Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Én vagyok - 43. átirat

Én vagyok

43. átirat

1991. február 10.

      Robert: Látom, van itt néhány új emberünk. Ha előadást hallgatni jöttetek, ezt felejtsétek el! Nem vagyok előadó. Ha prédikációt hallgatni jöttetek, ki fogtok ábrándulni. Nem tartok prédikációkat. Ha valamilyen mélyenszántót hallgatni jöttetek, megint csalódni fogtok, mert az egyedüli dolog, ami itt mélyenszántó, az ti vagytok. Én pusztán egy tükör vagyok, és azt kapod, amit látsz. Képzeld el, ha akarod, hogy belenézel egy tükörbe! Tetszik, amit látsz? Istenséget látsz vagy bűnöst? Egy ragyogóan boldog embert látsz, vagy egy szerencsétlen depressziós embert? Bármerre nézel, önmagaddal találkozol. Bármit látsz az univerzumban, az semmi más, mint te magad. Tényleg semmi nem létezik, csupán az Én. Mit látsz? Gondolkodj el rajta!

      A kántálás nagyon hasznos, hogy kialakítsd az egy-hegyűségedet, hogy olyan állapotba kerülj a segítségével, amelyben a saját valóságodat meg tudod emészteni. Úgyhogy, kántáljunk egy kicsit együtt, jó?

      (a hangfelvétel a kántálás után folytatódik)

      Voltál kíváncsi valaha, honnét jön minden? Gondolkodj el ezen! Honnét jön minden?

      SM: Az elméből.

      Robert: A nap, a hold, a fák, a világ, minden. Amikor világ változatosságára, a rovarok, állatok, a különböző állatok nagy számára, a fák, növények, a levelek, a virágok változataira, az emberi lényekre nézel, honnnét jönnek mindezek? Hogyan kerültek ide? Azt mondhatja valaki, Isten teremtette őket. Mégis, mit tudsz Istenről? Ki ez az Isten? Másvalaki azt mondhatja, „Nos, ez a tudatosság. Minden a tudatosságból jön.” Honnan tudod? Volt ilyen tapasztalatod? Megint másvalaki azt mondhatja, minden Parabrahman, Istenen túli, a végtelenen túli. Honnan tudod? Volt ilyen tapasztalatod?

      Az egyik legjobb választ erre a kérdésre Ed adta nekem, a tegnapi beszélgetésünk során. Azt mondta, „Robert, minél többet látlak téged, annál kevesebbet tudok. Nem tudok semmit. Kételkedek mindenben.” És ez bölcsességre vall. Mivel ez az igazság. Ahhoz, hogy tudj valamit, először semmilyen tudással sem kell rendelkezned. Minél többet tudónak gondolod magad, annál kevesebb vagy. Mégis, honnét jöttek mindezek a dolgok? Hogyan tudjuk ezt megmagyarázni? Akármit nevezel meg okként, az okot mi okozta? Mi a magyarázat az életre? Az élet végtelen, de honnét származik valójában?

      Egy történet segítségével tudok válasszal szolgálni számotokra. Tíz éves lehettem, amikor nagybátyám magával vitt, hogy megnézzünk egy hipnotizőrt. Meglehetősen híres fickó volt akkoriban. E mellett mágus is volt. Nagyjából négyszáz ember lehetett ott, Town Hall-ban, New York belvárosában. Kiválasztott néhányat közülük. Először önkéntes jelentkezőket kért. Azt mondtam a bácsikámnak, „Miért nem jelentkezel önként?” Ő azt mondta, „Oké”, és jelentkezett. És úgy huszonöten jelentkeztek önkéntesen, akik székeken ültek a színpadon. A hipnotizőr mindegyikükkel beszélt. A legtöbbjüknek azt mondta, menjenek vissza a helyükre. Öt embert választott ki a csoportból. A bácsikám volt az egyikük. Hipnotizálta őket, és mindenféle vicces dologra vette rá őket.

      De amire valójában emlékszem, az a bácsikám. A mutatvány végén, mielőtt fölébresztett volna mindenkit a hipnózisból, és visszahozta volna őket ebbe a valóságba, így szólt a bácsikámhoz, „Amikor kijön belőle, vissza fog menni a helyére, de amikor összeütöm a tenyeremet, azt fogja képzelni, hogy egy fekete özvegy van a nyakán.” És ez nagyon megnevettetett engem. Összeütötte előbb a tenyerét, és azt mondta, „Hipnotizálva voltam? Kétellem.” Visszament a helyére. A hipnotizőr másvalamiről kezdett beszélni. Aztán abbahagyta, és összeütötte a tenyerét. Amint így tett, a bácsikám azonnal rángatódzni kezdett, és a nyakát csapkodta. És azt mondta nekem, „Robert, van egy pók a nyakamon. Nézd meg, hol van!” És felállt, és rángatózni, és mindenhol csapkodni kezdte magát. A hipnotizőr újra összeütötte a tenyerét, és a bácsikám visszatért a természetes állapotba, az emberi állapotba. Amikor a nyakára néztem, egy piros folt volt a nyakán, olyan, mint egy pókharapás. Honnét jött? Nem volt ott pók. Honnét jött a harapás? Ki tette oda?

      SJ: Egyáltalán nem volt beteg? (R: Nem.) Akkor az elméje volt az az erő, mi?

      R: Egyáltalán nem volt beteg. Amikor a hipnotizőr összeütötte a tenyerét, minden visszatért a normális állapotba. De a folt, a piros folt, továbbra is ott volt. Amely erő ott a piros foltot okozta, ugyanaz okozza ennek a világnak az ittlétét. Más szóval, semmi. Nincs oka a világnak.

      A másik illusztráció a következő. Egyszer egy szerzetes és tanítója ültek egy tanteremben, és a tanító magyarázta, hogy „Minden dolog a semmiből jön.” És a szerzetes megszakítva a tanítást, megkérdezte, „Hogyan lehetséges ez, Mester? Ez lehetetlenségnek hangzik. Hogy lehetne ez lehetséges?” És a tanító így szólt a szerzeteshez, „Látod a fügefát az ablak előtt?” „Igen, tanító.” „Menj ki, és hozz nekem egy fügét!” „Igen, tanító.” Behozta a fügét, és letette a tanító elé. „Nyisd fel a fügét!”- mondta a tanító, ő pedig megtette. „Mit látsz?” „Miért, magoknak ezreit.” „Vegyél egyet ezekből a magokból, és itt egy zsilettpenge, és vágd fel a magot!” Sokáig tartott neki, de végül sikerült. És a tanító azt kérdezte, „Mit, látsz?” Nos, a fügemagban csupán üresség van. És a tanítvány azt válaszolta, „Semmit, tanító.” És a tanító azt mondta, „Helyes”.

      A semmi, amit a fügefa termett, ugyanaz a semmi, ami a világot teremtette. Ami egy optikai illúzió. A világ nem létezik, ahogy az megjelenik. Egy kiáradása a te saját elmédnek. Mégis, a világ igazinak tűnik. Hogy tud lenni kiáradás? Nos, hogyan válhatott a bácsikám nyaka pirossá, mintha pók harapta volna meg őt, holott nem létezett pók? Biztos vagyok benne, hogy sokan álltatok rá, amikor gyerekek voltatok, a vasúti sínekre, és néztetek el a messzeségbe. Úgy látszott, mintha a sínek eggyé váltak volna, ami optikai illúzió. Amikor a sivatagban vagy, és szomjas vagy, látsz egy oázist vízzel, de ahogy közelebbről nézed, semmi nincs ott. Semmiféle dolog nem létezik, ez egy optikai illúzió.

      Ez a világ nem okok, okozatok világának tűnik. A világ ego nélküli. Nem jött sehonnét. Hogy lehet ez? Gondolj az álmaidra! Van az álmodnak kezdete? Csak úgy elkezdődik. Már minden ott van. Ott vannak a fák, ott vannak a virágok, ott vannak az emberek, szituációk történnek. Minden csak úgy elkezdődik. Nincs kezdete. Nem létezik ok. Mégis, honnét jött az álom? A pszichiáterek és pszichológusok azt mondják neked, hogy az álmot az elme, az agy idegi impulzusai okozzák. A világ és az univerzum éppen olyan, mint egy álom. De hogyan befolyásol ez téged?

      Okozati világ lévén az egész világ személytelen, teljesen személytelen, mígnem bizonyos szituációkkal azonosulsz, és akkor személyessé teszed. Vegyük például a megfázást! A megfázás személytelen, amikor az nem hat rád, de téged arra neveltek, hogy azt hidd, hogy elkapod a náthát. Emiatt, amikor emberek megfáznak, ahelyett, hogy figyelnének csupán, és nem azonosulnának a megfázással, valami odabent a tudatalattidban a neveltetésedből kifolyólag azt hiszi, hogy a megfázás normális, és azt gondolod magadban, hogy „Mindenki megfázik.” És egészen biztos, hogy te úgyszintén.

      Emlékszem, kilenc éves voltam, és mindennap kiszaladtam, amikor esett a hó a trikómban, és játszottam a hóban. Mindennap így tettem, anyukám nem látott meg. Élveztem. Hógolyóztam, hóembert építettem, soha nem voltam megfázva. Egyszer meglátott a mamám, ahogy egy szál trikóban kimegyek, és rám kiáltott, „Robert, gyere vissza a házba, és azonnal vedd föl a kabátodat, vagy halálra fagysz!” Természeten, aznap benáthásodtam. Miért? Mert azonosultam azzal, amit a mamám mondott nekem. Elvégre ő az én mamám, tudnia kell, hogy mit beszél.

      Vegyünk valami mást, a rákot! Megint, amit mi ráknak nevezünk, az személytelen. Mégis, amikor azonosul vele valaki közülünk, úgy tűnik, mi is rendelkezünk vele. Ha úgy tekintenénk a rákra, mint egy megfázásra, a rák magától eltűnne. Mégis, mi jut eszedbe elsőként, amikor rákot diagnosztizálnak nálad? Halál, és így elkezdesz tönkremenni. De a valóságban nincsenek rákok. Nincsenek megfázások. Semmi nem létezik, csupán tudatosság. Mégis, látod a világot, hiszed a világot, és azonosulsz a világgal. Nem a világ, vagy valamilyen kondíció az, ami rád telepedett. Te hoztad létre a saját kondíciódat, aminek a révén elfogadtad, elhitted, és azonosultál vele.

      Vess most egy pillantást az életedre! Gondolj arra, ami az életedben történik! Boldog vagy, szerencsétlen vagy, egészséges vagy, beteg vagy, gazdag vagy, szegény vagy? Nem számít. Az egyetlen dolog, ami számít az, hogy minden olyan vagy, amivel azonosulsz, valahol, valahogy. Nincs hatalom Éneden kívül. Nincs világ Éneden kívül. Nincs teremtés Éneden kívül. Nincs univerzum Éneden kívül. Nincs Isten Éneden kívül. Te adtál életet mindezen dolgoknak. Önmagaddal játszol játékot. Magadra veszel egy szerepet. Miért? Önmagadat kérdezd!

      Ezt nevezik szanszkrit nyelven lílának, a nagy illúziónak, a nagy játéknak, vagy májának, ami a nagy illúzió. Azonosulsz a világgal, és szenvedsz, eszerint. Gondolj bele, hogy e pillanatban mi okoz neked fájdalmat, mi tesz rosszkedvűvé, és mi gerjeszt haragra! Valami, amit csinálnod kell, valami, ami otthon zajlik. Mindegy, hogy mi. A tény megmarad, hogy te adsz neki hatalmat, mert azonosulsz vele.

      Na, most, a probléma megoldásához mindössze annyit kell tennünk, hogy meg kell változtatnunk az azonosulást. El kell kezdenünk azonosulni a valósággal. De te azt mondod, „Nem tudom, mi a valóság.” Akkor mindössze annyit kell tenned, hogy meg kell szabadulnod attól, ami nem valóság, és a valóság magától fog érkezni. Más szóval, fel kell ismerned, és el kell kezdened dolgozni önmagadon. Tudva, hogy nem vagyok a világ, nem vagyok a fizikai univerzum, nem vagyok a helyzetem, nem vagyok a testem vagy az elmém. Akkor ki vagyok én? Ez a kérdés. Soha ne válaszolj! Pusztán távolítsd el az akadályokat, mert verbalizálással soha nem fogod valójában megtudni, hogy ki vagy te!

      Csupán a csöndben jön el hozzád a végső igazság. Csak akkor, amikor elméd elcsöndesül, lenyugszik, mint egy mozdulatlan tó. A mozdulatlan tó visszatükrözi a csillagokat, a holdat, a napot. De az a tó, amely hangos, vibráló, abszolút semmit nem tükröz vissza. Ugyanebben az esetben a lény, akinek az elméje mozdulatlanná vált, akinek az elméje nyugodttá, ellazulttá, békéssé vált, elkezdi visszatükrözni az ő saját istenségét, elkezdi visszatükrözni tiszta tudatosságot, a nirvánát, az ürességet. Ez mindig magától jön. A végső valóság már jelen van. Nem kell keresned. Senki nem tudja megadni neked. Egyszerűen el kell távolítanod a világ dolgait.

      Azt kérdi valaki, „Fel kell adnom a világot? Fel kell adnom a foglalkozásomat, a családomat, és egy barlangba kell mennem, és meditálnom kell?” Természetesen nem. Ezeket a dolgokat mentálisan kell feladnod, nem fizikailag. Fizikailag nem adsz fel semmit, szellemileg azonban kezdesz ráeszmélni, „Az életemben minden az elme kiáradása.” Ahogy elkezded mentálisan feladni ezeket a dolgokat, ráeszmélve, hogy „Nem vagyok a testem, nem vagyok az elmém, nem vagyok a világ, nem vagyok semmiféle állapot”, észlelni fogod, hogy egyre boldogabbá és boldogabbá válsz. Mégis, a tested folytatni fogja a cselekvést, bármilyen cél elérésével jött ide. De a dolgok jobban el lesznek végezve, mert nem avatkozol közbe. Többé nem avatkozol közbe, ezen dolgok megtörténtté tételével próbálkozva.

      Mondjuk, eladó vagy, például. Korábban tervet és taktikát dolgoztál ki az eladásra. De ezzel az új tudomással senki nem létezik, hogy tervezzen, és senki nem létezik, hogy taktikázzon, mert elméd üressé vált. Mégis, a tested folytatni fogja a munkáját, mint eladó, és mivel senki nincs, hogy közbeavatkozzon, szuper eladóvá fogsz válni. Miért? Mert a világ igazi természete totális öröm és totális boldogság. Az a te igazi természeted, mivel te vagy az univerzum. És, amint félreállítod magad az útból, az erő, amely növeszteni látszik a füvet, amely a virágokat virágba borítja, amely a narancsokat növeszti narancsfákon, neked is a gondodat fogja viselni. Semmitől nem kell félned!

      Hogyan kezdesz? Annak felismerésével, hogy nem tudsz semmit. Nem azzal, hogy megpróbálsz okossá válni, és könyvből tanult megerősítéseket recitálni, hanem felismered, hogy „Abszolút semmit nem tudok. Sejtelmem sincs, hogy került oda a fa. Csak megjelent. Mi volt először, a mag vagy a fa? Nem tudom. Hogy került ide Henry kutyája? Honnét jött a kutyája? Honnét jött az első kutya? Senki nem tudja. Honnét jött a föld, a hold, a csillagok?” Meg kell engedned önmagadnak az isteni tudatlanságot, hogy abszolút semmit nem tudsz. Így kezdődik.

      Ezért is mondta a nagy Bölcs, Lao Cse, hogy „Minél többet beszélsz, annál kevesebbet tudsz. Minél kevesebbet beszélsz, annál többet tudsz.” Miért? Mert amikor beszélsz, a világról és a világi dolgokról beszélsz. Mi másról beszélnél? És mivel a világ valójában nem azon a módon létezik, ahogy gondolod, ezért nem túl sokat tudsz. De a kevesebb beszéd azt jelenti, hogy befelé kezdesz haladni, mélyen önmagadba kezdesz merülni, oda, ahol a valóságod van. Majd kezdesz magává a valóságoddá válni. Ez az, ahogyan kezdődik, azzal a mondással, hogy „Nem tudok semmit.”

      A következő lépés annak a felismerése, hogy létezel. Az egyedüli dolog, amiben biztos vagyok az, hogy létezem. Ki létezik? Én. Nos, ki ez az én, amely létezni látszik? Honnét jött? Nem tudom. Ki nem tudja? Én. Visszaértünk az énhez. Így valami a bensődben kezdi azt mondani neked, hogy az én felelős mindenért, amit az én hisz. Honnét jött az én? Ki vagyok én? Elkezded keresni az énnek a forrását. Ne erősítsd meg, hogy hol van a forrás! A forrás tudatosságkénti megerősítésének semmi haszna, ha még nem tapasztaltad meg, hanem e helyett azt tedd, hogy kövesd az ént a forrásába! Hogyan tedd ezt? Megkérdezve önmagadtól, „Ki vagyok én?”, vagy „Mi vagyok én?” Kevés szünet után kérdezd meg magadtól újra, „Ki vagyok én?”

      Ahogy folytatod a gyakorlást, valami nagyon érdekes fog bekövetkezni. Úgy fogod találni, hogy egyre boldogabbá és boldogabbá válsz, egy halhatatlanság érzésre teszel szert. Nem tudod, miért. Csak annak érzed magad. Mindezen igazságok feltárulnak a számodra. Kezded megérteni, hogy soha nem volt idő, amikor születtél, és még csak fenn sem forogsz most, mint test. Soha nem lesz idő, amikor eltűnsz. Mindig tudatosságként, tiszta tudatként, abszolút valóságként léteztél. Ez mind érkezni fog hozzád.

      Próbálkozni fogsz majd, hogy megoszd ezt barátaiddal és rokonaiddal, mégsem leszel képes rá, mivel nincsenek szavak, amelyek leírhatnák. Az történt veled, hogy összeolvadtál a tudatossággal. Az Énné váltál, és felismered, hogy az egész univerzum nem más, mint te magad. Nincs kettő én, se három én, se négy én. Egyetlenegy Én létezik, és te vagy az. Ez nagyon tisztává és nagyon nyilvánvalóvá válik számodra. Aztán egy eszközévé válsz a világnak, mivel mindenkivel úgy bánsz, mintha önmagaddal bánnál. Mindez automatikusan történik. Igyekszem szavakat használni, hogy elmagyarázzam azt. Amikor az megtörténik veled, a szavak idegenné válnak. A tudatosság élő megtestesülésévé válsz. A tudatosság az igazi természeted. Amiről azt gondolod, hogy most vagy, az nem létezik. Tömeghipnózis. A szituációk, amelyekbe belevonódsz, hamisak. Semmi nem az, ahogyan megjelenik.

      Tehát, kezdjél dolgozni magadon! Fedezd fel, hogy amit mondok, az igaz-e! Ne hidd el egy szavamat se! Kísérletezz önmagadon! Sehová nem kell menned. Csak ahol otthon, önmagad vagy, kezdjél el több időt tölteni önmagadba merüléssel, figyeléssel, tanúsággal! Amikor gondolatok bukkannak fel, egyszerűen kérdezd meg önmagadtól, „Kihez jönnek ezek a gondolatok? Énhozzám. Én gondolom őket. Ki vagyok én? Mi a forrása az énnek?” Ahogy ezt csináljátok, barátaim, biztosíthatlak benneteket, hogy előbb-utóbb csodálatos változás fog beállni az életetekben, és szabaddá fogtok válni.

      Senki nem csinál semmit senkinek. Nem vagyunk a test vagy az elme, mindkettő szubjektív, vagy objektív, vagy univerzális. Csak a megjelenése olyan a számodra, amikor a halálos álmot álmodod. De amikor felébredsz, nem létezik többé

      SL: Honnan tudjuk, hogy mindig itt voltunk, és hogy mindig itt leszünk? Ez nem egy elmélet csupán?

      R: Ha nem tapasztaltad, akkor elmélet. (SL: Hogyan tudod megtapasztalni?) Fedezd fel te magad! Menj befelé! (SL: Akkor, ha tapasztalod azt, elméd még jelen van.) Honnan tudod? Az elméd az, ami akadályoz téged. (SL: Az elme a forráshoz tartozik.) Nem, nem tartozik hozzá.  (SL: Minden az.) Semmi nem az, mert semmi nem létezik. (SL: Hogy érted, hogy semmi nem létezik?) A forráshoz való tartozás azt jelenti, hogy a forrás produkálta ezeket a kondíciókat. Ez az, amit jelent. De amit valóban a forrásnak, vagy abszolút valóságnak nevezel, önmagát tudatosságként ismeri. Semmit nem tud erről. Te igen. Te tudod, hogy létezik egy világ, de a világ valójában nem létezik. Amit te a forrásnak nevezel, egyedül önmagát ismeri, minden az. De ezt fedezd fel te magad! (SL: De akkor te azt mondod, hogy mindig minden létezett, a kutya is mindig létezett.) A megjelenésben. (SL: Mi is egy megjelenés vagyunk.) A tested egy megjelenés, a világ egy megjelenés, de az valójában nem te vagy. Nem vagy a világ, ahogy az megjelenik. Csupán annak tűnsz. (SL: De mind együttműködünk. Mindez harmóniában van.) Nem, nincsen. Csak úgy tűnik. De senki nem létezik, hogy együttműködjön. Nem léteznek mások. Ez éppen olyan, mintha azt mondanád nekem, hogy „Az ég kék.” De ha kimész az atmoszférába, úgy fogod találni, hogy nincs ég, és nincs kék. Ezek nem létezők. (SL: De én azért beszélek hozzád, mert ott vagy. Az ottléted nélkül nem ugyanaz lenne az illúzióm, ha ennek akarod nevezni. Ha a kutya nincs ott, az észlelésem nem ugyanaz, még ha az az észlelés lílá is, vagy aminek nevezni akarod, ez nagyon fontos.) Ez az, ahogyan te látod azt, ahonnét te jössz. (SL: Úgy értem, csupán lény, nem úgy értem, hogy az a személynek, mint személynek fontos. Fontos, mert az az, amit az élet jelent.) Kinek? Neked. (SL: Nekem. Az az én életem.) Az az, ahogy éppen most látod. De képzeld azt, hogy óvodás vagy! (SL: Óvo... pardon?)(Nevetés) Óvoda.

      SK: Nem, általános iskola.

      R: Általános iskolás. Amikor óvodás voltál, az volt az életed, és mindössze azt ismerted. (SL: Jó.) De aztán felnőttél. (SL: Jó.) És most valahol másutt vagy, és azt mondod az életednek. (SL: Jó.) De az élet növekedések sorozata. (SL: Jó.) Következésképpen abból is ki fogsz nőni egy nap, amit most hiszel, és valami teljesen mást fogsz látni. (SL: De tudod, hogy bizonyos fázis után gyanakodni kezdesz, hogy ez olyan. De még hálát érzek a virág iránt, bármi iránt, ami itt van.) Amikor óvodás voltál, hálát éreztél a nyállabdákért, amiket dobáltál, és a hajért, amit meghúzkodtál. Az volt a valóságod. Így most ez a valóságod, amit magadról mesélsz nekem. De annál több létezik. (SL: Nem akarlak meghazudtolni.) De meg tudsz! (SL: De ha megsemmisíted mindazt, akkor semmi kell, hogy legyél!) Ez az, elkaptad! Elkaptad. Úgy van! Amikor semmivé válsz, minden vagy.

      SJ: Van valaha olyan pont, amikor az ember úgy érzi, tud valamit?

      R: Semmi nincs, amit tudni kell, mivel te vagy minden. A tudatosság ismeri önmagát. (SJ: Tehát nincs mit tudni. Semmiféle tudássá nem kell válni.) Nem létezik tudás, ahogy az most van. Csupán tiszta tudatosság, totális tudatosság, tiszta intelligencia létezik. Ismerd meg önmagad! (SJ: És minden mást önmagadként ismersz, de hogy honnét jött, hogy micsoda, te valóban tudod?) Mindaz tisztává válik számodra. Nem jött sehonnét, mert nem létezett soha. Csupán megjelenés, és valóságosnak látszik számodra ebben a pillanatban. De el fog jönni az idő, amikor mindez el fog tűnni, és te szabad leszel.

      SB: Vagyis, Robert, az egyetlen dolog, amit valójában csinálni kell az, hogy kapaszkodni kell a semmibe, de hát nem létezik senki, hogy abba kapaszkodjon.

      R: Amikor követed az ént a forrásába, az én beleolvad a tudatosságba, amit semminek, nem-dolognak neveznek. Másik szó rá a boldogság, harmónia, szeretet, aminek élő megtestesülésévé válsz, és nem tudod elmagyarázni, mert nincsenek szavak. Emlékezz, a véges soha nem értheti meg a végtelent! Az igazságot egyedül a csöndben tudod megtalálni, nem szavak által. (SB: Az elme számára nullának tűnik, de valójában valóságos. Igaz?) Az elme a nulla. (SB: Az csak az ellentét akkor. Az elme azt gondolja, hogy az valami, és hogy a semmi az nulla. És igazából azt mondod, hogy a nulla a valóságos valóság, és az elme valójában nulla.) Nos, mondhatod, hogy „Az egész világ szereti a hazugságot. Ennélfogva, amikor az igazat mondom, hazugságnak gondolja.”

      SK: Vagyis az álmodó azért nem tud fölébredni, mert nem álmodik álmot. (R: Pontosan.) Nem értem.

      R: Senki nem álmodik. Addig tűnsz álmodónak, amíg testnek hiszed magad. De amikor fölébredsz, meg fogod érteni, hogy mindig ébren voltál. Soha nem volt, hogy más lettél volna, mint tiszta tudatosság.

      SG: Nevezhető ez időnként a lelkednek akkor?

      R: Nem, a lélek része az elmédnek. A lélek nem létezik. Te adsz hitelt annak. Akárcsak a reinkarnációnak, a karmának és a többinek, ami még része neki. Amíg testnek hiszed magad, addig mindezek a dolgok igaziak és valódiak, de amint felismered, hogy nem vagy a test vagy az elme, minden más fölöslegessé válik.

      SB: Ez olyan, mint a lelket individuumnak föltételezni, és te azt mondod, ilyen dolog nem létezik, mert egyedül tudatosság létezik, ami nem individuum.

      R: Ez ugyanaz, mint amikor emberek azt hiszik, hogy halálukkor a lelkük valami mássá alakul. Egy kauzális síkra, vagy asztrális síkra, vagy akármire kerülsz. Ez azon emberekre igaz, akik testnek hiszik magukat, mivel te hozod létre ezt az összes dolgot, de amint igaz természetedre ráébredsz, ezek egyike sem létezik.

      ST: Robert, mi hogyan jelenünk meg a számodra?

      R: Énemként. Egyedül egy Én létezik. Amikor önmagamról beszélek, azt nem Robertként értem. Tudatosságra gondolok. Egyetlen egy végső valóság van, és az én-vagyok az.

      SB: De látod a testedet, igaz? Látsz egy testet.

      R: Igen. Látok testet, ahogy a tükör is lát visszatükröződéseket. Látod a tükörben a visszatükröződéseket, de nem vagy a visszatükröződés. A tükör vagy. Épp így látok mindent, az Énre való rávetítésként. Egy Én létezik, és az én-vagyok az. (SB: Tényleg látod a tudatosságot? Bír a tudatosság megjelenéssel, fizikai megjelenéssel?) Dehogy, én téged látlak. Mint amikor moziba mész, és látod a képeket a mozivásznon. Elfelejtkezel a mozivászonról, és a képeket valóságosaknak gondolod. De ha megpróbálod, hogy megragadd őket, a vásznat ragadod meg, mert valójában nincsenek képek. Így látlak téged tudatosságként. Így látom a vásznat, a lenyomatok helyett. (SB: De ezt nem a testi szemeiddel látod. Érzed, vagy tudod azt? A tudás útjáról, vagy a létezés útjáról van szó?) Egységet tapasztalok. (SB: Ó.) Minden egy. Dolgok jönnek és mennek, de az egység soha nem változik. (SB: Akkor azt érzed, hogy mindegyik személy te vagy.) Nem. Érzem, hogy egy egység vagyok, egy egység. Egy létező. Semmi nincs elkülönülve. Egyedül egység létezik.

      SK: Érted ezt, vagy tudod? (SD: Mindenütt jelenvalóság?)

      R: Mindenütt jelenvalóság. Érzés és tudás egyformán rosszak. Létezik egy olyan állapota a létezésnek, ahol csak azzá válsz, és az egyetlen másik szó erre a csend. (SB: Az a nagy boldogság?) Teljes boldogság! (SK: Az egyik dal, amit játszol, azt mondja, létezés, tudás, boldogság. Ez igaz?) Szat-csit-ánanda létezés, tudás, boldogság, mind részei a valóságnak. Mindegyik valóságos. De ez túl van azon. Keresed a szavakat, hogy elmagyarázd. Ismét emlékezz, a véges nem tudja leírni, vagy elmagyarázni a végtelent! Nem léteznek szavak, hogy leírják azt. Alá kell merülnöd önmagadba, és bizonyítsd te magad! Ez a magyarázata, hogy annyiszor elmondom nektek, hogy ne higgyetek nekem. Ne higgyétek egy szavamat sem! Miért hinnétek? Hanem merüljetek önmagatokba, és fedezzétek fel! Bizonyítsátok be saját magatok, aztán gyertek, és vitassátok meg velem! Énekeljünk még néhány dalt!

      (Éneklés után)

      SQ: Azt mondtad, nem létezik karma, és nem létezik reinkarnáció? (R: Igen.) Tennél karmát a jelenlegi Közel-Keleti válságra?

      R: A jelenlegi Közel-Keleti válság része az illúziónak. (SQ: Az egy illúzió?) Annak a része, amit látsz. Az valami, amit az elmédben hoztál létre. (SQ: Nos, azt gondolom most, hogy ezek nem az elmémből származnak.) Dehogynem. Ebben a pillanatban mi is itt ülünk, de az a te észlelésed. Az egész idea az, hogy túl kell haladni az észleléseket, és valami teljesen mást látunk. (SQ: Mi az én észlelésem?) Amit elmondasz nekem. (SQ: Miért mondanám... nem világos.) Természetesen az olyan, mint amikor álmodsz, és álmodban úgy beszélgetünk, mint most. És elmondod nekem, amit az imént elmondtál nekem, és én azt mondom neked, hogy ez egy álom. De te azt mondod, „Nem, Robert, nem az, nem látod, hogy mindannyian itt vagyunk, mindannyian itt ülünk? Oda tudok menni hozzád, és meg tudlak téged csípni,” és idejössz, és megcsípsz engem az álomban. És azt mondod, „Háború van, és egy háború zajlik az álomban.” Minden történik, de azután fölébredsz. (SQ: Nem igazán értem. Miért nincs ott se karma, se reinkarnáció?) Mert hiszel benne. Mert hiszel benne. Csupán azért, mert hiszel benne. (SQ: Jó.) Ezért létezik. (SQ: De hát miért mondod azokról, hogy nem léteznek?) Tapasztalom. (SQ: De bizonyítani is tudod?) (a tanítványok nevetnek) Úgy értem, tényleg nem értem, amit mondasz.) Nem várom el tőled. (SQ: Tudom, de ez más.) Bármit mondanék neked, nem számítana, mert az csupán szavak. Ezért mondom neked, hogy fedezd fel te magad. (SQ: Nos, nekem van.) Azt, ahol éppen most vagy. De ez több annál. (SQ: Ó! Tudom, hogy több. Azt mondod, te jobb vagy, mint én?) Nem, nem vagyok, én rosszabb vagyok, mint te. (nevetés) (SQ: De te nem tudod azt. Honnét tudod azt?) Mert az imént mondtad el nekem. (nevetés) (SQ: Ezek csak szavak.) Így van, ezek szavak. Ezért beszélgetünk. (SQ: Vagyis, ha bemész a tudatosságba, ott semmi nincs?) A tiszta tudatosság micsoda? (SQ: Nos, azt gondolnám az alapján, amit mondasz, remélem, tudunk benne kommunikálni, vagy Isten tudatosság, vagy aminek nevezni akarod. Az csupán tudatosság.) Miért beszélsz olyan valamiről, amit nem tapasztaltál? (SQ: Nos, tapasztaltam azt, mert mondtad.) Tehát tapasztaltad? (SQ: Igen, tapasztaltam.) Akkor semmit sem kell mondanod. (SQ: Úgyhogy, nem tudok arról. A nincs karma és nincs reinkarnáció állításodat megoldom, mert én igaznak találtam őket, és sok embernek van.) Nos, élvezd azt! Élvezd azt! (SQ: Nos, saját koncepciókat kell találnod! Megtanulod, hogyan kell lovagolni azokon a dolgokon, amiket helyesnek érzel.) Merülj önmagadba, és fedezd fel! Merülj mélyen önmagadba! A válaszok ott vannak. (SQ: Oké, értem, nincs vita.)

      SG: Nos, miért kéne lennie reinkarnációnak, ha az, ami valójában vagyunk nem született, és nem hal meg?

      R: De nem tudunk róla. (SQ: Igaz, de ha az ember megtapasztalja, az olyan, mintha egy robbanás következne be az énben.) Akkor nem létezik semmi más. (SQ: Igaz. De kíváncsi vagyok, miért kéne az embernek reinkarnációjának lennie, ha az, ami valójában vagyunk nem született, és nem hal meg?) Mert ő azt hiszi, hogy ő a test. Amíg a testnek hiszed magad, addig nem egy test van, hanem sok test van. (SQ: Nem tudok egyetérteni azzal, amit Robert mond, hogy nem vagyok a test. Én tudom, hogy nem csupán a test vagyok, tudatában vagyok ennek.) De hiszel a testedben. Azt hiszed, hogy a tested valóságos. (SQ: Nos, most.) Miért kellene másnak lennie, most? (SQ: A lélekről is azt mondtad, hogy nem létezik?) Hmm, ki számára létezik lélek? A test számára. (SQ: Igen.) Amíg a testnek hiszed magad, addig létezik lélek, létezik karma, létezik reinkarnáció, aztán létezik Isten, létezik minden. De amint túlhaladod a testet, akkor mindez eltűnik. (SQ: Robert, te ateista vagy?) Hmm? (SQ: Ateista vagy?) (Robert nevet) Az én hitem szerint minden dolog Isten. Amit Istennek nevezünk, az más néven tudatosság.

      SK: Találkoztál Nuni Joganandával? (R: Melyikkel?) Srí Ramana Nuni Joganandával. (R: Nem.)

      SH: Hogyan kerültünk a hipnózis állapotába?

      R: Soha nem kerültetek. Azért hiszitek, hogy kerültetek, amiért minden történik. De teljesen szabadok vagytok. (SN: Én igen, de az elmém nem.) Amíg elhiszed, addig megkötözött lesz. Önmagadba kell merülnöd, a csendbe, és lásd, hogy kié az elme! (SN: De hogy tudsz szabadságról beszélni, ha még mindig meg vagy kötve a halandó létezés törvényei által, magadat lélegzed?) Megint azt mondod? (SN: De hogyan tudsz szabadságról beszélni, ha szemmel láthatóan látjuk, hogy még mindig meg vagy kötve a halandó létezés által, ami logikához köt téged?) Használd az elmédet, hogy elpusztítsd az elmét! Így amikor vizsgálod, az elme eltűnik, mert soha nem is létezett. (SN: De képes vagy a test transzcendenciájának a bizonyítására a légzés és a szívverés megszüntetésével?) Minek a megszüntetésével? (SN: A légzés és a szívverés.) A légzés és a szívverés megszűnésének semmi köze a transzcendentális meditációhoz. Az csupán egy teljesen más mutatványa az elmének. (SN: De transzcendentális az, amit okságon, sőt elmén túl használunk.) Ha túlhaladod az elmét, szabaddá válsz. Minden más az elméé. (SN: Ha még vágyakozol a légzésre és az evésre, akkor a test részének kell lenned, ami nincs elkülönülve az elmétől.) Ez mind az elme része. De amikor az elme túlhaladásra kerül, a test még enni fog, és még csinálni fog mindent, amit csinál. De annak semmi köze hozzád.

      ST: Robert a múlt alkalommal angyalokról beszéltünk. (R: Hmm?) Léteznek angyalok? (R: Az elmédben. Amíg az elmének és a testnek hiszed magad. Léteznek angyalok, létezik az ördög, létezik minden. De amint ráébredsz, ki vagy, szabaddá és megszabadulttá válsz.)

      SL: De az nem része a kreativitásnak? Ahogy egy művésznek is azért kell képet festenie, mert vágyat érez iránta? (R: A kreativitás az elmédből származik.) Igen, de a saját szabad akaratodból. (R: Persze. Amíg az elmének gondolod magad, mindenféle dolgokat csinálhatsz.) De tudod, hogy azok nem léteznek, de te élvezed a játékot. (R: Ki élvez?) Valaki, aki itt van. (R: Ki az?) Valaki. Nem fogsz rávenni, hogy elkapjam. (Robert és tanítványok nevetnek) (R: Amikor az elme eltűnik, minden boldogság, és minden gondját fogja viselni önmagának. Igen, de az elme szintén boldogság. (R: Az elme gondolatok halmaza. Az elme egy csokor múltról és jövőről szóló gondolat.)

      SX: Az emóciókat akkor csak gondolatok generálják?

      R: Igen. Minden az elmének a része, és a gondolkodási folyamatodnak a része. Ezért kell az elmét túlhaladni. (SX: A történeted a fügéről. Mindennek a közepében a semmiség van.) Üresség.
(SX: Üresség?) Az üresség tudatosság.

      SK: És az elmére nehéz idők jönnek, ha elfogadod, hogy nem létezik, igaz?

      R: Az elme nem fogja elfogadni egyáltalán. Ezért kell vizsgálnod az elmét azáltal, hogy megfigyeled, azáltal, hogy figyelmes vagy. A „Kihez jön az elme?” kérdés feltevésével.

      SX: Vagyis a végső félelem akkor a halál? (R: Félelem a haláltól?) Nincs gondolata, nincs élete az elmének. (R: Azt az elme csinálja. Az elme játszik mindenféle játékokat. Halált, születést és mindent, ami a kettő között van. Amikor az elme elmegy, minden elmegy.)

      SD: Ez azt jelenti, hogy az elme meghaladásakor mindig üresség van?

      R: Üresség van, ami tudatosság, boldogság. Nem olyan üresség, amilyet te ismersz. Az a gondolat megszűnése utáni totális öröm. A megértésen túli totális boldogság. Az veszi át a helyét.

      Próbáljátok megtapasztalni! Az otthoni magányotokban tudjátok ezt gyakorolni. Tehát, csukjátok be a szemeteket, próbáljátok a figyelmeteket a légzésetekre koncentrálni! Csak figyeljétek a légzéseteket! Ha gondolatok jönnek hozzátok, csak hagyjátok figyelmen kívül! Váljatok a légzésetek megfigyelőjévé! (szünet) Most kérdezzétek meg önmagatokat, „Ki figyeli a légzésemet? Ki a tanúja a légzésemnek?” És érkezik a válasz, hogy „Én.” Most ez a meditáció. A lélegzéseddel együtt, belégzéskor mondd, hogy „én”, kilégzéskor mondd, hogy „vagyok”, „Én vagyok.”

      (szalag vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Március 05)
Megtekintések száma: 169 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]