Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Minden szatszang - 31. átirat

Minden szatszang

31. átirat
1990. december 16.

      Robert: Oké, üdvözlet a csütörtök esti jégszekrényben. Jó látni benneteket megint.

      Miért vagyunk itt valójában?

      SH: Jó kérdés. (nevetés, ahogy Robert folytatja)

      Miért vagyunk itt valójában?

      Senki nem tudja, senkit nem érdekel. Ha elgondolkodsz rajta, észre fogod venni, hogy céllal vagy itt. És amíg azt gondolod, hogy célja van az életednek, semmit sem fogsz elérni. Ameddig az önmegvalósítás zajlik. Az önmegvalósításnak semmiféle célja nincs. Bármilyen cél, bármilyen koncepció elrontja azt. Bármilyen prekoncepció, bármilyen tudás elrontja azt. Nem kell semmit elérni, hogy ide jöttetek.

      Amire gondolok: amíg valamit meg akasz szerezni, az ellentéte fog történni. Amikor felismered, hogy minden, amit akarsz, már vagy, akkor valami ragyogni kezd benned. De amíg azt hiszed, hogy szükséged van valamire, vagy, hogy el kell érned valamit, addig mindig egy harc fog benned zajlani.

      Aki engem kérdeztek, azt mondják, hogy az önkutatás túlságosan nehéz. Én ezt nem értem, mert ez a legkönnyebb dolog, amire gondolni tudok. De egyeseknek mégis túl nehéz, ahogy elmondják. Minden könyv azt írja, hogy az önkutatás érett léleknek való. Ami egy olyan személyt jelent, aki a múltban minden tanításon, pránajámán, jógán, és mindenféle más dolgokon keresztülment, ezeket a dolgokat már azelőtt megtapasztalta. És most az önkutatás könnyű a számukra.

      De egyesek azt mondják, hogy „nem igazán látom, hogy nyernék valamit az önkutatástól”. Ezért azt kérdezem tőlük, hogy akkor miért vonzódsz ehhez az úthoz. Ha vonzalmat érzel az út iránt, ez azt jelenti, hogy készen állsz rá. De mindig megkapom a kérdést, hogy „Időnként semmi kedvem gyakorolni. Időnként nem jól érzem magam, amikor gyakorlok. Tudok tenni valamit előtte, hogy kedvem legyen gyakorolni?” És a válaszom igen. Ha kedved van, az önkutatás gyakorolása előtt imádkozhatsz kedvenc Istenedhez. Bárki lehet az. Amikor áhítatossá válsz, akarni fogsz önkutatást gyakorolni.

      Tehát, mi az, amit az önkutatás előtt csinálni tudsz? Nos, lássuk! Tehetsz például egy ilyen kijelentést:

      „Egy élet van. Az élet tudatosság, és az élet minden, ami létezik, és az élet az én életem, most.”

      Gondolkodj el ezen! Egy élet van. Az élet tudatosság. Az élet minden, ami létezik, és az élet az én életem, most. És tedd fel magadnak a kérdést: „Mit jelent ez?” Tudod, nem kell folyton a „Ki vagyok én?” kérdéssel gyakorolnod az önkutatást. Egyáltalán nem kell ezzel indítanod. Elővehetsz valami olyasmit, amiről az imént beszéltünk, és keresd a jelentését önmagadban! Értsd meg, hogy egy élet van, és hogy az élet tudatosság! És mondd magadnak ezen a módon: „Nos, ez azt jelenti számomra, hogy semmi más nem létezik, csak tudatosság. Ha csak tudatosság létezik, akkor honnét jön a szeretet, vagy a harmónia, vagy a béke, vagy az öröm, vagy a boldogság?” Gondolkodj el ezen! És aztán jön a válasz: „Ezeknek az igazságoknak miért kell szinonimáinak lenniük a tudatosságnak? Más szóval, a tudatosság egy másik kifejezés a boldogságra, vagy a szeretetre, vagy az örömre, vagy a békére. Tehát ha rendelkezel a tudatossággal, akkor a többivel is. Ha pedig mindez létezik, akkor az én kell, hogy legyek, most. Nem holnap, nem másnap, vagy a jövő héten, hanem éppen most! Én az a tudatosság kell, hogy legyek, és a tudatosság mindenütt jelenvaló kell, hogy legyen. Mindenhol megjelenik, ugyanabban az időben. Semmi más nem létezik.

      Ez azt jelenti, hogy nincsenek problémáim. Sehol nem rossz semmi. Minden jól van. Mert nem létezik olyan másik hely, ahonnan az jöjjön, nem látod? Nincs olyan hely, ahonnan bajok jöjjenek. Nincs helye diszharmóniának. Nincs helye gonosznak. De akkor a bensődben valami azt mondja: „Márpedig az létezik. Nézd meg az emberekkel szembeni embertelenséget! Nézd meg, mi folyik a világban, a hajléktalanokat, éhező etióp gyermekeket és így tovább!”

      Létezik diszharmónia. De ha a megfelelő módon kutatsz az Énedben, valami kérdezni fog tőled, oda fog jönni hozzád, és azt fogja kérdezni, hogy: „Igen, de ez kinek a számára létezik?” Ez azt jelenti, hogy nem arról van szó, hogy ezeket a dolgokat próbálod nem figyelembe venni, hanem egy másik helyről jössz. Másképpen látod a világot. Kezded felismerni, hogy te vagy az Énje mindennek. Az Én szó, nagy „É” betűvel, nem individuumként jelöl téged. Amikor az Ént tapasztalod, mindennek az Énje vagy. Az univerzum vagy. Az összes dologgá válsz.

      Más szóval, minden a bensődben zajlik. Amikor felismered, hogy ezen a világon mindennek te vagy az oka, a bensődben valami abbahagyja a reagálást. Abbahagyod a reagálást. Látod, ami zajlik, de a reagálást abbahagyod, mert mindennek az Énje lettél.

      Más szóval, elfogadod a filmvásznat és annak objektumait, amelyek a filmvásznon mutatkoznak.  Elkezded megérteni, hogy te olyan vagy, mint a vászon, és az összes dolog a világon, a jók, a rosszak, és a közbülsők, a vásznon lévő objektumok. A vászonra soha nincsenek hatással az objektumok. Mindegy, hogy mit csinálnak az objektumok, a filmvászonra soha nem hatnak. Lehetnek emberekkel kegyetlenkedők, gyilkosok, nemi erőszakot elkövetők, szeretők, hipochonderek képei a vásznon, a filmvásznon mindenféle emberek vannak. (nevetés) De a vászonra soha nincsenek hatással. Valamelyest hasonlóvá válsz a vászonhoz. Nagy együttérzéssel, nagy szeretettel bírsz, de emberek, helyek vagy dolgok nincsenek rád többé hatással.

      Ez nem az érdektelenségedet jelenti. Ha éhezni látsz valakit, akkor te vagy az, aki éhezik. Mert ez az egész benned történik. Ha megsérül valaki, te vagy az, aki megsérül. Mert az benned történik. Mindent a tudatosságod kimeneteként látsz. De van rajtad belül valami, ami visszatart téged a reagálástól. Úgyhogy, abban az értelemben, amikor azt kéri valaki, hogy „Már alig várom, hogy önmegvalósítottá váljak, mivel a világ rossz. A világ rettenetes. Megvalósítottá akarok válni, hogy ne kelljen elviselnem a világot.” Vagy olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy „Bárcsak meghalnék, akkor önmegvalósítottá válnék, és nem kellene foglalkoznom a világgal.” És olyan emberek is vannak, akik valójában azt gondolják, hogy akár meghalsz, akár felébredsz, vége lesz számodra a világnak. De barátaim, ennek pontosan az ellentéte igaz. Tudod, minden most történik.

      Mit jelent ez: Akármit gondolsz a világról most, azt fogod gondolni a világról azután. Ez nem változik. Teljesen az alváshoz hasonlóan. Felébredéskor rendszerint az elalváskor utolsóként gondolt dologra fogsz gondolni. Vagyis, ha a világ gonosz dolgaira gondolsz, és aztán elhagyod a testedet, történetesen. Egyszerűen fel fogsz venni egy másik testet, és folytatni fogod, ahol abbahagytad. Vagy azt is hiheted, hogy ha felébredsz, ez az egész véget fog érni. Nem tudsz felébredni, amíg nem érezel először harmóniát.

      A felébredést megelőző utolsó lépés az, amikor már nem reagálsz az életre, és mindenhol, minden feltétel mellett, minden helyzetben harmóniát kezdesz érezni. És azután ébredsz fel. De ha zavartnak és dühösnek érzed magad, és kiborultál, és a felébredés érdekében gyakorolsz, soha nem fogsz felébredni. Egészen addig nem, amíg azok az érzéseid megvannak. Azoknak az érzéseknek előbb távozniuk kell. Összhangba kell kerülnöd az univerzummal. Meg kell békélned a világegyetem egészével, az ásványvilágtól a növényvilágon át az állatvilágig és az emberi világig. Minden irányban ki kell fejlesztened a szeretet és a részvét érzéseit.

      Más szóval, a Dnyánához a rajongás vezet. Úgyhogy az a személy, aki nem rajong az életért, az a személy, akiben nincs együttérzés és szeretet, soha nem ébredhet fel, mert ez lehetetlen. Ez előfeltétele a felébredésnek. És ki kell magadban fejlesztened ezeket a jellemvonásokat. Senki nem tudja azokat elhozni neked. A szatszanggal ugyanez a helyzet. Az emberek azt mondják nekem, hogy azért szeretnek szatszangra jönni, mert egy időre megszabadulnak a világtól. Békét találnak a szatszangon, és a világ rettenetes. De én azt mondom neked, hogy bárhová mész a világban, az szintén szatszang. Szatszang az emberek között érzett érzéseid. Szatszang az emberekre, helyekre adott reakciód. Szatszang minden, amit csinálsz. Szatszang az egész világegyetem. Ne hidd, hogy csak akkor vagy szatszangon, amikor idejössz!

        Minden szatszang.

      A felébredéshez tehát el kell hagynod minden előítéletedet, minden prekoncepciódat, minden fogalmadat, és teljesen szabaddá kell válnod!

      Most, amikor az az emberek odajönnek hozzám történetesen, és azt mondják, hogy „Már mindent elvégeztem, és most az ürességet tapasztalom. Ürességet tapasztalok, úgyhogy már önmegvalósítottnak kell lennem?” Éppen ellenkezőleg, amíg az ürességet tapasztalja valaki, addig nem tud önmegvalósítottá válni. A tapasztalónak távoznia kell. Senki nem marad, hogy beszéljen erről. Át kell kelned az ürességen! És mi történik, amikor az ürességen túlra érsz? Éneddé válsz. Éneddé válsz, mert a természetes Éned vagy. Szavak ezt nem magyarázhatják.

      Olyasmit is hisznek az emberek, hogy az Énné váláskor közömbössé válsz. Egy „teszek rá” hozzáállás alakul ki benned mindennel szemben. Természetesen ez nem igaz. Amikor önmagaddá válsz, akkor szeretetteljessé, kedvessé, békéssé válsz. Mindennel szemben automatikusan szeretetteljessé válsz. Soha többé nem fog zavarni sem a világ, sem semmi más, és sugárzóan boldog leszel. Furcsának tűnik, hogy tudsz boldog lenni, amikor mindezek az alávaló dolgok zajlanak a világban. De emlékezz, azoknak benned kell zajlaniuk, nem kívüled! És azok mind hamis képek, akár a filmvásznon lévő képek. A vásznon lévő képek, valóságosnak tűnnek, ugyebár? De ha megpróbálod megragadni őket, mi történik? A vásznat ragadod meg. Optikai illúzióhoz hasonlóak.

      Tehát, a világ ahhoz hasonló. Egy optikai illúzióhoz hasonló. A nem megvalósult személynek nem optikai illúzió. Más szóval, amíg a test-elme jelenségnek hiszed magad, a világ valóságos a számodra. És mindent meg kell tenned, hogy a világot jobb, élhetőbb hellyé tedd! De amikor megvalósításhoz válsz hasonlatossá, a világ optikai illúzióvá válik. Épp úgy, mint a sivatagi délibáb. Vizet látsz a sivatagban, és azt gondolod, hogy az ott van. De ha közelebbről megvizsgálod, egyáltalán nincs ott. Tehát a világ valóságosnak tűnik, és minden valóságosnak tűnik, ami benne van. De közelebbről megvizsgálva látod, hogy egyáltalán nem létezik.

      De emlékezz, mit mondtam, hogy ez az adnyání számára, a nem megvilágosodott személy számára létezik. A világ nagyon nagyon valóságos. Ezért ne járkálj azt mondogatva, hogy a világ hamis. Mivel amíg valóságos hiszed magadat, a testedet, olyan mértékben valóságos a világ is. De amint érzed, hogy nem vagy a test, és hogy nem vagy az elme, akkor a világ sem vagy.

      Ne szedd rá magadat! Legyenek jó cselekedeteid a világban! Mindennek segíts, aminek csak tudsz! Aztán amikor megvalósulttá válsz, tudni fogod, hogy mit kell tenned akkor. Tehát még egyszer, ne járkálj azt mondogatva az embereknek, hogy a világ nem valóságos, csupán egy álom! Mert hacsak nem érzed, hogy a tested szintén álom, és tudod, hogy tudod, olyan mértékben fog a világ is álommá válni. Amikor aztán felébredsz, megint azt fogod találni, hogy az egész univerzum az Énedre van ráfilmeződve. Mint egy optikai illúzió.

      Valamilyen kérdés erről?

      (A hangfelvétel megszakad, a tanítványok kérdéseivel újra indul.)

      SH: Miért akarnám önmagamra filmezni a világot?

      R: Nem teszed, semmi közöd hozzá. Az csak úgy megjelenik. (SH: A ráfilmezés a látszólagos énben való megjelenés?) Ez az egész megjelenés, oly módon jelenik meg. (SH: Igen, miért?) Ez csak egy azon dolgok közül. (a tanítványok nevetnek) (SH: Tudom, hogy az egyike csak azoknak a dolgoknak, minek izgulni? Igen.) Azt tudom mondani, hogy valójában nem létezik. (SH: Igen, tudod azt mondani.) Tudom, hogy meg akarod érteni, amiről beszélek, és azt mondod, hogy „De hát te éppen azt mondtad, hogy ez létezik?” (SH: Nem mondom azt.) De a valóságban semmi nem létezik. De a dolgok magyarázata és a beszélgetés kedvéért, az univerzum a tudatosságra van rávetítve. (SH: És te az a tudatosság vagy?) Te a tudatosság vagy. (SH: Tehát (idézőjelben) „terád” van rád vetítve.) Igen, de valójában nem. A valóságban igazi. (SH: ...mert semmi nem létezik, mindenekelőtt.) Pontosan, úgyhogy az igazi valóságban csöndben maradnánk. De miután itt kell ülnöm, és beszélnem kell, mint egy idióta (a tanítványok nevetnek), meg kell próbálnunk elmagyarázni ezt valahogy, és ez az, ahogyan elmagyarázzuk. De ami engem illet, semmi nem létezik.

      ST: Ha nem létezik, akkor miért kell neki segítenünk? (R: Segíteni neki?) Miért van szükség a jótetteinkre? Hogy kijavítsuk, amit látunk, ha felismerjük, hogy nem létezik?

      R: Mert nem ismered fel, hogy nem létezik. Ha valóban felismernéd, hogy nem létezik, nem tennéd fel a kérdést. (ST: Ez az, hogy a szenvedés a szenvedő elméjében létezik?) A szenvedés létező dolog a nem megvilágosodott ember elméjében. Úgyhogy aki szenved, azt hiszi, hogy ő a szenvedő. A személy, aki figyel, abban a hitben van, hogy ő szenved. De amikor az érzés megszűntével a megvilágosodás megérkezik, minden más. (ST: Ha a megfigyelő azt jeleníti meg, vagy képzeli el, hogy békében van valami másnak a szenvedésétől, az azért van, mert érzi, hogy szenvedés a gyógyuló ember választása.) Nem, amíg képzelődsz, mindig fogsz szenvedést látni. És amíg szenvedést látsz, addig kötelességed segíteni, és hasznára lenni az embereknek, és segíteni, hogy felhagyjon azzal, ez a kötelességed. Egészen addig, amíg emberi lénynek hiszed magad. De amint felismered, hogy nem emberi lény vagy, hogy tudatosság vagy, az egész történet teljesen megváltozik. Tehát teljesen más. (ST: Hinni, hogy az ember tudatosság, vagy tudni, hogy az ember tudatosság?) Azzá válni, nem hinni, nem tudni, hanem azzá válni. Amikor azzá válsz, az valami teljesen más. És amikor arra szavakat használsz, hogy megérteni próbáld, és elmagyarázni próbáld, nem fogod tudni. Mert a véges soha nem képes megérteni a végtelent. Úgyhogy neked magadnak kell azzá válnod, hogy tudd, mi megy végbe. De addig úgy kell segítened a szenvedő emberiséget, ahogy tudod, amíg nélküle nem maradsz. És enyhítened kell az emberek szenvedésit.

      SD: Vagyis, azt mondod akkor, Robert, hogy a szabályok különbözőek? (R: Persze, hogy azok.) Amikor megvilágosodott vagy, illetve amikor nem vagy megvilágosodott?

      R: Nagyon így van, a valóságban senki nem szenved. De amikor nem a valóságot látod, borzalmas szenvedést látsz végbemenni.

      SK: Ez a tapasztalati változásokhoz hasonló, nincsenek önmagában vett szabályok, minden tapasztalat.

      R: Így is mondhatod, igen. Te csupán másképpen látod. Minden különbözővé válik.

      ST: Amikor Jézus azt mondta, „azt hiszem”, hogy nem tudom idézni a bibliai verset, amikor valamilyen szörnyűt mondott neki valaki, ő azt mondta, hogy „Mi közöm veled?”

      R: Nos, ez egy nagyon magas kijelentés. (ST: Elnézést?) Az egy nagyon magas állapot, amit ő elért, igaza van. De magasabb értelemben. Ha a személy megvalósult, akkor mit kellene tennie vele? De ha a személy nem megvalósult, akkor kötelessége segíteni, és könnyíteni rajta. Erre kétféleképpen kell tekinteni, természetesen. Ha Jézus épp a tanítványán dolgozott, ki tudja, mire tanította? Lehet, hogy nem akarta, hogy az adott személy kimenjen a világba, és világivá váljon. Valószínűleg azt akarta, hogy közel maradjon Jézushoz. Úgyhogy azt mondta, „Ne a világ miatt aggódj, neked velem van dolgod!” Az úton tartotta őt. Jézus ezen értelmezéseire különbözőképpen tekintenek.

      SR: Robert, korábban említetted, hogy mi a dolgokhoz való hozzáállásunk stb., hogyan látjuk a világot, például. Megszabadulásunk érdekében minden preferenciádat fel kell adni? Tudok szolgálni néhány példával. Több okból sokkal inkább szeretnék egy olyan másféle környezetben élni, ahol több fa és növény van,... (R: Igen.) ...fel kell adnom ezeket az érzéseket, bizonyos értelemben?

      R: Megváltoztathatod a környezetedet, de az erre vonatkozó reakciódat fel kell adnod. Nem számít, hol élsz. De amíg rossznak látsz valamit, vagy amíg rossznak látod a helyet egy másik helyhez viszonyítva, az hátráltatja a végső megvalósulásodat. (SR: Mi van a szennyezés példájával mondjuk, hogy az hogyan hat a testemre és ilyenek, kell foglalkoznom ilyen dolgokkal?) Nos, ez azt jelenti, hogy még mindig azt hiszed, hogy van tested. És amíg azt hiszed, hogy tested van, addig foglalkoznod kell vele. Akkor igazad van. De amikor megérted végül, hogy nincs tested, és te nem vagy a test vagy az elme, akkor nem számít, hol élsz.

      SR: Az csak olyan volna, mintha feladnád saját körülményeid biztosításának érzését, és csupán valamiféle elengedés, és Isten beengedés?

      R: Megint, ami történik a következő: Amikor már nem a test vagyunk, a test magától tudja, hogy mit kell tennie. Sőt, még jobban, mint ahogy te valaha is a gondját tudnád viselni. Tehát a test helyesen fog cselekedni. Függetlenül attól, hogy te mit hiszel. Ha abbahagyod a beleavatkozást, tudni fogja, hogyan viselje gondját önmagának. De ha azt gondolod, hogy bele kell avatkoznod a dolgába, akkor te fogod kiválasztani a helyeket, hogy hol élj. Ide fogsz menni, és oda fogsz menni, és meg fogsz vásárolni bizonyos dolgokat, hogy gondoskodj magadról. Mindenféle dolgokat fogsz tenni, hogy gondoskodj a testről. De amikor felismered, hogy nem a test vagyok, hanem az Én vagyok, akkor a test tenni fogja, amit megtenni idejött. A tested karmikusan tudja, hogy mit kell tennie, és nem tudod leállítani, akárhogy próbálod. Ezért a legjobb azt mondani, hogy „Ne az én akaratom, hanem a tiéd”, és fejezd be, hogy valami megtörténtté tételével próbálkozz! Minden történni fog magától. (SR: Az fog a cselekvővé válni?) Igen, a nem cselekvővé válás, amíg a cselekvőnek hiszed magad, addig problémáid vannak. Mivel mindig te leszel a cselekvő, és mindig próbálkozni fogsz az életed megjavításával, hasztalanul. De amint a tudatában vagy, hogy nem én vagyok a cselekvő, minden kezd úgy történni, ahogy az feltételezett, és te boldog vagy.

      SR: Magába foglal, vagy ez a közömbösség érzés kizárólagossága? Én például közömbösebbnek érzem magam olyan dolgok iránt, mint a pénz és más olyan dolgok, amelyekkel törődtem. És időnként gondot okoz, hogy már nem érdekel. Egyfajta közömbösséggel viseltetek a világ iránt, bizonyos értelemben mintha szebbnek látszana egy módon, és aztán ugyanaz a dolog, amely azelőtt része volt az életemnek, mint például karrier és munkahely, csak tűnik – még a kilincsét sem találom a helynek, ahol vannak.

      R: Ez a tested karmájától függ. Biztosan olvastad Janaka király, a régi indiai szent történetét. Önmegvalósított volt,  és mégis vezette a királyságot, és sokat dolgozott. A tested tenni fogja, amit megtenni idejött. Nem közömbös, nem neheztel magára és nem is szereti önmagát. De az feltételezett, akkor a tested természetgyógyásszá válik. Ha az feltételezett, akkor ápolónő lesz. Ha az feltételezett, hogy ne dolgozzon, nem fog dolgozni. De ennek semmi köze hozzád. De te boldog leszel. Mindig örömteli és boldog leszel. És a tested mégis mindent meg fog tenni, amiért idejött. Úgyhogy, ha szenved egy kicsit a tested, az nem fog rád hatni. Nem lesz rád hatással.

      Példa: Mondjuk, megvilágosodtál, és aztán letartóztattak egy bűncselekmény miatt, amit nem követtél el. Tíz évre börtönbe zártak. A tested az, ami keresztülmegy a karmáján. Neked semmi közöd hozzá. És te leszel a legboldogabb őrizetes, aki valaha létezett. (a tanítványok nevetnek) Tényleg. Úgyhogy a megvilágosodásod nem azt jelenti, hogy a tested nem megy keresztül semmin. Csak nem zavar téged, mivel nem vagy az. És ez nehezen érthető. Mert „A testedre nézek, és látom azt”, mondod. De ki lát? Egy félreértelmezést látsz, mert a test egyáltalán nem úgy létezik, ahogy azt gondolod. Tehát abba kellene hagynunk a miatta való aggódást, és az életünkkel kellene haladnunk.

      (Robert teát kortyol, majd egy tanítvány kiveszi a csészéből a tea filtert)

      R: Látod, még ami nem hozzá tartozik is előre elrendezett. (nevetés) Akármilyen furcsának tűnik, ez előre el volt rendezve. (SD: Mi által, Robert?) Mi által? (SD: Igen, vagy ki által?) Az Én által. (SD: Az Én tea filterrel foglalja el magát?) (nevetés) Mindezeknek az előbb történt dolgoknak meg kellett történniük. (SH: Mindegyik fűszálnak.) Minden előre elrendezett.

      SK: Robert, érdekes az énre vonatkozó kérdés, hogy a tea filter a tudatosság-e. Magammal hoztam néhány barátomat egy vagy két hónapja, hogy találkozzanak veled, és az egyik, számukra zavarónak tűnő idea –egy érdekes kérdés volt, hogy „Van egy fontos dolog, például, amit a testnek meg kell tennie.” Ez egy igazán lebilincselő kérdés volt számomra, ami azt juttatta az eszembe, hogy „Az Én nézőpontjából vannak-e nagy dolgok vagy kis dolgok?”

      R: Nincsenek, és célja sincs. De karmikus szempontból ezek a kicsi dolgok mind folyamatban vannak. Valójában nem léteznek. De karmikus szempontból megjelenni látszanak. Karmikusan minden előre el van rendezve. Amikor a megvalósítás bekövetkezik, az egész történet megváltozik. Nincs jövés, nincs menés.

      SH: Teljesen eltörli a karmát? (R: Mindent eltöröl.)

      SE: Nos, semmi nem létezik, aminek karmája lenne. (SH: Így van.)

      R: Tehát, amíg azt gondoljuk, hogy a test-elme jelenség vagyunk, addig létezik eleve elrendelés. És létezik karma. És létezik reinkarnáció. És létezik Isten. És létezik minden más.

      SG: Meghallgattam őt egyszer egyik nap, arról beszéltél, hogy kérkedünk a szabad akaratunkkal. Ha elgondolkodunk a test működésén, annak legtöbb funkciója a tudatos ellenőrzésünk nélkül működik. És még az ujjamat mozgató gondolat is, honnét jön a gondolat? Ki határozta el, hogy megtegye? (R: Hmm.) Nem tudjuk, ki nem tudjuk találni.

      R: Nos, ez karmikus. (SG: Rendben.) Minden karmikus. De nézd, a nehezen megérthető része az ennek, hogy valójában nem létezik. Ezt a részét nehéz megérteni. Mert úgy tűnhet, mintha én mozgatnám az ujjamat, de én tudom, hogy nem én vagyok.

      SH: Akkor semmi sem történik?

      R: Semmi sem történik. Csak tudatosság létezik, és minden az, ami létezik.

      SK: Egyesek azt mondják, hogy az egy szószegő. (nevetés)

      R: Persze, azt mondják, de ki mondja azt?

      SH: Ő mondja neked, hogy szószegő vagy. (nevetés)

      SE: A jelenség, a kezem, különböznek a tudatosságtól, vagy azok ugyanazok?

      R: Minden tudatosság, de megjelenésben különböző.

      SF: A megjelenés akkor nem tudatosság.

      R: De igen, amíg a test-elmének hiszed magad, addig az valóságos. De mégis tudatosság. Visszatérve a mozivászonhoz. Rárajzolod egy kéznek a képét a vászonra. Ez semmitmondó a vászon számára, de jelentős a kéznek.

      SE: Ez a kanál létezik, vagy nem létezik? (nevetés)

      R: Amíg a testnek hiszed magad, addig létezik. Amikor nem vagy a test, akkor nem létezik.

      SE: Ami a természete a létezésnek, amikor nem hiszed többé, hogy az létező, azt gondolom, hogy az egy megjelenés. (R: Tudatosság.) Nem, ez csak egy szó. (R: Fejtsd ki a kérdést!) Ez különbözik ettől. (megérint két tárgyat) Akár megvilágosodott vagy, akár nem vagy megvilágosodott. A teáscsésze, amiből iszol, ivásra szolgál, és a tea filter erre – a képek funkcióinak különböző... (Krisztus szerelmére, hagyjátok már abba a nevetést, egy nyamvadt kérdést próbálok feltenni!) Meg próbálom ezt érteni – de komolyan! Most hogyan különbözők, vagy hogyan azonosak ezek?

      R: Különbözőknek tűnnek, mert... (a hangfelvétel megszakad) ...és ha ezeket a vásznon lévő dolgokat meg próbálod ragadni, a vásznat ragadod meg. Ugyanez történik mindazokkal, akik a testnek és az elmének hiszik magukat. De amint ezen túllépnek, minden megváltozik. De e pillanatban nem látod, mert a test és az elme irányítása alatt állsz. Bele vagy bonyolódva a testbe és az elmébe. Ezért minden elkülönültnek tűnik. (SE: Az analógiád szerint a vászon és a vásznon lévő képek nem különböznek?) Ugyanazok, ezek mind a vászon. A képek valójában nem léteznek. Tehát amíg testként élőnek hisszük magunkat, minden valóságos a számunkra, az egész világ, az egész univerzum. És elismerem, hogy ez a téma nehezen érthető. Ezért kell ezt a munkát nekünk elvégeznünk, és mi magunknak kell, megtapasztalnunk. Különben ahogy mindig mondom, „Nem kell, hogy higgyél nekem!” Miért kellene elfogadnod, amit mondok, neked magadnak kell felfedezned.

      SK: A megvilágosodást megtapasztaló személy néha mindent betöltő ragyogásként írja le a tapasztalatot. Nem látnak azonosult formát, nem létezik már forma, mindez tudatosság, és ezen a módon tapasztalnak, és csak formát észlelnek. De ez nem marad fenn egész életükön keresztül, lehet, hogy ennek a néhány embernek, különben nem látnák, hogy emberi lénnyel állnak szemben, vagy sem.

      R: Nem, ez nem így működik. A tudatosság észleli a képeket. De felismeri, hogy azok nem valóságosak, úgy van. Míg ellenben, ha nem vagy a tudatosság, a képeket észlelve valóságosaknak hiszed azokat.

      SH: A tudatosság ösztönzi a képeket?

      R: Nem. (SH: Mi idézi elő azokat?) Egyáltalán nem léteznek. (SH: Nos, mi idézi elő a nem létező képeket?) Semmi, nem léteznek, soha nem léteztek, és soha nem fognak létezni. Valójában meg sem jelennek.

      SK: Robert, te Dnyání vagy? Elérted a megvalósítást?

      R: Ki tudja, mi vagyok, senki nem maradt, hogy elmondja. (SK: Akkor ezt itt formának észleled?) Észlelem, hogy ez itt egy tárgy. És azt is, hogy egy anyagi tárgy. Tudatosságként észlelem, de tárgyként látom.

      SK: Miben különbözik attól az állapottól, amelyben mások emberi lényekként észlelnek, amelyben még formákat sem látnak? Tudatosságot látnak egy olyan egységként, amelyet ráadásul nem látnak asztalnak vagy személynek?

      R: Ha így volna, nem lennének a testükben. Amíg tested marad, dolgokat látsz. (SK: Te nem a testedben vagy?) De te úgy gondolod, hogy abban vagyok. (SK: Tudom, de ugyanez a helyzet velük is.) De honnan tudod, hogy mit látnak? (SK: Nem tudom.) Akkor miért mondod azt? (SK: Mert úgy tűnik, hogy amikor ezek az emberek egy ilyen tapasztalásból lejönnek, ez a többi emberhez kapcsolja őket.) Te a nirvikalpa szamádhiról beszélsz. (SK: Nem tudom, minek akarom nevezni, látom, hogy neked képed van a nirvikalpa szamádhi jelentéséről, és én nem értem azt.) Ha becsukod a szemed, és kizársz mindent, akkor semmit sem látsz. De amíg a világban funkcionálsz, képeket kell látnod a funkcionáláshoz. Különben nem lennél a testedben. (SK: Tudok emberek példáiról, akiktől személyesen hallottam, hogy nyitva volt a szemük egy ilyen tapasztalás során.) Hogy maradnának életben? (SK: Nem tudom. De azt tudom, hogy amikor egy ilyen tapasztalásból lejönnek, állítólag észlelik a formát.) Nem, a megvalósulás nem jön le és nem megy fel. (SK: Akkor az mi?) Nem tudom, miről beszélsz. Nem tudom, mi az, amit mondasz. Ha egy személy semmit nem látna, soha nem kelne fel az ágyból. Halott volna.

      ST: Csupán átmenetileg tapasztalja az ember ezt az állítólagos tapasztalatot?

      R: Ó, igen, az emberek szamádhiba kerülhetnek átmenetileg, és láthatják a tudatosságot, hogyne.

      ST: És aztán visszajönnek? (R: Hogyne.) Anélkül, hogy meghalnának?

      SK: Nyitott szemekkel?

      R: Igen, megtörténhet, de ez nem önmegvalósítás. (SK: Akkor micsoda?) A tudatosságnak egy magas állapota. (SK: Mi volna, ha ők lejönnének úgymond, és csak ragyogást látnának mindenhol, és ha eléggé lejönnének, hogy látnák a formát, feltehetően az ugyanaz lenne, mint a te látásod?) Ez nem így történik. (SK: Miért ne történhetne így?) Amikor szamádhiba kerül valaki, elveszíti a világot, elveszíti a tudatosságot. (SK: Én arról beszélek, hogy nyitva van a szemük.) Akár nyitva a szemük, akár csukva. De amikor felkelnek, tapasztalniuk kell a világot megint. (SK: De mi lenne, ha felállnának?) Földre roskadnának, (nevetés) mivel nem látnak semmit, nem éreznek semmit. Le kell ülniük, vagy feküdniük. (SK: Nem értem, miért ne történhetne meg?) Mert nem úgy látják a világot, ahogy mondod, ők csupán tudatosságot látnak. Mert nem tudnak funkcionálni. Nem tudnak járni, nem tudnak csinálni semmit. A test teljesen mozdulatlanná válik. De a szahadzsa szamádhi az teljes folytonos megvalósulás, és a tudatosság folytonos tudata.

      SK: Sejtem már, mi a következtetés, sejtem, hogy ezek közül az emberek közül néhányan elérhetik a szamádhit, és amikor lejönnek, akkor már nem megvalósultak.

      R: De nem létezik olyasmi, hogy megvalósulásban lenni, és lejönni a megvalósulásból. (SK: Az a szamádhi, amiről én beszélek az a látás valamilyen teréből való kijövés helyett a tudatosságot csak ragyogásként látja, de lejön egy olyan állapotba, ahol a formát is tudatosságként látja.) Amiről beszélsz, az nem teljes megvalósulás, hanem a megvalósulásnak egy magas állapota. A teljes megvalósulásban a formákat tudatosságként látod. (SK: Akkor az a kérdésem, hogy mi lenne, ha azok az emberek is azt látnák?) Akkor ők is önmegvalósultak lennének. (SK: Rendben és még akkor, mielőtt az megtörténik, amit ők láttak, az formákkal bíró ragyogás volt, sőt forma.) Amíg a ragyogást látod, és amíg a formát látod, léteznie kell valakinek, aki a látó. És ha marad valaki, aki látó, akkor nem vagy önmegvalósított. (SK: Eddig még nem hallottam olyan történetet, hogy ne teljesen valósult volna meg valaki.) Pontosan azért, mert el tudják mesélni a történetet, el tudják azt mondani. (SK: De te is el tudod mesélni a történetedet.) Persze, mert beszélgetek veled. (SK: Akkor nem lehetnek ők is abban az állapotban?) De te egy olyan állapotról beszélsz, amelyet tapasztalnak, nem olyanról, amelyről beszélnek, a kettő nem ugyanaz. Ők tudnak beszélgetni veled dolgokról, de ehhez látniuk kell a formákat. Tudnak addig beszélgetni veled, amíg semmit sem látnak? (SK: Nem.) Persze, hogy nem. Ahhoz, hogy beszélgetni tudj emberekkel, látnod kell a formákat. (SK: A kérdés az, hogy miért van ez a különbség? Hogy láthatnak ők csupán ragyogást?) Mert évek óta meditálnak. A meditációdban kezdesz folyamatosan ragyogást látni. Amíg meditációban vagy. De aztán kijössz belőle, és közönséges emberré válsz. (SK: És mégis képesek mindent tudatosságként észlelni, és teljesen önmegvalósultnak lenni.) Ha teljesen önmegvalósult vagy, nem kell meditálnod, hogy ragyogást láss, mert állandóan abban az állapotban vagy. Ha meditálnod kell, nem vagy önmegvalósult. (SK: Igen, de én nem az önmegvalósításról beszélek.) Akkor akiről beszélsz, az nem önmegvalósult.

      SH: Mit jelent önmegvalósultnak lenni? Mi az egyébként? (R: Felébredettnek lenni.) Ez csak egy szinonima. (R: Pontosan, az az ébrenlét. A valóságra való ráébredés. Énedre való ráébredés.)

      SG: Úgy néz ki, hogy mindannyian ebben a nagy 3D filmben vagyunk valahogy. És mindnyájan hiszünk benne valahogy, és te olyasvalamit mondasz, hogy ez csak egy film, amit nézünk. (R: Így van.) De mindannyian az álom részét képezzük, és te azt mondod, hogy mindezeket olyan képeknek véljük, amelyek itt körülöttünk lebegnek. Azt mondod, hogy csak bele vagyunk ragadva abba.

      R: Nos, fogalmazhatsz így. Vegyük a filmvászon és a képek analógiáját! A nap huszonnégy órájában tudatában vagyok a vászonnak. Miközben a legtöbb ember a képeknek van tudatában a nap huszonnégy órájában. Ez az egyetlen különbség. (SK: A képeket valóságosaknak tekintjük.) Igen.

      SR: Ez az, amit Ramana mondott, amikor az alapokról beszélt, amiket ismersz már, észre kellene venned azt, mert, tudod az én mindig ott volt, ahogy mondta, „Az alapokat biztosan ismered.” Soha nem veszítheted el azt, az első tapasztalat után. (R: Pontosan így van.) Tehát mindig tudatában vagy az alapvető ’én’ jelenlétének, és nem számít, mi jelenik meg előtte... (R: Nem számít.) ...nem homályosítja el azt, vagy vonja el tőle a figyelmet? (R: Valóban.) Tudod, amikor Jay-jel beszélgettél, akkor is említettél valamit, amit úgy tudnék világosan elgondolni, hogy amikor megjelenik a kép, jelen van egy látó, és azok együtt járnak. Vagyis, ha megjelenik valami, akkor annak valaki számára kell megjelennie. Valahogy ezt két különálló dolognak tekintjük, de a látás valójában azt jelenti, hogy ha jelen van egy látó, akkor egy látás is jelen van, és viszont. Ezek valójában egyazon dologként jelennek meg.

      SK: Észrevettem, hogy ha történetet mesél valaki, akkor rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal.

      R: Nos, mesélhetsz történetet, de ők a saját tapasztalatukról beszélnek.

      SR: Ha valaki lát valamit, akkor látóként létezik, és így azonosul azzal.

      R: Igen. (SK: Robert látja a formát.) Tudatosságként.

      SK: Van egy nagyon ravasz kérdésem. Biztosra lehet venni, hogy ha önmegvalósult valaki, és ahogy mondod, a formát tudatosságként látod. Ők a formát szintén tudatosságként látják, de időnként – ki tudja, hogyan vagy miért? – még a formát sem tudatosságként látják, mert az ragyogássá alakul át, mint tudatosság.

      R: Nos, ragyogás, űr, víziók, minden az elme kivetítése. A tudatosság túl van a ragyogáson. Nézd, úgy beszélsz, mintha a ragyogás lenne a végső állapot. (SK: Igen, úgy.) A ragyogás nem a végső állapot. (SK: Akkor a végső állapot az ezeknek a formáknak tudatosságként való látása?) R: Pontosan. (SK: Az a végső állapot?) Igen. A végső állapot maga a tudatosság. És ismerd fel, hogy mindez az Én, és én az vagyok.

      SH: Te abban az állapotban vagy? (R: Ki tudja?) Ki tudja, Bob rendőrön kívül? (R: Mit mondhatnék?) Egyenes választ kérek! (R: Fogalmam sincs.)

      SR: De tudatában vagy, hogy ami alapvetően vagy, az mindig létezik? (R: Igen.)

      SH: Szakadatlanul tudatában vagy a filmvászonnak? (R: A nap huszonnégy órájában.) De a képek is megjelennek? (R: Látom a képeket, azok nem valóságosak, hanem tudatosság. Téged a filmvászonként látlak.) Ó nagyszerű, jó a látásod, gratulálok. (R: Köszönöm.) Boldog vagyok, hogy valóban látsz engem. (nevetés)

      SK: Robert, ha elég erősen látsz valamennyiünket, akkor lehet, hogy mindegyikünk elnyeri a megvilágosodást? (nevetés)

      R: Nos, a szatszang erről szól. Ez az, aminek történnie kell, de annyira bele vagy merülve az ostobaságba, hogy távol tartod magad. Nézd, amíg dühös érzéseid, közömbös érzéseid, nem törődöm érzéseid, sérült, elkülönült érzéseid vannak, ez visszatart téged. De ha nyitott szívvel jössz ide, akkor mindezen dolgok azonnal meg fognak történni.

      SM: Látsz individuumokat? (R: Látok individuumokat, de egy vászonként látom őket mind.)

      SF: Vagyis, az illúzió az voltaképpen észlelés, Robert?

      R: Igen, az észlelésben, ez a helyes. (SF: Nem létezik olyan észlelés, hogy ne lenne illúzió, mindez tudatosság?) Mindez tudatosság, csakugyan.

      SH: De az illúzió nem úgyszintén a tudatosságnak a terméke?

      R: Az illúzió terméke a tudatosságnak, de nem maga a tudatosság. Tudatosságként jelenik meg. (SH: Igen.) Az egy megjelenés. (SH: Igen, de szintén tudatosság.) Minden tudatosság. Az illúzió soha nem létezett, soha nem fog létezni, de létezni tűnik. Egyedül a tudatosság valóságos. (SH: Hmm, úgy tűnik, hogy ez a tudatosságnak ez az útja becsapja önmagát.) Olybá tűnik. (SH: Mája.) Igen ez a Mája. De a tudatosság abszolút valóság. (SH: Igen, nos, szereti szórakoztatni magát.) Nem. (SH: Mi zavar?) Semmi, téged zavar valami? (a tanítványok nevetnek) (SH: Ó, folytasd! Egy pillanattal ezelőtt még világosan láttál, most zavart vagy?) Nem.

      SD: Robert, ha abban az állapotban van valaki, amiről Jay beszél, az ki-be csúszkál a szamádhiban. Azt mondtad, hogy az egy magas szintje a tudatosságnak, de nem teljes önmegvalósítás. Szükséges lépése az az önmegvalósítás felé való haladásnak, vagyis keresztülmegy rajta mindenki? (R: Nem.) Vagyis fel tudsz ébredni azonnal? (R: Igen.) Vagy mehetsz azon az úton is, amelyen ki-be járkálsz? (R: Nem kell azon az úton menned egyáltalán.) De egy magas állapotnak nevezted azt?

      R: Az egy a közönségesnél magasabb állapot, persze.

      SH: Te keresztülmentél azon az úton? (R: Nem.) Egyenesen a csúcsra jutottál. (R: Igen.) Jó neked, gratulálok. (nevetés) (R: Köszönöm, soha nem kértem semmit.)

      SE: Kivéve, amikor cukor válaszokat akartál a kérdésekre a teszten. (nevetés) Látod, milyen bajba sodort ez téged! (R: Tudom.)

      SH: Ezért mentél el Ramana Maharshihoz?

      R: Azért mentem el hozzá, mert látni akartam, hol tart, hová jutott. (SH: Hová jutott?) Sehová. (nevetés) (SH: Érdemes volt ezt megtudnod? Már eleve tudtad. Persze, jólesett olyan valakivel találkozni, mint ő. (ST: És jó dolog megérkezni a semmihez?) Csodálatos. Amíg azt hiszed, hogy valami vagy, addig eszerint szenvedsz, mert része vagy a világnak. De amikor tudod, hogy semmi vagy, akkor senki nincs, aki szenvedjen.

      (általános beszélgetés)

      R: Minden előre el van rendezve. Ezért nem kellene sosem reagálnod. A reakciód az, ami visszatart. (SH: Nincsenek ez alól kivételek, igaz? Amikor azt mondod, hogy minden előre el van rendezve?) Nincsenek kivételek, semmifélék, vagyis hagyd abba a panaszkodást!

      ST: A tudatosságunk által van minden előre elrendezve?

      R: A nem megvilágosodottságod által van előre elrendezve. (ST: Vagyis a te számodra nincs előre elrendezve? Mégsem létezik forma.) Az én esetemben senki nem maradt, hogy érezzen bármit is. (ST: De észleled azt, a kezdetét.) Természetesen észlelem. Még észlelem, de mire megyek vele? (nevetés)

      SD: Robert, ha minden előre el van rendezve, akkor nem lehetnek a reakciók is előre elrendezve? (R: De igen, lehetnek.) Akkor hogy tudod azt mondani nekünk, hogy ne reagáljunk, amikor reagálásra vagyunk predesztinálva?

      R: Emlékszel az egyetlen szabadságra, amit kaptál? Emlékszel, hogy az micsoda? (SD: Felébredni?) Mi az egyetlen szabadság, amit kaptál? Hogy ne reagálj. (SD: Hogy ne reagáljak.) Hogy ne reagálj. (SH: Vagy legyél a tanúja a reagálás hajlamának, ami a reakcióra mutat?) Igen. Ezt az egyetlen szabadságot kaptad. Semmilyen szituációra nem reagálni, és befelé fordulni, és megtalálni az Ént.

      SD: Nos, nem predesztináció dolga lenne, hogy reagálsz vagy nem reagálsz?

      R: De igen, de a választás továbbra is a tiéd.

      ST: Értem a semmire nem reagálásra vonatkozó álláspontodat, de mi van, ha táncolni támad kedved?

      R: Akkor rajta! (ST: Az nem reagálás?) De igen, a test-elméd reagálása, vagyis neked kell elszenvedned a következményeket. (ST: A táncét?) Lehet, hogy összejössz valakivel, megházasodsz, gyerekeid lesznek. (ST: És annyit érzünk csak, hogy az élet csodálatos.) Jó, leld benne örömödet! (ST: De az még mindig reakció?) Akkor ne reagálj, rajtad áll! Tiéd a választás, hogy bármit megtegyél, amit szeretsz, amíg ez megy. Reagálj, vagy ne reagálj, ez a választásod.

      SH: Ki a választó? (R: Te.) Más szóval a tudatosság a választó?

      R: Minden tudatosság. Nézd, eltérő szinteken beszélünk. Keverjük a szinteket. Minden tudatosság, és senki nem választ, az a végső. De amikor a karmáról beszélgetünk, akkor úgy tűnik, hogy választasz. (SH: A tudatosság azonosult a test-elmével, és úgy tűnik, hogy választ?) Nem, a tudatosság nem azonosul semmivel. (SH: Tudatosnak tűnik.) Igen, tudatosnak tűnik. A tudatosság az önmagában zárt tiszta tudat. (SH: Nos, az a végső.) Igen, tehát nem csinál semmit. (SH: Beszélhetünk abszolút tudatosságról, és relatív tudatosságról, hogy világos legyen?) Nem lehet egyikről sem beszélni, mert relatív tudatosság nem létezik. (SH: Csak egy kifejezés, csak egy szó, hogy megpróbáljam elgondolni az elgondolhatatlant.) (nevetés) Akkor minek egyáltalán gondolni? (SH: Nos, ez jó kérdés.) Az az egyetlen cél, hogy elmédet lecsöndesítsd. Minél csendesebb az elméd, annál önmegvalósultabbá válsz.

      SG: Ez a legtöbb, amit tehetünk. (R: Igen.)

      SM: Robert, hoz létre karmát egy Dnyání a test számára?

      R: Igen, az olyan, mint egy elektromos ventilátor. Amikor a ventilátort kikapcsolod, a lapátok még forognak, míg le nem állnak. Vagyis a Dnyáník esetében, lehet egy testük, hogy keresztülmenjenek néhány tapasztalaton, amíg az le nem áll, majd tönkremegy, és eldobod.

      SG: Mindaz finom test? Ramana és Robert továbbra is léteznek, mint... (R: Úgy tűnt, hogy Ramanának rákja van.) Úgy tűnt, hogy elmúlik és elment?

      R: De kinek tűnt úgy, hogy rákja van? (SG: Igaz.) Az adnyánínak. Tehát ez a nem megvilágosodott személy példája, Mary. Ki lát?

      SH: A prárabdhikus karmának ki kell magát futnia, akár megvilágosodott, akár nem megvilágosodott.

      R: Ez az, ahogy az adnyánínak látszik, igazad van. (SH: De a Dnyání számára véget ért.) Véget ért. Semmi nem létezik. De a magyarázat kedvéért példákat alkalmazol, mint az elektromos ventilátor példáját. Kihúzod a dugót, és az addig forog még, amíg le nem áll.

      SK: Robert, ha megjelenik valami, akkor először is feltételezhetem, hogy a látó is megjelenik, vagy megjelenik az ego, és vizsgálni tudom, hogy „Ki az?” Helyes ez? (R: Igen.) Amíg a világ megjelenik, a látó is megjelenik, aki látja azt.

      R: Igen, de először kutatnod kell, hogy „Ki látja a világot?” (SK: Rendben. Ez volt a kérdésem. Ha a világ megjelenik, valaki látja azt. Akkor meg tudom kérdezni, hogy „Ki látja azt?”) Kihez jön ez a megjelenés? (SK: Rendben.) Persze. (SK: És emlékezni, hogy az valójában a szabadság, rendben, és elfelejteni, hogy vissza kell zuhannia abba a karakterbe, amit a világ hipnotizál.) Valóban. De mindig emlékeztetni akarlak, hogy tedd az egészet nagyon egyszerűvé! Ez igazán nem bonyolult. Csak fordulj befelé, és tedd fel a kérdést, hogy „Kihez jön ez?”, vagyis a világ. „Kinek jelenik ez meg? Nekem jelenik meg.” Időzz az énen! Az én egy megjelenés. És kövesd az ént a tetőpontjába, a forrásba, a lényegébe! És akkor fel fogod ismerni, hogy az én sohasem létezett. Nem létezik én. Nem szójátéknak szántam.

      SH: Az én csúszós valahogyan, nem könnyű rajta időzni. Rövid ideig tudsz rajta időzni, de egész végig, az eltűnéséig rajta időzni, nem annyira könnyű.

      R: Igen. Mentálisan időzz az énen! Más szóval figyeld azt! Figyeld az ént, és figyeld, ahogy egyre mélyebbre merülsz magadba, egyre mélyebbre merülsz magadba! Amíg el nem érkezik a nap, amikor a végéhez érsz, és eléred az én forrását, ami azt jelenti, hogy soha nem létezett én. (SH: Elég a tudatosságban.) És én vagyokká válsz. Az én vagyok tudatosság.

      SK: Tehát akárhol kezdheted igazából. Amint egy megjelenés megjelenik? (R: Pontosan).

      SH: Azok mind emlékeztetők tudnak lenni akkor? Minden lehet emlékeztető?

      R: Igen, úgyhogy nem kell úgy kezdened, hogy felteszed a „Ki vagyok én?” kérdést. Amikor valamilyen fájdalmat, mentális szenvedést, haragot érezel magadban, kapd el magadat azonnal, és kérdezd meg, hogy „Kihez jön ez? Ki érzi ezt? Én. Ki vagyok én? Honnan jön az én, aki érzi ezt a fájdalmat?” És ne válaszolj, csak várakozz! Időzz az énen, de összpontosíts a válaszra, összpontosíts a forrásra! Aztán egy nap az én el fog tűnni, és az én vagyok át fogja venni a helyét, és te szabad leszel. (SH: Ez az egész tál viasz.) Az. Semmi más nem létezik.

      Most csupán legyél csendben, hagyd a dolgokat történni! A csöndben lét nem meditáció. Nem meditálunk semmin. Csak figyelünk, figyelünk. Éberek vagyunk. Figyeld, mi történik az elmédben, amikor csöndben vagy!

      (rövid csönd)

      A meditáció az, amikor rendelkezel valamivel, amin meditálj, mint Krishna, vagy Ráma, vagy Isten, vagy Buddha. De az önkutatás az, amikor vigyázol, amikor figyelsz. Amikor éber vagy, és figyeled, amit az elméd csinál. Bármit hoz fel, felismered, és elkapod, és azt mondod, hogy „Kihez jött ez?” és végig követed azt.

      (rövid csönd)

      Om shanti, shanti shanti, om, béke.

      Emlékezzetek, hogy amit egymásban észleltek, az a szamszkáráitok, a múltatok tendenciái által determinált, vagy a múltatok által kialakított. Más szóval, azt gondolom, hogy amikor engem néztek mindenkinek más véleménye van, mást észlel. Az észlelés nem jó, és nem rossz. Az által meghatározott, hogy honnét jössz, más szóval mindez mentális. Igazából nem valóságos, a saját elmédnek egy kivetítése. És az mindig igaz, akár rosszat, akár jót látsz. Mentális benyomások csupán. Ezért nem kellene reagálnod semmire, mert az egész tőled jön.

      Más szóval bármit láttok, minden az Énetek. Vagyis, ha dühössé váltok, vagy nem kedveltek valakit, vagy nincs rendben valami az életetekben. Egyszerűen Énetek egy kivetítését látjátok, mert csak az Én létezik. Rátok hárul a szeretet és béke tudatosságának a fejlesztése, és akkor jó kivetítéseitek lesznek, és jó dolgok történhetnek. Akkor képessé váltok arra, hogy akármit, bármit mondjatok... 

        (a felvétel véget ér) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Július 30)
Megtekintések száma: 286 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/3
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]