Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Hogyan kell fejleszteni az együttérzést és az alázatot - 59. átirat

Hogyan kell fejleszteni az együttérzést és az alázatot

59. átirat

1991. május 5.

     Robert: Jó napot kívánok! Teljes szívemmel köszöntelek benneteket! Látok pár új arcot. Ha beszédet vagy előadást hallgatni jöttetek, felejtsétek el! Nem tartok előadásokat, se beszédeket. A beszédem értelmetlen, semmi értelme. Semmi köze az értelmetekhez, vagyis értelmetlen.

     Azt mondom nektek, például, hogy valódi természetetek az abszolút valóság. Tiszta tudatosság vagytok. Szat-csit-ánanda vagytok. Végső egység vagytok.

     Tudja ezt értelmezni valaki közületek? Ez értelmetlenség, mivel a test-elme jelenséggel azonosultok, és hiteteknek megfelelően a tapasztalataitok vagytok. A tapasztalataitokat élitek, a testről, a világról, az elméről szóló gondolataitokat élitek. És folyton csak gondolkodtok és gondolkodtok, azt gondoljátok, hogy megsértettek benneteket, hogy meg rágalmaztak benneteket, hogy valami igaztalan. Nézitek a híreket a tévében, hallgatjátok a rádiót, és azonosultok az összes hibájával a világnak, és aztán rosszul érzitek magatokat. A világ értelmetlen, egyáltalán nem létezik. Egyes-egyedül az abszolút valóság létezik, és te vagy az.

     Tehát, a hangulatba kerülésünk érdekében vegyétek elő az énekes füzetet! És énekeljük el, hogy „Boldogság Istennek”!

      (eléneklik az éneket)

     Ismételten teljes szívemmel köszöntelek benneteket, jó napot kívánok! És hadd ismételjem meg, a kurzus során értelmetlenségeket fogtok tőlem hallani.

     Egy érzékei által kötött személy számára semmi értelmeset nem csinálok. A legtöbb ember az érzékei által korlátozott. Csak azt képesek megérteni, amit az újságban olvasnak, amit a tévében látnak. Mikor megkísérlek rámutatni az igazságra, hogy nem vagytok a test, és nem vagytok az elme, úgy néztek rám, mintha őrült volnék. Természetesen őrült vagyok, úgyhogy úgy néztek rám, ahogy akartok.

     De tapasztalataim szerint nem létezik test, nem létezik elme, nem létezik univerzum, nem létezik Isten, nem létezik személy, nem létezik tapasztalat, egyedül tudatosság létezik, és te vagy az. Nem az a te, ami az egónak gondolja magát, hanem a valódi te. A valóságos te az isteni, abszolút valóság, nirvána, maradéktalan üresség. Ez a valóságos te. Amikor bepillantást nyersz abba, ami valójában vagy, hamisítatlan boldogság, maradéktalan öröm, üdvösség válik osztályrészeddé. És akkor embertársadat, az univerzumot önmagadként kezded látni.

     Tehát, ha meg akarod változtatni a világot. Ha egy jobb, élhetőbb hellyé akarod tenni ezt a világot. Ha el akarod törölni az ember emberrel szembeni embertelenségét. Ismerd meg önmagad! Mert valódi Éned mindent átható, mindenütt jelenlévő. Amikor valódi Énednek ismeretében vagy, nem vagy többé sebezhető, és az egész univerzum te-vé válik.

     Tehát, amikor a megvalósításban a békéhez hasonlatossá válsz, a megtestesült békévé válsz, az egész univerzum ugyanígy tesz, még ha a világban valami más tűnik is megjelenni. De ez megjelenés csupán, mint a víz a délibábban. Mint az ég kékje, vagy mint a kígyó a kötélben. Mindezek megjelenések.

     Ugyanilyen módon megjelenések a tested, a tapasztalataid, a gondolataid is, mindezek nem te vagy. Mindettől szabad vagy, örvendezz! Csodálatosabb vagy, mint ahogy valaha képzelni tudnád. Nem létezik számodra születés, és nem létezik számodra halál. A valóságban az elnevezésed szerinti anyag nem létezik. Valóság alatt a testedben szerzett tapasztalataidat, kis „v” betűs valóságodat értem. Annak a valóságnak nincs anyaga, az azt fenntartó ego nem létezik. A haláltól a születésig terjedő időszakod még csak nem is létezik. Létezni tűnik, és ez a megjelenés az, ami téged bajba kever.

     Reggelente sétát szoktam tenni a parkban. Találkoztam ma reggel egy érdekes hölggyel, akivel szóba elegyedtem, számos oknál fogva. A hölgy Niszargadatta Mahárádzs rajongó. És egészen tanulságos beszélgetésünk volt, amit szeretnék megosztani veletek. Megkérdezett tőlem három alap kérdést.

     Az első ez volt: „Robert, 25 éven keresztül meditáltam. Az utolsó 10 évben Niszargadatta tanításait követtem, és ön-megvalósítottnak gondolom magam.” És én azt válaszoltam, amit általában szoktam, hogy „Az jó.” Ő pedig a fejtegetése folytatásaként a következő kérdéssel szembesített: „Szívproblémával küzdök, az orvosom szerint pár éven belül szívátültetésre volna szükségem. Ennek fényében, egy ön-megvalósított személy, mint én, imádkozhat-e Istenhez, hogy segítsen rajta ezzel a problémával kapcsolatban?

     Pár pillanat szótlanság után megkérdeztem tőle, hogyan értelmezi Istent. Hogy Isten valahol őrajta kívül van-e, hogy Isten valahol az égben van-e. Ha kettő volna önből, ön és Isten, akkor láthatnám önt Istenhez imádkozni. De ön azt mondta nekem, hogy megvalósította önmagát. Egy ön-megvalósított lény mindenütt jelen van. Nincs hely Isten és ön számára. Nem létezhet kettősség, ha ön ön-megvalósított, ahogy azt állítja, és megint, ha ön megszabadult volna, senki nem maradt volna, hogy beszéljen. Úgyhogy nem jöhetne hozzám ezzel a kérdéssel, illetve az feleslegessé vált volna, és nem kérdezné tőlem, hogy ön-megvalósított létemre imádkozhatok-e Istenhez. Senki nem létezik, akinek ön-megvalósítottnak kellene válnia. Még a szó sem létezik. Olyan, mint ön-megvalósított lény, nem létezik.

     Nyilvánvaló, hogy amire ön utal, az a természetes állapotban lévő lény. A természetes állapotában lévő lény mindenütt jelenlévő. Önnek nem kéne foglalkoznia a testével. Megjelenhet a szíve úgy, mintha rossz volna, de ki számára jelenik meg? Nem az ön megszabadult Énje számára. Az ön egója, az ön személyes énje hiszi, hogy rossz a szíve. És ön azzal azonosul. Tehát, hogyan tudja azt mondani, hogy ön megszabadult? Ha ön megszabadult volna, megint, akkor önt nem érdekelné a teste. Nem maradna senki, hogy imádkozzon bármilyen élő Istenhez. A karma alá vetett teste az, amely erre a földre jött, tapasztalás céljából. És a teste ráadásul nem is létezik. A szívrohamról nem is beszélve. Miért aggódik a teste miatt, miért érdekli annyira a teste? Ön minden bizonnyal azt hiszi, hogy ön az ön teste.

     Van egy ideillő hasonlat, képzelje el, hogy van egy iskolatáblája, és a táblára egy képet rajzol egy hölgyről, akinek szívrohama van, illetve rossz a szíve, hatással van ez a táblára? Meghal a tábla? Kórházba kerül a tábla? Hajtanak végre szívátültetést a táblán? Mindezt csupán a táblán lévő kép jeleníti meg. Aztán a képet törölni tudom, és egy egészséges szívű egészséges nő képét tudom rárajzolni. Van ez hatással a táblára? A tábla mindig ugyanaz, nem számít, mit rajzol rá. És így van ez a valósággal. Így van ez a tiszta tudatossággal. A tiszta tudatosság az ön igazi természete. A tudatosság az, ami ön. Az úgynevezett teste, a rossz szívével, ráfilmeződés a tudatosságra. Más szóval, önnek semmi dolga a testével, az gondját fogja viselni önmagának.

     Körülbelül három percen át csöndben maradt. Majd a következőt mondta: „Robert, nyilvánvaló, nem vagyok Dnyání. Ilyenformán Bhaktának kell lennem. Bhaktaként imádkozhatok Istenhez, hogy ezektől a tünetektől megszabadítson?” Akkor azt kérdeztem tőle, „Árulja el, hogyan imádkozik?” Ő pedig azt válaszolta, hogy valahogy így: „Ó, Istenem, szabadíts meg, kérlek, ettől a rám nehezedő tehertől! Gyógyíts meg, kérlek, a szív problémának ettől a terhétől! És mialatt ezzel fáradozol, financiális problémáim is vannak, nézd meg, nem tudnád-e elrendezni azokat is számomra!” (a tanítványok nevetnek) Megint nem szóltam néhány percig. Azután azt mondtam, „Kedvesem, ön még csak bhaktának sem nevezhető. (a tanítványok nevetnek) Bhaktának lenni abszolút önátadást jelent. Ha ön bhakta volna, akkor totálisan és teljesen átadta volna magát az Istenének. Ön egy báb volna Isten kezei között. Ne az enyém, hanem a tiéd. És mindamellett boldog volna. Mivel a teste nem a sajátja volna, hogy beteg legyen. A testét átadta volna Istennek. Az életét átadta volna Istennek. A szavai, a gondolatai Istenéi. Ennélfogva, mindig boldog volna. A rossz szívére még csak nem is gondolna, mivel az Isten ügye, nem az öné, nem az öné."

     Akkor azt kérdezte tőlem, „Mi volna a helyes módja imádkozásnak, ha bhakta volnék? Amire azt válaszoltam, hogy „Az ön első kijelentése elegendő. Semmi mást nem kell mondani. Az ó, Isten mindennél többet mond. Mert Isten nem mindent átható, mindentudó, mindenható, mindenütt jelenlévő? Nem tudja, hogy Istene ismeri az ön problémáit? Nem szükséges elmagyaráznia számára. Egyszerűen annyit kell mondania, hogy „Isten”, és ez elegendő. Mert a mindenütt jelenlévő Isten tudja, hogyan kell önnek gondját viselnie. Tudja, hogyan kell a maga utánozhatatlan módján ön után néznie. Ha ön bhakta, akkor ezekkel a dolgokkal kapcsolatban nincsen tennivalója. Egyszerűen adja át az egészet Istennek, és ön szabad! Önnek nincs teendője. Meg fogják önnek mondani, hogy mit kell tennie. Minden át fog magán jönni, amikor elméje nyugalomban van, és nem aggodalmaskodik. Mindazonáltal, minden jól van, és minden úgy bontakozik ki, ahogy kell. Amikor a szíve állapotáról, vagy a pénzügyeiről, vagy bármi másról beszél, az olyan, mint keresztülnézni egy kulcslyukon és egy részletét látni a képnek. Ha kinyitná az ajtót, és látná a kezdetet és a véget, örvendezne. Mert csak azt a részletet látja, amelyben az ön szíve rossz. Távolítsa el elméjéből ezeket a dolgokat!

     „Úgy érti, nem kéne gyógyszert szednem, és nem kéne orvoshoz mennem?” - kiáltott fel. „Ellenkezőleg - válaszoltam -, tegye, amit tennie kell, de ne aggodalmaskodjon!”. „Igyekezzen megérteni, hogy ön nem a cselekvő! Ön nem a cselekvő. Gyakoroljon, szedje a gyógyszerét, táplálkozzon helyesen, tegyen meg mindent, amit tennie kell, de elméjét ne tartsa ezeken a dolgokon. Összpontosítsa elméjét Istenre!

     „Hogy kellene csinálnom ezt?” - kérdezte. „Mondja magának a légzésével, hogy „Én vagyok”! Belégzéskor mondja, hogy „én”, kilégzéskor mondja, hogy „vagyok”! Ez az invokálása Isten nevének. Ez a Dzsapa. Isten nevének ismételgetése. A gondjaira gondolás helyett, a szívével foglalkozás helyett adja át az egészet Istennek! Az ő neve, az Én Vagyok invokálásával, és ön szabad lesz.

     Harmadikként megkérdezte, „Robert, amit elmondott, egy új felismerésre vezetett engem, de fel kell, hogy tegyem magának ezt a kérdést. Huszonöt éve járom a spirituális utat, és ahogy mondtam, az utolsó tíz évből néhányat Indiában, Niszargadatta Mahárádzzsal töltöttem, mégsem tűnik úgy, hogy jutottam volna valahová. Nem tűnik úgy, hogy haladtam volna előre. Mit kell még tennem a fölébredéshez? Azt hittem, mindent megtettem, amit megtennem feltételezett volt. De nyilvánvalóan nem. Fel tudná fedni, vagy el tudná mondani számomra, hogy milyen egyéb szádhanát kellene gyakorolnom annak érdekében, hogy még ebben az életben fölébredjek?

     Az idő maradék részét ezzel fogjuk tölteni.

     Azzal kezdem, hogy általában nem ajánlok könyveket. Ami azt illeti, ahogy a legtöbben tudjátok, azt szoktam mondani, hogy egyáltalán ne olvassatok. De Jeff ideadta nekem ezt a könyvet egy héttel ezelőtt. Nincs elme, én az Én vagyok, David Gardenertől. Shri Lakshmana és egyik női rajongója életéről szól. Nem ismertem rá először, de amikor a képeket nézegettem, ahogy szoktam, fiatalon ő is a Ramana áshramban volt, amikor tizennyolc éves koromban ott voltam. Abban az időben más neve volt, emlékszem rá. Nagyon kellemetlen természetű volt, ahogy emlékszem, és mindig a pihenője idején akart Ramanához menni. Ramana kísérői nem engedték őt bejönni. Mindig szenvedélyes vitáik voltak. Tamilul beszéltek, ezért nem értettem, mit mondtak. De néhány alkalommal az őrök vagy kísérők szó szerint felkapták, és kicipelték őt. De most ön-megvalósított lény. Ami nagyon érdekes, úgyhogy megvételre javaslom ezt a könyvet. Valószínűleg a bodhi fánál van, és olvassátok el ti magatok! Választ fog adni minden kérdésetekre.

     Választ ad a hölgy kérdéseire, illetve azok egy részére. Csupán belelapoztam a könyvbe, még nem olvastam végig, de máris rátaláltam erre a bekezdésre, Mary, felolvasnád?

     SM: Persze. (R: Csak ezt a két bekezdést, innentől idáig. Hallgassátok nagyon figyelmesen!) (Mary olvasni kezd, de Robert félbeszakítja) Boldogság minden...

     R: Elnézést. Ez az, ami a tanítványa, a lány, akit tizenévesen fogadott örökbe. És négy évig volt nála, és ön-megvalósítottá vált. Ez az, amit ő mond. Mary... (Mary tovább olvas)

     „A boldogság mindig árad a szvámíból, de a tanítvány érettségétől függ, hogy mennyiben részesül. Minél inkább mentes a gondolattól, annál többet kap az erőből. Minden rajongó olyan arányban fog részesülni a kegyelemből, amekkora hittel bír. A guru kegyelmében való részesülés tekintetében fontos az elmúlt életekbeni rajongás. És a jelenlegi életben mindig spirituális gyakorlatokkal kell magát elfoglalnia. Isten nem kőszobor. Minden szívben benne lakozik. Kezdetben azonban szükség van a formájára a meditációhoz. Könnyű megvalósítani az Ént a guru kegyelme által. Aki megvalósítja az Ént, és akinek az énje halott, és aki az Énként ragyog, az Isten. Ő az egyetlen élő guru. Válassz egyetlen gurut! A guru legyen békés, és uralja érzékeit és elméjét! Gurura feltétlenül szükség van, és mágnesként kell vonzania. Én képes voltam a megfelelő gurut kiválasztani.”

      R: Köszönöm!

     SM: Köszönöm, Robert!

     R: Sok ember mondja nyugaton, hogy nincs szüksége tanítóra. Sokan olvasták közülünk Krishnamurtit, aki elítéli a spirituális mestereket. Most, miért teszi ezt? Teozófus korában, 18 éves kora körül Amy Besant és Judge Leadbetter karmai közé került. Volt velük kapcsolatban néhány nagyon kellemetlen tapasztalata. Ezek a tapasztalatok nem kerültek leírásra. De Judge Leadbetter és Amy Besant viselt dolgai miatt minden Bölcsből kiábrándult. De tizennyolc éves korát megelőzően sok Mestere volt. Csupán kései éveiben tagadta meg az összes tanítóját.

     Fontos megjegyezni, hogy Krishnamurti összes tanítványa értelmiségi. Mondanom se kell, hogy egyetlen felébredett sincs közöttük. Szeretem Krishnamurtit, nagy spirituális filozófus volt, de mi itt felébredésről beszélünk. Nem szentírások, filozófiák memorizálásáról, advaita védánta szövegek intellektuális megismeréséről beszélünk. Felébredésről, megszabadulásról, Móksáról beszélünk. Az igazság az, hogy magadtól csupán eddig tudsz eljutni, azt követően a benned lévő belső gurura, vagy a rajtad kívül lévő külső gurura kell támaszkodnod. Ne csapd be magad! Nagyon kevesen élnek e földön, akik önmaguktól ébredtek fel. Azt mondanám, hogy százmilliárd emberből talán fél százalék, aki önmagától ébredt fel. Legtöbbünk számára szükség van egy élő jelenlétre, akinek a kegyelmét be tudjuk fogadni annak érdekében, hogy maradéktalanul szabaddá váljunk. Ez az, amiért minden nagy Bölcs Istent, gurut és Ént, vagy egyet tanított. Nincs különbség.

     Ezért mondom olyan sokszor, hogy ne a szavaimat hallgatni gyertek ide! Kizárólag szavak nem fogják ezt elvégezni. Mint a parkbeli hölgy, aki szavakat hallgatott, és mindezeket a szavakat előre és hátra tudta recitálni. Ő már körülbelül 68 éves, és állítása szerint nem tanúsított előrehaladást. Ha lett volna egy tanítója, akire rábízhatta volna magát. A tanító elmondta volna neki, hogy milyen haladást tanúsított. Mert te nem ismerheted magad. Gyakorlatilag lehetetlen ismerned magad, a haladást, amit az úton tanúsítasz. Mivel az egóddal foglalkozol, és az egód be fog csapni téged. Mindenféle dolgot fog veled elhitetni.

     A kérdés, amit feltett, megint, „Mi egyebet kell tennem a fölébredéshez?” És elmagyaráztam neki ezeket a dolgokat, „Önmagának kell lennie. Elsőként alázatosságot kell kifejlesztenie. Az általa elmondottak alapján azt mondtam neki, látom, sok önben az önhittség és az ellenségeskedés.” És mesélni kezdett az életéről, arról, hogy bántalmazták a szülei, meg ilyesmi. Úgyhogy elmagyaráztam neki, hogy minden jól van, és minden jó, emberek milliói olyanok, mint ön, de eljön az idő, amikor fel kell nőnie, és az erőszakosságot, az önhittséget el kell, hogy engedje. Szelídséget, alázatosságot kell kifejlesztenie. El kell kezdenie bízni másokban, jóllehet néhányan fájdalmat okoztak önnek, ez nem számít.

     Ahogy korábban mondtam önnek, ha visszaemlékszik isteni természetére, ha elméjét Istenen tartja, soha nem lesz sebezhető. Bántalmazhatják önt, becsaphatják önt, mindenféle dolgot elkövethetnek önnel szemben, de mit tudnak tenni önnel ténylegesen? Ki sérült meg? Ön sérült meg? Ha azt hiszi, akkor ön az egója, mivel egója mindig sérült. Mindig bosszút akar. Mindig kiegyensúlyozottá akar válni. És az ego sok-sok-sok-sok szörnyű dolgot tárol a tudatalattijában, olyanokat, amiken az elmúlt életekben, és ebben az életben is keresztülment. Olyan dolgokat, amiket úgy tűnik, tudatosan elfelejtett, de minden cselekvése alkalmával felhoz.

     Tehát, ahogyan mondtam önnek. Imádkoznia kell Istenhez, „Istenem, te mindentudó, mindenható, mindenütt jelenlévő vagy. Tudod, hogy mire van szükségem. Eléd vetem magam, a testet, az elmét és a lelket. Nincsenek vágyaim, nincsenek szükségleteim, nincsenek kívánságaim, tégy velem, amit akarsz!” És pontosan ez az, amit tennie kell. Vágy nélkülivé kell válnia, még az önmegvalósítás iránt is. Felejtse el az önmegvalósítást! Felejtse el a Móksát, a megszabadulást!

     Tekintsen önmagára! Létezik, ugye? Miért nem fedezi fel, hogy ki létezik? Kérdezze meg magát, hogy ki létezik? És érkezni fog önhöz a válasz, hogy „én létezem”. Minden, amit tennie kell az, hogy meg kell találnia az énnek a forrását. Találja meg az én forrását az én fonál követésével a szívbe! Ami a mellkas jobb oldalán található. Felejtse el a csakrákat, felejtse el a tanult kundalíni ügyet, felejtse el a jógát, amin ezekben az években keresztülment! Isten egy egyszerű személyt szeret. Ne tudjon semmit, adja fel teljes intellektuális tudását!

     A parkban voltunk, így hát azt mondtam neki, „Nézze meg ezt a fát! Tudja, hogy ez a fa micsoda?” „Igen, ez egy fa.” - felelte. „Nem, a fa egy név, amit mi adtunk neki. Elneveztük fának. Nevezhettük volna kutyának vagy macskának, de a fa nevet adtuk neki. És most azt hisszük, tudjuk, hogy a fa micsoda. De ha elgondolkodik rajta, abszolúte semmit nem tud a fáról. Annak kivételével, hogy ugyanúgy megjelenik, ahogy a teste. Honnét jött? Honnét származik? Mi volt előbb, a mag vagy a fa? Miért létezik fa? Senki nem tudja megmagyarázni, és ez minden objektumra igaz. Indítsa spirituális szádhanáját annak felismerésével, hogy „Egyáltalán semmiről nem tudom, hogy micsoda.”

     Vegyük például a kutyát: Miért van ez a kutya? Honnét jött? Miért van itt? Kutyának nevezzük, de megint, nevezhettük volna levesnek, vagy káposztának, vagy csokinak. Azt mondjuk, „Tudom, hogy mi a kutya, az egy kutya.” De menjen ennél mélyebbre! Mi a kutya? Honnét származik? Honnét jött az első kutya? Nem tudja, igaz? És járjon el ugyanígy minden objektummal, amit lát! Ez az, ahogyan az alázatosságot kifejleszti. Első teendőjeként alázatosságot kell kifejlesztenie, és ezen a módon kell önmagán dolgoznia. Fölismerve, hogy nem tud semmit. A filozófia doktora, ennek ellenére nem tud semmit, igaz? Szavakat ismer csupán, szavak használatával mindenkit képes összezavarni. Mit ért el ez alatt az egész idő alatt? „Boldogtalanságot és szenvedést.” - hangzott a beismerése.

     Azután el kell kezdenie megérteni, hogy semminek a mibenlétével nincsen tisztában. A következő minőség, amit ki kell fejlesztenie, az együttérzés. Törekednie kell a „Minden jól van, és minden úgy bontakozik ki, ahogyan kell.” megértésére. Meg kell bocsátania ellenségeinek, azoknak, akik ártottak önnek. Meg kell megbocsátania az olyan embereknek, mint Napóleon, Hitler, Szaddam Husszein, és mindenki másnak ezen a világon. Nem azért, mert nem törődik azzal, amit az emberekkel műveltek, hanem azért, mert nem érti, mi megy végbe. Ha nem érti, mi megy végbe, hogy tudna ítélkezni? Emlékezzen, hogy az általuk ábrázolt képek olyanok, mintha kulcslyukon keresztül nézne! Nem ismeri a teljes képet. Egy részleges képet lát, és az alapján ítélkezik. Ne próbálja felfogni! Ne próbálja elemezni! Egyszerűen bocsásson meg, engedje el!

     Ahogyan ezeket a jellemvonásokat fejleszti, egy finom energia fog önben keletkezni. Képessé fog válni a tudatosság magasabb állapotainak a tapasztalására. Akkor érteni fogja, amikor azt mondom, hogy „Nem vagyok a test. Nem vagyok az elme. Nem vagyok a cselekvő. Végső egység vagyok, tudatosság vagyok, abszolút valóság vagyok, parabrahman vagyok, az én vagyok vagyok”, és szabaddá fog válni.

     Alapvetően ez az, ahogyan önkutatást kezdjen gyakorolni. Fejlesszen ki alázatosságot és ugyanakkor együttérzést! Fejlesszen ki rajongást, és gondolkodjon ezeken a dolgokon egész nap! Megkérdeztem őt, „Ezeken gondolkodik egész nap?” Azt válaszolta, „Nem, megfeledkeztem róla.” „Milyen gyakran gondol ezekre a dolgokra, amikről beszélgettünk?” „Csak akkor, amikor meditálok.” - válaszolta. „Mikor meditál?” „Reggel húsz percet.” „Vagyis, merre jár az elméje a nap többi részében?” „Világi dolgokon.”

     „Ha elméje világi dolgokon jár, hogyan várhatja el, hogy fölébredjen? Ahogy fent, úgy lent, ahogy belül, úgy kívül, ön pontosan ott van, ahol lennie feltételezett. Abban a pozícióban van, amelyben az önmagán végzett munka által lennie feltételezett. Nem vette komolyan. Ha fel akar ébredni, akkor ez napi 24 óra munkát jelent. Még akkor is, amikor alszik és álmodik. Ébernek kell lennie, és tanújának kell lennie az alvásának. Tanújának kell lennie az álmainak. És persze tanújának kell lennie éber állapotának. Ha megtanulja csinálni ezeket a dolgokat, történni fog valami. Akár az a tanító, amelyhez az időben vonzódnia kell, akár az önben lévő tanító előre fogja önt tolni, és fel fog ébredni. De biztosíthatom, ha csupán az önnel megosztott dolgokat gyakorolja, már akkor is figyelemre méltó eredményeket fog látni. Most menjen haza, és csinálja!”

      Kérdések?

     SD: Van kérdésem, soha nem értettem az én-gondolat spirituális szívbe való követésére vonatkozó tanítást. Ez egy olyan fizikai, spirituális, mentális időszaknak tűnik, amely a testhez való nem kötődésre irányul. És milyen folyamatról beszélsz?

     R: Amikor az én-gondolatot követed, az énben időzöl. Azt csinálod, hogy felteszed magadnak a „Ki vagyok én?” kérdést, és elképzeled magadban az ént. Látod az ént, ahogy a spirituális szívbe megy. Figyeled. A „Ki vagyok én?” mondása révén újra és újra az énben időzöl. (SD: Ezt a részét értem, amit viszont nem értek, hogy egy szívvel kapcsolatos tanításban a spirituális szív hogy-hogy nem valóságos?) A spirituális szív Isten lakóhelye. Vagyis egy hely, ahol Isten, vagy a tudatosság, vagy az abszolút valóság prezideál, a mellkasod jobb oldalán. Ez egy metafora. Igazából nem létezik. De az úton való előrehaladáshoz szükségünk van egy helyre, ahová az én mehet, hogy megértesse velünk, hogy létezik egy magasabb erő, ami az én eltűnésekor átveszi fölöttünk a hatalmat. Tehát gondolhatod azt csukott szemmel, hogy az én lemegy az agyból a szívbe. És a szívközpontot láthatod fehér fényként, a napnál milliárdszor fényesebb, ragyogó fénygömbként. Vagy láthatod szívközpontodban a szeretett tanítót. Lehet az Buddha, vagy Jézus, vagy Mózes, vagy Ramana Maharsi, aki számodra kedvesebb. Lásd a tanítót szíved központjában, a fényben, és lásd énedet azon meghatározott istenség által felemésztődni!

     SD: Éneden az individualitásodat érted?

     R: Az individualitásodat. Mintha fejest ugranál a trambulinról, és alámerülnél. Így távozik az én az agyból, ami azt énnek hiszi, megy le a szívbe, és kerül felemésztésre. És felemésztődésekor a valódi Éned fénylik elő, teljes dicsőségében és ragyogásában.

     Úgyhogy, olyan módon képzeled el az ént, amilyen módon akarod. Képzelheted voltaképp, hogy az én, az individualitás alámerül, vagyis ismételgetheted, hogy „Ki vagyok én?”, vagy érezheted csupán, hogy valami történik. Az egóm, az elmém felemésztésre kerül a valóság, és jelenlét érzése által. Amennyiben gyakorlod, magától be fog következni. Magától meg fog történni, és egyre könnyebbé és könnyebbé fog válni. De amikor egyesek belekezdenek, majd öt másodperc múlva abba is hagyják, és a következő hónapban térnek rá vissza, akkor ez egyre nehezebbé és nehezebbé válik. Ezért van szükséged gyakorlásra.

     Hogy mennyi ideig tart, nem számít. Felejtsd el az időt! Ha azt hiszed, hogy hibázol, vagy nem jól csinálod, nem számít. Nem létezik helyes, és nem létezik. A hozzáállásod az, ami számít. Ne használj rideg szavakat, és ne gondold, hogy egy meghatározott módon kell csinálnod valamit, hogy működjön! Ha a hozzáállásodat alázatosság, önátadás, szeretet, együttérzés jellemzi, ez biztosítékot jelent a számodra, és nagyon hamar szabaddá fogsz válni.

     Nyugodtan kérdezz, amit csak szeretnél, vagy mondj véleményt, vagy dobálj meg valamivel!

     SX: Krishnamurtit a legépebb elméjű embernek tartom, akivel egész életemben találkoztam.

     R: Egyetértek veled. (SX: És nem hiszem, hogy csupán értelmiségiek számára való. És ő maga mondta, hogy tested beleolvadt, és értette, amiről beszél.) Krishnamurti nagyszerű ember volt, nagyon kiváló ember volt. Küldetése volt, amit véghez is vitt. A szándékom annak a megvilágítására irányult, természetesen, hogy miért gyűlöli a tanítókat, és miért mondja mindenkinek, hogy senki másra nincs szüksége. De teljes szívemből tisztelem őt.

     Énekeljünk!

      (énekelnek)

     R: Nyugodtan mondjatok véleményt, vagy kérdezzetek, amit csak szeretnétek! Mi itt egy boldog család vagyunk, tehát semmit se félj kimondani!

     SB: Tehát szabadnak lenni az éntől. A megvalósulás az éntől való szabadságot jelenti, igaz?

     R: Az én az, ami rabságban tart, vagyis az én maradéktalan megsemmisülésekor mindent áthatóvá, és teljesen felébredetté válsz. És az ént meg kell semmisíteni. (SB: Ez tehát nem énért való szabadság, hanem éntől való szabadság, igaz?) Kétféleképpen szemlélheted. Az „én” az „Én”-né válhat, ami az abszolút valósággal, a tudatossággal azonos jelentésű. Azt is énnek nevezheted, az a nagy én. De mi a kis „é”-betűs ego-énről beszélgetünk. Az az, ami bajba kever téged. Azt kell megsemmisíteni maradéktalanul.

    SR: Robert, olyan érzésem van, mintha mindennap egy olyan játszótérre mennék, ahol semmi más nincs, csupán én-ek, és ez nagyon frusztráló, néha haragszom magamra, hogy abban a világban kell játszanom, amely az egyetlen olyan, amit valóban ismerek, hogy azt kell színlelnem, mintha igazi volna.

     R: Valójában nem. Tekintsd tesztnek, amin keresztül kell menned! Annyi csupán a teendőd, hogy megkérdezed magadtól, „Kihez jön ez?” Másképpen fogalmazva, „Ki megy keresztül mindezen?” Dolgoznod kell magadon, és nem kell magadat megjátszanod mások érdekében. (SR: De valójában úgy érzem, mintha visszautasítanám, és egy üresnek látszó űrbe zuhannék, és ez nem barátságos és nem nyerő ebben a pillanatban. Ha minden ént az én vagyok kezel a játszótéren. Olyan ez, mintha valamilyen különös labda volnék a játéknak ebben a világában.) Ez az egód trükközése. Valójában ez az, amikor meg kell kérdezned, hogy „Ki érzi ezt? Kihez jön ez?”

     SD: Kérdezhetném azt, hogy „Ki színleli a játékot?”

     R: Ha ez segít neked. (SD: A változatosság kedvéért?) Ha segítségedre van, akkor persze. De az egészben az a lényeg, hogy fel kell ismerni, hogy az én a bűnös. És követni kell az ént a szívközpontba. Ahol az összeolvad a végtelen valósággal, te pedig megszabadulttá válsz.

     SR: Azt gondolom erről, hogy elég jól kell csinálnom, és hirtelen egy erőfeszítés nélkül ide-oda sodródó levélhez hasonló érezésem lesz.

     R: Nem, nem csinálod. Következteted. Ez az, ahogyan látod. De nem kell csinálnod ezeket. Értsd meg, hogy mindezeket a történeteket te hozod létre magadról! Ne tedd, hagyd ezt abba! Csupán kövesd az ént! Egyáltalán ne következtess! Ne mondd, hogy mi fog történni, illetve mi nem fog történni. Hagyd a világot békén, és kövesd az ént! És gondoskodtatni fog rólad. Minden jól fog alakulni.

     SB: Robert, Bob azt mondja, hogy ezt nem érzi nyerőnek. Nem az elme érzi azt, hogy nem nyerő? És ki érzi, hogy nem nyerő?

     R: Az ego. (SB: Az ego érzi, hogy nem nyerő, mert az egy különböző felségterületként megsemmisítő a számára. Vagyis, az ego csupán izgalmat és szórakozást akar. Úgyhogy ez nem nyerő a számára.) Természetes, hogy nem nyerő, az ego, az én ugyanaz a dolog, mindig trükközni fog veled. És mindenféle hitekre fog rávenni. Mindenféle dolgokat fog előhozni. Rá fog venni, hogy sajnáld magad. Rá fog venni, hogy utáld az embereket. Rá fog venni, hogy teljesen kiábrándulttá válj. Az ego én teszi mindezt. Tehát rá kell erre jönnöd, és tudatára kell ébrednek, hogy mi zajlik. És mindig térj vissza a kérdésre, hogy „Kivel történik ez? Ki megy ezen keresztül? Ki érez így?” És azt fogod válaszolni, hogy „Én, mi a forrása az énnek?” illetve „Ki vagyok én?” És aztán kövesd az ént a szívbe! Ahol az el fog tűnni végül. Ugyanazt mindenre. (SB: Tehát mondhatom magamnak, hogy „Oké, ego, legyél nyeretlen a végtelenségig. Legyél nyeretlen a maximumig. A maximális mértékig?” És csupán meg kell adni magad annak a végtelenségnek?) Ha ezt akarod tenni, jó. De az ezen való gondolkodás helyett tartsd elmédet Istenen! Tartsd elmédet az énen! Kérdezd meg, „Kihez jön ez?” Ez a könnyebb út. (SB: De akkor van egy pont, ahol nincs elme, hogy... tudod, amikor az űrben vagy, amikor a csöndben vagy.) Az majd gondoskodni fog magáról. Ne foglalkozz a csönddel! Ha végzed a gyakorlatot, minden meg fog történni a maga idejében. Tehát, úgy kérdezel, mintha tudnál. Mintha az ego ezzé válna, és azzá válna. De te mondod. Felejtsd el az egészet! Egyszerűen végezd a munkát, és a szilánkok hulljanak, ahová akarnak. Minden jól fog alakulni.

     Még a szentírások is azt mondják, „Ha figyelmedet Istenre összpontosítod, minden rendben lesz veled.” Mert egy új dimenzióba lépsz. Amely dimenzióban béke van, harmónia van, öröm van, szeretet van, megvalósulás van. Tehát, ha összpontosítottan abban a dimenzióban maradsz, szabaddá fogsz válni. Következésképpen, ne gondolj a negatívumokra, hangsúlyozd a pozitívumot! (SB: Tehát, arra a dimenzióra összpontosítani, és stabilizálódni, vagy megállapodni abban a másikban - ez nagyon fontos?) Igen. (SB: Nem csupán beleugrani és kiugrani belőle, ugye?) Képesnek kell lenni ott maradni. (SB: Ott maradni.) És amikor minden jön hozzád, bármi jön hozzád máskülönben, tedd fel a „Kihez jön ez?” kérdést!

      SX: Miért van szükséged az igazságra?

     R: Hogy elindítson. (SX: De neked - ahogy az imént mondtad -, csak végezned kell a munkát. Legyél implicit vele! Nem ezt mondtad? Hogy hitemnek kell lennie? Úgy kell rendelkeznem hittel, mintha várható lenne közbenjárás.) Egyeseknek szükségük van rá, hogy higgyenek valamennyire abban, amit csinálnak, másképpen nem csinálnák. (SX: Tudom, de én ezt elutasítom. De te a több hitről beszéltél. A nagyobb hitet nem értem.) Számomra a hit a kegyelemhez hasonló. Ha van hited, ha részesülsz kegyelemben, akkor ez könnyebbé válik számodra. (SX: Az én számomra a kegyelem és a hit nem ugyanaz.) Nos, ezek tökéletesen azonosak számomra. Ez az, amire gondolok, amikor hitről beszélek. (SX: De a kegyelem csupán van?) Hit és kegyelem ugyanazok számomra. Ami azt jelenti, hogy a hit csupán van, rendelkezel hittel, ezt jelenti az út. Hiszel abban, amit teszel, a kegyelem pedig közbenjár érted. (SX: De az nem egy gondolat, hit, vagy...) Ha arra gondolsz, akkor gondolat. De szükséged van arra a gondolatra, hogy megszabadulj a gondolattól. (SX: Igen van egy csöpp kétség.) Meg kell szabadulni mindentől. Hinned kell valamennyire abban, amit teszel. Hogy meg tudj tőle szabadulni. Éppen ahhoz hasonlóan, ahogy az elmét az elmétől való megszabadulásra használod, mert ez az egyetlen rendelkezésedre álló eszköz. (SX: Természetesnek lenni?) Természetes, hogy érzékeny vagy elméd nem létezésének a tényére. De használod az elmét a nem létezésének a felismeréséhez. És amikor az elmédet vagy az ént követed a forrásba, az teljesen, saját magától eltűnik. De az elején használod az elmédet, használod a hitet. Akármit is kell használnod, használd önmagad fölemelése, és az előrehaladás érdekében!

     SB: Ha 100%-os hitünk volna, akkor az a 100%-os önátadáshoz volna hasonló?

     R: Az egy 100%-os megvalósulás volna. (SB: 100%-os megvalósulás.) Persze. (SB: Ha a megvalósítottságunkba vetett hitünk 100%-os volna, maradéktalanul átadnánk magunkat...) Igen. (SB: ...Akkor valószínűsíthetően történne valami?) Persze.

     R: Értsd meg, mindenekelőtt, Josephine hogy semmi nem létezik. Semmi, amiről beszélek, nem létezik. De szavakat kell, hogy használjunk, és el kell magyaráznunk, hogy mi a teendője a személynek, hogy sejtelme legyen a szívében lévő igazságról. Ezek azok a szavak, amiket használunk. (SX: Szeretem a „Legyél csöndben, és tudd, hogy az én vagyok Isten!” kifejezést.) Igen, de hányan tudnak csöndben lenni? Ez jó, ez egy nagyszerű kifejezés, ami azt illeti. De hányan tudják megtenni közülünk? Használnunk kell többi módszert, hogy erre a helyre elérjünk.

 

     SE: Robert, említetted egyszer, hogy az önkutatás különböző módszereinek eltérő funkciói vannak. Ahogy az „Én vagyok” mantra, aminek eltérő a funkciója a májá gyengítésével, és a „Ki vagyok én?” kérdés gyorsabban eredményez önmegvalósítást. Feltételezem, hogy az „én, én” gyakorlásának a funkciója szintén eltérő. Megmagyaráznád, illetve részleteznéd ezt?

     R: Az „én - én” segít megértened, hogy egyedül az én létezik. A nagy én. Követed az „én - én”-t. A nagy én megsemmisíti a kis ént, és azután egyedül az én, vagyis az Én marad. Amikor „én vagyok”-ot mondasz, a nagy „Én Vagyok”-ot invokálod. A valóság maga, és te azonnal abban a valóságban vagy. Semmi más nem létezik, amitől meg kellene szabadulni. Az Én Vagyokban maradsz. Amikor „Ki vagyok én?”-t mondasz, megint a kis éntől szabadulsz meg. Ami az ego, a gondolatok, az én-gondolat. A felismeréssel, hogy ebben a világban minden ehhez én-gondolathoz kapcsolódik. Az univerzum, Isten, a tapasztalatok, a test, az elme, minden az énhez kapcsolódik. És a „Ki vagyok én?” kérdéssel minden megsemmisül, és önmagába olvad, te pedig szabaddá válsz.

     Úgyhogy, használj bármilyen módszert, akkor az a kielégítő számodra. Bármilyen módszert kaptál egy végtelenség ... affinitással, az a módszer az, amit alkalmazol. Váltakozhat is, ha egy módszer használatába belefáradsz, alkalmazhatsz egy másik módszert. De mindenképpen használj valamilyen módszert, használnod kell, hogy szabaddá válj.

     SR: Robert, a szabadságnak ez a világa - úgy vélem, biztos tudásom van arról, hogy milyen a meditáció, és az öröm és egység igazgyöngyének az érzése, de annak is tudatában vagyok, hogy az érzékek világa az élvezetnek egy másik fokozata, (legyen az kreatív művészeti tevékenység, vagy...) egy olyan élvezet, ami teljesen egyenrangú a csendes meditációból eredő csöndnek és békének az érzésével, ami nem jelenthet megvalósulást, de - úgy vélem, amitől félek az, hogy a végén csupán ezt az üres űr lesz a jussom, ez az ezektől az érzéki jutalmaktól való elkülönülés - az élvezet kapcsán nem arra akarok célozni, hogy...

     R: Ez nem így működik. Értem, amit mondasz. (SR: Oké.) Te ezen a módon érted. De vizsgáld meg az élvezeteidet! Mondjuk, álmodsz, és álmodban egy nagy király vagy, palotában élsz, a vagyonod hatalmas, és öt feleséged van, és mindenféle káprázatos aranyak, ezüstök, karkötők, gyűrűk és órák vannak a birtokodban, egy művész vagy, és remekül érzed magad. De aztán felébredsz, és mindez eltűnik.

     Ugyanez áll az összes érzéki objektumra. Mindezek olyanok ezek, mint egy álom, és egy napon felébredsz, és még ha birtokoltad is mindezen dolgokat életed során, amit e percben fizikai életednek nevezel, csupán egy töredék másodperc az örökkévalóságban, és eltűnt. És ez azt jelenti, hogy a karma törvénye alatt állsz. Úgyhogy vissza kell jönnöd újra meg újra, és tapasztalnod kell az abban az életben tapasztaltak ellentétét. Azért, hogy egyensúlyban legyél. Ezt a játékot folytatod századokon át, míg föl nem ébredsz, és el nem kezded keresni a valóságot. (SR: Mi az anyaga akkor azok - képletesen értett - álmainak, akik megvilágosodottak? Mik az élvezetei és örömei az én ismeretének?) Akik meg vannak világosodva, azok mindenkor megmagyarázhatatlan örömöt és boldogságot tapasztalnak. Ami soha nem távozik. Ami egy szavakon és gondolatokon túli érzés.

     SD: Robert, emlékszem, az egyik példádban a naplemente nézéséről beszéltél, hogy milyen gyönyörű csupán nézni azt, de amit annak tudata, hogy te vagy a naplemente, sokkal jobbá tesz.

     SR: Nem mindenről az anyagi megnyilvánulás szempontjából beszélünk. (R: Így van.) De egyikük sem valóságos igazából, de... (R: Pontosan.) Így, amikor a megnyilvánulást nem tekinted, olyasvalami maradsz csupán - még csak érzés sem, mivel azok érzékelések...

     R: Nem, nem kellene már mondanod, mert a saját tapasztalatod alapjáról indulsz ki. Az az, ahogyan azt elképzeled, de az nem úgy van. Amikor önmagad vagy, abszolút valóság vagy. És az olyan valami, amit neked magadnak kell megtapasztalnod. (SR: Mihez kezdenek azok a szerzetesek, amikor el kell hagyniuk az ásramot?) Csupán léteznek, ahogy te meg én. Semmit nem kell tenni. A dolguk után járnak, ahogy te meg én. (SR: Nem unalmas egy idő után?) (nevetés) Nem. Nézd, te materiális tapasztalatokról beszélsz. Az unalom azokhoz az emberekhez jön, akik nincsenek megvilágosodva. Amikor meg vagy világosodva, ilyen szó nem létezik. Te vagy az ok, te vagy a szubsztrátuma mindennek, innen és túl. (SR: Akarnál abban az állapotban univerzumokat teremteni, csupán a felfedezés kedvéért?) Nem. Nem. Te sziddhikről beszélsz. Azok jógik, aki erőket fejlesztettek ki, és játszadoznak azokkal a dolgokkal. Egy Dnyánít ezek a dolgok nem érdeklik. Egy Dnyání mindezeken túl van. Ő csupán pihen a boldogságában. (SR: Létezik egy kis csoportja a Dnyáníknak, akik összegyűlnek, és ezeket a dolgokat közzéteszik?) Amikor Dnyánívá válsz, meg fogod őket találni. (a tanítványok nevetnek)

     SK: Robert a boldogságban való pihenés elég szuperül hangzik, nem? (R: A micsoda?) A megszakítatlan boldogságban való pihenés szuperül hangzik. Nehéz volna überelni. (Robert és a tanítványok nevetnek) ...Szeretném gyakrabban hallani, egyfajta motivátorként.

     R: Nos, dolgozz magadon és fedezd fel te magad! Ezért mondom nektek olyan gyakran, hogy „Miért kéne hinnetek nekem?” Egyáltalán nem kéne elfogadnotok a szavaimat. Hanem dolgoznotok kéne magatokon, és teljesen szabaddá kellene válnotok.

     (szalag vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 November 02)
Megtekintések száma: 85 | Hozzászólások: 2 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 2
0
2  
koszonom

0
1  
Köszönöm! wink

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]