Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Ne meditálj az én-gondolaton! - 88. átirat

Ne meditálj az én-gondolaton!

 

88. átirat

1991. augusztus 25.

 

      Robert: Jó napot kívánok! Üdvözöllek benneteket teljes szívemből! Jó veletek lenni megint ezen a szép vasárnapon, i.sz. 1991-ben.

      Kérdezd magadtól, „Mi okból jöttél? Mire számítasz? Mit akarsz? A mondókámat akarod hallgatni?” Előadásra jöttél? Azért jöttél, hogy az előadót figyeld, hogy más tanítókhoz tudd hasonlítani? Mi az igazi oka, hogy idejöttél?

      Az imént említettek a rossz okok. Mi a jó ok? Nem létezik jó ok. Minden csupán van. Amikor elemezni próbálod az okot, hogy miért teszel valamit, a létezésed okát tagadod. Feltételezés szerint spontán kell létezned. Csupán lenned kell.

      Érdekes, hogyan tud a tested tenni mindent, amit tennie feltételezett, a segítséged nélkül. Tudod, a számodra megfelelő helyen vagy. Keresztülmenve a tapasztalatokon, amelyeken keresztül kell ekkor menned. Panaszkodni haszontalan. Beszélni róla haszontalan. Kritizálni magad, vagy bárki mást, haszontalan. Hibát keresni haszontalan. Minden a számára megfelelő helyen van. Hibák nem léteznek.

      Még ha rossznak tűnik is valami az életedben érzelmi, testi, pénzügyi, mentális szempontból. Soha ne ítélkezz e dolgok felett! Soha ne juss semmiféle következtetésre! Élj a pillanatban, csupán legyél! Ne ez, vagy az legyél, csupán legyél! Amikor ez, vagy az próbálsz lenni, elrontod. Kivételes vagy, éppen úgy, ahogy vagy. Különleges vagy. Az vagy, ami vagy, a miatt, ahová tenned kell magad, és nincs más ok. Dobd el összes előre kialakított ideádat! Dobd el összes dogmádat, babonádat, elemzésedet! Mindennek mennie kell, teljesen üressé kell válnod!

      Ez szatszang, nem előadás. Nem prédikáció, nem beszélgetés. A szatszang teljesen különbözik a nyugaton szokásos dolgoktól. Szat jelentése tudás, illetve létezés. Szang jelentése társaság. A létezés, illetve a tudás társaságában vagy. Kié tudás? Kié a létezés? A tiéd. Társaságában vagy legmagasabb lényednek. Legmagasabb Énednek.

      Mintha az óceánban volnál. Az óceánba vagy merülve. Egy vagy az óceánnal. Tehát, ez van a szatszanggal. Más szóval, nem tudásért, vagy létezésért jöttél. Te vagy a tudás, és a létezés. Ez az igazi természeted, ez a szatszang. Saját isteniséged jelenlétében vagy. Saját istenségedben nincsenek hibák, nincs hiány, nincs semmiféle korlátozás.

      Néhányan közületek hosszú ideje meditálnak. Különböző csoportokból jöttetek, és sokféle meditációs technikát tanultatok. Néhányan közületek azt mondják nekem, hogy a meditáció az én-gondolatról szól. Ez hibás. A meditáció, és az ön-kutatás különbözők, akár az éjszaka, és a nappal. Az ön-kutatás nem meditáció.

      Amikor az én-gondolaton meditálsz, az olyan, mintha a betegségeden, vagy a testeden meditálnál, mivel az én-gondolat a bűnös, az felelős a világodért, és benne mindenért. Az egy hazugság. Ne meditálj az én-gondolaton! Az én-gondolat nem létezik.

      Az ön-kutatásban kapaszkodj az én-gondolatba! Kövesd az én-gondolatot, időzz az én-gondolatban! Kövesd azt a forrásába, ami Isten, vagyis az Én. Ilyenformán felfedezed, hogy az Én vagy, és hogy én-gondolat nem létezik. De a néhányatokkal folytatott telefonbeszélgetés alapján ti az én-gondolatban éltek. Azt hiszitek, hogy folyton az én-gondolatra kell gondolnotok. Ne időzzetek az én-gondolatban! Csak annyira kapaszkodjatok bele, hogy kövessétek azt vissza a szívközponthoz, ami a spirituális szív, a mellkasotok oldalán! Ezen egyetlen ok miatt időzzetek az én-gondolatban.

      Meditáláskor lennie kell egy szubjektumnak, és egy objektumnak. A meditáció kettősség. Mert egy objektumon meditáló szubjektum vagy. Ezért, válaszd meg az objektumát a meditációdnak! Lehet az Buddha, Jézus, Mózes, Mohammed, Ráma Krisna, Ramana Maharsi, bármelyik általad választott istenség. Vagy lehet egy virág, vagy egy fa, vagy egy szikla, vagy egy folyó. Értsd meg, hogy a meditációnak a koncentrációdat kell erősítenie. Egyhegyűvé kell téged tennie, hogy gondolataid leállhassanak, és meditációd tárgya valóságossá válhasson.

      Ráma Krisna egy nap huszonnégy órát meditált Káli Istennőn, amíg valóságossá nem vált a számára. A meditáció jó, és szép, megvan a helye, és nagyon hasznos. De a meditáció nem ön-kutatás. Próbáld megjegyezni, hogy ezek két különálló dolog! Az ön-kutatás tagadja az egész univerzumot, amíg csupán az Én marad.

      Kezdd kora reggel, mihelyt szemeid kinyílnak! Figyeld magadat világivá válni! És realizáld, hogy csupán néhány pillanattal az előtt nem tudtál a világról egyáltalán. Hol voltál? És az alvás és felébredés közötti űrben hatalmas békében volt részed. Gondolj arra! Abban az űrben, amint szemeidet kinyitottad, mielőtt a világnak tudatára ébredtél, egy óriási béke és öröm van. Ami csak néhány másodpercen keresztül tart.

      Azért tart csupán néhány másodpercen keresztül, mert az én átveszi fölötted az uralmat. Az én-gondolat elkezd a szívközpontodból felemelkedni, és ahogy emelkedni kezd, egyre jobban, és jobban tudatára ébredsz testednek, ügyeidnek, és világodnak. Végül az agyba emelkedik, amely pillanatban azt mondod, hogy „Elkések a munkából. Öltöznöm kell. Betegnek érzem magam. Innom kell egy kávét. Fáj a fejem,” és az én nagyon aktívvá válik.

      Most az ön-kutatás titka az, hogy fel kell fedezni, hogy az én honnét jött. Ki tette lehetővé az én megszületését? Honnét jött? Az egyetlen mód, hogy ezt fel tudd fedezni az, hogy visszaköveted azt a forrásához. Tehát, kérdezd, hogy „Kihez jön az én?”, vagy a „Ki vagyok én?” ugyanaz a dolog. Kihez jön az én? Gondolj arra!

      Amikor aludtál, nem volt én. Nem voltál tudatában az énnek. Mély alvásban voltál. Amikor álmodtál, egy teljesen más világban voltál. Tudatában voltál az énnek álmodban, mivel azt mondod, „Álmodtam.” És most, hogy ébren vagy, azt mondod, „Ébren vagyok.” Helyénvalóbb volna azt mondani, hogy az „Az én ébren van.”

      Az én-gondolatról beszélve az énről nem, mint tudatosságról beszélünk. Én-gondolatról beszélünk. Tudjátok, az én-gondolat nem létezik, és az egyetlen mód, hogy felfedezzétek, hogy nem létezik, a visszakövetése a forrásába.

      A kérdés, amit tegyél fel az, hogy „Akkor miért áll fenn? Ha nem létezik, akkor miért üldöz engem? Miért mondom mindig, hogy „Én ez vagyok, és én az vagyok, én szükségelem ezt, és én szükségelem azt”? Ez része a felébredési procedúrának, mint amikor az én-gondolatot a délibáb vizéhez hasonlítod. A délibábban látott víz nagyon valóságosnak tűnik számodra, és ha semmit nem tudnál a délibábról, a vizet valóságosnak hinnéd. Tehát, amikor nem tudsz semmit a valóságodról, azt hiszed, hogy tested, elméd, ügyeid, és úgynevezett életed valóságosak. De ha valóságos, akkor miért változik állandóan?

      Mi a definíciója, ha valami valóságos? Ha valami létezik, akkor mindig ugyanúgy létezik. A tested mindig ugyanúgy létezik? Nem vagy ugyanaz a személy, aki tíz évvel, húsz évvel, vagy harminc évvel ezelőtt voltál. Először, mikor megfogantál, nem voltál nagyobb egy tűfejnél, és nézd, mi jött ki a tűfejből! Tehát, amikor tűfejnek nevez valaki, ne vedd sértésnek! A kezeid, a lábaid, a karjaid, a hajad, mind ebből a tűfejből jöttek ki. Megszülettél, hogy meghalj. Merthogy, amint megszülettél, haldokolni kezdesz. Kezdesz egyre öregebbé, öregebbé, és öregebbé válni, és lényed megszületésének oka az, hogy meg kell halnia. Furán hangzik, de igaz.

      Következésképpen, tested nem lehet valóságos. Mivel megszületett, meg is kell halnia, és folyton változik. Soha nem ugyanaz. Hogy tudsz mármost a testedbe kapaszkodni, mintha az valóságos volna? És a testedben időzni, és a testedre gondolni éjjel, és nappal, és aggódni a tested miatt, és idődet folytonosan finom ruhákba öltöztetésére, napi háromszori fürdetésére, finom ételekkel való táplálására pazarolni? Mindezen dolgoknak a testeddel való művelése olyan, mint döglött lovat ütni. Bármit teszel, le fogsz gyengülni, és meg fogsz halni, bármit teszel, ez elől nincs menekvés.

      Arnold Schwarzenegger szereti a testét. Mit fog gondolni a testéről ötven év múlva? Amikor gyenge lesz, és kivénhedt, és járni se fog tudni, ezek az emberek nagyon csalódottá, nagyon rosszkedvűvé fognak válni önmaguk miatt. Valaki azt mondta nekem, hogy Jack Lalanne ki se lép a házából. Nyugtatókat szed, és képtelen elfogadni, hogy nem tud többé hajókat húzni, és nem tudja a hajdani bravúrokat csinálni. Más szóval, elmenekül.

      Nemde ez az igazság mindegyikünkkel kapcsolatban? Tehát, mihez kezdesz az életeddel? Mit üldözöl? Mit igyekszel megszerezni? Mit próbálsz tenni magadért, hogy gazdagítsd az életedet testként? Mindez időpocsékolás. Körülbelül 5 százalékát kellene életednek a testednek szentelned. Mindössze ennyit ér.

      A bölcs személy kezdi valahogy megérteni ezt, és felteszi magának a kérdést, „Akkor mi valóság? Igaz, hogy a testem nem valóságos, mert változik, változik, változik. A világ nem valóságos, mert szintén változik, változik, változik. Minden folyton változik. Akkor mi valóságos?” Ennek a kérdésnek a feltétele önmagadnak, a bölcsesség kezdete. Mert további kérdésekhez vezet. „Ki vagyok, akkor? Ha nem vagyok a test, akkor ki vagyok?”

      Egy napon kezded elkapni magad, és kezded azt mondani magadnak, hogy „Megkérdeztem magamat, ki vagyok én?”, a hangsúlyt az énre helyezve, „Mi ez az én, ami azt mondja nekem, hogy emberi vagyok, hogy a test vagyok, hogy élő vagyok?” Kezded érezni az ént a mellkasodban, és az agyadban. Valami történik benned, ahol elkezded látni, hogy tudatosság vagy. Tudatos vagy az álom állapotban, a mély alvás állapotában, az éber állapotban.

      Tehát, kezded megérteni, hogy tudatosság vagy. A tudatosság abszolút valóság, tiszta tudat, vagy nevezheted Istennek. Istenről szólva nem egy antropomorf istenségről beszélek, az abszolút valóságról, Brahmanról, a tiszta intelligenciáról beszélek.

      Elkezded érezni a sejtelmét ennek a benned lévő igazságnak. Amikor ez történik veled, a megfelelő könyvhöz, vagy a megfelelő tanítóhoz, vagy a megfelelő környezethez fogsz vonzatni. Ahol tovább tudsz lépni az úton.

      Most, az elején ez nagyon izgalmas, mivel felfedeztél valami újat. Elkezdted kutatni magad. De úgy tűnik számomra, hogy hacsak nincs egy valódi tanítód a kezdeti szakaszban, és körülbelül egy év elteltével, vagy így, elolvastad az összes könyvet, meghallgattad az összes előadást, láttad az összes tanítót, és unottá válsz.

      Ez az időszak az, mikor a spirituális aspiráns futó színekkel súrlódva átér a másik oldalra, vagy pedig csömörödötten feladja az egészet, mert még nem részesült megvilágosodásban. Még nem ébredt fel. Ennélfogva, ez az az időszak, amikor a legtöbb munkát kell végezned önmagadon. Ez az az időszak, amikor feledkezz el arról, hogy meg akarsz valósulni, hogy azt akarod, hogy történjen valami, hogy szabaddá akarsz válni, és kezdj el spontán, a pillanatban élni! Nem a világgal, másokkal törődve, hanem együttérzést kifejlesztve. Kezdjél dolgozni a kapzsiságodon, a kéjvágyadon! Azoknak a dolgoknak menniük kell!

      Kezdj tolerálni mindent, éppen úgy, ahogy van! Nem kell többé harcolni semmivel, és nem kell többé félni semmitől. Éretté válsz. A régebben zavaró dolgok nem zavarnak többé, majd teljesen hirtelen észreveszed, hogy elméd egyre csöndesebb, és csöndesebb. A gondolatok abbahagyják a támadásodat, bizonyos mértékig. Gyakorolj meditációt, és ön-kutatást, együtt a kettőt! Nem akarva semmit elvárni.

      Abbahagytad a világ körüli futkosást, lehiggadtál, mivel átlátod, hogy bárhová mész, magaddal kell vinned önmagad. Egyik hely ugyanolyan jó, mint a másik. Nem számít, hol az a hely. Nyugodttá válsz, nem zavarnak többé. A megfigyelővé válsz, tanújává a gondolataidnak, az érzéseidnek, az érzelmeidnek, a reakcióidnak. Mindig vigyázol, mindig tudatos vagy, mindig látod magad működés közben, és mindig megkérded, „Miért teszem ezt? Miért cselekszem így? Mit akarok valójában?” Átlátod, mily sok időd van e testben élni, és egyre inkább a spirituális életbe merülsz.

      Mikor meditációt gyakorolsz, összpontosítsd figyelmed egy élő Bölcsre, ami gyorsabb eredményekkel fog járni számodra, vagy koncentrálhatsz vallásodnak egy bölcsére, aki már elment. Ami javítani fogja koncentrációdat, és egyhegyűbbé fog tenni.

      Amikor azt mondom nektek, hogy Istenen kell meditálni, sokan kérdezik, „Hogyan meditáljak Istenen? Isten láthatatlan.” Emiatt meditálj Isten utónevén, ami az „én-vagyok”! Valójában ez a meditáció legmagasabb formája. Légzéseddel válj csöndessé, lélegezz be, és mondd, „én”, lélegezz ki, és mondd, „vagyok”! Valójában ez a legmagasabb meditáció, amit végezni tudsz. És éber óráid során, mikor elfoglalt, elfoglalt, elfoglalt vagy, gyakorolj ön-kutatást!

      Ezt formálisan is tudod csinálni. Ha szeretnél mindenképpen a csöndben ülni, és ön-kutatást gyakorolni, csináld azt is! De ne hidd, hogy az meditáció, ez a kettő különböző! És ön-kutatást egyszerű gyakorolni, akárhol vagy. Elméd mögött átlátod, hogy megsemmisíteni próbálod a gondolataidat. Kiüríteni próbálod az elmédet, és aztán elméd el fog enyészni.

      Úgyhogy, valahányszor gondolatok jönnek hozzád, egyszerűen kérdezd, „Kihez jönnek ezek?” Ezt akárhol tudod csinálni. „Kihez jönnek ezek a gondolatok?” Soha ne válaszolj! Hanem a válasz mindig magától érkezik, „Ezek a gondolatok énhozzám jönnek. Én érzem őket. Én gondolom őket.” Visszaértünk az énhez megint. Tehát ez azt jelenti, hogy ha ez nem volna az én számára, nem érezném a depressziót. Nem érezném a kétséget, az aggódást, a félelmet, vagy bármit, mivel az én érzi.

      Ez egy csodálatos felfedezés számomra. Mivel azt jelenti, hogy csak meg tudok az éntől szabadulni, nem lesz ez a problémám megint. És az út, amelyen megszabadulsz ettől az éntől az, hogy kérdezni kell, „Honnét merült fel? Honnét jött?” Ahogy ezen gondolkodsz, csöndessé válsz. Szinte azonnal örömet, békét fogsz érezni. A jóllét érzése tör fel benned. Vigyázz, figyelj!

      Gondolatok fognak jönni hozzád úton-útfélen. Azt fogják mondani neked, „Hagyd abba az időd pocsékolását! Menj tekézni!” Azt fogják mondani neked, „Ez unalmas, csinálhatnék valami hasznosat.” Gondolataid fel fognak bukkanni, és mindenféle dolgokat fognak neked mondani. Azt fogják neked mondani, „Csinálom ezt a dolgot egy ideje, és nem történik semmi.” Ez mind az elme játéka. Át kell ezt alakítanod! Bármilyen gondolat jön hozzád, kérdezd, „Kihez jön ez?” Újra, meg újra. Amikor belefáradsz, meditálj az „én vagyok”-on!

      Mindig csinálj valamit! Vond el elmédet a világtól, testedtől, gondolataidtól! Mert elvégre, ha nem csinálod ezt, hová fogsz kerülni? Ugyanolyan tapasztalatokon kell keresztülmenned, amilyeneken millió más ember is. Félve az ismeretlentől. Sosem tudva, nem kapsz-e holnap szívrohamot. Hogy életben leszel-e vajon ezen a világon. Félve, hogy valaki utánad megpróbálja elvenni a jó dolgaidat, vagy bántani próbál téged. Mindenféle félelmeid lesznek. A választás a tiéd. Ez a te életed.

      Gyakoroljuk az „én vagyok” meditációt! Mert szatszangon gyakorolva erőteljesebbé válik számodra, és észreveszed az eredményeket.

      Elsőként helyezd magad kényelembe! Lazulj el a székeden! Csukd be a szemeidet, a zavaró dolgokat kirekesztendő! Kezdd el figyelni a lélegzésedet! Ne erőltesd! Figyeld! Ha tested nem érzi magát kényelmesen, vagy lazának, mondd neki, hogy lazuljon el! Kezdheted a lábujjaidtól, fel, a fejed felé, minden részét arra kérve testednek, hogy lazuljon el. Megint, lélegezz tudatosan, ahogy általában lélegzel! Érzéseidnek legyél tudatában! Válj a tanúvá! Figyeld önmagad lélegezve, és érezve!

      Akkor tedd fel magadnak a kérdést, „Ki a megfigyelő? Ki cselekszi a megfigyelést?” És a légzéseddel kezdd el a meditációt! Lélegezz be, és mondd, hogy „én”, lélegezz ki, és mondd, hogy „vagyok”! Aztán pihenj a csöndben egy pillanatig, vagy így valahogy, és mondd megint, „én vagyok”, a légzéseddel! Hosszú gyakorlást követően az „én vagyok” közti tér egyre nagyobbá, és nagyobbá fog válni. És elkezded érezni, hogy tudatosság vagy. Tehát, gyakorold az ”én vagyok”-ot!

      (hosszú csönd)

      Ha valamilyen kérdésetek van, kérdezzetek bátran! Hosszú beszélgetés, mi?

      SU: Oké, Robert, vacillálok a nyilvánosság elé állni ezzel, de annyira ott van, meg vagyok verve az étel iránti sóvárgással, emlékek merülnek fel a legtöbb csodálatos étkezésről, amit valaha életemben elköltöttem, és minden, amit tenni akarok, az az evés. Az elmémben van, nem én csinálom, hanem az elmém beszél rá. És észreveszem, hogy mikor étterembe megyek, az nem csupán a saját ételem, hanem körülnézek, hogy mindenki más mit eszik, és akarom az egészet! És ez kellemetlen, igazán kellemetlen.

      R: Nem vagy egyedül. (nevetés)

      SH: Mindnyájan akarjuk az egészet. (nevet)

      R: Nos, ezek a dolgok jönnek fel. Amikor elkezded a processzusát az ön-kutatásnak... (szünet a szalagon) ...olyan, mint amikor a magok kicsíráznak. Egy elmúlt élet dolgai. Mindent a felszínre hozol. Hogy meg tudj tőle szabadulni. Ez az, amiért sok emberrel a dolgok úgy jelennek meg néha, hogy egyre rosszabbá válnak, mert minden a felszínre jön. Kérdezz, „Kihez jön ez?” Szóval, az fel- és kijön, fel, és ki.

      Ezért, amikor ezek a dolgok azon a módon hozzád jönnek, érzések, vágy, kapzsiság ne zavartasd magad! Hanem figyeld vidáman! Figyeld magadat ezzel az érzéssel! Nézd azt, nézz rá intelligens módon, kérdezheted, „Kihez jön ez?” De ahogy figyeled, ahogy kérdezel, hogy „Kihez jön ez?” Az érzés egyre gyengébbé, és gyengébbé, és gyengébbé, és gyengébbé válik, és végül teljesen el fog tűnni.

      Mindezek a dolgok történnek, de lásd át, hogy azok nem te vagy! Azok a gondolatok, azok az érzések nem tartoznak hozzád. Az énhez tartoznak. Mondd, hogy „Én érzem ezt.” Amikor kérdezed, hogy „Ki vagyok én? Mi a forrása az énnek?” A kapzsiság, a vágy, az érzések el fognak menni vele, és ezek mind el fognak oszlani, és örökre elhagynak téged. Csak fenn kell tartanod a gyakorlást. Ne engedd, hogy ezek a félelmek, vagy ezek az úgynevezett dolgok, amik jönnek hozzád, megijesszenek téged, vagy azt az érzést keltsék benned, hogy valami hibás! Csupán lásd, hogy elméd mély zugaiból jönnek, és megszabadulsz tőlük!

      Ez olyan, mint amikor a kacsákat lövöd a vásári lövöldében. A kacsák mind a padlón lapulnak, aztán felbukkannak, és te lelősz egyet, és az lemegy megint. Ugyanez a helyzet a gondolataiddal. Ahogy a jönnek gondolatok, lődd le őket a „Kihez jönnek ezek?” kérdésnek a fegyverével! És a gondolatok holtan zuhannak le, és távoznak. Akkor egy másik jön fel, és kérdezd, hogy „Kihez jönnek ezek? Mi a forrása?” És holtan zuhan le, és eltávozik. Tartsd ezt fenn! Ahogy ezt állandóan csinálod, egy napon azt fogod találni, hogy elméd szabad, és olyan üdvösséget, és boldogságot, és örömet érzel, amilyet azelőtt soha nem éreztél.

      ST: Muktananda azt tanította, hogy a test a templom, és hogy el kell azt téríteni, és gondját kell viselni, hogy érzel e felől?

      R: A test templom. Öregedő, és omlataggá váló templom, és mindegy, mennyire viseled gondját, öreg, és omlatag lesz. Éppen úgy, mint egy templom. Gondját kell viselned, de ne add át neki egész életedet! Én hat óra körül kelek, tornázom, sétálni megyek a parkba, készítek magamnak egy italt, és vitaminok százait teszem bele, és 7-8 órára végzek, ennyi. Ez az egyedüli figyelem, amiben a testemet részesítem a fennmaradása érdekében.

      Valójában a test nem létezik. Szóval, ha túl sok időt áldozol rá, olyanra fordítod a figyelmed, ami mindenképp menni fog. Ha figyelmedet az Énre, az abszolút valóságra, az „én vagyok”-ra, a tudatosságra fordítod, akkor tudatossággá válsz, és nem testté. De az persze azt mondja neked, hogy a test a templom. Templom, de le is kell rombolódnia, mint ahogy egy templom is le fog rombolódni. Sem-mi nem tart örökké. Amikor száz éves vagy, és menni se tudsz, és a gondodat kell viselni, mit fogsz mondani a templomodról? Szóval, mielőtt olyanná válsz, találd meg az igazságot önmagadról, és válj szabaddá, és megszabadulttá!

      SB: Az én-gondolat mindentudóként viselkedik. Tudja, hogy ki vagyok. Ismeri mindezeket az embereket, és ezt akarja, és azt akarja, de mikor kutatom, és lassan látni kezdem, hogy az én-gondolat csupán illúzió, úgy látszik, mint ami tudatlanságban időzik, nem tudom, hogy mi micsoda. Az isteni tudatlansághoz hasonlóan. A nem tudás helyének tűnik, mikor az én elmegy.

      R: Az egy jó hely. Akkor nem gondolod többé, hogy „Én tudom”. Az én tudom a tudatlanság megnyilvánulása, ahogy Bob mondja, „Nem tudunk semmit.” Nem tudjuk, miért nézünk ki úgy, ahogy. Nem tudjuk, miért fa a fa, vagy, hogy miért kutya a kutya. Nem tudjuk, miért születtünk, miért halunk meg. Még azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk. Nem tudunk semmit. Ezért, amikor valaki értelmesnek tűnik, azt gondolja, hogy tud valamit, ami egy vicc, mert igazából senki nem tud semmit. Beleszülettünk egy világba, ahol a dolgok csak úgy létezni tűnnek, és természetesnek tartjuk őket. Miért kutya a kutya? A kutya nevet adjuk neki. Miért vannak férfiaink, és nőink? Miért sokasítjuk a fajt, miért? Abszolúte nem tudunk semmi. Ezért igazán vicces nekem, mikor az emberek körbe sétálnak, azt gondolva, hogy tudnak valamit.

      Most az érdekes az, hogy amikor kezded beismerni, hogy nem tudsz semmit, semmivé válsz, és azután minden vagy. De amíg azt hiszed, hogy tudsz valamit, az természetesen ego, és mindig bajba kever téged. Mert amikor azt hiszed, hogy tudsz valamit, az emberiség mindig valamit valami másra akar változtatni. Háborúk kezdődnek, az ember embertelensége kezdődik, az ember emberrel szembeni embertelensége kezdődik. De amikor érzed, hogy nem tudsz semmit, akkor nincs teendő. Nem létezik senki, hogy dühös legyen. Nem létezik semmi, amin változtatni kívánsz. Békén hagysz mindent. Nem próbálsz meggyőzni senkit semmiről, és szabaddá válsz. Tehát a szabad személy valójában egy semmire nem jó személy.

      SH: Ilyen sok a szabaddá váláshoz?

      R: De ő semmi, ezért ő szabad. (SH: De ő jó arra, semmiként való létre?) Szabad, és semmi, ami szinonim. (SH: Nos, jól hangzik számomra.) És amikor semmire nem vagy jó, szabad vagy. De ha azt gondolod, hogy szabad vagy, és alkalmas vagy valamire, ámítod magad. Legyél jó semmire, tetszeni fog!

      Tudom, néhányatok azon morfondírozik magában, ha senki nem volna semmire jó, mi lenne a világgal? Ne törődj a világgal! Ugyanaz az erő, amely tudja, hogyan lehet mangókat termeszteni egy mangófán, búzát a mezőn, cseresznyét a cseresznyefán, azt is tudja, hogyan lehet megőrizni, és fenntartani az univerzumot, ahogy az megjelenik, mindig gondját viseli mindennek, még neked is, abszolút semmi miatt nem kell aggódni.

      Azt is belátom, hogy abban a hitben nőttél fel, hogy ha nem csinálsz magadból valamit, ha nem viseled gondját az ügyeidnek, szenvedni fogsz. Ez arcátlan hazugság. Senki nem született szenvedésre. Ha hagyod magadat természetes személlyé válni, mindig mindenről gondoskodtatni fog, és ragyogóan boldog leszel. De mikor közbeavatkozol a folyamatba, és megkísérelsz változtatni a dolgokon, válni valakivé, tenni valamit, úgy tűnhet, hogy keresztülmész azokon a folyamatokon, de az nem jár boldogsággal. Nem jár örömmel. Nincs valódi szépsége, az egész mechanikus.

      (rövid csönd)

      Nos, van elég prashadunk, mindenkinek jut.

      (Kicsomagolja a prashadot)

      Ez ajándék az Éntől. Soha nem fogsz éhezni, ha idejössz. Mmm, ezek jónak tűnnek, miért nem nyitod ki ezt?

      (a prashad általános beszélgetéssel folytatódik)

      (felvétel vége) [TOC]

 

      *Megjegyzés: a hangfájl dátuma 910829, de ugyanennek az átiratnak a dátuma 910825. A hangfájl dátumát használtuk.

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2017 Július 04)
Megtekintések száma: 66 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]