Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Lassítsd le az elmét, és engedd beözönleni valóságot! - 19. átirat 1. rész

Lassítsd le az elmét, és engedd beözönleni valóságot!


1. rész
19. átirat
1990. október 28.

    Robert: Hányan elégedettek közületek az életével? (nevetés) Tényleg elégedett vagy az életeddel? Csak akkor lehetsz elégedett az életeddel, ha érted a valóságot. Másfelől, akármit csinálsz, mindig vannak problémák. Sőt, e pillanatban is, hallom a gondolataidat, ahogy egyre csak fecsegnek, gondolkodás, gondolkodás, gondolkodás, és a gondolkodás a múltról és a jövőről szól, sosem a jelenről. Ha a jelenre összpontosítasz, nincs idő a múltra vagy a jövőre, és nem lehet semmiféle problémád. Csak akkor van problémád, amikor a múltra és a jövőre összpontosítasz.

    Szóval, sokan telefonálnak. És a szokásos kérdések egyike: „Miért ilyennek teremtette Isten a világot? Ha a világ nem valóságos, miért érzem azt annyira? És bármit csinálok, nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a testem valóságos.” És aki a kérdést feltette nekem, őszinte volt, mert ez az, ahogyan általában mindenki érez.

    Hasznos dolog abszolút valóságról beszélni. Hasznos dolog abszolút egységről beszélni. Hasznos dolog nirvánáról és ürességről beszélni. De ez nem oldja meg a problémát. A probléma megoldásához valóban Istenhez kell könyörögnöd. Fel kell adnod a világot az elmédben. Úgy értem, valóban add fel a világot az elmédben! Nem arra gondolok, hogy lépj ki a munkahelyedről, és legyél remete. Arra gondolok, hogy tartsd meg a munkád, maradj házas, amennyiben házas vagy, maradj elvált, amennyiben elvált vagy, maradj úgy, ahogy vagy, hanem elmédben add fel. Add át magad Istennek!

    Ki ez az Isten? Mert mindig azt mondjuk: „Valójában nincs Isten, nincsenek mások, nincs megvilágosodás, nincs kettősség, és nincs nemkettősség. Tehát ki ez az Isten?”

    Egészen addig, amíg a testnek hiszed magad, Isten létezik. Ne bolondítsd magad! Ne hidd, hogy nem vagyok a test, és Isten nem létezik, mert szenvedni fogsz! Isten egészen addig létezik, amíg azt hiszed, hogy a test-elme jelenség vagy. Tehát ne táncolj szentírásokat és az igazságot idézve. Amit e helyett csinálj, az a megadás. Az elmédben való teljes megadás. „Ne az én akaratom, hanem a tied!” Ez a legjobb, amit csinálhatsz. Teljesen adj át mindent, az egész életedet!

    Mondhatsz esetleg ilyesmit: „Istenem, nem bánom, mit teszel velem. Nem akarok tőled semmit, nincs szükségem semmire. Csak fogadj el, és tégy velem, amit akarsz!”

    Amikor ily módon átadtad magad, valami átjön rajtad. Egy olyan béke, amilyet azelőtt soha nem éreztél. És abban a békében ismerd fel: „Kinek a teste ez? Kinek az elméje ez? Mi vagyok valójában?” Lásd, hogy ezek a kérdések automatikusan jönnek, önmaguktól jönnek. De amikor gőgös vagy. Amikor agresszív vagy. Amikor hiányzik belőled az alázat. Amikor harcias vagy, és igaz állításokat hangoztatva jársz körbe, azok teellened szólnak, nem teérted. Légy óvatos! Figyelj oda, hogy mit mondasz! Ne járj körbe, mondván: „Csak egyetlen abszolút valóság létezik.” Amíg haragszol a szomszédodra. Ne járj körbe, és mondd, hogy: „Csak egyetlen végső egység van.” Amíg becsapod a barátaidat. Legyél őszinte önmagadhoz, és mindenkihez, aki körülötted van, őszinte leszel. És ez az, amire vigyáznod kell!

    Ne elemezd, amit mondok! Ha elemezni kezded, amit mondok, elméd ellent fog mondani. Az elmének az a természete, hogy ellentmondjon. Az elmének az a természete, hogy felzaklasson téged. Hogy kihozzon a sodrodból. Hogy elhitesse, hogy valahol valami nincsen rendben. Az elmének ilyen a természete. Az elme mindig rosszra csábít. Nem reménykedhetsz az elmédben. Nem hihetsz az elmédben. Emlékezz rá, hogy elméd micsoda! A múlt gondolatainak és a jövő miatti aggodalmaknak a halmaza. Ez az elméd, és semmi más. De ahhoz, hogy a valóságba lépj, meztelenül kell Isten színe elé állnod. Meztelenségen azt értem, hogy fel kell hagynod mindennel. Összes óhajoddal és vágyaddal.

    Nem gondolom, hogy olyanná kellene válnod, mint Ramana Maharshi. Ő, amikor először lépett a templomba, az elején, még kisfiú volt. Levetette minden ruháját, és meztelenül állt az utcán, és az eső esni kezdett, ő pedig leborotváltatta a fejét. Nem ez az, amire utalok, nem ezt kell csinálnod. Hanem amit csinálnod kell, hogy kiüríted az elmédet. Ki kell ürítened elmédből az összes gondolatot! Ez tényleg nem olyan nehéz.

    Hogyan csináld? Egyszerűen figyeld a gondolataidat! Nézd a gondolataidat! Végezd minden cselekvésedet figyelmesen! Attól a pillanattól kezdve, ahogy reggel az ágyból felkelsz, csinálj mindent figyelmesen! Ha álmodból mérgesen ébredsz, azonnal kapd el önmagad! Ne cipeld magaddal a haragot! Kérdezd meg önmagadtól, kutasd, hogy: „Kihez jött a harag?” Vagy egyszerűen figyeld önmagad, és ne mondj semmit! Csináld, amit csinálnod kell, hogy túllépj a haragon! Figyeld magad, ahogy haragossá válsz! Ismerd fel, eddig ez volt a természetem. Egy haragos ember vagyok, miért? Talán a gyermekkorom miatt? Talán az elmúlt életek szamszkárái miatt? Kit zavar? Az egész idea az, hogy semmim sincs, ami miatt mérgesnek kellene lennem.

    De aztán az elméd újra és újra rád fog telepedni, és azt fogja mondani: „Hát emiatt kezdtél el mérgelődni. A múlt héten kirúgtak a munkahelyedről. Tizenkét éve vagy ott, és most pénz nélkül maradtál, munkanélküli lettél, és ok nélkül rúgtak ki. Ezért vagyok mérges.” De akkor jönnie kellene a bölcsességednek, és mondania kellene, hogy: „Semmiből semmi nem történik. Minden előre elrendezett. Ha pedig minden előre elrendezett, a kirúgásom is helyes. Akkor miért kellene mérgesnek lennem?” Ilyenfajta hozzáállással azonnal túlhaladod a tudatosság azon állapotát, és magasabbra lépsz, és sosem leszel újra mérges. Valóban nem leszel újra mérges sohasem. Amikor megérted harag princípiumát.

    A harag princípiuma egyszerűen az, hogy előre el van rendezve. Már akkor akarták, hogy legyen, mielőtt a testedbe érkeztél. Minden determinált. Még a harag is. Még az is, hogy elbocsájtanak a munkahelyemről. Amint ezt felismerted, elméd gyengülni fog. Kezded az elmét megölni. Ez az, ahogyan az elmét megsemmisíted. Megokolsz minden szituációt. Felismered, honnét jött.

    Mondjuk, agresszívnak érezed magad. Megkérdezheted önmagadtól: „Kihez jön ez az agresszivitás?” És persze a válasz az lesz, hogy „énhozzám”. Majd időzz egy kicsit az énen. Az én csak egy gondolat. Nem valóságos. Időzz az énen addig, amíg tudsz, és végül az én eltűnik a semmiségben, és agresszivitásod szintúgy. Mert agresszivitásod, haragod és minden egyéb az én-gondolat vagy enyém-gondolat része. Csak egy gondolat. Nem valóságos.

    Ha nem tudod csinálni azt. Válj egyszerűen az agresszivitásod szemtanújává! Nézd! Figyeld önmagad, ahogyan agresszívvá válsz, és elméd meg fogja mondani neked, hogy miért érzel úgy. Azt mondod: „Nos, a társam kicsalt tőlem tízmillió dollárt, és most pénzzavarban vagyok. Jó okom van, hogy agresszív legyek.” Nem, nincs. Valami azt fogja mondani neked, hogy ez előre elrendezett. Vagy mondhatod, hogy: „Az autóm egy másik autóval ütközött a múlt héten. Elfelejtettem biztosítást kötni. Új volt az autóm, és a másik fél volt a hibás, de most tízezer dollárt kellett kifizetnem egy új autóra.” Baleset? Nem. Kezdjük megérteni, hogy nincsenek balesetek. Semmi nem véletlenül történik. Minden előre elrendezett, minden determinált. Egyedül ettől jól kell érezned magad. Mivel felismered, hogy az ember, aki fájdalmat okozott nekem, vagy akit bántok, szintén előre el volt rendezve. És ez el fogja mulasztani a haragodat. El fogja mulasztani az agressziódat.

    És amikor elfogadod, ami történik? Elméd ismét gyengébbé válik. Minden alkalommal, amikor ezt csinálod, elméd tovább gyengül.  Minden alkalommal, amikor ezt csinálod, elméd tovább gyengül. És hamarosan olyan gyenge lesz, hogy gyakorolni fogod tudni az ön-kutatást, és elméd nem fog akadályozni. De addig konfrontálódnod kell vele minden szituációban önmagadban. Be kell ismerned. Be kell ismerned, „Nem vagyok egy jó S.O.B. Mindig üvöltözök az emberekkel. Mindig szervezkedek, mindig tervezek. Mindig azt gondolom, hogy valahol valami nincs rendben. Kételkedek az emberek motivációiban.” Légy őszinte ezzel kapcsolatban, ez az első lépés. Aztán ismerd fel: „Ki ilyen? Ki bizalmatlan? Ki kételkedik? Kihez jönnek ezek az érzések? Kinek vannak ezek az érzései? Nekem. Mi az én, amiről beszélek? Mi a forrása ennek az énnek? Honnét jött? Ki által született? Létezik az én? Ha igen, hol létezik?” Ahogy e kérdések mentén gondolkodsz, az én egyre mélyebbre fog merülni a szívedbe. És minden más is vele fog menni.

    Sose feledd, hogy a világon minden az énhez kapcsolódik, beleértve a testedet, az elmédet, abbéli hitedet, hogy te vagy a cselekvő, és összes érzésedet. Mindezek az énhez kapcsolódnak. Következésképpen, nem az érzésektől maguktól kell megszabadulnod. Szabadulj meg az éntől, és az összes érzés az énnel együtt távozni fog.

    A magasabb dolgokra ezt követően tudsz rátérni. Amikor az elme gyenge, és az elme kontrollja láthatólag alacsony, akkor lehet kijelentened, hogy „abszolút valóság vagyok”. És amikor elméd gyenge állapotában teszel ilyen kijelentést – de emlékezz, elmédnek gyengévé kell válnia először –, az abszolút valóság automatikusan megjelenik elmédben, hogy a gondolataid helyét elfoglalja. Így a kép meg fogja mutatni magát számodra, hogy te olyan vagy, mint a mozi vászna, és minden, ami a világon van, a vászonra vetített kép. Mindez önmagától fog hozzád jönni.

    Érted a különbséget? Tudod, miről beszélek?

    Legtöbben közülünk azt mondogatva járkál körbe-körbe, hogy: „Abszolút tudatosság vagyok, üresség vagyok, semmi vagyok, ez vagyok, és az vagyok.” De amikor a részletekbe megyünk, az első problémába ütközve haragra gerjedünk. Vagyis valójában egyáltalán nem vagyunk az, és ezek száraz szavak csupán. De ha előbb lelassítod az elmét, akkor az igazság kijelentése automatikusan el fog jönni hozzád. Aztán teheted a tanúságot, mint ahogy én is teszem azt hetente. Nem vagyok a test. Nem vagyok a cselekvő. Nem vagyok az elme. Nem vagyok semmiféle állapot. A feltétel nélküli színtiszta tudat vagyok. Az abszolút valóság vagyok. A végső egység vagyok. Vagyok, aki vagyok. Szat csit ánanda vagyok. És ez nem a te tanúságtételed. Nem te csinálod azt, Éned az, ami a tanúságot teszi. Te nem csinálsz semmit, te félreálltál az útból.

    A lényeg, amit csinálni próbálok, ne engedd meg az egódnak, hogy azt gondoltassa veled, hogy olyasvalami vagy, ami nem vagy. Az egód nagyon nagy hatalmú. Állandóan fel fog ültetni. Légy óvatos, mindig figyeld! Emlékezz tehát, egyáltalán nem kijelentéseket kell tenned az igazságról. Miért? Azok maguktól fognak jönni. Mindössze annyit kell csinálnod, hogy gondoskodsz az elme lelassításáról. És hogyan csinálod ezt –kutatással, megfigyeléssel, figyelmességgel, tanúsággal. Akármivel, ami megfelelő számodra. Mi történik, amikor az elme lelassul? Az igazság elfoglalja a helyét.

    Amikor az üres elme buddhista kifejezést hallod, azt jelenti, hogy elméd az összes viszonylagos kifejezéstől és viszonylagos életfeltételtől kiüresedett. Viszont elméd tele van a Buddhával. Elméd tele van a valósággal. Elméd önmagával, az igazsággal van tele. Miért? Mert a valódi természeted a valóságod, ami valójában vagy. Ezért nem kell tenned semmit, hogy elérd. Csupán virágzó nem létezőségedet kell eltenned az útból. Amikor elteszed az útból magadat, a valóság előragyog, és minden kép eljut hozzád.

    Ismétlem, ismerd fel, hogy olyan vagy, akár egy hatalmas vászon. A vászon az univerzum egésze, és minden, ami a vásznon van, rávetített képek. Jönnek és mennek, jönnek és mennek, jönnek és mennek. De értsd meg, hogy olyan vagy, mint a vászon, és olyan is vagy, mint a képek. Csakhogy a képek nem valódiak. De az Én, vagyis a vászon, valódi. Akkor mondhatod: „Mindez az Énem, és én az vagyok!” Mert felismered, amit az Én jelent. De, csak ilyen üres szó-nyilatkozatokat tenni abszurd dolog. Nem vezet sehová. Először le kell lassítanod az elmét, aztán minden magától be fog ugrani, mert már minden ott van.

    Most azt mondhatod: „Hát ezt nehéz megcsinálni.” Ha nehéznek gondolod, akkor azzal kell kezdened, hogy felteszed a kérdést, hogy: „Kinek nehéz? Ki találja ezt nehéznek? Én. Mi ez az én?” És menj vissza ismét leghátra. „Honnan jön az én? Honnan jönnek a képek? Annak a képei, hogy beteg vagyok. Hogy szegény vagyok. Hogy problémáim vannak. Hogy valami nincsen rendben.” És a világra vonatkozó kérdés, „Miért engedi meg Isten a gonoszt a világban?”, önmagától megválaszolásra kerül. És a válasz egyszerűen ez: „Tömeghipnózis.” A világ, amiről beszélsz, nem létezik”, és a példák saját maguktól fognak jönni hozzád. Például az ég kék. Az ég kéknek látszik, de valójában nincs ég, és nincs kék. Egyedül tér van, és a tér tudatosság. És az összes bolygó és az összes csillag és az összes világ és az összes ember és az összes rovar és minden, amit kigondolhatsz, mind rá vannak vetítve a térre. És nevezheted a teret az élet vetítővásznának, és te vagy a tér. Nem az vagy, aminek lenni látszol.

    Amin azt érted, amikor azt mondod, hogy „nem vagyok a test”. Mert valójában tér vagy. Hogy bizonyítod be? Ha atomi méretű lennél, és tudod, hogy egy atom milyen kicsi, és valahol a testedben találnád magad. A sejtjeid a bolygóknak felelnének meg, és a sejtek között nagy teret látnál. A bolygók közötti térrel megegyezően, és egy teljesen különböző világban lennél. Nem lenne tested. Ezért nevezik ezt a világot néha „Isten testének”. Mindez relatív, és az abszolút a tér, a testnek a rokona. Így te vagy az abszolút. Nem a test vagy, aminek gondolod magad. Éppen úgy, ahogy az ég sem kék. Akár a sivatagban, amikor a délibábot látván vizet látsz. De ahogy közelebb érsz, úgy alakul át homokká. Egy délibáb. Ránézünk itt egymásra, és embereket látunk. De valójában azt tudom mondani nektek, hogy nincsenek mások, csak egy van, és én az vagyok.

    Természetesen, az én vagyokra hivatkozva nem Robertre utalok. Mindenütt jelenvalóságról beszélek. Akárhányszor az én kifejezést használom, az nem önmagamra vonatkozik. A mindenütt jelenvalóságra hivatkozok. A természeted a mindenütt jelenvalóság. A tested a viszonylagosság miatt tűnik annak, aminek. De a tested egy forma nélküli tér. A tested üresség. Igazából ezért mondhatod azt, hogy „nem vagyok a test”.

    De mostantól, ugye, nem fogsz kijelentéseket tenni? Mit fogsz tenni? Csendesíteni fogod az elmét. És mi fog történni? Amikor az elmét csendes, minden magától fog történni. Az igazság belőled fog kijönni. Nem fog kelleni gondolkodnod róla. Tudatában leszel valóságnak, és zavartalan boldogságot, nagy örömöt, nagy békét, nagy szeretetet fogsz találni, és nagy könyörületességgel fogsz bírni. És mindenhez kedves leszel, rovarokhoz, állatokhoz, emberekhez, ásványokhoz, minden élőhöz, és tiszteletben fogsz tartani mindent.

    Ez az érzés magától fog jönni. Ha magadra próbálod unszolni, nem lesz tartós. Ezért mondjátok mindig néhányan nekem: „Robert, nagyszerűen érzem magam, itt a szatszangon, de amint kilépek az ajtón, ismét rosszul érzem magam, miért?” Ez azért van így, mert nem fejlesztetted ki az igazság tudatosságát. Amikor kifejleszted az igazság tudatosságát, az sohasem fog tudni elhagyni téged. Nem fogsz villanykapcsolóként ki-be kapcsolódni. Amikor megszerzed az igazság tudatosságát, örökké megtartod azt. És lesz egy halhatatlanság érzésed. Csak tudod, nem adsz neki hangot, csak tudod, sohasem születtem, sohasem tudok meghalni, és nincs fennállásom, amíg élő vagyok. Ego-nélküli vagyok, minden csak történik. Ez magától fog bekövetkezni.

    Ezért mondom annyiszor, ne olvassatok túl sokat, Jay, nem kell túl sokat olvasni, mert mikor túl sok könyvet olvasol buddhizmusról és taoizmusról, Niszargadattától és mindenki mástól a világon, bábeli zűrzavar következik be. Nem jobb csak csendben ülni otthon, és távol tartani az elmét a gondolkodástól? Ez a legkönnyebb út, a legjobb út, a legegyszerűbb út.

    Ha nem hiszel nekem, próbáld ki! Próbálkozz egy héten keresztül, és lásd, mi történik! Szeretném, ha egy hétig kísérleteznél. Arra kérlek, hogy semmilyen könyvet ne olvass! Gondolod, meg tudod csinálni? Ne nézz bele semmilyen spirituális irodalomba! Csak ülj önmagadban, ameddig csak tudsz! És figyeld az elmédet, figyeld az elmédet! Csinálj bármit, ami lelassítja az elmédet, és aztán el fogsz ámulni. Ki fogod magad nevetni. Mivel amikor az elme csendessé válik, a valóság be fog özönleni. És annyira egyszerűnek fogod látni, annyira egyszerűnek. Miért nem tudtam ezt mindeddig? Régebben azt hittem, könyvet könyv után olvasva fogok megvilágosodni. De ez annyira könnyű volt, csupán az elmémet kellett elcsendesítenem.

    Azok közülünk, akik tegnap találkoztak, ha emlékszel, csendben fogunk maradni minden hétfőn. Emlékszel? Gondolod, hogy meg tudod csinálni? Csak egy nap, egy nap, holnap, legyél csendes! Ne szólj egy szót se senkihez! Próbáld azt a napot önmagadra fordítani, ha tudod! Ha megélhetési okokból munkába kell menned, kenyérkereső itt valaki? (nevetés) – (valamilyen oknál fogva minden ember vonzódik a nem dolgozáshoz (a tanítványok nevetnek) - De ha munkába kell menned, legyél csendes az elmédben. Nos, itt van, ahogyan dolgoznod kell ezen. Ha alkalmazottaidhoz vagy munkáltatódhoz kell szólnod, szólj hozzájuk, de zárd ki ezt az elmédből. Ne folytasd, amit mondasz! Szabadulj meg tőle azonnal, miután végeztél! Ha egy munkával kapcsolatos problémáról beszélsz, oldd meg a problémát, aztán térj vissza csendbe! Más szóval, ne cipeld magaddal! Egyáltalán ne cipeld magaddal!

    Ez a két buddhista szerzetes történetére emlékeztet engem. Élelmet vásárolni mentek a városba. Esett. És megláttak egy gyönyörű fiatal hölgyet, amit megpróbálni átmenni utcán. Egy nagy tócsa volt ott, így szerzetesek egyike levette a köpenyét, így szólva szerzetes társához: „Tartsd ezt itt!” És megfordult, és felvette a lányt, és átvitte őt a vízzel elárasztott területen, és letette. És aztán mentek a dolguk után. Bevásároltak, és visszamentek az áshramba, a Zhendo-ba. És éjszaka, amikor vacsoráztak, a másik szerzetes nézett rá, és azt mondta: „Felfogtad, mit csináltál ma? Megesküdtünk, hogy sohasem nézünk nőre, te pedig felvetted őt, és valóságosan átvitted őt az elárasztott területen, és letetted őt. Hogy csinálhattál ilyet?” És a másik szerzetes mondta: „Nos, én letettem őt ma délelőtt, de amint látom, te még mindig cipeled.”

    És nem igaz ez ránk is? Mindig magunkkal cipeljük a régi sebeket, a múltat. Sosem adunk túl rajtuk. Cipeljük elmúlt hibáinkat, dolgokat, amik akkor történtek velünk, amikor gyerekek voltunk. Mindent hagynunk kell elmenni! És emlékezz az útra, amelyen elengeded! Kérdezd meg önmagadtól: „Kihez jön ez?” kövesd azt, vagy figyeld az elmédet akció közben, és ne csinálj semmit! Csak figyeld az elmédet akció közben, és nézd, hogyan emészti fel magát! De bármit kell is csinálnod, azt természetesen csinálnod kell! Tehát még egyszer megismétlem. Amikor megtanulod lelassítani az elmédet, a valóság saját magától be fog özönleni, mert a te igaz természeted a valóság. A te igaz természeted az üresség. A te igaz természeted a színtiszta tudat, a színtiszta értelem. Az, ami valójában vagy. Nem kell megpróbálnod megtalálni, már az vagy. A többit egyszerűen engedd el!

    SF: Ahogy a konfrontálódó dolgok kezelési módjaival kapcsolatban korábban mondtad, felismered, hogy minden előre elrendezett. Hogyan tehetjük ezt azon, részünkről vagy részemről vallott hit nélkül, hogy ez valóban így van?

    R: Nos, akkor gyakorlod az önkutatást! Ha felismered, hogy létezel, nem kell tenned emezt. És a felismeréshez önmagadtól el fogsz érkezni. Kell, hogy rendelkezz egy kevés hittel! Tudom, mindig azt mondom neked, ne hidd egy szavamat sem, de kell, hogy legyen egy kevés hitednek önmagadban! És ha az segít, hogy leállítsd a zajos elmét, természetes használd! Mert amikor felismered, hogy minden előre el volt rendezve, mielőtt még a testedbe jöttél volna, megkönnyebbülve sóhajtasz fel, mondván, hogy „Ó, miért kellene reagálnom?” És emiatt jól érzed magad. De ha nem tudod ezt a módszert alkalmazni, az önkutatást kell gyakorolnod! Akkor fel kell ismerned, hogy az én a probléma, és követed az ént a csúcspontjáig, a forrásig, és ott nem lesz probléma. Használnod kell valamilyen módszert, amire akkor szükséged van. Tegyél akármit, de tenned kell valamit! De itt vannak ezek a különböző módszerek, amelyeket közzé tettünk, úgyhogy tudsz csinálni valamit. (SF: Az elme csendesebbé válásával, ahogy átadjuk önmagunkat, automatikusan a legjobb módszert alkalmaznánk?) Igen, amilyen mértékben válik az elméd csendesebbé, olyan mértékben válik a valóságod láthatóvá, vagy érezhetővé, és ez intuitív. Meg fogja mondani neked, hogy mit kell tenni. Irányítani fog téged, és vezetni fog téged minden irányban. De az elmének el kell csendesülnie, ez az első követelmény. És az elme elcsendesítésére bármilyen módszert alkalmazhatsz, amellyel rendelkezel. Ismerek néhány embert, akik valósággal haragra gerjedtek elméjükkel szemben, és ez működött náluk, és rákiabáltak, azt mondták, hogy „Pofa be, elme, egy szót sem akarok hallani, maradj csendben! Nem hiszek neked, nem létezel.” És mintegy fél órán át mondták ezt az elmének, és az elme lecsöndesedett. Használnod kell valamilyen módszert, amit használnod kell! De az egész idea abban áll, hogy az elmét le kell csöndesíteni, és minden önmagától fog történni. Ne higgy semmit, csak gyakorolj, és lásd, mi történik!

    SB: Robert, az elme lehet csöndes, de a jelenlétre nincs-e ugyanúgy szükség? Mert sok buddhista írás beszél emberekről, akik elméje csendes lett, de a tudatosságuk bizonytalan volt, mintha kábultak, nappali álomban lettek volna, nem lettek volna jelen, nem lettek volna tudatosak.

    R: A jelenlét mindig jelen van. Amikor az elmét elcsendesíted, az történik, hogy a jelenlét dominánsabbá válik.

    SG: Olvasom abban a könyvben, amit mutattál nekem, hogy azt mondták Ramana egyik tanítványáról, aki sok órán át a hallban ült, és abba tudta hagyni a gondolkodást, de nem a helyes állapotban volt, és Ramana sétálni küldte, meg minden. (R: Ó, igen.) Mi van vele? Az elméje csendes volt, és mégsem volt a helyes állapotban?

    R: Nos, mert közbelépett a félelem. Félni kezdett. Sok félelmet felvett. Az út, amelyen elcsöndesítette az elméjét, akármilyen módszert használt, félelmet okozott, amely még erősebbé vált.

    SH: De hogy nevezheted csendesnek az elmét, ha félelem jelent meg?

    R: Valójában nem volt csendes. Sosem volt csendes. Hanem félelem volt jelen, így sétálni küldte őt. (SB: Ó, szóval félelem érzése volt.) Félelem érzése volt, igen. (SB: Tehát ez is egy mentális konstrukció, félelem és emóciók.) Persze. Ezért mondom, hogy nincs szükség különleges módszer alkalmazására elméd lecsendesítésére. Bármit csinálhatsz, hogy elmédet lecsöndesítsd. És minden gondot fog viselni önmagára. Mindenkié különböző, ami jó neked, lehet, hogy másvalakinek nem jó. Ezért nem mondom soha, hogy: „Ez az egyedüli módszer.” Azt kell csinálnod, ami a te számodra jó, gyakorolj, találd meg! Ha túl sokat olvasol, sosem fogod tudni megtalálni. Egyedül önmagaddal legyél! Fedezd fel, mi késztet téged ketyegésre, és minden működni fog!

    SH: Nos, végül is az olvasás mentális tevékenység, ugye? (R: persze.) Nincs mód, hogy elmenekülj belőle?

    R: Pontosan. Ez az, amiért minél többet olvasol, annál érzéketlenebb válsz. (a tanítványok nevetnek) Tényleg! Tényleg érzéketlenné válsz. Egy olyan személlyé válsz, akinek az lesz az érzése, hogy „Most már mindent tudok. Mindent elolvastam, mindent tudok, semmi mást nem kell tanulnom.”
De soha nem rendelkezel tapasztalattal. Még mindig boldogtalan vagy, a problémák zaklatnak téged. Félelmeid, csalódásaid vannak, és nem váltál élő Buddhává. (SH: Az egészet konceptuálisan dolgoztad ki, és egyáltalán nem érintett meg.) (nevet) Igen, pontosan. És túl sok ilyen ember van, sajnos. Ismersz olyan embereket, akik ugyanígy nem ismerik magukat? Azt gondolják, hogy tudást szereztek, de te meg tudod mondani. Mikor volt, hogy utoljára felbosszantottad magad valakin? Mikor volt utoljára, hogy összekülönböztél valakivel, vagy kételyeid, gyanúid, komisz érzéseid támadtak? Ez azt mutatja, hogy valahol valami nincs rendben. Alázatossá kell válnod, és ez megint teljes önátadáshoz vezet Éned, vagy Isten iránt. Azt gondolom, hogy az alázat az első számú követelmény, amit ki kell fejlesztened. Ha meg akarod újra találni Énedet. Az alázat nagyon fontos. Tehát mi van, ha homokot rúg valaki az arcodba? Milyen különbséget jelent?

    Emlékezz Ramana történetére, amikor tolvajok törtek a házába, és tanítványai harcolni akartak velük, és ő azt mondta, „ne csinálj semmit, add nekik oda, amit akarnak. Az ő dharmájuk, hogy meglopjanak bennünket, és a mi dharmánk, hogy ne álljunk ellen. Add hát nekik oda, amit akarnak.” Másfelől, amikor Ramana az Arunácsala hegy körül sétált, és egy lódarázs fészekbe lépett. Ahelyett hogy a lábát kirántva átkozta volna a lódarazsakat, lábát otthagyva beszélni kezdett a lódarazsakhoz, és azt mondta: „szúrjátok belém a fullánkjaitokat, jogotokban áll, mert betörtem az otthonotokba! Szúrjatok hát belém annyi fullánkot, amennyit csak akartok!” És teljesen feldagadva tért haza. Ostobaságnak hangzik? Ha gondolkodsz rajta, ostobaságnak hangzik. De ha nem gondolkodsz rajta (a tanítványok nevetnek), akkor érteni fogod.

2. rész ->
Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 November 10)
Megtekintések száma: 351 | Hozzászólások: 1 | Címkék (kulcsszavak): Robert Adams | Helyezés: 5.0/6
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]