Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Három lényegi kérdés - 24. átirat

Három lényegi kérdés


24. átirat
1990. november 15.

    Robert: A múlt csütörtökön, mi is van ma, csütörtök? A múlt vasárnap. Valaki az énbe kapaszkodásról kérdezett. És én azt mondtam, képzeld el, hogy az én olyan, mint egy kötél, és te kapaszkodsz az énbe, és mész lefelé a kötélen, a kötél forrásáig. Megtalálod a forrását az énnek. És amikor a végéhez érsz, elengeded.

    És valaki említette: „Ó, én tapasztaltam ezt. Belépek az űrbe, és csodásnak érzem, igaz?” Én pedig azt mondtam: „Nem ez, tévedés.” Nem részleteztem, és néhányan felhívtak, és azt kérdezték tőlem: „Miért mondtad, hogy tévedés? Nem az űrt, vagy az ürességet, vagy a nirvánát, vagy az abszolút valóságot akarjuk elérni?”

    Valójában nem akarunk elérni semmit. Csak a többi dolgot akarjuk elengedni, amelyek azt mondják nekünk, hogy van valami, amit el kell érnünk. És amíg azt mondod, hogy: „Megtapasztaltam az űrt.” Ez nevetséges, mert amikor tapasztalod az űrt, az én beleolvadt, és nincs mit tapasztalni. Követed?

    SH: Igen.

    Robert: Amíg azt mondod, hogy: „Tapasztaltam ezt, vagy boldogságot tapasztalok, vagy annyira boldognak érzem magam”, azután nem vagy. Mert az én távozik. (nevet)

    SH: Igen.

    Robert: Az énnek távoznia kell. Ki tudna boldogságot tapasztalni? Nem marad senki, hogy boldogságot tapasztaljon. Senki sem maradt, aki tapasztaljon akármit. Ez kifejezhetetlenné, magyarázaton túlivá válik.

    Aztán feltettek nekem egy másik kérdést ??? Vagyis azt kérdezték: „Nos, mi történik akkor?” És én azt mondtam, hogy emberibbé válsz. Nos, mit értek ezen? A minőségedet, a ragyogó minőségedet, a tündöklő ragyogásodat értem alatta. Mindenütt jelenlévővé válsz. Az univerzummá válsz. Az univerzumot Éned kiáradásaként, Éned kivetítéseként realizálod. Ezt értem emberibb alatt. Szeretetreméltóvá, vidámmá, együtt érzővé válsz. Magától kifejleszted az összes Advaita minőséget. Így emberséged éntelenné válik. Nem gondolod többé, hogy én és enyém. Ami azt illeti, alig gondolkodsz. Csak válsz, és természetesen nincs semmi, amivé válni lehet. Csak Éned maradsz. Az Én az, ami valójában vagy. Az Én vagy, és semmi más nincs.

    Most, az emberek mindig azt akarják az eszközöktől, hogy működjenek, és emiatt mindig visszamegyünk a viszonylagos síkra. Amikor eszközöket adok neked, hogy működjenek, le kell mennünk a viszonylagos szintre, mert a valóságnak nincsenek eszközei. A valóságnak nincs folyamata. A valóságban nem kell meditálnod. Nem kell imádkoznod. Nem kell mantráznod, a valóság az valóság. El tudod képzelni egy imádkozó Istent, kihez imádkozna? Önmagához? El tudsz képzelni egy meditáló Istent? Kihez meditálna? Ezért, amikor ezeket a rituálékat végzed, az úgynevezett emberséged, te valójában nem létezik az, ami a rituálékat végzi. És azért végzed a rituálét, hogy felfedezd, hogy nem létezel.

    Most, adtam az osztálynak három maya mantrát, négy elvet és három járművet. Ha gyakoroljátok ezeket, akkor elég lesz számotokra, mert mindez húsz életre is elegendő. Ma este meg akarok osztani veletek valami mást. De előbb, emlékeztek a négy elvre? Ki emlékszik rájuk? Rátok nézek, mert ti vagytok az újonnan jöttek. (nevetés) Sam és Horat kivételével. (Sam: Én nem vagyok itt? (nevetés))

    SF: Az első, hogy minden az elme kivetítése. A második…

    SK: Az én nem létezik, nem áll fenn, nem született?

    SF: Ó, sohasem születtem, nem létezem, és sohasem fogok meghalni. Úgy értem, az elv az, ami ezt mondja. (nevetés)

    R: Ha nem létezel, akkor mit csinálsz itt? (nevetés)

    SF: A harmadik, hogy nincs én semmiben és senkiben.

    R: Nincs ego, nincs ok. (SF: És a negyedik az, hogy…) Maradjunk még egy kicsit a harmadiknál! (nevet) E azt jelenti, hogy semminek nincs oka. Semminek nincs oka ezen a világon. Soha semmi nem jött létre. Semmi nem úgy jelenik meg, ahogy, ez egy optikai csalódás. Semminek nincs egója, nincs ego. A létezésnek nincs alapja. Mi a negyedik?

    SF: A negyedik, ahhoz, hogy megismerd a nemes igazságot, el kell dobnod a valótlanságot.

    R: Igen. Ahelyett, hogy az önmegvalósítást keresnéd, tagadd azt, ami nem önmegvalósítás. Más szóval nézz a testre, és mondd: „Nem ez”. Az iraki háborúra nézve mondd: „Nem ez”. Bush elnökre nézve mondd: „Nem ez”. És így tovább. Nézel a testedre, a tapasztalataidra, ”Nem ez”. És amikor már mindent tagadtál, ami marad, az a te Éned. Tehát visszafelé megyünk. Nem önmegvalósítottakká próbálunk válni, megpróbáljuk eltávolítani azokat a felhőket, amelyek azt mondják nekünk, amik nem vagyunk, és akkor újra keresztül fogunk ragyogni. Rendben.

    Most a három járműről, amelyekkel keresztülvágsz a szamszára óceánján. Jay.

    SK: Az első a szálfa. (R: Micsoda?) Szálfa. (R: Szálfa? Hogy érted, hogy szálfa?) (nevetés) Mi az első? Egyedül lenni. Az egyedüllét vágya, hogy gyakorolhass. (R: Honnan jött a szálfa?) (nevetés) A szálfa magányos. (R: Ó, értem.) Csak azért mondtam ezt, mert szanszkrit kifejezést akartam használni, ami sohasem adtál nekem. (R: Miért akarsz szanszkrit kifejezést használni?) Nos, először jobban meg akartam ezt érteni, és azt gondoltam, hogy ez a legjobb út, de tényleg. (R: Beszélsz angolul?) (nevetés)

    SH: Kifejezőbb, ha ezt mondom. (nevetés)

    SG: Jobb gyűrűje van ehhez. (nevetés)

    SK: Nem, ez sokkal több ennél. Hogyan írsz le egy szádhu-szanghát vagy szatszangot? (R: Hogy írod le? Csenddel.) Igen, de hogy írod le azok számára, akik meg akarnak érteni valamit? (R: Egyszerű angol nyelven.) Így, hogy szatszang? (R: Persze.) Mi a szatszang? (R: A szatban lenni, a valóságban lenni.) Úgy vélem, hogy különféleképpen is magyarázni vagyunk képesek.

    R: Valójában nem, ha nem beszéljük a szanszkritot, akkor nem tudjuk. Olyan nyelveken kell beszélnünk, ahogyan tudunk. Például oroszul. (nevetés) Oké, szóval az első jármű annak a mély vágya, hogy az idő legnagyobb részében egyedül legyél. Nem, azért, mert magányos akarsz lenni, hanem mert kapcsolódni tudsz. Amikor egymagad vagy, többet tudsz dolgozni önmagadon. Boldognak kellene lenned, amikor egyedül vagy. Magadba tudsz nézni. Több lehetőséged van a végtelenhez kapcsolódni egymagadban, mint amikor emberek között vagy. Ezért a spirituális úton járó ember különösen vágyik arra az időre, amikor egyedül lehet, és valóban mélyen magukba merülhet. És mi a második?

    SK: Nos, tudod, az első, éppen gondolkodtam valamin. Az emberen, aki sokat van egyedül. Aki gyakorol, és sokat van egyedül. Egy másik út talán az, hogy nézd úgy, hogy viszonylagos szinten egyedül vagy a világban. Viszonylagosan mondom, amikor emberekkel vagy, egy viszonylagos szinten egyedül vagy. Úgyhogy nem fogsz rend bejönni vagy érintetté válni az ő feléd irányuló hozzáállása révén stb., illetve nem leszel befolyásolva, de persze abszolút szinten nem vagyunk különbözők. Vagyis mindannyian egyek vagyunk, de viszonylagos szinten az egyedüllét szintén az emberekkel van.

    R: Nos, ez oké, de amikor gyakorolni kezd, a legtöbb embert valójában zavarják a többiek, és amikor egymagukban vannak, többet nyerhetnek belőle. (SK: Vagyis az első jármű a kondicionált gondolkodás?) Nem igazán, de ez igaz a legtöbb ember esetén. (SK: Vagyis a második jármű a szatszang lenne?) Igen. A második jármű egy intenzív vágyakozás, hogy szatszangon legyél, hogy ehhez hasonló találkozón vegyél részt. Egy mély érzés, hogy inkább akard ezt, mint moziba menni, vagy tekézni, vagy autót vezetni hegyről lefelé, vagy bármi mást csinálni. Egy erős vágyat érzel, hogy egy ehhez hasonló osztályba gyere. Ez a mutatója, hogy kinyílik valami a szíved mélyén. Mert valójában arra gondolsz, arra gondolsz, amit a legjobban szeretsz csinálni. Tévézni, képregényeket olvasni, moziba menni, a barátaiddal lógni, az értéktelen barátaiddal. (nevetés) Mit szeretsz igazán csinálni? Légy őszinte önmagadhoz! Ha inkább ilyen szatszangra jönnél, akkor a szíved ki van nyílva, és az nagyszerű. De ne kényszerítsd magad, és ne szedd rá magad! Inkább akkor dolgozz egyedül magadon, és az érzések jönni fognak maguktól. És mi a harmadik?

    SF: A társaiddal való együttlét, vagyis szatszang.

    R: Egy bölcs társaságában, vagy spirituális társaiddal való lét. Más szóval, ha barátaid vannak, azt akarod, hogy ők is a spirituális úton haladjanak. Így ők is segíthetnek teneked, és te is segíthetsz őnekik. Nincs értelme olyan emberrel barátkozni, aki pornó moziba cipel téged. (nevetés) Hacsak nem pont segít neked a megvilágosodásban, nem tudom? (nevetés) De általában olyan emberekkel akarsz lenni, akik olyanok, mint te magad vagy. (nevetés) Valakik tényleg mesélték ezt nekem. Valaki tényleg mesélte nekem ezt egyszer, elmentek, hogy megnézzenek egy pornófilmet, hogy megvilágosodjanak megint. Hogy kinyíljon a szívük. (nevetés)

    SK: Szeretek ilyenekről beszélni. (nevetés)

    R: Mi a negyedik?

    SK: A negyediknek valószínűleg a harmadikkal kapcsolatos módosításnak kell lennie, mi van, ha túlságosan erősen kapcsolódsz? (R: Becsaptalak, nincs negyedik.) (nevetés)

    SK: Akkor felmerül a kérdés... (R: Milyen kérdés?) Mi van, ha valaki túlságosan erősen kötődik egy szádhuhoz? Egy szádhu-szanghához, vagy konkrét szádhuhoz, vagy tanítóhoz?

    R: A tanítónak erre figyelnie kell. (SK: Tényleg?) Persze. Hogy nem kötődővé válj. Figyeld meg, hogyan kötődik a kutya! Soha nem jön a gazdájához.

    SH: Mindenki máshoz odamegy. (R: Táplálod őt?) Igen, persze. Tápláld, paskold meg, sétáltasd! (SK: Úgy szereted azt a kutyát, ahogy más kutyákat szeretsz?) Jobban. (SK: Jobban? Hűha!) Ő az elsőszámú kutya.

    R: Úgyhogy most meg fogom osztani veletek a három lényegi kérdést. És ez megint olyasvalami, amivel dolgozhattok, nagyon fontosnak gondolom. Az első kérdést akkor tedd fel, amikor reggel először nyitod ki a szemedet, és mikor először kelsz ki az ágyból, amikor felkelsz. A második kérdést dél körül tedd fel, és a harmadik kérdést akkor tedd fel, amikor aludni mész. Ha dolgozni fogsz ezeken, meglásd, gyors eredményeket
fogsz elérni.

    Az első kérdés, amit tegyél fel magadnak: „Honnét jöttem?” És emlékezz, hogy ezt akkor tedd, amint reggel kinyitod a szemedet. Mielőtt bármi másra tudnál gondolni, és még mielőtt az elméd elkezdene gondolkodni. Háromszor tedd fel a kérdést magadnak: „Honnét jöttem? Honnét jöttem? Honnét jöttem?” Majd kérdezd meg magadat: „Mit értek ez alatt? Honnét jöttem? A testemre utalok?” Éppen így mondtam: „Utalok?” Vagyis úgy kell értsem, hogy: „Honnét jött az én? Honnét jött az én? Nem a testem, hanem az én jelenik meg a testemként? Honnét jött az én?”

    Aztán tűnődj, és várj! Majd megint ismételd meg: „Honnét jött az én? Tudom, hogy éppen aludtam, álmodtam, és most ébren vagyok, és észlelem, hogy ént, egész idő alatt „ént” mondok. Aludtam, ébren vagyok, álmodtam. Nos, honnét jön az én? Honnét jön az én?” Az én az első névmás, és úgy tűnik mindenben, amit mondok, benne kell, hogy legyen az én. „[Én] boldognak érzem magam, [én] szomorúnak érzem magam, [én] rosszul érzem magam, [én] jól érzem magam, mindig az én. Mit jelent ez? Nos, úgy veszem észre, hogy minden az énhez kapcsolódik, más szóval, nem láthatok semmit, hacsak oda nem teszem előbb az ént. [Én] megvalósulttá akarok válni. [Én] nem vagyok megvalósult. [Énnekem] szükségem van tanítóra, [énnekem] nincs szükségem tanítóra, és így tovább.

    Kezded érezni, hogy az egész világ az énhez kapcsolódik. Úgyhogy ilyesmit mondasz magadban, hogy: „Ez jelenti, hogy ha megtalálom az én forrását, minden problémám, minden hibám, karmám, szamszkárám, minden el fog tűnni, mivel ezek mind az énhez kapcsolódnak. Akkor az „én – én, én – én”-t mintegy „én –én”mantraként tudod mondani. És egész idő alatt realizálod, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre mész az énbe. Ez megint csak olyan, mint egy kötélbe kapaszkodni, és menni lefelé a kötélen a forráshoz, az „én – én”-hez, mentálisan sohasem érsz el a kötél végéhez. A végnek vagy a forrásnak magától kell jönnie.

    Más szóval, ne mondd, hogy a forráshoz érkeztem, mivel ahogy magyaráztam, nem fogod tudni azt mondani, hogy „a forráshoz érkeztem”, mivel az én el fog tűnni. Minden az énhez kapcsolódik, és te egyszerűen egyre mélyebbre és mélyebbre mész, azt gondolva magadban, hogy „én – én, én – én, én – én.” Tartsd fenn ezt egészen addig, amíg nem azt érzed, hogy nem akarod tovább folytatni. Akkor öltözz fel, és menj a dolgodra, erről pedig feledkezz el! De ne jussál semmiféle következtetésre, ez a legrosszabb, amit tenni tudsz. A konklúzió magától fog jönni. Csak végezd a gyakorlatot! Valamilyen kérdés az eddigiekkel kapcsolatban?

    Oké, most körülbelül déli 12. Nem kell pontosan déli 12-nek lennie. (nevetés) Ne szinkronizáljátok az órákat! De az e körüli időben eléggé bele vagy bonyolódva a világba. Talán dolgozol, edényeket, tálakat vagy fazekakat és serpenyőket mosogatsz. Talán filmet nézel, olyasmit csinálsz, amit szeretsz. De emlékezz rá, hogy ezt el kell végezned!

    Kérdezd meg magadtól: „Honnét jött az univerzum? Honnét jött az univerzum? És kezdjél ezen tűnődni! A bolygók, a galaxisok, a csillagok, a föld, a kukacok, az állatok, a madarak, a fű, a fák, honnét jött mindez? Ki látja ezt? Én látom. Megint visszajutunk az énhez. Amikor alszom, mi történik az univerzummal? Látszólag eltűnik, és én mégis léteztem. De amikor felébredtem, megint itt volt a világ. Úgyhogy úgy látszik, hogy én tapasztalom a világot. Én tapasztalom az univerzumot. Visszajöttünk az énhez.

    Ez azt jelenti számomra, hogy az univerzum egy kivetítés, az elmémnek egy manifesztációja. Mert amikor behunyom a szememet, eltűnik. Én kell, hogy kivetítsem az univerzumot. Emiatt megint, amikor megszabadulok az éntől, az univerzum szintén távozni fog. Mert az univerzum csak azért létezik, mert én létezem. Követed?

    Ismét elkezdesz tűnődni. Azt mondod magadnak: „én – én, én – én.” Miért mondod ezt, azon tény következtében, hogy amikor ismételgeted, hogy én – én, elkezded sűríteni az egész univerzumot, beleértve a testedet, amely kezd eltűnni, amíg csak az én marad. Olyan, mint amikor tüzet raksz. Belehajítod a gallyakat a tűzbe, a leveleket a tűzbe, a fát a tűzbe, minden megy a tűzbe. De van egy botod, amellyel a tüzet szítod. De a végén a botnak is a tűzbe kell kerülnie. A bot reprezentálja az ént. Vagyis minden az elme kivetítése, az énedhez kapcsolódik. Azt mondod: „Az én elmém.” Elmém van. Az én az elméhez kapcsolódik. Ha megszabadulok az elmétől, az én vele fog menni, és nem lesz elme. Semmi nem lesz, amivel gondolkodj, és ami megőrjítsen. Tehát megint kezdj el gyakorolni: „én – én, én – én”, amíg tudsz. Ne juss semmiféle következtetésre! A konklúzió magától fog bekövetkezni.

    Most elérkezik az este, épp, mielőtt aludni mennél. Megint nem kell ehhez meditációs pozitúrába ülnöd. Fekhetsz, vagy ülhetsz bárhol, sétálhatsz, állhatsz, csinálhatsz bármit, amit szeretsz. Kérdezd meg magadat: „Honnét jött az Isten?” Mindannyian Istentől függünk, és néhányan itt azt gondolják, hogy istenkáromlás Istenről így beszélni. Mégis tedd fel a kérdést: „Honnét jött Isten?” Aztán kezdd realizálni, hogy amikor kicsi voltam Istent tanították velem a vallásban, a katolicizmus, a protestantizmus, a judaizmus, az iszlám, az akármi szerint, de volt-e saját isteni tapasztalatom valaha? Honnan tudom, hogy ez igaz, honnét jött Isten?

    Tehát Istennek egy prekoncepcionált ideának kell lennie. Istennek az elme egy koncepciójának kell lennie. Mondd magadnak, hogy: „Még ha meg is beszélem ezt magammal, van bennem egy félelem, ami az istenkáromlás miatt jelentkezik. Nekem azt mondták, hogy Isten valóságos, és istenkáromlás, amikor Istenről így beszélek. De tudni akarom, honnét jött Isten?” Majd kezdjél ismét tűnődni! Isten az elmémből jön. Isten egy idea, egy számomra érthetetlen koncepció.

    És aztán azt mondod, hogy: „Hiszem Istent, gondolok Istent, ez az én elgondolásom”. Tehát megint, ismét visszatérsz az ’én’-hez, és realizálod, hogy Isten szintén az énhez kapcsolódik. Elképzelhető ez számodra? Gondolkodj el ezen! Ha nem voltál tudatában az én érzésnek, nem hinnél semmiben. Mert azt kell mondanod, hogy: „[Én] hiszek Istenben. [Én] hiszek Allahban. [Én] hiszek Jehovában. Én, mindig én, én, én. Ha nincs én, ki az, aki hisz?” Úgyhogy megint visszatértünk az énhez. És újra követned kell az én-fonalat az ő tetőpontjába. Az idea most az, hogy realizálnod kell, és tudnod kell, hogy Isten az énhez kapcsolódik. Ne próbálj megszabadulni Istentől, transzcendáld az ént, és Istent vele együtt fog távozni. Vagyis mondd, hogy: „én – én, én – én”, vagy ami ugyanaz: „én – én”. És Isten el fog kezdeni eltűnni, mert az én el fog kezdeni eltűnni. És amikor mindezen dolgok eltűnnek, mi fog maradni? Az abszolút valóság. A színtiszta értelem. A totális tudat. A végső egység, és te szabad leszel.

    Ez tehát a te három lényegi kérdés. Ha gyakorlod ezeket, gyors eredményeket fogsz elérni. Valamilyen kérdés?

    SK: A másodikkal kapcsolatban. Mondjuk Ramana alszik, és valaki egy lódarázs fészekbe tenné a lábát, gondolod, hogy felébredne testileg?

    R: Nem. Ha Ramanáról beszélsz, ő ezt még kisfiú korában tapasztalta. Amikor elaludt, nem tudott felébredni, és a barátai azt szokták csinálni, hogy kivették őt az ágyából, és felvitték a dombra, és megverték. És ő semmit sem érzett, és a mikor felébredt, nevettek rajta. Tehát problémája volt neki a felébredéssel. (a tanítványok nevetnek)

    SF: A dnyání számára problémát jelent a felébredés?

    R: Nos, nem ez a probléma, hanem az, hogy az ébrenlét és az alvás, a halál és a születés nem különböznek. Ezek mind ugyanazok. Egy dnyání alvás közben is ébren van. Az anyagi világ alszik, vagyis a dnyání álomként funkcionál a világban, de ugyanakkor ébren van. Tehát nem lenne vele semmiféle problémája.

    SK: Mi határozza meg, hogy a dnyání, másvalaki nézőpontja szerint ébren van, vagy alszik? Csak a karma, ami…?

    R: Nos, másvalakinek a nézőpontja az ő saját karmája szerinti. Tudod, az átlagember azt látja, amit a karmád látni enged. Ez az, ahogyan következtetésekre jutsz. Azt mondod, hogy ez helyes, és ez nem helyes. Ez jó, és ez rossz. Ez ilyen, ez pedig ilyen. Ez egésznek a karmához van köze. Amikor nincs karma, akkor csak egy látó van, és az az Én, a mindenütt jelenvalóság. Minden az Énné válik. Minden a dnyánívá válik. A dnyání a mindenütt jelenvalóság maga.

    SH: Mit értesz mindenütt jelenvalóságon?

    R: Azt értem, hogy ugyanabban az időben mindenütt jelen van. (SH: Minden körülmények között, univerzálisan?) Minden körülmények között, univerzálisan, a dnyání maga a tudatosság. És a tudatosság mindenütt van. Tagolatlan, önmagában álló. Vagyis a dnyání tudatában van, hogy ő tudatosság, önmagában álló. És minden az Én, és én az vagyok! Az én vagyok a másik neve a tudatosságnak. (SH: Akkor mindezen entitások formái feloldódtak?) Mindez tudatosság. (SH: Nincsenek elkülönült formák akkor?) Nincsenek elkülönült formák, de ismétlem, ez ahhoz hasonló, hogy a dnyání egy tükör. És világban lévő emberek a tükörben megjelenő képek. Csak a dnyání tudatában van a tükörnek és minden, ami azon keresztül ragyog, az kép. Vagyis ő a képekben is benne van, és a tükörben is. De ha megpróbálod megragadni a képeket, a tükröt ragadod meg, mert nincsenek képek, a képek valójában nem léteznek. A dnyání ennélfogva mindennek egész idő alatt tudatában van, akár alszik, akár ébren van, vagy bármi. (SH: Azok csak fantom megjelenések?) Fantom megjelenések? Bizonyos szempontból, azok csak képek, magából a dnyáníból, vagyis a tudatosságból származnak.

    SR: Semmiszerűek, sehová nem lokalizálódnak.

    R: Semmi nem lokalizálódik sehová, így igaz. Semmi nem létezik, még a képek sem léteznek. Egyedül a színtiszta tudatosság létezik. (SR: Azt lehet mondani, hogy egy dnyání valójában bármely ponton színtiszta tudatosságról szeret beszélni, de ez kimondhatatlan volna.) Pontosan. De magyarázhatóság kedvéért képekről beszélünk. Például, mindannyian rám néztek. És ha megkérdezem mindegyikteket, hogy „Mit, látsz?” tizenkét különböző választ kapok, vagy ilyesmi. Mert önmagadról beszélsz nekem. (nevet) Csak önmagadat látod, bárhová nézel. Ez minden, tudod.

    SH: És egyáltalán nincs utalás az időre és térre.

    R: Idő és tér nem léteznek. Úgy tűnik, mintha léteznének. Csak egy van, ez az egész sűrített. De az álomban többszörösnek tűnik. Úgy tűnik, hogy az egy sokfelé hasad. De ez az álom, így minek beszélni róla.

    SF: Még ha nem tudok is erről. Bármit látok, egyedül önmagamat látom.

    R: Igen. Önmagadat látod. Igen.

    SR: Egy prekoncepcionált ideádnak kellene lennie, hogy a látás különbözik attól, amit mondasz, másképpen látni azt, ámbár?

    R: Az a Prarabdha karmából való, mindezeket a szamszkárákat felhalmoztad. Vagyis az adnyání mindezt a világ jelzésein látja.

    SR: Ami azzal az érzéssel jár számodra, hogy a látó különbözik a látottól. (R: Igen.) Mert mindezt körbe cipeled magaddal. (R: Pontosan.) Ez a második elv, amiről beszéltél az éjszaka, hogy te valójában a világ vagy, amint az megnyilvánul. (R: Úgy érted, hogy a harmadik elv.) Első, vagy második, nem igazán emlékszem, milyen elv, ma stresszes vagy, mert legyőzted a stresszes világot, amely megjelenik előtted?

    R: ’Én’ legyőztem a világot. Ezért ne a világot próbáld megváltoztatni, az ’én’-t változtasd meg! Transzcendáld az ’én’-t, és a világ távozni fog, mert a világ az ’én’-hez kapcsolódik.

    SF: Vagyis a látó csak egy szintben különbözik a látottól. De egy másik szinten, nincs látás, vagyis nem különbözik a látótól?

    R: És nincs látó. Egyedül tudatosság van.

    SL: Az próbálná figyelni az ént, vagy ha megtalálom az ént, az nem válik személytelenné, és jelen van még egy én, amely figyel, és ez így nem jött össze.

    R: Meg kell kérdezned magadat: „Ki figyel?” (SG: A tükrök terme?) Igen.

    SG: Ez az, amikor az objektum és az én elment.

    SF: Elmagyaráztad az egyik nap, Robert, hogy valójában nem két én, csak egy én van, amely a valódi én. (R: Igen.) A legfelsőbb elv, amely nem azonosul a testtel, ilyesféle hit...

    R: Az én a hitrendszeredhez kapcsolódik. (SF: Igen, de az én az csak egy, nincs két én?) Egyetlen én van, de végső elemzésben annak szintén mennie kell. (SF: Igen, mert még mindig konceptuális.) (nevetés) Igen.

    SK: A legalacsonyabb elemzésben kettő én van. (R: Igen. Nézz meg egy kutyát, ő én volt, aztán többszörössé vált.) És amint kap valaki egy fegyvert, kutya sem lesz.

    R: Ki tudna egy pohár vizet adni? (SH: Én.)

    R: Vagyis hogy ragad meg ez téged, Sam?

    Sam: Az lehetne mondani, hogy a leggyorsabb út ehhez, hogy legyél csendben egy ideig. (R: Ó, igen.) Ha az ember csak úgy tudna csendben ülni. (R: Az a legjobb út.) Mivel távoznak a koncepciók, távoznak az ideák. (R: De tudsz-e csendben ülni? Ez a kérdés.) Igen, de az, amit mondok, hogy valaki tud-e? (R: Az ez, minden csönddé válik.) Minden csak van, nemde még a csend is létezik?

    (Robert megkapja a vizet, a tanítvány folytatja)

    Sam: Mondhatja egy elméletileg, hogy még ha az ember sokat kalandozik is, és sok gondolata van, úgy gondolom, hogy nehéz számára csendben ülni. Még ha csinálja is azt, még ha csendben is ül, egy idő után nem fog gondoskodni magáról?

    R: Minden segít. Csak évezredeket vehet igénybe. (nevetés) De amikor azt mondod, hogy: „én – én”, a csend irányába jössz, ez az egész idea. Azt mondod: „Én – én. Honnét jöttem? Én – én, én – én” És észre fogod venni, hogy az én – én közötti tér egyre nagyobbá és nagyobbá válik, amíg automatikusan le nem állsz az „én – én” mondásával. És azután a valódi csendben vagy, amiről beszélsz. De ez az, ahogyan odaérsz. De kissé naivitás azt gondolni, hogy az átlagember csak úgy le tud ülni, és csendben tud maradni, nem tud, mivel a gondolatai annyira erősek, hogy nem fogják még ülni engedni. Ezért adom nektek a gyakorlatokat. Így lesz egy eszközötök, amivel dolgozhattok, és csinálni tudtok valamit.

    SK: Az sem gond, hogy az emberek azt gondolják, hogy gondolatmentes állapotban vannak, amikor valójában nem, és szükségük van valamire, hogy túlmenjenek ezen az állapoton. Hogy eljussanak az igazi csendhez.

    R: Persze, így van.

    SY: Mi van akkor, ha csak folyamatosan csinálod, mindegy, mit csinálsz egész nap, megpróbálod ezt csinálni, ahelyett, hogy az erre szánt időkben csinálnád a nap során?

    R: Ha sikerül, az nagyszerű. De az elején nem kéne fanatikusnak lenned. Egyensúlyt kell tartanod mindenben. Ez ugyanahhoz a célhoz fog vezetni. Mert az emberekkel való munka tapasztalatai alapján úgy találom, ha veszel egy átlagembert a világból, és elkezded ezt teljesen hirtelen, napi 24 órán keresztül csinálni, becsavarodhatnak. (nevetés)

    SH: Megőrjítetted őket? (R: És ez esetenként jó.)

    SK: Vagy éppen felhagynak vele, és visszamennek a világba. (R: Igen.) És nem próbálkoznak megint a spirituális élettel. (R: Mindenben egyensúlyt kell tartanod!)

    SY: Hosszú évek óta próbálom csinálni, de úgy találom, hogy nem vagyok elég rátermett. Ahányszor csak rágondolok. Azt gondolom, hogy képesnek kellene lennem napi 24 órán keresztül ezt csinálni, mivel tudom, hogy ez működne.

    R: Nos, ne gondolj rá egyáltalán! Csak legyél gyöngéd önmagaddal! Szeresd egy kicsit jobban Énedet, és összpontosíts Énedre, amikor csak tudsz! De legyél gyöngéd, és tedd egyszerűvé! Ne legyen olyan érzésed, hogy: „csinálnom kell ezt.” Mindez magától meg fog történni. Minden meg fog történni magától, ha megengeded számára. (SY: Elmém egyik fele tudatában van ennek, a másik fele nem tud leállni.) Akkor meg kell magadat kérdezned: „Ki érzi ezt? Kihez jönnek ezek az érzések?” És kövesd le. Éppen az énhez tudsz visszamenni. Az énnel dolgozol. Kövesd az én-fonalat a szívbe, és lassan szabaddá, gyöngéddé fogsz válni.

    Tudod, hogy milyen székre lenne szükségem, Henry? Egy puhább székre, amibe bele tudok süppedni, és karfái is vannak. (nevetés) (SH: Mit szólnál párnákhoz?)

    (általános beszélgetés és nevetés)

    R: Ha gyakorlod ezeket az elveket, a dolgokat, amelyeket nektek adtam, veletek megosztottam, tényleg gyors eredményeket fogsz látni. Működik. De csinálni neked kell, neked kell elérned, hogy megtörténjen. Én nem tudom érted megtenni. El tudlak vezetni az aranybányához, de ásni neked magadnak kell.

    SH: Nos, ez a három lényegében azonos, az én követése annak forrásába.

    R: Lényegében azonosak, igen, Isten, az univerzum. (SF: Mi?) Valaki más?

    SK: Az Én, Isten, igen. (SF: A test, Isten, és a...)

    R: Ezek mind ugyanazok. Az egésznek az a trükkje, hogy realizálni kell, hogy az egész univerzum, Isten és minden más az énedhez kapcsolódik. És amikor megengeded, hogy az én a szívbe bemenjen, az én el fog tűnni, és színtiszta valóság fog előragyogni.

    SH: A szív a fénynek a forrása. (R: A szív a forrás?) Hol lokalizálódik? Hol tűnik el?

    R: A mellkas jobb oldalán. Nem a testi szívről beszélünk. A spirituális szívről. És nem a csakrákról beszélünk. A mellkas jobb oldalán lévő szívről beszélünk, ami az egyedüli referenciapont.

    SG: Amikor meditálok, próbálom megtalálni – a szívet a jobb oldalra lokalizálom. A szívet mindig a jobb oldalon keresem. Helyesen teszem?

    R: Igen, ne megtalálni próbáld, csupán válj azzá. Te a szív vagy, te az vagy. A szív az Én. Csak ezért nevezik a szívet referenciapontnak. Azon tény miatt, hogy a referencia pontjaként spirituálisan gyorsabban felébred, amikor a figyelmedet olyan módon fókuszálod.

    SG: Vagyis arra kellene koncentrálnod a figyelmedet? (R: Igen.) Igen? (R: Igen, a jobb oldalra.)

    SH: Biztos vagy benne, hogy a jobb oldalon van? Számomra úgy látszik, hogy középen kell lennie. (nevetés)

    R: Nos, ha te a közepet szereted, Henry, leld benne örömödet! De az összes spirituális tanítás szerint, a spirituális szív csak a jobb oldalon van.

    SG: Akár jobb-, akár balkezes vagy.

    R: Igaz, ami igaz, ez egy jó kérdés. Amikor azt mondod, hogy „Ki az én?” Hová mutatsz? A jobb oldalra. (S: Még ha balkezes vagy is?) Ha balos vagy, akkor is a mellkasod jobb felére mutatsz. Valahányszor önmagadról beszélsz, mindig a mellkasod jobb felére mutatsz. A spirituális szívedre, az Énedre, a valódi Énedre mutatsz.

    SG: A spirituális út szatvikus ételéről szeretnék beszélni.

    R: Nos, amikor az énre gondolsz, a szatvikus étel automatikusan odajön hozzád. Amikor a dnyána márgát gyakorlod, automatikusan tudni fogod, hogy mit kell enned. De a szatvikus étel mindig a legjobb étel, ami gyümölcsökből és zöldségekből és magokból és egy kevés tejből áll, ez mindig a legjobb. De ezen az úton nem túl sokat beszélünk jógáról. Hogyan aludjunk, mit együnk. Semmi nem szükséges valójában. Kivéve az éntől való megszabadulást. Az éntől való megszabadulás útján minden más automatikusan jönni fog.

    Vonzódni fogsz a jó ételekhez, a jó emberekhez a jó alkalmazásra, a jó cselekvésre. Minden gondját fogja viselni önmagának, amikor az énre összpontosítasz. Nézd, hogy az a kutya milyen boldog! A kutya gondol az énre? A kutyának semmije nincs, amiről gondolkodjon. A kutya csak létezik, nem tudja, hogy ő egy kutya, mi tudjuk.

    SK: Ő nem gondolkodik az énen ebben a pillanatban? (nevetés) (R: Egyáltalán nem, csupán létezik.) Nem akarsz semmit? (a kutyához címezve.)

    R: De úgy beleragadtunk a gondolkodásunkba, gondolatainkba, és érzelmeinkbe, hogy nincs időnk szabaddá válni. A titok ezért az elme lelassítása. Megakadályozni, hogy az elme gondolkodjon. Más szóval, amikor az elméd gondolkodni kezd, kapd el magadat! Valahányszor elméd gondolkodni kezd, kapd el magadat! És meg tudod kérdezni magadtól: „Kihez jönnek ezek a gondolatok?” Vagy tanújává tudsz válni a gondolataidnak, vagy mantrára tudod cserélni a gondolatokat, azt tudod mondani: „Ki vagyok én?” vagy amit ma este megvitattunk. De mindenképpen csinálj valamit, hogy megakadályozd a gondolkodást!

    SH: Ez a gondolkodási munkát is magában foglalja? Azt a gondolkodást, amely egy feladat véghezviteléhez szükséges? R: Igen, azon tény következtében, hogy a tested sokkal jobban véghez fogja vinni a feladatot, amikor nem gondolkodsz. Tudni fogod, mit kell tenni. Az elméd egyhegyű módon fog figyelni a feladatra, és sokkal jobban véghez fogod vinni a feladatot. Nem gondolunk a feladatra. De még valami a bensődben pontosan tudni fogja, hogy mit kell tenni. De mikor egy ember a feladatról gondolkodik, ilyesmire gondol: „Mi van, ha nem működik? Mi van, ha hibázok? Mi van, ha ez történik, vagy az történik?” Míg, ha nem gondolod, hogy valamit véghez kell vinni, a feladat sokkal szebbé fog válni számodra. Akkor a pillanatban találod magad, a pillanatban összpontosulva. Ahol nem létezik öt perccel az előtt, és nem létezik öt perccel az után. A mostban összpontosulsz, és akkor kifogástalanul el tudod végezni a feladatot.

    SF: A gondolatok tanúja egy másik gondolat?

    R: Igen, az egy másik gondolat, amitől végül meg kell szabadulnod. Olyan, mint az a bot, amelyről beszéltem. Megrakod a tüzet, és mindent a tűzbe dobsz, hogy elégjen. De a bot a tanú, és amikor minden más elégett, a botot is beledobod.

    SK: A tűz szítására használt botot?

    R: Azt is, igen. Mindennek mennie kell. (SH: A tanút is beleértve?) A tanút is beleértve. Mert végül is, ki a tanú? Honnét jött a tanú? (SH: Csupán magától funkcionáló tudatosság.) Ha tudatosság volna, nem volna tanúra való gondolás. (SH: A tanú sem egy gondolat...) Nos, valakinek gondolnia kell, hogy tanú. (SH: Akkor az nem tanú.)
Akkor ki tudja, hogy tanúskodsz? (SH: Senki.) Akkor nem tudsz tanúskodni. (SH: Senki nincs, hogy tudja?) Nincs többé tanú. (SH: Csak önmagáért való tanúság van?) A tanúságnak mennie kell! Mert amikor éppen tanúság van, kijőve belőle azt mondod, „tanú voltam”. (SH: Nem én, csak a tanúság?) Akkor az jó, azután a tanúság valóban az Én. Ha eléred ezt a pontot, bárminek nevezheted, aminek csak akarod. Nevezheted tanúskodásnak, nevezheted tudatosságnak, nevezheted abszolút valóságnak, ez mind ugyanaz. Amíg nincs én.

    SV: (Egy tanítvány az általuk gyakorolt művészi imaginációs technikáról kérdez, és hogy a növekvő csend, amit most éreznek, vajon hatással lesz-e rá)

    R: Nos, tekints ezt így! A tested ezért jött erre a földre, hogy egy bizonyos feladatot elvégezzen, és semmi térítheti el attól, amiért idejött. Tehát a tested meg fogja csinálni a feladatot, amit megcsinálni idejött. Annak semmi köze hozzád. Emiatt, ha az a cél, hogy jó művész, vagy nagy színész legyél, meg fogod azt valósítani. De erről te csöndben leszel. A csend a valódi természeted, az igaz természeted. Mégis jobban fogsz működni, mint ahogy valaha is működtél. Minden jobb lesz számodra, de nem te vagy a cselekvő. Csak sikerült megszabadulnod az elképzeléstől, hogy én vagyok a cselekvő. Annak mennie kell, semmi köze hozzád. Nem vagy a cselekvő, te az Én vagy. De a te tested mégis meg fogja csinálni, amiért idejött, hogy megcsinálja. De a tested nem te vagy. Ezért ne aggódj emiatt, a helyes dolog fog történni.

    SF: A teremtés iránti nagyobb felelősségként fog testet ölteni?

    R: Igen, ha annak feltételezett lennie. Más szóval, akármit kell a testednek elvégeznie ezen a földgolyón, végbe fog menni a segítséged nélkül.

    SF: Robert, problémám van ezzel a dologgal a gondolatokról, végül gondolatok az Én megnyilvánulásai. Nem tudom, hogy tévedek-e, de, ha ez így van, akkor a gondolatok önmagukban nem kettősek. A kettősség csak akkor jön, amikor valaki azt hiszi, hogy ő a gondolkodó. Tehát a gondolatok önmagukban, a dnyání esetében, neki vannak gondolatai, de nincs senki, aki gondolkodna? Úgy értem, hogy én így látom azt.

    R: Először is, az Én önmagában álló, és az Én valójában nem nyilvánít gondolatokat. A gondolatok illúzió, és ahogy mondod, a dnyánínak vannak gondolatai. De a dnyání gondolatai csak ilyen messzire mennek, aztán megállnak. De nem okoznak több karmát, nem zavarják a dnyánít egyáltalán. Nincs semmiféle értékük a dnyání számára. A gondolatok nagyon könnyen jönnek, nagy lassan jönnek és mennek, jönnek, és mennek. Nincs állandó gondolat. De a gondolatok nem az Énből származnak. Az Én az Én. Úgy tűnik, mintha az Énből származnának. Amint a világ megjelenik, a test megjelenik, a gondolatok megjelennek. Ezért, amikor az elején mondott módon követed az ént, és realizáljuk a gondolatokat, és a test az énhez kapcsolódik, amikor az én eltávozik, minden más vele megy. A gondolatok elmennek, és minden elmegy. Tehát voltaképpen ne a gondolataidat próbáld leállítani, hanem a gondolatokat gondoló éntől szabadulj meg! Látod a különbséget?

    Valahányszor azt mondom, hogy hagyd abba a gondolkodást, arra gondolok, hogy kapd el az ént, ami gondolkodik. Találd meg a gondolkodó én forrását! És a gondolatok maguktól le fognak állni.

    SF: És különbség van azon gondolatok között, amelyek követelnek, és azon gondolatok között, amelyek nem.

    R: Követelnek? (SF: Igen, azt követelik, hogy tegyek valamit.) Fel kell ismerned: „Nem vagyok a cselekvő.” És amikor azok a gondolatok jönnek, kérdezd meg magadat: „Kihez jönnek?” És el fognak tűnni. Erre gondoltál? (SF: Nem, mert a dnyání azon gondolatairól beszéltél, amelyek másféle gondolatok voltak, és én úgy veszem, hogy azok a gondolatok semmilyen cselekvést nem követelnek?) Ó, értem, mire gondolsz, igen. Igaz. (SF: És a másfajta gondolatok cselekvést követelnek.) Igen. (SF: Tehát különbség van azok között, amelyek követelnek, és azok között, amelyek nem.) A dnyání semmilyen módon nem kötődik a gondolataihoz. Azok nem jelentenek semmit, értéktelenek.

    SV: A másik kérdésem, szintén azt megelőzőleg, hogy bármilyen tudásom volna róla, nem magamra gondolok, hanem elképzeltem valakit, aki elő szeretne venni egy ceruzát, és fel szeretne vázolni egy csendéletet és a pillanatot, hogy kapcsolatba kerüljön a csendélet néhány objektumával, és teljesen arra koncentrál abban a csendben, és összerakja azokat. Bizonyos módon mindig úgy éreztem, hogy a személy jelen van az idő az élete egy kis kiterjedésű részében, és amikor leteszi a ceruzát, visszaesik szokásos tudatosságba. És a kérdés az volt, hogy amiről beszélsz, olyasmi, mint a csendélet készítése, kivéve, hogy nincsen ceruza. És az összes objektum és minden, amire hivatkozol olyan, mintha mondjuk, csendéletről beszélnél?

    R: Ez egy jó látásmód, igen, ez egy jó analógia. Egyetlen tudatosság van, és akármi, ami a tudatosságban megjelenik, egy kép. (SV: Elkezd egyre több és több lenni, mint egy csendélet.) Mint egy csendélet, és amikor ráébredsz, hogy ki vagy, felismered, hogy a tudatosság vagy, és nem a csendélet. És a csendélet illúzióvá válik. De még mindig ott van. De te tudatában vagy, hogy nem az a valóság. Felismered, hogy semmi nem valóságos. Hanem egy képként létezik az Énben. Mint a képek a tükörben. Úgy tűnik, hogy léteznek. De nem tudsz tenni velük semmit, mert ha megpróbálod megragadni őket, a tükröt ragadod meg, nem a képet.

    A tudatosság ugyanilyen út. Amikor megpróbálsz megragadni valamit, úgy találod, hogy az illuzórikus. Nem létezik. Csak tudatosság létezik. Vagyis azt kérdezed, mi van a szobában mindennel, igazinak tűnik. Az az álom részét, az illúzió részét képezi. Amikor álmot látsz, azt álmodod, hogy minden létezik, a világ létezik, az univerzum létezik, az emberek léteznek, és te mindenféle időszakokon, problémákon és csalódásokon mész keresztül, de akkor felébredsz, és ez eltűnik. Úgyhogy, amikor felébredsz, nevetsz, mivel ráébredsz, hogy mindez álom volt, és csak az Én létezik, és te az vagy.

    SF: De amikor azt mondod, hogy a tudatosság létezik, ez egy relatív nézőpont. Magának a tudatosságnak nincs én érzése.

    R: Természetesen, igazad van. De az elmagyarázásához szavakat kell használni. (SF: Igen.) Nincs tudatosság, nincs létezés, nincs Én. Úgyhogy maradjunk csendben akkor. Jorge?

    SG: A múlt héten karmáról beszélgettünk, és azt mondtad, a test teszi, amit tennie kell. A test idejött, hogy megtegyen valamit, tehát hagyjad, hogy tegye, amit tennie kell, ami a karmája. De azt mondod, a karma abszolút. Például, ha van egy mély betekintésed a pillanatban lévő énedbe, és látod azt, valami az énedről valami teljes megváltozott. Az megváltoztatja a karmádat, ami megváltozatja az illúziódat. És...

    R: Amíg az én létezik, addig karma is létezik. Egyedül akkor nem létezik a karma, és nincs semmilyen változás, amikor az én fogalmától megszabadulsz. (SG: Értem, de ha ugyanakkor van egy mély meglátásod, akármit látsz, kitörlődik, eltűnsz, az megváltoztatja az irányt, amerre mész.) De valakinek ott kell lennie, hogy lásson. Ki lát? (SG: Nincs senki, hogyan láthatna az valamit, senki nem lát.) Kell ott lennie egy tárgynak és egy alanynak. Valakinek látnia kell. Mindkettőnek léteznie kell, ez nem egy piros kígyó. Mert amíg látod azt, lennie kell egy alanynak és egy tárgynak, amikor ezek összeolvadnak, akkor az a tudatosság. (SG: Igaz.) Amikor nincs több látnivaló, akkor csak létezés van. (SG: Az, ami a látás, a valaminek a látása után történik, az a bepillantás.) Csak létezés van. De a testednek semmi köze hozzá. A tested megjelenése azt teszi, amit tennie kell. (SG: Még ha meg fogja is változtatni az irányt, amerre mész és boldoggá válsz.)

    R: Ez lehetséges. (SG: Valamint a kegyelem is. A kegyelem az önmaga. A kegyelem önmagában is megváltoztathatja ennek az irányát?) A kegyelem már rendelkezésedre áll. Amikor tudatában vagy a rendelkezésedre álló kegyelemnek, a dolgok nem lehetnek többé karmikusak. A kegyelem meghaladja a karmát. (SG: Akik nincsenek tudatában a kegyelemnek, amit tapasztalnak, azoknak szintén megváltoztatja elméjük irányát.) Az életed amúgy is mindig változik. De neked semmi közöd hozzá, az a karma miatt van. Amikor megszabadulsz az én fogalmától, minden változás leáll. Nem vagy többé változásnak a tudatában. Amikor azt hiszed, létezik én, akkor tudatában vagy a változásnak. Tehát ne aggódj a változások miatt! Ha megérted önmagad, és el tudod távolítani az én érzetedet, akkor minden gondját fogja viselni önmagának. (SG: Mitől kell megszabadulni, az én érzettől?) Az én érzettől szabadulj meg, az én érzetétől. És minden gondját fogja viselni önmagának. Ez könnyebbé fogja tenni az életet. Mert neked semmilyen változást nem kell végezned önmagadon. (SG: Értem. (a tanítványok más emberekről beszélnek)) De ne aggódj az emberek miatt! Tedd, amit tenned kell, és minden gondját fogja viselni önmagának. (SG: Értem.) Túl sokat aggódunk az emberek miatt.

    SG: Nos, én nem aggódok az emberek miatt, csak kifejtem a véleményem. Sok ember próbálja megérteni önmagát, de túlságosan zavartak. (R: Ki tudja azt?) Ha annyira élvezik az életüket, ez soha nem történik velük. Keresztül kell menniük bármin, ami jön. És arról beszéltél, hogy a karma kizárólagos.

    R: Hmm, de ki van tudatában ezeknek a dolgoknak? Az én. Honnét jön az én? Szabadulj meg az éntől, és ez az egész le fog állni. Dolgozz az énen! (SG: Nem ellenkezek ezzel, de éppen a karma kizárólagosságáról beszélek, miközben vitatom azt.) A viszonylagos síkon érvényes a karma kizárólagossága. (nevetés) (SG: A viszonylagos síkon. De mondjuk, valaki találkozik egy nagy szenttel, és a szent egy nagy áldásban részesít téged, és az életed megváltozik.) Ez azért van, mert felkészítetted magad, hogy találkozz a szenttel. (SG: Értem, de mégis bármi történik, az nem karma. Van egy nagyon nagy mondás, amit Rama Krishna mondott, hogy a kegyelem érintése megváltoztathatja az életutadat.) Ez akkor igaz, amikor megtörténik. De felkészítetted rá magad.

    SK: A gondolat egyes iskolái abban hisznek, hogy a karmád hordozza magában, hogy megkapd azt a kegyelmet.

    R: Az, amit mondasz, igaz. De felkészítetted magadat arra, ebben, vagy egy másik életben. És most az a karmád, hogy megkapd azt a kegyelmet. (SK: És most ez egy másik ponthoz vezetne, hogy igazából nincs szabad kegyelem. Kiérdemelték valahol.) Nem, a kegyelem szabad, a többi illúzió. A karma illúzió. A kegyelem önmegvalósítás. Tartózkodj tehát az énben, és minden gondját fogja viselni önmagának. Tehát, ez egy fontos pont. Miért akarjuk összekeverni az annyira sok különböző tanítást? Csak kövesd a saját énedet, és találd meg annak forrását, és minden jönni fog magától! Teljesen abba kell hagynunk a gondolkodást. Gondolkodunk, és Gondolkodunk, és Gondolkodunk, és Gondolkodunk. Hogyan működik ez, hogyan működik ez, miért működik ez? Válj egyszerűvé! Ne legyél túlságosan intellektuális! Minél ostobábbnak látszol, annál jobb.

    SR: Egy hónapja Ramanát olvasom, valamennyi verse ugyanarról szól, az íjász és a nyíl ideájáról, próbálkozom a megértésével. (R: Az íjász és a nyíl? Nos, ami itt történik, ez  - Nem karmáról beszéltél?) Nos, van egy értelmezésem, hogy minden pillanatban, amikor az íjász eggyé válik a célponttal, abban a pillanatban sterilebb? Három rövid stanza:

    Én vagyok a nyíl, amely tovaszáguld, közönyös vagyok, bizonyos vagyok.

    Én vagyok az íjász, igaz vagyok, bizonyos vagyok.

    Én vagyok a cél, amely várja a visszatérést, bizonyos vagyok.

    R: Ha ez segít neked, az jó. Ez egy jó vers, az, ha segít neked személyesen, az jó. (SR: Arról beszél, hogy minden pillanat teremtés?) Igen. Ez egy jó analógia. Amíg ez segít neked, az jó. De ne komplikáld magad! Értsd meg, hogy a test el fogja végezni, bármit is kell elvégeznie. De te nem a te tested vagy, így semmi közöd hozzá. Ezért ne törődj semmivel, és menj vissza az énhez, és kérdezd meg magadat: „Ki tapasztalja ezt? Kihez jön ez?”

    Például: Amikor visszatértem Indiából 1985-ben. Arra készültem, hogy visszavonulok egy fakunyhóba Maryvilleben, és az életem hátralevő részét magamban töltöm, és az ennivalómat magam termelem. De e helyett idegi problémáim kezdtek lenni. Na, most, miért történt ez? Mit kezdtem vele, semmit sem kezdtem vele. Úgyhogy a test most e helyett Los Angelesben van, és találkozókat tart. Nem vágyom rá, hogy ilyesmit csináljak, ez csak megtörtént, de nekem semmi közöm hozzá. Az Énem mindig ragyogóan boldog. Üdvösség, boldogság, abszolút valóság, és ez a valóságos én, és minden más, amit látsz, a te problémád. (nevetés)

    SF: Nos, látom a világomat.

    (csönd)

    Robert: Nos, itt egy meditáció, amit gyakorolhatsz önmagadon. Nézd, mindezek eszközök, használd őket, ha szükséges. Működnek, és változtatásokat fognak okozni. Helyezd magad kényelembe! Hunyd be a szemedet, távolítsd el az akadályokat, és végezz tíz mély hasi légzést. Befelé az orrodon keresztül lélegezz, táguljanak az alhasak. Kifelé az orrodon és szádon keresztül lélegezz, és húzódjanak össze az alhasak, lassú a mozgás, tíz mély lélegzet, lassan és finoman. Ettől ellazulsz.

    Most lélegezz normálisan! Most kezdjél egy kevés vipasszana meditációt gyakorolni, amely során tudatossá válsz a légzésedre, érzed a tested érzéseit! Csak lélegzz normálisan! Válj tudatossá a te lélegzetedre, és a te tested érzéseire! Hagyd figyelmen kívül a gondolataidat! Akármilyen gondolat jön hozzád, legyél a megfigyelő, a tanú, hagyd figyelmen kívül azokat...

    (a szalag hirtelen megszakad) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Január 12)
Megtekintések száma: 313 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/3
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]