Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Rejtett áldás - 46. átirat

Rejtett áldás

46. átirat

1991. február 21.

      Robert: Teljes szívemmel üdvözöllek benneteket! Jó veletek lenni megint.

      Egyik alkalommal senki nem volt otthon a házunkban. Leültem Ramana Maharsi képe elé, és nézni kezdtem a képet. Amikor az órámra néztem, tizenkét óra telt el. Mi köze ennek bármihez? Semmi, semmi mást nincs mondanom, csak gondoltam, megosztom ezt veletek.

      Valamit észben kéne tartanod, ha föl szeretnél ébredni, és meg szeretnéd találni a békét, amit tehetsz az, hogy meghatározott kijelentéseket teszel magadban, vagy hangosan kimondva, amik segíteni fogják az ébredési folyamatot. Egy ilyen kijelentés az, hogy „Én tudatosság vagyok. Én tudatosság vagyok.” Gondolj bele, mi ennek a jelentése! Én tudatosság vagyok. Mind a három szó ugyanazt a dolgot jelenti. Amikor azt mondod, hogy én vagyok, akkor nem a fizikai énedre hivatkozol. Mindenütt jelenvalóságra hivatkozol, és amikor azt mondod, tudatosság, megint a mindenütt jelenvalóságra, az Énre hivatkozol. Ez olyan, mint azt mondani, hogy Isten, Isten, Isten. Az „én tudatosság vagyok” ugyanazt a dolgot jelenti. Ezek a szavak mind egymás szinonimái.

      Most mi a tudatosság, és mi a tudatosság jelentése? Folyton azt halljuk, mi, az advaita védánta gyakorolói, hogy „Minden tudatosság.” Akkor te tudatosság vagy? Ahogyan megjelensz, azon a módon nem tűnsz tudatosságnak, de az vagy. A tudatosság szó egy erőre mutat, ami tudatában van önmagának. Nem neked, a személynek van tudatában. Önmagának van tudatában.

      Amikor megérted, hogy ez mit jelent, fölismered, hogy a tudatosság is egy másik szó a tiszta tudatra. A tiszta tudat az tudatosság. Csak gondolj a tudat szóra! Mi a jelentése? Tudatában vagy valaminek. Tudatában vagy annak, hogy tudatosság vagy. Mindezen szavak szinonimái egymásnak. Egyedül tudatosság létezik tiszta tudatként, és én vagyok az. Ennek helyes megértéssel való kimondásától azonnal fel fogsz ébredni, egy mértékben.

      Na most, amikor tiszta tudatként ráébredsz tudatosság mivoltodra, az az üdvösséggel egyenértékű. Most van egy másik szavunk, amin elmélkedhetünk, az üdvösség. Tiszta tudatként, üdvösségként megnyilvánuló tudatosság vagyok. Ez egy szuper erős cucc. Dinamit van a kezedben. Ha ezek a szavak őszintén hagyják el a szádat, el fogsz tűnni, el fogsz illanni. Gondolj bele! Tiszta tudatként, üdvösségként megnyilvánuló tudatosság vagyok. Az üdvösség egy másik szó a tudatosságra és tudatra. Ezek a szavak valójában nem definiálhatók. Csupán tapasztalhatók.

      Amikor üdvösség mivoltodra ráébredsz, nem vagy többé a test. Valami teljesen mássá válsz. Téged a testként látnak az emberek, de te nem vagy a test, és tudod, hogy nem vagy a test. Valami olyan csodálatosat érzel, hogy a kezdetben sírni kezdesz, nevetni kezdesz, mindezt egyidejűleg. A test csinálja ezt. Ez az üdvösségnek a kifejeződése. Tested minden sejtje üdvösséggé válik. Az üdvösség az igazi természeted. A tudatosság az igazi természeted. Tiszta tudatosság vagy. Ezért ahogy töprengsz ezeken a dolgokon, valami határozottan elkezd megváltozni rajtad belül.

      „Tudatosság vagyok, üdvösségként kifejeződő abszolút tudat vagyok.” Most mivel jár ez számodra, az emberi lény számára? Emberi tapasztalatodat ez meghaladja. A viszonylagos világon túlra, a valóságba emel téged. Nincs magyarázat. Próbálod elmagyarázni ezt a barátaidnak. Nem tudod. Ami azt illeti, azt veszed észre, hogy a barátaid eltűnnek, mert bolondnak hisznek. És feltehetően soha nem is volt szükséged azokra a barátokra, azon kezdjük.

      Kezdesz a létezés szubsztrátumával azonosulni. Nem vagy többé része az okozatok világának. Mivel tudatában vagy, ez az okozatok világa az, amelyben élünk. Ebben a világban nincs állandóság. Minden jön és megy. A világgal való azonosulás szenvedést jelent. Ezért az igazságot megtalálni annyi, mint az üdvösséget tapasztalni. Nem számít, mit tanulsz ebben a világban, mindenképpen szenvedsz. Amíg a test-elme koncepciónak hiszed magad, ez az, ami a szenvedést okozza, már csak a pusztulás miatt. Ahogy a legtöbben tudjátok, amint megszülettek, máris kezdtek meghalni. Emiatt ostobaság csupán az anyagi léttel megelégedni. Még azt is átlátom, ahogy ezt mondom, hogy ha egy csekket írnék itt valakinek 10,000 dollárról, valószínűleg sosem látnám viszont, mert az illető azt gondolná, hogy bolondmód kapott valami egyedülállót. De el fog fogyni hamarosan, vagy aggódni fogsz miatta.

      Ebben a világban semmi olyan nem létezik, ami valóban el tudná hozni számodra az igazi boldogságot. Nem, nem vagyok a végzet prófétája. Én az igazat mondom neked. A valódi boldogság és valódi öröm csupán akkor kezd rajtad keresztül kifejeződni, ha igazi identitásodat, a valódi boldogságot felfedezed. Nem kell várnod addig, amíg önmegvalósított leszel. Még ha a testnek hiszed is magad, csupán annak megértésével, hogy létezik valami nagyobb, valami magasabb, valami gyönyörűbb, elkezded jól érezni magad. Vagy, ahogy megszűnik a világgal való azonosságod, ahogy kezdesz a világgal való azonosulástól különválni. Nem azt mondom, hogy hagyd ott a munkádat, vagy hagyd el a családodat, vagy változtass egyáltalán bármin. Mentális értelemben mondom. Amilyen mértékben az elmédet a világi kötődésektől megszabadítod, olyan mértékben jóság foglalja el a helyét.

      Tegyük fel, például, hogy valóban szereted a munkádat. Tizenöt éve dolgozol, és szereted a munkádat. Mindaddig, amíg a munkádat szereted, mindig fog történni veled valami, ami az elmédet megváltoztatja. Be fog valamilyen szenvedés következni. De ha fölismered, hogy „Ez az a munka, amit most csinálok, és ezt a munkát azért csinálom, mert ez az én karmám, vagy ez az, ahol megtalálom önmagam, de nem vagyok az, én tudatosság vagyok, totális tudatosságként jelenek meg, üdvösségként fejeződök ki. Az az én igaz természetem.” Ahogy elkezdesz azonosulni a magasabb hatalommal, a munkád zökkenésmentesebbé és tökéletesebbé fog válni, mint ahogy azt valaha képzelni tudtad. Nem gondolod többé, hogy „Szeretem a munkámat.” Kezded megérteni, hogy te a szeretet megtestesülése vagy. Csak szeretet van. Ennek nincs köze a munkához egyáltalán, és boldoggá válsz. Nem azért vagy boldog, mert van egy munkád, nem azért vagy boldog, mert van egy otthonod, nem azért vagy boldog, mert megkapsz, amit csak akarsz, hanem azért válsz boldoggá, mert ráébredsz, hogy a boldogság az üdvösség, a boldogság az tudatosság, és minden tudatosság, ami létezik. És minden gondját viseli önmagának.

      Vagyis, lásd, hogy nem kell végrehajtanod semmiféle fizikai változtatást. Még azt a kérdést sem kell föltenned, hogy „Itt maradjak, vagy elmenjek innen? Maradjak ezzel a személlyel, vagy elhagyjam ezt a személyt? Los Angelesben maradjak, vagy San Francisco-ba menjek?” Semmi nincs, amit csinálnod kellene, hanem emlékezned kell arra, aki te vagy. Nem elképesztő? Mindössze annyit kell tenned, hogy azonosulnod kell a valóságoddal, és minden gondját fogja viselni önmagának.

      A hely, hogy kezdeni kell, az a saját elméd. Amikor reggel fölkelsz, jelentsd ki magadnak, hogy „Tudatosság vagyok, maradéktalan tudatként jelenek meg, üdvösségként fejeződök ki.”

      Figyelmedet ne összpontosítsd túlságosan a testedre, vagy a munkádra, vagy az otthonodra, illetve bármi olyanra, aminek a személyes énhez van köze, hanem emeld fel a gondolataidat! Elméd automatikusan, teljesen magától a szívben fog megpihenni, és te szakadatlanul az üdvösséget fogod tapasztalni. Valójában nem kell gondolnod ezekre a dolgokra. Egyszerűen emlékezned kell. Mert amikor kimondod, hogy „tudatosság vagyok”, az igazságot mondod önmagadról. Amikor azt mondod, hogy John vagyok, Mary vagyok, Jim vagyok, vagy Henrietta vagyok, hazugságot mondasz önmagadról. És a hazugság egyre lejjebb, lejjebb, lejjebb fog húzni téged az anyagiságba.

      Viszont, amikor azt mondod, hogy „tudatosság vagyok”, és elmélkedsz rajta egy darabig, egyszer csak minden ok nélkül kezded jól érezni magad. Most mentél éppen tönkre, de te jól érzed magad. Meghalt egy családtagod, de te jól érzed magad. Csak úgy jól érzed magad.

      Nem arról beszélek, hogy csinálj bolondot önmagadból, és mondd azt, hogy „Nem érdekel, mi történik.” Amikor jól érzed magad, leírok, az általam leírt mód spirituálisan helyes, nagy részvétet érzel mindenki iránt, minden iránt. Szeretetet árasztasz mindenre, emberekre, állatokra, növényekre, ásványokra. Ez mind ugyanaz. Ez mind tudatosság. És világossá fog válni számodra, hogy az egész világ semmi más, mint én magam. Én vagyok az univerzum. Ezért attól a pillanattól fogva, amikor ez a felismerés hozzád jön, megérted, hogy bármit, amit magadból adsz, azt önmagadnak adod. Ha gyűlöletet adsz, önmagadat gyűlölöd. Ha szeretetet adsz, önmagadat szereted.

      Most személyként szólalsz meg, aki csak most kezd kibontakozni, amikor teljesen felébredsz, nincs többé semmiféle gyűlölet, nincs többé semmiféle szeretet, nincs többé adásról vagy kapásról való gondolkodás. Nincsenek mások. Csupán csönddé válsz. De az odavezető úton jeleket látsz. Észreveszed, hogy kedvesebbé válsz, szeretőbbé válsz, könyörületesebbé válsz. Így egy családtag halálakor nagy részvétet érzel, nagy szeretetet érzel, és segítesz a szenvedő családtagoknak. Nem mondod, hogy „nem érdekel.”

      Sokan értelmezik rosszul ezeket a tanításokat. Azt hiszik, hogy nem feltételezett részükről a törődés, nem kárhoztatom őket, ez is egy hozzáállás, azonban rossz. Csak értsd meg! Add önmagadat teljesen, egyszerűen azért, mert mindennek az Énje vagy. Egyetlen Én van. Az az Én az tudatosság, tiszta tudat, üdvösség. Az összes szó szinonima.

      Tehát, a reggel fölkeléskor gondolj ezekre a dolgokra! Kezdd úgy a napot, hogy ezeken gondolkodsz! A legrosszabb, amit reggel tehetsz, hogy fogsz egy csésze kávét, és bekapcsolod a tévét. És láthatod, miért. Mert a hatása alá kerülsz annak, ami a tévében megy. A tévé válik az Isteneddé, vagy a rádió, vagy a csésze kávé. Gondolj inkább önmagadra, mint tudatosságra! Gondolj a legmagasabb igazságokra! Aztán, ha szükséged van egy csésze kávéra, megihatod a kávét, miközben átlátod, hogy a kávé tudatosság. Ha nézni akarod a tévét, amíg átlátod, hogy a tévé tudatosság, nem okoz különbséget. De amíg nem ily módon látod, jobb, ha nem nézel túl sok tévét.

      Gondolj bele, milyen konok vagy jelen pillanatban! A saját utadat járod. Saját ideáid, saját véleményeid vannak. Védelmezed a jogaidat. Miféle jogokat? Egyszerűen az egódat védelmezed. Azt akarod, hogy a világ elismerje ezt az ént, és nagy hibát követsz el, mert az egót duzzasztod. Az ego egyre nagyobbá és nagyobbá válik, és mindenki másnál fontosabb gondolod magad.

      Úgyhogy, amikor a spirituális útra lépsz, az élet sokszor fogja magát, és kirántja alólad a szőnyeget.  Ez megérteti veled, hogy mint emberi lény, semmi vagy. Az nem egy dolgot jelent. Ezért mondja nekem megannyi ember, hogy „Robert, mióta hozzád járok, rosszabbá vált az életem.” És én mindig azt válaszolom, „Az jó. Most kezdesz fejlődni.” Ha jobbá válnának a dolgai az embernek, a legtöbben rálépnétek erre az útra? Sajnos nem, nézzünk ezzel szembe! A legtöbb ember spirituális útra lépésének az egyedüli oka az, hogy az életüket általában teljesen elszúrták. (a tanítványok nevetnek) Tévednék? És válaszokat keresnek, következésképpen az jó. Azoknak, az élete akik, nincsenek itt, mind el van szúrva, csak még nem tudnak róla. (a tanítványok nevetnek) Tehát, a játék előtt vagy.

      És megint, az ok az, hogy a spirituális úton haladás során a dolgok a meditációid miatt, a gyakorlatod miatt rosszabbá válnak az életedben. Az összes korábbi karmádat felszínre hozod, nem csupán ebből az életből, hanem korábbi tapasztalatokból is. Ez mind feljön, csak te megtanultad, hogyan kezeld. Akármi történik veled, nem kezdesz el sírni, vagy kijönni a sodrodból, vagy dühbe gurulni, vagy dühössé válni, vagy megőrülni, mint régebben. Ehelyett nyugodtan fölteszed magadnak a kérdést, „Kihez jött ez? Ki tapasztalja ezt?” És hamarosan mondani fogod, hogy „én vagyok”, csak át fogod látni, hogy az én, amire hivatkozol, a személyes én, az egód. És arra a következtetésre fogsz jutni, hogy csupán egód megy keresztül ezen a tapasztalaton, nem te. És boldog leszel. És amikor boldoggá válsz, és nem volt reakciód, akkor annak a tapasztalatnak vége szakad. Nem fog kelleni megint keresztülmenned rajta. Azért mész keresztül újra, meg újra, meg újra életed valamely tapasztalatán, mert reagálsz. Akármire reagálsz, az részévé válik az életednek.

      De, tegyük fel, hogy este hazamész, és látod, hogy le van égve a házad. Ha azt mondod, hogy „tudatosság vagyok, üdvösségként kifejeződő teljes valóság vagyok”, és aztán fölteszed a kérdést, hogy „kihez jött ez?”, biztonságban leszel. Rá fogsz eszmélni, hogy ez is el fog menni. És valószínűleg az lesz a vége, hogy egy olyan biztosítási kötvényt kapsz, amilyen volt neked, és többet fogsz kapni, mint volt a ház értéke. És máshová kell majd költöznöd, és boldogabb leszel, amikor elköltözöl, mint amilyen azelőtt voltál. Más szóval, minden téged pártfogol. Semmi nincs ellened.

      Mindig tartsd észben, nem számít, min mész keresztül, nem számít, mi az, ami találkozik veled látszólag, amit negatívumnak tekintesz, az egy rejtett áldás! Furcsán hangzik, de igaz. Hiszed, vagy sem, az egy rejtett áldás. Amennyiben helyesen kezeled, és nem reagálással átküzdöd magad rajta, az valami olyannyira gyönyörűvé fog válni, amilyet elképzelni se tudsz. Biztosíthatlak erről. De amennyiben reagálsz, győzhetsz, begyűjtheted a pontodat. Ami csak rövid ideig fog tartani. Akkor újra, meg újra keresztül fog kelleni menned az állapoton, esetleg más emberekkel, és soha nem fogod tudni, miért szenvedsz annyira.

      A választás tehát a tiéd. Kit fogok követni ezen a napon, Istent vagy mammont? Isten természetesen a tudatosság. Mammon a világ. Az egyedüli szabadság, amivel rendelkezel annak megválasztása, hogy kit fogsz követni. Ha befelé fordulsz, és átlátod identitásodat, biztonságban leszel. Ha a világgal sírsz, továbbra is sírni fogsz. Ez soha nem fog véget érni.

      Tehát kezdd reggel, és próbáld észben tartani a nap során, hogy „Nem vagyok a test. Nem vagyok a tapasztalatom, tiszta tudatként kifejeződő tudatosság vagyok. Üdvösség vagyok.” És amint olyan szituációba kerülsz, amit nem szeretsz, tedd föl magadnak a kérdést, hogy „Kihez jön ez? Énhozzám? Ki az az én? Én vagyok az. Honnét jött az én? Mi az én? Ki vagyok én?” És időzz az énben, követve azt a forrásába! A forrása az az állapot, természetesen, amit épp azt megelőzően teremtettél meg magadnak. „Tudatosság vagyok, ami tiszta tudatként fejeződik ki, ami üdvösséget eredményez.” Az a forrás. Abban a forrásban nincs személyes én. Abban a forrásban semmi nem történik. Abban a forrásban minden jól van, és minden úgy bontakozik ki, ahogyan kell. Az a forrás te vagy, és te az univerzum vagy.

      Várom a kérdéseket.

      SV: Robert, volna egy kérdésem. Ezekről a különböző utakról, amiket tanítani szeretsz, az „én vagyok” és az „én tudatosság vagyok”. Arra lennék kíváncsi, jobb-e az egyiknél maradni csupán, az „én vagyok” és a „Ki vagyok én?” keverése helyett?

      R: Nem, nem igazán. Tudod, miért? Mert a hétköznapi ember számára unalmassá válik egy idő után. Sok olyan embert ismertem, akik a „Ki vagyok én?”-nel dolgoztak, és egy hónap után abbahagyták, mert beleuntak. Semmi különös nem történik. Ilyen az emberi elme. Egy idő után bármibe beleun. Úgyhogy, amikor a „Ki vagyok én?”-nel dolgozol, és egy idő után látod, hogy semmi nem történik, abbahagyod az egész gyakorlást. De amikor van valami, amire visszatérhetsz, és tudsz változtatni, akkor fogod kezdeni látni az eredményeket. (SV: De annál az egynél kell-e maradnom, amit csinálok, az „én vagyok”-kal, mert időnként a „Ki vagyok én?” kérdés szintén fölmerül bennem az „én vagyok” közben?) Akkor dolgozz azzal! (SV: Helyes akkor, ha azzal dolgozom?) Persze. Tedd a spirituális gyakorlásodat egyszerűvé! (SV: És még az, hogy az „én vagyok”-ban az „én vagyok” hangsúlyosabb, mint a csönd? Vagy a csönd követi...) A csönd az én vagyok. (SV: Azt kell hangsúlyozni?) A csönd nagyon fontos. Amikor azt mondod, hogy „én vagyok”. Azt az ego, az elme mondja. Amikor csöndben vagy, akkor a valóságban vagy, a tudatosságban vagy. A tudatosság valójában csönd. Az összes szó, amit kimondtam ma este, a csendből ered. Minden a csendhez vezet. Amikor „Ki vagyok én?”-t gyakorolsz, a gyakorlás célja a csöndessé válás. Ha helyesen gyakorlod, akkor egy idő után a „ki vagyok én?” teljesen leáll, és a csönd válik nagyon erőssé. Szóval, a csönd a legnagyobb tanító.

      SG: Robert, a „tudatosság vagyok” és a „Síva vagyok” mondások ugyanazok?

      R: Igen, ugyanazok. De amikor azt mondod, hogy „Síva vagyok”, általában egy formára, vagy valamilyen emberre gondolsz. Amikor azt mondod, hogy „tudatosság vagyok”, az inkább mindenütt jelenlévő. Ez arra késztet téged, hogy lásd, hogy a tudatosság az univerzum, és minden, amit az tartalmaz. Különösen az amerikaiak esetében, mert ők Sívát egy bálványnak, vagy egy személynek, vagy egy formának hiszik, ez egy meglehetős korlátozás az amerikaiak számára. Emiatt a legjobb azt mondani, hogy „tudatosság vagyok”, de valójában ezek ugyanazok.

      SK: Amikor a „tudatosság vagyok”-ot csinálom az a létezőség valamifajta minőségének a segítségül hívására irányul. Különbözőnek tűnik, mint a csönd, ami egyfajta hiány csupán.

      R: Igen, bármit is hívjon segítségül, egyszerűen válj a tanúvá! Nézz, figyelj, és el fog menni, és csönd fog következni! (SK: De az nem csak csönd, hanem egy nagyon kellemes érzése is a teljes ürességnek.) Jó, mi a kérdés? (SK: Nos, én csak ennek a teljes üresség és az üresség közötti különbséget kérdezem. Más szóval, hogy az üresség, ami egy hiány, ellentétben ezzel a minőséggel, ami egyfajta létezőségnek tűnik.) Amikor minőség van jelen, az még az elme. Az üresség az teljes üresség, minősítetlen, az üdvösség. De semmiképpen nem minőség. Valami magyarázaton túli. A semmiség állapota. Mégis az Istennek, a maradéktalan tudatnak az állapota, és még azon is túl van. De amíg minőséget érzel, igyekezz túlhaladni azon! Oda, ahol abszolút nullát érzel, és az az igazi állapota a csöndnek. Érthető ez számodra? (SK: Nem vagyok biztos a szavakat illetően, bizonyos értelemben. Ez a minőség, amit az felhoz, kétségkívül egészen kellemes, és majdnem olyan, mintha valamiféle előteret hozna fel, a nyitott teljes tér egyfajta érzését, ami a fecsegéssel vagy hiánnyal ellentétes.) Az biztosan jó hely, de amíg segítségül hív egyáltalán akármit, kellemesség. Nem a végső. A végső túl van azon.

      (a felvétel megszakad, aztán hirtelen, egy kérdés közepén indul újra)

      SY: Az ő (Ramana) képének a nézése közben 12 óra telt el, a nélkül, hogy a tudatában lettél volna?

      R: Ó, igen. (SY: Ugyanaz a szituáció? Nem igazán vagy ott?) Amikor a csöndben vagy, nem létezik az idő, nem létezik a tér. Ezek a dolgok azon a síkon nem léteznek.

      SF: Kapok kérdéseket, amelyek felmerülnek, és aztán ráébredek, hogy mihez is kezdenék a válaszokkal, és nincs kérdésem. (nevet)

      R: Kezdesz kiokosodni, Fred. (a tanítványok nevetnek) (SF: És fogom a válaszokat és a kérdéseket, és mindkettőt kidobom. Ez szintén időről szól.)

      SH: Mi tartott neked olyan sokáig? (nevetés) (SF: Nem akarom elnyomni magam.)

      SV: Robert feltehetnék egy másik kérdést? (R: Persze.) Elmondanád nekem, melyik a legközvetlenebb út? A „ki vagyok én?” a legközvetlenebb út, amennyiben rá nem unsz?

      R: A „ki vagyok én?” a legközvetlenebb út, igen. Egy csodálatos út a haladáshoz, ha kezelni tudod. A „Mi vagyok én?”-re is cserélheted. A természetednek megfelelően. Van, aki egyszerűen azt mondja, hogy „az én vagyok vagyok”. Ha megtanulsz eléggé csöndessé válni, akkor bármi, amit tenned kell, fel fog tárulni a számodra. Saját akaratából fog jönni. Bánj finoman önmagaddal! Legyél olyan, mint ez a kutya! Ő nem törődik vele, mi történik. Csupán boldog.

      SF: (a kutyáról beszélgetnek) Nagyon tiszteletlen, horkol. (nevet)

      R: Ő önmaga. (SF: Sok jót fognak tenni vele.) Honnan tudod? (SF: Nem tudom.) (SH: Jól teszi.) Áldás a kutya számára, hogy Henry házában lehet, és láthatja ezeket a mindenféle tanítókat, akik idejönnek. Ez különös megtiszteltetés egy kutya számára.

      SJ: Gondolom, áldás a tanítók számára, hogy ez a kutya itt van?

      R: Ez is igaz. (a tanítványok nevetnek) Többeknek mondtam közületek, hogy az „én vagyok” meditációval csodálatos eredményeket értetek el. Azok a dolgok végbemennek. Úgyhogy azt a gyakorlatot fogjuk folytatni. Kezdjünk hozzá!

      Helyezzétek magatokat kényelembe! Csukjátok be a szemeteket, ha tetszik! És az első, amit tegyetek meg, hogy lazítsatok el minden izmot a testetekben! Miután az összes izmotokat ellazítottátok, kezdjétek egyszerűen figyelni a légzéseteket! Ha gyakoroltatok már vipassana meditációt, végezzétek azt! Legyetek tudatában a testetekben lévő érzéseknek, és figyeljétek a légzéseteket!

      (szünet)

      Most tegyétek föl magatoknak a kérdést, „Ki figyel? Ki figyeli a légzést?” és a válasz az „én vagyok”. A légzéseddel együtt, belélegzel, és azt mondod, „én”, és kilélegzel, és azt mondod, „vagyok…”

      (felvétel vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Március 25)
Megtekintések száma: 184 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]