Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Fogja javítani az emberségemet a szádhana? - 53. átirat

Fogja javítani az emberségemet a szádhana?

53. átirat
1991. március 24.

    Robert: Biztosíthatlak benneteket, esküt tehetek rá, hogy nem vagytok a test-elme jelenség. Biztosíthatlak benneteket, esküt tehetek rá, hogy nem vagytok a cselekvő. Nem számít, mi tűnik létezni, az nincs. Nem számít, mit tapasztaltok, nem számít min mentek keresztül spirituálisan, fizikailag vagy másként, az nem a veletek kapcsolatos igazság.
    A veletek kapcsolatos igazság abszolút valóság, parabrahman, szat-csit-ánanda, tiszta tudat, végső egység. Ez az, ami vagytok.
    Miért nem hisztek nekem?
    Egy törékeny testnek gondolod magad, ami talán hetven, nyolcvan év, mire keresztülmegy a világon, és aztán azzal vége a számodra, de nem így van. Nem vagy a test, egyáltalán. A test még csak nem is létezik. Létezni tűnik. Személyes énként tűnik létezni. A személyes én kutatásának eredményeként úgy fogod találni, hogy nem létezik se test, se elme, se világ, se problémák, se Isten, se univerzum. Te az vagy!
    Az abszolút tudatosság vagy, ami soha nem született, és soha nem tud meghalni. Az abszolút tudatosság vagy, ami mindig volt, és mindig lesz, ami ugyanaz tegnap, ma és holnap.
    Fedezd fel, ki vagy te! Ne függj a világtól a fennmaradásodért, a fenntartásodért! Hanem merülj mélyen befelé, mélyebbre, mint amilyen mélyen voltál azelőtt! Mélyen befelé, egyre mélyebbre, és mélyebbre, és látni fogod az igazságot, hogy mindenütt jelenvalóság vagy. Tiszta tudatosság vagy. Ez a veled kapcsolatos igazság, és nincs másik igazság. Fogadd el, legyél az!
    Van egy kérdés, amit az emberek folyton föltesznek nekem. Ebből a csoportból való emberek, azelőtt sosem látott emberek hívnak telefonon, olyan emberek, akikkel összefutunk a parkban, hajléktalan emberek, idegenek, szerencsétlen emberek, mindenféle nemzetiségű emberek. Amit kérdeznek tőlem, ez: Ahogy az átma vicsárát, az önkutatást gyakorlom, a folyamat során fog fejlődni az emberségem? Más szóval, azt akarják tudni, hogy miközben ezt a szádhanát, vagy az én vagyok meditációt, vagy az önkutatást végzik, ami hetekig, hónapokig, évekig is tarthat, fog-e a személyes életük javulni. Ha betegek, egészségessé fognak-e válni, ha szegények, gazdagokká fognak-e válni, ha boldogtalanok, békéssé fognak-e válni, és így tovább.
    Az én válaszom erre az, hogy először mondd meg nekem, mit értesz alatta, amikor azt mondod, „Fog-e javulni az emberséged?” Mit értesz ez alatt? És a válasz ez: jobb emberré válást értek alatta. Azt, hogy jobb álláshoz jutok. Hogy képessé válok egy új autó megvásárlására. Hogy képessé válok az engem felfaló ráktól való megszabadulásra. Hogy olyan társaságot, társat kapok, aki megfelel a gondolkodásmódomnak. Hogy mindezek a dolgok fognak történni, amíg gyakorolok.
    Erről fogunk beszélgetni egy kicsit.
    A kérdés vélelmezi, hogy emberi lény vagy, és hogy emberségedet kívánod fejleszteni. Amit valójában teszel az, hogy egódat építed, erőtejesebbé téve azt. Mi az emberi lény, először is?
    Ha megnéznél egy emberi lényt egy elektronikus mikroszkóp alatt, valami nagyon érdekeset találnál. Molekulák milliárdjait látnád, és ha még mélyebbre néznél, atomok trillióit találnád, amelyek a molekulákat alkotják. Teret látnál az atomok között. Ha olyan kicsi lennél, mint egy atom, a molekulák közötti tér a bolygók, a Föld és a Mars, a Föld és a Jupiter, a Föld és a Nap közötti térrel volna ekvivalens. A bolygók között szintén tér van. A tér tudatosság. És a testben lévő tér szintén tudatosság.
    Amit elmondani próbálok az, hogy egyetlen tér létezik, és te vagy a tér. A tested folyékony állapotú. A tested nem az, aminek gondolod. Csupán számunkra tűnik szilárdnak. Éppen úgy, ahogy minden más dolog ezen a földön, a szék, a rádió, a pokróc, a fal. Ezek a dolgok szilárdnak tűnnek, de nem azok. Ami a testedet a falhoz viszonyítva meghatározza, az az atomoknak a mozgása. Hogy milyen gyorsan, vagy milyen lassan mozognak. A test atomjai meghatározott sebességgel mozognak. Testté válnak.
    De megint, ha megnézed, amiről beszélek, valójában tér vagy. Nem a test vagy, mert az atomok közötti tér nagyobb, több, mint maguk az atomok. És a tér kiterjedtté válik, a tér egészét elfoglalva. Mi van a tér mögött? Mi okozza a teret? Mi a szubsztrátuma a térnek? Te, a te valódi természeted, az abszolút valóság. Tehát, tudod, hogy nem az vagy, aminek lenni látszol. Valamilyen nem létező javításával való próbálkozás szenvedést hoz létre. Mivel a valóság helyett a megjelenéssel azonosulsz. Mindaddig, amíg a megjelenéssel azonosulsz, mindenféle életkörülményeken, mindenféle tapasztalatokon mész keresztül. És megpróbálod javítani az életkörülményeidet, úgymond.
    Az idődet pazarolod, mivel ebben a világban tapasztalnod kell mindkét oldalát az érmének. Emberi körülményeid javítása során előbb-utóbb történik valami, hogy az érem másik oldalának a megtapasztalását is fejleszthesd. Minden föntre létezik egy lent, minden előlre létezik egy hátul.
    Akkor ki vagy te? Ki az, aki javítani akarja a körülményeit? Az első dolog, amit meg kellene kérdezned önmagadtól. Ki akarja javítani az emberi körülményeket? És a válasz mindig az, hogy én. Akkor „Ki vagyok én? Mi a forrása az egónak, amely javítani kívánja az emberi körülményeket?”
    Ahogy keresni kezded a forrást, úgy fogod találni, hogy az ego eltűnik. Ahogy fel kezded ismerni az igazságot önmagadról, hogy nem vagy a test-elme, nem vagy a cselekvő, boldogság következik. Ez a boldogság teljesen magától jön, felismerésed eredményeképpen, hogy nem vagy a test-elme. De te még mindig azt kérdezed, hogy „Ha nem vagyok megvalósult, akkor miért nem tudok teljesen harmonikus életet élni az illúziómban?”
    Ez lehetetlen. Mindennek, ami születik, úgymond, halnia kell. Amint megszületsz, elkezdesz meghalni. De mi történik veled, amilyen mértékben kezded megismerni az igazságot, olyan mértékben kezdesz túllépni az úgynevezett emberi állapoton.
    Más szóval, a tested még mindig lehet rákos, és többé semmivel nem próbálod azt gyógyítani. Egyszerűen azonosulsz a valósággal. Amilyen mértékben azonosulsz a valósággal, olyan mértékben nem érzed többé a testet rákosnak.
    Tehát, más emberek számára lehet, hogy rákosnak tűnsz, lehet, hogy rossz állapotban lévőnek tűnsz. Ramana Maharsihoz hasonlóan, a teste elhagyása előtt, úgymond. Ráma Krisnához és sok máshoz hasonlóan. Az emberek egy hanyatló testet látnak, de a Bölcsnek nincs teste, ami hanyatlásnak induljon. Neki éppen, hogy nincsen teste. A test nem létezik a számára. Ez a probléma, mert amikor erről beszélek, tudom, sokan összezavarodtok.
    Hogy lehet ott senki, amikor látom? Tedd föl magadnak a kérdést, „Ki lát? Mi az, amit látsz?” Szegénységet látsz, emberrel szembeni emberi embertelenséget látsz, ezt látod, és azt látod. A látót, aki lát, meg kell haladni! Muszáj léteznie egy látónak, hogy lássa ezeket a dolgokat! Amikor megkérdezed, hogy „Ki a látó?”, a látó és a látott objektum egyaránt láthatólag beleoldódik a semmiségbe, ahonnét jöttek. Ez azt jelenti, hogy nem kéne elfogadnod, amit látsz.
    A világ hadd forogjon, az emberek hadd menjenek keresztül a karmájukon, hagyd a dolgokat békén! A magasabb erő hadd viselje gondját a világnak és az univerzumnak, de te azonosulj a valódi Énnel! Az Énnel, ami a mindenütt jelenvalóság. Az Énnel, ami a legfelsőbb hatalom. Tudd, hogy te vagy az! Nem vagy többé korlátozott személyiség. Nem vagy többé gyarló ember, aki meghal rákban, vagy hiányt, illetve korlátozást tapasztal, vagy boldogságot, emberi boldogságot tapasztal, vagy vibráló egészséget tapasztal.
    Még Arnold Schwarzenegger is le fog soványodni. Hihet a testében, de ahogy öregszik, úgy válik egyre gyengébbé. Minden edzőteremmel azonosulva töltött ideje kárba fog veszni. Amikor szabaddá is válhatott volna, és azonosulhatott volna a valósággal.
    Senki nem él örökké. Semmilyen szituáció nem marad örökké ugyanaz. Ebben a világban minden úgy ér véget, ahogyan megjelenik. Mindennek van kezdete, közepe és vége. De te nem az vagy, neked ahhoz a képhez semmi közöd. Te halhatatlan vagy, nirvána vagy.
    Még ma el kell kezdened abbahagyni a megjelenések fölötti ítélkezést! Minél inkább érezni kezded ezt, annál kevesebbet beszélsz. Mert minden beszéd arról szól. A világról és emberekről és dolgokról való beszéd kivételével. Gondolj bele, mennyit beszéltél, mióta megszülettél! Kezdted a mamával, a papával, és bővítetted a szókészletedet. Azt gondoltad, valami nagyszerűt viszel végbe, de az idődet pazaroltad. Minél több szót ismersz, annál nagyobb az ego. Minél kevesebb szót ismersz, annál közelebb vagy az Énhez.
    Mit kellene mondania az Énnek, kihez kellene beszélnie, önmagához? Az Én önmagát tartalmazó tudatosság. Tudatában van önmagának, ő maga a mindenütt jelenvalóság. Úgyhogy, kihez beszéljen, önmagához? Ő a tökéletes boldogság tudatosság. Szóra nincs szükséged, csupán nézésre, érintésre, pillantásra van szükséged.
    Mégis azt kérded, „Hogy tehetnék így? Meg kell dolgoznom a megélhetésért, ennem kell, meg kell keresnem a kenyeremet és a vajamat, muszáj beszélnem!” Ne aggódj a részletek miatt! Ha önmagadba merülsz, és időd zömét az én vagyokra gondolásra, az önkutatás gyakorlására fordítod, a részletek önmaguktól ki fognak dolgozódni. Nem szabad azt hinned, hogy az élet összes részletének kidolgozása rajtad áll!
    Létezik egy magasabb hatalom, ami tudja, hogy tested megjelenésének hol feltételezett lennie, és milyen munkát feltételezett végeznie. Bízz abban a hatalomban! Egy napon meg fogod tudni, hogy a hatalom semmi más, mint... te magad. Az a hatalom az Éned. De addig bízz a hatalomban! Én ezt a hatalmat úgy szeretem nevezni, hogy „Az áramlat, amely ismeri az utat.” Ez egy gyönyörű hatalom, egyedül szeretetet ismer. Azt akarja, hogy a szeretet élő megtestesülésévé válj. Azt akarja, hogy összeolvadj vele.
    Amíg azonosulsz a világgal, soha nem ismerheted a valóságot. Amíg azonosulsz a személyes éneddel, az által, hogy mindig azt mondod, hogy én érzek, én érzem magam sérültnek, én érzem magam mérgesnek, én érzem magam betegnek, én érzem magam lehangoltnak, én érzem magam boldognak, mert valaki adott nekem valamit, én érzem magam jól, mert érvényt szereztem az akaratomnak. Annak az énnek mennie kell! Az egész világ, az egész univerzum, az emberek, helyek és dolgok, az énhez kapcsolódnak. Ha követed az ént a forrásba, az egész univerzum el fog tűnni.
    És felmerül a kérdés, hogy „Mi lesz akkor? Ha az univerzum eltűnik, kint leszek a világűrben? Zavart leszek?” Ez egy paradoxon. Az univerzum eltűnik, és te mégis az univerzumban létezel. A tested továbbra is menni fog a dolga után, de te nem fogsz többé azonosulni a testeddel. Még csak érezni sem fogod, hogy a testben vagy. Hanem úgy fogod érezni, hogy a test benned van. Egy gigantikus filmvászonhoz hasonlónak fogod magad érezni. Ahol e föld összes részlete, a fák, a növények, a virágok, a bogarak, a gyilkosok, a szeretők, mind a filmvászonra vannak vetítve. Azok a filmvásznon vannak, és te vagy a filmvászon. A filmvászon nem azokban van.
    Úgyhogy, helytelen azt mondani, hogy „Isten bennem van.” A test - aminek hiszed magad - van Istenben, és a tudatosságban. Éppen úgy, ahogy az iskolatáblára rajzolt test. De a táblára rajzolt test nem a tábla. A tábla önmagát tartalmazza, és dolgokat rajzolhatsz a táblára, és letörölheted azokat, és új dolgokat rajzolhatsz a táblára, és letörölheted azokat. Ami olyan, mint életről életre, tapasztalatról tapasztalatra menni.
    Az univerzum egésze a tudatosságra van filmeződve. Amikor identitást változtatsz, és azonosulsz a tudatossággal, minden eltűnik. Mégis folytatod a tapasztalást, nem egóként, hanem mint az Én. És mit tapasztalsz? Tiszta tudatosságot. Tudatában vagy az igazságnak, a valóságnak. Tested továbbra is a világban tartózkodik, csinálva mindent, amiért idejött, de te nem leszel a tested.
    Megint, ez egy paradoxon, mivel a testednek látszol, de nem vagy a tested. A tiszta boldogság, maradéktalan öröm és boldogság élő megtestesülésévé válsz. A világ nem tud többé becsapni, vagy összezavarni. Mély halhatatlanság érzés fog eltölteni. Szavak nélkül fogod tudni, hogy senki nem hal meg, mivel senki nem született. Szavak nélkül fogd érteni és felismerni, hogy az univerzumot nem jellemzi okság. Soha semmi nem hívta életre. Semmiféle okkal nem rendelkezik.
    Ha semmiféle okkal nem rendelkezik, kérdezd meg újra, „Honnét jött?” És a válasz az, hogy sehonnét. Hipnózishoz hasonlatos. Hipnotizálva vagy, hogy valóságosnak higgy valamit, ami nem az, és az valóságos számodra, amikor a hipnotikus transzból kijössz, a felébredt világhoz tartozol megint, és az igazinak tűnt valami eltávozik. Tehát, ez van ezzel a világgal, igazinak tűnik, mégis álomhoz hasonló. Fölébredsz, és az álom véget ér. Halálhozó álmodból való fölébredésedkor a test-elme, a cselekvő ideája szintén véget ér.
    Most, gyakorlati ez a tanítás? Gyakorlati igaz természeted kutatása? Persze, gyakorlati. Emlékezz, az önkutatás gyakorlásával, és az igazsághoz közel kerüléssel nem válsz teherré a társadalom számára! Sok ember mégis azt gondolja, hogy mindennap otthon fognak maradni, és csupán meditálni fognak. Ismételten emlékeztetlek, hogy ez nem így működik. Ha aktívnak kell lenned, akkor aktív leszel. Ha nem kell aktívnak lenned, nem számít, mennyire próbálsz aktív lenni, semmit nem fogsz tudni csinálni.
    Megint, ne foglalkozz részletekkel! Egyszerűen gyakorolj mindennap! Legyél tudatos mindennap! Lásd, ki válik frusztrálttá, ki érzi magát mellőzöttnek, ki sérülékeny, lásd, ki próbál fölé nőni valaki másnak, lásd, ki versenyez másokkal, lásd, ki vagy te! Fedezd fel az igazságot! Válj szabaddá!
    Csodálatos dolog felismerni, hogy valódi természeted parabrahman. Tudatosságon túli, szavakon és gondolatokon túli, mindenféle emberi tapasztalatokon túli. Ez az, ahogyan békét hozol a világba. Nem békeszlogenekkel, vagy demonstrációkkal, hanem megvalósulttá válással, fölébredéssel. Akkor a tudatosságod automatikusan kiterjed, és az emberek megérzik, és automatikusan ők is befelé kezdenek fordulni. Kezdetben ezekkel a dolgokkal semmiképpen ne törődj!
    Amikor fölébredsz, akkor majd meg fogod látni, akarsz-e békét hozni ebbe a világba, mert nem viccelek veled, nem létezik világ, amibe békét kellene hozni. Mi mind a két oldalról nézzük a dolgokat. Amikor még hiszel az emberségedben, jótetteket akarsz véghezvinni, békét akarsz hozni a világba, egy jobb, élhetőbb világgá akarod tenni ezt a világot, de minél tovább haladsz az igazságban, annál inkább válsz önmegvalósítottá, annál inkább látod, hogy „Én vagyok a világ. Mindez az Én, és én vagyok az.” És egy csodálatos életet élsz.
    Megint, ez a reggel azonnal, ébredéskor kezdődik. Kísérelj meg mindent, hogy a tudatosságnak a fölébredésen, alváson és álmodáson túli negyedik állapotát meglásd! A negyedik állapot az alvás és az ébrenlét között van. Próbáld meg ott elkapni magad!
    Az emberek azt mondják nekem, hogy próbálkoznak, és mégsem tudnak. Ha folyamatosan próbálkozol, sikerülni fog. Az a hely az, ahol nincsenek gondolatok. Egy olyan hely, ahol nincs semmiféle gondolkodás. Az a csöndes hely, az a boldogság tudatosság. Mielőtt az ego megjelenne, és piszkos munkáját végezni kezdené. Épp, mielőtt az én fölébredne, kérdezd meg magadtól, „Honnét jött az én? Mi volt a forrása? Ki vagyok én?” És az elalvás előtti utolsó dolgod ugyanez. Amikor az összes gondolat leáll, és elaludni készülsz, kapd el magadat abban az állapotban, és kérdezd meg, „Hová megy az én? Az én eltűnni látszik, ahogy elalszom. Hová tűnik? Mi a forrása?” És mégis, miközben alszol, miközben álmodsz, miközben ébren vagy, létezni tűnik egy másik én, amely megfigyelője alvásodnak, ébrenlétednek, és álmodásodnak. Az a valódi én, az a tudatosság.
    Valójában egyetlen egy én létezik, de amíg a testtel azonosulsz, az egy személyes énnek tűnik. Ahogy elkezdesz tudatában lenni a magasabb énnek, a személyes én egyszerűen eltűnik, mert valójában soha nem létezett. És a nagy én lép működésbe, ami tiszta tudatosság.
     (a hangfelvétel megszakad)
    Úgy fogod találni, hogy valami nagyon érdekes történik veled. Minden ok nélkül egyre boldogabbá és boldogabbá válsz. Félelmeid megszűnnek. Múltad semmivé válik. Az új ember megszületett. Minden bűn szertefoszlik. Fölébredtél. Próbáld ki, működik!
    Mi itt egy nagy boldog család vagyunk. Bizonyára van mit mondanod, vagy kérdezned, nyugodtan tedd meg!
    SU: Robert, ha halhatatlanok vagyunk, miért választottuk a halhatatlanság koncepcióit, amelyeket én a testiben és létezési állapotunkban találom meg, miért választottuk ennek az életnek ezt a halálos, ijesztő részét, mit mondasz erről?
    R: Sosem választottad. Fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy „Ki kiválasztott?”, és fel fogod fedezni, hogy az én, amiről azt gondolod, hogy választott, nem létezik. Soha nem választottad, hogy halandó legyél. Halandóságod valójában nem létezik. Létezni tűnik, személyes-énként. Ahogy a személyes-ént követed a forrásba, úgy fogod találni, hogy a halandó soha nem kezdődik, és a halandó soha nem végződik. Halandó egyáltalán nem létezik.
    SU: Tehát nem létezik halandó? (R: Nem.) Vagyis halhatatlanok vagyunk?
    R: Halhatatlan vagy. Természeted szerint halandónak tűnsz. Ez olyan, mintha egy mozifilmet néznél, és a vásznon különböző képek sokféleségét látnád. Amik eltakarják a filmvásznat. A mozivászon létezéséről sejtelmed sincs, de a képeket a vászon miatt látod. És ha a képet megragadni próbálod, a filmvásznat fogod megragadni.
    Így van ez velünk. Halandó vagyunk ráfilmezve a tudatosságra, és halandóként jelenünk meg. Mindez része a nagy illúziónak. Ez az, amit májának nevezünk. Létezni tűnik, de nem létezik. Amikor fölébredsz, rá fogsz ébredni, hogy sosem volt olyan idő, amikor születtél volna. És sosem lesz olyan idő, amikor megszűnsz létezni. Vagyis, a halandó hamis. Egy megjelenés.
    SC: Lehetséges, hogy ha az ember tesz néhány dolgot, mint amilyenekről beszéltem, és körülvesz bennünket egy páncél, és a páncél be tud szakadni, és meglátjuk igazi Énünket?
    R: Az általad kifejtett módszerrel csak eddig tudsz elmenni. A teljes út megtételéhez önkutatásra van szükség. A személytől is, aki lélegzik, meg a lélegzettől is meg kell szabadulnod. Mind a kettő része a hamis azonosulásnak. Az általad kifejtett légzéstechnikák a fizikai állapotodat javítják, halandóként jobban érezd magad tőlük, de ami azt illeti, az eltávozik. A tőle való igazi elszakadás érdekében fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy „Ki lélegzik? Ki jobb halandó? Ki egészséges?” Az ego az, szabadulj meg az egótól, és szabad leszel, és örömmel teli, és boldog! (SC: Tudod, ahogyan beszélsz, és ez igaz, és számtalanszor hallgattam, éppen olyan, mint a falnak dobott labda, visszapattan. A labda nem hatol át a falon.) Amit látsz, azt kapod. Tehát, ha azt látod, hogy a dolgod visszajön, és ez azt teszi, vess véget a látásnak! Menj túl a látáson! Fedezd fel, ki a látó, és mi a látott, ezek mindketten ugyanazok. A látó és a látott ugyanazok. Menj rajtuk túl!
    SC: Ez majdnem olyan, mint... Tudom, én beszélek, de ez majdnem olyan, mintha görögül beszélnél hozzám, abban az értelemben. Hacsak nem érted a görögöt, az nem jelent semmit.)
    R: Nem, ez egy kicsit más. (nevetés) Egyszerűen kutatnod kell magadban, „Ki nem érti?” Ez mindig visszatér hozzád, „Ki nem érti? Én nem értem. Ki ez az én, aki nem érti? Honnét jön? Ki hozta létre? Honnét származik? Csak akkor tűnik származni, amikor reggel kinyitom a szemeimet, és az én elkezdi a működését. Tehát, mi annak a forrása?” Ahogy azonosulsz a forrással, az én el fog enyészni, és te szabad leszel.
    SC: Veled hogyan történt?
    R: Nos, ez egy történet a négyes számú leckében. (SC: Úgy értem, fokozatos volt?) Nem. (SC: Vagy ahhoz hasonló, vagy... (pattint az ujjaival))
    R: A középiskola alatt az iskolában ültem, 14 éves voltam, amikor egy teszten dolgoztam. Rövidíteni fogom a történetet. Teljesen hirtelen úgy találtam, hogy elenyészek, hogy beleolvadok a tudatosságba, nem testként, hanem mint a tiszta tudat maga. A testem beleolvadt, ahogyan elolvadt, de soha nem mentem sehová, nem volt semmilyen változás. Mint tudatosság átláttam, hogy nem létezik test. Semmilyen test nem létezik. Egyedül a tudatosság maga létezik, ami tiszta tudatként fejezi ki önmagát. Nem tudom, meddig tartott, de a következő dolog, amire emlékszem az volt, hogy a tanár rázogat, és az a tapasztalat soha nem hagyott el engem. (SC: Nem volt olyan előkészítés, mint amit mi csinálunk, csak váratlanul megtörtént, úgy értem...) Csak váratlanul megtörtént.
    SS: Számomra nem tűnik létezőnek a mozivászon.
    R: Nem létezik mozivászon, de mivel... (SU: Mozivászon.) Mozivászon, egyetértek veled. Nem létezik mozivászon, nem létezik tudatosság, nem létezik önmegvalósítás, nem létezik valóság. Akkor csak csönd létezik. Tehát, ha nem létezik mozivászon, akkor nem léteznek szavak. Ezeknek a dolgoknak az elmagyarázásához illusztrációkra és szavakra van szükségünk. De igazad van, nem létezik mozivászon.
    SN: Robert, habár az önkutatás egy nagyon haladó állapot, az embernek meg kellene állapodnia a koncentrációban, mielőtt hatékonnyá válna. Vagyis, amikor azt mondod, hogy meg kell találnod az ént, időzz az énben, kövesd azt a forrásába. Az én megtalálásához egyhegyűségre van szükség, és ennek nehézsége esetén hasznos dolog dzsapát végezni, hogy a koncentrációt megpróbáld elérni, sőt, még meg is találni az ént, és kutatni ... kutatást végezni?
    R: Ez az ember érettségén múlik. Nem mindenki tudja végezni az önkutatást, igazad van. A következő legjobb dologként azt lehet csinálni, hogy maradéktalanul és teljesen átadni magad Istennek. Add át egódat, életedet, adj át mindent Istennek! Ne legyen saját akaratod! És ezenközben gyakorolhatod a dzsapát, a mantrákat. Amik segíteni fognak az elme egyhegyűvé tételében, és előkészítenek téged az önkutatásra. De most, valamennyi figyelem által, amit az önkutatáson tudsz tartani, megtudhatod magadról, honnét jössz. Ha ez túlságosan nehéz egy kissé, ne aggódj miatta, add át magadat teljesen! Add át magadat teljesen, ezt mindenki meg tudja tenni, tud bhajanokat énekelni, mantrázni. Ha őszinte vagy, akármit teszel, a következő lépéshez fogsz vezettetni. Az áram, amely ismeri az utat, gondodat fogja viselni, ha hű vagy Énedhez.
    SN: A tanúság és az önkutatás között szintén nincs különbség?
    R: Ó, igen. Az önkutatás nem tanúság. A tanúság nagyon jó, segít. Tanújává válni a gondolataidnak, a nélkül hogy megváltoztatni próbálnád őket, tanújává válni mindennek. De amikor az önkutatást gyakorlod, tedd föl a kérdést, „Ki a tanú?” A tanú még mindig az énhez kötődik. A tanúnak végül távoznia kell, és aztán tiszta tudatosság van jelen. (SN: Úgy látszik, a tanúságban a gondolatok még jönnek és mennek, de ha a kutatás során eljutsz az énben időzésnek abba az állapotába, ott a gondolkodás majdnem megszűnik, ott egyedül az én vagyokság létezik.) Amikor az énben időzöl, akkor az én vagyokság vagy maga. Amikor a gondolataidat figyeled, akkor még az ego vagy.
    SH: Vagyis, a gondolatoknak jönniük kell, és teljesen meg kell szűnniük, mielőtt az a lépés bekövetkezhetne?
    R: A gondolatoknak teljesen meg kell szűnniük. Nincs senki, aki megmaradt, hogy gondolkodjon. Sehonnan nem merülnek fel gondolatok. És nincs hely, ahová a gondolatok mennek. Csak úgy megszűnnek, mintha soha nem is léteztek volna, először is. (SH: Ami igaz.) Igen.
    SS: De meg fognak jelenni megint?
    R: Kinek fognak megint megjelenni? (SS: A tudatosságnak, gondolom.) A tudatosságnak nem jelenhetnek meg gondolatok. (SS: Akkor kinek jelennek meg?) Senkinek. (SS: Senkinek, de ahogy mondom, de kijönnek ebből a tudatosságból, megkapják, és aztán kijönnek.) Nem jönnek ki tudatosságból. (SS: Azok a tudatosság.) A tudatosság önmagát tartalmazza. Igazából semmi nem jöhet ki a tudatosságból. (SS: Önmagát tartalmazza, az az én, az az ego?) Nem, az én-vagyokként tartalmazza önmagát, nem egóként. (SS: Az minden.) Az ego egy illúzió. Az ego sosem létezett. A tudatosság nem hozhat létre egót. (SS: Hogyan merült fel? Ha tudatossággá válsz, és… és csöndben maradsz. A csönd véget ér, és úgy tűnik, hogy ezek a gondolatok megjelennek. Csak úgy megjelennek.) Ha a valódi csöndben vagy, akkor nem fognak megjelenni gondolatok. (SS: Soha?) Soha. Azok spontának lesznek csupán. Meg fognak jelenni, a testi funkcióid fenntartása érdekében. (SS: De akkor is jelen vannak, ha spontának?) Csak a testet tartják működésben. De az egyáltalán nem létezik. Az egy illúzió.
    SC: Tehozzád jönnek gondolatok?
    R: Ahogy funkcionálok, úgy tűnik, jönnek gondolatok. Felemelem a kezem, beszélek. Eszem. Vagyis gondolatok vannak jelen, cselekszik azokat a dolgokat, de nem mennek messzibb az orromnál.
    SH: Miért engeded őket olyan messzire? (R: Nem engedem.) Jó. (a tanítványok nevetnek)
    R: Nem vagyok az. De ez az, ami történni látszik. Tudok ülni itt, és el tudom mondani nektek, hogy nincs testem, még akkor sincs, ha láttok engem. Nem létezik elme, és még a test megjelenése sem létezik. Mégis azt mondjátok nekem, hogy „Nem, tévedsz, látom azt, így igazinak kell lennie.” De ha a „látom azt” mondásakor elkapod magad. Meg fogod találni a tettest, ami az én. Én látom azt. Tudd meg, ki az én, ami látja a testet! A test és az én egymáshoz kötöttek. Ha megszabadulsz az egyiktől, a másiktól is megszabadulsz.
    Lásd az életet optikai illúzióként! Menjünk vissza az ég kék illusztrációjára! Felnézel az égre, és azt mondod, „micsoda gyönyörű kék”. Nem ma. De ha vizsgálódsz, rá fogsz jönni, hogy nem létezik ég, és nem létezik kék. Ez egy optikai illúzió.
    Olyan, mint a kígyó a kötélben, ami egy másik illusztráció. Ha sötétben vagy, és egy kötelet látsz, ami fel van tekerve, kígyónak fogod gondolni, és ijedtté fogsz válni, és halálosan rémültté fogsz válni. De amikor felkapcsolod a villanyt, látni fogod, hogy az csupán egy kötél. Amikor ezt felfedezed, soha többé nem tudnak becsapni megint.
    SS: De az kötél volt?
    R: Kötél volt, de kígyó nem volt. (SS: De kötél volt, vagy nem láttad a kígyót?) (a tanítványok nevetnek) A kötelet kígyónak gondoltad, de miután megvizsgáltad, felfedezted, hogy nem kígyó, csupán kötél. Tehát, ugyanezen példa alapján, azt gondolod, hogy a test vagyok, de vizsgálódás révén, amikor a villany fel van a tudatosságodban kapcsolva, látni fogod, hogy nem létezik test. Egyedül tudatosság létezik. Soha nem létezett test. (SS: Honnét jön a kötél? A kötél az Én? Honnét jött a kötél?) A kötél csupán illusztráció, a kötél csak úgy ott van. A kötél, értsd meg, egyesek számára kígyónak tűnik, és megijeszti őket. Tehát, tested és ügyeid ijesztőnek tűnnek időnként, de az olyan csupán, mint a kígyó, nem létezik, az egy kötél. Tiszta tudatosság vagy, és ragyogó vagy, és csillogó vagy.
    SE: Mi van, ha kötélnek gondolod, és valójában kígyó? (a tanítványok nevetnek)
    R: Nos, kaptál egy problémát?
    SH: Akkor meghalsz. (nevetés) (R: Akkor tényleg dolgoznod kell önmagadon.)
    SY: Ha az ég kék valójában egy illúzió, miért osztozunk mindnyájan ugyanazon az illúzión? Miért nem látjuk az eget, a különböző emberek különböző színekben látják az eget?
    R: Ez olyan, mint azt kérdezni, hogy miért nem ugyanazt az álmot álmodjuk mindannyian. Egyénileg álmodunk. Nincs két ember, aki ugyanazt álmodná. Éppen így, nincs két ember, aki ugyanazt a dolgot ugyanúgy látná. Azt, hogy az ég kék, más módon látod. De együttesen azt látjuk, hogy az ég kék. Ezt nevezzük a nagy illúziónak. Mindnyájan ugyanabból az egységből, ugyanabból az illúzióból jövünk. Egyetlen egy létezik. Nem létezik sok. Így az emberiség kollektív tudatossága, úgy tűnik, ugyanazt a dolgot látja, mert ugyanabból a zsákból jön elő. Amikor lerombolod az illúziót, többé nem látod a hamis eget, a valóságot látod. Többé nem látod magad emberi lényként. Az univerzumként látod magad, és az ég, a hold, a csillagok magadon belül foglalnak helyet.
    SY: Mi az, amikor látsz valamit, ami ténylegesen változtatja az alakját, a szemed előtt, mint a személyek feje. Például nézed egy személy fejét, és az valami ősivé alakulhat, olyanná, mint egy másik ősi személy, és különböző formákká, alakokká és színekké alakulhat?
    R: Ez azt jelenti, hogy túl sok vettél be az LSD-ből. (hangos nevetés) (SY: Nem, LSD nélkül, mindenféle drog nélkül értem.) Nos, az agyad kicsit vetemedetté vált valahogy, (ismét nevetés) amitől ezeket a különféle dolgokat látod. Az idea nem az, hogy ezeket a dolgokat kell látni. Sok oka lehet, hallucinációk, túl sok gondolkodás. Sok oka miatt láthatjuk a dolgokat változóknak, és a formákat változóknak. De az igazság az, hogy ezen túl kell lépnünk, és fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy „Kihez jön ez? Ki látja ezeket a dolgokat?” Ez az egész része a személyes énnek. Minden, amiről beszélünk, része a személyes énnek. Formák, emberek, helyek, dolgok, okkult látomások, asztrológia, számmisztika, ez mind része a személyes énnek. Amíg a drámába vagyunk ragadva, karmikus okokból újra, meg újra ismételnünk kell, ezért jelenik meg. Amíg a személyes éntől meg nem szabadulunk, és az Énné nem válunk. Szóval mindezek a dolgok, látomások, álmok, mind részei a személyes énnek.
    SF: Robert, a kötél és a kígyó példázatában, hogyan magyarázod abban a kontextusban, hogyan magyarázod a kötelet?
    R: A kötél a valóságnak egy szemléltetése. (SF: Mint az Én, vagy valami...?) Mint valóság, mint az Én. A kötél létezik, de a kígyó nem. (SF: Uh-huh. Rendben.) Tehát amikor a kígyót látod, megijedsz, de amikor felkapcsolod a villanyt, vagyis fölébredsz a tudatosságban, látod a kötelet. Látod önmagadat, úgy, ahogyan vagy, tiszta, színtiszta tudatosságként. Tehát a kötél az Ént illusztrálja. (SF: Rendben. Tehát, ha nem ismerjük az Ént, akkor valójában az egy misztérium?) Amikor nem ismered, az Én csakugyan misztérium. (SF: Amíg többé vagy kevésbé...)
    R: Ha misztériumnak ismered is fel, akkor is a helyes úton vagy. Amikor az a róla való gondolkodásra késztet, azt mondatja neked, hogy „Muszáj, hogy létezzen valami más, mint ami megjelenni látszik. Nem lehet, hogy az van számomra mindössze, ami van. Este aludni menni, reggel felkelni, munkába menni, tévét nézni, kell, hogy valami más is létezzen!” Ez a bölcsesség kezdete. És aztán kérdezni kezded, „Mi ez a valami más? Ki az? Isten? Tudok gondolni Istenre. Ki gondol? Milyen Istenre gondolok? Honnét jönnek ezek a gondolatok?” És egy nap azt fogod mondani, hogy „Én gondolom őket. Nahát, ez elképesztő. Mindezeket a gondolatokat, amiket kerestem, hogy honnét jönnek, az én gondolja. Ennélfogva, az én eliminálása esetén a többi gondolat is távozni fog, én pedig szabad leszek.” Így életed hátralevő részét önkutatással, az én eliminálásával töltöd.
    SG: Tehát, Robert, az egész mindenség egy teljesen felfúvódott hallucináció. Ez az, amit tapasztalunk. Ha tudod, hogy hallucináció, eltávolít téged, kimozgat belőle? (R: Igen, persze.) Olyan a minősége, mint LSD utáni életnek, de nem tudsz egészen kiszállni az utazásból? De tudod, hogy valahogy...
    R: ...kell lennie válasznak. (SG: Igen, de ez eléggé valószerűtlen.) És a válasz mindig magadon belül van. És, ha mélyen vizsgálódsz magadon belül, a válasz jönni fog.
    SC: Épp az jutott eszembe, hogy mi a helyzet ezekkel a fent Tibetben élő szerzetesekkel, ugyanazt a dolgot csinálják, önkutatást végeznek? Meditációban ülve, szigorú életet élve? Ez az indítékuk?
    R: Attól függ, melyik szektához tartoznak, és hogy mit csinálnak. Sejtelmem sincs róla, hogy mit csinálnak odafent. (SC: Úgy értem, nem csak Tibetben, hanem Indiában, és világszerte.) Nem szükséges monostorba menni. Mivelhogy magaddal kell vinned önmagadat. És ha most nem tudsz igazi Énedre gondolni, rosszabb lesz, amikor monostorba mész. (SC: Nem arra gondoltam, nem azokra az emberekre gondoltam, akik azokban a monostorokban élnek.) Ki tudja, honnét jönnek, valószínűleg mind Playboyt olvasnak. (a tanítványok nevetnek) (SC: Ez nagy!) Elképzelésünk sincs róla, hogy mit csinálnak. Feledkezz el róluk! (nevetés) Azt fedezd fel, amit te csinálsz!
    SK: Robert, úgy tűnik, hogy az önkutatás gyakorlatában a gondolatok más spektrummal bírnak, ott véletlen gondolatok, és nagyon túlfűtött érzelmi gondolatok vannak, harag például, és olyan dolgok talán, amelyek nagyon érzékelés közeliek. Mint amikor önkutatást végzése közben egy hangos, fülsiketítő zaj van a közeledben, és szemantikai észlelések vannak, fájdalom a testben, például. Azokat lényegében ugyanazon a módon kell kezelni, ami az önkutatást illeti?
    R: Mindent ugyanazon a módon kell kezelni. (SK: De ugyanolyan típusú dolognak tűnik, csak a tapasztalás különbözik valahogy?) Az egész az énhez kapcsolódik. A különbözőség az elmédben van. (SK: Tehát, amikor azok közül a dolgok közül bomlasztóbbnak tűnik néhány, amikor önkutatást végzel, és amikor azok folytatódnak, az a legjobb, amikor tudsz, és valami fog kapni...) A bomlasztás a legjobb tanító, amid valaha lehet, mert a bomlasztás megláttatja veled, hogy meg kell haladnod azt. (SK: Jó, tekintsük legbomlasztóbbnak a fizikai fájdalmat, tehát, te azt mondanád, hogy „Ki vagyok én?”, és aztán az megint ott van. Megint a „Ki vagyok én?”-hez mész?) Nem, fizikai fájdalom esetén azt a kérdést kell feltenned magadnak, hogy „Kihez jön a fájdalom?” Így csináld! „Ki tapasztalja a fájdalmat?” Megint, „Én” tapasztalom.” Aztán kérdezd azt, hogy „Ki vagyok én?” (SK: És az így használ...) Lassan használni fog, persze. (SK: Annyira szorgalmasan, amennyire lehetséges.)
    R: A „Ki vagyok én?” gyakorlása az átlagember valaha felfedezett legnagyobb pszichoterápiája, mivel a „Kihez jön a probléma?” kérdéssel megszabadítja őt az érzelmi problémáktól. És aztán felismered, hogy nem te vagy a probléma, hanem az én. Tehát, honnét jött az én? Sehonnét nem jött, a felismerés az, ami jött. Az soha nem született, semmi nem hozta létre, az egy hazudozó. Akkor szabad vagy.
    SN: De a „Ki vagyok én?” nem egy mentális folyamat?
    R: Nem, és mantra sem, egyszerűen kutatás. Kutatsz. Értsd meg, hogy amikor kutatsz, az elmével történik, hogy egyre gyengébbé és gyengébbé válik, amíg el nem eltűnik! Az elme megsemmisítésének ez az egyetlen módja. A kutatása, és annak felismerése, hogy nem létezik. (SN: Amikor azt mondod, hogy kutatni kell, ez megint egy mentális folyamatnak hangzik.) Nem, egyszerűen elmédre nézel, és megkérdezed, hogy „Kihez jön ez?” Igaz, elmédet használod kicsit az elmétől való megszabaduláshoz. Ez az egyetlen eszköz, amit használnod kell. Amikor az elmédet az elméddel kutatod, az feloldódik, szertefoszlik. Meghaladottá válik. (SN: Igen, de az énben időzés ideája, úgy látszik, más érzéssel jár, mint az én kutatása.) Az énben időzés ugyanaz, mint az én kutatása. Az énben időzöl, vagyis, figyeled az ént. Az énbe kapaszkodsz. A legnagyobb gondossággal nézel az énre. És ahogy állandóan kutatod az ént, követve az én fonalat a forrásába, az én eltűnik.
    SF: Tehát, Robert, van egyfajta sorrendje az önkutatásnak. Először jön a „Ki vagyok én?” Ez az első. Második, hogy a gondolatok lelassulnak, az elme kezd apránként szertefoszlani, vagy eltűnni, és az Énben időzés során megtörténik, vagy nem, de ez nem az én gondom. Én csupán fenntartom az önkutatást, és a legjobb, amit remélni tudok, ha azt remélem, hogy a gondolataim lelassulnak, és az Énben való időzés vagy jön, vagy nem, ez megint nem az én gondom...
    R: Amit mondasz, az igaz. Semmi nem a te gondod. Semmilyen gondodnak nem kellene lennie. (SF: Csak állandóan kérdezem magam, hogy „Ki vagyok én?”) Ez egy valódi radikális tanítás, különbözőképpen történik a különböző emberek esetében. Vannak, akik csupán felteszik a „Kihez jön ez?” kérdést. És egy villanásnyi idő alatt minden eltávozott, és szabadokká váltak. Másoknak végig kell csinálniuk, és tenniük kell, amit mondtál. Ne tedd gyakorlattá az első, második, harmadik, negyedik számozással! (SF: Ó, ez csak egy magyarázatféle.)
    R: Igen, de amikor csinálod, engedd, hogy természetesen jöjjön, ne erőltesd! Például, amikor reagálsz egy körülményre, és elkapod magad, ne erőltess semmit, hogy történjen, vagy, hogy reakció kerüljön kiváltásra! Finoman, nyugodtan figyeld, hogy mi történik, és valami odabenn meg fogja kérdezni, hogy „Ki reagált”, és valami más jönni fog, és válaszolni fog, hogy „én reagáltam”. Azután ki ez az én, aki reagált? Honnét jött? Mi a forrása?” Mindent nyugodtan, finoman csinálj! Lehet, hogy átmész minden lépésen, és lehet, hogy nem mész át minden lépésen. Ne legyen erről semmilyen prekoncepciód! Ne legyenek koncepciók! Egyszerűen engedd, hogy ami történik, az történjen!
    (zenéltek, Mary énekelt)
    R: Sok prashadunk van ma. Ennünk kell, amíg szét nem repedünk. Vannak valamilyen közleményeink? Ed.
    SE: Húsvét, a következő vasárnap húsvét, és hat órakor ide fogunk jönni, bhandarát fogunk tartani. És egy érdekesség azok számára, akik kétséget éreznek időnként, valaki, aki mostanában elkérte Robert beszélgetéseit, Jean Dunn, azt írta... Niszargadatta tanítványa, a „Seeds Of Consciousness” és a „Prior To Consciousness” szerzője, azt mondta, hogy Robert beszélgetései lenyűgözőek, és odaadja azokat a tanítványainak és a barátainak ... ahol él, Vacaville-ben, csak azt gondoltam, hogy talán tudni szerettetek volna erről.
    R: Vacaville nem börtön? (SE: De igen, ott raboskodik.) (nevetés)
    SL: És még egy lista is van az asztalon, amit a bhandarához teszek oda, és ha ráírnátok a neveteket, és hogy mit hoztok, így van egy ötletünk...
    (a hangfelvétel véget ért) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Július 07)
Megtekintések száma: 97 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]