Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Mielőtt vagyok - 20. átirat

Mielőtt vagyok


20. átirat
1990. november 1.

    Robert: Hadd kérdezzek valamit! Mit gondoltok, hol voltatok, illetve mik voltatok, a tudatosságot megelőzően? Mik voltatok szerintetek? Ki tudja nekem megmondani? Másképpen fogalmazva, mik voltatok, mielőtt ebbe a testbe jöttetek, mielőtt tudatossá váltatok volna?

    SH: Úgy érted, hogy az individuális tudatosságot megelőzően? (R: Igen.) Nem a tudatosságot magát megelőzően? (R: Mindkettő.) Létezik valamilyen megelőző tudatosság? (R: Igen, létezik.)

    SS: Micsoda, a tanúság? A tanúság, amelyet az álomban tapasztalok időnként?

    R: Nem igazán.

    SH: Lehet, hogy a tudatosságot megelőzően pihen a tudatosság? Lehet, hogy nincs tartalma? (R: Pontosan. Mi voltál előtte?) A tudatosság pihen? (R: Mi voltál azt megelőzően?) Nem létezik előtte. (R: Nem létezik előtte? Biztos vagy benne?) Igen. (R: Más válasz, valamilyen intelligensebb válasz?) (a tanítványok nevetnek) Nem létezhet! Ez abszurdum!

    ST: Miért ne létezhetne, miért ne engedhetnéd el azt teljesen, csak úgy?

    SH: Mert a tudatosság alapvető. A tudatosság minden. Az minden, ami létezik.
Hogyan létezhetne bármi a teljességet megelőzően?


    R: Mondjad, Glen! (SG: Potenciál?) Hmm, valamilyen intelligensebb válasz?

    SE: Bármit mondanék, csak egy fogalom volna, és a jelenségvilágban volna. Teljesen eltévesztené a kérdés célját.

    R: Ez a válasz, eltaláltad. Amíg le tudod írni, az nem az. Ez egy rejtély. A leíráson túl van. A véges soha nem értheti meg a végtelent. Vagyis, amíg le tudod írni és beszélni tudsz róla, az nem az. És ez az, amire mindig emlékezned kellene.

    Vagyis a válasz a csend. Ez a helyes válasz.

    Te tér vagy, és most úgy tűnik, hogy kép vagy, ami a térre vetítődött rá. Most azonosulsz a képpel, de a tudatosságot megelőzően sem a tér sem a kép nem voltál valójában? Azért mondom, hogy nem voltál a tér az, mert erről tudunk beszélni, tehát van fogalmad a térről, és ismétlem, és amíg fogalommal bírsz a térről, az nem az. Az egyetlen út, amelyen felfedezheted, hogy nem mondasz semmit, elkapva magadat a gondolatok között. Amikor gondolatod van, és megpróbálod kitalálni, hogy az mi, és amikor a gondolat leáll, mielőtt a következő gondolatod belép, az az. A gondolatok közötti tér az, amiről beszélünk. Vagyis jegyezd meg, hogy amíg beszélni tudsz róla, amíg le tudod írni, amíg vitatkozni tudsz róla, amíg kiállsz a jogaidért, és ezt vagy azt mondasz, addig tévedsz. Valójában nem tévedsz, csupán rossz nyomon jársz, mert ha tévednél, akkor valami igaz, és semmi nem igaz, vagyis semmi nem téves. Ez túlmegy a kettősség koncepcióin.

    Ezért mondom neked azt, hogy tölts elegendő időt egyedül, amikor nem tévézel, és nem hallod a telefoncsörgést, ahol el tudod vágni magad a rádiótól. Csak ülj, és legyél az Éned! Akkor tapasztalni fogod a színtiszta létezést. Amíg keresed, soha nem meg fogod megtalálni azt. Mindazonáltal, tedd fel a kérdést, hogy mi keresel! Olyan után kutatsz, ami már vagy. Ezért nem tudod soha megtalálni azt. Ha nem volnál az, akkor kereshetnél, de már az vagy, így a keresés eredménytelenné válik.

    És mi az? Az az atomjaid közötti tér. Minden érző és érzéketlen dolog több millió atomból áll, de a közöttük lévő tér a tudatosság. Ismétlem, a tudatosság szót használjuk, de egy jobb szót szeretnénk.

    (szalag szünet, aztán Robert folytatja)

    De ismétlem, a világban kell működnünk, úgyhogy nem sétálunk körben, miközben megpróbálunk okosak lenni. Helyette azt tesszük, hogy önmagunkként funkcionálunk a világban. Legyél az Éned! Ha Éned vagy, akkor biztonságban vagy. Más szóval, ne próbálj meg bármivé válni! Csak legyél az Éned! Mit jelent Énednek lenni? Spontán élni. A legtöbbünk a múltból él, mint tudod, aztán a miatt nyugtalankodunk, amit a jövőben tenni fogunk. Ha megtanulsz elfeledkezni a múltról és a jövőről, biztonságban vagy. Amikor spontán élsz, nincs időd gondolkodni, és ekkor a tanúvá válsz. A gondolatok egyszerűen a múltról és a jövőről szólnak. Igaz?

    Amikor megtanulsz a pillanatban cselekedni, a pillanatban való cselekvéskor nem tudsz gondolkodni, mert cselekszel. Ennélfogva a gondolataid azok egyedül, amit teszel, és mikor az leáll, nincsenek gondolatok, és áttérsz a következő dologra. De nem próbálod meg egyáltalán elemezni a dolgot, akár jól alakulnak a dolgok akár rosszul, akár csinálsz valamit belőle, akár nem, akár kedvez neked, akár ellened van, mindannak mennie kell.

    A minap egy hívás kaptam egy hölgytől Santa Cruse-ból, és elkezdett a házassági problémáiról mesélni nekem, úgyhogy leállítottam őt. Azt mondtam neki, nem akarok semmiféle házassági problémákról hallani. Tudja-e, hogy ő kicsoda? Ez minden, amivel törődöm. Ha tudja, hogy ő ki, akkor túl fog lépni a házassági problémákon. Túl fog lépni a koncepciókon, a sóvárgásokon, a hiányokon, a vágyakon. Biztonságban lesz. Mert ha egyszer felemeled magadat, semmi nem érinthet meg téged újra. A világnak soha többé nem lesz fölötted hatalma. A világnak csak akkor van fölötted hatalma, amikor testként azonosítod magad. Ha testként azonosítod magad, akkor a világ igazivá válik, az objektumok igazivá válnak, Isten igazivá válik, minden valóságossá válik, és te kettősségben élsz. Vagyis egyik nap szenvedsz, a következő nap örülsz. A boldogság szenvedéshez, a szenvedés boldogsághoz vezet.
 
   Természetesen az emberi boldogságról, az emberi szenvedésről beszélek. De amint megtanulsz túllépni azon, és ismétlem, az spontán élettel történik, minden szenvedés abbamarad. Végül is, ki szenved? Az, aki azonosul a gondolatokkal.

    Például, valakit kirúgnak a munkahelyéről. Elkezd aggódni emiatt, és ez ahhoz vezet, hogy aggódik a jövő miatt, mert amikor kirúgtak és a múlt miatt aggódsz, el fogsz kezdeni aggódni és azon gondolkodni: „Hogyan fogom fizetni a lakbéremet a jövő hónapban? Hogyan fogok ételt venni?” És az elme szereti ezt. Kezd még többet megetetni veled. Elég gyorsan elképzeled, hogy kilakoltatnak a házadból, és látod magad a szociális ellátottként, és látod magad hajléktalanként, és biztos, hogy eleget fogsz neki tenni, mert ez az, amit hiszel. Ez az, ahová az elméd vezet téged.

    Amíg úgy érzed, hogy van elméd, az nagyon-nagyon erőteljessé válik. Akkor azt tudod mondani, hogy: „A gondolatok dolgok”, mivel a gondolataid materializálódni fognak hatásoknak e világában, amit te igazinak hiszel. Azután, ha elkezdesz aggódni a munkád miatt, mert elbocsájtottak, és elkezdesz az étel miatt aggódni, és elkezdesz aggódni a kilakoltatások miatt és mindazok miatt, amiket valójában mentálisan gondolsz magadban: „Ez az, amiről azt akarom, hogy megtörténjen”, és mindig azt kapod, amit akarsz. El kell kezdened figyelni magadat!

    A titok az, hogy nem megváltoztatni kell a gondolataidat, hanem teljesen megszabadulni kell a gondolatoktól. Nem próbáljuk meg a negatív gondolatokat pozitívra cserélni, mivel minden pozitív gondolat negatív gondolatokhoz vezet, a negatív gondolatok pedig pozitív gondolatokhoz vezetnek, ez a kettősség. Megpróbáljuk transzcendálni az egész tál viaszt, hogy túllépjünk rajta, és ami akkor történik, amikor spontán élsz, magától történik.

    Spontán élni egyenlő meditálni. Ne foglalkozz erőfeszítéseid gyümölcseivel! Minden önmagától gondját fogja viselni önmagadnak.

    Más szóval, amit ezen értek, ha huszonnégy éve van egy állásod, ne nyugtalanítsd magad, hogy elbocsájtanak-e vagy sem, nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy mit gondolsz, ki vagy te? Azt gondolod, hogy egy gyarló emberi lény vagy, akit elbocsájtottak, vagy az a gyarló ember, akinek rengeteg házassági problémája van, vagy az a gyarló ember, aki nem tudja, hogy élni vagy halni fog? Feledkezz el mindezekről, lépj túl! Azonosulj az abszolút tudatossággal! Azonosulj a totális valósággal, ami valójában vagy! Ne azonosulj azokkal a dolgokkal, az által, hogy erősíted őket!

    Mi által azonosulj azokkal a dolgokkal? Csend által. Látod a különbséget?

    Sok iskola van, amely azt mondja neked, hogy változtasd át a negatívot pozitívvá, de azok a viszonylagosságra alapozottak. Mind a kettőt kell majd tapasztalnod, és ennek soha nem lesz vége. De amikor csend van az elmében, az azt jelenti, hogy megszabadulsz minden koncepciótól, minden vágytól, minden szükséglettől, minden kívánságtól, minden fájdalomtól. Feledékennyé válsz mindenre. Akkor a valódi Én kezd a helyébe lépni annak, ami vagy, és automatikusan tenni fogod, vagy arra a helyre vonzódni, ahol lenned kell. Ez mind magától fog történni, de ne gondolj rá! Ne gondolj semmire! Tanuld meg, hogyan kell az elmédet elcsendesíteni! Tanuld meg, hogyan tedd elmédet nyugodttá, egy mozdulatlan tóhoz hasonlóvá. A mozdulatlan tó tud vonzani, vagy leképezni, visszatükrözni, a napot, a csillagokat, a holdat, a fákat, a füvet. Egy olyan tó, amely zajos, nem tükrözhet vissza semmit. Vagyis, amikor megtanulod elcsendesíteni az elmédet, visszatükrözöd Énedet, és Éned mindig harmóniában van, mindig boldog, mindig szat csit ánanda, mindig az abszolút valóság, mindig az abszolút egység. Az a te igazi Éned. Az az, aki valójában vagy. Ez mind rajtad áll.

    Mihez kezdj mindennapos életeddel? Hogyan éld az életedet? Ez nem jelenti azt, hogy otthon kell ülnöd, és egész nap meditálnod kell. Azt jelenti, hogy végezheted a dolgodat. Dolgozol. Vagy nem dolgozol. Moziba mész. Tévét nézel. Bármit csinálhatsz, amit szeretsz, de soha ne azonosulj a tárggyal! Soha ne azonosulj azzal, amit a test csinál! Engedd meg, hogy a test tegye, aminek a megtételére idejött, de te tartsd az elmét és önmagadat a szíveden, a fényen, a tudatosságon! Csendesítsd le az elmét bármilyen módon, ahogy csak akarod, akármilyen módszerrel, amit használsz! Válj a tanújává a gondolataidnak! Használj átma vicsárát, ön-kutatást, akármilyen módszert kell használnod, használd, de egész nap tenned kell, ez a titok. Nem, csak akkor, amikor idejössz, nem csak napi egy órát, hanem egész álló nap.

    Tehát hogyan kezeled, ha bemész a munkahelyedre, és elbocsájtanak? Aggodalmaskodás helyett felteszed a kérdést magadnak: „Kivel történik ez? Ki megy keresztül ezen a tapasztalaton? Én vagyok.” Maradj az énen erőd egészével! Kövesd az ént a forrásba! Tekintsd az ént fonálnak, ami a forráshoz kapcsolja azt, amire gondolsz! És minden gondolatod ahhoz a fonálhoz, az én fonálhoz kapcsolódik. Minden félelmed, minden frusztrációd, minden vágyad, minden az én fonálhoz kapcsolódik, és te kapaszkodj bele szorosan; kövesd azt, kövesd azt a szívközpontba! Akkor az csak úgy fog látszani, hogy eltűnik. Azért mondom, hogy úgy fog látszani, hogy eltűnik, mert sohasem létezett, hogy vele kezdődjön (nevetés) így eltűnni látszik. De amint az történik, te szabad vagy, és nem fog zavarni téged semmilyen halandó kondíció, és boldog leszel. De mikor azt mondom, hogy boldog leszel, akkor nem emberi boldogságra utalok. Boldog-boldogra utalok, boldog óra, valódi boldog, minden ok nélküli. Ismétlem, mert az igaz természeted a boldogság, az igaz természeted az üdvösség. Amikor megszabadulsz a másik dologtól, igaz természeted könnyedén előragyog.

    Ezért nevezzük ezt úttalan útnak, mert valójában nincs út. Csak az elme csendessége van, az énnek a forrásba való követése. Akkor nagy hirtelen mindenütt jelenvalóvá, mindentudóvá, mindenhatóvá válsz. Akkor azt mondhatod, hogy „én vagyok az én vagyok”, de igazából senki nem fog maradni, hogy bármit is mondjon. Csak sütkérezni fogsz a szereteted, boldogságod, üdvösséged napsütésében.

    Valaki hívott, és magyarázatot kért, és már megtettem ezelőtt, de megint bele fogok menni: „Mi a különbség a kereső, a tanítvány és egy rajongó között.” Beszélgettünk erről néhány alkalommal, de néhányatok felhív, és erről kérdez engem, ezért megint érinteni fogom.

    A „kereső” áldott személy, mert a különböző korábbi életekben szerzett tapasztalatai miatt elég szerencsés volt, hogy keresni kezdjen az igazság után. A kereső talán sok évet tölt, sok megtestesülésben, az igazságot keresve. De elkövetik a hibát, hogy tanítótól tanítóhoz mennek, hatha jógát karma jógára, bhakta jógát kundalini jógára váltanak. Kereszténységről hinduizmusra, hinduizmusról buddhizmusra, buddhizmusról zenre, zenről a taora állnak át. És a kereső állandóan megy egyikről a másikra, egyikről a másikra, egyikről a másikra. A kereső még semmit sem gyakorolt. A különböző találkozókon hallgatnak csupán. Egyik könyvet a másik után olvassák, mindenféle témákban. Nagyon intellektuálissá válnak, ami az igazság tanításait illeti, és mindenről tudnak társalogni a nap alatt. Mindenről tudnak beszélgetni. Mindenféle retorikával rendelkeznek. Mindent tudnak a spirituális témákról, de soha semmilyen spirituális tapasztalatuk még nem volt. És ez veszélyessé válhat, ha nem találnak egy olyan hatékony tanítót, aki elmagyarázza számukra, amit tesznek, mivel így folytatódhat az életük, egyik életből mehetnek a következőbe, egyik életből a következőbe, egyik életből a következőbe. Keresők fognak maradni, mert az út válik érdekessé.

    Tudod, mihez hasonlít ez? Mint amikor egy király meghív téged a birodalmába, hogy megoszd vele a királyságot. És a föld ahol él kétszáz holdas. Gyönyörű föld. Így behajtasz az első kapun, és a királyi palota felé tartasz, de gyönyörű virágokat veszel észre, amelyek megbabonáznak. A királyról elfelejtkezve belépsz a kertbe, és új virágokat kezdesz ültetni, és belemerülsz a virágültetésbe. De aztán eszedbe jut a király, és elkezdesz vezetni. De ekkor gyönyörű barlangokat és szikla képződményeket látsz meg. Izgatottá válsz, úgyhogy megint megállsz, és belemerülsz a szikla képződményekbe és barlangokba. Elfelejtkezel a királyról. Múlnak az évek, és a király megint eszedbe jut. Továbbmész hát, és ekkor táncoló lányokat látsz, akik a fűben, a virágok között, a dús növényzet között táncolnak. Megbabonáznak, és éveket fordítasz a témára, és így tovább, és így tovább. Soha nem érsz oda a királyhoz. Ha eljutnál a királyhoz, megosztotta volna veled a királyságot. Ez az, amit a kereső csinál. A keresőt megbabonázzák a különböző tanítások, és mindenféle könyvet megvesz arról az adott tanításról, olvasottságot szerez, de soha nem rendelkezik spirituális tapasztalattal.

    Most nézzük a tanítványt! A tanítvány olyan kereső, akit egy tanítás megérintett. A tanítvány felfedezi a zent, és csak azt imádja. De ahelyett, hogy egy zen tanítóval maradna, zen tanítótól zen tanítóig megy. Nem úgy, mint a kereső, aki egyik tanítástól a másik tanításhoz megy. A tanítvány legalább megtelepedett, és egy darabig egy tanítónál marad, aztán másik zen tanítóhoz megy, aztán megint másik zen tanítóhoz megy. És ez így folytatódik megtestesülésről megtestesülésre.

    Na, most, a rajongó teljesen más. A rajongó megtalálta azt az utat, amit keresett, és azt a tanítót, akire vágyott. Így az úttá válik. A tanítássá válik, és a tanítóvá válik. Gondját viseli az adott útnak, amelyen jár. Ez kölcsönössé válik. A rajongó felismeri, hogy a zen út tanítója feladott mindent, hogy az utat tanítsa, úgyhogy gondoskodik a tanító szükségleteiről, biztosítva, hogy az út megfeleljen mindenki számára, és teljesen átadja magát annak az útnak. Mi történik az ilyen rajongóval? Eléggé hamarosan a tanító tudatosságába olvad, és eggyé válnak, és megvalósulttá válnak, és ez a kereső, a tanítvány és a rajongó közötti alapvető különbség. Van bármilyen kérdés?

     SG: Van választása egyáltalán a keresőnek, hogy tanítvány legyen és a tanítványnak, hogy rajongó legyen? Vagy a választás egy illúzió? (R: Nincs, igazából nincs. Igazad van.) Ez csak az ő az iránti hajlamuk?

    R: Igen. Meg fogod tenni, bármit is jöttél ide megtenni. Viszont egyetlen választásod van az életben, hogy nem azonosulsz a testtel. Vagyis, amikor nem azonosulsz a testtel, ténylegesen vonzódni fogsz a feltételezett helyedre, és minden történni fog. De neked igazad van, nincs választásunk. (SG: Nem létezik én?) Pontosan. Ez az, amiért azt szoktam mondani, hogy akik idejöttek, ezt nem önszántukból, nem véletlenül tették. Itt vagy, mert itt kell lenned, ez az utad, és én azért vagyok itt, mert itt kell lennem. Sosem választottam a tanítóságot. Sohasem választottam, hogy legyek bármi is. De itt vagyok, és te itt vagy. Tehát mi közünk az egészhez? Minek panaszkodni?

    SH: Ha nincs választás, akkor azt sem tudod választani, hogy azonosulj-e a testtel vagy sem?

    R: Ez az egyetlen szabadság, amit kaptál. (SH: Szabadságodban áll?) Szabadságodban áll. (SH: De ez téren kívül, és választáson kívül álló.) Ez az egyetlen választásod. (SH: Az az érzésem, hogy semmiféle választás nem létezik, pont!) Semmiféle választás nem létezik, pont, kivéve, hogy nem reagálsz a kondíciókra, és nem azonosulsz a testtel. Ha ez nem volna, automaták lennénk, de nem vagyunk azok. Hanem a bennünk lévő tudatosság, a valóság, késztet bennünket arra, hogy legyen választásunk, hogy ne azonosuljunk a testtel, és ne reagáljunk semmilyen kondícióra. Minden más előre meg van határozva.

    SK: Nem nagyon hiszek ebben, akkor van énem?

    R: Nincs. (SK: Vagy gondolom, hogy van énem?) Amíg azt hiszed, hogy van éned, addig van választásod. Valójában nincs éned. De ha a valóságból beszélnél, a kérdés szükségtelen lenne. Nem volna szükség a kérdésre. (SK: Ezt nem egészen értem.) Amíg azt hiszed, hogy van éned, addig van választásod. (SK: Én választom meg, hogy kereső, tanítvány vagy rajongó legyek-e?) Nem. A választás az, ismétlem, hogy azonosulsz-e a testtel, vagy sem. (SK: Értem. Ezt tisztán értem.) Ez az egyedüli választás, amivel rendelkezel. (SK: De én nem hiszek ebben.) Választással bírsz, mert éned van. Azt hiszed, hogy én vagy. És amikor nem fogod azt hinni, hogy én vagy, és nem vagy én, akkor semmi sem vagy, ennyi. (SK: Ühüm.) Nincs senki, aki választásról beszélne!

    SK: Vagyis a kérdés az, aszerint, hogy mennyire gondolom magam énnek, és mennyire nem hiszem, hogy a dolgok előre el vannak rendezve – más szóval, azt gondolom, vagy érzem, hogy megválaszthatom, hogy tanítvány vagy rajongó akarok-e lenni, vagy el fogok menni valahová, vagy nem fogok elmenni valahová.

    R: Ezen a módon jelenik meg, de ismétlem, az ego nézőpontjából beszélsz. (SK: Rendben, és az én az, ami gátolja a megértést, akár igaz, amit mondasz, akár nem?) Ha nem volnál én, senki sem lenne, aki feltegye ezt a kérdést. A kérdés még csak fel sem merülne. De amíg az én vagy, addig azon gondolkodsz, hogy van-e választásod, vagy nincs. Csakhogy az erről való gondolkodás azt mutatja, hogy én vagy. (SK: Hmm.) Követed? (SK: Igen.) Tehát ez az ént veszi célba. (nevet)

    SE: Azt hiszem, hogy ami felmerül veled, és esetleg veled, és egy darabig zavart engem, az, hogy Ramésh azt tanítja, hogy mindössze annyit kell tenned, hogy el kell hinned, hogy nem vagy én. És maguk a tanítások fogják véghezvinni a munkájukat, jóllehet nyilvánvalóan még énnek érzik magukat. Más szóval, elhárítja a gyakorlatot, és azt mondja, hogy a gyakorolás nem szükséges. De én azt gondolom, hogy az valamiféle konceptuális advaitává válik így, mert azt mondja, hogy nincs szükség gyakorlásra, csak a tanítások hallgatására, és nem létezik gyakorlás, és nem hiszem, hogy sok megvilágosodás létezne abból a szempontból. Más szóval, ő azt mondja, hidd azt, hogy Krisna vagy, és tagadd, hogy Ardzsuna vagy, még ha a mindennap életben valójában Ardzsuna vagy is.

    R: Igaza van, egy bizonyos mértékig. Olyan ez, akár a borotva éle. Azért nem szeretek ilyet mondani, mert az újoncok számára felhatalmazást jelent, hogy azt tegyenek, amit akarnak, hogy arrogánssá és kötekedővé váljanak, és azt mondják, hogy „totális tudatosság vagyok, nem számít, mit teszek. Állatokat ölhetek, bármit megtehetek, semmi nem számít.” Sok ilyen hozzáállású kezdőt láttam, úgyhogy óvatosnak kell lenned. Ezért volt Ramana Maharshi oly bölcs, hogy két utat tanított, egyik a bhaktáé, az ön-átadásé, és a másik pedig az átma vicsára. És mindkettő helyes.

    SG: A tamaszikus típusú tendenciával kapcsolatban Ramésh azt mondja, hogy ha hajlamos vagy rá, hogy kimenj, és arrogáns legyél, nem számít, hallgatod-e a tanításokat, vagy sem, ki fogsz menni, és arrogáns leszel. Nincs választásod. Azok a tendenciák mindenképpen uralni fognak téged.

    R: Ez igaz, úgyhogy a titok abban áll, hogy ne azonosulj a tendenciákkal vagy a testtel, hanem azonosulj az Énnel, és az gondját fogja viselni mindennek. De az Énnel való azonosulás véghezvitele néha nem a legkönnyebb dolog, így gyakorolnod kell bizonyos diszciplínákat, bizonyos meditációkat, átadni önmagadat Istennek, és az ilyen természetű dolgoknak. És ez szerénnyé fog tenni téged, és ez alázatossá fog tenni téged. És automatikusan az átma vicsárához, ön-kutatáshoz fog vezetni. Azután minden magától fog történni. Nekünk, nyugatiaknak különösen óvatosaknak kell lennünk, nehogy elhiggyük, hogy én vagyok a tudatosság, én vagyok Isten, és én vagyok a végső egység. Felismerjük, hogy ez a végső igazság önmagunkról, de aztán figyeljük önmagunkat, figyeljük a cselekedeteinket, hogy lássuk, mik vagyunk valójában. Ne használd arra az igazságot, hogy eltitkold a gyengeségeidet!

    Ha kábítószer élvező volnál, például, igaz, ha eljönnél a szatszangra, és megértenéd a valóságot, végül abba fogod hagyni a drogok használatát. De, ezenközben teszed a legjobbat, fizikailag, mentálisan, és egyéb módon, hogy abbahagyd a szokást. És mindez előre elrendezett, de a legjobban teszed, ahogy csak tudod. És ahogy követed a tanításokat, minden gondot fog viselni önmagára Mi a véleményed erről?

    SK: Vezethet ez neurózishoz? (Robert nevet) A tőled telhető legjobb módon próbálsz cselekedni, és előre el van rendezve, hogy mi történjen, így próbálkozol, és próbálkozol, és ez...

    R: Nos, az egyetlen neurózis az, hogy a testnek hiszed magad, ez a neurózis. Miután eltereled a gondolataidat a testről, tudni fogod, hogy mit kell tenned, hogy leszokj a narkóról. (SK: De mi van, ha nem a narkó abbahagyása van előre elrendezve?) Akkor nem fogod abbahagyni. De, ha felismered a választásodat, hogy nem azonosulsz a narkóval, nem azonosulsz a testtel, nem reagálsz rá, egyedül ez az érzés azt fogja okozni, hogy valami pozitív fog történni. (SK: Például, hogy nincsenek drogok az életedben?) Pontosan. (SK: Rendben, oké, tehát az egész kérdésemre válaszolt kaptam.) Ha te mondod. (nevetés) (SK: Úgy értem, hogy ez az előre elrendezettség nem egy rögzített doboz.) Utálom néha azokat a szavakat használni, mert azt gondolhatod magadban: „Na, ha előre elrendezett, akkor folytathatom is akár a heroint.” (SK: Rendben.) És életünk hátralevő részében heroint szívunk, azt mondjuk: „Nos, amit teszek, az előre elrendezett. Akár évezhetem is.” (nevetés) Úgyhogy óvatosnak kell lenned ezzel! Bizonyos mértékig előre elrendezett, hogy azonosulsz a szituációval, amely előre elrendezett. Így amint elkezdesz azonosulni az Énnel, a totális tudattal, elkezdenek a dolgok megváltozni. Változások fognak bekövetkezni, muszáj nekik. (SK: Igen, ez teljesen érthető.)

    SH: És meg fog megtörténni, ha el van rendelve a megtörténése.

    R: Igen, meg fog. (SH: Nincs te, aki elérheti, hogy megtörténjen?) Pontosan. Minden előre elrendezett, előre meghatározott. Eléggé világos ez? (SH: Hogy állhatnál útba, ha minden előre elrendezett? Az elkülönült én, az elkülönült te úgy jelenik meg, mintha a folyamatot útjába állna és lassítaná azt, és a sarkainál fogva húzná.) Persze. (SH: Az a megjelenés.) Az a megjelenés. (SH: De valójában nem így van, a dolgok pontosan úgy mennek, ahogyan menniük kell.)  Igen. (SH: Pontosan.) De ne azonosulj vele. Az Énnel azonosulj. (SH: Igen.) És az gondját fogja viselni önmagának. Akkor nem lesz időd azon gondolkodni, hogy miért lassúak a dolgok, vagy milyen gyorsak. (SH: Ó, értem.) Ahogy korábban már említettem, ha spontán működsz, ha összpontosult maradsz a mostban, akkor nem lesz rá időd, hogy sajnáld önmagadat, vagy a szokásaidon gondolkodj, és azáltal, hogy nem gondolkodsz a szokásokon, színtiszta meditáció zajlik. Maguktól abbamaradnak. (SH: Hmm. Senki nem állítja le őket, csak úgy automatikusan, spontán megteszik.) Mivel sohasem voltak valójában a tieid. (SH: Nos, úgy tűnik, hogy ott vannak.) És a megjelenés jön, amit szintén leállítottál. (SH: Nem, nem tettem semmit.) Pontosan. (SH: Csak nézem az előadást.) Nincs semmi tennivaló. (SH: És senki sincs, aki tenné.) És senki sincs, aki figyelné. (SH: Rendben, de van figyelés?) Ki figyel? (SH: Senki. Csak figyelés van?) Még csak nem is létezik. (SH: Melyik tudatosság?) Az még csak nem is létezik. A tudatosság nem létezik. Ahogy vasárnap beszéltünk erről, emlékszel? Azok csak kifejezések, az adnyání koncepciói, amiről beszélget, színtiszta tudatosság.

    SH: Akkor az csendre fog redukálódni, mert bármilyen időszakot veszünk, le fogod lőni.

    R: Igen. Most megkaptad. (SH: Oké, elég tisztességes, megint az elmébe jön a befogás, a lekapcsolás.) Vagyis megkérdezed önmagadtól: „Kinek kell befognia?” senkinek. Senki nincs otthon. (SH: Hmmm, jól hangzik. (Robert nevet) Illatozik a szabadságtól, tökéletes szabadság.)

    SG: A vicsára gyakorlásában bármilyen gondolat kezdődik, amint felismerésre kerül, kutatás indul: „Honnét jött?” majd tovább, „Hozzám jön. Akkor ki vagyok én?” Minden gondolat ítélkezéstől mentes, vagy nem? (R: Hmm.) És az csak állandó, soha semmi nem lovagolja meg a gondolatokat az idő alatt? Konceptualizáció? (R: Nem lovagolsz meg semmilyen gondolatot, és konceptualizáció sincs.) Gondolom, elfojtás sincs? (R: Nincs.)

    (szalag szünet, amikor Robert folytatja)

    R: …az Én ami mindig voltál, ami előragyog.

    Tehát igazán nem akarunk túlságosan szakmaiak lenni, mert az egyszerűség és a megvalósítás szinonimái egymásnak. Nem akarunk olvasni terjedelmes munkákat, és belemenni mindenféle koncepciókba és meditációkba, és olyan dolgokba, amiket csinálnunk kell. Csak nyugodt módon fel akarjuk ismerni, hogy nincs mit felismerni (a tanítványok nevetnek) és meg akarunk szabadulni az egész dologtól. (nevetés)

    SE: Amikor San Francisco-ban voltam, ellátogattam az Alcatrazba. (R: Ellátogattál.) És nyolc tizenkét cellájuk volt. És néhány helyen zárható voltak az ajtók, mivel azok elkülönítő zárkák, és neked van ez a dolgod, amit viselsz, és elmondod nekünk, hogy a rabok hogyan töltöttek napi húsz huszonkét órát a cellájukban, a gyakorlat idejének többi részében. Úgy éreztem, hogy „Igazán bámulatos.” Nem csinálni semmit, csak ott ülni, és kapni az ételeket. És Kerema megdöbbent ezen a hozzáállásomon. (nevetés)

    R: Nos, tudod, igazad van. Mert nézd, mennyi szerzetes él cellában, monostorban, zhendoban, áshramban. Úgy döntöttek, hogy egy kicsi zárkában élnek hosszú-hosszú évekig. (SK: Ez egy visszatérő vicc. Amikor börtönbe megyünk, de természetesen a többi aspektus valószínűleg rossz.) De neked szigorú börtönbe kell kerülnöd. Hogy megkapd azokat a különleges cellákat.) (nevetés) (SK: Ez megéri, nem?) Mire használják most az Alcatrazt?

    SE: Turisztikai látványosság, csak turisták látogatják a börtönt, és ezzel pénzt keresnek. Védett parkká vált mostanára. Azt hiszem, át kellene vennünk. (nevetés) A hetvenes években az indiánok vették kezelésbe. Ideje, hogy a dnyáník vegyék kezelésbe. (nevetés) Vegyél meg egy sziklát! (nevetés) (SH: Vedd át a hatalmat a szikla fölött, Robert, és mi mindannyian jövünk, és csatlakozunk hozzád.)

    R: Gépfegyverekkel.

    SE: Észrevettem egy különbséget. Két évvel ezelőtt, amikor belefutottam a Niszargadatta tanításokba, és csak ürességet találtam belül. Most kb. egy hónapja vagyok veled, és nagyon határozottan érzem az én-séget az ezen a területen, és valamiféle fájdalmat és boldogságot, és szeretetet ugyanakkor, de ez határozottan ott van, az üresség nincs már ott. És van egy érzésem, hogy ennek a tanításokhoz, és a tanítási stílushoz kell, hogy köze legyen. te nagyobb súlyt helyezel a gyakorlásra, és az énre való összpontosításra. De Niszargadatta az abszolút nézőpontjából beszél, és ott nincs én, ott csak üresség van. Úgy érzem, hogy eltolódott a tudatosságom fókusza, mióta veled vagyok.

    R: Bizonyos emberek bizonyos tanítókat vonzanak, ez minden.

    SK: Úgy tűnik, különbség van a konceptuális gyakorlás és a gyakorlás között is. Úgy látom, hogy az a sok ember, akiket Ramésh tanításain láttam, szintén konceptuális dologban voltak. És úgy gondolom, hogy ugyanaz a veszély adódik, ami – talán nem annyira feljogosításként, hogy csinálj valamit, de ők azt gondolják, hogy elértek valamit. Azt gondolják, hogy elértek valami jelentőset, egy jelentős realizációt, amikor csupán konceptuálisan értik, amit tapasztalniuk kellene. Így valójában szilárd konceptuális megértésre tesznek szert, ahelyett, hogy saját tapasztalatuk lenne, és talán csalódnak.

    R: Ki tudja? Nem hasonlítok össze tanítókat. Ráadásul azt sem tudom, hogy én mit csinálok. Nekem nincs tanításom. Én csupán itt vagyok. Semmit nem tervezek meg, hogy milyen módszert fogok használni. (nevet) (SH: Nincs formátum?) Nincs formátum. Ez ráadásul nem is tanítás. Semmiség, üresség. Nevezd, aminek akarod! (SH: Képes vagy megosztani?) Kivel? (SH: Velem.) De te nem létezel. (SH: Nos, elméletileg velünk, azokkal, akik idejönnek, idéznek, a lábaidnál ülnek.) Rajtad áll, hogy felveszed-e. Én csupán itt vagyok. (SH: De az teljességgel a tanító helyességén múlik.) Ez igaz, mert számomra senki nincs, akivel meg kellene osztani, mert önmagamként látlak téged. Csak egy van. (SH: Mindannyian pontosan azon a módon jelenünk meg, mindannyian, mindenhol.) Minden ugyanaz. (SH: Nem csak itt, mindenki, akit látsz?) Megismétlem, ez olyan, mint a tükör és a tükröződése. A tükörrel azonosulok, de a tükröződést is látom. De felismerem, hogy tükröződés a tükör. (SH: A tükör ámítja önmagát?) A tükör hozza létre a képeit, tükröződéseit. (SH: A tükör hozza létre a téves koncepcióit, téves rejtélyes képeit?) De ezek valójában nem léteznek. (SH: Ha illuzórikusak, akkor valójában nem léteznek.) Nem. (SH: Különös dolog ez a tükör részéről, sosem fárad bele ebbe az értelmetlenségbe?) Nos, a tükör valójában nem csinálja azt. Csak úgy tűnik, hogy csinálja. (SH: Akkor mi csinálja?) Semmi. (SH: Semmi sem csinálja?) Semmilyen cselekvés nem megy végbe. (SH: Csak megtörténik?) Semmi nem történik. (SH: Csak úgy simán nem történik?) Nem történik. (SK: Ezért van az, hogy minden békés, amikor nincs elme.) Ezért van az, hogy amikor elméd elcsendesül, megtalálod az üdvösséget.

    ST: Nem értem, Ed miért érez ént a mellkasában, noha te semmiségről beszélsz.

    R: Az történik. De természetesen, mielőtt a semmiséghez érsz, érezheted a mellkasodban. Sok emberrel megtörténik. Beszélünk a semmiségről, de te tapasztalod a semmiséget? Beszélni róla, és tapasztalni azt két különböző dolog.

    SH: És annak is különböző szintjei vannak? Ed érezte, hogy semmi nem volt ott, ő semmi volt egy bizonyos szinten, de nyilvánvalóan nem a legmélyebb szinten volt, mivel most az én érzése visszatér, bizonyos fájdalmat okozva számára. (R: Egyesek számára úgy jelenik meg, hogy vannak szintek.) Ez egy másik illúzió, oké. Az illúziók határozottan megjelennek, mintha ott volnának. Pillanatnyilag, tudod pillanatnyiak, de amíg tartanak, úgy látszanak, hogy ott vannak.

    R: Nos, ezért hozom fel mindig az ég kéket. Amikor összezavarodsz, mindig gondolj arra, hogy nincs ég, és nincs kék! (nevet) Csak tér van. De mi azt gondoljuk, hogy az ég kék. És a kígyó az kötél, és a kötél az kígyó. A sötétben azt gondoljuk, hogy a kötél az kígyó, de ha megvizsgáljuk, úgy találjuk, hogy kötél, és amint felfedezzük, hogy kötél, soha többé nem fog újra rászedni bennünket.

    Tehát amint megtalálod a valóságodat, soha többé nem fog újra rászedni. De ahogy a délibáb a sivatagban, amikor vizet látsz, amikor megvizsgálod, nincs víz, egyedül homok van. Úgyhogy dolgokat látunk, képeket látunk. Az értelmünk azt mondja, hogy mindenütt képek vannak, de vizsgálódással fel fogod fedezni, hogy nincsenek képek egyáltalán. Nem léteznek. Egyedül tér van. És a képek a térre vannak rávetítve. De a képek nem saját akaratukból léteznek. Ha az Én nem létezne, képek sem lennének. (SH: Vagyis az Én produkálja a képeket?) Látszólag. (SH: Látszólag vagy igazából?) Látszólag. Mert az Én igazából nem produkál semmit. Csak megjelenni látszik. (SH: Közvetett módon idézi elő őket?) Az én önmagát tartalmazó. Az Én magánvaló. Abszolúte nem csinál semmit. De amíg képek vagyunk, vagy azt hisszük, hogy testek vagyunk, úgy tűnik, hogy az Én képeket vetít ki. De amikor felismered, hogy nem vagy a test, mindez leáll. (SH: Ez annak a máyája?) Ez a máya, a líla. (SH: Túlságosan sok líla.) (nevetés) Nos, sok ember élvezi a játékot, mert folytatni szeretnék. Megtartják az azonosulásukat a kondícióikkal, és szituációikkal, és egészségi problémáikkal, folyószámláikkal, feleségeikkel, férjeikkel. Megtartják azonosulásukat mindazokkal a dolgokkal, és amíg kötődsz bármihez, nem tudod megtalálni a szabadságot. Nem azt mondom, hogy ne legyen semmid. Birtokolj mindent, amit akarsz, de sohase válj a tulajdonaid tulajdonává. (SK: Vagy bárki más tulajdonává.)

    SE: Beszéltem egy nővel, aki látott téged, ő ajánlotta, hogy idejöjjek, és azt mondta: „Robert túl fejlett számomra. Én szeretem a máyát, éppen csak kényelmesebbnek szeretném.” (nevetés)

    R: A legtöbb embernek ez az állapota, természetesen. (SE: De ő tisztában volt ezzel.) Ez az, amiért a világ életveszélyes állapotban van, ugye, mert mindenki a saját játékába van bonyolódva, mondhatni. (SK: Ez az, amiért különösen éles ez a penge, ez az út. Olyan, akár egy éles penge.) Megvághat téged.

    SH: Ez rendben is volna, ha senki nem avatkozna bele a játékomba, akor teljesen és baj minden nélkül végig tudnám játszani a játékomat. (R: Így van.) De mindenki más játékával konfliktusba kerül. (R: Pontosan. Ez ennek az iróniája.) (nevetés)

    SK: Vannak, akiknek tud lenni tortájuk, és meg is tudják enni? (SH: Mindannyian próbálkozunk.)

    R: Amíg tortának nevezed, addig ez olyan, mintha létezne számodra valami. Mi a torta? (SK: A torta élet és a világ élvezete, a cukormáz pedig a megvalósítás.) Amikor felismered az igazságot, gyakorlatilag lehetetlen, hogy élvezd a világot. (SK: Hát igen, ez az, amin elgondolkodtam.) Mert a világ állandóan változik, változik, változik. (SK: Nincs rá mód valójában, hogy tortád is legyen, és a cukormázat is egyed, ugye?) Megismétlem, a világ nem torta.

    SK: Úgy gondolom, hogy egyetlen személy van ebben a szobában, aki ezt meg tudja csinálni. (R: Ki az?) Sam.

    SS: (Sam válaszol) Micsoda? (nevetés) (R: Sok tortát eszik.) Az nem torta volt.

    R: Ramana Maharshi azt mondta, hogy az egyetlen probléma, amivel valójában bírsz az, hogy azt hiszed, hogy születtél. (ST: Ez volt a mai bevezető kérdésed.) Ez volt? (ST: „Mik voltunk a születésünk előtt?”) A tudatosságot megelőzően. (ST: Ami valójában a születés idejekor van, ugye?) Mi a születés ideje? (ST: Tudatosság?) Igen, a tudatosság a születés idején foglal helyet. De a tudatosságot megelőzően nem volt semmi – tér.

    SK: Még csak lehetőség sem volt a tudatosságra? (R: Abszolút semmi.) De azelőtt volt ott valami, ami egy koncepció volt.

    R: Amíg létezik valami, az nem az. Nem létezik semmiféle dolog. Az túl van a szavakon és gondolatokon. (ST: De létezik valami.) Mi az? Mi? (ST: Ha soha nem születnénk, az azt jelentené, hogy volt valami, mielőtt azt gondoltuk, hogy megszülettünk.) Mi volt az? Ki gondolja? (ST: Ó, sajnálom. Használtam azt a szót.) Nem, de mi volt az? Ki volt az a valami? Ez egy rejtély. Senki nem tudja. (ST: Nem tudjuk mi, de volt valami.) Nem létezik semmi. De a semmi az érzékeken túli, úgyhogy ez hülyén hangzik. Amikor az elméd csendes és békés, és ülsz a csendben, akkor azzá válsz, amire utalsz, és az semmi más, mint az Éned. De ne próbáld megmagyarázni az Ént. Amikor megpróbálod megmagyarázni, az nem az. Az az, amire gondolok, amikor mindig elmondom nektek, hogy csak legyél az Éned, legyél az Éned, és biztonságos leszel. Ne ez legyél, és ne az legyél, hanem önmagad legyél. Ne nő legyél, nem férfi legyél, ne legyél semmi. Csak legyél az Éned. (SH: Az Én akkor csak egy szó, ami rámutat valamire, ami szavaktól mentes, leírhatatlan, és esetleg nem elmagyarázható.) Igen (SH: De jelez, olyan, akár egy mutató ujj.) Mint egy nyíl. Egy ujj, ami a holdra mutat.

    (csend)

    R: Most, hogy a csendben ültünk néhány percig, milyen gondolatok jutottak eszedbe? Ne nekem mondjad, csak magadban gondold. Akármilyen gondolatok voltak, jók vagy rosszak, menniük kell. Még akkor is mennie kell, ha azt gondoltad, hogy micsoda csodálatos a szatszang. Az összes gondolatnak mennie kell, mert a te csodálatos szatszangod nem fog megvalósítást, ürességet, nirvánát hozni számodra.

    Sokszor elmondom az újonnan jötteknek a találkozókon, „Légy szíves, ne higgy el semmit, amit mondok!” Miért kellene hinned? Csak kísérletezz önmagadon, és lásd, ami történik! Éppen, hogy ne fogadd el vakon, amit mondok! Fedezd fel önmagad! Egy napot se engedj úgy eltelni, hogy nem gyakorolsz valamit magadon – kérdés feltevést, tanúságot, a „Ki vagyok én” mantrát! Jegyezd meg, hogy a „Ki vagyok én” nem  mantra, hanem egy tanult módszer, ha mantrát akarsz, a lélegzeteddel. „Ki vagyok én?” a belégzésedkor, „Brahman vagyok” a lélegzetek között, és „nem a test vagyok” a kilégzéssel. Ha ezeket a dolgokat gyakorlod, távol kell tartanod magad a gondolkodástól. Az az egyetlen cél. Hogy egyhegyűvé tegyen téged, így abba tudod hagyni annyira a gondolkodást. Sokan jönnek, és mondják, hogy „A közvetlen út nagyon nehéz számomra, mert nem tudom abbahagyni a gondolkodást. Mindig gondolok valamire, a gondolatok csak jönnek hozzám. És még ha fel is teszem a kérdést: „kihez, jönnek? Nem tudom leállítani őket.” Úgyhogy adom nekik ezt a mantrát, ami helyettesíteni tudja egy időre. És mivel helyettesíti, ők erősebbé válnak, az elme pedig gyengébbé válik. Erősebbé válnak, az elme pedig gyengébbé válik, amíg az elme le nem állítja a gondolkodást.

    A másik út, természetesen, a totális önátadás Istennek, vagyis Énednek. Amikor Istennek való teljes önátadást mondok, néhány ember még mindig azt hiszi, hogy valamilyen külső istenségnek kell átadniuk magukat, de külső istenség nem létezik. Az Istennek való teljes önátadás önmagadnak való önátadást jelent, az összes vágyaddal való, az összes szükségleteddel, az összes kívánságoddal, az összes kérdéseddel felhagyást, és csak annyit mondasz: „Legyen meg a Te akaratod!” Ennyi, és hagyd, hogy önmagad, vagyis Isten gondoskodjon mindenről. Ne foglalkoztassanak aggodalmas gondolatok semmivel kapcsolatban. És ha tényleg teljesen átadtad magad Istennek, oké leszel. Gondoskodni fognak rólad. Bármilyen módszert használsz, csak felfelé fog vezetni téged.

    SG: Úgy találom, hogy a vicsára időnként lecsendesíti az elmét. Máskor tengernyi sok a gondolat. Skeet lövészethez tudnám hasonlítani, és olyan mintha minden gondolat eltávolítására egy géppisztolyra lenne szükségem. (R: Igen). Aztán időnként úgy találom, hogy azt gondolom, hogy elcsendesedek, teljesen hirtelen megszűnik a gondolatok mozgása, amelyek nem szavak, hanem, woops, olyanok, mint egy óceánban úszó nagy hal.

    R: Igen. Nos, először is figyelj, és ne cselekedj, aztán tedd fel a kérdést: „Kihez jön ez?” Vagyis csináld mindet, figyelj, és tedd fel a kérdést. (SG: Ez tulajdonképpen egy mókás játék.) Igen, az.

    (Prashadot szervíroznak.)

    R: Oké, Itt van a tudatosságnak. (ST: Ez épp olyan, mint azt mondani: „Itt nem megy semmi.”) A semmi az, ami te vagy. Jó vagy a semmire. Nem vagy boldog, hogy ezt mondom neked? (ST: Ó, én nem hiszek ebben.) Jó vagy a semmire! A semmi minden. (ST: Ó, oké, elfogadom. (nevetés) (SG: Mindnyájan jók vagyunk a semmire?) Természetesen!

    (szalag szünet, majd Robert feltekeri a szatszangot)

    R: Legyen gondod rá, hogy szeresd önmagad, hogy imádd önmagad, hogy imádkozz önmagadhoz, hogy örömöt találj önmagadban, mert Isten benned lakik, mint a te. Béke. Köszönöm, hogy eljöttetek, és mindnyájatokat szeretem. Legyen jó életetek!

    (szalag vége) [TOC]
Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 November 24)
Megtekintések száma: 351 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/4
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]