Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Időzés az énben - 54. átirat

Időzés az énben

54. átirat

1991. március 14.

     Robert: Remélem, nem azért jöttetek el ide, hogy halljatok engem beszélni! Ez volna a legrosszabb ok, amiért idejöttetek. A szatszang nem beszélgetés. A szatszang jelentése létezés, az Énnel való együttlét. Nem velem vagy veletek, hanem az egy Énnel. Tehát, amikor szatszangra jöttök, akkor az Énnel, illetve Istennel vagytok együtt, Isten megint együttlét önmagatokkal. Szatszangon nem szokás beszélni, kérdés is csak néhány van. Mindenki általában üldögél, és teszi, amit tesz. De mindegy, mit mondok, mindenki engem bámul, hátha eléri, hogy történjen valami. Beszédet akartok hallani. Úgyhogy, fogok egy keveset beszélni. A kedvetekben járok.

     Egy kérdés, amit rendszerint fel szoktak tenni telefonon vagy személyesen: „Robert, hogyan látod a világot?” Hogyan feltételezett látnom a világot? „Tudom, hogy nem bennünket látsz, hanem tudatosságot látsz.” - mondja nekem valaki. Ha nem látnálak benneteket, nem lennék képes funkcionálni. Természetesen látlak benneteket. „Ő ragyogó fényeket és szentképeket lát.” - mondja nekem másvalaki. Megint, ha ragyogó fényeket és szentképeket látnék, akkor elütne egy kamion. Pontosan azt látom, amit ti láttok, semmit. Az egyetlen különbség ez. Nézek a világra, és nevetek, mivel felismerem, hogy nem tudok, illetve nem gondolok.

     Felismerem, hogy a világ nem más, mint én magam. A világ tudatosság. Nem a világ, ahogyan megjelenik, hanem egy ráfilmeződés inkább. Tehát, a Bölcs látja a világot, de felismeri, hogy a világ Brahman, és megjelenés csupán, míg a legtöbb ember a világra néz, és azonosul a világgal. Ezért vannak félelmeik, frusztrációik, fájdalmaik, viták, háborúik, ember iránti embertelenségeik. Csupán, mert azonosulnak a világgal.

     Egy jó példa erre, amit mindig mesélni szoktunk, a kígyó és a kötél példája. Ami egy kondicionálatlan ráfilmeződés, ahol is a gyenge világítás miatt kígyót látsz, és megrémülsz. De mikor a világítás megint elég erőssé válik, tudod, hogy az egy kötél, és a kötél soha többé nem fog tudni megtéveszteni. Valahányszor elsétálsz a kötél mellett, tudod, hogy az egy kötél, nem pedig kígyó, a kígyó a világot, a kötél pedig a tudatosságot jelképezi.

     De akkor azt mondja valaki, „Ez egy jó példa, de amikor látom, hogy az én számomra a világ nem úgy változik, ahogy a te számodra, amikor felkapcsolod a fényt, és látod, hogy az valóban egy kötél. A világ ugyanaz marad számomra, akár sötét, akár világos, akár bármi. Hogyan magyarázod ezt?”

     Tehát megint, a válasz ez. Te a világot úgy látod, mint vizet a délibábban. A víz nem változik, de amikor először meglátod a délibábban, megpróbálod a vizet megragadni, és homokot ragadsz meg. Azt követően tudod, hogy az délibáb, de mindig a vízként jelenik meg. Nem változik, hasonlóan a kötélhez és a kígyóhoz. Mindig látod a vizet. Csak nem reagálsz rá többé. Amikor elhaladsz a hely mellett, ahol a víz a délibábban van, nevetsz, mivel felismered, hogy a víz nem valóságos. És a Bölcs pontosan ugyanígy látja a világot. A világ már nem téveszti meg a Bölcset. Ez olyan, mint víz a délibábban. Része a világnak, de nincs megtévesztve a világ által. A világ nem kelt benne érdeklődést. Mert az Énnel, a tudatossággal azonosul.

     Majd jön egy szakértő, és azt mondja, „Jó példák ezek, Robert, csak nézd azokat ily módon! Amikor a világban vagyok, meg tudlak ragadni téged, meg tudom ragadni a lámpaoszlopot, tudok vezetni autót, és tudok érezni dolgokat, míg a te vizes délibábos példáddal nem tudod érezni a vizet, mivel az nem létezik. Hogyan magyarázod ezt?”

     Úgyhogy, azt gondolom, az álomvilág felé kell fordulnom. Az álomvilágban megszületsz, felnősz, iskolába jársz, doktorrá válsz és megházasodsz, gyerekeid vannak, megöregszel és meghalsz. Csakhogy álom-babaként születtél. És álom-baba vagy, aki felnövekszik, hogy kamasszá váljon. Álom-doktor vagy, és egy álom-személlyel kötsz házasságot. És egy álom-lánnyal kötsz házasságot, és álom-gyermekeid vannak. És megöregszel és meghalsz. Mindez az álomban megy végbe.

     Úgyhogy, lásd be, hogy mindeme ostoba kérdések helyett, és a helyett, hogy egyre tovább és tovább mennél, a legkönnyebb és leggyorsabb út, hogy az összes halandzsán keresztülvágj, és önmagad igazságát megtaláld, az önkutatás! Mert miben különbözik, amit én látok? Miben különbözik, amit én látok? Miért kéne nekem elhinned az álomvilágot, a vizet és a délibábot, a kötélben lévő kígyót?

      „Mindezek nagyszerű példák, de én nem tudom érezni azt.” - mondod. „Én a világgal azonosulok, és a világ rám gyakorolt hatása miatt megsérülök.” - mondod. „A dolgok hatással vannak rám. Amikor emberekkel szembeni embertelenséget látok, sírok. Amikor vicces filmet látok, nevetek. Amikor az élettől megkapom, amit akarok, boldog vagyok. Amikor nem, szomorú vagyok. Ezért ezek a példák, és mindezek, amikről beszélsz, semmi jót nem tesznek nekem.”

     Nos, ez egy értelmes megfigyelés. A könyv alapú tudást nem kellene névértéken fogadnod! Senkinek a tapasztalatát nem kellene névértéken fogadnod! A saját igazságodat kellene kifejlesztened! Én el tudom neked mondani, hogy a világ Brahman, és hogy Brahman az abszolút valóság. Az abszolút valóság tiszta tudatosság, és így tovább, és így tovább. Mi jó származik abból, ha megsérülsz? Azok a dolgok jönnek az életedbe, amiket nagyon komolyan veszel. És nem érted, hogy szociális tested a saját karmáján megy keresztül, és abszolút semmi köze hozzád. A kondicionálással azonosulsz.

     Ez az első igazság, amit be kell vallanod magadnak. Ne próbáld elemezni magad, a nagy igazságokra való visszaemlékezéssel! Ez nem fogja veled azt tenni. Te is és én is sok embert ismerünk, akik Niszargadatta, Ramana Maharsi és mások könyveit memorizálták, és oda-vissza recitálni tudják ezeket a könyveket. Viszont az első beléjük botló személy miatt dühössé válnak. Ahogy azt hallják, hogy el fogják veszíteni a munkájukat, sírni és aggódni kezdenek. Úgy tűnik, a könyvek csak akkor tesznek jót nekik, amikor a dolgok a nekik megfelelő úton haladnak. Akkor tudnak idézni a könyvekből. De amint a világuk felborul, a könyveket eldobják, és egy szót sem hisznek az olvasottakból, mígnem a dolgok javulni kezdenek. Akkor további könyveket vásárolnak. Aztán történik velük valami, és a könyvet keresztülhajítják a szobán, és azt mondják, „Ez ostobaság.” De aztán megint jobbra fordul, és mennek, és másik könyvet vesznek. És ez így, és ehhez hasonlóképpen folytatódik. Valószínűleg közöttetek is vannak néhányan, akikről beszélek.

     Mikor fogtok felnőni? Egyedül az számít, amit tapasztaltok. Amit olvastok, az nem. Mi van, ha megtanultok egy igazságot, amit azelőtt nem tudtatok? Mi van, ha azt mondjátok, hogy ez a tanító ezt ily módon fejezi ki, és én most ezt ilyen szempontból, és olyan szempontból tudom? Ismételten emlékeztetnem kell benneteket, hogy az igazság intellektuális ismerete abszolút semmit nem ér a számotokra. Ugyanígy LSD-t is szívhatnátok, mert a rátok való hatása mentális csupán. Másfelől, amint valami nem tetsző dolog kerül az utadba, imbecillissé, dühössé, őrültté, izgatottá válsz.

     Tudni szeretnéd, tanúsítasz-e előrehaladást az úton? Mikor voltál utoljára dühös? Mikor volt utoljára, hogy számított neked valami? Mikor volt utoljára, hogy megsebzett a világ? Mikor úsztál utoljára örömmámorban, mert valami jó dolog történt veled? Ez mutatja számodra, hogy még mindig birtokában vagy emberi készségeknek. Még nem transzcendáltál.

     Nem tudsz elszökni egy könyvben. Sokan, ha rosszkedvűvé válnak, és nem akarnak gondolkodni, bekapcsolják a tévét. De a spirituális úton járó emberek egy spirituális könyvet fognak kinyitni. Ez olyan, mint a tévé bekapcsolása, azzal a különbséggel, hogy spirituális igazságokat memorizálsz. Nem fogom azt mondani, hogy a tévézésnél ez nem jobb valamivel. Természetesen jobb, mint tévét nézni. De mindennek ellenére 1000 évig is csinálhatod, és alig fogsz előrehaladást tanúsítani.

     Hogyan tudsz előre haladni? A könyvek puszta referenciaként tekintésével. Az itt ismertetett módszerek gyakorolásával. Önkutatás gyakorlásával. Önmagad figyelésével és nem reagálással, ahogy az élettapasztalatokon keresztülhaladsz. Figyeld magadat, ahogy lehangolttá válsz! Figyeld magadat, ahogy dühössé válsz! Ne tagadd, hanem figyeld! És ha helyesen, azon a nyugodt módon figyeled magad, felteheted magadnak a kérdést, hogy „Ki válik dühössé? Ki érzi magát lehangolva?” és vidd ezt végig! Tedd meg ezt újra, meg újra, meg újra, annyiszor, ahányszor megtenned szükséges! Egy nap a harag el fog hagyni téged, a lehangoltságok el fognak hagyni téged, a gondolataid el fognak hagyni téged. És csupán leszel.

     Amíg ez be nem következik, ne csapd be magad! A májá nagyon erős. A májá a világ kézzelfogható valósága. Amíg a testnek hiszed magad, addig a világ nagyon valóságos lesz számodra. Ez az, amiért dolgozol magadon elsősorban. Emlékezz, tested, valamint az univerzum egésze, elméd manifesztációja! Ennélfogva, amikor az elme szétesése megkezdődik, tested és az univerzum szétesése is megkezdődik. Arra is emlékezz, hogy amikor minden megsemmisül, nem látsz tudatosságot. Ahogy kezdetben említettem, nem járkálsz körbe, és nem látsz üres teret. Valaki még olyat is mesélt nekem, hogy olvasta valahol egy könyvben, hogy a Bölcs körbe sétál a ködben, és ködszerű embereket lát. Honnét veszik ezeket az ötleteket?

     Emlékeztetlek megint. Az egyedüli különbség a Bölcs és te közötted az, hogy te látod a világot, és azonosulsz vele. Valóságosnak gondolod. A Bölcs látja a világot, és tudja, hogy az egy ráfilmeződés a tudatosságon. Így ő a tudatossággal azonosul. A tudatosság nem egy dolog. Nem tudod leírni. Nem ellentéte a világnak, és nem objektum, továbbá nem létezik látó, hogy lássa azt. A tudatosság egy másik szó a létezésre. Miként való létezésre? Semmiként való létezésre.

     Most a teremtés birodalmán túl kell lépnünk, mert abban ez nem kimondható és nem leírható. Ezért csak azt tudjuk kifejteni neked, hogy mi nem tudatosság. A tudatosság nem a világ. A tudatosság önmagát tartalmazó, abszolút valóság. Az te magad vagy, amikor nem azonosulsz a világgal, és az a hétköznapi emberrel csak elalváskor, és felébredéskor történik meg. Akkor a tudatosság vagy. De az érzés majdnem azonnal elhagy téged. Elkezdesz azonosulni a világgal. A valóságról elfelejtkezel.

     Az emlékezés módszere abban áll, hogy a nap folyamán újra, meg újra el kell magadat kapnod, „Ki hiszi ezt? Kihez jön ez? Ki érzi ezt?” A „Ki vagyok én?” kérdés helyett egyesek számára jobb kérdés, hogy „Ki az én?”, ezek ugyanazok. Amit valójában csinálsz az, hogy az én forrását keresed. Az én forrását, a személyes én forrását keresed. Ki vagyok én? Mindig a személyes énről beszélsz. Ki ez az én? Honnét jött? Ki hozta létre? Soha ne válaszolj ezekre a kérdésekre! Tedd fel őket, de választ soha ne adj rájuk! Folytasd! Ne add fel! Ne várj eredményeket! Mert igaz természeted, hogy az eredmények előbb-utóbb feltételezik önmagukat, de ez a te segítséged nélkül jön. Nem tudsz segíteni Istennek. Isten nem szorul a segítségedre. Csupán légy önmagad!

     Nehéz maradéktalanul becsületesnek lenni önmagaddal szemben, mégis pontosan ez az, amit tenned kell. Feledkezz el Dnyáníságról, megvilágosodásról, önmegvalósításról! Túl sok olyan hívást kapok, mint ez. Az egész világról hívnak emberek, elmondják nekem, hogy ők önmegvalósítottak. Úgyhogy, most csupán azt kérdem, „Jó, mit akarsz, mit tegyek?” Megerősítést akarnak. Úgyhogy, arra gondoltam, tanúsítványokat nyomtatok, és elpostázom őket. Ez úton értesítelek téged, hogy most önmegvalósított vagy. Gratulálok.

     Felejtsd el ezeket a dolgokat! Még csak ne is vágyakozz rájuk! Csak végezd a munkát, és meg fogsz lepődni! Minél inkább akarod, annál inkább kicselez téged. És ez természetes, mert önmagadat üldözöd. Megpróbálod elkapni magad, mikor már el vagy kapva. Így minél inkább üldözöd magad, annál gyorsabban fogsz menekülni önmagad elől. Hagyd ezt abba!

     Ez maga az egyszerűség. Igazából semmi olyanról nem szól, ami intellektuális. Nem kell ismerned se meghatározott szavakat, se meghatározott kifejezésmódokat. Nem kell memorizálnod semmilyen szöveget. Egyszerűen emlékezned kell az énre. Időzz az énben! Ez minden, amit tenned kell. Időzz az énben! Kapaszkodj az énbe! Minden az énhez kapcsolódik, a tested, a világ, az univerzum. Amikor az én forrását felfedezed, minden más vele fog menni, bele az üdvösség óceánjába. Az üdvösség természetes végeredménye a keresésednek.

     Amikor abbahagyod a keresést, és megnyugszol, és félreteszed a könyveidet, és szembenézel önmagaddal, és legfőképpen figyeled a mibenlétedet, az gyorsabban el fogja hozni, mint bármi más, mint valaha képzelni, vagy valaha tenni tudnád.

     Az nem a mantrák kántálásában található. Nem a jó- vagy rosszfiúságban található. Nem bűnbánat gyakorlása révén található. Egyszerűen éned megfigyelése révén található. Időzz az énben! „Honnét jött az én?” Amikor azt mondod, hogy te vagy, akkor nem azt kérdezed, hogy honnét jött a testem. Azt kérdezed, hogy honnét jött az én. Az én. Ami külön áll a testedtől. A tested az énhez kapcsolódik. Az én nem a tested. Az én külön áll a világtól, de a világ az énhez kapcsolódik. Isten külön áll a világtól, de Isten az énhez kapcsolódik. Ezért a „Honnét jön az én?” kérdés feltételekor történik valami az elméddel. Elméd egyre gyengébbé és gyengébbé válik. És amikor elméd egyre gyengébbé és gyengébbé válik, az én tágulni kezd, és mindent áthatóvá válik. Akkor az én egy az Énre vonatkozó másik szóvá válik, és kezded felismerni, hogy az én nem más, mint az Én. Én vagyok az. Szabaddá válsz. Ez nem nehéz, és nem könnyű. Csupán van.

     Gondolj egy pillanatra önmagadra! Figyeld meg, milyen gondolatok jönnek hozzád, amikor önmagadra gondolsz! Néhányan azt mondjátok, „éhes vagyok”. Néhányan a szükségleteitekre gondoltok. Amint önmagatokra gondoltok, a testetekre gondoltok. De Éned nem a tested. A tested csupán egy rakás nyomorult hús, de te nem vagy az. Te az én vagy. Az én vagyok. Én nem vagyok ez, és nem vagyok az. Én vagyok. Semmi más nem létezik. Semmi más nem létezik, kivéve az én vagyokot. Nincs mit mondani erről. Nem kell beszédeket tartani az én vagyokról. Egyedül az én vagyok létezik. Amikor azt mondod magadnak, hogy „én vagyok”, mi történik? Nemde egy csöndesség van jelen, ami uralkodóvá válik fölötted, egy nyugalom, mert az én vagyok másik neve a csönd?

     S: Amikor velünk beszélgetsz, [azt mondod,] „nem kell hinnetek nekem, ne higgyétek egy szavamat se”! De a szavakat és a tanító iránti hitet nagyon fontosnak gondolom, mert ahhoz, hogy tanításokat érvényesnek tekinthessük, bízni kell a tanító módszerében, valamint az általa adott generális instrukciókban, az embernek el kell töprengenie.

     R: Hallak téged, ez egy jó észrevétel. Azokra a keresőkre gondolok, akik tanítóról tanítóra járnak, és mindent csak úgy, kritika nélkül elfogadnak, amit a tanító mond nekik. Az út, amelyen járniuk kellene az, hogy ha mondok valamit, azt alaposan meg kell vizsgálnod magadban, hogy lásd, bír-e valamilyen érvényességgel. Ne csak úgy vakon, hanem intelligens módon fogadd el, amit mondok! Amit mondok, azt vizsgáld meg! Érezd magadban! Mélyen önmagadban vizsgáld meg, és ha az valóságos, valami mondani fogja neked, és érezni fogsz valamit. Szeretet fogsz érezni a tanító iránt. Ami a vizsgálódás eredményeképpen fog jönni. Tehát, valójában az összes olyan keresőhöz beszélek, akik egyik tanítótól a másikhoz szaladnak, és bármit elhisznek. Ha a tanító azt mondja nekik, hogy repülő csészealjak szálltak le, ők ezt csak úgy, minden vizsgálat nélkül elhiszik. Tehát ne fogadd el azt csak úgy, vak hittel! Hitelesítsd azt önmagadban! A szíved meg fogja mondani, hogy az igaz, vagy sem, és tudni fogod. Mindig a szívedre hallgass!

     S: Mit jelent, hogy „a szívedre hallgass”?

     R: Azt jelenti, hogy szíved az igazi Éned, és soha nem fog hazudni neked. Ha helyesen ráhangolódsz a szív központodra, igazi Éned tanácsot fog adni számodra, és el fogja neked mondani, hogy tanítód megfelelő-e számodra, vagy sem, tájékoztatni és informálni fog téged mindenről, amit tudnod kell. A szíved az Én, az Isten.

     S: Én nagyon keverem elmémet és szívemet.

     R: Tudod, az elme az semmi. Az elme gondolatok egy kötege csupán. Múltról és jövőről szóló gondolatok, mindössze ennyi az elme. De a szív a nyugalomnak, a csöndnek, az abszolút békének a központja. Amikor elméd a szívedben pihen, mindent betöltő örömöt és boldogságot fogsz érezni, és tudni fogod. Add át elmédet a szívednek, és érezni fogod!

     S: Fogja a többi hit és dolog szeretni azt – azaz, hisz valaki a mondásban vagy a könyvben, amikor békét, örömöt, boldogságot érez, és ennyit vagy annyit elért, és azt a dolgot nem hinni vagy elfogadni kellene, mert az igazságot akarod megtapasztalni?

     R: Ha valóban elmész a szívedhez, akkor az meghaladja a hitet. Az igazi szív az Én. Nem tud becsapni. Az elme be fog csapni. De az elme szív-központnak való igazi átadása esetén valóban olyan boldogságot és örömöt fogsz érezni, amilyet azelőtt soha nem éreztél. (S: Nos, ez az, amire gondoltam azzal kapcsolatban, hogy hiszek a tanítónak, aki valamit megmagyaráz.) Napjainkban és korunkban sok a tanító, de kevés a tanítvány. A legtöbb ember csinálni semmit nem akar, tanítóvá válni azonban akar. A világ tele van tanítókkal. Rajtad áll, használod-e saját tisztánlátásodat, és felfedezed-e, ki az igazi tanító. (S: Ezzel kapcsolatban nem az az igazság, hogy valójában nem a külső tanító az, ahol a kibontakozás igazából megtörténik?) Az igazi tanító rajtad belül van, és amennyiben hűséges vagy önmagadhoz, belső tanítód el fog vezetni a külső tanítóhoz, és mindkettővel egy leszel, és tudni fogod.

     S: De még azon is túl, bármilyen tapasztalatom volt, nagyon világosan felismerem, hogy annak semmi köze a talált és tanult tanítóhoz... az mindig... az Én. Semmi köze hozzá, ha belegondol ember, annak semmi köze külső tanítókhoz.

     R: A tanító katalizátor is... (S: Igen, lehetséges.) ...számodra, hogy megtaláld önmagad.

     S: Robert, amikor könyvekről beszéltél, és hogy mennyi haladást értél el az úton. Sok tanító és könyv beszél elméletről, de nem túl nagy hangsúlyt helyeznek igazából a gyakorlatra. Ami azt illeti, ha a legtöbb könyvet megnézed, a különféle elméletekbe belemennek, és hogy az egyik dolog hogyan kapcsolódik a másikhoz, és ez meg az. De valójában nem túl sok könyv megy bele a ténylegesen a gyakorlatába is annak, amiről beszélnek. Ezért vannak, mint például én, hogy ezt a jelentéktelen dolgot a vicsára gyakorlással összekapcsolom, és amikor azt mondtad, hogy mekkora haladást értünk el valójában. Igazából nem is tudhatjuk, mekkora haladást értünk el, mert a haladás egy nagyon bizonytalan dolog is lehet. Bizonyos értelemben haladást érsz el, aminek tudatában lehetsz. Egy másik értelemben nem lehetsz tudatában. Egyrészt, lehet, hogy a dolgok jobbá válni tűnnek, és egy jobb megértésed lehet. Másrészt, lehet, hogy a dolgok intenzívebbé válni tűnnek, és nem tudod megmondani, milyen messzire jutottál, amíg ez az egész a végére nem ér.

     R: Amit mondasz, az az élet viszontagságai közepette igaz. De az énben időzve a világgal kapcsolatos problémáid nem nagyon hatnak rád, és úgy fog tűnni, hogy könnyebben fogsz keresztülutazni az életen, ha az énben időzöl.

     S: De ahogy mondtad, a dolgok intenzívebbekké válnak időnként.

     R: A dolgok intenzívebbekké válnak, de ki számára válnak intenzívebbekké? Időzz az énben, és figyeld meg mindezeket a dolgokat, amiken keresztülmész! Azt fogod találni, hogy nem úgy hatnak rád, mint szoktak. Nincs akkora jelentőségük többé. Ez olyan, mint tűzbe kerülni, és nem égni meg olyan erősen, mivel az énben időzöl.

     S: Ámbár, teheted azt időnként, és legyél meglepve! Gondolhatod magad ugyanannak, amikor mondani nem tudod, voltaképp.

     R: Időnként nem tudod mondani. De ha az énben időzöl, azok a dolgok megint nem fognak hatni rád, és látni fogod, hogy azok a dolgok jönnek és mennek. Magasabbra fogsz emelkedni figyelés és nem reagálás által. Ezért a biztos dolog, amit tenni kell az, hogy mindig időzz az énben!

     S: És erőfeszítés szintén olyan messzire vihet téged, valójában. (R: Igaz.) Nem fogsz tudni magadtól önmegvalósulni. Csak egy bizonyos pontig tudsz elmenni megint, és utána be leszel abba húzva. És nem ez célja a gurunak?

     R: Ráadásul még behúzásra sem kerülsz. Egyszerűen ráébredsz önmagadra. És a guru a katalizátora a megtörténésének. (S: Nos, az impresszió, amit átadni próbálok az, hogy ez nem szükségképpen erőfeszítéssel és szándékkal végzendő. Sokkal inkább elengedés dolga, az erőfeszítés csak idáig tud elvinni.) Igen, igaz. (S: Ez az az intenzív erőfeszítés időnként, mielőtt hagynád ráébredni, hogy az milyen egyszerű...) Töprengj el rajta, miért alkalmazol erőfeszítést, először is! (S: Úgy gondolom, hogy van létjogosultsága.)

S2: Én úgy gondolom, hogy nagyon is van létjogosultsága. Felépít egy olyan intenzitást, ami egy embert fel tud ébreszteni, és aztán amikor fölébredsz, ráébredsz, hogy az milyen egyszerű.

     R: De jusson eszedbe, hogy erőfeszítés kié! Az ego az, ami erőt fejt ki. Sokkal jobb megfigyelni az egót, mint ellenállni neki. (S: Én értem azt az erőfeszítést, mert az egy spirituális gyakorlat.) Figyeld az egót erőfeszítés nélkül!

     S: Nos, amiről beszéltél, az ember azt vissza tudja tükrözni, és látja, amikor múlt alkalommal dühös lett valaki, és rosszul érezte magát, mikor még emlékezni sem tudott azokra a dolgokra, amelyek megtörténtek, akkor mit tudsz mérceként alkalmazni?

     R: Egyszerűen figyeld magadat, hogyan reagálsz a körülményekre! És lásd, mennyire reagálsz az adott körülményekre, amelyek hatnak rád! Úgy reagálsz, ahogy mindig? Vedd észre, hogy elméd milyen csöndes, hogy elméd már nem mozog annyira! Nem megy ki olyan messzire. Nyugodt marad. És minden körülötted, de nem veled történik. Megint, válj megfigyelőjévé az életben végbemenő dolgoknak! Figyelj, de ne reagálj! (S: Ez az, amit az énben való időzésen értesz?) Valójában nem. Az énben való időzés az az énbe való kapaszkodás, a „Kihez jön ez? Énhozzám jön. Én érzem azt. Akkor ki az én?” kérdések által. Ez az énben való időzés. (S: Amikor megkérdezed, hogy ki vagyok én, azután a csend jön?) Nem jön a csend, mivel a csend már van.(S: Megjelenik a csend tudatosságod.) Amikor a „Ki vagyok én?” kérdést fölteszed, egyszerűen csöndessé válsz. (S: Az énben való időzés az a csend, amiben időzöl?) Az énben időzöl, az által, hogy a „Ki vagyok én?” kérdést fölteszed. Az énbe való kapaszkodás az énben való időzés. (S: Még mindig nem tudom, mit értesz énbe való kapaszkodás alatt.) Tudatossá válsz az énre, az által, hogy újra meg újra megkérdezed, hogy „Ki vagyok én?” „Ki ez az én? Honnét jön? Ki vagyok én? Ki vagyok én?” (S: Ez sokkal inkább hangzik énre vonatkozó kérdésnek, mint énben élésnek.) Ez ugyanaz a dolog. Ez a módja az énben való időzésnek. Ez az egyetlen út.

     S: Egyszer, amikor ezt csináltam, az történt, hogy követtem az ént, és az ment valahová, és mintha a szívbe ment volna. És amikor oda ment, eloldott valamit, amihez hozzá volt kapcsolva. Ahogy dolgoztam ezzel, feloldódott, minden feloldódott azon a helyen, és ez az, amit az énben időzésen gondoltam. Azon a ponton követtem azt, és ez időt vett igénybe. De úgy látszott, mintha a szívbe ment volna, és aztán minden feloldódott azon a helyen, és ez az, amikor azt gondoltam, hogy az énben időzöm. (S2: És az az Énben időzésnek látszott?) Igen, van különbség?

     R: Hogyan időztél az énben? Hogyan követted azt? (S: Kérdeztem, hadd lássam, mit tettem. „Kihez jön ez? Énhozzám, az énhez”, és belekapaszkodtam, és követtem, és volt ott valami, amit követni lehet. Ha most csinálom, semmi nincs ott, amit követni tudok, csak amikor csináltam.) Mi volt a dolog, amit követtél? (S: Ahol az én forrása van. És az semmi nem volt, az egy követendő érzés volt, semmivel nem volt kapcsolatban.) Jó. Valójában nem az ént követed. Felteszed a kérdést, „Kihez jön ez? Az énhez.” (S: És egy követésérzést gerjesztesz arra helyre, ahol minden feloldódik végül.) Ez magától történik. (S: Igen. De nekem tényleg követésérzésem volt, habár ott semmilyen más követhető eszköz nem volt egyáltalán.)

     S2: Az énben való időzés és az Énben való időzés miben különbözik?

     R: Amikor az énben időzöl, az egóban időzöl. Az én valójában az ego, a kis én. Ami az Énné válik végül. Így, amikor az énben időzöl, akkor az Énben időzöl, mivel csupán egy én létezik. Ez a kis én az Énné válik. Végül csak az Én létezik, de kezdetben énként jelenik meg. És ahogy továbbra is kapaszkodsz az énbe a „Ki vagyok én?” kérdés feltételével, az Énné, az én-vagyokká alakul. (S: Ez elég tiszta.) Tiszta, akár a sár.

     S: Tehát, Robert, az összes kérdés és az összes válasz szintén a májá része. A máját soha nem lehet megtörni intellektuálisan. (R: Nem.) Az egyetlen eredményes dolog, amit gyakorolni kell az, hogy követni kell a tanító tanítását, a módszert, amit javasol. És ennyi. Kérdések, válaszok, viták szóba se kerülnek.

     R: Igazad van. A máját nem lehet megtörni intellektuálisan, mivel soha nem létezett. Nem létezik. Nem létezik májá. Amint ezt felismerted, igazi Énedre ébredtél. (S: Tehát az az összes instrukció, a kutatás, a válaszok, mind részei a májának.) Ez az egész időpocsékolás. De tenned kell valamit. (S: Igen, ez az, amit gondolok. Kövesd a tanítást és a tanító tanítását, mint gyakorlatot, a gyakorlat. Kövesd a gyakorlatot!)

     R: Ha így teszel, OK leszel. De a tanítás az egyetlen, ami megmutatja számodra, hogy nem léteznek tanítások. Egyszerűen fölébredsz. És aztán tudni fogod, hogy mindig ébren voltál. Soha nem volt idő, hogy ne lettél volna. Ezek közül semmi sem létezik. Ha elméd csöndes, biztonságban vagy. De ha elméd folyton gondolkodik, gondolkodik, gondolkodik, új módszereket keres, új tanítókat keres, új ezt, és új könyveket, új ezt és új azt keres, akkor problémád van. Legyél csöndben, és tudd, hogy az én vagyok Isten!

     S: Én ezt úgy mondtam volna másképpen, Robert, hogy azt keresem, amivel keresek.

     R: Azt keresed, amivel keresel? (S: Igen.) Nos, ha ezt akarod mondani, jó. (S: Igaz, a legnehezebb rész a ki vagyok én.) Ha ez boldoggá tesz téged.

     S: Robert azt mondta, hogy amit tenned kell, mindössze annyi, hogy legyél nyugodt, legyél csöndben. De úgy tűnik, mintha keresni kellene azt a nyugalmat, azt a csöndet, mintha egy harc folyna az elmével.

     R: Kinek? Kinek tűnik úgy? (S: Nos, amikor önkutatást végzel, ha csöndben maradsz is egy pillanatra, akkor az elme biztos, hogy visszatér. És aztán megint önkutatást végzel, megint csendben maradsz, és az elme visszatér.) Oké. (S: Nos, ez a harc.) Igazából ez nem harc, ha megkérdezed, hogy „Kihez jön ez?” (S: Nos, ez a fegyvered.) Akkor használd a fegyveredet a csata megnyerésére! (S: Nos, nézőpontom szerint ez harc. Nem annyi csupán, hogy „csak legyél csöndben”. Másfelől, ez erőfeszítést követel, ez tart a...) Értem, hogyan érted. De amíg harcot beszélsz be magadnak, harcolnod fog kelleni. (S: Nos, úgy tűnik, mintha figyelmen kívül hagynád a harcot, hogy a harc a tiéd lesz. Tehát, amikor a csata elkerülhetetlen, de a csatateret te választhatod meg.) Éppen ellenkezőleg, ha semlegessé válsz, és figyelsz csupán, elméd tulajdonképpen magától lelassul. Ne legyél érintett! Figyelj! Legyél csöndben! És nem lesz semmiféle harc.

     S: Nem része az illúziónak, hogy van ott valamennyi nyugalom vagy csend, amit az ember el fog érni, mert ott természetesen nincs nyugalom vagy csönd... annak valójában nem kell csinálnia semmit.

     R: Nyugalom és csönd az igazi természeted. (S: Igen, de nem, ez nem.) Nyugalom és csönd. (S: Úgy értem, értem, amit mondasz, és egyet is értek, de ennek még semmi köze a csendhez és a nyugalomhoz.) Azért, mert most zajokat keltesz. Vonakodsz csendben maradni. (S: Ez igaz, én is ezt érzem veled kapcsolatban, Robert.) Én valójában nem beszélek.

     S: Nos, ha tanú volnál, és az erőfeszítés nélkülivé válna, és az elme nyugodttá válna, az nagyon érthető volna. De ha vicsárát végzel, az olyan, mint egy erőfeszítés.

     R: A vicsára valóban nyugodttá teszi az elmét, és ha erőfeszítésként tekintesz rá, akkor erőfeszítéssé válik. Törekedj rá, hogy egyáltalán ne legyenek gondolataid! Csak tedd ezt békés módon, és figyeld, ami történik! De ne mondd magadnak, hogy ez harc, erőfeszítés, illetve hogy nehéz! Tedd egyszerűvé! Figyeld, nézd, kérdezz egyszerű módon, és minden gondot fog viselni önmagára!

     S: Eltanácsolsz az olvasástól és a tévénézéstől. Létezik olyan tevékenység, amit végezhetünk?

     S: A vicsára.

     R: Az érettségeden múlik. Mindenki más. Nem mondom, hogy nem kéne belekeveredned a világba. Csupán ne reagálj semmire, akármit csinálsz! Ha tévét akarsz nézni időnként, az OK. De ha reagálni fogsz rá, és azonosulni fogsz vele, egyáltalán ne nézd! Egyszerűen figyeld magadat, és a dolgokat, amikre reagálsz, és próbálj távol maradni a dolgoktól, amikre reagálsz! Életedet tedd egyszerűvé és kényelmessé!

     S: És csinálj sok csöndet!

     R: Ha nem reagálsz kondicionálásra, akkor mindig a csöndben vagy. Lehetsz a piacon, lehetsz bárhol, ha nem reagálsz, mindig a csöndben vagy. Barlangban is lehetsz, de ha nem tanultad meg elméd uralását, akkor elméd meg fog téged bolondítani, és mindenféle gondolataid lesznek. Ezért hát, mindegy, hol vagy. Hogy hogyan reagálsz, ahol vagy, az számít.

            (vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Július 17)
Megtekintések száma: 153 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]