Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Örök boldogság - 27. átirat

Örök boldogság

27. átirat

1990. november 25.

    Robert: Jó megint veletek lenni. Igazán boldog vagyok, hogy van egy kis csoportunk. Nem túl sok ember, de többnek látszik, ha jön.

    Amikor Henry először meghívott a házába, hogy legyen ez a szatszangunk, azt mondta nekem: „Robert, meg fogjuk tölteni a szobát miattad. Több száz emberünk lesz.” És én azt mondtam: „Henry, nem akarunk több száz embert. Anyagot akarunk. Minőséget akarunk, nem mennyiséget. Néhány jó rajongót akarunk, akik ebben a megtestesülésben akarnak felébredni, és szabaddá és megszabadítottá válni.” Mire Henry azt mondta: „Mi történne, ha túl sok ember jönne?” Ezt válaszoltam: „Pontosan tudni fogom, hogy mit kell mondani, hogy ne jöjjenek vissza.” És ez az, ami történt.

    A legtöbb ember kereső. Egyik mozgalomtól a másikig, egyik tanítótól a másikig mennek. Egyik előadás a másik után, és soha nem gyakorolnak semmit. Hogy várják el, hogy elérjenek bárhová? Itt valami pozitívot akarunk csinálni, hogy valami olyan történjen, hogy ne kelljen újra meg újra visszatérned. És játszani újra meg újra az élet játékát.

    Mi az, amit mindenki akar valójában az élettől? Mit keres mindenki? Mi az, amit az emberek minden másnál jobban akarnak?

    És a válasz a boldogság. Minden, amit teszel, a boldogságért van. Megházasodsz, hogy boldog legyél. Elválsz, hogy boldog legyél. Van egy állásod és munkába mész, úgyhogy pénzt tudsz keresni, hogy boldogságot hozzon neked. De ahogy tanuljuk, ez sohasem tartós. Amit igazán akarunk, az örökkévaló boldogság. Boldogságot, amely örökké tart. Boldogságot, amely soha nem változik. Örökkévaló boldogságot akarunk. A zavartalan boldogságra gondolunk. Boldogságra, amely soha nem szűnik meg.

    Most a kérdés a következő: Létezik-e ilyen dolog? És ha létezik, hogy kaphatom meg?

    Nos, a válasz az első kérdésre igen, létezik ilyen dolog, és úgy éred el, hogy nem engeded meg, hogy az elméd kimenjen a világba. Úgy, hogy az elmédet a szívedben tartod. Amikor az elméd kimegy a világba, az tönkreteszi.

    Ez olyan, mint a nap. A nap mindig ragyog. Néha a felhők eltakarják a napot. De azt mondjuk, hogy nincs nap? Csak a tudatlan emberek fogják azt mondani, hogy nincs nap. Rájövünk, hogy a felhők takarták el a napot. És rövid idő múltán a felhők eloszlanak, és boldogok leszünk megint. Mert a nap sütni fog megint.

    Pontosan ugyanez van a boldogsággal. Megengedtük, hogy elménk elhitesse velünk, hogy a külső feltételek boldogságot hozhatnak nekünk. Meg kell tanulnunk a nehéz utat, hogy ez nem igaz. Külső feltételek csak gyötrelmet hozhatnak számunkra.

    Az első dolog, amit meg kell értenünk, ez: Ebben az univerzumban minden, galaxisok, csillagok, bolygók, napok, holdak, népek, helyek, csótányok, állatok, ásványok, minden elméd manifesztációja, még Isten is, minden elméd kivetítése. Saját Isteneidet elméddel találtad fel. És ez az Isten az, amely nyomorúságot hoz számodra, mert erre az Istenre Mikulásként tekintesz. Amikor kívánságaid nem teljesülnek, kijössz a sodrodból. És Istent okolod. Kevéssé tudod, hogy te hoztad létre a saját Istenedet a saját ábrázatodra. Minden, minden elméd kivetítése.

    Vagyis hogyan éred el a boldogságot?

    Megengedve, hogy elméd visszamenjen önmagad belsejébe, és elpihenjen a szívedben. A boldogság az isteni természeted. A boldogság az, ami vagy. De csak akkor tudhatod ezt, amikor elméd csöndes, békés és nyugodt. Ilyenkor nem számít, hogy mi zajlik a világban. Boldog, örömteli, békés leszel.

    Példaképpen: Egy ember lottószelvényt vesz, mert nyerni akar. Minden héten vesz egy lottószelvényt. Az elme kiment, kiment a világba, és azt mondta neked, hogy nyerhetsz a lottón. Tehát évek óta veszel lottószelvényeket. És mert lottószelvényt veszel, aggódsz, stresszelsz, zavart vagy, boldogtalan vagy. Célod az, hogy nyerj a lottón. Tíz év lottózás után végül eléred a célodat, nyersz negyvenmillió dollárt.

    Miután az izgalom elmúlik, valami furcsa történik veled. Csöndet érzel, örömet érzel, boldognak érzed magad, és fogalmad sincs róla, hogy mi történt. Azt hiszed, hogy a pénz nyeremény okozta, hogy ilyen boldognak érzed magad. De nem így van.

    Ami történt, egyszerűen ez: Amint megvalósítottad a célodat, csöndessé válsz. Nincs cél, amiért küzdened kell. Ezért a szíved kivette az elmédet. Az elméd visszament a szívedbe. Automatikusan boldog vagy. Ennek pénzhez vagy nyereséghez semmi köze.

    Most, mennyi ideig tart, mielőtt egód újra játékokat kezd veled játszani?

    Tehát elkezded azt gondolni magadban, hogy rokonaim és barátaim csak azért látogatnak meg, mert a pénzemet akarják. Nem fizettem az IRS-t. Valószínűleg el fogják venni a felét, és csak húszmillióm marad. Lehet, hogy megpróbálnak elrabolni, és váltságdíjat fognak kérni értem, mit fogok csinálni? Tehát testőröket fogadsz. Építesz egy kerítést az otthonod köré, és boldogságod eltűnik. De amikor kerítést építesz az otthonod köré, és testőröket fogadsz, megint boldognak érzed magadat, mert értél egy másik célt. Az ok, amiért megint boldognak érzed magad az, hogy elméd visszament az Énedbe. És Éned természetesen boldog, de te azt hiszed, azért, mert bebiztosítottad magad, az hozott neked a boldogságot, és ez így megy. Fel és le, mint a jojó. Boldog vagy, mikor megvalósítasz egy célt, és nyomorult vagy, amikor keresel valamit.

    A külső világ csak nyomorúságot hozhat neked. A leckét a nehéz úton kell megtanulnunk, sajnos.

    Egy másik példa: Az emberek házasodni akarnak, társra vágynak. Keresni kezdenek, és mindaddig boldogtalanok, amíg megfelelő társat nem megtalálnak. Egyik személytől a másikig mennek, egyik személytől a másikig. Aztán végül a megfelelő sávba érve kiválasztják a megfelelő személyt, és azt mondják: „Ez a lány az, akit akarok, vagy ez a fickó az, akit akarok.” És azt gondolod, hogy boldog vagy. Amint felhagysz a gondolkodással, kutatással és kereséssel, az elme megint visszamegy a szívbe. Amikor az elme visszamegy a szívbe, automatikusan boldog maradsz. De te azt gondolod, hogy azért, mert megtaláltad a megfelelő társat.

    Most, meddig tart ez a boldogság?

    Az egód megint kezébe vesz, és elkezdesz gondolkodni. Töprengeni kezdesz, hogy nincs-e a társadnak egy új barátja, új fiú, vagy új barátnő. Eleged lett belőle, keresni fogsz valaki mást. Unalmassá válik az élet ezzel a személlyel, és megint nyomorulttá válsz, amíg el nem mész, hogy valaki mást kapj. Amikor megkapod a valaki mást, boldognak érzed magad arra a pillanatra, vagy napra, vagy hétre, vagy hónapra, vagy évre. Elméd visszament a szívbe. Ez az egyetlen dolog, ami boldoggá tesz tégedet, mert a boldogság nem található meg a világban. Mert a világ nem az, aminek gondolod. A világ nem valóságos maga által, de Brahman valóságos. Brahman a világ. A világ csak akkor valóságos, amikor felismered, hogy a világ Brahman. Brahman a tudatosság.

    Milyen ez?

    Mint egy tábla. Képzeld a táblát tudatosságnak! Képeket rajzolsz a táblára. Galaxisok, piramisok, csillagok, férgek, emberek képeit. Valóságosak a rajzok? A rajzok csak annyira valóságosak, amennyire a tábla, mert a tábla nélkül nem rajzolhatnál. Tehát a rajzok reprezentálják az univerzumot. A tábla reprezentálja a tudatosságot. Aztán letörölsz minden rajzot, és rajzolsz egy babát. Letörlöd a babát, lerajzolod a babát, ahogy fiatalemberré cseperedik. Letörlöd a fiatalembert, és lerajzolod, amint a fiatalember az ötvenes hatvanas éveibe ér. Aztán letörlöd, és rajzolsz egy másik, haldokló személyt, aki ugyanaz a személy.

    De mi történt a táblával ezen egész idő alatt?

    Semmi, a tábla ugyanaz marad. A világ változik, az emberek változnak. Megszületsz, megöregszel, meghalsz, de a tudatosság mindig ugyanaz. A probléma a hibás azonosulás. A képekkel, a világgal, a teremtéssel azonosulunk. Nem a tudatossággal azonosulunk. Amikor a tudatossággal azonosulsz, a teremtés egy mozgó képhez hasonlóvá válik. Jön és megy, de te nem reagálsz. Nem reagálsz a jó dolgokra, és nem reagálsz a rossz dolgokra. Mindketten ugyanazon érem oldalai, és mindkettő csaló, illúzió. Ez olyan, mint egy álom.

    Azt mondhatod nekem: „Robert, ez nevetségesnek hangzik, a világ hogyan lehet olyan, mint egy álom?”

    Nos, gondold ezt. Amikor álmodsz. Amikor álmodsz, nem vetíted ki az egész univerzumot abban az álomban? Abban az álomban csillagod van, galaxisod van, holdad van, napod van, házaid vannak, embereid vannak, óceánjaid vannak, mindened van az álomban. Honnan jönnek?

    Bámulatos, hogy az alváskor öntudatlan az elméd hogy tudja manifesztálni mindazokat a dolgokat. És az álmodban te magad is benne vagy. Babaként látod magad az álomban. Idősebbé leszel, katonának állsz, háborúba kerülsz, megsebesülsz, kerekes székben jössz haza, azután megházasodsz, gyerekeid vannak. Mindez az álomban történik. Aztán egy napon földrengés támad. Épületek omlanak, megnyílik a föld, embereket nyelve el, és sikítasz, aztán engem látsz. És én nagyon nyugodt vagyok, és azt mondom: „Ne aggódj, barátom, ez csak egy álom!” De te úgy nézel rám, mintha őrült lennék. Azt mondod: „Miről beszélsz, nem látod, mi történik? A föld megnyílt és elnyeli az embereket, és te arról beszélsz nekem, hogy ez egy álom? El kellett, hogy menjen az eszed!” Így azt mondom: „Barátom nyugodj meg, ez csak egy álom!”, de te nem hiszel nekem. Akkor a föld ott nyílik meg, ahol te vagy, és elnyel téged, aztán egy vicces dolog történik. Felébredsz!

    Mi történt a problémáimmal? Mi történt a nyomorék testemmel? Mi történt a földrengéssel?

    Felébredtél. Ez már nem álom. Most itt ülök, és azt mondom neked, hogy az életed olyan, mint egy álom, és nem kell aggódni, nem kell félni. Hanem csöndben lenni, és tudni, hogy az én vagyok Isten. Megérteni, hogy a tudatosság vagy. Hogy a tiszta tudat vagy. Hogy az abszolút valóság vagy, hogy parábráhman vagy, hogy szat csit ánanda vagy, de nem hiszel nekem. Azt gondolod, hogy halandó vagy. Azonosulsz a test tudatosságoddal. Azonosulsz ennek a világnak az eseményeivel. És elméd mindig agyal, mindig tervez, mindig nagyobbá akar válni, mint te vagy. Azt gondolod, hogy valami rossz, és hogy ki fogod javítani. Arrogáns vagy és harcias. Mert nem hiszed el igaz természetedet, és ez azért van, mert elméd újra kiment a világba, ahelyett, hogy megengednéd, hogy elméd a szívedben pihenjen.

    Itt egy másik példa: Képzeld el, hogy egy napba menő ember vagy. És a nap 140 fokos. Most a nap és a meleg reprezentálja az elmédet, amely kimegy a világba. Égni kezdesz, meglátod egy fa árnyékát. Befutsz a fa árnyékába, és kényelmesen, ellazultnak, békésnek és boldognak érzed magad. De egy idő után elfelejtkezel róla, és még napozni akarsz egy keveset. Úgyhogy kimész, vissza a napba. És égsz, és megint izzadsz. Ez egyenértékű azzal, hogy elméddel nekivágsz a világnak és beleakadsz a világ eseményeibe. Beleakadsz a személyes problémáidba, miközben azt hiszed, hogy életed úgy fontos, ahogy van. De akkor megint meglátod a fa árnyékát, és eszedbe jut, hogy milyen jól érezted magad, úgyhogy visszamész a fa árnyékába, leülsz alá és megint jól érzed magad, frissnek, nyugodtnak és boldognak. De csak egy bolond és seggfej menne vissza a napba és égne, azután menne vissza az árnyékba, és válna nyugodttá. És azután menne ki a napba és égne. Csak egy bolond tenne ilyet. A bölcs ember a fa alatt állana, és nyugodt és friss lenne.

    Most nézzük az életedet! Mit gondolsz, hány problémád van? Azt gondolod, valami baj van az életeddel, mert valamiből, amiből többet akarsz, nem kapsz? Az egyetlen ok, amiért azt gondolod, hogy problémád van az, hogy a világ nem fordul az úton, amerre te akarod. Ez téves azonosulás. El kell kezdened a tudatossággal, az abszolút valósággal, és nem a mindennapi ügyeiddel azonosulni. Hogyan éred így el a boldogságot? Hogy akadályozod meg, hogy elméd kimenjen?

    Egyszerűen. Nem reagálsz semmire. Nem gondolkodsz tovább az orrodnál. Nem engeded meg a gondolataidnak, hogy elragadjanak téged, és hogy akármit meséljenek neked. Még akkor sem, ha helyesnek tűnik. Amikor meglátsz egy szituációt, jót vagy rosszat, nem reagálsz. Ha nyersz a lottón, és nyersz negyvenmillió dollárt, nem reagálsz. Mert felismered, hozni fogja a hatásait. A kettősség világában élünk. Minden rosszal szemben van egy jó. Minden jóval szemben van egy rossz. Minden fellel szemben van egy le. Ez a világ útja. Ha a jónak nevezett végletbe esel, a megfelelőjét is meg kell tapasztalnod, azt, ami rossz, amit rossznak nevezel. A valóságban nincs jó, és nincs rossz. De az elméd azzá teszi.

    Úgyhogy az első lépés az, hogy ne reagálj, válj tanújává a világ kibontakozásának! Ismerd fel, hogy minden az Én, és én az vagyok! Légy tanúja mindennek a világban, de ne válj érintetté! Amikor azt mondom, hogy ne válj érintetté, nem úgy értem, hogy csak maradj otthon, és ülj a fürdőkádban, és ne csinálj semmit. Úgy értem, hogy a tested menjen azért jött erre a földre, hogy csináljon valamit. És a tested a saját karmájának törvényei alatt áll. De ki számára létezik karma, a te számodra, vagy a tested számára? Csak a tested számára. Ezért, ha azonosulsz a testeddel, szenvedsz. Ha azonosulsz az Éneddel, amely a tudatosság, mindig boldog vagy.

    Most, ha a nehézzé válik számodra, gyakorolj átma vicsárát, önkutatást! Amikor elméd jóról és rosszról kezd gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni, egyszerűen tedd fel a kérdést: „Kihez jönnek ezek a gondolatok?” Ne válaszolj, egyszerűen tedd fel a kérdést magadnak! Minden önmagad belül történik. „Kihez jönnek ezek a gondolatok?” A válasz végül meg fog érkezni hozzád. „Ezek a gondolatok hozzám jönnek. Én gondolom őket. Én gondolom őket? Én cselekszem? Ki ez az én? Mi a forrása az énnek?” Kapaszkodj az énbe, de ne az énre összpontosíts, a forrásra összpontosíts! „Mi a forrása az énnek?” Mivel látszik, hogy összes problémám az énhez kapcsolódik. Mivel azt mondom, hogy „[Én] rosszul vagyok. [Én] nyugtalan vagyok. [Én] mérges vagyok. [Én] csalódott vagyok. [Én] felindult vagyok.” vagy akár „[Én] jól érzem magam. [Én] boldognak érzem magam” ami az emberi boldogság. Boldognak érzed magadat, mert adott neked valamit, amit szeretsz, vagy valaki csinált neked valamit. Az éppen olyan rossz, mint a lehangoltság érzése. Én ezt érzem, én azt érzem, úgy érzem, hogy Dnyání vagyok, úgy érzem, hogy nem vagyok Dnyání, mindenféle dolgot érzek. De mindig ott van az én, én, én.

    Vizsgálódással fel fogod fedezni, hogy minden az énhez kapcsolódik. Ha megszabadulsz az éntől, összes problémád, az egész világ, az egész univerzum, Isten és minden, ami hozzá kapcsolódik, el fognak tűnni. És a forrás az igazi Éned lesz, amely tiszta tudatosság, végső egység, nirvána, üresség. Ez az igazi Éned. És a világra Énedként fogsz tekinteni.

    Még mindig látni fogod a világot, de másképpen fogod látni. Soha semmi nem fog kihozni a sodrodból megint. Mivel fel fogod ismerni, hogy a világ az Éned. Hogy lehetnél feldúlt az Énedben? Az isteni szeretet, üdvösség, tiszta értelem, végső tudatosság, szat csit ánanda, parábráhman megtestesülése lettél, ami a mindenütt jelenvalóság. Hogy tudnál mérges, vagy izgatott lenni bármi okán, ha a tiszta tudatosság vagy, éppen, hogy nem lehetsz. Érted, amit mondok?

    Ha megtanulsz azonosulni a tudatossággal, mindig boldog leszel. Ha nem hagysz fel a világi kondíciókkal, vagy a testeddel és elméddel való azonosulással, nyomorult leszel, és lesznek rövid boldogság fellángolásaid, amikor dolgok neked kedveznek. De akkor nem fogsz az emberekben bízni. Bizalmatlan leszel mindenki indítékaival szemben, és úgy fogod érezni, hogy valami baj van. Ha tudni akarod, hogy Dnyání vagy-e vagy sem, tedd fel magadnak a kérdést: „Utoljára mikor láttam valami rosszat? Amikor a múlt alkalommal nem volt rendben valami, amikor rosszra gondoltam, amikor azt hittem, hogy elkövettek valamit ellenem, vagy amikor dühössé váltam”, és az sejtetni fogja, honnét jössz.

    Amit magadban látsz, azt látod mindenki másban. Ha önmegvalósult vagy, akkor Énedet mindenütt jelenvalóságnak tudod, és csak szeretet, békét, harmóniát és boldogságot látsz mindenkiben. A választás a tiéd. Az egyetlen szabadság, amit ezen a planétán, ebben az univerzumban kaptál az a választás, hogy befelé mész, és nem reagálsz semmilyen feltételre.

    Minden más veled kapcsolatos dolog előre elrendezett. Minden más veled kapcsolatos dolog a te prárabdhikus karmád. Még amikor a kezemet így megemelem, az is karmikus. De mit kellett tennem a kezemmel? Nem vagyok a kezem, nem vagyok a testem, nem vagyok az elmém, én az én vagyok vagyok. Abszolút tudat, színtiszta értelem, abszolút valóság, parábráhman, nirvána. Tér nélküli vagyok, születés nélküli vagyok, halhatatlan vagyok. A víz nem tud megfojtani, és a tűz nem tud elégetni. Az az én igaz természetem. Fedezzétek fel igaz természeteteket, barátaim, és mindig boldogok lesztek! Om shanti.

    Most kántáljunk egy kicsit, aztán étkezni fogunk, és Rahul barátunk játszani fog nekünk. Rahul kiváló zenész. Megtiszteltetés számomra, hogy a mai napon eljött közénk, hogy velünk játsszon ebben az életnek nevezett játékban, de előtte eszünk.

    (a szünetben zene és étkezés – majd Robert folytatja)

    R: ...az általam elmondottakról, vagy bármiről, amiről beszélni szeretnél.

    SB: Ha minden létező a tudatosság, és az a mi igaz természetünk, akkor az ego elutasítása, nem elfogadása annak. És az egész struktúra elutasításnak tűnik, egy ezen semmi-ség vagy ezen mindenség elleni védelmezésnek, ami a tudatosság

    R: Igen, de engedd meg, hogy megkérdezzelek: „Kié az elutasítás? Ki utasít el?” (SB: Az ego.) Szabadulj meg az egótól, és az elutasítás le fog állni! Kérdezd meg magadat: „Kihez jön az ego?” és fel fogod fedezni, hogy soha nem volt egód, hogy az nem létezik.

    SB: Amióta csak megszülettünk, abban az oktatásban van részünk, hogy az ego létezik, az oktatás mindig az ego felé irányul. (R: A magad nevében beszélj!) Úgy értem, a nyugati világ egész oktatási rendszere úgy véli, hogy az ego létezik, amelyet oktatni kell.

    R: Nos, sose törődj a nyugati világgal, te mit gondolsz? Hagyd békén a világot! (SB: Azt gondolom, hogy engem tönkretett a társadalom. (nevetés) Meglehet tudni akartam.) Ezt felejtsd el, hagyd békén a világot! Van egy tenálad nagyobb hatalom, amely tudja, hogyan kell gondját viselni a világnak. Összpontosíts Énedre! Ha érted, hogy ki vagy, a világot is érteni fogod. És Brahmanként, az Énként fogod szeretni a világot.

    SK: Nagyobb haszna van az ilyen felelősség vállalásnak? Elismerve a tényt, hogy becsaptuk magunkat, és onnan folytatjuk?

    R: Ne foglalkozz túlságosan sokat a negatívummal! Összpontosíts a forrásra, amely az abszolút valóság, a tiszta tudatosság!

    SK: Akár így akár úgy, akár mi csaptuk be magunkat, akár csapott be minket, nem számít, csak menjünk...

    R: Felejtsd el, ismerd fel, hogy mindez a személyes énedhez kapcsolódik! És kövesd az ént a forrásba! Ahol igaz Éneddé fogsz válni. Akkor minden gondját fogja viselni önmagának, és egyáltalán nem lesz ezzel kapcsolatos kérdés.

    SB: Robert, ha a tudatosság minden, ami van, és mi az vagyunk, és annak minden pillanatban így kell lennie, akkor az ego minden pillanatban ezt az elkülönült tudatosságot éli, egy elkülönült ego mindig létrehozott és a tiszta tudatosságra terheli magát?

    R: Miért aggódsz az ego létrehozása miatt? Nincs egód. Ismerd fel, hogy ego nélküli vagy! Hogy abszolút értelem vagy. És igaz természeted éppen most előragyog belőled. Koncentrálj arra a részre! Távolítsd el a tagadásokat azáltal, hogy nem gondolsz rájuk. Amint elkezdenek odajönni hozzád, ne reagálj rájuk, ne harcolj velük, hagyd őket figyelmen kívül, vagy legyél a tanújuk! Ahogy túl sokká válnak számodra, kérdezd meg, „Kihez jönnek?” és vissza fogsz térni az énhez, és követni fogod az ént a forrásba, mígnem romba dönti magát és eltűnik, megsemmisít magát. És egyedül az abszolút valóság fog maradni. Egyedül a tudatosság fog maradni. Tehát ne összpontosíts másra túl sokáig! Ne törődj a tagadásokkal, csak kövesd az ént! Mert az összes probléma, az összes tagadás az énhez kapcsolódik. Szabadulj meg az éntől, és minden más vele fog elmenni, azután szabad leszel.

    SB: Amikor csendesen ülve ezt az ürességet érzi, a legtöbb emberben nagy félelem merül fel, aztán elutasítják azt, azután elfutnak attól. (R: Hadd fussanak, és hadd csináljanak, amit akarnak, de mit fogsz te csinálni?) Hát rájövök, hogy az az, amit csináltam.

    R: Kérdezd meg: „Kihez jön a félelem? Mitől való félelem?” Kérdezd meg magadat: „Miért van ez a félelmem? Kié ez a félelem? Az enyém, Ki vagyok én? Honnan jön ez az én, akié ez a félelem?” Kapaszkodj az énbe minden erőddel, mintha egy kötélbe kapaszkodnál! És kövesd azt le a forrásba, azután hagyd elmenni. És legyél a forrás, olvadj össze létezésed forrásával! Akkor fel fogod ismerni, hogy soha nem léteztél, és soha nem fogsz létezni. Csak tiszta létezés vagy, abszolút valóság vagy, az Én vagy. Ne aggódj mások miatt, minden gondját fogja viselni magának.

    SB: Amikor azt mondod, hogy „Kapaszkodj az énbe!”, akkor megpróbálok belekapaszkodni az énbe, de csak emléket találok. Csak az emlékezet érzését találom, még ha nincsenek is gondolatok, még jelen van az énnek ez az érzése. Ez az érzés az emlékezet megszokottságának a feltételezése.

    R: Akkor meg kell kérdezned magadtól megint: „Kihez jön ez az emlék? Ki érez így?” És visszamégy az énhez megint. Minden az én körül van. Minden az énhez kapcsolódik. Emlékezet, félelmek, csalódások, harag, előző életek, mindennek az énnel van dolga. Amint az ént feloldod nincs karma, nincsenek előző életek, nincs ítélkezés, nincs Isten, nincs büntetés, nincs Én, nincs megvalósulás, egyedül tudatosság van.

    SI: Úgy látszik, rendelkezel vele kezdetben, mert miután nincs semmilyen ötletem, hogy a tudatosság mi, és nem tudok azonosulni az ürességgel, amit először is hinnem kell. Úgy értem, nem tudom ugye? Így amit tennem kell, hinnem kell, hogy úgy van.

    R: Semmit sem kell elhinned, amit mondok. Lehet, hogy amit mondok neked, az hazugság, miért kellene hinned nekem egyáltalán. De amit csinálnod kellene, kísérletezni kellene magaddal. A kísérleti műhely rajtad belül van. Dolgozz magadon, fedezd fel magad, és lásd, ami történik. Gyakorolj magadon! Ne higgy el semmit, hanem gyakorolj magadon, és fedezd fel, ami történik, lásd, ami történik! Akkor tudni fogod, hogy a guru, Isten, tudatosság mind rajtad belül van. Te vagy az. Vizsgáld meg, fedezd magadat!

    SH: Mit nézel? (R: Kicsoda?) Te, a szemeid nagyon merevnek és kifelé tartónak tűnnek.

    R: Nem nézek semmit. (SH: Nem?) Nincs semmi látnivaló. (SH: Békésnek hangzik.) Csak tér, üres tér van. (SH: A semmibe nézel.) Az Énembe nézek, és látlak téged. (SH: Igen? Az az illúziód.) (nevetés) De az Énként látlak téged. Magamként látlak téged. (SH: Ó, az rendben van.) Tetszésedre szolgál? (SH: Igen, csodálom.)

    R: Rendben, együnk!

    (nevetés, ahogy a szalag véget ér) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Április 26)
Megtekintések száma: 235 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/3
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]