azt Jay olvassa fel!

      Jay: Az élet célja, írta Lucille Osborne. A felesége...

      R: Arthur Osbourne felesége.

      Akik spirituális erőfeszítésének iránya helyes, azok tökéletes Énjükhöz fokozatosan közelebb kerülve békésebbé és boldogabbá válnak, és egyre több szeretetet és segítséget kapnak azoktól, akikkel kapcsolatba kerülnek. Néhány negatív kategória szigorúan csak külsőségekben fog megjelenni, mint ruha, és tiszta étel, ami nem sok segítséget fog jelenteni számukra, ha az egocentrikus önző viselkedéssel és birtoklási vággyal párosul. Az ilyenek bármire képesek, hogy még egynéhány, csekély fontossággal bíró dolog kerüljön a tulajdonukba. Nem ismerik fel, hogy önmaguknak okoznak kárt, hogy a szívükben élő dicsőséges békés öröm felismerésétől távol maradva a számszárába merülnek, annak összes problémájával, és szenvedésével egyetemben.

      Ez azokra a hatalmi pozícióban lévőkre is vonatkozik, akik jóakarat, őszinteség, sőt hitelesség nélkül foglalkoznak az emberekkel. Az ilyeneket rendszerint nem kedvelik, kevés a barátjuk, ha van egyáltalán. A velük társulók valamiféle vonzalmat, vagy sajnálatot éreznek irántuk, amely általában a kényelemről vagy egyébről való lemondástól való vonakodással párosul, ami főként nem spirituális indíték. Azt lehet mondani, hogy a tévelygő kereső elveszíti azt a nagyszerű lehetőséget, hogy elnyerje az emberi élet lehető legnagyobb szerencséjét. Az élet célja a forrásba való visszatérés. A forrás rejtélyes, dicsőséges, békés, örömteli, amely a mindenki szíve mélyén élő Isten. Ez megvalósulás. Nem elnyerjük. Az mindig a szívben van. Felszínre kerüléséhez csak az akadályokat, a vászanákat kell eltávolítani.

      Robert: Köszönöm, Jay. Valamilyen kérdés, mielőtt továbbmegyünk? Mindenki tökéletesen érti? (SF: Csak tartsd a szemedet a labdán!) Rendben. (nevet) Oké, játsszunk le egy dalt, és utána tovább megyünk.

      (A dal után Robert folytatja)

      Sziasztok, megint. Jó veletek lenni. A héten sok emberrel beszélgettem, telefonon és személyesen. Zen buddhistákkal, hindukkal, amerikaiakkal, mindenféle emberrel beszélgettem, és a 80%-uk azt mondta, hogy meg van világosodva. Néhányan azt mondták, hogy megtapasztalták az ürességet. Egyesek azt mondták, hogy fényeket látnak. Mások bizonyos hangokat hallanak. És megkérdezik: „Mit gondolsz?” Úgyhogy megjegyzem: „Valakinek jelen kell lennie, hogy tapasztalja ezeket a dolgokat. Amíg jelen van valaki, és jelen kell, hogy legyen valaki, különben nem tudnál róla beszámolni nekem, akkor nem beszélhetünk megvilágosodásról. Fedezd fel, ki van jelen, és kapaszkodj abba a te-be, mert te voltál jelen, hogy tapasztald az ürességet. Te voltál jelen, hogy tapasztald a fényt vagy a hangot. Ki az a te? Fedezd fel! Kapaszkodj abba a te-be! Kapaszkodj az énbe! Az én volt jelen, hogy tapasztalja az ürességet. Amíg az én jelen van, nem tudok megvilágosodni, mert az én még létezik.”

      Ez olyan, mint egy filmszínház. De inkább egy színpadi színházat, egy színdarabot vegyünk, ahol a játékosokat és a közönséget fény világítja meg. És a darab végeztével a közönség is és a színészek is távoznak, de a fény még mindig világít, jóllehet semmit nem világít meg. Tehát az üres színház az üresség. A fény még mindig világítja az ürességet, csakúgy, mint az embereket.

      Egy jobb példa, ha egy bútorral zsúfolt szobát tekintünk, a szemek néznek és látnak. Aztán valaki lekapcsolja a lámpát. A szemek még jelen vannak, de semmit sem látnak. Ez az, ahogyan az üresség a látóhoz hasonlítható. Kell, hogy legyen egy látó, hogy lássa az ürességet. Ki a látó? És fedezd fel, az által, hogy egyszerűen megkérdezed, hogy „Ki vagyok én? Honnét jöttem? Mi a forrása az énnek, ami látja mindezen dolgokat?” Emlékezz, hogy mindezen jelenségek az elméd kivetítése. Az elme nagyon erőteljes. Ürességet, fényt, hangokat, képeket vetít ki, valamint az egész univerzumot, valamint a testedet és az elmédet. Az vetíti ki önmagát elmeként. Az idea abban áll, hogy állítsd le a kivetítést, és a kivetítést önkutatás révén állítod le. Ez a leggyorsabb út.

      Tehát, amikor valamilyen tapasztalattal szembesülsz, menj túl a tapasztalaton, mert ott kell lennie valakinek, akié a tapasztalat. Ahogy a szemek látnak, amikor világos van, és a szemek akkor is ott vannak, amikor sötét van, és az én jelen van, amikor alszol, az én jelen van, amikor álmodsz, az én jelen van, amikor ébren vagy. Fedezd fel, hogy ki az én! Merülj mélyen önmagadba, dolgozz önmagadon!

      Az imént olvasott cikkhez hasonlóan, feledkezz el a világról, feledkezz el másokról, feledkezz el a testedről, és kutasd az Ént! Fedezd fel, hogy ki az Én! Ki vagy te? Kettő én van, vagy egy? Nem lehet kettő én, mert az kettősség. Csupán egy énnek szabad lennie. Találd meg az én forrását! Kövesd szorgalmasan, amíg össze nem olvadsz a forrással! Akkor úgy fogod találni, hogy boldogabb vagy, mint amilyen az életedben valaha voltál. Amikor megérinted az én forrását, boldog vagy, teljesen valóságos vagy, Isten vagy. Ez a legfontosabb kutatás, amit végezhetsz. Semmi más nem ennyire fontos.

      Tudsz valami másra gondolni, ami ennyire fontos? Akkor miért aggódsz annyit mások miatt? Miért keveredsz mindenféle problémákba? Végezd a dolgodat, kutass, találd meg az én forrását! Nem számít, meddig tart, gondolj arra, hány megtestesülésen kellett keresztülmenned, hogy ma ebben az osztályban lehess! Tedd magadat boldoggá! Feledkezz el a bajaidról! Nem léteznek. Egyedül Isten létezik, Énedként. De neked magadnak kell azt felfedezned. Csináld!

      Nem akarom más témákkal folytatni. Néhány nagyon érdekes témát érintettünk ma délután, és biztos vagyok benne, hogy sok kérdésetek van ezzel kapcsolatban. Tehát beszélgessünk erről, és lássuk, mire jutunk!

      SR: Robert, a hangsúly tudod az erőfeszítésen van, mert ez az egész történés, és az egész eleve elrendelt, de arról beszéltél, hogy az erőfeszítést az énre irányítsuk? (R: Igen.) Lehetséges, hogy az egy mindenképpen kibontakozó végzet? De az egyetlen erőfeszítés az, hogy nézni kell, vagy csinálnunk kell valamit, vagy ez egy illúzió, amibe bele kell bonyolódnunk?

      R: Nem, egyedül a befelé fordulás, ami a szabadságunkban áll. Az egyetlen szabadság, amivel bírunk, hogy erőfeszítést teszünk, hogy ne reagáljunk semmilyen állapotra. Ezt a szabadságot kaptuk, minden más előre elrendezett. Úgyhogy amikor valamilyen körülménybe bonyolódsz, nem számít, milyenbe, szabadságodban áll nem reagálni, felismerve, hogy az egy előre elrendelt körülmény. Nem reagálással véget vetsz a karmádnak. Egyszer s mindenkorra befejezed, azután befelé fordulsz, és teljesen szabaddá válsz. Tehát ez az egyetlen dolog, amire szabadságot kaptunk, minden más előre elrendezett. (SR: Ez olyan, mintha csak hátra kellene dőlnünk, figyelnünk és szabad folyást kellene engednünk a dolgoknak?) Tudom, ha a megcsinálása nem feltételezett, nem leszel képes megcsinálni. Ha az feltételezett, hogy hátra dőlve szabad folyást engedj a dolgoknak, akkor azt fogod tenni. Ha nem feltételezett, hogy megcsináld, ha nem karmád, bárhogyan próbálkozol, nem fogod tudni megcsinálni. Tehát ne aggódj e miatt a kérdés miatt.

      SN: Határozottan úgy látom az egészet, hogy te csupán felismerted, hogy minden eleve elrendelt, keresztül tudsz menni rajta, és élvezni tudod, akár egy filmet, amit valójában nézel.

      R: De ismétlem, emlékezz, nem a te dolgod, Istennek a dolga, amin keresztülmész. Más szóval, nem tudod azt mondani, hogy „Erre megyek, és azt fogom csinálni.” Egyetlen dolgot tehetsz, hogy befelé fordulsz, és keresed a valóságot. Minden tekintetben gondoskodni fognak rólad. Minden más elrendelt. (SN: Robert, még akkor is elrendelt, ha nem reagálsz?) Bizonyos szempontból, de valójában van választásunk. Az a szabadság, amit kaptunk. Reagálni, vagy nem reagálni. (SN: De ha a saját önmegvalósításunk maga is előre elrendelt a nem reagálás folyamatán keresztül, akkor a nem reagálás szintén előre elrendelt?) Bizonyos szempontból igazad van. De a feladatod az, hogy a nem reagálásra gondolj. Amikor arra gondolsz, az elmédet a helyes célra, a nem reagálásra használod. (SN: Az elmét használom az elme kikapcsolására?) Igen, és a többiről gondoskodjon az eleve elrendelő. (SN: Tehát bizonyos szempontból ez előre elrendelt, de bizonyos szempontból nem, igaz?)

      R: Helyes, más szóval, nem kell a befelé fordulásra gondolnunk, az szintén előre elrendelt. Befelé kell fordulnunk, és minden másról el kell feledkeznünk. Ez a legjobb út, és nem az, hogy azt mondod, hogy „Nem kell, hogy befelé forduljak, mivel feltételezés szerint fogok.” Ne gondolkodj így! Ne tegyél fel erről túl sok kérdést magadnak! Hanem egyszerűen fordulj befelé, és végezd a szükséges munkát, és minden más gondoskodni fog magárról.

      SB: Robert, vannak ma itt újak néhányan, tehát mit értesz befelé forduláson? Ha a jógikus úton mindenki befelé fordul, és még mindig nem megvalósítottak. Az ego az, ami önmagába fordul, vagy...

      R: Befelé forduláson befelé, az éned felé fordulást értek. Azt kérded magadtól, hogy „Ki vagyok én?” vagy „Mi az én forrása?” és belekapaszkodsz a válaszba, a forrásba. Végig abba kapaszkodsz, végig azt követed. Miközben így befelé fordulsz, tudni fogod, hogy mit kell tenned a következő lépéshez. Irányíttatva és vezettetve leszel. De ne idegeskedj mindezek miatt! Egyszerűen fordulj befelé, és mondhatjuk, hogy Isten gondoskodni fog a többiről. És az egyetlen út, hogy a „Ki vagyok én? Mi a forrása az énnek?” kérdéssel befelé fordulsz, és követed az én fonalát a forrásba. Ha semmi nem történik, állandóan ismételd a kérdést újra és újra, hogy „Ki vagyok én? Ki vagyok én?”, amíg végül történni fog valami.

      SB: Robert, azt mondtad, hogy mindig van egy tapasztaló, aki a fényt, a hangokat vagy az ürességet tapasztalja. De amikor a megvalósulás bekövetkezik, és megjelenik a szat-csit-ánanda, üdvösség tudatosságként, üdvösség...

      R: Szat-csit-ánanda? New Yorki kiejtés. (nevetés) (SH: Déli módi.)

      SB: Tehát ki tapasztalja a mindenütt jelenvalóságot? Ki tapasztalja a megvalósulást, nem az üdvösség?

      R: Az elme tapasztalja, eredetileg. Aztán az elme önmagába fordul, és az elme teljesen megszűnik. Úgyhogy senki nincs, hogy bármit is tapasztaljon. Csak azzá válsz.

      SK: És ez a különbség az átmeneti megvalósulás és tartós megvalósulás között?

      R: Igen, szat-csit-ánanda leszel. Abszolút valósággá válsz. (SH: Jelenleg abban az állapotban vagy?) A jelenlegi állapotom az semmi. Nincs jelenlegi állapotom, csak amit látsz. Mit látsz? Amit látsz, azt kapod. (nevetés) (SH: Egy Robert nevű Dnyání ül abban a székben.) Akkor ezt kaptad. (SH: Az elég jó, kedvelem őt.) (nevet) Nos, élvezd! Élvezd őt, amíg tudod! (SH: Nem úgy néz ki, hogy nagyon sokáig fog létezni.) Sosem tudhatod.

      ST: Ilyen szörnyűséget mondani!

      SH: Te is a kifelé vezető utadon vagy, kedves. (a tanítványok nevetnek) Csak idő kérdése.

      R: Mi a csudát látsz? Ma úgy harmincan vagyunk itt. Mindenki rám néz, és valami mást lát. És amit látsz, azt kapod. (SB: Az a megjelenésed, Robert, nem a lényegi valóságod?) Ki mondja, hogy a megjelenésemet kell látnod? Az rajtad áll. (SB: Egy el nem foglalt testet látok.) Jó, akkor az Énedet látod, az az Éned. Csupán egy Én van, és bármerre nézel, azt látod, mert te vagy mindennek az Énje. Amikor kinézel az ablakon, hegyeket, egy tavat, egy fát látsz, az Énedet látod. Minden, amit valaha látsz, a te Éned. Tehát ha befelé fordulsz, és abbahagyod a kifelé nézést, illetve abbahagyod az emberekre nézést, valami teljes mást fogsz találni. Azt fogod találni, hogy szellem vagy, hogy te a végső értelem, a végső egység, az abszolút valóság, a nirvána vagy. Az után, amikor nézel, mindenhol tudatosságot fogsz látni. Amikor tudatossággá válsz, bármerre nézel, tudatosságot fogsz látni. És tudni fogod, hogy minden jól van. De ha még mindig a test elme jelenségnek hiszed magad, bárhová nézel, testet fogsz látni. Egészséges testet, vagy beteg testet, vagy mindenféle testet, kövér testet, vagy sovány testet, magas testet, vagy alacsony testet, női testet, vagy férfi testet fogsz látni. És semmi mást, csak testeket fogsz látni, mert azt gondolod, hogy a test vagy.

      Szabadulj meg az elképzeléstől, hogy te a test vagy, tapasztald a tudatosságot, és bárhová nézel, boldogságot fogsz látni. (SB: Robert, mondhatjuk, hogy a befelé fordulás ugyanaz, mint a középpont feladása?) A középpont feladása? (SB: Az énnek, a középpontnak a feladása.) Ó, ha az énre gondoltál, akkor persze. Amikor befelé fordulsz, azt kérdezed, hogy „Ki vagyok én?”, nem azt, hogy „Mi baj velem?”, hanem azt, hogy „Ki vagyok én?” (a tanítványok nevetnek) (SB: A legtöbb ember az egóját tekinti a középpontjának?) A legtöbben naphosszat siránkoznak, hogy „Mi baj velem”. (nevetés) De a legtöbb ember az egóját tartja a középpontjának, te mit tartasz annak? Ez a kérdés. Ne aggódj a többi ember miatt! (SB: Azért kérdezem, mert amikor azt mondod, hogy fordulj befelé, az emberek elkezdenek az egójukba kapaszkodni és ahhoz a középpontjukként ragaszkodni, mert annyira azonosultak vele.) De miért aggaszt, hogy mit csinálnak az emberek? Hagyd őket ragaszkodni, és kapaszkodni, és tegyenek, amit akarnak! (nevetés)

      SB: A spirituális út miatt szoktam azt mondani, hogy „Fordulj befelé, Fordulj befelé”, és száz év óta van odabent háromezer embered, és csak az egóba kapaszkodnak. Úgyhogy azt gondolom, hogy ennek a középpontnak a feladása ennek a pontosabb megfogalmazása.

      R: Akkor add fel a középpontot, mondj le róla! Érd el, hogy megtörténjen! (SB: Igen, fektesd le!) Csináld! Engedd, hogy a háromezer ember tegye, amit tesz!

      SN: Robert, amikor befelé fordulásról beszélsz, az önkutatás végzését jelenti, a „Ki vagyok én?” kérdéssel? Nem az én megtalálása a valódi cél, hanem az elme lecsillapítása. Amit rajongással vagy tagadással is megtehető. Vagyis, ha beleragadsz folyamatba, hogy megtalálni próbálod, hogy „Ki vagyok én? Ki vagyok én?” Mintha létezne egy én, amit meg kell találnom, és nem leállítani próbálom az elmét, és csak hagyom magától megnyilvánulni, szerintem célt tévesztek.

      R: Úgy tűnik, hogy az elme nagyon erős egyes emberekben. Úgyhogy az elme egy másik szó az énre, a személyes énre. És úgy találjuk, hogy a legkönnyebb út az önkutatás. Amely során megtalálod az én vagy az elme forrását. Ahogy az én forrását kutatod, az elme egyre csendesebbé válik. Amíg teljesen el nem tűnik. Mert az én, ami valójában az elme, a személyes én, ezek mind ugyanaz. Az önkutatás ennélfogva a leggyorsabb út az elme lecsillapítására. (hang a háttérben) A kandalló egyetért velem. A leggyorsabb út, hogy elcsendesítésük az elmét az, hogy keresni kell az ént, mivel az én az elme. És amikor felfedezed, hogy az én az Én, az elme megszűnik. Akkor automatikusan túlhaladtál az elmén. Ez a legkönnyebb út.

      SH: Az én az Én, amely kijön, és elpusztítja azt mindenkinél?

      R: Igen, az én valójában az Én. Az én az tudatosság, de individualizáltad. És mivel individualizáltad, figyelned kell működés közben, és követned kell a forrásba, ami az Én. Amint megtapasztaltad az Ént, semmiféle elme nincs többé, és semmi más nincs többé, csak az Én. (SH: Hiszen ez egyszerű. Miért tűnik nehéznek?)(nevetés) Kinek nehéz? (SH: Nekem?) Nehézzé teszed, mert nehéznek gondolod. (SH: Kire utalsz?) Arra, aki nehéznek gondolja. (SH: Ezt én mondtam?) Persze, te. (a tanítványok nevetnek) (SH: Megpróbálsz összezavarni?) Egyszerűen nézz magadra, tedd könnyűvé, fedezd fel, ki vagy te, és készülj el vele! Ébredj fel, és válj szabaddá! (SH: Akkor semmi mást nem látsz, csak az Ént, akárhová nézel?) Minden az Énné válik. Minden tudatosság. (SH: Elég jól kell éreznie magát?) Persze. Különben miért keresnéd?

      SK: Nem válik Énné igazából, csupán felismered, hogy mi létezik valójában, és az az Én? (R: Ami valójában létezik, az Én, a tudatosság.) Tehát nem válik Énné, csak...

      R: Nem, valóban nem. Semmi nem válik semmivé. Az Én mindig létezett, és mindig létezni fog. Minden más illúzió.

      SH: Csak arra kell ráébredni, ami már és mindig vagy? (R: Ébredj rá, tedd meg!) Rá fogok ébredni, ne aggódj. (R: Mikor?) Ne sürgess! (R: Mikor fogod megtenni?) Miért sietsz? Mi ez a sietség? (R: Várom, hogy megtedd, és megszabaduljak tőled.) Be fog következni, be fog következni, legyél türelemmel! (R: Válj a senkivé, ami valójában vagy!) (nevetés) Legyél türelemmel!

      SR: Robert, tudom, hogy nem szereted az efféle kérdéseket. (R: Persze, nem. Nem bánom, mit kérdezel.) Mondjuk, hogy eléred végül az ürességnek, és az egész megértésnek a pontját. Nem él benned a kíváncsiság arra vonatkozóan, hogy a teremtés miért úgy nyilvánult meg, ahogy, illetve, hogyan jelent meg? Még ha illúzió is. Valahogy elmarad a mögöttes terv megértése, hogy miért manifesztálódik oly sok lélek, ami az illúzióban él, ezen a módon.

      R: Nos, ha megengeded, feltennék neked egy kérdést. Ha önmegvalósulttá válsz, ki marad, hogy azt tegye? Senki nem marad, hogy az ilyen kérdéseket feltegye. Csak az elme tesz fel ilyen kérdéseket. Az Énnek nincs kérdése. (SR: Szeretnék visszatérni, és elmondani az elmémnek, hogy ez miről szól.) Nem tudsz. (nevetés) Az elme megsemmisült. Nincs elme, amihez visszatérj. Meg fogod érteni, hogy az Én vagy, mindig az Én voltál, és ez az. (SR: Ezt értem, de él bennem valamiféle kíváncsiság, mielőtt abba az állapotba kerülnék.) Kié a kíváncsiság? (SR: Az elmémé.) És az meg fog szűnni, tehát nem lesz benned kíváncsiság. (nevetés) (SR: Mielőtt ez véget ér, szeretném, ha elmondaná nekem valaki, még ha ez csak amolyan elrontás féleség is, hogy miért nyilvánult meg abban a formában, amiben, az összes teremtmény, és a különféle növényi formák, és – ez lenyűgöző! Ki mondta, hogy megnyilvánult? (SR: Hát, csak az elmém.) Nézd, amíg az elméd aktív, a világ valóságos számodra. És minden megnyilvánul, emberek, helyek és dolgok. De amikor az elme eltűnik, akkor minden más is. És ezek a kérdések fölöslegessé válnak. Nem lesz kérdés. (SR: Értem, én csupán kíváncsi vagyok.) Nem fog senki sem maradni, hogy feltegye a kérdést. (SR: Akkor sosem fogom megtudni a választ?) Nem, éppen ellenkezőleg. (SR: Nincs válasz?) Nem vagy megvilágosodott, csak ezért akarsz választ. De amikor az én-megvalósítás bekövetkezik ezek a dolgok nem fognak érdekelni. Az más lesz. (SR: És addig?) Addig dolgozz magadon, fordulj befelé, és találj, aztán gyere, és mondd el nekem! (SR: Tedd be egy templomba, és rejtsd el valahol!) (nevetés) Nem fog érdekelni téged. (SR: El tudom képzelni azt ennek az igazságában.)

      SV: Robert, szeretnék néhány váratlan dologról beszélni, amelyek mostanában fordultak elő velem. Mióta veled találkozom, és gyakorlok, valójában érzelmesebbnek találom magam. Mintha egy filmet néznék, amibe érzelmileg nagyon beleélem magam, ha szenvedni látok valakit könnyek szöknek a szemembe, amikor látok valakit. Ezt meglepetéssel tapasztalom, mert úgy érzem, hogy a nem-kettősség felé haladva nem kellene ezeket a dolgokat éreznem.

      R: Épp ellenkezőleg, ezek jó jelek. Amit igazából csinálsz az, hogy az összes szamszkárádat felhozod az előtérbe. A szamszkáráinkat, a karmáinkat, a prárabdhikus karmát és minden mást a tudatalattinkon belül szunnyadó magokként látod, és azok sok életen át csíráznak. De ha igazán őszinte valaki az úton, egyszer minden feljön. És mindezek az érzések kezdenek rád törni, mert egyszerre mindentől megszabadulsz. (SV: Voltaképpen nem érzem rossznak, csak éppen úgy érezni...) Igen, tudom. Kijön az egész, kitisztul belőled. Tehát ez egy igazán jó jel. Csak figyeld, ne avatkozz a folyamatba, figyelj!

      SV: Ez érdekes, mert a korábbi tanításban semmi ilyesmi érzést nem engedtem, mert nem helyénvaló érzésekkel bírni, tudod, hogy miről beszélek?

      R: Uh-huh. Nem tudom, hol voltál korábban, de az érzések nagyszerűek, kövesd őket, figyeld őket, kutasd, „Kihez jönnek?” és figyeld, mi történik!

      SF: Robert, hogy ugyanezt folytassam egy kicsit, válhat ezekkel a felszínre kerülő érzésekkel kapzsibbá és kéjsóvárabbá az ember?

      R: Lehetséges, de ez egy átmeneti állapot csupán. Ismétlem, vannak ezek a mindenféle szamszkáráink, ezek a látens hajlamaink a múlt életekből, a bensőnkben. És amikor egy ilyen spirituális útra lépünk, elérjük, hogy mind feljöjjenek. Úgy kell ezt képzelnünk, mint egy vásári céllövöldét, van egy puskád, és amikor felbukkan egy kacsa, akkor lelövöd. Vagyis amikor felbukkan egy gondolat, egy félelem, egy frusztráció, lelövöd, az által a kérdés által, hogy „Kihez jött?” Megszabadulsz tőle, egy másik fog felbukkanni, azt is lelövöd. Folyamatosan elmegy, elmegy, elmegy, amíg mindegyik el nem ment. Tehát folytasd a kérdezősködést, „Kihez jön? Kihez jön?” és az elméd hamarosan üres lesz, te pedig szabad leszel.

      SG: Mint filmnézés közben, az embernek nem kellene, hogy beleélje magát a filmbe, vagy csak állandóan kérdezzen rá a filmre, vagy csak hagyja magát beleélni...

      R: Amikor filmet nézel, nem választhatsz, hogy mi fog történni. A spirituális állapotodtól függően fogsz viselkedni mindenképp. Ha én filmet nézek, látom a vásznat, ami tudatosság, és felismerem, hogy a film egyszerűen vászonra vetített képekből áll. Ha felállok és megpróbálom, hogy megragadjam a képet vagy a filmet, a vásznat fogom megragadni. Tehát én már tudatában vagyok a vászonnak. Amíg más emberek az alakoknak vannak tudatában. Vagyis, ha tudatában vagy az alakoknak, akkor még hosszú út áll előtted. De ha képes vagy az alakokon keresztül látni, és a vásznat látni, akkor a tudatossággal azonosulsz.

      (A helyiség felmelegedett) Azt hiszem, Henry, hogy te meg akarsz sütni engem. (nevetés) Hálaadásra és karácsonyra. (SH: Áldozati szeretet.) Ez az, amire gondoltam.

      SM: Robert, ez a frusztrációra, a negatív dolgok miatti neheztelésre is alkalmazható?

      R: Mindenre alkalmazható, mindenre ugyanazt a módszert használd.

      SK: Lehet, hogy bizonyos értelemben ez a predesztinációhoz, mint valamilyen előre meghatározott dolgokra vezethető vissza?

      R: Igen, fel fognak jönni, rajtad áll, hogy megszabadulj tőlük, azzal, hogy felteszed a „Kihez jönnek ezek? Kihez jön ez?” kérdést, és ha ez túl nehézzé válik. Add át az egészet Istennek! Add át az egészet Istennek, és legyél boldog! Vagyis mondd azt, hogy „Isten, vedd el ezt tőlem! Szabadítsd meg ettől!” És érezd magad szabadnak, mintha már megtette volna, és rendben leszel.

      SH: A „Kihez jönnek ezek?” kutatással kapcsolatban. Ez a legyél a tanú utasításhoz nagyon hasonló.

      R: Hasonlít hozzá. Hasonlít, de ez egy gyorsabb módszer. (SH: Miért?) Mert amikor azt kérdezed, hogy „Kihez jönnek ezek?” az elme felrobban magán belül, és gyorsan egyre gyengébbé és gyengébbé és gyengébbé és gyengébbé válik. (SG: Ez sokkal mozgalmasabb, igaz? Ahelyett, hogy passzív?) Igen, vagyis az elme gyorsabban eltűnik a kérdés feltételével. De a tanúság szintén jó.

      SR: Robert, némely Nanda ember azt mondja, hogy ők a különbözőség érzéséről beszélnek, amivel kapcsolatban a lélektani emberek azt mondják, hogy létezik egy tudat alatti elme, és ezek a dolgok valóságosan tárolódnak valahol, és azt hiszem, mi azt mondjuk, hogy léteznek a szamszkárák, és az az illúzió, amit bizonyos értelemben meg kell értenünk, hogy van ezeknek a dolgoknak egy raktára, és az bármely pillanatban felrobbanhat.

      R: (nevet) Igazából nincs raktár. De azok kedvéért, akiknek valamilyen tevékenységre van szükségük, úgy magyarázod, hogy létezik a tendenciáknak egy raktára, amitől meg kell szabadulniuk. De igazából semmitől sem kell megszabadulni, mert ez nem létezik, és soha nem is létezett. Egyedül a tudatosság létezik. De ha továbbra is vitatkozni akarsz róla, azt mondjuk neked, hogy a tendenciáknak van egy raktára, amitől meg kell szabadulni. (nevetés) De nézzünk ezzel szembe! Te már szabad vagy, és semmi nem köt téged, a saját hitrendszered kivételével. Állítsd le az elmédet a gondolkodásról, és biztonságban leszel!

      SR: Kell lennie egy útnak, bizonyos értelemben, amely gyorsítani látszik a kutatást, hogy közelebb kerülj az idea forrásához, tudod, az idea, hogy a tudatalatti elmének van egy látens raktára, amellyel egy látens tendenciaként kell foglalkozni, ahogy egy időben megjelenni látszik.

      R: Ez a keresőtől függ. Attól függ, milyen volt a háttered. Miért keresed a tendenciák raktárait? Miért keresel bármit, ahelyett, hogy befelé fordulnál és feltennéd magadnak a kérdést, hogy „Kihez jönnek ezek?” Kövesd az ént! Menj a forráshoz, és legyél szabad! Ez minden, amit tenned kell.

      SH: Ez közvetlenebb? (R: Igen.) Térj egyenesen a lényegre!

      R: Térj egyenesen a lényegre! Ami az Éned.

      SK: Nem tudod azt a pontot kihagyni, hogy a „Kihez jön ez, vagy az?” kérdést kérdezed, és csak az ént követni?

      R: Ha meg tudod tenni, az jó, de még ezt sem kell tenned, miért nem csinálod azt, hogy egyszerűen felébredsz? (nevetés) Ébredj fel ebben a pillanatban! (nevetés) Rajtad áll. Az út az individuum választása.

      SB: Mint az ön megadás, ha csupán felhagysz mindennel, akkor semmi nem létezik, és még kutatnod sem kell, igaz? (R: Így van.) Noha látod, hogy semmi nem létezik.

      R: Így van. Ha meg tudod tenni, akkor tedd meg! Tedd, amit kell, de valamit tenned kell! (SB: És ha látod, hogy a cselekvés nem-cselekvés, akkor még azt sem kell tenned?) Így van. Megteszel bármit, amit pillanatnyilag tenned kell, és minden a szerint változik. (SB: Ha tudod, hogy a cselekvés nem-cselekvés, akkor még csak nem is cselekszel.) Ha tudod, az jó, de tudod? Akkor maradj azzal!

      Lejátszom még egy dalt.

     (zene szól)

      A csönd legnagyobb hatalmú tanító az univerzumban. A csönd hatalmánál semmi nem nagyobb. A dolgok a csöndben történnek valójában, soha nem történhetnének se máshol, se más módon. Maradjunk hát csöndben egy ideig, és találjuk meg önmagunkat!

     (csönd)

     Om shanti, shanti, béke, béke.

      Amikor így ülök otthon egy székben, órákon át, az emberek megkérdezik, hogy meditálok-e? És a válasz, nem. Mivel a meditáláshoz alanyra és tárgyra van szükséged, és az kettősségre utal. De ha nincs otthon senki, akkor nincs alany, és nincs tárgy. Tehát nem meditálsz.

      Néhányan megkérdik, negyek-e szamádhiba? Ki maradt, hogy szamádhiba menjen? Kell maradnia valakinek, hogy szamádhiba menjen. Ez szintén egy alanyra és egy tárgyra utal. Irtsd ki a tárgyat és az alanyt gyökerestől, és senkivé fogsz válni. Mit kell tehát tenned, csak maradj a csendben, és ne tegyél semmit! Nem kell tenni semmit. Az emberek mindig azt hiszik, hogy tenniük kell valamit. Amikor nincs mit tenni, túl könnyűnek hangzik. De amikor teszel valamit, meditálsz, szamádhiba mész, kell lennie egy cselekvőnek. Nem vagy a cselekvő. Senki vagy, és abszolút valóság, tiszta tudatosság, végső egység, szat-csit-ánanda vagy, az én vagyok vagy. És ez az igaz természeted, ébredj rá!

      Bárkinek van bármilyen más kérdése, vagy örökké tartsd meg a békédet!

      Oké, legyen gondotok rá, hogy szeressétek Éneteket, boruljatok le Énetek előtt, imádjátok Éneteket, tiszteljétek Éneteket, mert Isten a benned lakó te.

      Boldog karácsonyt, szeretlek benneteket, legyetek boldogok! Béke...

      És ez mindaz, amit írt.

     (felvétel vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Augusztus 12)
Megtekintések száma: 423 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/3
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]