Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams összes - Előszó

Robert Adams összes

Előszó

Jelen ebook ’Robert Adams összes művei’.

Legalább 250 Roberttel való beszélgetés került rögzítésre. 248 átiratot fordítottunk le ebben az ebookban. 7 kötet nyomtatott megjelenését is tervezzük.

Ráadásul néhány száz oldal újságcikket is találtam, amelyeket Los Angelesbe jövetelem előtt publikáltak, M. T. Mind név alatt. (Robertnek különös humorérzéke volt.)

Robert a hagyományos értelemben nem volt egészen Ramana Maharshi tanítványa. 14-éves korában ébredt fel, öt évvel később ment Indiába. De Ramana révén jutott végső megértésre felébredése természetével kapcsolatban.

Robert a valaha látott legszokatlanabb ember volt. Nem e világon élt. Semmilyen nyomot nem hagyott. Ismeretlen és megismerhetetlen volt. Kerülte a nyilvánosságot, ezért életében kevéssé ismerték.

Nem sok tanítványa volt. Azt mondta, tíz olyat akar, akik őt követően tanítani fognak. Mivel betegsége miatt nem dolgozhatott, és a nyilvános megjelenést kerülte, ezért viszonylagos szegénységben élt. Azt mondta, a legkevesebbel sem tud törődni, és ha nem feleségéért és nővéréért tenné, semmit sem csinálna.

Órákat ült ablakában a sedonai Capitol Butte-nél, pislogás, szemrebbenés nélkül. Elmondása szerint folyamatosan Sahaja Samadhiban volt.

A legtöbben a körülötte lévők közül csak a leghomályosabb tudomással bírtak létezési állapotáról, a Turiyáról, az Önvaló belső békéjének Negyedik Állapotáról, ahol semmi nem létezik objektumként számára. A külső világ nem létezett. Nem léteztek számára mások, tőle elkülönült objektumokként. Egyedül az Önvaló létezett.

Csupán a valótlanság álmából (imagináció, gondolkodás, imaginációs folyamat, Maya) való felébredés két útját tanította – ön-kutatás, amely során az én érzés, a létezés érzés belsőleg kerül követésre, lefelé a hamis énhez kötött testen, és emberi létezésen keresztül, az abszolút Nagy Énjéig, a mozdulatlan Önvalóig.

Beszélgetése során mindössze két problémára fordított figyelmet: a világ nem valódi, ezért ne törődj vele; igaz Önvalódnak a testedhez vagy emberi mivoltodhoz semmi köze, és az Önvaló gyökerének a megtapasztalásáig ön-kutatás által, vagy a gurunak való teljes önátadás által lehet eljutni.

Ed Muzika

szerkesztő

http://itisnotreal.com/

 

Ed Muzika és Robert Adams szatszangon

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 Augusztus 19)
Megtekintések száma: 268 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/4
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]