Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Hogyan kell működnöm a világban? - 47. átirat

Hogyan kell működnöm a világban?

47. átirat

1991. február 24.

      Robert: Üdvözöllek benneteket teljes szívemmel!
      Szeretném, ha föltennétek magatoknak a kérdést, „Miért jöttem ide ma délután? Mi célja, hogy ide jöttem?” Keresel valamit. Megoldást keresel, a választ keresed egy problémára. Szeretnéd megváltoztatni az életedet. Valami hozzád képest külső dolgot keresel. És amíg ezt teszed, soha nem fogod megtalálni.
      Az igazság, a valóság, benned nyugszik. Nem létezik probléma a földön, amelyet elegendő igazság ne tudna megoldani. Igazság alatt valóságodat értem. Értsd meg, ki vagy te valójában! Nem számít, minek látszik a szituáció. Nem számít, mi megy végbe a világban, vagy az életedben. Ha csupán befelé fordulnál, minden megoldódna, minden. Önmagad megoldásával kezdődik, és aztán a világ igazodni fog.
      Ez az egyetlen út, mert ne feledd, a világ csupán kiterjesztése önmagadnak! Amit önmagadban látsz, amit belül érzel, azt látod és érzed a világban. Ezért mondták a nagy Mesterek és Bölcsek, hogy „Keressétek először Isten országát és igazságát, és minden más meg fog adatni néktek!” Más szóval, fedezd fel az igazságot önmagadról!
      Természetesen, ha nem szereted magad, ha bűnösnek hiszed magad, ha úgy gondolod, hogy hibát követtél el, és nem vagy jó, ezeket fogod látni a világban, és a világ ennek megfelelően fog válaszolni neked. Akiknek problémái vannak az emberekkel, akik gonosz helynek látják a világot, aki csak negatív körülményeket látnak, azért járnak el így, mert ezeket látják önmagukban.
      A világ nagyon rugalmas. Nem bír saját elmével. Nem bír se okkal, se szubsztanciával. A világ csupán te-vé válik. Te vagy a világ. Semmi más nem létezik rajtad kívül. Amikor kinyílsz, amikor felfedezed az igazságot önmagadról, hogy abszolút valóság vagy, hogy tiszta tudatosság vagy, ezt fogod látni, akárhová nézel.
      Nem az vagy, aminek gondolod magad. Vizsgálódj, kutass, fedezd fel te magad! Nem az vagy, aminek gondolod magad. Abba kell hagynod az emberi léttel való azonosulást! Fel kell hagynod a hiedelemmel, hogy húsból és vérből vagy, és csupán négy dimenziód van, és így tovább, amiben élned kell e földön! Mert a föld valójában nem az, aminek látszik. Te nem az vagy, aminek látszol. És úgynevezett problémáid, szituációid nem azok, amiknek látszanak. Túl kell lépned ezen! Kutass! Ne nekem higgy! Te magad találd meg a választ! Merülj mélyen önmagadba! Igyekezz megérteni, hogy nem a test vagy! A látszat alapján testtel rendelkezőnek kell lenned, de nem vagy a test. A világ nem az általad gondolt világ. Semmi nem az, ahogyan megjelenik.
      Létezik egy szubsztrátuma minden létezőnek. A szeretet. Ami az abszolút valóság, a tiszta tudat. És az a szubsztrátum a létezésed. Az az, ami te vagy. Isten vagy. Nem a személy az Isten, nem a test az Isten, hanem te vagy Isten. Ha Istennel azonosítod magad, hogy tudna problémád lenni? Istennek lehet problémája? Érezheti magát Isten levertnek? Hihet Isten rossznak valamit?
      A tényt, hogy te vagy Isten, hagyományos neveltetésed miatt nem fogadod el. Hited szerint Isten még mindig egy antropomorf istenség, aki fenn trónol az égben, és ha azt mondom neked, hogy te vagy Isten, az istenkáromlás a számodra. Amiből csak azt látom, hogy azonosulsz a testeddel. Azt hiszed, hogy test vagy, és hogy Isten valahol fenn az égben van, és neked imádkoznod kell hozzá, és amennyiben jó hangulatban találod őt, áldásban részesülsz. Ha nem érzi magát aznap túlságosan jól, a pokol villámaival sújt rád. Az emberek még mindig ebben hisznek.
      A kérdés az, hogy mi az, amiben hiszel? Az az életed. Amit hiszel, amit elfogadsz, az válik életednek a módjává. Te hozod létre, te okozod azt. Ezért lát mindenki különböző világot. Saját magunkat látjuk. Érthető most már, hogy miért nem látod valódi Énedet? Miért nem próbálod ki? Miért nem kezded elhinni, hogy te vagy Isten?
      Miben áll Isten? Isten tudatosság. Mi a tudatosság? Valami, ami tiszta tudatként van önmaga tudatában. És mindez nem valahol rajtad kívül van. Az te vagy. Te vagy az. Az egész univerzum te vagy. Az egész univerzum boldogság, öröm, szeretet, béke. De soha nem fogod a világban meglátni, amíg önmagadban meg nem látod. Következetesen kell gyakorolnod, hogy szerető személyként, kedves személyként, vidám személyként lásd magad. Azt követően el fogod dobni a személyt, és mindenütt jelenvalónak, mindentudónak, mindenhatónak fogod látni magad. Te vagy a hatalom. Nincs más hatalom, csak te. Sok olyan van köztetek, aki életei legtöbbjében élt az okkult erőkkel, próbálta az arany gyapjút megtalálni úgyszólván, önmagán kívül. Az soha nem volt rajtatok kívül.
      Ez hasonlít a Kimberley gyémántbányák történetéhez, amit már meséltem. Egy angol úgy döntött, Afrikába megy, hogy bányákat tárjon fel, hogy gyémántot találjon. Úgy hallotta, hogy Afrikában vannak gyémántok. Minden vagyonát eladva Afrikába utazott, vett egy kis kunyhót, és mindennap kiment gyémántot keresni. Az évek teltek, neki pedig elege lett. Soha nem volt képes gyémántra bukkanni. Úgyhogy, feladott egy hirdetést az újságban, hogy eladja ezt a kis darab tulajdont és a kunyhót, amiben élt.
      Jelentkezett nála egy vevő, egy Kimberley nevű ember, és egy kőre ülve aláírták a papírokat. Amikor a fickó eltávozott, Kimberley véletlenül elmozdította a követ, és meglátott egy gyémántot. A gyémántok mindig azon a helyen voltak, ahonnan indult. Mindvégig a lábai alatt voltak. És ez az, ahogy a Kimberley bánya felfedezte a gyémántmezőket. Ez egy igaz történet. Minden, amit keresel, benned van. Állj le az önmagadon kívül való kereséssel! Minden, amit akarsz, rajtad belül van. A potenciál, mindennek a lehetősége, amit csak el tudsz képzelni, rajtad belül van. Önmagadnak vagy az univerzuma. De amikor Ént mondok, nem kis „é” betűvel mondom. A mindenütt jelenvaló Én az igazi természeted. Gondolkodj el ezen!
      (a felvétel megszakad)
      Van egy kérdés, amit újra és újra fölteszek, „Miközben önkutatást, átma-vichárát, Dnyána Márgát gyakorolok, hogyan működjek a világban? Mit tegyek a világban, mint gyakorló? Mi legyen a hozzáállásom? Ha minden előre elrendezett, mindenképpen meg fog történni, ilyenformán, mit tegyek a világban?” Nos, igaz, hogy minden előre elrendezett, de úgy kell tenned, mintha nem így lenne! El kell róla feledkezned, és ne gondold, hogy „Nem számít, mit teszek. Akár gonosz vagyok, akár jó, mi a különbség? Ha előre elrendezett, mindenképp meg kell csinálni.” Éppen ellenkezőleg, cselekedj úgy, mintha te hoznád a döntést, és neked kellene a cselekedeteid következményét elszenvedned! Így kell működnöd a világban!
      Fejlessz ki szeretetet minden és mindenki iránt, ne csupán az emberek, hanem az állatok, a növények, az ásványi anyagok iránt is! Bánj mindennel szeretettel! Alakíts ki jó természetet, és ne legyél többé dühös! Fejlessz ki magadban örömöt, alázatosságot! Ne érintsen, amit a világ csinál! Ne érintsen, ami látszólag történik veled! Hanem reakcióid alapuljanak szereteten, békén, szeretetteljes jóindulaton, együttérzésen!
      Ne próbálkozz az elemzésével! Csupán válj azzá! A világ megfelelően fog reagálni rád. Végül is, a világ te vagy. És az önmagadon való gyakorlás során az általad kibocsájtottak automatikusan visszajönnek. Hagyd békén az embereket! Senkit ne próbálj megváltoztatni! Ne keress problémákat! Ne engedd elmédet tovább gondolni az orrodnál! A tegnap elmúlt, és soha nem tér vissza. Minden emberi lény követ el hibákat. Ne bánd a múltat, része a tanulási tapasztalatodnak! Nem vagy bűnös. Nem vagy rossz ember, bármit is tettél. A cselekedet lehet gonosz, de te nem. Tekints önmagadra úgy, mint teljes létezésre, és cselekedj onnan! Ne legyenek elvárásaid, és soha nem fogsz csalódni! Add önmagadat! Ne várj el cserébe semmit!
      Miért teszem, amit itt teszek? Miért ülök itt és beszélek? Mit akarok? Nem vágyom névre, vagy hírnévre. Nem akarok semmilyen módon ismertté válni. Ez csupán történés. Soha nem kértem. Önmagától történik. A tapasztalataimat az önmegvalósításról soha nem kértem, soha nem kerestem. Önmagától bontakozott ki. Ez azt jelenti, hogy mindenki megtapasztalhatja az önmegvalósítást. De lazán kell venned! A világgal való harcot, és az önmagaddal való harcot be kell fejezned! Hagyd, hogy a dolgok a lehetőségeik szerint bontakozzanak! Ne reagálj!
      A spirituális fejlődés jelei tehát: válhatsz dühössé továbbra is, válhatsz rosszkedvűvé továbbra is, de most a tudatában vagy. Ezt megelőzően, a gyakorlást megelőzően, megengedted, mondjuk, teljesen eluralkodni magadon a haragot. A haragoddá váltál. De most, hogy a „Ki vagyok én?”-t gyakorlod, amikor haragossá válsz, észreveszed, a tudatában vagy, hogy haragos vagy. És nevetni kezdesz magadon, és a harag eltávozik. Észreveszed, hogy minden érzelmed és minden hangulatod, ami egész életedet jellemezte, vissza fog esni. És amikor egy szituáció negatív körülménnyel szembesít, képes vagy megfigyelni, és nem reagálni azonnal. Figyelsz, figyelmessé válsz.
      Ami történik veled az, hogy elkülöníted magad a körülménytől. Kezded megérteni, hogy „nem vagyok a körülmény, nem vagyok a haragom, nem vagyok a lehangoltságom.” Persze továbbra is válhatsz lehangolttá, és lehetnek különböző hangulataid, ahogy már korábban említettem, csak most nézni, figyelni, látni kezded. Elkapod önmagad, és felteszed a kérdést, hogy „Kihez jön ez? Ki érzi magát rosszul? Ki érzi magát lehangoltnak?” Talán még mindig nem teljesen érted, de lassan, de biztosan kezded felismerni, hogy nem vagy a körülmény. Azután fölismered, hogy nem vagy a test, mivel a körülmény része a testi érzéseknek. És kezded látni és fölismerni, hogy „Van, amikor boldog vagyok, van, amikor lehangolt vagyok, van, amikor mérges vagyok. De az én mindig jelen van. Következésképpen, ki vagyok én?” És csupán azzal, hogy kérdést fölteszed, kezded jól érezni magad.
      Konstatálod, hogy Irakban háború van, emberek halnak meg. De mi ennek az igazsága? Mi ennek a valósága? És érkezik a válasz, hogy az én vagyok. Az én vagyok a valóság. Akkor honnét jön a háború? Honnét jön az embertelenség? Honnét jönnek ezek az alávaló dolgok a világba? És ahogy folyamatosan kutakodsz, fel fogod ismerni, hogy az énnek semmi köze ezekhez a dolgokhoz. Ezen dolgok mindegyike mégis az énhez kapcsolódnak. A háború, a rossz természet, a hirtelen indulat, a harag, mindez, az énhez tartozik. Akkor kezded felismerni, hogy „én látom a háborút, én érzem azt, én érzem a rosszat.” Kezded fölismerni, hogy ahogy az ént a szívközpontig követed, minden eltűnik. Azért tűnik el minden, mert eleve soha nem volt valódi. Ami valódi, az soha nem tud eltűnni.
      Azért tudok beszámolni nektek az igazságról, hogy a világ nem valóságos, hogy egy buborékhoz, egy álomhoz hasonló, hogy a diszharmónia nem valóságos, hogy a tested nem valóságos, mert valamiképpen látni vagyok képes a negyedik állapotot, és tapasztalni vagyok képes az ébrenléten, álmon és alváson túli negyedik állapotot. És a negyedik állapot a valóság, míg minden más csak valóságosnak tűnik. Ezért van az, hogy a háború valóságosnak, nagyon valóságosnak tűnik, a világ valóságosnak tűnik, a test valóságosnak tűnik, de nem azok. Te azon túli vagy. De ha a tudatosságnak ezt az állapotát még nem tapasztaltad, akkor még a létezéséről sem tudsz valójában.
      A tökéletes béke és harmónia, az abszolút jóság, a nirvána, a szat-csit-ánanda állapotában beszélek hozzád. Ez valóságos állapot. Ez a valóság. Éppen úgy valóságos az én számomra, ahogyan ez a világ valóságos a te számodra. És ha háborúba csöppennék, és bombákat szórnának rám, és fegyverek ropognának körülöttem, akkor se félnék. Nem azért, mintha együgyű lennék, hanem azért, mert tudom, hogy mi létezik, és mi nem.
      Számomra ez egy falitáblához hasonlítható. Valamilyen táblához vagyok hasonlatos, és valaki a táblára rajzolja, hogy az irakiak harcban állnak az amerikaiakkal, embereket ölnek, embereket bombáznak le, és ez a táblán zajlóként jelenik meg. Aztán hoznak egy törlőt, letörlik, és mindez távozik, de a tábla marad. Aztán egy másik kép kerül felrajzolásra, az, hogy befejeződött a háború, és mindenki békében él egy darabig. És veszekednek a föld miatt, veszekednek a vagyon miatt, veszekednek a munkahelyek miatt, a foglalkoztatás miatt, és minden más miatt, és aztán letörlik. De a tábla mindig ugyanaz marad.
      Szóval, valamiképpen tudatában vagyok, hogy ehhez a táblához vagyok hasonló. És mindezen történések a tudatosságra filmeződnek. A tábla a tudatosság, és én az vagyok. Mindezen történések a tükörben látható tükörképekhez hasonlók. Nem tudod megfogni őket. Csak a tükröt tudod megfogni. A tükör mindig ugyanaz. A tábla mindig ugyanaz, a tudatosság mindig ugyanaz. De valaki azt kérdi, „Ami a táblát és a tükröt illeti, az rendben van. De hogyan jelennek meg a jelenségek? Hogyan jelenik meg a világ?” És a legjobb analógia, amivel szolgálhatok annak a ténynek köszönhető, hogy ezeknek a dolgoknak a többsége szavakkal kifejezhetetlen, ezek magasabb birodalmak. Nincsenek szavak, amelyekkel kifejezhetők lennének. Semmit nem tudsz tenni az elmagyarázásuk érdekében, de létezik egy analógia. És ez az álomvilág analógiája.
      Este lefekszel aludni, és álmodban háború zajlik, és te a hadsereg katonája vagy és harcolsz, az irakiakkal, mondjuk, és megsebesülsz. Majd jövök én, és azt mondom neked, „Ez nem a valóság. Soha nem sebesültél meg, és soha nem harcoltál. Senki nem gyilkos, és senki nem lett gyilkosság áldozata.” És akkor azt mondod, „Mindezek léteznek. Megmutatom neked.” És lelősz engem. És látszólag meg lettem ölve. De akkor fölébredsz. Mindez álom volt. Soha nem létezett.
      Nem egyszerű azt mondani neked, hogy a világ egy álom, mert annyira valóságosnak látszik, és többen igazán nagyon mélyen érzitek a világot. De én azt mondom nektek, hogy minél inkább a világba vagytok bonyolódva, annál inkább a világ vezérel benneteket, és annál nehezebb az elszakadás. Azért nevezik az önkutatást közvetlen útnak, mivel ezt találták a felébredés leggyorsabb módjának. Egyszerűen, akármikor egy szituációval szembesülsz a világban, csak nézz önmagadra és tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Kihez jön ez?”
      Ma este nézed a tévét, mondjuk, és látod, hogy az összes katonát megölték. A szituáció átérzése helyett tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Ki érzi ezt? Ki látja ezt így? Ki gondolja ezt valóságosnak?” Persze ezt önmagadban kell csinálnod! Vigyázz, hogy mások ne halljanak téged! A boldog farmra fognak küldeni. Csupán nézd a szituációt, próbáld megérteni, hogy az az álom része, és érzed ugyan, de az továbbra sem valóságos! Az már a kezdete a bölcsességnek, amikor legalább ezt tudod mondani magadnak.
      A legtöbben nem tudják ezt mondani, mert nem hisznek benne. A világ az ilyenek számára annyira erőteljes, hogy még ha ki is mondják, hogy „Kihez jön ez?” a világ előbb ér hozzájuk, és elhiteti velük, hogy bolondok. Miért, mindenki láthatja, hogy háború folyik!? Ezek az emberek egyszerűen nem értek még meg az önkutatás gyakorolására.
      Ezért nekik az a teendőjük, hogy alávessék magukat Istennek. Valami ehhez hasonlót kell mondaniuk, hogy „Isten, fogalmam sincs, mi folyik itt. Nem tudom, valóságos-e ez vagy sem. Segíts, hogy megtudjam! Átadom magam neked totálisan, teljesen, testestül, elméstül és lelkestül. Tégy velem, amit akarsz! Tárd fel számomra az igazságot!” majd várj! Egyszer csak nagyon boldognak fogod kezdeni érezni magad. És ha ezt, az Istennek való teljes önátadást eleget gyakorlod, el fog jönni a nap, amikor érezni kezded, hogy az Isten, aminek átadtad magad nem más, mint te magad, és akkor képessé fogsz válni az önkutatás gyakorolására.
      Nos, ha még erre sem vagy képes, ha nem tudod megadni magad Istennek, akkor gyakorolj mantrákat, énekelj kírtanokat, imádkozz, de mindenképp csinálj valamit! Ne hagyj elmúlni napot úgy, hogy nem csinálsz valamit! Ha imádkoznod kell, imádkozz! Ha át tudod adni magadat Istennek teljesen, tedd azt, de a legmagasabb és közvetlen út az önkutatás. Bármi történik az életedben, akármit látsz, tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Kihez jön ez?”
      Ne próbáld elemezni a körülményeket! A legtöbben körülményekről szeretettek beszélni. Tegyük fel, csődbe mész. Te mész keresztül azon? Cselekedj legjobb tudásod szerint, de ne időzz a körülményeken! A szat-csit-ánandádban időzz! A tiszta tudatosságban időzz! Istenben időzz!
      Ha arra van szükséged, képzeld szívedet a mellkasod jobb oldalára! A spirituális szívről beszélek. Aminek a csakrákhoz vagy a fizikai szívedhez semmi köze. A spirituális szív a mellkasod jobb oldalán van. Miért ott van? Nos, nézd így! Amikor önmagadról beszélsz, mindig a mellkas a jobb oldalára mutatsz, nem így van? Mondjuk, rád kiált valaki: „Hé, te!” Azt kérded, „Ki, én?” és a mellkasod jobb oldalára mutatsz, mivel a spirituális szíved ott található. Ösztönösen jársz el. Nem gondolkodsz rajta, hanem megteszed, mert az a hely az, ahol a spirituális szív lakik.
      Láthatsz a spirituális szívedben egy fehér fénylabdát, egy fénygömböt, sugárzó ragyogó fényt. És a fény közepében láthatod az általad szeretett szentet, vagy Bölcset. Ha a zsidó hagyományt követed, akkor láthatod Mózest, ha tetszik. A keresztények láthatják Jézust. Az arabok láthatják Szaddam Husszeint, ha őt szeretnék, vagy Allahot, vagy Mohamedet, amelyiket akarják. Amelyik jelentőséggel bír a számukra. Ha egyedül ezt csinálod csupán, már békét és megnyugvást fogsz érezni, és jól fogod érezni magad.
      És egy idő múltán látni fogod, ahogy kedvelt Bölcsed növekszik, növekszik, amíg teljesen be nem fog borítani. A Bölcs akkorává vált, mint a tested. És látod, hogy a Bölcs tovább növekszik, tovább növekszik, egyre tovább és tovább növekszik, és ez addig folytatódik, amíg az egész univerzum a Bölcsbe nem merül. Azután felismered, hogy semmi más nem létezik, csupán a Bölcs, és te vagy az. Hol máshol lehetnél? Ha az egész univerzum a Bölcsbe van merülve, te is a Bölcsbe vagy merülve. Én és az én Atyám egyek vagyunk. Ha engem láttál, láttad az Atyát. Ez a kezdet.
      Minden az önkutatáshoz vezet. Azért osztom meg veletek ezeket a dolgokat, mert gyakorolnotok kell valamit. Hogy ne kapjon el a világ. Ne hagyd, hogy érzéseid, érzelmeid, a látottak, hallottak, ízleltek, megérintettek hatással legyen rád! Haladd meg! Ha te Istenre gondolsz, Isten terád fog gondolni, mivel egy vagy. Ezért magától értetődő, hogy amennyiben problémáidra, igényeidre és vágyaidra gondolsz, azok is rád fognak gondolni, és akkor bele fogsz ebbe az egészbe ragadni.
      Úgyhogy, visszatérve a valósághoz, ez a világ, és ez az univerzum, és minden benne lévő olyan, mint egy álom. Honnan jött az álom? Az elméből. Honnan jött az elme? Az Énből? Miért jönne az elme az Énből? Nem jön. Az elme soha nem létezett.
      Ez olyan, mint a hipnózis már említett példája. Hipnózisban olyat is valóságosnak tudsz képzelni, ami nem az. Ami még csak nem is létezik. De amíg hipnózisban vagy, azt hiszed, hogy igen. Mindannyian hipnotizálva vagyunk. Hipnotizálva vagyunk a hiedelemre, hogy a világ valóságos, a testem valóságos, az elmém valóságos, a félelmeim valóságosak, és ennek megfelelően reagálunk. Ahogy gyakorlod ezeket a dolgokat, kezded magadat elkapni. Reagáláson fogod kapni magad, és nevetni fogsz magadon. Nem számít, mennyire gondolod azt komolynak. Amíg el tudod magad kapni, és azt tudod mondani, hogy „Várj egy percet, ki megy ezen keresztül? Ki érez lentet és kintet? Ki érez félelmet? Én. Nos, ki vagyok én?” És követed az én fonalat a szív központodba. Az énben időzöl. Az énben tartózkodsz.
      Egyesek még mindig elkövetik a hibát ennek az önkutatási módszernek a végzésekor, hogy az énre összpontosítanak. Már mondtam korábban, hogy az Énre összpontosíts! Az énben tartózkodj! Az énben tartózkodva kövesd az ént, figyeld az ént, és kövesd azt mélyen a szívedbe! De a fókuszod a forráson van. A forrás a tudatosság, az egyetlen valóság. Semmi más nem létezik.
      Minél többet gondolkodsz szavakon, ezeket a dolgokat megmagyarázandó, annál nagyobb lesz a káosz. Ez az, amiért fontos, hogy amikor elmész egy tanítóhoz, bizonyosodj meg róla, hogy a tanító ezt saját maga ismerte fel, és nem valami olyan, amit könyvekben olvasott, vagy valahol máshonnan hallotta. Ez az egyetlen mód, hogy át tudj kelni a káprázat óceánján. Egy olyan személlyel, aki már volt ott.
      Ahogy korábban említettem, amikor pszichológushoz vagy pszichiáterhez mész, az egyetlen dolog, ami segíteni fog, a pszichiáternek vagy a pszichológusnak a tudatossága, és nem az, amit ő a könyvekből olvasott, se nem az iskolai tanulmányai. Ismerheti a témát oda vissza, de ha teljesen elszúrta az életét, és fogalma sincs az életről, viszont jó memóriával bír, hogy könyveket memorizáljon, azt fogod kapni tőle, ami ő maga. Csak azt tudod kapni egy másik személytől, ami ő maga, nem azt, amit mond.
      Szóval, érezheted magad jól, amikor elhagyod a rendelőt, és érezheted úgy, mintha segítséget kaptál volna. De ahogy azt tudod, ez hamarosan elmúlik, vagy másik problémává alakul, annak a ténynek köszönhetően, hogy csak a terapeuta szintjén kaptál segítséget. Amit ő lát, semmilyen különbséget nem okoz.
      Szóval, ez a helyzet a spirituális élettel. Minden válasz benned van. Ha őszinte vagy, és igazán, teljes szívedből és lelkedből szeretnél fölébredni, a belső guru el fog vezetni téged a külső guruhoz. És a külső guru befelé fog tolni, és a belső guru befelé fog húzni, és te fel fogsz ébredni.
      Tehát, most elemezned kell az életedet, és meg kell értened, honnan jössz! Ne csapd be magad! Ne játszadozz magaddal! Értsd meg, hol vagy valójában, mit akarsz valójában, mit keresel valójában! És próbáld megérteni, hogy egy nap magad mögött fogod hagyni az egészet, talán holnap, talán a jövő héten, talán a jövő hónapban, talán a következő évben.
      Amint azt mostanára már tudod, az anyagi dolgok hajszolása nem hoz boldogságot. A karmikusan feltételezett dolgok fognak jönni hozzád. Ne hasonlítsd magad senkihez! Légy hű magadhoz! Tanuld meg szeretni magadat, legyél önmagad! Mindig értsd és tudd, hogy nem az vagy, aminek lenni látszol, hogy szat-csit-ánanda vagy! Végső egység vagy. Tiszta tudat vagy. Parabrahman vagy. Az az igazi természeted. Figyelj arra a természetre! Nézd azt! Érezd azt! Imádd azt! Válj azzá, és szabaddá fogsz válni!
      (a felvétel megszakad, majd váratlanul újra indul)
      R: …mindenféle őrült kérdések.
      SC: Föltennék egy kérdést. Az álom analógiájában, ahol az iraki megsebesült, és felébredt, és az csupán álom volt? Az álomban a sebesült meg a katona? Mi a helyzet a valósággal? Valószínűleg épp ezt követően történik…?
      R: Nos, ez az, amire kilyukadni próbálok. A valóság álom, mert amikor erről álmodsz, azt mondod, hogy „Ez a valóság.” Égre-földre megesküszöl, hogy valóságos. Ez éppen olyan, mintha azt álmodnánk, hogy most szatszangon vagyunk, és mindezek a dolgok történnek. Álmodsz, és én közlöm veled, hogy „Nathan, álmodsz”, és te azt válaszolod, hogy „Nem, nem álmodok!” Beszélek veled, éppen itt, te kétségen kívül vagy, de azt álmodod, hogy velem beszélsz. De nem tudod megérteni, és nem tudod elfogadni ezt. De akkor fölébredsz. (SC: Úgy érted, amikor felébredsz... elkaptam, elkaptam... (nevet) igen, igazad van. Nem vagyok még fölébredve, de elkaptam a fejemben, amit mondasz, hogy felébredtem, és…) Halálhozó álmot élsz. A személyes világodat valóságosnak hiszed. (SC: Annak hiszem.) És ez az, amiért hat rád, és ez az, amiért fáj. (SC: Hmm.) De ahogy tudod, győzd meg magad valahogy! Amikor mélyen le tudsz merülni önmagadba, és meg tudod érteni, hogy ez a világ nem az, aminek gondolod. (SC: Ez egy olyan erős érzelem, ez...) Persze, hogy erős. Mert a testnek gondolod magad. (SC: Igen, ez igaz.)
      R: Kezdd annak felismerésével, hogy nem a vagy test, és amikor erre a következtetésre tudsz jutni, a világ nem lesz többé valóságos a számodra! (SC: Hogyan tudja azt érezni az ember, hogy ő nem a test?) A felismeréssel, hogy a test változik. Nem vagy ugyanaz a test, ami huszonöt éve voltál. (SC: Úgy érted, huszonöt napja.) (nevet) Persze. Szóval, hogy lehetnél a test, amikor az egyre csak változik, változik és változik. Amikor először megfogantál, mint test, nem voltál nagyobb, mint egy tűfej, és most nézz magadra! Kopasz vagy, és őszülsz, és szétesőben vagy. (SC: Igen tudom, ez igaz. Igen nevetsz, de én tényleg tudatában vagyok a halandóságnak, és ez igazán nem vicces...) Ez az, amiről beszélek. (SC: ...és egy személy csupán, aki – amikor a hetvenet vagy nyolcvanat tölti, ott a valóság. Azt fogom neked mondani, hogy az nem tagadható.) De ha a múltat nézed, látod, hogy más voltál, máshogy nézel ki, más volt minden... (SC: Igen, igen.) Vagyis, hogy lehetne a test valóságos, miféle test vagy te? Valóságos test vagy tinédzserként? Valóságos test vagy csecsemőként? Vagy, valóságos vagy most? (SC: Azt mondod, hogy a test illúzió?) A test illúzió csupán, nem létezik. (SC: De hát érzem. Tudom, valószínűleg egész végig kába voltam.) Persze, hogy érzed, de ha az álomról beszélnénk az álom világában, azt is éreznéd. (SC: Nem, az álom világa egy álom volna.) Nem, azt gondolnád, hogy valóság. Mondjuk, hogy most álmodunk, és te azt mondod, „Nézd Robert ez valóságos.” Azt álmodod, azt gondolod, hogy ez valóságos. Követsz? Azután fölébredsz. (SC: Igen, követlek. Most mindkettő álom, az egyik álmot elhiszem, és a másikat nem.) Mert a halálhozó álmot éled. (SC: Igen, igazad van.) Kötődsz ehhez a világhoz, és valóságnak hiszed, így az megsebez téged. (SC: Ez frusztrációt okoz, csak ezt tudom mondani. (nevet) Amikor azt gondolod, hogy elkaptad, akár egy buborékot, tudod, elkaptad, és elment.) Önkutatás során fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy „Ki az, aki frusztrált? Kihez jön az?” (SC: Őszinte leszek, még nem csináltam ezt.) Persze, tudom, hogy nem. De kell csinálnod valamit! (nevet) (SC: Hogy mi?) Kell csinálnod valamit! Kell gyakorolnod valamilyen spirituális diszciplínát! Muszáj egy kis erőfeszítést beletenned, ha haladást szeretnél elérni! Nem létezhetsz csak a világban, találkozóról találkozóra járva, és arra számítva, hogy találsz valamit! Hozzá kell látnod, és végezned kell a munkát!
      SL: Robert, amikor az én vagyok eldobja a testet, a fizikai testet, arra tekintesz úgy, hogy az egy kezdet és vég nélküli kontinuum? És hogyan dönti el, hogy felvesz egy másik fizikai testet?
      R: Az én-vagyok nem tesz ilyeneket. Az én-vagyok nem vesz fel másik testet, és az én-vagyoknak nincs köze a testhez. Az én-vagyok tudatosság. A halandó nézőpontodból beszélsz. Az egóból beszélsz. Az ego ölt magára testet. Mindezeket a dolgokat az egónak kell tennie. De amikor az én-vagyokra ráeszméltél, szabaddá fogsz válni tőle. Nincs közöd ezekhez a dolgokhoz. (SL: Ez tovább történne?) Semmi nem történne, mert a tudatosságban semmi nem történik. Semmi nem történik. (SL: Csak látszólag történik?) Igen, de csak az ego számára. Az ego számára úgy jelenik meg, mintha volna egy tested, és volna egy elméd és mintha a világ valóságos volna. De a tudatosság számára csupán tudatosság létezik, és semmi más. (SL: És az létezik?) Önmagadként, koncentrálj az Énre, ami tudatosság! Föltéve a kérdést, hogy „Ki vagyok én?” És ha végzed az „én vagyok” meditációt, az szintén el fog vezetni téged a szabadsághoz. Tehát, folyamatosan gyakorolj!
      SB: Robert, tenni tudok egy kijelentést, megmondod nekem, hogy igaz-e? Van fölébredés az álomból, a halálhozó álomból? A halálhozó álomból való ébredés csak a megvalósítás erénye által megy végbe, nem mentális megértés által. Meg tudjuk érteni, amit mondasz mentálisan, és meg tudjuk győzni magunkat mentálisan, hogy ez egy álom? De az nem fog felébreszteni bennünket csupán a megvalósítás erénye által, amit látni fogunk, hogy az?
      R: Igen, de el kell kezdened valahol! Az elmédet kell használnod az elmédnek az elpusztítására. Ez Ramana példájához hasonló, amelyben a tolvaj rendőrré válik, hogy elkapja a tolvajt. (SB: Tehát, a tudatosságban való megállapodással, amely a gyakorlás, ami végül... akkor az fel fog jönni, meg fogsz állapodni abban.) Fel fog végül ébreszteni. (SB: És megértés fog bekövetkezni.) Olyan mértékben, amilyen mértékben eléred, hogy az elme a szívben megpihenjen, és a gondolkodás leálljon. (SB: Az csak az egyszerűség maga, amivel az a tudatosság csendjében megállapodik.) Igen. Az elme a nagy probléma, mivel az elme gondolkodik. E gyakorlatok mindegyike egyszerűen az elme elnyugtatására szolgál. Az elme elcsöndesítésére. Amikor az elme nyugodt, a megvalósítás a saját akaratából bekövetkezik. Tehát, e gyakorlatok mindegyike az elme lenyugtatását szolgálja.
      SB: Túl soknak tűnik, hogy egész nap ezzel próbálkozzak. Amit én csinálok az, hogy fogom... egy percen keresztül, csupán egy percen keresztül tudok csöndben lenni, talán, ha kis adagokban végeznénk, el tudnánk teljesen engedni egy percig vagy harminc másodpercig? Lehet erről a pontról kezdeni? Csupán egy harminc másodperces, vagy tizenöt másodperces csönd, ami azután növelhető?
      R: És ahogy gondolatok jönnek, tedd fel magadnak a kérdést: „Kihez jönnek ezek?” (SB: És merülj vissza abba a csöndbe.) És menjél abba vissza! (SB: Oké, nekem túl soknak tűnik, hogy az egész napot megpróbáljam rászánni, és hogy azt csináljam. Csinálom azon a módon, de...) Bármit kell csinálnod, csináld! Amíg csinálsz valamit, amellett, hogy reagálsz a világra.
      (Robert folytatja) Furcsa egy csoportja vagyunk mi az embereknek, ugyanis nem engedjük, hogy a világ legyűrjön bennünket. Meg fogjuk érteni, hogy a világ micsoda, és szabaddá fogunk válni. Tehát ez az, amiben a legtöbb embertől különbözünk. Ne mondjátok el ezt senkinek! Ha meg próbálnátok osztani ezt a barátokkal, vagy akár a családdal, előtörne belőlük a hajlam, hogy lenyomjanak benneteket. És azt kezditek hinni, hogy talán tévedtek. Ezért kell erőssé válnotok! Tényleg nagyon kell akarnotok!
      SB: Ha minden ok nélkül, bármely okból, teljesen indokolatlanul nagyon szeretetteljesnek érzed magad, az jelez valamit?
      R: Ó, igen, az egy magas spirituális állapot. Ha a szereteted feltételnélküli, az nagyszerű. (SB: Mint amikor csak nézed az állatokat, az egy hihetetlen csoda, és csupán a legegyszerűbb dolog, csak egy állat az, hihetetlen.) Minden csoda. A bogár, a csótány, ezek mind csodák.
      SS: De nem valóságosak?
      R: De, csodák, mivel igaznak tűnnek. (SS: Ez nem igaz, olyan fantasztikus – ki vagyok tőlük akadva...) Képzeld azt, hogy az álomban vagy, és hogy álmodod ezt! Álmodod ezt az egész dolgot, éppen most, és ennek megfelelően mész, aztán felébredsz. Tehát álmodtad mindezt. (SS: Amikor felébredünk, Robert, még mindig csodálatos? Jobb, mint csótányokat figyelni... nem a helyes szavak...) (nevet) Egy másik szó a felébredésre az üdvösség, és az üdvösségnek nincs megfejtése. (SS: Ha mind a két állapotot nézed? Mind a két állapot jelen van?) Csak egy állapot létezik. (SS: Ó, igen, nos, ez nem rossz.) Mindkét állapot az kettősség. Nem lehet két állapot. Egy mögöttes oka van mindennek, és te vagy az. (SS: Csak egy állapot létezik. Az álom nem állapotként létezik?) Az ego számára az. Az ego álmodik. Az egónak tapasztalatai vannak. (SS: De te szintén ezen a síkon létezel?) Mint micsoda? (SS: Mint Dnyání?) Amit látsz, azt kapod.
      SN: De az álom szintén lehet üdvösség?
      R: Lehet az álom üdvösség, de nem lehet a valódi üdvösség, mert a valódi üdvösség túl van az álmon. (SN: Mindig mindent megkérdőjelezünk, nem tudunk csupán akként a szóként lenni, úgy vélem, nekem úgy tűnik, hogy az ego az, ami azt mondja, hogy ez nem üdvösség?) Megismételnéd? (SN: Úgy tűnik számomra, hogy az ego vagy az én mondja azt, hogy ez üdvösség, az nem üdvösség?) Akármilyen üdvösséget tapasztalsz az álomban, vagy ezen a világon, az nem maradhat meg. Változnia kell. Minden jóra van egy rossz. Minden fentre van egy lent. Ez a kettősségnek a világa. (SN: Úgy tűnik számomra, hogy meg tud maradni, miért ne maradhatna meg? Lehet, hogy csak én vagyok rá képtelen. Semmi oka, hogy az üdvösség miért ne tarthatna örökké.) Nem. Azon tény következtében, hogy a világ atomokból áll. És a világ atomjai jönnek és mennek, és folyton változnak. Úgyhogy az üdvösség, amit tapasztalsz ebben a világban, világi atomokból áll... (SN: Pusztán atomokból?) Bocsánat? (SN: Honnan jönnek az atomok?) Az álomból, ezek mind az álomnak a részét képezik. Nem léteznek. De amikor az álmot magyarázod, visszamész a teremtéshez, az atomokhoz. (SN: Nem értem, hogy az atomok miért az álomnak a részei, ki csinálja azt?)
      R: Te csinálod az elméddel. Amikor elméd csöndes, minden leáll. Minden teremtés leáll. Amikor elméd aktív, atomok születnek, és még több világot, és még több testet teremtenek. Tehát az idea az, hogy le kell állítanod az elméd működését. Azután szabaddá válsz. (SN: De még ha le is állítom az elme működését, lesznek atomok továbbra is?) Nem, nem lesznek, mert te teremted őket az elmédben. Az elméd az, amely a teremtője az összes... (SN: Úgy értem, számomra nem lesznek tovább, de másvalaki számára lesznek, és én továbbra is azt hiszem, hogy mások is vannak rajtam kívül.) Ne mások miatt aggódj. Ha a rólad szóló igazságot megérted, a mindenki másról szóló igazságot is érteni fogod. (SN: Vagyis az mindenki másra nézve is igaz. Az igazság nyilvánvaló, de még... mi volt azelőtt, mielőtt egyetlen emberi lény is létezett volna?) Semmi nem volt. Nem volt sem mi. (SN: Nem értem, hogy tudjuk ezt megmondani.) Nos, azt a saját nézőpontodból mondod. (SN: A saját nézőpontomból én nem tudom.) De kijelentést teszel. Kérdezd meg magadtól, „Kihez jön ez?” Kutass, merülj befelé önmagadba, fedezd fel! Addig kérdezgesd magad, amíg a legcsupaszabb énig le nem mész! (SN: Nagyon végesnek érzem.) Tedd fel magadnak a kérdést, „Ki érzi? Ki érzi végesnek?” Neked magadnak kell megcsinálnod! Most azzal próbálkozol, hogy a szavaimat hallgatva megpróbálsz rájönni, hogy igazak-e vagy sem. De ahogy legtöbbször mondom. Nem várom, hogy higgyél nekem. Ne hidd el egy szavamat se! Miért hinnéd? Fedezd fel te magad! Kérdezgesd magad, és lásd, hogy igazam van-e, vagy tévedek!
      SD: Robert hasznos volna feltenni a „Kihez jön ez az álom?” kérdést?
      R: Természetesen igen, persze. „Kihez jön ez az álom?” (SD: De mindenre alkalmazni tudod akkor?) Mindenre. (SD: A négy princípiumban ez olyasmi volna, mint az első princípium.) Igen. Ne felejtsd el, hogy az álomvilág része a személyes énnek! A „Ki vagyok én?” kérdés föltételekor az egész világra utalsz. Az álomvilágra, erre a világra, a pszichikai síkokra, az asztrális síkokra, a kauzális síkokra. „Kihez jön mindez?” Mindez az elmémből jön ki. Ha nincs elme, minden leáll. (SD: Akkor hogyan tudunk egyezni valamiben? Úgy értem, hogy van az, hogy mindannyian az iraki háborút vetítjük ki, vagy...) Mert mindannyian a halálhozó álmot álmodjuk. (SD: Mindannyian ugyanazt az álmot álmodjuk?) Mindannyian az álmot álmodjuk. Nem mind álmodjuk ugyanazt az álmot. Te álmodod azt, hogy mind ugyanazt az álmot álmodjuk. (a tanítványok nevetnek) Ez a te álmod.
      SB: Szóval, Robert, az a lényeg a számunkra, hogy felébredjünk, hogy megállapodjunk a tudatosságban? Egyre mélyebben és mélyebben... (R: Persze.) ...a mélységes csöndjében a végtelenségnek?
      R: És aztán, aki megállapodott a tudatosságban, az eltűnik. És csak a tudatosság létezik. (SB: És a dolog fog, magától fel fog jönni, magától fel fog buzogni.) Valójában nem jön fel, mert nincs neki hol feljönnie. Az csak van. Megjelenik, és mi látjuk azt. (SB: Úgyhogy, ha igazán komolyan gondoljuk ezt, akkor gyakorolnunk kell a tudatosságban való megállapodást, különben az egész mentális megértés csak időpocsékolás, és ez összes beszéd csak időpocsékolás.) Pontosan.
      SC: Volna egy kérdésem. Douglas Harding beszédét hallgattam a minap. Ismered őt? (R: Igen.) Ő azt mondja, hogy kifelé és befelé nézel ugyanabban az időben?
      R: Mivel nem létezik kifelé, és nem létezik befelé. (SC: Amikor rád nézek, látom az érzéseimet. Amikor te énrám nézel, látod az érzéseidet.)
      SG: Önmagadat vetíted ki. (SC: Tessék?) Önmagad vetíted ki.
      R: Csak egy létezik, és az az egy látja önmagát. (SC: Vagyis, ha rád, vagy bárki másra nézek, valójában önmagamat, a saját érzéseimet látom.) Igen önmagadat. (SC: Akkor mi a helyzet egy belső érzéssel, ami feljön? Amikor kifelé nézek, önmagamat látom, és amikor az énbe nézek semmit sem látok, mert ez...) Ha valóban magadba nézel, látni fogod a valóságot, ha elég mélyen merülsz önmagadba. És látni fogod önmagadat. (SC: Ami üresség, ami semmi?) Nem szeretem semminek sem nevezni. Az olyasmi, ami nem leírható. Üdvösség. Ezért használunk olyan szavakat, mint Parabrahman, Brahmanon túli. Az valóságon túli. (SC: Nem lehet szavakba önteni?) A véges sosem tudja leírni a végtelent. Lehetetlen beszélni róla. De meg lehet tapasztalni. (SC: Még ha egy pillanatra is.) Igen, bizonyos mértékig.
      SB: Ki tapasztalja?
      R: Az Én tapasztalja az Ént. (SB: Akkor a tapasztalás nem jó szó, mert a tapasztaláshoz egy tapasztalóra van szükség, aki tapasztal valami.) Tapasztalsz egy bepillantást... (SB: Ó, rendben.) ...És aztán a tapasztaló eltűnik. (SB: Nos, a teljes angol nyelvet ki kell dobni, mert haszontalan.) Az angol nyelv része a világ-szituációnak. (SB: Lehet, ha az angol nyelvet kidobtad, önmagunkat is kidobhatod. (nevetés) A kis ént, úgy értem az ego-ént.) Nem igazán, mert ha kidobod az angol nyelvet, anélkül, hogy önmagadat kidobnád, nem fogsz kommunikálni senkivel. (a tanítványok nevetnek)
      SH: Ha a szubjektumot és az objektumot kidobod, akkor csak tiszta tapasztalás marad?
      R: Igen. Természetesen. (SH: Ami sokkal közelibb?) Igen. Szóval ne a kidobást tekintsd, hanem a meghaladást! Haladd meg a testet, haladd meg az elmét, és szabaddá válsz!
      SX: Úgy nézem, elmém nem akarja, semmit sem fogok az elmémen keresztül találni, az elme csak az elmét látja? Ez minden, amit látok?
      R: Az elme a múltról szóló gondolatok és a jövővel kapcsolatos aggodalmak halmaza. (SX: És a másik fele az, hogy Isten csak Istent ismerheti? Vagyis az elme csak az elmét, és Isten csak Istent ismerheti.) Igen, fogalmazhatunk így. (SX: És az elme nem akar lemondani. Legalábbis az enyém nem. Én semmit sem akarok feladni. Én azt gondolom, hogy semmi sincs itt, az elmém ezt súgja nekem. Semmi sincs itt, minek keresésre időt vesztegetni. Végzem a munkát, de úgy látom, ez az, ami egész életemben folyik. Nem csinálok itt semmit, minek pazarolnám az időmet?) Az elme az, ami a földön tart téged. (SX: Igen.) Az tart téged földhöz kötötten, mert része a testednek, ne feledd. De amikor a „Kihez jön ez a test és elme?” kérdést felteszed. (SX: Az elme visszaretten. Ettől az elmém visszaretten.) Egyszerűen mondd azt, hogy „Énhozzám, én érzem azt. Ki az én, aki érzi azt? Honnét jöttem? Ki érzi, hogy ez az ő elméje és teste? Ki vagyok én?” És folyamatosan kérdezd, „Ki vagyok én?” És el fog jönni a nap, amikor történik valami, és te fölébredsz. El kell, hogy jöjjön!
      SC: Tudod csinálni ezt... nem tudatosan kell végezni ezt? A „Ki vagyok én?” szavakat verbálisan kell kimondanod, vagy gondolhatod is?
      R: Gondolhatod is. (SC: Gondolhatod is.) Persze. Az elme nem tudja, hogy a szavakat hangosan mondod ki, vagy magadban. Azt te tudod. Nem számít, hogy magadban mondod ki, vagy hangosan.
      SP: Robert szükséges illetve hasznos önmegtartóztatást gyakorolni az önkutatás gyakorolásához?
      R: Nem, nem szükséges.
      SX: Szóval, említetted előbb a hipnózist, vagy ez olyan, mint a de-hipnotizált állapotból való kijövetel?
      R: Mondhatod így, igen. Fölébredsz.
      SQ: Robert kb. tíz éve meditálok, és előfordult, de csak párszor, volt olyan pillanat, amikor úgy éreztem, hogy eltűnök. Egészen addig nem fogtam fel, amíg nem éreztem, hogy visszatérek. Nem volt ott semmi. Nem voltam tudatában az időnek, vagy ilyesmi, egyáltalán nem volt semmi, amiről be lehetne számolni. Úgy éreztem magam, azt éreztem, mintha újra tudatára ébrednék a testemnek. Egy óriási öröm volt jelen. Egy rövid ideig abban az állapotban tartózkodtam, vagy...?
      R: Spirituális megtapasztalásod volt. Ha teljesen abba az állapotba kerülsz, onnan nincs visszatérés. De léteznek bepillantások abba az állapotba. Ami nem a teljes állapot, léteznek bepillantások, amikor látod, hogy létezik valami olyan, amiért érdemes küzdeni.
      SD: Az a szamádhi? (R: Az a szamádhi, igen.)
      SX: Nos, hogyan tudod azt megcsinálni, amikor az elme éppen, hogy nem akar távozni?
      R: A meditáció bizonyos formáinak a gyakorlásával el fog érkezni az idő, amikor az elmét megkerülöd. (SX: Igen, tapasztaltam, de amikor azt mondod, hogy eltávozol, és nem térsz vissza?) A „nem térsz visszá”-t úgy értem, hogy nem térsz vissza a régi gondolkodásodhoz. Folyton megvalósított maradsz. A világ soha többé nem fog becsapni. A világ a szolgáddá fog válni.
      SA: Hogy van az, Robert, hogy csak úgy megjelensz álmunkban? Álmodjuk azt, hogy itt vagy? Ez az, ami zajlik?
      R: Az egész dolog egy álom. Álom a testem, álom a beszédem, álom, hogy te ott ülsz. A valóság azon túl van. (SA: És miért vagy itt?) Nincs oka. Nem fogok neked egy emberbaráti válasszal szolgálni, és azt mondani, hogy a te kedvedért jöttem vissza. (nevetés) Mint ahogy Buddha, vagy valaki más tette. Én soha nem kértem ezt egyáltalán, csak úgy megtörtént. Nem találom fontosnak magamat, és semmilyen testet. Épp olyan vagyok, mint te, kivéve, hogy én látom a valóságot, nem nagy ügy.
      SH: De a gyakorlatok végzése is álom, bármi legyen is az?
      R: Persze. (SH: De ez az az álomfajta, amely felébreszthet téged, ha nem kifelé nézel?) (nevet) Igen, pontosan. (SH: Engedjük, hogy elkapjon bennünket!) Ez olyan, mint amikor a tolvaj rendőrré válik, hogy a tolvajt elkapja.
      SE: A negyedik állapot válik az első állapottá? (R: A negyedik állapot válik az egyetlen állapottá.) És az első három állapot eltűnik? (R: Igen.)
      SB: Robert, egyes könyvek ezt nem nevezik állapotnak, azért nem nevezik állapotnak, mert az állapot olyasmi, amibe belépsz és kilépsz. Úgyhogy, nem szeretik állapotnak nevezni.
      R: Nevezd nem-állapotnak, vagy bárminek, ha boldoggá tesz! (a tanítványok nevetnek) Mit számít, minek nevezed?
      Jó beszámolókat kaptam az én-vagyok meditációval kapcsolatban, és mindannyiunknak gyakorolnunk kell azt. Ha együtt csináljuk itt, jó dolgok történnek. Ezért iktatom be mindig. Úgyhogy gyakoroljunk, rendben?
      SB: Robert, ha „én vagyok”-ot mondunk, az elme még mindig gondolatot gondol, igaz?
      R: A tolvaj rendőrré válik, hogy elkapja a tolvajt. Vagyis, használnod kell az elmét, hogy megszabadulj az elmédtől! (SB: Szóval az lelassítja?) Csöndesebbé, és csöndesebbé, és csöndesebbé teszi. (SB: De az én-vagyok meditáció után nincs olyan, hogy meg kellene állítani az én-vagyok meditációt, és a tudatosságban kellene lenni?) Nincs. A tudatosság másik neve én-vagyok. Tehát az én-vagyok válik tudatossággá. Ezek mindketten ugyanazok. (SB: De az „én vagyok” mondással az elme még mindig működik?) Kezdetben. (SB: Oké.) Lassulni fog, ahogy állandóan mondod. (SB: És előbb-utóbb megáll?) Igen. (SB: Ó.)
      SC: Akkor van remény.
      R: Természetesen van remény a számodra, Nathan. (SC: Nos, más tanítók, például Ramesh, úgy vélekednek – azt idézem, amit hallottam –, hogy ez egyáltalán nem történik, illetve nem fog történni, mert semmit nem tudsz tenni a megtörténése érdekében.) Nos, ez igaz, mert nem próbálkozol, és nem olvasol könyveket, illetve nem próbálsz tanítót keresni a világban, a megtörténése érdekében. Amikor készen állsz, hogy önmagadba merülj, és nyugodttá és csöndessé válj, és abbahagyd a gondolkodást, meg fog történni.
      Úgyhogy csukjuk be a szemünket, és csöndesedjünk el pár percre! Először válj tudatossá a légzésedre! Lazítsd el a testedet...
      (a felvétel váratlanul véget ér)
      [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Március 28)
Megtekintések száma: 233 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]