Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Ez egy rejtély - 36. átirat

Ez egy rejtély

36. átirat

1991. január 10.

 

      Robert: Mi a csoportunk neve? Ki tudja? Mi erre a válasz?

      SL: A senkik?

      Robert: Ha valaki megkérdezné, milyen csoportot látogatsz, mit mondanál?

      SN: A Dnyána Márga Társaságot.

      Robert: Helyes. Ez az, aminek magunkat nevezzük, és ha megkérdezik tőled, hogy „Mi a tanítása? Semmi.”

      Nehéz feladat választ adni egy közönséges ember számára, mert mit tanítunk? Semmit. Tudod, az advaita védántistáknak két különböző iskolája van. És arra gondoltam, hogy ma erről fogok beszélni. Az egyik iskola azt tanítja, hogy a tudatosság módosulata válik a világgá. Én nem így tapasztalom.

      SN: Ki tudnád ezt fejteni?

      R: Igen. (nevet) Az emberek is kérdeznek engem (vissza fogok térni hozzád). Azt kérdezik tőlem, hogy ez az egész akkor jön hozzád, amikor beszélsz? Belekerült néhány évbe, hogy oda juss, ahol vagy? Honnét jönnek ezek az információk? Szellemeken keresztül? Hogyan tettél szert erre? Nekem magamnak is el kellett róla gondolnom.

      De igazából a legjobb, amit tehetek az, ha azt mondom, hogy minden egyszerre történt. Nem voltak időszakok. Amikor 14 éves voltam, és belemerültem a valóságba, minden akkor és ott jött, és az az. Soha semmi nem kerül hozzáadásra. Hát nem érdekes? Nincs új tudás, amit tanulni kell.

      Tehát visszatérve a kérdésre. A tudatosság a világgá módosítja önmagát?

      Nekem nem ez a tapasztalatom. De vannak advaita védántisták, akik ezt hiszik. Hogy a világ létezéséhez tudatossággal kell bírnod. De az én tapasztalatom szerint nem létezik világ mindenekelőtt. Ez a kiindulópontunk. Világ vagy univerzum soha nem létezett. Világ vagy univerzum soha nem fog létezni. Egyedül tudatosság létezik. Ez a tapasztalatom. A tudatosság nem módosítja magát semmivé.

      Természetesen azok az emberek, akik azt hiszik, hogy a világ valóságos valamiképpen, azt mondhatják, hogy először tudatosságnak kell bírniuk, és csak azután lehet világod. De én határozottan kitartok a mellett, hogy az univerzum nem létezik. Az olyan, mint egy optikai illúzió. Valóságosnak tűnik, de nincs szubsztanciája. Nincs oksága, és egója sincs.

      Ez azt jelenti, természetesen, hogy ami a világhoz kapcsolódik, szintén nem létezik. Isten, bolygók, reinkarnáció, karma, emberek, helyek és dolgok mind nem létezők. És amikor a tudatosság kifejezést használom, ráadásul még a megértésére sem vagyunk képesek. Mivel ha el tudnám magyarázni, akkor az nem létezne. Honnan tudjuk, hogy létezik valami? Én úgy látom, hogy amikor megtanulunk a csöndben ülni, és az elme csöndessé válik, valami történik. Valami, ami leírhatatlan, ami kimondhatatlan. Valami csodálatos történik. A végső egységgé válunk. Úgy tűnik, hogy beleolvadunk valamibe. Annak a valaminek nincs neve. Úgyhogy nevet adunk neki. Elnevezzük tudatosságnak, Istennek, nirvánának, ürességnek, tiszta értelemnek, abszolút valóságnak vagy végtelen bölcsességnek.

      Alkothatunk ilyen neveket, ámde ha soha nem tapasztaljuk, hogyan tudnánk megismerni, hogy azok a nevek mit jelenthetnek? Nem lenne jobb befogni, és semmit sem mondani? De nem tudunk így tenni, mivel a beszélők világában élünk. Úgy látszik, hogy az embereknek beszélniük kell, és egyesek tényleg beszélnek. És minél többet beszélsz, annál kevesebbet mondasz.

      Mi a válasz? Nincs válasz. Soha nem is létezett válasz, ezért hagyd abba a válaszkeresést! Nem létezik megoldás, hagyd abba a megoldás keresését! Nem kell menni sehová, hagyd abba az azon való gondolkodást, hogy el kell menned valamilyen helyre! Nem kell tenni semmit, hagyd abba az azon való gondolkodást, hogy tenned kell valamit! Egyszerűen Énednek kell lenned.

      Hogyan érkezel meg az Énedbe?

      Nos, az odaérkezésnek egy másik érdekes útja is van. Amikor reggel felkelsz, és kicsit levertnek vagy kedvetlennek érzed magad, amennyiben ezt csinálod, nevetni fogsz magadon, és jobban fogod érezni magad. Ez egész napra boldoggá fog tenni. És itt van, hogy mit kell tenned.

      Amint felkelsz, mondd önmagadnak, hogy „én nem vagyok a kezeim, nem vagyok a lábaim, nem vagyok a törzsem, nem vagyok a fejem, nem vagyok a csontjaim, nem vagyok a vérem, nem vagyok a szaporító szerveim, nem vagyok a légzésem, e dolgok közül semelyik sem vagyok. Mert e dolgok többsége a tudomásom nélkül működik. A szívem dobog, nem mondtam neki, hogy dobogjon. A fürdőszobába kell mennem, nem adtam engedélyt a testemnek a fürdőszobába menésre. A test akar enni, az válik éhessé. Soha nem mondtam a testemnek, hogy legyen éhes. Úgy tűnik, mintha egyáltalán semmi közöm nem lenne a testemhez.”

      Menjünk tovább! Mondd magadnak, hogy „Mi van a világgal? Én nem vagyok a világ. A világ pár pillanat ezelőtt, amikor még aludtam nem létezett. Most, hogy ébren vagyok, a testre, a világra, Istenre, munkára, ételre, fürdőszobára gondolok. Mindezek a dolgok akkor történnek, amikor felébredek. Nos, ha nem ezek a dolgok vagyok, ki vagyok én?” Ki az én, ami tapasztalja mindezt? Nem tudom.”

      Legyél becsületes önmagaddal! Ne mondd, hogy „Ó, az én az tudatosság.” Ez a legrosszabb dolog, amit valaha tehetsz. Be kell tanulnod bizonyos szavakat vagy kifejezésmódokat, és azokat a saját idődben kell használnod. Amikor felteszed a kérdést, hogy „Akkor ki tapasztalja a testet? Ki tapasztalja a világot?” Legyél becsületes magaddal, és mondd, hogy „Nem tudom. Ez egy rejtély. Nos, akkor kinek is rejtély ez? Magamnak. Tehát úgy tűnik, hogy minden a magam számára rejtély. Magam, magam, magam. A magamtól megszabadulva rejtély sem lenne. Most, hogyan szabadulok meg a magamtól? Ki a magam? A magam egy másik szó az énre. Azt hiszem, minden rejtély. Semmi közöm a testemhez vagy a világhoz.”

      Úgyhogy visszakerülsz az énhez. „Ki ez az én? Nem tudom, ez egy rejtély. Megint ott van a rejtély.” Úgyhogy megint meg fogom kérdezni, „Kinek a számára rejtély? Az én számomra. Ki vagyok én? Nem tudom, ez egy rejtély. Kinek a számára rejtély?” Ahogy így folyamatosan beszélsz magadhoz, valami csodálatos fog történni. A kérdésed lassulni kezd, és elkezded boldognak érezni magad. Talán még nevetni is kezdesz magadon. És elméd egyre csendesebbé és csendesebbé és csendesebbé kezd válni. Hatalmas örömöt fogsz kezdeni érezni. Csupán a technika végzésével, anélkül, hogy bármilyen következtetésre jutnál.

      Ahogy állandóan kérdezed magadat, hogy „Ki számára van a rejtély?” elég hamar abba fogod hagyni, hogy azt mondd, hogy az én számomra. Mivel a kérdés és a válasz között egyre nagyobb tér lesz. Amikor azt mondod, hogy „Az én számomra rejtély, én gondolom azt rejtélynek”, akkor ott egy nagy szünet lesz. És ahogy állandóan ismétled a kérdést, a szünet egyre nagyobbá és nagyobbá válik.

      Most a jó hír az, hogy az a szünet tudatosság. Az a szünet a te valóságod, mert ha tovább csinálod a folyamatot, úgy fogod találni, hogy abban a szünetben nincsenek gondolatok. Ott egy nyugalom, egy üresség van, és csodálatosan érzed magad.

      Megint elmagyarázom a folyamatot, mert úgy gondolom, hogy fontos. Reggel felkelsz, és nem tudtad elkapni magad az ébredés és az alvás közötti pillanatban. Ahol tiszta tudatosság honol. Néhányan azt gondoljátok, hogy nehéz elkapnia önmagát. Úgyhogy e helyett egyszerűen nézz önmagadra, és kezdd el mondani, hogy én nem vagyok a kezeim, nem vagyok a lábaim, nem vagyok a fejem, nem vagyok a törzsem, nem vagyok a csontjaim vagy a szerveim vagy a szaporító szerveim vagy a lélegzetem vagy bármi más! Nem vagyok a vér, nem vagyok a test. Mert kié a test? Nem tudom. Akkor én a világ vagy az univerzum vagyok? Amikor néhány pillanattal ezelőtt aludtam, nem tapasztaltam az univerzumot vagy a világot vagy a testet. De most, amikor ébren vagyok, igen. Mi van a többi dologgal, amit tapasztalok, vagy amit gondolok? Isten, bolygók, a nap, más dimenziók, a világ és annak minden megnyilvánulása, honnét jönnek? Nos, nyilvánvalóan én gondolok rájuk, úgyhogy az elmémből kell jönniük. De ki gondolkodik? Kihez jönnek ezek a gondolatok? Énhozzám jönnek. Én gondolkodom a testemről, és én gondolkodom a világról. Úgy tűnik, hogy minden az énhez kapcsolódik. Én, Én, Én. Ha ezt az ént el tudom távolítani valahogy, szabaddá válok. Hogyan távolítom el az ént? Nem tudom. Ki nem tudja? Én nem tudom. Mi az én, ami nem tudja? Hogyan kell eltávolítani az ént? Honnét jön az én? Ez egy rejtély. Amikor megkérdezed, „Honnét jön az én?” Mit értesz valójában azon, hogy mi a forrása az énnek? Soha, soha ne válaszolj arra a kérdésre!

      Amikor békét, belső örömöt és boldogságot kezdesz elérni és elméd csöndessé válik, az a válasz. A válasz szavak nélküli. Akkor visszakerülök az énhez. Mi az én forrása? Nem tudom. Ez egy rejtély. Ki számára rejtély? Az én számára. Az én tapasztalja ezt a rejtélyt. Az az én. Mindezek a kérdések az éné. Aki test tudatos. Az én van tudatában Isten Imádásának, vagy gondolkodik elmúlt életemről, vagy hisz a testemben. Az én teszi ezt. Akkor honnét jön az én? Nem tudom, ez egy rejtély. Megint észleled, hogy az én lelassult, aztán ugyanazt a dolgot fogod cselekedni. Valahányszor azt mondod, hogy „Ez egy rejtély”, egy hosszabb időre csöndben fogsz maradni. Emlékezz, nem kell jutnod semmilyen következtetésre! Négy vagy ötszöri mondás után képesnek kell lenned legalább öt percen át a gondolatmentes csöndben ülni. Ez a procedúra lehetővé fogja tenni, hogy öt percen át a gondolatok nélküli a csöndben ülj. És ez egy egészen jó teljesítmény. Mert abban az öt percben örömöt, békét és mélységes boldogságot fogsz tapasztalni, aminek a létezéséről sosem tudtál.

      Nem kell tovább folytatnod a dialógust. Egyszerűen hagyd békén! Kelj fel, és öltözz fel, és végezd a dolgodat! Menj munkába, csinálj akármit, mégis amit csináltál aznap reggel, végig a nap folyamán veled fog maradni. Érdekes dolgok történését fogod észlelni a nap során. Észre fogod venni, hogy boldogabb vagy azon a napon, mint már hosszú ideje voltál. Hogy munkád valahogy a nélkül intéződik el, hogy gondolkodnál rajta. Az emberek iránt, akikkel marakodtál részvétet és szeretetet fogsz érezni. Nem lesz többé ellenséged, ha volt előtte. Békét fogsz érezni az egész világgal kapcsolatban. Még az iraki helyzettel kapcsolatban is. Valami benned megértésre fog késztetni. Nem leszel képes elmagyarázni azt senkinek. Ezért nem válaszoltam, amikor az előbb azt kérdezte tőlem valaki, hogy „Mit gondolok, lesz-e háború?” Nem válaszoltam. Fel fogod ismerni, hogy a válasz a legtöbb ember számára nem kielégítő. De tudni fogod, és derűsen boldog, megelégedett leszel, békében leszel a világgal.

      Munkából hazatérve, vagy este, elalvás előtt csinálhatsz valami ilyesmit. Mondhatod, hogy „Most aludni fogok, de ki az, aludni fog? Lám, ez ugyanaz az én, ami ma délelőtt felébredt. Most az én tér aludni.” Lásd, hogy amit teszel, azzal az én számára megszokottabbá, és a test számára kevésbé megszokottá válsz! Most azt mondod, „aludni fogok”, és, amikor azt mondod, hogy „aludni fogok”, nem azonosulsz túlságosan a testeddel. Most egy elkülönült entitásra utalsz. Mintha nem volna test. Azt mondod, „Most aludni fogok.” És a tested le fog feküdni, és hortyogni kezd, vagy álmodni kezd. De biztosíthatlak, hogy kellemesebben fogsz aludni, mint az utóbbi években. Boldogan fogsz ébredni.

      Ha ezt folytatod egy ideig. Valahányszor felébredsz, azt fogod mondani, hogy „aludtam és álmodtam, és most ébren vagyok”. De abszolút semmi közöm a szituációhoz. Nem vagyok a testem. Nem vagyok az, aki álmodott, és nem vagyok az, aki aludt. Akkor ki vagyok én? Ez egy rejtély. Egy nagy rejtély, amit nem ismerek. Ki nem ismeri? Az én nem ismeri. Ki ez az én? Mi a forrása az énnek?” Ez megint egy rejtély. És jusson eszedbe a szünet! A szünet az „Ez egy rejtély” minden ismétlésével egyre nagyobbá, nagyobbá és nagyobbá válik. És a szünetben nincsenek gondolatok.

      Kezdesz most ebben jó lenni. Nincsenek gondolatok, nincsenek érzések, nincsenek érzelmek. Üresség, öröm, boldogság van jelen. Ez az, amit parabrahmannak neveznek. És úgy fogsz maradni egy ideig, aztán a tested fel fog kelni, és a dolgához fog látni. De a nap folyamán végig emlékszel rá, hogy a test dolgához semmi közöd. Abszolúte semmi közöd nincs a tested tapasztalatához. Ezért amikor a nap folyamán rossz hírt hoz számodra valaki, az én nem reagál. Csak nézel, tanú vagy, megfigyelsz, de már nem érzel reakciót.

      Amikor azt mondom, nem reagálsz, nem úgy értem, hogy felveszed. Amíg teljesen megosztottnak érzed magad belül, ne mondogasd magadnak, hogy „Nem kell reagálnom, nem kell reagálnom”! Ez a legrosszabb, amit tehetsz. De a procedúra gyakorlása esetén valóban úgy fogod találni, hogy mindegy, mire irányul a figyelmed a nap folyamán, nincs reakció, csak tanú van. És egész idő alatt jól érzed magad.

      Úgyhogy közölhetnek veled halálhírt. Részvétet, kedves jóindulatot fogsz érezni, jól fogod magadat érezni. Ha valaki arról informál, hogy nyertél a lottón, és 10 millió dollárral lettél gazdagabb, nem fogsz reagálni. Tanú leszel, figyelni fogsz, és jól fogod magad érezni. Mindegy, mi történik előtted, már nem lesz reakció. Csak tanúskodó megfigyelés. És ahogy a procedúrát folytatod, még a tanúskodás is abba fog maradni. Valami mássá fog válni. Csak tudni fogod, szavak nélkül, hogy mindez az Én, és én az vagyok.

      Vagyis tedd a zsebedbe, és füstöld el!

      SL: Mindez az Én, és én az vagyok? (R: Igen.)

      Valamilyen kérdés? (szünet) Semmi?

      SF: Robert, amikor azt mondod, hogy a világ nem létezik, akkor az anyagiságára gondolsz a világnak, ugye?

      R: Minden olyan világról beszélek, amit ki tudsz gondolni. (SF: Úgy gondolod, hogy a világ egy gondolatforma, és mindössze azt észleljük?) Igen. (SF: És csak tudatosság létezik.) Igen. De mi a tudatosság? (SF: Ami meg tud jelenni gondolatként?) Nem. (SF: Úgy értem, ami meg tud jelenni gondolatként, de ami nem csupán tudatosság?) Nézd, egyedül tudatosság létezik, de a baj az, hogy ezt a szót túlságosan lazán használjuk. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy „Mi a tudatosság?” Mindannyian olvassuk a könyvekben, hogy egyedül tudatosság létezik, de most saját személyes tapasztalatot akarunk. Úgyhogy az egyedül tudatosság létezik kimondása helyett fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy „Mi a tudatosság?” És megint azt mondod magadnak, hogy „Ez egy rejtély. Nem tudom.” Legyél becsületes! Látod, hogy miért visz ez rá oly sok embert az önmegvalósítottá válásra? Mert memorizálják ezeket a kliséket. Ezeket a kifejezésmódokat. Én abszolút valóság vagyok. Én ez vagyok, én az vagyok, és megtanulták a tudatosság szót. Jobban járnál, ha minderről semmit sem tudnál.

      De ennek a kezelési módja az, hogy fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy „Mi a tudatosság? Miről beszélek?” És természetesen nem tudod. Természetesen senki sem tudja, hogy a tudatosság micsoda. Úgyhogy felteszed magadnak a kérdést, hogy „ez egy olyan rejtély, amit nem ismerek?” De folytatod, azt mondod, hogy „Ki nem tudja? Én nem tudom?” Mindig az énhez térsz vissza. „Ki ez az én, ami nem tudja? Ez egy rejtély. Kinek a számára rejtély? Az én számomra. Ki vagyok én? Nem tudom.” Ugyanaz a procedúra, ugyanaz a tér. Tehát a tér valójában tudatosság. De érezni fogod. Valami olyat fogsz érezni, ami túl van az emberi megértésen. De érezni fogsz valamit.

      SR: Robert, úgy érzem néha, mintha az elme hamis jeleket dobna fel szinte, vagy blokkolni próbálná ennek a látását. (R: Ez az, amit egónak neveznek.) És így a procedurális cselekvés, ami többé-kevésbé ugyanaz, mint amiről beszélsz. (R: Mindenre ugyanaz a procedúra.) Úgy tűnik, minél jobban érzem a mély űrt, hogy én vagyok, annál inkább jelen lesz egy üzenet, amely nemet próbál mondani, ami valamilyen ijesztő, és vissza kell menned egy szilárd világba, stb., stb.

      R: Akkor kérdezd meg, hogy „Kihez jön ez az üzenet? Ki kapja ezt az üzenetet? Én? Ki vagyok én? Ez egy rejtély, tér.” Ha ezt elég gyakran csinálod, történni fognak dolgok, határozottan. De lefogadom, hogy 90 százalék közülünk nem gyakorol. Csak várjuk, hogy történjen valami. Lehet, hogy fog történni valami, nem tudom. Ez egy rejtély. (nevet) Várakozás közben tenned kell valamit az életeddel! Úgyhogy akár a procedúrát is végezheted.

      SG: Nincs előre meghatározva, hogy csinálni fogunk valamit, vagy sem? (R: Ez jobb, mint gyomokat huzigálni.)

      SH: Ki determinálja, hogy mi az, amit csinálni fogunk?

      R: Senki. Nem létezik determinátor. Van egy terminátor, az Arnold Schwarzenegger. (a tanítványok nevetnek) De senki nem determinál semmit. Nézd, ne gondolj ezekre a dolgokra! Mindig azon kell gondolkodnod, hogy „Honnét jön az én, aki ezekre a dolgokra gondol?” Ez a fontos kérdés. És amikor az mondod magadnak, hogy ez egy rejtély, akkor automatikusan keletkezni fog egy tér. És megint, a teret üdvösségnek, örömnek, boldogságnak, békének, Énnek fogod kezdeni érezni. És tudni fogod. És tudni fogod, hogy tudod.

      SF: Ne harcolj vele! (nevet) Néha George csak sétál az utcán, és minden ok nélkül olyan magasan száll, és csak egyetlen módon tudom megmagyarázni magamnak, hogy azt mondom neki, nem drogozok, ez csak úgy van. (R: Tenned kell valami jót!) Néha csak ülök az ágyban, ez csak csupa szórakozás, és felveszek egy halálosan komoly, tudálékos arcot, és halálos komolyan megkérdezem, hogy „Mi ez a szórakozás?” és érkezik a válasz, hogy „Élvezet”, és felveszek egy tüntető arcot, és megkérdem, „Miféle élvezet?”, és megint azt mondta, hogy „Csak az Énemként való lét.”

      R: Hallod ezt, Jay? Egész nap az ágyban van, ahogy te. (nevetés) (SL: Mi volt az?) Nem, Jay-nek problémát jelent az ágyból való felkelés. (SL: Ó.) (nevetés) Nincs vele semmi baj. Semmi baj nincs semmivel. Minden jól van.

      SG: Mindig a lelkiismereted követésének a kliséje. Amikor azt hallom, úgy érzem, hogy valamit rosszul csinálok, amint ezt a hangot jönni hallom, és megkérdezem, hogy „És honnét jött az a hang?” És az még az énből, a lelkiismeretből. Lelkiismeret igazából nem létezik. Kövesd a lelkiismeretedet! (R: Ez olyan, mint hogy nem létezik ördög.) Igen. (R: A lelkiismeret olyan valami, amit te állítottál elő.)

      SK: Az ember a fejben. (R: Mi?) Az ember a fejben. (R: Ó, igen.)

      SG: A jó gondolatok és a rossz gondolatok ugyanarról a helyről jönnek.

      R: Semmilyen helyről. Úgyhogy az az út, ami van.

      SL: Robert, mindez szeretet? (R: Persze, mondhatod azt.) Mondhatod azt? Igen, viccelődök. (nevet) (R: Attól függ, mit értesz szeretet alatt. Milyen szeretetet?)

      SG: Azt jelenti, amikor azt a szót használod, hogy Isten a szeretet. Sosem jutottam el a biztos megértéséig.

      R: Nos, ez valami olyan, amit a bibliából tanulsz meg. De valójában senki nem érti, hogy mit jelent. Isten, szeretet, valóság, tudatosság, abszolút, ezek mind szinonimák. De fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy „Mi jelentenek számomra ezek a kifejezések? Ki hallja ezeket a kifejezéseket? Én.” És menj vissza teljesen az énhez, és menj végig ugyanazon a procedúrán!

      SL: Miközben ma gyakoroltam felmerült a kifejezés, hogy „Ez mind szeretet”, és igazán úgy éreztem, hogy így van, milyen messzire vezethet az? Mint egy rózsa, egy ’57-es chevrolet és az atombomba, ez mind szeretet?

      R: Tehát nem igazán érzed, mert az atombombával és a chevrolettel kapcsolatban még tanácstalan vagy. (SL: Kínos, hogy ezt mondom, de rendben van. Rendben van?) Minden rendben van. (SL: Minden rendben van. Vagyis az atombomba rendben van?) Nem arra kérlek, hogy fogadd el ezt. Arra kérlek, hogy fedezd fel te magad! Igen rendben. De ne vakon fogadd el! (SL: Nem fogom.) Te magad fedezd fel! Ne nekem higgy, miért tennéd? Te magad fedezd fel!

      SF: Vagyis, Robert, annyi tennivaló maradt mindössze, hogy rejtélyben élve fogadd el a tudatlanságodat, és gyakorold az önkutatást? (R: Igen.) Ez az, úgy értem, hogy minden más csupa időpocsékolás?

      R: Mondhatod azt, persze, igen. (nevetés) Igazad van. Gondolj a ma csináltakra, hogy az micsoda időpocsékolás volt! Dühbe gurultunk, kijöttünk a sodrunkból, nem kaptuk meg az utunkat, és dühösek lettünk valakire, vagy amikor gondoltunk valamire, ami haragra gerjesztett bennünket! Vagy reagáltunk valakire. Gondolj a mai napra, csupán a mai napra! Az egész elpocsékolt időre. Egész nap szappanoperákat nézel. Gondolj bele, hogyan pazaroltad az idődet!

      SL: Lehet, hogy amíg az idejét pazarolja valaki, ahogyan mondod, lehet, hogy a technikát gyakorolja, miközben mi még az időnket is pazaroljuk. Azon töprengek, ki sétál végig az utcán, ki nyitja ki az ajtót, ki mossa meg a salátát?

      R: Ezt is lehet, de ez nehezebb. A kezdőknek különösen, mert a salátára többet fogsz gondolni, mint az önmegvalósításra. Bele fogsz keveredni a feladatodba. (SL: Éppen ellenkezőleg, amikor azt mondtad az előbb, hogy a test gondját fogja viselni önmagának, jól éreztem magamat tőle, de ma, a test valóban kinyitotta a hűtőszekrényt, és összetörte a fokhagymát.) A tested összetörte a fokhagymát? (SL: Uh-uh.) Úgy érted, hogy a testeddel összetörted a fokhagymát? (nevetés) (S: Ez egy nagyon festői elképzelés, Robert.) (nevet) Én csak azt látom, ahogy... (SL: Ahogy szőlőkön tapodok, vagy csak bevetem magam a fokhagyma ellen. (nevet) De ez van, ugyebár. A test valóban gondot visel magára? Mindig azt teszi. (SL: És mi meg tudjuk azt figyelni?) Igen. (SL: És a megfigyelés jó?) Ha tudod csinálni, jó.

      (szalag szünet)

      SF: Ha egy naplementét nézel, az csak bevonz téged valahogy, ráadásul anélkül, hogy gondolkodnál róla. Mi volna az?

      R: Az a naplementébe való gondolkodás nélküli bevonzás volna. (nevetés) Az egy érdekes állapot lenne. (SF: Ó, oké.) De az a te elmédből jön.

      SL: A nyelveken szólás az micsoda? Van vele valamilyen kapcsolatod a te állapotodban?

      R: Hány nyelven kell szólni? (nevetés) (SL: Nem, hallottam, ahogy beszélik az emberek, a keresztények szerint ez Isten ajándéka, és egy Istennel, és mindezzel való kapcsolat.) Nos, érezzék jól magukat! Hadd szóljanak nyelveken! Hagyd őket békén! (SL: Azon töprengtem, van-e valami közük ehhez a boldogsághoz.) Nincs. (SL: Valamifajta verbális boldogság.) Nincs. Miért, ha te boldog lennél, nyelveken akarnál szólni? Hallgatni akarnál, és nyugodtan maradni akarnál. (nevetés) Ez igazán vicces. Látod, hogy egy Dnyání sétál az utcán lefelé bla-bla-bla-bla-bla. (a tanítványok nevetnek) Hagyd békén a világot! Az emberek hadd tegyék, amit tenniük kell! Mindenféle emberek vannak a világon, akik mindenféle dolgokat cselekszenek. Hadd legyenek! Csak szeresd őket, és hagyd őket békén, és tedd, amit tenned kell!

      SL: Nos, nekem még hullámvasutazáshoz meg ilyenekhez van kedvem, és ha az egy olyan keményebb hullámvasutazás lenne, szívesen megtudnám, hogy milyen az.

      R: Nos, akármit érzel, hogy tenned kell, akkor tenned kell. (a tanítványok nevetnek) Nézd, ez nem az a fajta szatszang, ahol szabályokat és előírásokat adok nektek, és azt mondom, „Ezt megteheted, de azt nem teheted meg. Azt megteheted, de azt nem kell megtenned.” Ha úgy érzed, hogy meg kell tenned valamit, tedd meg, amíg el nem érkezik az idő, amikor soha többé nem kell megtenned! Ha gyakorlod ezt a procedúrát, le fogsz lassulni. Más szóval, minél többet gyakorolsz, annál boldogabb válsz. Azt a boldogságot a világ nem tudja megadni neked. Miért akarnál a világba keveredni? Te magad válsz boldogsággá!

      SL: Sok dolog maradt fenn abból az időből, amikor gyerekek voltunk, és azt a vidámságot érezzük, és ha nem igazán értjük az igazi békét...

      R: Hát persze. Amíg ember vagy, tapasztalni fogod mindezeket. Semmi baj ezzel, de én arról beszélek, hogy ahogy ezt a fajta procedúrát követed, és kezdesz egyre magasabbra és magasabbra fejlődni, egyre jobban és jobban el fogod engedni a világot. Mert rá fogsz ébredni, hogy a világ nem adhat neked igazi boldogságot. Nem számít, mit szerzel. Az mind mulandó. (SL: Vagyis a szerzés teher?) Vagyis, ha adni akarnék neked egy millió dollárt, nem fogadnád el, mert teher? (SL: Hát, dolgokról beszélünk.) (nevetés) Az dolog. (SL: Tudom, hogy ez egy hipotetikus kérdés.)

      SR: A dolgok nagyszerűek, úgyhogy élni fogok velük. (R: A dolgok nagyszerűek?) Élvezem a dolgokat.

      SL: Igen, de... (R: Semmi új nincs.) ...amikor fiatalabb voltam sok örömet találtam a dolgokban, és sok dolog van a birtokomban, és most keresztülmegyek rajtuk, és ráébredek, hogy sok időt vesz el attól, amit valóban csinálni akarok, rendezni, összeválogatni őket, leporolni őket.

      R: Tehát megszerzed az érzést, és azon a módon teszed. Nem mondom, hogy fel kell adni egy dolgot. Amit élvezel, azt élvezd! De ahogy az imént mondtad, ahogy spirituálisan felnősz, azok a dolgok nem szórakoztatnak többé. Már nem nyújtanak neked élvezetet. De ne vedd magadra! Ne mondd, hogy „Kifejezéstelen arcot kell vágnom”, és nem kell élveznem az életet! Amit élvezel, azt élvezd! Tedd, amit teszel, amíg el nem érkezik az idő, hogy már nem kell tenned!

      SR: Robert, tudod volt egy érzésem, ha jól fogalmazok, mintha egy hídon átkelve közelítenék e felé az állapot felé, és van egy rettenetes érzésem, hogy amikor a végére érek, ezt az űrt fogom elérni. Egy üres űrt, ami majdnem porhoz hasonló. Ahol semmi nincs. És attól tartok, ha abban a pillanatban az útra nézek, amit leírsz, nem látszik végül csodás helynek, mert még nem tapasztaltam meg. Miközben a világon tapasztalt összes dologról tudom, hogy milyenek, és meg tudom azokat érinteni, és el tudom azokat dobni, és keresztül tudok rajtuk menni. És el tudom dobni, és...

      R: Mégis történnek veled olyan dolgok, amiket nem kedvelsz. Mindenféle tapasztalaton keresztülmész. Kell lennie valami másnak, ami állandó, és ami létezik. (SR: Egyre világosabban értem, de tényleg.) Akkor mindössze annyi a tennivalód, hogy gyakorolod a procedúrát, és meglátod, hogy mi történik, és figyelsz. Vagy eljössz a szatszangra, ahogy most is, és figyeled, ami történik, ahogy a hetek telnek! Majd meglátod, mi történik veled. A történések automatikusak lesznek.

      SR: Azt hiszem, meg akarok nyugodni, hogy érted, hogy egy hozzám hasonló személy sokra tartja a néptapasztalatot. Azt a közmegegyezést, miszerint egy dolgokkal bíró anyagi világot látunk, és a másik valamiféle rejtély. És valóban elérkezni ahhoz, és biztosnak lenni, hogy az ott a szilárd talaj (nem nevezheted szilárd talajnak) de ott van ez a hozzáállás. (R: És még csak biztos sem lehetsz.) (nevetés) ...én csak biztos akarok lenni abban, hogy érted, hogy az a sok entitás odakint, akinek nincs biztos alapja arról, hogy mire kell számítani, amikor ezt keresztülviszed.

      R: Természetesen, nézd, ezért kell, hogy a legtöbb embernek bejusson ilyen dolgokba, ami a szőnyeg, amit ki kell alóluk húzni. Szembesülniük kell valamilyen negatív tapasztalattal az életben, és akkor felkelnek, és felteszik maguknak a kérdést, hogy „Miről szól valójában ez az élet?” és olyan tanításokba keverednek, mint ez. De a legtöbben viszonylagos boldogságban élnek a világban, a karma miatt természetesen, és azt gondolják, hogy ez a boldogság folytatódni fog. De biztosíthatlak, hogy nem fog folytatódni. Meg kell állnia valahol, és el kell kezdened megtapasztalni az ellentétet. Mert minden fenthez van egy lent, minden előréhez van egy hátra. Mert minden előre irányuló erőhöz van egy ugyanakkora hátra irányú erő, ahogy a sugárhajtású repülőgépek esetében. Ez az egész kettősség. És mindenki megtapasztalja a kettősséget némelykor.

      A világ mulandó, és ha bennragadsz a világban, mindig csalódott leszel. És lehetnek még, mondjuk örömteli időid is egész életedben a karma miatt. El fog jönni az idő, hogy öreg leszel, 90-95 éves, és beteg és szenilis és béna, mint Reagan elnök, akkor majd mit fogsz csinálni? Kiábrándulttá fogsz válni, és azt fogod mondani, hogy egész életemben boldog voltam. Most az ágyamból sem tudok felkelni. Fürdetni és etetni kell, és gondoskodni kell rólam, mi történt? Teljesen kiábrándult leszel. Miért nem keresel, és válsz szabaddá most? Miért nem teszed a fő céloddá a szabaddá és megszabadulttá válást? Kérdezd meg magadat, „Miért nem?”

      SK: Miért lassulnak le úgy a dolgok? (a tanítványok nevetnek) Közömbössé válnak a külső világ iránt, és elveszítik a lelkesedésüket a spirituális gyakorlatok iránt. (R: Nos, lehet, hogy apátia.) M-hm. (R: Apátia lehet, mert...) Mi van, ha a meditáció állapotából következik, ami nem válik változóvá, mint minden egyéb, amit az ember csinál?

      R: Akkor nyilván téves pályán vagy. Talán túl sokat gyakorolsz. Úgyhogy fel kell tenned magadnak a kérdést, „Kihez jönnek ezek az érzések? Miért vannak ezek az érzéseim? Honnét jöttek azok?” Kutass magadban! (SK: Az érzéseket?) Az apátia érzéseit. (SK: Nem tudom, hogy apátia-e, csodálkoznék.) Nos, bármi lehet. Nem kell tudnod, hogy mi az, csak kérdezd magadat, hogy „Kihez jönnek, és miért?” És valami történni fog.

      SK: Azon gondolkodom, amit kérdezek is, hogy adjál gyakorlati tanácsot valakinek, és ha annyira kapcsolódik diszciplínához, a diszciplína fontos valami?

      R: Adjak gyakorlati tanácsot? (SK: Igen.) Nem, én nagyon gyakorlatiatlan vagyok. Nem tudok gyakorlati tanácsot adni. (SK: Egyszer már adtál nekem egy nagyon gyakorlati tanácsot.) Ez úgy tűnik, hogy gyakorlati. (nevetés) A gyakorlati tanácsnak mindig az a vége, hogy fedezd fel, ki vagy te. Ez a leggyakorlatibb tanács, amit adni tudok. És néha beszélgetni is fogok veled azon felül, és olyanokat mondok neked, amit te gyakorlatinak nevezel. De végül mindig azt mondom, hogy „Fedezd fel igaz természetedet, fedezd fel Énedet!”

      SK: Más szóval, ha túl erősen fújom az orromat, és ezért az orromból állandóan folyik a vér, és egy megfigyelésből származó gyakorlati tanácsot ad valaki, azt mondja, hogy „Túl erősen fújod az orrod.” (R: Ó, emlékszem arra, igen.) Ez az, amiért az orrod vérzik, és ne tedd ezt. Tehát ugyanígy a valakinek adott gyakorlati tanácsban lehet valamilyen változtatás vagy ilyesmi, és úgy dönt, hogy megszünteti, akármilyen diszciplínája van, gyakorlati szempontból a diszciplína fontos az ember életében. (R: Egyesek számára. Ha fontosnak gondolod, folytasd!) Csak az ember életének diszciplínájára gondolok.

      R: Bizonyos szempontból igazad van. Értsd meg, ez nagyon paradox. Bizonyos szempontból igazad van, de egyes embereknek ez nem fontos. Mindenki különböző. De mindig az önkutatáshoz térünk vissza. Ha megkérdezed magadat, hogy „Kinek van szüksége diszciplínára? És miért?” fel fogod ismerni, hogy igaz Énednek soha semmilyen diszciplínára nem volt szüksége, mert már ébren vagy. (SK: Akkor mi ennek a lelkesedésnek az életre vonatkozó tapasztalata egyáltalán?) Ennek a tapasztalata lehet az életre vonatkozó lelkesedés, de te vissza fogsz menni a testedbe. (SK: Igen.) Ha a testednek lelkesednie kell az élet iránt, akkor fog, és mindent meg fog tenni, amit megtennie kell. De mindig tudatában leszel, hogy nem vagy az. Annak semmi köze hozzád. (SK: Ez egyenesen arra a pontra hozza azt. Ha az ember nyugalmat tapasztal bizonyos mértékben, az nem tűnik bármi másnál fontosabbnak?) Énként, tudatosságként fogod tapasztalni. De a tested még megy, és teszi a dolgát. (SK: Ha a testnek nincs tennivalója, akkor nem fog tenni semmit?) Így van. (SK: És ha annak a történése folytatódik egy anyagi módon, akkor változások következnek be. Mivel változások következnek be, és az embernek pénzt kell keresnie esetleg, vagy valami, akkor egy szituációba kényszerül, amiben az embernek különböző módon kell válaszolnia.) Újra nem, nincs más út. Ha kutatod, hogy „Kinek történnek ezek a dolgok”, a helyes dolog fog történni. A helyes cselekedet fog történni az életedben. (SK: Ó, de az embernek nem kellene erre várnia.) Nos, ez attól függ, mit feltételezett tenned. Nem kell tenned vele semmit. (SK: Oké. Azon töprengek, hogy rejt-e csapdát a hátradőlés és várakozás procedúrája? Megtörténni a ... kívül…) Ha nem feltételezett annak a megtétele, nem, ki mondta neked, hogy tedd azt? (S: Nos...)

      (szalag szünet, majd Robert folytatja)

      R: ...teszed, aztán kutasd, „Ki a cselekvő?” és nézd meg, hogy fogsz-e hátradőlni és várni! És ha az feltételezett, hogy hátradőlj, és várj, még kérdéseid sem lesznek, mert olyan üdvösségben és olyan boldog leszel, hogy nem fogsz tudni azzal törődni, amit a tested csinál.

      (szalag szünet)

      R: ...jó dolgok. A tested gondját fogja viselni önmagának. (S: Amikor minden azzal kapcsolatos érintettség megszűnt?) De neked semmi közöd ahhoz. Nézd, az „érintettség nélküliségre” még csak ne is gondolj, mindezeket a dolgokat az elméd meséli neked. Az elméd mindenbe belekapaszkodik, amit mondok. Nem létezik olyan dolog, mint „érintettség nélküli”. Az én a gondodat fogja viselni. Az én az életed. Az a szubsztanciád. Az Isten. Az a tudatosság. Az az Én-vagyok. Mindig gondoskodni fog rólad, ne félj. Bíznod kell benne! Add át magadat az énnek, és hagyd, hogy az én gondját viselje mindennek!

      Ez olyan, mint a csomagod szállítása a vonaton. Vinnéd a csomagodat a fejeden, és viselnél nehéz terhet? Amikor be tudod tenni azt egy fülkébe, és hagyni, hogy a vonat a céljához szállítson. Mialatt a csomag a fülkében van. Így Jay, amit most csinálsz az, hogy a csomagodat a fejeden viszed. (SK: A vonatban, miközben az mozog.) A vonatban. A vonat Isten. Vagyis add át a poggyászodat Istennek! Add át a terheidet Istennek! (SK: Most nincsenek terheim.) És el fogsz jutni a te... (SK: Az egyedüli terhem...)

      (szalag szünet)

      R: Ha az énre, a forrásra fókuszálsz. Mindig a forrásra, és nem kell túl sokat gondolkodni. A forrás, a forrás gondoskodni fog rólad. Isten. A forrás mindig gondoskodni fog rólad, ha rá gondolsz. Istenre kell gondolnod, és Isten gondolni fog rád, úgymond.

      SF: Robert, mi a véleményed a reményről a … kontextusában... (R: A reményről?) Igen, az önkutatás gyakorlatával való összefüggésben. (R: Remény, mi iránti remény?) (nevetés) Az önkutatást gyakorló ember többnyire gondol valamit a túlnanról. Amikor te magad magyarázol arról, hogy mi történhet, és ami történhet, az valami csodálatos lehet. Az növeli a reményt.

      R: Nem, elmondtam, mi történhet. (SF: Igen.) A reményről nem beszéltem. (SF: Amikor hallják az emberek, megérthetik...) Ó, értem, mire gondolsz. (SF: ...Hogy van valami reményteli.) Ó, értem. (SF: Ez a kérdésem.) Igen. Nos, ha gondolnod kell valamire, jó dolgokra gondolj! Gondold azt, hogy valami csodálatos fog történni veled előbb vagy utóbb. Az jó. Nincs vele semmi baj. (SF: Rendben.) Jobb, mintha azt gondolnád, hogy valami rossz fog történni. Tehát miközben gyakorolsz, gondold azt, hogy egy napon szabad leszel! Egy napon az én felébredett lesz, mint ebben a pillanatban, és kapaszkodj abba!

      SR: Robert, arra is gondolok, hogy milyen fontos a jó társaság, ha jó társaságnak akarod azt nevezni. Egyesek azt gondolják ezzel kapcsolatban, hogy van egy barátom a szórakoztatóiparban, akinek saját showja van, és akárhányszor körülötte vagyok, egy egész valóságot ad elő, ami olyan valami, amivel harcolni próbálok megint. Nem kellene harcolni vele, de ez eléggé elkeserítő számomra, és annyira fontos olyan emberekkel maradni, akiknek az értékrendje ugyanaz, akik a megvalósulás megtalálása felé haladnak.

      R: Akkor miért vagy ekörül a személy körül? (SR: Nos, egyrészt ő a legszórakoztatóbb, és legélvezetesebb ember, akit a humor szempontjából ismerek, ami egy apró világi öröm csupán. A világi örömnek egy fajtája.) Amíg azt hiszed, hogy szórakozol és mókázol azzal az emberrel, addig folytasd! (SR: Csupán annak tekinted?) És dolgozz a procedúrán! (SR: Igen, értem.) És az egész jól fog alakulni. Erre gondoltam, amikor korábban azt mondtam, hogy „Ne hagyj fel a dolgokkal!” Folytasd, ahol vagy, és dolgozz magadon! És aztán amit el kell vetned, az magától elvetésre fog kerülni.

      SK: A karma teszi valójában lehetetlenné a feladását valami olyannak, amit nem tudsz, mert karmikusan még tenned kell? (R: Igen.)

      R: Igen. Mindig minden magától fog kialakulni. Neked semmi közöd ahhoz. (SG: Csak szerepjáték.) Nem, még csak szerepet sem játszol. A szerep fog játszani téged. Amikor azt mondod, hogy „Játszom a szerepemet”, az olyan, mint kapni egy eljátszandó szerepet.

      SH: Igen, mint a „Ki vagyok én?” (R: Igen.) (nevet)

      SG: Épp olvastam valamit egy hirdetésben. Eléggé felszabadító, és ugyanakkor ijesztő is valamelyest. Mi volt az: Ha nincs közöm születéshez, és nincs közöm halálhoz, akkor elgondolkodom, hogy a kettő között zajló valamihez van-e közöm. (R: Ez jó.) Felszabadít, de ugyanakkor olyan, mint a feladás, felment az alól, hogy tegyek valamit egyáltalán.

      R: Nos, ha fizikailag teszed, az rossz. De ha csak úgy jön hozzád, és nagyszerűen érzed magad tőle, akkor jó. (SG: Nos, amit érzek, az vonzott egy földi síkon, de az elmémben mindez kritika és összehasonlítás, és megítélés, és...) Menj, és kutass önmagadban! Tedd fel magadnak a kérdéseket, hogy „Kihez jön ez? Ki érzi ezt?” (SG: De ez olyan kényszeredettnek látszik.) De tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Miért csinálom ezt? Kinek kell ezt csinálnia? Kihez jön ez?” Meg fogsz lepődni azon, ami történik.

      Bocsánat, ki kell mennem a fürdőszobába. Amiről most beszélek. Ki kell mennem fürdőszobába. Nem kérdezem meg magamat, „Kinek kell a fürdőszobába mennie?” Nem tagadom magamat, csupán spontán csinálom. (nevetés) Még csak nem is gondolkodom róla, mert a test az, aki gondját viseli önmagának, nekem semmi közöm hozzá... (szünet a szalagon) ...A testnek a megjelenése teszi azokat a dolgokat természetesen. Az egész megjelenésből én csupán egy átlagos fickó vagyok, de tudom, hogy semmi közöm ahhoz.

      SR: Ez olyan, mint az elme, amely azt mondja, ha abbahagyod az ellenőrzést, meg minden, akkor valami baj lesz, és az egyetlen teendő az, hogy kiküszöbölni mindazt, és minden rendben lesz.

      R: Igen, ez az, amire gondoltam, „Bíznunk kell Istenben. Mindezt át kell adnunk Istennek.” Aki semmi más, mint Éned.

      SG: Ez az önátadás folyamata. Ez az, amiről korábban beszéltél, erről a folyamatról?

      R: Igen, az önátadás folyamatáról. Mivel amikor azt mondod, hogy „Ez egy rejtély”, abbahagyod a gondolkodást, feladod az egészet. Megadod magad, csöndes és nyugodt vagy. Amikor elméd csöndessé és nyugodttá válik, akkor átadtad magadat Istennek.

      SF: Az „ez egy rejtély” ugyanaz, mint a „nem tudom”. (R: Igen.) Akkor megnyitod magadat. (R: Igen.)

      SR: Robert, korábban kérdeztem tőled, hogy megértette-e a rejtélyt valaki? Még az sem számít, hogy milyen állapotot érsz el, vagy azt mondanád, hogy amikor valamilyen állapotot elérsz, nem számít, az csak eltűnik?

      R: A rejtély eltűnik, minden eltűnik. (SR: Vagyis a válasz a rejtélyre az, hogy...) Nincs válasz, mert minden üresség, tudatosság. Minden tiszta boldogság. (SR: Megrémülök, hogy az ember nem tudhatja, vagy nem élheti át azt.) Ne tedd! Nos, kihez jön a rémület? Kihez jön a rémület? Kérdezd meg magadat! Kié a rémület? És az el fog tűnni. Kérdezd magadat mindig! Igaz Éned miatt nem létezik olyan szó, hogy rémület. A rémület a testé és az egóé.

      SG: Nem úgy tűnik, hogy képes lennék azt túlhaladni.

      R: Idáig. Holnap is van nap. De én mindig mondom neked, hogy ne írd le magadat! Ne gondold, hogy ostoba vagy, illetve, hogy valami baj van veled, illetve hogy nem juthatsz messzire. Csak vidd, ahogy jön, és folytasd a procedúrát! Ez a sebésszé váláshoz hasonló. Amíg jobbat nem kapsz, addig halottakon dolgozol. (a tanítványok nevetnek)

      (szalag szünet)

      SR: ...az ismeretlen. Csak hinnem kell, hogy mind rendben lesz.

      R: Oklevelet akarsz tőlem? (SR: Az legalább segítene rajtam. Az csupán hit, hogy ez az egész jól fog sikerülni.) Fedezd fel te magad, ne higgy nekem! Mi lenne, ha én egy szélhámos volnék, és ezek közül a dolgok közül semmi sem volna igaz, ha az egészet csak kitaláltam volna? (SR: Az jó.) Fedezd fel te magad!

      SF: Van egy kérdésem magamhoz. Meg akartam tudni, hogy mi a legnagyobb félelem. És arra a következtetésre jutottam, hogy az egyetlen út… a legnagyobb félelem az, hogy teljesen megszűnök létezni. Van ennél nagyobb félelem? (R: Nincs.) Egyszer Santa Monica-ba hajtottam, és vezetés közben nem érdekelt, hogy ez a test megszűnik létezni, abban a pillanatban, egyáltalán nem érdekelt. Abban a pillanatban.

      (szalag sérülés)

      R: ...Élete utolsó három vagy négy éve rettenetes fájdalomban telt. Reumája és rákja volt. Úgyhogy, ha akkor láttad volna őt, és nem értetted volna ezt a tanítást, azt mondtad volna, hogy „Ki akarja követni ezt az utat?” Ha láttad volna őt, amikor beteg volt, és nem érted a tanítást, azt gondoltad volna magadban, hogy „Ki akar követni ilyesmit? Ki akar lesoványodni? Miért kellene hinnem neki egyáltalán?” Mert te azt akarod, hogy élénk és erős és boldog és egészséges legyen. Az egy megjelenés, és a megjelenések változnak. Azt nehéz megmagyarázni. Amikor valakit kínok között látsz, azonnal segítened kell. Amíg el nem jutsz a megértés fázisába, és akkor még többet is fogsz segíteni.

      Itt egy jó példa: Ma a bank felé vettem a sétát, és egy kutyát elütött egy autó. És a kutya ott feküdt az út közepén. Nem döglött meg, hanem vonyított a fájdalomtól. Néhányan odamentek, és én átsétáltam és figyeltem, figyeltem és együtt éreztem a kutyával. Egy nagy szeretetet, egy nagy részvétet éreztem a kutya iránt. De akárcsak egy csoda, egy autó húzódott félre, és egy állatorvos volt, és megtapintotta a kutyát, és azt mondta, hogy a kutyának van egy törött bordája. És bekötözte a kutyát, és kórházba vitte. Mi a tanulsága ennek a történetnek? Elfelejtettem. A kutya tudatosság, és minden jól van.

      SY: Ha nem járt volna arra az állatorvos, kórházba vitted volna a kutyát?

      R: Voltak ott mások, hogy a gondját viseljék. Ha lehetőségem lett volna, megtettem volna. (SY: Figyelmeztetsz?) Az nem az én dolgom, én nem olyan módon gondolkodom. Csak ott kell segíteni, ahol a legjobban tudok.

      (Szalag szünet. A felvétel egy tanítvány kérdésével folytatódik.)

      SL: ... lehet, hogy összegyűjtötte mások karmáját?

      R: Lehet, talán. (SL: Mi az?) Nem gondolom azt, hogy beteg volt. Ő soha nem halt meg. (SL: Robert, egy másik szinten a rák volna a magyarázata?) Lehetséges. De én nem úgy látom. Ezekben a dolgokban nincs rák, nincs halál, és nincs szenvedés. (SL: Akkor Ramana Maharshi nem létezik.) Személyként nem.

      SK: Akkor ebben a szobában mindenkinek éppen annyit segítesz, mint amennyit a kutyának segítettél?

      R: Persze, fogalmazhatsz így, mivel csak egy van.

      (Szalag szünet. A felvétel újraindul, de nem ugyanott, ahol félbeszakadt.)

      R: ...Nem, az kettősség. Valakit gyógyítani kell, senki nem létezik, hogy gyógyítani kelljen. Senki nem létezik, hogy gyógyítani kelljen, és ő soha nem távozott el sehová. Ő ugyanaz volt testtel illetve a nélkül. (SL: Ha senki sem létezik, hogy beteg legyen, akkor ki volt ő?) Kinek a számára? A te számodra. (SK: És még csak nem is a te számodra. Csak olyan valaki számára, aki elmondta neked, hogy ő volt. Ő láthatott vagy nem láthatott valamit a megjelenés szintjén.) Minden jól van.

      SR: Az egész arra egyszerűsödik, hogy milyen valóságosnak akarjuk ezt az ébrenléti állapotot.

      R: Nos, valójában nem mondhatod ezt, mert annak semmi köze hozzád. A tested és az elméd fogják annak gondját viselni a számodra. Ezért az egyetlen megváltás a testtől és az elmétől való megszabadulás. (SH: Amiket sosem birtokoltál mindenekelőtt.) Valóban. (SR: Úgy értem, a szabadság az nem abban az ébrenléti állapotban van, amiben vagyok?) Nem látlak téged semmilyen ébrenléti állapotban egyáltalán. Nem úgy látlak, mintha éber vagy nem nem-éber lennél vagy aludnál. Éppen úgy látlak, ahogy te látsz engem, tudatosságként, egységként, nincs különbség.

      SG: Összes érzékelésem szerint senki nincs, aki csinálna nekem akármit. Senki nincs itt?

      R: Valóban. (SG: Ami folyik, az az én saját kis teremtésem?) Pontosan. (SG: Semmi nem történik?) Így van. (SG: Odakinn?) Igen. Minden az elmédnek a kiáradása. (SG: Félelmetes.) Nem, gyönyörű. (SG: Bizonyos tekintetben gyönyörű, de ugyanakkor rémisztő.) (nevet) Ki rémül meg? Kérdezd meg magadtól, „Ki fél?”

      SR: Bobnak a velünk való részvétel tudást eredményezhet. Ezzel a kicsi testtel, ami ebben a szobában üldögél, úgy tűnik, hogy kérdéseket fogadsz és válaszolsz azokra, ami valamiféle valóság alapú egyetértés.

      R: Ezt teszem? Nekem semmivel nem kell egyetértenem. Csupán megerősítem, hogy valóság vagy. Hogy végső egység vagy. A tiszta tudatosság. Megerősítem azt. Az összes többi a te ügyed. (SH: Alleluja.) (nevet) Maradjunk még csöndben néhány pillanatra!

      (hosszú csönd, aztán a felvétel hirtelen újra indul, ahogy Robert folytatja)

      R: ...az üzenetrögzítőt. Szeretném megköszönni neked. Kb. két héttel ezelőtt (nagyon sok telefonhívást kapok). Úgyhogy azt mondtam Énemnek, „Én, szükséged van egy telefonos üzenetrögzítőre.” Ma UPS jön, hoznak egyet számomra. Van egy olcsó hely, lent Chicago-ban. Felhívtam őket, és közöltem velük, hogy én nem rendeltem ilyet. Ők azt mondták, hogy „minden ki van fizetve”. Úgyhogy most csak csatlakoznom kell hozzá.

      (felvétel vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Szeptember 11)
Megtekintések száma: 335 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]