Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Mindenki boldogságot keres - 64. átirat

Mindenki boldogságot keres

64. átirat

1991. május 26.

      Robert: Jó napot kívánok! Jó újra veletek lenni. Isten hozott a Dnyána Márga társaságban! Szép tömeg gyűlt egybe a Memorial Day alkalmából. Gondolom, nem volt hová mennetek. (nevetés)

      Mindenki boldogságot keres. Mindenki boldogságot akar. Még a bankrabló is azért rabol bankot, mert hite szerint boldogság lesz az eredménye. Az emberek házasodnak, válnak, gyereket nemzenek, megfelelő munkát keresnek, mert hitük szerint ezek hoznak nekik boldogságot. Az élet hányattatásai során megtanultuk, hogy ezek a dolgok korlátozott boldogságot hoznak.

      Minden e világi cselekedeted a változás törvényének alávetett. A bölcs személy ezt már nagyon zsenge korban látni kezdi, és nem hajszolja a dolgait ennek a világnak, hanem az Énjét kezdi megpróbálni megérteni inkább. "Ki vagyok én? Miért születtem? Mi célja az életnek?" Ahogy az ember ezeken a dolgokon kezd időzni, a belső guru, az Én, egy lökést fog adni neked, és úgy fogod találni, hogy egy spirituális út irányába haladsz. Ha cselekvésre vagy hajlamos, akkor a Karma Jóga ösvényét fogod követni. Ha természeted érzelmi irányba hajlik, a bhakti ösvényét fogod követni. Ha az intellektualizmus felé hajlasz, a Dnyání ösvényét fogod követni.

      Az értelmiségiek többsége a hibát ott követi el, hogy amikor a Dnyána Márga ösvényére lépnek, azt hiszik, hogy ha elég keményen tanulnak, ha elég sok könyvet elolvasnak, ha elég sok tanítót látogatnak, fel fognak ébredni. Ez egy súlyos hiba. A Dnyána Márgát követő értelmiségiek többsége sajnálatos módon nagyon cinikussá, nagyon hideggé, nagyon arrogánssá vált. Abbahagyják a törődést. Ez csak a kezdeti stádiumokra jellemző. Az abszolút valóságnak hiszik magukat, és hogy nem tudnak rosszat cselekedni, és persze hamarosan pofára esnek, és alázatosságot fejlesztenek ki.

      A keresés folytatásával, feltéve, hogy szívük mélyén őszinték, megint a belső guru, az Én, tovább fogja tolni őket egy külső guru felé. A külső guru lehet egy fa, egy madár, egy folyó, egy hegy, vagy egy személy, de az igazi rajongó nem törődik azzal, hogy melyik jön, ameddig jön valami. Egy igazi rajongó teljesen megadja magát Isten akaratának, és befelé fordul békéért, boldogságért. Egy igazi rajongó érteni kezdi, hogy egyetlen élet, egyetlen jelenlét, egyetlen Én van, és az én vagyok az. Az én vagyok említésekor nem Robertről beszélek. Az abszolút valóságról, a tudatosságról, a szat-csit-ánandáról beszélek.

      A szat-csit-ánanda az igazi tudásunk, az igazi lényünk, az igazi Énünk. Emberinek hisszük magunkat, hogy problémákkal megyünk keresztül az életen. Néhányan közülünk ezt, materiális boldogságban részesülvén, elegendőnek hiszik. De, ahogy elég hamar kitalálható, jön a családban a halál, a betegség, a hiány. Ezek a dolgok elmúlnak, és azután, amikor azt hiszed, minden jól van, megint történik valami, és te folyton keresel. Állandóan kutatsz.

      Ha a keresésedet illetően őszinte vagy, teljesen hirtelen úgy fogod találni, hogy a boldogság, üdvösség, öröm kezdenek a barátaid lenni. Minden bizalmadat az abszolútba helyezed. Nem keresed többé a világot a javad érdekében, mert kezded megérteni, hogy már a keresett boldogság vagy, és a keresés valóban elkezdődik. A valóság elérésének útjai a jógák, imák, meditációk, de az Én megértésének útja az ön-kutatáson, az átma-vicsárán keresztül vezet.

      Ha szerencsés vagy, a csúcsról indulsz a spirituális keresésedben. A csúcsról indulsz, mivel felismered, hogy csak az létezik, ami mindig is létezett. Egyedül tiszta intelligencia, abszolút tudatosság létezik. Minden, amit látok, minden, amit megpillantok, az Én.

      Valami azt mondja neked, hogy az egész univerzum a saját elméd kiáradása. Amikor alszol, a világ eltűnik. Amikor álmodsz, ez a világ eltűnik. Ébrenléted idején ebben a világban vagy, és az álom állapot, és a mély alvás állapota eloszlottak. Csodálkozni kezdesz ezen, és azt mondod magadnak, "aludtam, álmodtam, most ébren vagyok". De érdekes megfigyelni, hogy az én mindig jelen volt. Az én jelen volt, amikor aludtál, amikor álmodtál, és most, hogy ébren vagy. Ki ez az én, és honnét jött? Ki ez az énnek nevezett tanú?

      Ahogy kutatni kezdesz ennek igazsága után, ha keresésedet illetően őszinte voltál, egy Mesterhez, egy Bölcshöz fogsz vezettetni, aki el fogja neked magyarázni, hogy a személyes én csupán egy gondolat, illetve idea. A neve én-gondolat. Nem valóságos. Egy gondolat. Hol lakik? A spirituális szív központban, a mellkasod jobb oldalán.

      A neve spirituális szív. Nincs köze a testi szívedhez, nincs köze a csakráidhoz. Az Én, a tudatosság, a valóság lakóhelye. Az én-gondolat úgy tűnik, hogy kijön a valóságból, és bemegy az agyba. Amint azonosul az aggyal, elkezded mondani, hogy "én vagyok". "Én ez vagyok", és "én az vagyok". Amikor az én vagyokot létrehozod, a világ, az univerzum valóságossá válik. Az belőled jött ki. Minden, az egész univerzum az elmédből jött ki. Te hoztad létre, és valóságosként jelenik meg.

      Ezért magyarázza neked a Bölcs, hogy a feladatod az én-gondolat követése a szívbe. Amikor az én-gondolat visszatér a szívközpontba, megszabadulttá fogsz válni. Megszabadulás alatt azt kell érteni, hogy önmagadat tudatosságként, és az egész világot az Énedre való rávetítésként fogod látni. Akkor elkezded megérteni, hogy az emberi boldogság azért következik be, mert az elme vagy az én-gondolat kifelé megy, létrehozva a világ illúzióit. A világban minden mulandó, a változás törvényének alávetett. Ennélfogva nem lehet valóság. Ami valódi, annak állandónak kell lennie, és az rajtad belül lakozik.

      Keresned kell tehát egy módszert, hogy az ént visszakövesd, annak forrásához. És a módszernek biztosítania kell az énen való tartózkodást, az énben való időzést, az én visszakövetését a spirituális szívbe. Ennek a módja a "Ki vagyok én? Kihez jön az én? Mi a forrás az énnek?" kérdések feltétele. Amikor gondolatok jönnek az elmédbe, egyszerűen kérdezd meg, hogy "Kihez jönnek ezek? Ki gondolkozik? Én. Nos, ki vagyok én?"

      Ennek az eljárásnak az állandó gyakorlásával automatikusan úgy fogod találni, hogy a dolgok ebben a világban boldoggá válnak, mivel elkezdesz átlátni az illúzión, kezdesz átlátni valóságon. Elkezded tudni, hogy az én vagyok valójában tudatosság, önmagát tartalmazó abszolút valóság.

      Hónapok, esetleg évek is eltelhetnek. Ne várj el eredményeket! Gyakorolj tovább! Ne reagálj körülményekre! Emberi minőséged kezd megolvadni. Folytasd az Énnel való azonosulást minden körülmények között! Közeledik a nap, amikor nem leszel többé személyiség. Azzá váltál, amit kerestél, és életed egyszerűvé válik. Nem küzdesz, vagy harcolsz túlélésért többé. Minden félelmed eltávozott. Ráébredtél, hogy nem vagy a test illetve az elme, és nem vagy a cselekvő. Az Énnek adtad át az egészet. Szabad lettél, nem vagy többé rab, abszolút boldog vagy. Érted, hogy minden jól van, és minden úgy bontakozik ki, ahogy kell. Soha nem születtél. Halálod ideje soha nem jön el. Fölemelkedtél. Semmi nincs többé, amivel rendelkezned kellene, semmi nincs többé, amit birtokolnod kellene, mégis részese vagy ennek a világ összes jó dolgának. Elégedetté, boldoggá válsz.

      Nem tudod megmagyarázni, nem tudod megosztani, de akik a jelenlétedbe kerülnek, érzik a kegyelmet, amely mindig elérhető. Mégsem nem teszel semmit. Senki nem marad, hogy tegyen valamit. Az én maradéktalanul meghaladásra került. Nem létezik individualitás. Tökéletes béke van jelen mindig, zavartalan boldogság van jelen, mindig ugyanaz örökké, változás nélkül. Ébredj rá Énedre!

      Mivel töltöd legnagyobb részét cselekvési idődnek? Azzá válsz, amit teszel. Ha idődet a "Ki vagyok én? Honnét jött az én?" kérdezésével töltöd, egy napon fel fogsz ébredni. Ha idődet, a világra való reagálással, a körülményekre való reagálással töltöd, miközben elméd félelemmel, babonasággal, előítélettel, képtelenséggel teli, így fogod folytatni, amíg öreggé nem válsz, és le nem veted a tested, és a karma és reinkarnáció illúziója alatt leszel. Úgy fog tűnni, hogy az egyik testet a másik után veszed magadra, amíg fel nem adod a hitet, hogy a test vagy. Válj szabaddá most! Ne állj ellen!

      (csönd)

      Óm, sánti, sánti, sánti, óm. Béke. Béke.

      Ha bármilyen kérdésed van most, és szeretnéd megbeszélni, vagy kérdezni, vagy véleményt kívánnál kifejteni, nyugodtan tedd meg!

      SZ: Uram, én újonc vagyok itt, és meg kell kérdeznem öntől, hogy miért beszél metaforákban? Hogy neki kell állnom keresni, mivel ön az életet teherként írja le. És nézem ezen az ablakon keresztül ezt a szép illúziót, és kielégítőnek gondolom számomra. Itt és most nincs szükségem többre. Elképzelem, hogy ellovagolok azok felé a dombok felé, vagy úszom egyet, nos, tudatában vagyok, hogy minden, amit látunk, állandó változásban lévő képek mintázata vagy részletei. Ezek a fák növekszenek és elkorhadnak, növekszenek és elkorhadnak, a vizek folynak. Miért kellene túl néznünk ezen?

      R: Ez egy nagyon jó kérdés. Ahogy ön a fákat nézi, ahogyan úszik az óceánban, ahogyan lovagol a lován, ez mind egészséges és jó. De mi van, ha a ló megbotlik, és ön a lábát töri? (SZ: Ez megtörténhet.) Mi van, ha sétál lefele a dombon, és megbotlik, és beüti a fejét egy kőbe? És megvakul? Lehetséges mindez? Lehetséges? Ha megnézi a leveleket, ha megnézi a virágokat, fennállnak egy ideje, és az emberi testhez hasonlóan meghalnak. Ezért minden élvezet esetén van egy ugyanakkora és ellentétes reakció. Ennek a világnak a kettősség a jellemzője. Ha tapasztalja az egyiket, tapasztalnia kell a másikat is. Boldognak tűnünk egy időben, mert a dolgok a kedvünk szerint zajlanak. Annyira élvezzük úgymond az életet, ahogy az megjelenik. De akkor jön egy háború, vagy bekövetkezik egy haláleset. Amikor valami jön vele, és tönkreteszi az élvezetet. Akkor kiábrándulttá válunk. A gondolkodó személy számára fölmerül a kérdés, hogy muszáj léteznie valami másnak. Ez a szépség, amely változik, nem tud mindig jelen lenni. És keresni kezdünk magunkban, mivel ez az, ahol válasz rejtezik. Ha őszinték vagyunk, elkezdjük megérteni, hogy van egy lényege a létezésnek, ami boldogság, és amely lehetővé teszi a megjelenését ennek az óvodának látszó szépségnek.

      A régi idők Rishijei mesélték ezt nekünk. Nagy Bölcsek tanították ezt. Ne menj a világ szépsége után, mert az csak ideig tart! Találd meg a szépséget magadon belül! Találd meg az igazságot magadon belül, az örök. A magadon belül lévő valódi szépség nem szűnik meg a test halálakor. Az folytonosság, az örökké van. Amikor felébredsz, a világot önmagadon való rávetítésként látod, ami jön és megy.

      Gondolj magadra úgy, mint egy táblára, amelyre mindenféle jeleneteket rajzol valaki! Boldog jeleneteket, aztán letörölik azokat. Boldogtalan jeleneteket, és aztán letörlik azokat. És ez folytatódik ismétlődően. De mi történik a táblával? Semmi, örökké ugyanaz marad. Tehát ez van az Énnel. Az Én abszolút tudatosság. Tiszta tudatosság. Nirvána. Abszolút valóság. Te az vagy, az vagy te. Nincs jövés és menés, nincs változás. Ha a szíved mélyén megérinted ennek a képmását, olyan örömet fogsz érezni, hogy örökre keresni fogod az igazságát önnön lényednek, és aztán valóban meg fogod találni a boldogságot.

      SU: A boldogság, amivel te bírsz, egy tapasztalat, amivel a testben rendelkezel, a test nem különbözik semmi mástól, azt gondolom, hogy azt keressük. (R: (Robert nevet))

      SY: Megismételnéd a kérdést?

      R: Azt mondta, azt gondolja, hogy a testet keressük. A testek olyanok, mint minden más. Ami teljesen igaz, a test olyan, mint minden más, mulandó, átmeneti, megöregszik, leveted, és vége. Tehát a gondolkodó személy számára muszáj léteznie valami másnak. Hmm?

      SU: Ez nem tart vissza a fölébredéstől. Nem a testnek a hibája, hogy nem ébredünk fel?

     R: Csak, ha azonosulsz a testtel, és a testedet hiszed az állandó Énnek. Az tart vissza téged a fölébredéstől, mert azt a hitet választottad magadénak, hogy valami, ami átmeneti, valami, ami soha nem ugyanaz, az a valóság. De hogy lehetne bármi, ami változik, valóság? Te nem ugyanaz a személy vagy, mint negyven évvel ezelőtt voltál. Születésed előtt nem voltál nagyobb egy tűfejnél. Amikor fogantattál. És azután kislány, majd fiatal lány lettél, és férjhez mentél, és gyerekeid lettek, és mindenféle tapasztalatokon mentél keresztül. Változás, változás, változás, sosem ugyanaz, hogy tudna ez valóság lenni?

      Magától értetődik, hogy ami valóságos, annak örökkévalónak, állandónak kell lennie. Vagyis a test soha nem lehet a valóságod. Használd a testedet arra, amit megtenni idejött! Azért van tested, hogy megtaláld önmagad. Hogy felfedezd, ki vagy. Ha fa volnál, vagy állat, nem volnál képes ezt tenni. De mivel rendelkezel egy elmével és egy testtel, vagy ami annak látszik, képes vagy rá, hogy felfedezd igaz természetedet. Úgyhogy, értékes idődet fordítsd a fölébredésre! Az önmagadról szóló igazság felismerésére.

      SS: Mivé válik a belső mag, amiről beszélsz? A valódi része lényednek.

      R: Semmivé. Semmivé nem válik, mert soha nem volt semmi. (SS: Nos, muszáj valaminek lennie.) Az nem valami. Véges gondolkodásunkkal azt hisszük, hogy mindennek muszáj lennie valaminek. Az egónk az, ami ezt mondja nekünk. (SS: Hogyan ragadjuk meg?) Magadba fordulva, fejest ugorva, mélyre merülve, mélyen a szívedbe. A "Ki vagyok én?" kutatásával. A gondolati mintáidra való tekintéssel, és a kérdezéssel, hogy "Kihez jönnek ezek?" Minden egyes alkalommal, ahogy gondolatod támad, tedd fel a "Kihez jönnek ezek?" kérdést! Én-hozzám jönnek. "Ki vagyok én? Ki az az én?" És ahogy kérdezel, "Ki vagyok én?" a kérdés közötti tér nőni fog kezdeni, és tapasztalni fogod kezdeni a pillanatait a boldogságnak, a maradéktalan örömnek, a maradéktalan szabadságnak, és azok el fognak menni. De amint tapasztalod, hacsak meg nem érint az a maradéktalan boldogság, soha nem fogsz visszatérni az emberi minőségedhez. Mert örökre azt akarod majd ízlelni. (SS: Különálló az Én önmagadtól?) Nem, az a te Éned. Ami önmagadként jelenik meg, azt májának nevezik. Egy illúzió, egy gondolat, egy idea. Olyan, mint a víz a délibábban. Amikor látod a vizet a délibábban, igazinak tűnik. Amikor odafutsz, és megragadni próbálod, egy maréknyi homokot fogsz megragadni. De amikor ránézel, mégis igazinak tűnik. És ez van a testtel is, ránézve igazinak tűnik. De valóságban nem létezik. Soha nem létezett, és a világ sem. Álomhoz hasonló. Álmodáskor az álomnak nincs se kezdete, se közepe, se vége. Nem Ádám Évától kezdődik. Csupán álmodsz egy részletet, majd fölébredsz. Ezen élet és az álom között annyi a különbség, hogy ez az élet kicsit hosszabb. Ez az, ahogyan megjelenik. (SS: De praktikus dolog ez?) Persze, praktikus. (SS: Hmm?) Határozottan az. (SS: Hogy hagyhatnánk bármikor figyelmen kívül a valóságait ennek a világnak, el fognak gázolni bennünket egy útkereszteződésben.) Az nem fog megtörténni, mert a tested jobban vigyázni fog magára, mint ahogy te valaha vigyázni tudtál. Amikor elkezded önmagad kutatását. Amikor elkezded megérteni próbálni magad, a tested nem fog aludni menni, vagy eltompulni. A narancsfán narancsokat termesztő, a búzamezőn búzát érlelő erő rólad is gondoskodni fog, és a testedről is gondoskodni fog.

      A munkád jobban fog haladni, akármit csinálsz, hatékonyabb lesz, mert te már nem fogsz közbeavatkozni. Tehát összpontosítani tudod a figyelmedet Istenre, vagy Énedre, és a tested tovább fogja tenni, amit megtenni idejött. Próbáld ki! Meg fogsz lepődni.

      SR: Robert feltehetek egy elméleti kérdést? (R: Persze.) Az ideája ennek az, hogy nincs semmi, és ez egy délibáb, amit próbálok, és fogom sokat, és azon jár folyton az eszem, hogy ha odamegyek, és meghúzom a füled, és az fáj, az az én illúzióm, vagy a tiéd?

      R: Képzeld azt, hogy most álmodsz, és így ülünk, mint itt, és te azt mondod, "Robert, odamegyek, és meghúzom a füled." (SR: Fájdalmat fogok okozni neked.) Tehát, ez egy álom fájdalom. Az álomban fáj. (SR: De ez az én álmom?) Te álmodod az álmot, hogy idejössz, hogy meghúzd a fülem. (SR: Hogyan tekinted ezt?) Én része vagyok az álmodnak. Tehát fáj.

      SU: De ez fájdalmat okoz neked?

      R: Persze, mert része vagyok az álomnak. (SU: Ez a te álmod?) Én az álomban vagyok, bele vagyok vonódva az álomba. (SU: De ha fájdalmat okoz neked, a te álmod.) Nem, nem az én álmom, ő álmodja az álmot, csak egy álom van. (SU: Nem fáj?) Nem fáj? (SU: Igen, nem az ő füle fáj, a tiéd fáj.) Mert húzza a fülemet. (SU: Nem az övé fáj, ez nem az ő álma, ez a te álmod.) Nem azt mondtam, hogy neki okoz fájdalmat. Természetesen nekem okoz fájdalmat, mert ez van az ő álmában. És mondjuk, idejöttél az álomban, és azt mondtad, "Bob az álmod az, hogy meghúzod Robertnek a fülét." Ő azt mondaná, "Nem, nem húzom." És azt is mondanád, hogy "Nem húzom", mert az fájdalmas. Úgyhogy ez nem álom, de akkor ő felébred, és minden eltűnik. Az egész dolog az álomnak volt a része.

      SR: Mi van, ha meghúzom a fülemet, és az fájdalmas számomra? Hogy van ez — mit jelent ez?

     R: Nincs különbség, ez nem jelent semmit. Tudsz álmodni, és le tudod magad lőni az álomban, meg tudod húzni a füled az álomban, meg tudod húzni valaki más haját az álomban. Ez az egész az álomban zajlik, de akkor felébredsz. És ezzel is így van. Itt minden valóságosnak tűnik, és néhányunk kételkedik, néhányunk dühös, néhányunk le akar számolni, néhányunk bizonyítani akar valamit. Ez mind a halandó álomnak a része. Egy napon fel fogsz ébredni, és az egésznek vége lesz. (SR: Zavarna, ha meghúznám a füled?) Na, nem bánom, meghúzhatod a fülem. (nevetés)

      SG: Robert, ki hozta létre ezt az álmot? (R: Senki. Az nem létezik.) (nevetés)

      SH: Gondoskodtatik róla. (nevet)

      ST: Aztán mire ébredünk rá akkor?

      R: Az Énre ébredsz rá, arra, hogy semmi vagy. És az a semmi boldogság tudatosság. (ST: Akkor mi célból van szükségem a testre, és ki adta nekem a testet?) Senki nem adta a testet, és nincs szükséged a testre. A test illúzió, gondolat. Idea. Valóságosnak tűnik, éppen úgy, mint az álomban. (ST: A fájdalom érzése miatt, a fájdalom és a szenvedés...) Akármit érzel, nem számít. Tudsz érezni boldogságot, tudsz érezni fájdalmat, tudod érezni magad csodálatosan, tudsz érezni bármit, ez mind az álom része. De amikor fölébredsz, ennek vége. (ST: De mi az, amibe felébredsz, vagyis mi szabadít meg engem, hogy oké, most álmodok, és látom, mondjuk ezt a szobát az álmomban, látok mindenkit, aki itt van, érzem az étel illatát, és látom a gyertyákat, és a képeket az álmomban. És aztán felébredek, mire ébredek fel?) A boldogságba, a tudatosságba, az abszolút valóságba ébredsz fel. A véges nem tudja megérteni a végtelent. Az elme gondolkodása eddig terjed csupán. Gyakorlatilag lehetetlen megmagyarázni, mi a boldogság valójában. Neked magadnak kell tapasztalnod. (ST: De kis részletekben jön, vagy egyetlen nagy darabban?) Az igazi felébredés hirtelen érkezik. De előtte kis ösztönzések vannak. Kis valóságok, amiket elkezdesz érezni. Abból tudod, hogy valami annál is hatalmasabb és szebb létezik, amit valaha el tudnál képzelni. (ST: És aztán veled fog maradni, vagy el fog téged hagyni?) Te mindig az igazi Én, az igazi boldogság. Következésképpen, ha egyszer megtapasztalod, a te eltűnik, és te a valósággá válsz. Véglegesen. Amint az én, a te meghaladásra kerül, nincs visszaesés, örökre szabad vagy. (ST: Válhatsz szabaddá a testtel?) Testedet nem tekinted többé testnek. A test egyszerűen része az Énre való rávetítésnek. Akár a világ. Továbbra is látod a világot, de tükörhöz vagy hasonlatos, és minden visszatükröződés. Ha a visszatükröződés megragadásával próbálkozol, a tükröt ragadod meg. De te vagy a tükör, úgyhogy te vagy az Én, és nem vagy megragadható, teljesen szabad vagy, tiszta tudatosság vagy, és a bajaidnak vége.

      SU: Honnét tudjuk, hogy a boldogság nem része az álomnak, mi a különbség? A többit szintén okénak gondolom.

      R: A különbség az, hogy álomból ébredve fölismered, hogy az álomnak vége. Ugyanabban a példában, mikor önmagadra ébredsz... (SU: Továbbra is lehetnek álmaid?) Nem, tudod, hogy az Én vagy. Amikor az álmodra ébredsz, továbbra is álmodsz? (SU: Igen, felébredtem álmomban, és még álmodom.) Amikor ma reggel fölébredtél, és éjszaka volt egy álmod, nem álmodtál tovább. (SU: Nem, de voltak olyan álmaim, amelyekben felébredek az álomban, de nem voltam ébren.) Persze, igen. De aztán, a reggeli ébredéskor, tudatában voltál az álmodnak. (SU: Igen, honnét tudjuk, hogy az nem egy másik álom?) Amikor az Énedbe ébredsz fel, ott egyedül az Én lesz. Nem lesznek többé álmok, vagy álmokkal bíró álmodó. (SU: Mi ezt nem tudjuk, éppen ezt mondod el nekünk.) Akkor tapasztald meg te magad! (SU: Tehát, amíg nem csináljuk meg, addig fogadjuk el csupán az ezzel kapcsolatos szavaidat.) Ne fogadd el a vele kapcsolatos szavaimat! Soha nem mondtam, hogy fogadjátok el a vele kapcsolatos szavaimat. El szoktam mondani, ahogy tudod, az elején, hogy "Egy szavamat se higgyétek!" Miért tennétek? Tapasztaljátok ti magatok! Fedezzétek fel ti magatok! (SU: Nem tudom.) Fedezd fel, gyakorolj! (SU: Csinálom, de még mindig nem tudom biztosan.) Egy nap tudni fogod, soha ne add fel!

      SY: Ha a szellem soha nem alszik, mi az, ami felébred?

      R: Ha a szellem soha nem alszik, mi az, ami felébred? (SY: Ühüm. Mi az, ami felébred?) Valójában semmi nem ébred fel, mert valójában soha semmi nem aludt. Az alvás, felébredés szavakat metaforaként használjuk. Te az Én vagy, ami mindig is voltál, és mindig is vagy, és ami soha nem fog eltűnni. Az a valóságod. Soha nem aludtál, ezért felébredned sem kell.

      SB: Nem az én-gondolat az, ami felébred reggel, Robert?

      R: Az én-gondolat nem felébred, az én-gondolat eltűnik. (SB: Nem, úgy értem, hogy reggel.) Ó, a reggeli felébredéskor az én ébred fel, az én kijön a mellkasodból, a spirituális szívedből, és elkezd a világgá válni, az elméddé és az univerzummá. (SB: Tehát az elme az, ami felébred, a memória ébred fel.) Az én-gondolat tűnik felébredni... (SB: Igen.) ...és annak következménye a világ.

      Vannak bejelentéseink, Ed?

      (Bejelentések a bhandara (emléknap) formájáról)

     SB: Robert amikor megkérdezzük, hogy "Ki vagyok én?" És csöndben maradunk, nem próbáljuk megválaszolni. (R: Igen.) Nos, ami akkor következik. Megpróbálsz teljesen mindent a csöndbe engedni, a figyelmünket teljesen elengedni?

     R: Amikor azt kérded, "Ki vagyok én?" És válaszolsz rá, akkor az ego válaszol. Úgyhogy, egód megsemmisítése érdekében tedd fel a kérdést, és várj, tedd fel a kérdést, és várj, újra meg újra! Kérdezd, "Ki vagyok én?" (SB: Mi van, ha nincsenek gondolatok, amit kutatni lehet?) Akkor maradj csöndben, figyelj, őrködj! Az én el fog tűnni egy napon. És amikor ez megtörténik, igaz Éned bőségesen elő fog ragyogni. (SB: Próbáljuk eloldani a figyelmünket az agytól?) Ne. (SB: Csak teljesen elengedni és ellazulni? Mert tudom, amikortól csöndes vagyok, a figyelmem összpontosítás helyett a szív térbe hullik mintegy.) Magától történik. (SB: Igen.) A próbálkozás vissza fogja tartani. (SB: Igen, lazulj el teljesen, így a figyelemnek nincs fókusza egyáltalán.) Igen. Engedd el, és azután megtörténik! (SB: Azután egyfajta nyomás van a jobb oldalon.) Igen. Az jó... (SB: Ez helyes?) ...igen, helyes.

      (bejelentések a szatszangolóknak Robert megvásárolható fotóiról, utána a kérdések folytatódnak)

      SB: Robert mi történik azt követően? Miután elengedted, és egy nyomás van a jobb oldalon. Mit teszel azt követően?

      R: A belső Én húzza az elmédet a megsemmisülés felé. És mikor elméd megsemmisülést, Éned vagy. Úgyhogy egyszerűen figyelj, őrködj, és ne reagálj! Ha bármilyen gondolat jön, kérdezd, "Kihez jönnek?" És utána térj vissza, "Ki vagyok én?" És engedd, hogy a természet tegye a dolgát! (SB: Tehát az egész ön-kutatás akkor az én-gondolattal való az azonosulásodat segít csupán abbahagyni, és hogy ezzel a csönddel kezdj azonosulni?) Az egész ön-kutatásnak az elmét kell megsemmisítenie. Az én és az ego megsemmisítése teljesen ugyanaz. És ahogy az ego az kutatását tovább folytatod, és az elme egyre kisebbé és kisebbé válik. Amíg teljesen meg nem semmisül. Jól csinálod, folytasd csak!

      SU: Azt mondtad — ha jól értettelek —, hogy nincs álom, amiből fel kellene ébredni?

      R: Nincs álom, amiből fel kellene ébredni, mert soha nem álmodtál. (SU: Ez azt jelenti, hogy ez teljesen oké, mi?) Minden oké, úgy, ahogy van.

     SH: Nem csupán egyedül úgy lehet, ahogy van, de úgy is mehet azonban, mindent beleszámítva. (R: Pontosan.) Ez még mindig oké, semmi nemlétezik, csak az, hogy oké. (R: Így van.) Ez állati jó. (R: Úgy, ahogy van.)

      SJ: Emberek, gyertek... (étkezéshez hívják az embereket)

      (a szalag véget ér, a háttérben kántálás)

      [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 December 22)
Megtekintések száma: 114 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]