Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Isten nevének invokálása - 92. átirat

Isten nevének invokálása

 

92. átirat

1991. szeptember 8.

 

      Robert: Jó napot kívánok! (Tanítványok: Jó napot, Robert!) Ezekkel a rám akasztott kütyükkel jobbakat fogok mondani. (nevetés) Jó veletek lenni megint. Mindegyikőtöket szeretem, teljes szívemmel, és teljes lényemmel, senki nem kivétel. Nem számít, mit tesztek, mindig szeretni foglak benneteket.

      Sokan keresnek telefonon, ahogy tudjátok. Kérdezik tőlem az emberek, hogy van-e szükség tanítóra a felébredéshez, vagy nincs. Én mindig azt mondom, hogy teljesen megvalósított mester jelenléte nélkül nagyon nehéz felébredni. És mindig Krishnamurtit vágják a képembe. Krishnamurti utálta a gurukat, és így tovább, és így tovább. Úgyhogy, ma reggel hoztam egy könyvecskét, „At The Feet Of The Master”. Hányan olvastátok? Körülbelül 16 éves korában írta, és a Mesteréről beszél. Ed, felolvasnád az előszót?

      (Ed olvas)

      „Ezek nem az én szavaim, ezek a tanítóm, a Mester szavai. Nélküle nem tudtam volna tenni semmit, de az ő segítségével az útra helyeztem a lábam. Te szintén ugyanazon útra kívánsz lépni. A hozzám intézett szavai a segítségedre lesznek, ha megfogadod őket. Igaznak és szépnek mondani őket nem elegendő. Aki sikerrel akar járni, az pontosan azt kell, hogy tegye, amit közvetítenek. Az étel látványa, és a kijelentés. hogy az jó, az éhezőt nem fogja jóllakatni. Mozgásba kell a kezét hoznia, és ennie kell. Tehát, a Mester szavainak a hallgatása nem elegendő, tenned is kell, amit mond. Figyelve minden szóra, értve minden célzást. Ha egy célzást nem értesz, ha egy szót elszalasztasz, az örökre elveszett. Mert ő nem beszél kétszer.”

      R: Folytasd! Olvass fel minden oldalt, ami alá van húzva, csak az aláhúzott részeket!

      SJ: Ki írta ezt?

      R: Krishnamurti.

      (Ed folytatja az olvasást)

      „Vannak ezeknél nagyobb dolgok, olyanok, amelyek valóságosak, és tartósak. Ha egyszer láttad ezeket, az egyebekre irányuló vágy nincs többé. Isten bölcsesség, ugyanakkor szeretet, és minél több a bölcsesség, annál többet tudsz tőle kinyilvánítani.”

      „Mikor a Mester tanítványa leszel, az által teheted próbára gondolkodásod igazságát, hogy párhuzamot vonsz az övével. Mit gondolna erről a Mester? Mit mondana, vagy tenne e körülmények között a Mester?”

      Ed: (Abbahagyja olvasást, és Robert felé fordul.) Azt hiszem, az egész bekezdést fel kellene olvasnom, nem csupán az aláhúzottakat, hogy értelmes legyen.

      Robert: Olvasd fel a bekezdést.

      (Ed folytatja az olvasást)

      „Mikor a Mester tanítványa leszel, az által teheted próbára gondolkodásod igazságát, hogy párhuzamot vonsz az övével. Mert a tanítvány a Mesterrel egy, és csupán vissza kell téreni a Mester gondolatához, hogy meglássa, vajon egyezik-e. Ha nem, akkor az hibás, és azonnal meg kell változtatnia. Mert a Mester minden gondolata tökéletes, mivelhogy tud mindent. Akik nem teljesen elfogadottak általa, azok nem járhatnak így el teljesen. De nagyban segíteni tudnak maguknak az által, hogy gyakran megállnak, és elgondolkodnak, „Mit gondolna erről Mester? Mit gondolna erről a Mester? Mit mondana, vagy tenne e körülmények között a Mester?” Soha nem szabad cselekednek, vagy szólnod, vagy gondolnod, mikor nem tudod elképzelni, hogy a Mester hogyan cselekszik, vagy szól, vagy gondol.”

       „Cselekvésedben légy igaz, sose mutasd magadat másnak, mint aki vagy! Mert minden színlelés akadályát képezi az igazság tiszta fényének. Aminek úgy kell ragyognia rajtad keresztül, mint ahogy a napfény ragyog a tiszta üvegen keresztül.”

      „Őrizkedned kell a kis vágyaktól, amelyek a mindennapi életben általánosak. Soha ne akarj ragyogni, vagy okosnak tűnni! Ne vágyj beszélni! Az a jó, ha keveset beszélsz. Még jobb, ha semmit se mondasz, hacsak nem vagy benne elég biztos, hogy amit mondani szeretnél, az igaz, jó és üdvös.”

       „Jó az alapos átgondolást szokásoddá tenned, mielőtt megszólalnál. Mert a beavatáshoz elérkezve minden szóra figyelned kell, amit nem szabad mondani, azt a legkevésbé se szabadna kimondanod. Sok közönséges beszéd szükségtelen, és ostoba. Ha pedig pletyka, akkor rossz. A hallgatásra szokj rá inkább, mint a beszédre! Ne mondj véleményt, hacsak nem kérik kifejezetten. Kijelentése a minősítésnek ekként adható, tudni, merni, akarni és hallgatni, és e négy közül az utolsó a legnehezebb.

      „A csöndes elme azt is jelenti, bátorság. Ilyenformán félelem nélkül tudsz szembe szállni próbatételeivel, és nehézségeivel az útnak. Állhatatosságot is jelent, ilyenformán könnyedén vehetsz olyan bajokat, amelyek mindenki életébe belépnek, és el tudod kerülni a jelentéktelen dolgok fölötti szüntelen aggodalmat, amivel az idejük legnagyobb részét sokan töltik.”

      „A Mester azt tanítja, hogy a legkevésbé sem számít, hogy egy kinti emberrel mi történik. Bánkódás, vesződés, betegség, veszteségek, minden, ez mind semmi kell legyen számára, és nem szabad megengednie, hogy hasson elméje ábrázatára. Ezek az elmúlt cselekedetek eredményei, és amikor jönnek, le kell őket csupaszítanod, derűsen emlékeztetve, hogy minden gonoszság mulandó, és, hogy feladatod szerint mindig vidámnak, és derűsnek kell maradnod. Használd gondolkodásod erejét jó célokra mindennap! Légy erő, mely az evolúció irányából hat! Gondolj mindennap valakire, akiről tudod, hogy bánatban, vagy szenvedésben, vagy segítség szükségében kell, hogy legyen, és szeretet gondolatodat zúdítsd keresztül rajta! Tartsd vissza elméd a büszkeségtől, mivel a büszkeség csupán tudatlanságból ered! Aki nem tud, az gondolja, hogy ő nagy, hogy ő ezt tette, vagy, hogy az annyira nagy dolog. A bölcs ember tudja, hogy csupán Isten nagy. Hogy minden jót egyedül Isten tesz.”

      „Mert sok ember számára a legnehezebb dolog a világon megtanulni, hogy a saját dolgával törődjön, de pontosan ez az, amit tenned kell. Bármit teszel, szívvel tedd, mivel az Úrnak teszed, és nem az embereknek. Gondolj bele, hogyan végeznél el egy munkát, ha tudnád, hogy a Mester eljön egyszer, hogy megnézze azt. Mert az akaratodnak olyannak kell lennie, mint az edzett acél, ha az utat járod.”

      „Mindezen minőségek közül a szeretet a legfontosabb, mivel ha ez elég erős az emberben, arra kényszeríti őt, hogy sajátítsa el az összes hátralévőt, ami nélkül soha nem lenne elégedett.”

      R: Köszönöm, Ed. Szóval, Krishnamurti ezt 16 évesen írta.

      Nem kommentálom.

      Megint, sokatokkal beszélgetek telefonon. Néhányan levelet írnak nekem az átma-vicsára, az ön-kutatás procedúrájával kapcsolatban. Sokan követik el ugyanazt a hibát meditációjuk tanulása során. Hibáznak. A hiba, amit az átma-vicsára, az ön-kutatás során elkövetnek, ez: Az én-gondolaton meditálnak.

      Az én-gondolaton való meditálás olyan, mint a testeden való meditálás. Fejleszti az egót. Erősíti az egót. És, miként tudod, megölni kell próbálni az egót, nem erősebbé tenni. A teendőd az, hogy kövesd az én-gondolatot a forrásba! Kövesd, ne meditálj rajta!

      Az ön-kutatásnak nincs köze meditációhoz. Mikor meditálsz, meditálj a forráson! Ami az Isten, az Én, a tudatosság. Sok órát tölthetsz a forráson való meditálással, ez mind jó, de soha ne meditálj az én-gondolaton! Az én-gondolat egy eljárás, amit követsz az agyból vissza a szívbe, és a forrás a spirituális szív, ami az Én, a tudatosság.

      Mindig jelen van egy hajlam, mikor az én-gondolatot követed, hogy folyton gondolj az én-gondolatra. Tartsd észben, hogy ne tedd ezt! Az én-gondolatot megsemmisíteni kell. Az én-gondolat, a személyes én, az ego, az elme, ezek mind szinonimak. Valójában nem léteznek.

      Ezért, mikor ezeken meditálsz, valami nem létezőn meditálsz, és a máját erősíted. Ez az, amiért soha ne gondolj a problémáidra, illetve ne elmélkedj a bajaidon, bármennyi is van belőlük! Erősíted őket. Egyre erősebbé, és erősebbé teszed őket, ahogy rájuk gondolsz. Csak a forrásra akarj gondolni! Csak Istenre!

      Hogyan gondolsz Istenre? Invokálnod kell Isten nevét. És mi Isten neve? Ki tudja nekem megmondani?

      Tanítványok: „Én-vagyok”.

      R: Én-vagyok. Az én-vagyok a helyes válasz. Az én-vagyok Isten személyneve. Tehát, mikor azt mondják, hogy gondolj Istenre, gondolj az én-vagyokra! Ez nagyon fontos, mivel ez az életed. Amit teszel, meghatározza, hogy mivé válsz. Ahol a gondolataid, ott a szíved. Értsd meg ezt, érezd át!

      Sokan vannak, akik az ön-kutatás végezését még mindig nagyon nehéznek hiszik, és páran még unalmasnak is nevezik. De miféle emberek ezek? Ezek azok az emberek, akik valójában kötődnek a világhoz. A világ bajainak, problémáinak nagyon erős befolyásuk van ezekre az emberekre. Ezek azok az emberek, akik pletykálnak másokról. Mindig igyekeznek hibát találni. Akik azt hiszik, hogy megsértették őket. Mindezek hitében az ön-kutatás gyakorolása nagyon nehéz, nem fogod szeretni, nem fogsz vele törődni.

      Ezért mondja az írás, hogy az ön-kutatás csak érett lelkeknek való, értve ez alatt a keresés végét, és hogy csak azoknak az embereknek való, akik meditációs technikákat gyakoroltak, vagy akik szádhanát gyakoroltak előző életeikben, és mostanra végeztek azzal. Most ezek tudnak ön-kutatást gyakorolni, és menjenek haza.

      Sajnos, a legtöbb ember nem ilyen. A legtöbb ember bele van gabalyodva a világba. A világ dolgai nagyon fontosak számukra. A jók is, és a rosszak is. Ezért kell olyan gyakran beszélnünk a májáról, hogy megértésre jussatok, hogy a dolgok, amikben hisztek ebben a világban hazugság, mindegy, mik azok. Mindegy, hogy néznek ki.

      A bölcs személy egyre inkább erre a következtetésre jut. Első princípiumként arra gondolnak, hogy minden karmikus. A viszonylagos világban minden karmikus. Ebben a májában, ebben a nagy illúzióban, minden karmikus.

      Ha minden karmikus, hogy tehetsz felelőssé személyt, helyet vagy dolgot a problémáidért? Ez ellentétben áll a tanítással. És ha nem hiszel a tanításban, akkor nem kéne itt lenned. Egy olyan helyen kéne lenned, ahol arra tanítanak téged, amit hallani akarsz. De a viszonylagos világban minden karmikus, ez az első számú.

      Ha minden karmikus, és meghal valaki a családban, vagy elválsz, vagy nyersz egy millió dollárt, vagy rákos leszel, vagy egészséges, erős tested van, ez mind karmikus. Neked abszolúte semmi közöd hozzá. Ennélfogva, miért háborogsz? Miért vagy kiborulva?

      Ha átmész az úton, és egy autó belehajt a pirosba, és elüt téged, a bölcs személy megérti, hogy ez karmikus. A személy számára karmikus volt áthajtania a piroson, és elütnie téged. Tehát nem vádolod a személyt, és nem utálod a személyt, és nem ítéled el a személyt. Természetesen minden ember így tesz. De nézd meg a világ állapotát! Bocsáss meg azonnal a személynek, a téged elgázoló személynek, bocsáss meg neki!

      Mik voltak Ghandi utolsó szavai, mikor a halálos ágyán feküdt? Azt mondta, „Köszönöm, fiam!” A fickónak, aki lelőtte őt. Hálás volt, mert Ghandi felismerte, hogy a semmi csak semmiből jöhet. A legcsekélyebb dolog sem történhet veled, ami nem karmikus. Amikor ezt érted, békében vagy. Nem zavarnak a körülményeid, vagy, hogy mit tesznek, vagy nem tesznek az emberek, vagy a bizonytalan körülmények a világban. Felismered, hogy a világ kollektív karmában van. Ez a karma világa.

      A második megértés az, hogy felismered, hogy ez az egész előre elrendelt. A tested magadra vételét megelőzően minden olyan tapasztalattal rendelkeztél, amin keresztül fogsz menni, amíg a testedet le nem veted. Csupán ennek megértése hoz békét számodra. Ha egy vonat elgázol, és a lábaidat elveszíted, az előre elrendelt. Valami kiegyensúlyozza önmagát. Nincs neheztelés nincs gyűlölet, még nyereség sincs. Ez az, amire gondolok, mikor azt mondom folyton, hogy „Minden jól van, és minden úgy bontakozik ki, ahogy kell.” Sehol nincsenek hibák. Abszolúte semmi nem rossz.

      A harmadik megértésed az, hogy tudod, mi a teendőd. Amikor a májá világában történik veled valami, akkor nem a szituációra gondolsz, hanem Istenre gondolsz. Bármi legyen az, jó vagy rossz. Ne hidd, hogy emberségünk javítására törekszünk! Emberségedet nem tudod javítani, mert ez az egész ki van dolgozva. Ezért, mikor valami csodálatos történik veled, ne mámorosodj meg túlságosan! Kiérdemelted, megkerested, ez az egész előre elrendelt, karmikus.

      De, hacsak nem törődsz ezzel, és örülsz a jónak, és könnyezed a rosszat, folytatni fogod a jó, és a rossz útját, és olyan leszel, mint a szél fútta levél. Amit tenni akarj az, hogy eloldozod magad a karma, és az eleve elrendelés kötelékéből. Akard a máját transzcendálni, akarj túladni az egész tál viaszon! Mielőtt ön-kutatást tudnál gyakorolni, a legjobb dolog, amit tenni tudsz, az Istenre való gondolás.

      Például, ha olyat tesz valaki, amitől dühös leszel, a megszokott reagálás helyett kezdd kántálni az „én-vagyok”-ot, a lélegzéseddel! Jegyezd meg, ez a teendő! Invokáld Isten nevét! És ha ezt teszed, minden alakulni fog. Talán nem a vágyaid szerint, de minden alakulni fog, biztosíthatlak róla. Minden ki fogja magát alakítani.

      A feladatod az, hogy invokáld Isten nevét. Ne reagálj a szituációra! Reagálás esetén a szituáció teljesen aránytalanul fog erősödni. Érzéseid, és érzelmeid az idő múlásával el fognak mérgesedni, és sokat kell majd dolgoznod, hogy az útra visszaérj. Mindegy, hogy a szituáció mi. Mindegy, hogy a dolgok hogyan jelennek meg. Mindegy, hogy a világ mit mond neked. Ez közted és Isten között van.

      Ha hívod Istent, Isten vissza fog hívni téged.

      Egy példa, hogy miről beszélek. Kb. másfél éve, mikor az első találkozóinkat kezdtük tartani Henry házában, idejött egy Larry Josephson nevű valaki. Háromszor, vagy négyszer volt itt.

      Felhívott, és azt mondta nekem a telefonba, „Robert szeretek veled lenni, de nem értem, miről beszélsz, mikor azt mondod nekem, hogy minden tudatosság, és a világ nem létezik, ez egy illúzió, ez egy álom. Az Én van mindenütt, és ön-kutatást kell gyakorolni. Csinálni akarom ezeket a dolgokat, de nem akarom magamat becsapni. Amikor csinálom ezeket a dolgokat, tudom, hogy ez az egész intellektuális, mélyen belül viszont fájdalmas érzéseim vannak.”

      „Mitől vannak akkora fájdalmaid?” - kérdeztem. „Alapvetően attól, ami történik, könyvelő voltam a MacDonald Douglas-nél, és kidobtak. Tizenkét évig voltam náluk. Most három hónapos az elmaradásom a jelzáloggal, nem fizetem az autó részletet. Van két kicsi gyermekem, egy feleségem, aki nagyon kiborult, mert sosem dolgozott. És minden alkalommal, mikor ön-kutatást akarok gyakorolni, minden alkalommal, mikor a tanú akarok lenni, mindezek a dolgok feljönnek. Nagyon mélyen érzem a problémáimat. Tehát, nem hiszem, hogy el tudok járni a találkozókra, jóllehet szeretek nálad lenni, és veled találkozni. De nem állok készen azokra a tanításokra.” – mondta.

       „Szeretnél kiutat?” - kérdeztem tőle. „Igen” - mondta. „Bízol bennem? Ez az első követelmény. Azért kérdezem, mert át kell adnom neked, hogy mit kell tenned, és ha nem bízol bennem, nem fog működni és nem fogod csinálni.” Kis szünet aután azt mondta, „Te irántad nagy bizalmat érzek, Robert, de a tanítás iránt nem.” „Feledkezz el egy időre a tanításról! - mondtam. „Mennyire hiszel bennem, 60, 70, 100 százalékban?” „80 százalékban” - mondta. „Tudnád növelni 100 százalékosra?” „Megpróbálom” - mondta nevetve.

      „Elmondom, mit akarok, hogy tegyél, és azt akarom, hogy minden körülmények között megtedd. Valahányszor fájdalmas érzések törnek elő benned, mikor a Mac-Donald Douglas-től való elküldésedre gondolsz, mikor arra gondolsz, hogy nem tudod fizetni a jelzálogot, meg az autót, vagy, hogy a feleségednek és gyerekeidnek milyen fájdalmat okoz az elbocsátásod. Gondolj Istenre!” És elmagyaráztam neki, hogyan kell az „én-vagyok meditációt” végezni a légzéssel.

      „Amint közeledni érzed azokat az érzéseket, mielőtt még teljesen átvennék a hatalmat a tested fölött, kezdd el kántálni magadban az „én-vagyok”-ot! - mondtam neki. Ahelyett, hogy elhatalmasodni engednéd magadon azokat az érzéseket, azok az érzelmeket, minden körülmények között, bármi történik, mondd, hogy „én-vagyok”! El fogod felejteni, de ahogy a gyakorlást folytatod, emlékezni fogsz, hogy emlékezni kell. Reggel ülj kb. egy órát formális meditációban, ahol nem fognak zavarni, és gyakorold az „én-vagyok”-ot a légzéseddel! Elalvás előtt ülj formális meditációban, és gyakorold az „én-vagyok”-ot a légzéseddel! A nap folyamán bármit teszel, bármi történik, kapd el magad azonnal, és mondd, hogy „én vagyok”! Megteszed? „Adni fogok neki egy esélyt” - mondta. Az nem elég. Erősen el kell határoznod, hogy valóban megteszed. „Oké, megígérem!” - mondta.  És ezzel a beszélgetés véget ért.

      Egy hónapig nem hallottam róla. Egyik nap csörög a telefon, felveszem, és ő volt, már el is feledkeztem róla, az igazat megvallva. „Larry vagyok” - mondta. „Milyen Larry?” - kérdeztem. „A fickó problémákkal.” „Emlékszem, ó, igen, te vagy az, aki az „én-vagyok”-ot csinálta, mi történt?” - mondtam. „Rosszabbra fordultak a dolgok” - felelte kis szünet után. „Ezt hogy érted?” „Nos, azzal kezdem, hogy a feleségem és a gyerekeim elhagytak. Nem tudták elviselni többé, hogy látták, nem megyek munkát keresni. Hallották, hogy az „én-vagyok”-ot kántálom, felháborodtak, és elmentek. „Hogy érzed magad?” - kérdeztem. „Jól” - mondta. „Folytatni fogod, ha arra kérlek?” - kérdeztem. „Emlékszel, az elején azt mondtam, bármi történik, mindenképpen folytasd a procedúrát? Folytatod?” „Igen, folytatom” - válaszolta.

      Három hónap múlva távolsági hívást kaptam a West Indies-ben lévő Trinidad-ból, és Larry volt, miután eszembe jutott, hogy ki is ő. Nevetett, és azt mondta, „Elmesélek neked egy történetet, nem fogod elhinni.” „Bármit mondasz, elhiszem” - válaszoltam. Úgyhogy elmondta, „Az utolsó beszélgetésünkkor, amikor letettem a kagylót, egymagam voltam a házban, mielőtt visszavették volna, semmilyen tennivalóm nem maradt, elkezdtem én-vagyokot gyakorolni egész nap. És éjjel nem tudtam aludni, úgyhogy egész éjszaka én-vagyokot gyakoroltam. Másnap reggel olyan békét éreztem, amilyet évek óta nem. Már nem törődtem vele, és az nem az én. Bármi történt az életemben, nem számított többé. Még az sem érdekelt, hogy a feleségem, és a gyerekeim elmentek, és ez meglepett, de ez egy olyan érzés volt, amit soha nem éreztem. Úgy döntöttem, megyek, és megreggelizem. Reggeli után sétálni indultam. Körülbelül két mérföldet sétálhattam. A katolikus templomot elhagyva gyönyörű zenét hallottam. Örömteli érzés tört fel bennem. Beléptem a templomba. Az orgonista egy gyönyörű zenét gyakorolt. Leültem, becsuktam a szemem, és elkezdtem én-vagyokot gyakorolni. Egyfajta mély transzba estem, de valakinek a sírása felébresztett. Kinyitottam a szemem, és néhány paddal odébb egy ember ült, a kezei összekulcsolva a térdein, és sírt. Még csak nem is gondolkodtam róla, odamentem hozzá, leültem mellé, és megkérdeztem,”Tudok segíteni? Tehetek önért valamit?” Elmondta, hogy meghalt az apja egy építkezésen, egy traktor esett rá, épp most jön a temetésről. Beszélgetni kezdtem vele a predesztinációról, és arról, hogy Isten mennyire szereti őt, és hogy ennek igazolható oka van. Körülbelül fél órát beszélgettünk. Akkor meghívott, ebédeljek vele. Elmentünk egy étterembe, és ebéd közben egyre jobban összebarátkoztunk. És persze szó szót követett, megkérdezte, „Mi a foglalkozása?” És elmondtam neki, mi a foglalkozásom, könyvelő vagyok. Rám mosolygott, és azt mondta, hogy ő operatív igazgató a Kaiser Bauxite-nál, ami egy alumínium bányászattal foglalkozó vállalat Trinidadban, és a főkönyvelője ezen a héten vonult nyugállományba, akarom-e a munkát?”

      „Rá néztem, a szemeim nagyra nyíltak, és azt mondtam, „Én még soha nem voltam főkönyvelő, honnét tudja, hogy alkalmas vagyok-e? Ráadásul nem is ismer.” „Eleget tudok” - válaszolta. „Velem tudna jönni, holnap utazom vissza?” És itt vagyok.”

      Szóval, mindketten jót nevettünk ezen, ó, és azt is elmondta nekem, hogy „Összejöttem egy nővel, úgy tizenöt évvel fiatalabb, mint én, de őrülten szerelmes vagyok. Úgy érzem, mintha húsz éves volnék.” Elbúcsúztunk, és azóta nem hallottam róla.

      Most ez a történet lehetővé teszi megértened, hogy mi fog történni az életeddel, ha ragaszkodsz az igazsághoz. Nagyon sok nyúlbéla ember van. Amint történik velük valami, megfájdul a fejük, történik velük valami pénzügyileg, fenyegetve érzik magukat, azt kezdik mondani, „A meditáció nem működik, az ön-kutatás nem jó, nálam nem működik semmi.” És visszatérnek a viszonylagosság világához, annak hullámhegyeihez és -völgyeihez.

      Most beszéljünk rólatok! Hol tartotok a spirituális úton? Legyetek magatokhoz őszinték! Amikor összejöttök a barátokkal, miről csevegtek? Más emberekről? Másokról pletykáltok? A bajaitokról beszéltek. Arról beszéltek, hogyan sértettek meg benneteket. Hogyan hagyott el egy másikért a feleségetek. Hogyan vált el tőletek a férjetek. Hogyan utál benneteket a főnökötök. Milyen rossz ez, és milyen rossz az. Felfogjátok, mit tesztek, mikor ezt teszitek? A körülményeket súlyosbítjátok. A dolgok egyre rosszabbá, és rosszabbá fognak válni. Arra használjátok a gondolatok erejét, hogy súlyosbítsák a körülményt, amitől meg akartok szabadulni. Mindig látnotok kell, hogy minden karmikus, és minden előre el van rendezve. Abszolút semmi miatt nem kell aggódnotok, és semmivel nem kell törődnötök. Amikor mentálisan nyugodttá tudtok válni, és gondolataitok lecsillapodtak kissé, akkor tudtok a magasabb tanítások felé fordulni. Akkor tudjátok megérteni, hogy mit gondolok, mikor azt mondom, hogy „A világ egy álom. Májá.” Akkor tudjátok megérteni, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, „Minden jól van. Mindegy, minek látszanak a dolgok. Minden jól van, és minden úgy bontakozik ki, ahogy kell.” Akkor tudjátok megérteni, hogy mire gondolok, mikor azt mondom, „Ez az egész az Én, és én vagyok Az.” Egyetlen tudatosság létezik, az abszolút valóság, a tiszta tudatosság és, te vagy Az!

      Elméd nyugodt, el tudod fogadni ezt. Mikor elméd zavart, a saját gondolataiddal teli, problémákról gondolkodik. Mikor azt mondom, „Minden jól van”, furcsán érzed magad. Mikor azt mondom, tudatosság vagy, nem vagy a tested, nem vagy a cselekvő, nem vagy az elméd, azt gondolod, őrült vagyok, vagy nem hiszel nekem, vagy megsebezettnek érzed magad, mert az úgynevezett problémák hitébe vagy gabalyodva. És még azok is közületek, akik tapasztalják a jó életet úgymond, azt mondják, „Nem kell tudatosságnak lennem, nem kell az Énnek lennem, jól szórakozom.”

      (hiba a szalagon)

      ...a világnak semmije nincs számodra. Működni fogsz. Isten tudja, hogy mit kell tenned. Ennek semmi köze hozzád. Ha spontán kezdesz cselekedni, ha a jelenben kezdesz élni, és egy időben egy napot tekintesz, csodálkozni fogsz, hogy ez az Istennek nevezett rejtélyes erő védeni fog, és támogatni fog, és elmondhatatlan boldogságban fog részesíteni. Még a viszonylagos világban is. De soha ne körvonalazd, hogy ez a feltételezett boldogság micsoda! Ne gondold, vagy hidd, hogy ennek kell lennie, vagy annak kell lennie, vagy ebben az állapotban kell lenned, vagy abban az állapotban kell lenned, és ezzel a személlyel kell élned, vagy azzal a személlyel kell élned! Felejtsd el ezeket a dolgokat! Amit Istennek nevezünk, gondoskodni fog rólad, amikor Istenre gondolsz. Amikor az én-vagyokra gondolsz. Tedd azt! Fedezd fel te magad, és lásd, mi történik!

      SU: Robert…?

      R: Egy pillanat, egy pillanat. A szalag végén vagyunk, Mary.

      (szünet)

      Oké, most kérdezhetsz, ha akarsz.

      SU: Robert, azt akartam kérdezni, hogy amikor azt mondtad, hogy mindent az én-vagyoknak kell átadni. Szóval, hol jön be a guru?

      R: A guru az Én. A guru az én-vagyok megnyilvánulás. Az Én, és a guru, és az én-vagyok mindent átható. Vagyis, amikor befelé fordulsz, és én-vagyokot kántálsz, és az úgynevezett problémáidat átadod az én-vagyoknak, azokat a gurunak, Istennek, és az Énnek adod át. Ezek mind egy, mivel mindegyik mindent átható.

      SK: Robert, első ízben vagyok itt, és ahogy az „én-vagyok” szavakat mondod, két dolog jut az eszembe, hogy ez mindössze azt okozza, hogy az énre, mint elkülönült egóra gondolok, mivel a nyelvezet egyáltalán nem inspiráló számomra, ezek olyan szavak csupán, melyek engem, mint speciális én központú dolgot visszavetnek, úgyhogy ezek a szavak nem késztetnek valamilyen speciális módon való gondolkodásra engem. (R: Ühüm.) A második, ami felmerül bennem az, hogy kellőképpen kapcsolódni tudok ahhoz, amit a karmikus dologról mondasz. A viszonylagos szint aspektusa kivételével úgy tűnik, mintha teljes passzivitást tanúsítanál. Például, ha nikotinfüggő lesz valaki, igazából nincs róla mit gondolkodni, vagy ennünk kell, hogy életben maradjunk, még karmikusan is, tápláló ételre van szükségünk, tehát döntéseket kell hozni, amik arra késztetnek, hogy azokat a dolgokat megszerezzük. Csak ez a két dolog merült fel bennem, mialatt beszéltél.

      R: Köszönöm. Az adnyání nézőpontjából közelítesz. Ami a spirituális tudatlanság nézőpontját jelenti. Ez nem sértés. Te a viszonylagos világról beszélsz. Amikor befelé kezdesz fordulni, én-vagyokod egyre erősebbé, és erősebbé válik. Kezded felismerni, hogy az én-vagyok az Éned. Minél többet gyakorolod az én-vagyokot a csöndben, a róla való gondolkodástól mentesen, annál erősebbé fogsz válni, és fel fog tárulni számodra.

      Most, ami téged illet, abban a hitben nevelkedtél, hogy minden döntést meg kell, hogy hozzál, különben nem lesznek meghozva. A májá, az ego gondoltatja ezt veled, és ez a legtöbb emberben nagyon erős. De személyes tapasztalat alapján tudom mondani neked, hogy nem vagy az ego. Nem vagy a személy, akinek döntést kell hoznia, vagy mindenféle ilyen dolgot kell csinálnia. A tested céllal van ezen a földön. Ha félreállsz az útból, be fogja a célját teljesíteni. Tudni fogja, mikor, és hogyan kell abbahagynod a dohányzást, tudni fogja, hogyan kell döntéseket hozni.

      Tudom, ez szokatlanul hangzik számodra, mivel először vagy itt, és először hallod ezeket a dolgokat. Úgy tűnik, mintha kettő volna belőled, de nincs, csupán egy van. Transzcendálnod kell a gondolkodást, az elmét, és a testet! Csöndessé kell válnod! Le kell állítanod a gondolataidat! Akkor valami más fog magára vállalni, ami jobban gondoskodni fog tudni rólad, mint ahogy te valaha gondoskodni tudtál magadról.

      Az elméd az én-vagyokon lesz, és a tested mégis tudni fogja, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy fenntartsa, és támogassa azt. Éppen úgy, ahogy az iménti történetben. A Larry fiú mindent átadott az én vagyoknak. Békéssé, és nyugodttá vált. Aztán valami történt, amit nem tervezett el. Azon ponton volt, ahol nem törődött vele. Amikor nem törődött vele, akkor hagyta történni. Hallottad a mondást, „Let go and let God?” Ez az, ami történt.

      SK: Bár utolsó szavaid alapján úgy éreztem, hogy ez a fiatal srác összejött ezzel a fiatal lánnyal. Úgy hangzott számomra, mintha nagyon is egós érzésbe lett volna ragadva, tudod, fiú, nekem most nagy, csodálatos beteljesedésben van részem.

      R: Nem ítélheted el őt. Ez az ő végzete. Kik vagyunk, hogy megmondjuk, hogy helyes, vagy helytelen, amit tesz? Békén kell őt hagynunk. Szóval, amit tett, az vitte el arra a pontra. Ki tudja, merrefelé megy onnét? Nem dogunk ítélkezni. Előítéletesek vagyunk. Dogmatikus a nézőpontunk. Neveltetésünk következtében azt hisszük, hogy a dolgoknak egy meghatározott módon kell lenniük. De valójában a dolgoknak semmilyen módon nem kell lenniük. Békén kell az embereket hagynunk. Nem nekünk kell megmondani, hogy valaki más számára mi jó, vagy mi rossz. Saját magunkon kell szenvedélyesen dolgoznunk, hogy szabaddá, és megszabadulttá váljunk. Akkor majd látni fogod, hogy ugyanazt mondod-e. Hogy zavarni fog-e téged, vagy sem. Ezért tehát merülj önmagadba! Önmagadon belül gyakorolj! Emelkedj magasabbra, a tudatosság egy magasabb állapotába!

      SK: Amikor a légzés szót használod, az a légzésre való koncentrálást jelent valami módon, ahogy az én-vagyokra gondolunk?

      R: Mond, hogy „én”, amikor belélegzel, és „vagyok”, mikor kilélegzel! De ahogy ezt gyakorlod, a nézeteid meg fognak változni. Látni fogsz.

      SL: Robert, azt mondtad korábban, hogy... mikor először kezdtél beszélni, azt mondtad, hogy mikor az emberek meditálnak, vagy mikor éppen kántálnak, az énbe ragadnak, és azt mondtad, hogy annak eredményeképpen Istenre, vagy akármire való koncentrálás helyett az ellentétes úton mennek, és az egójukat növelik. Mit kellene mondanunk, hogy azt tegyük?

      R: Ó, azt mondtam... (SL: ...vagy, hogy ne tegyük azt?) ...hogy az én-gondolaton meditáltál. Más szóval, mikor átma-vicsárát, ön-kutatást gyakorolsz, azt kérded magadtól, „Ki vagyok én? Mi a forrása az énnek?” Szóval, amit csinálsz az, hogy az én gondolaton meditálsz, és folyton az én-gondolaton gondolkodsz. Nem azt kell tenned, hogy az én-gondolaton gondolkodsz, vagy az én-gondolaton meditálsz. Követned kell az én-gondolatot. Azt kell figyelned, ahogy visszatér a forrásába, és azután a forráson kell elmélkedned.

      SL: Vagyis, amikor a gondolatba ragadunk valahogy, azt mondva például, hogy „Ki érzi magát idegesnek”, vagy „Ki érzi ezt,” vagy mondjuk, én-vagyok, és azután rátapadsz arra, akkor az olyasmi, mint a csöndben időzni próbálni, és azután átadod azt Istennek, azt mondva, én-vagyok?

      R: Amikor „én-vagyok”-ot mondasz, meg kell kérdezned magad, hogy „Ki vagyok én?”, vagy „Mi a forrása az énnek?”, és utána maradj csöndben! És utána megint kérdezheted, hogy „Ki vagyok én?” (SL: Más szóval, tehát, nem csupán azt mondjuk, hogy „Ki vagyok én? Ki vagyok én?”) Nem ismételgetjük. Akár egy mantrát, ez nem mantra. Lehangolttá válsz, és azt kérded, „Kihez jönnek ezek a dolgok? Énhozzám jönnek. Én érzem ezt a lehangoltságot.” Akkor megkérded, „Ki vagyok én?” És csöndben maradsz. Megint megkérded „Ki vagyok én?”, és csöndben maradsz. Hagyod, hogy természetesen történjen. És azt fogod észrevenni, hogy a „Ki vagyok én?” kérdések közötti tér egyre nagyobb, és nagyobb lesz. Az a tér, az az én-vagyok. (SL: Egy hétig csak ezt csináljam, az „én-vagyok” mondása helyett?) Igen, meditációként. (SL: Igen, de itt mintha látszólag kevesebb lehetőség volna a hibázásra.) Ami megfelelő számodra. (nevetés) Tedd, amit tenned kell, de mindenképp csinálj valamit! (SL: Tudom, mivel gondoltam, nem akarom, hogy véletlenül az egót építsem, tudod.) Csak tedd, amikor azt kérdezed, hogy „Kihez jön ez? Énhozzám. Én érzem ezt.” És ha folyton azon gondolkodsz, hogy én érzem ezt, és az énen meditálsz, hogy az érzi ezt, az az én-gondolat. Ez hiba. (SL: Szóval, mikor azt mondod, „Kihez...”) Követed azt, és megszabadulsz tőle, és azt mondod, „Én-vagyok. Ki vagyok én?”

      SL: Különben csinálhatod, ahogy javasoltad, amikor azt mondod, mikor... a példához hasonlóan, amit adtál nekünk, az a történet, ha feldúltak vagyunk, és használjuk a légzést, és az „én-vagyok” mondását. (R: Igen.) Az „én-vagyok” a mintát célozza?

      R: Önmagadat. Még akkor is, ha valaki rád néz, és rád üvölt. Ahogy az üvöltő személyt nézed, tegyél fel egy mosolyt az arcodra, ne reagálj, és kántáld magadban az „én-vagyok”-ot! (SL: Köszönöm.)

      SU: Robert, nem értem, hogyan követed az ént a szívbe. Mi ennek a procedúrája?

      R: A procedúra a „Ki vagyok én?” átvétele. Megkérdezed, „Kihez jön ez? Énhozzám jön. Én érzem.” Ahogy mondod, hogy én érzem, követed az ént, vissza a szívbe. És azután azt mondod, „Ki vagyok én? Ki vagyok én?”

      SL: Amikor vissza követed a szívbe, akkor csak azt gondolod, hogy „Ki érzi ezt?”, és azután a szívre gondolsz?

      R: Nem, először azt mondod, „Kihez jön ez? Énhozzám jön. Ém érzem. Ki az én, aki érzi?” És ahogy ezt mondod, elképzeled, hogy az én visszamegy az agyból a szívközpontba. (SL: Arra koncentrálok?) Arra gondolsz, és a forráson meditálsz, ami a szív.

      SM: Bejött egy méh az ajtón. (SK: Rovarok.)

      R: Mi egy kicsi méh barátok között, nem fog sokat enni. (nevetés)

      SB: Robert, mikor azt kérded, „Ki vagyok én?”, és nem kapaszkodsz a figyelembe, és a gondolatokba. Automatikusan visszamész a szívbe, anélkül, hogy bármit elképzelnél?

      R: Igen. De akiknek képzelniük kell, azoknak oké. (SB: És amikor az „én-vagyok meditációt” végzed, és az elme lelassul, és leáll, oké elhagyni a szavakat?) Az elme lelassulása, és leállása magától fog bekövetkezni, és nem lesz róla mondanivalód. (SB: Akkor nem kell folyton ismételned az „én-vagyok”-ot?) Nem. Az fog magáról gondoskodni, mikor a procedúrát elkezded.

      SE: A „Ki vagyok én?”gyakorlás elsődleges célja nem az, hogy a tudatosságot megfordítsd, hogy a külvilággal való kapcsolatot megszakítsd, és a tanúra összpontosíts, illetve, hogy a tanú megtalálására törekedj? És hogy ez által véget érjen a külsőhöz való kötődés?

      R: De igen. Amikor az énre összpontosítasz, az én tudatosság. A tudat tud önmagáról, és rá fogsz ébredni, hogy nem vagy test, illetve elme, illetve cselekvő. Hogy minden történni fog saját magától. Ahogy tovább gyakorolsz, annak érzése, hogy nem vagy test, vagy elme, illetve a cselekvő, egyre erősebbé, és erősebbé válik. Mígnem eléred, hogy nem kell többé „Ki vagyok én?”-t kérdezned, illetve tanúságba, vagy bármi másba vonódni. A tanúság a „Ki vagyok én?” gyakorlása nélkül jön. Csak figyelheted a gondolataidat, figyelheted a cselekedeteidet, figyelheted, amin keresztülmész, akkor a tanú vagy. De mikor a „Ki vagyok én?”-hez lejössz, az túl van a tanúságon. Transzcendálta a tanúságot, mivel az én visszatért a forrásába, túl van a tanúságon, túl van a kérdezésen. Tiszta tudattá vált, és te a forrássá váltál. (SE: A tanúság akkor a jelenségek szintjén következik be?) Igen. (SE: És amiről beszélsz, a jelenségek szintjén túl van? A jelenségeket, illetve a jelenségek transzcendálását megelőzően?) Igen. (SE: És tanúság nem létezik, mivelhogy semmi nem létezik, amit tanúsítani lehetne?) Igen, senki nem létezik, hogy tanú legyen, és semmi nem létezik, amit tanúsítani lehetne. Nem létezik se objektum, se szubjektum.

      SB: Tehát a tanúság még mindig a figyelem szintjén van, ami még mindig az elme? (R: Igen.) Az elme a tanúja mindennek, de amikor az ön-kutatás gyakorlásakor visszasüllyedsz a tudatosságba, akkor transzcendálod a figyelmet, és az elmét, és mindent?

      R: A tanúság, és a létezőség ugyanaz. Létezel, és ennek tudatában vagy, úgyhogy a tanú vagy. De túl kell azt haladnod, oda, ahol semmi nem létezik, és teljesen szabaddá kell válnod! (SE: És a mód, ahogy teszem, az „én-vagyok”-ban való időzés. Csupán ott pihenés?) Pihenj az „én-vagyok”-ban, vagy csak ébredj fel!

      SY: Robert, mikor először utaztál át, hogy a tanítóddal tanulj, hogy Ramanával tanulj...

      R: Igazából nem tanulni mentem hozzá. (SY: De vele voltál három éven keresztül?) Azért mentem oda, hogy az őrültségemet hitelesítsem. (SY: Mit tanított neked, mit csináltál? Hogyan töltötted a napjaidat?) Természetesen nem voltam vele egész nap. A napok szépen teltek.

      SD: Meditáltál, vagy csináltál...?

      R: Bementem az ásramba, és a padlón ültem, a többiekkel. Két alkalommal jött el hozzám látogatóba a szálláshelyemre, először az odaérkezésemkor. Azután csak ültem a teremben a többiekkel.

      SY: Tehát volt valami, ami... gondolom, most arra utaltál, hogy minden rendben volt, mi?

      R: Mit akarsz még? (SY: Nem tudom.) (nevetés) El kell érkezned elméd azon pontjára, ahol nincsenek gondolatok, nincsenek kérdések, nincsenek érzések, csak az Én!

      SL: Robert az ’óm’ Isten neve, ugyanúgy, mint az én-vagyok?

      R: Nem, az én-vagyok magasabb. Az óm az eredeti hang, ami a világegyetemet létrehozta, úgyhogy az óm része a májának. (SL: Vagyis, mi nem akarunk meditálni az ’óm’-mal, akkor?) Ha meditálni szeretnél az ómmal, csak tessék! (SL: Nos, ha nem jár haszonnal...?) Amit az ’óm’ tesz érted az, hogy mélyebbé teszi a koncentrációdat. Egyhegyűvé tesz téged. Csöndessé teszi az elmédet. Úgyhogy, tudni fogsz ön-kutatást gyakorolni. Az ’óm’ része a jógarendszernek. De ez túl van a jógán, túl van az ómon.

      SB: Robert, ha sok ön-kutatást végzünk, és sok hangot hallunk, ha megjelenik az óm, akkor csak békén kellene hagynunk?

      R: Ismerd fel, hogy az az elméből jön! Minden jelenség az elméből jön. És kérdezd magad, „Kihez jön ez?” Akármi jelenjen is meg a meditáció során, az elméből jön. Tehát az eljárás mindig ugyanaz. Akármit látsz, ragyogó fényeket, mértani alakzatokat, Szent Bölcseket, hangokat, fény áramokat, akármit látsz, akármit hallasz, minden az elméből jön. Ennélfogva, fel kell tenned a kérdést, „Kihez jön ez?” És követned kell az én-gondolatot, amely ezeket a dolgokat tapasztalja.

      Az én-gondolat az, ami mindezeket az okkult dolgokat tapasztalja. Amikor az én-gondolat a mellkasi területre, a spirituális szívbe visszatér, minden eltűnik. A tested, a hangok, a fények, a világ, az univerzum, Isten, nem létezik többé megszabadulás, nem létezik senki, akinek bármilyen megszabadulásra szüksége volna, nem létezik többé megszabadulás iránti vágy, soha senki nem szabadult meg, és minden jól van.

      SB: Robert, Ramana azt mondta, minden el fog tűnni, gondolom, felmerült a kérdés, hogy a világ továbbra is meg fog-e jelenni. Ő azt mondta, hogy amikor a tudatosságban pihensz, a világ nem fog megjelenni. Soha nem értettem ezt, mert szahadzsa szamádhiban változatlanul látod a világot.

      R: A világ látása, és a világ megjelenése két különböző dolog. Látod a világot, de nem a világként. (SB: Nem.) A világot tudatosságként látod. A példa az iskolatábla, és az iskolatáblán lévő formák. Sok formát rajzolsz a táblára, férfit, nőt, objektumokat. Mindezek rajzolva vannak a táblára. Majd le tudod őket törölni, és rajzolni tudsz további formákat. A tábla az Én, a formák a világ. Tehát a világ, és annak formái az Énre vannak filmeződve. Az Én az Énként ismeri önmagát, és nem létezik semmi más. Mégis minden forma megjelenik, mint rávetítődés. A Dnyání tehát az Énként képes látni a formákat. Az adnyání a formákat formákként látja, és nem látja az Ént.

      SJ: Ami egy meglehetősen egoista dolog. (R: (nevet) Nos, miért hagyod, hogy megtörténjen?)

      SX: Csupán egy sületlen kérdés, Robert? (R: Nem, nem az.) Szükséges ennyi ember a világba, több, mint ötmilliárd? Lehetséges, hogy a tudatosság exponenciális növekedéséhez van rá szükség, Robert?

      R: Minthogy a világ illúzió, és minthogy minden előre elrendezett, és predesztinált, és minden karmikus, ezért jelenik meg úgy a világ, ahogy. Vannak korszakok, mikor sok ember van a világban. Mikor túl sokan vannak, jön egy háború, és az emberek pusztulnak, és kevesebben lesznek. Szerencsétlenségek, katasztrófák, kataklizmák következnek be, a természet vigyáz magára. Mikor túl sok embert látsz, az a te nézőpontod. Valójában azt mondod, hogy Isten nem ért a dolgához, mivel úgy gondolod, hogy az emberek túl sokan vannak. De minden úgy bontakozik ki, ahogy kell, és minden épp a megfelelő módon van. Ettől kezdve a te feladatod az, hogy fedezd fel, ki vagy te, fedezd fel önmagad igazságát! Utána mindent más szemszögből fogsz látni.

      SX: Olvastam tanítókról, akik azt mondják, hogy olyan sok lélek létezik, hogy sok embernek kell élnie, hogy ezek az emberek mind különböző tapasztalatokon tudjanak keresztülmenni. (R: Minek?) Ez a kérdésem.

      R: Amikor álmodsz, álmodhatod, hogy megházasodsz, és 25 gyereked lesz, majd felteszed a kérdést magadnak, és a férjednek, „Miért van ilyen sok gyerekünk? Ez nevetséges.” De akkor felébredsz, csak egy álom volt. Tehát ez van azzal, ami a világban történik. Minden megjelenik bizonyos módon, de semmi nem létezik. Ennélfogva, kivel fogsz azonosulni? A viszonylagos világgal, és annak jelenségeivel, vagy az Énnel?

      Ha a világgal, és jelenségeivel azonosulsz, akkor nagy bajban vagy, és állandóan a dolgok javításával fogsz próbálkozni. Hogy jobbá tedd a dolgokat, jobbá tedd a világot. A teremtés kezdetétől, ha volt valaha teremtés, próbálkoznak az emberek a világ megjavításával. Nézd meg a világot, látsz bármilyen javulást? Békepártiak, háborúpártiak, mindenféle emberek, mindig voltak ebben a világban, az idők kezdete óta. És oly nagy egóval bírnak, hogy azt gondolták, hogy változásokat fognak végbevinni.

      A háború pártiak azt hiszik, ha ők irányítják a világot, jobbá fogják tenni, a dolgokat a maguk módján intézve. A béke pártiak azt hiszik, hogy békét tudnak hozni az egész világnak, és attól fogva mindenki boldogan fog élni. Soha semmi ilyesmi nem fog történni. A világ fel-, és lemegy több millió év óta. Elér egy pontra, ami hasonló a békéhez, és minden békésnek tűnik, és aztán megint lefelé, a sötét korok felé fordul, melyeket emberek emberekkel szembeni embertelensége, és alávaló tettek jellemeznek. Aztán a dolgok megint jobbá válnak, és ez így folytatódik a végtelenségig. Sosincs vége. Úgyhogy, vond el elmédet a világtól, és szenteld az Énnek!

      (Egy méh repül be a szatszangra)

      A méh nem fog háborgatni benneteket, ha ti nem háborgatjátok őt.

      SI: Robert, volna néhány kérdésem ezzel a fickóval kapcsolatban, akinek az „én vagyok” mondása egy jó munkahelyet, és egy tizenhat éves lányt eredményezett. (a tanítványok nevetnek)

      R: Vagyis azt akarod tudni, hogy kell azt megcsinálni? (nevetés) (SI: Igen, pontosan hogy is tartotta a száját?) (további nevetés) A második kérdés, tapasztalatod szerint ez a személy arra volt predesztinálva, hogy Trinidad-ban, abban a szituációban végezze?) Persze. (SI: Arra volt predesztinálva, hogy egy napon át az „én vagyok”-ot mondja?) Igen. (SI: Hol hagy ez teret törekvésnek, és erőfeszítésnek?) Emlékezzünk rá, hogy az egyetlen szabadságunk az, hogy nem reagálunk a szituációra, és befelé fordulunk. Ez az egyetlen szabadságunk. (SI: Abban nincs benne az én-vagyok mondása, az én-vagyok egy durvább dolog annál?) Az én-vagyok egy durvább dolog, mint az. Csupán nem reagálsz semmire, ebben áll a szabadságod. Amikor nem reagálsz semmire, az én-vagyok jönni fog magától. És fordulj befelé, és semmi más miatt ne aggódj! Aztán minden vigyázni fog magára. Soha ne elemezd túl ezeket a dolgokat! Tedd egyszerűvé a magad számára! Ne nézd a belső részleteket, mert ha így teszel, sokat használod az elmédet, és mi megszabadulni próbálunk az elmétől. Megsemmisíteni kívánjuk az elmét, nem erősebbé tenni, a részletekről való gondolkodás által.

      SE: Gondolom, Larry most börtönben ül adócsalásért, nem gyakorolta az „én vagyok”-ot. (nevetés) R: Lehetséges?

      (nevetés közben a felvétel véget ér)

      [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2017 Szeptember 13)
Megtekintések száma: 39 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]