Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Robert megtapasztalása - 21. átirat

Robert megtapasztalása


21. átirat
1990. november 4.

    Robert: Tedd fel magadnak a kérdést: „Mit keresek én ezen a szatszangon?” Miért jöttél ide? Kérdezd meg magadat! Azért jöttél, hogy az előadót megfigyeld, és összehasonlítsd őt más előadókkal, vagy eleged van a játékból, és zöld ágra akarsz vergődni? Mi az igazi oka a ma esti idejövetelednek? Nem volt más dolgod? Már az összes filmet, az összes tévéműsort láttad? Egy új arcot keresel? Kérdezd meg magadat!

    Életed nagyon rövid. Mihez kezdesz vele? Ha nem ébredsz fel ebben az életben, újra meg újra vissza fogsz jönni, és addig fogod ismételni a játékot újra meg újra, amíg el nem jön a nap, amikor felébredsz. Egyedül abban van szabadságod, hogy befelé fordulj, és ne reagálj a kondíciókra.

    Nem szokásom magamról beszélni, de ma egy érdekes telefonhívást kaptam egy hölgytől Santa Cruz-ból. Azt mondta: „Robert, ha semmit nem mondasz magadról, senki sem fogja tudni, honnan jössz. Azt fogják gondolni, hogy ezeket az információkat egy könyvből, vagy egy másik tanítótól szerezted. Nem fogják tudni, hogy az közvetlenül az Énből jön.” Elgondolkodtam ezen, és szánok rá néhány percet, hogy elmeséljem, milyen volt az életem tizennégy éves koromban. Bizonyára elég unalmas lesz számotokra.

    Január 21én születtem New York-ban, Manhattan-ben. Kezdettől fogva, amennyire emlékszem, bölcsős koromban egy szürke szakállú, fehér hajú, körülbelül két láb magas kicsi ember jelent meg számomra a bölcső másik végénél, és zagyvaságoknak tűnő dolgokat mondott nekem. Én azt hittem, hogy ez a normális, és mindenki ezt tapasztalja. Gyerekként persze semmit sem értettem abból, amit mondott. Csak a későbbi években jöttem rá, amikor könyveket kezdtem olvasni, hogy ez az ember Sri Bhagvan Ramana Maharshi volt. De mindazonáltal, hétéves koromig kb. megjelent előttem, aztán ez elmaradt.

    Akkor valami nagyon érdekes dolog történt velem. Valahányszor akartam valamit, egy cukorkát, egy játékot, háromszor vagy négyszer kimondtam Isten nevét, és megjelent valahonnan. Ha cukorkát akartam, például, azt mondtam: „Isten, Isten, Isten.” Valaki hozott nekem, vagy előkerült valahonnan. Amikor iskolás lettem, sohasem tanultam. Mikor eljött a számonkérés ideje, azt mondtam, hogy „Isten, Isten, Isten”, és jöttek a válaszok. Amikor hegedülni akartam, édesanyám azt mondta, hogy túl nehéz lenne a játék számomra, ezért inkább nem vesz nekem hegedűt. Ezért azt mondtam: „Isten, Isten, Isten”, és néhány órával később megjelent a kb. öt éve nem látott nagybácsikám, és hozott magával egy hegedűt. Úgy gondolta, hogy szükségem van egy hegedűre. És ez így ment folyton-folyvást, amíg iskolába nem mentem.

    Amikor tizennégy éves voltam, egy furcsa jelenség történt. A középiskolai osztályomban voltam.  Kb. harmincöten voltunk. A tanítót Mrs. Rileynek hívták. Nyomott vagy háromszáz fontot, és amikor dühbe gurult fel s alá ugrált, annyira fel szoktuk bosszantani. Azt csináltam, hogy elkértem az egyik lánytól egy gombostűt, és volt egy sarokvas a szék hátsó részén. A tűt a sarokvashoz ragasztottam, és megpengettem, hogy felbosszantsa. Nem tudta, honnan jön a zaj, és le-föl ugrált, nagyon érdekes jelenet volt.

    Mindenesetre végéhez érkezett az időszak, és záróvizsgát kellett tennünk. Ez egy matek teszt volt. Sohasem tanultam, így hát nem tudtam semmit. Ezért azt mondtam: „Isten, Isten, Isten.” A válaszok helyett a szoba tele lett fénnyel, egy szikrázóan ragyogó fénnyel, ami a napnál ezerszer fényesebb volt. Olyan volt, mint egy atombomba, egy fénybomba, de nem volt egy égető fény. Szép, fényes, csillogó, meleg izzás volt. Ha csak rágondolok, arra késztet, hogy megálljak és elámuljak. Az egész szoba, mindenki, minden belemerült a fénybe. A gyerekek mindegyike fényrészecskék miriádjainak tűnt, aztán azon kaptam magam, hogy beleolvadok valahogy ebbe a fényes létbe, tudatosságba. Egybeolvadtam a tudatossággal. Nem testen kívüli tapasztalat volt. Testen kívüli tapasztalat akkor következik be, amikor a lelked elhagyja a testedet. Ez teljesen más volt. Felismertem, hogy nem vagyok a testem. Ami a testemként jelent meg számomra, nem volt valóságos. És túlléptem a fényen bele a színtiszta sugárzó tudatosságba. Mindenütt jelenlévővé váltam. Individualitásom beleolvadt a színtiszta abszolút üdvösségbe. Kiterjedtem, az univerzummá váltam. Leírhatatlan érzés. Totális üdvösség, totális öröm voltam.

    A következő dolog, amire emlékszem, hogy a tanár rázott engem. Már minden tanuló eltávozott. Én maradta, egyedül az osztályban. A tanár rázott engem, és én visszanyertem az öntudatomat, az emberi öntudatomat. Az az érzés soha nem hagyott el engem.

    Most mi közöd neked ehhez? Minden, mert amikor azt mondom, hogy: „Te az abszolút valóság, az abszolút üdvösség vagy”, amikor azt mondom, hogy „mindez az Én, és én az vagyok”, az én-vagyok magában foglal mindenkit, mindent. Az „én vagyok” magában foglalja az egész világot. Én az vagyok, a színtiszta értelem, a végső valóság, a szat csit ánanda, a parabrahman. Tapasztalatból beszélek. A halál egy viccé válik, nem létezik ilyesmi. A te igazi természeted a halhatatlanság. A te igazi természeted a zavartalan boldogság, a végső egység. Ez az, ami valójában vagy. Ébredj rá erre, és válj szabaddá!

    Hogyan ébredj fel? Nos, valójában már ébren vagy, csak álmodsz, és nem tudsz róla. Mint amikor alszol, és földrengésről álmodsz. Mindenki halott körülötted, és én odamegyek hozzád és azt mondom: „Ez nem a valóság. Most te álmodsz, nem tudod?” Te pedig azt mondod nekem: „Te őrült vagy, Robert. Ez nem álom, ez valóság. Nem látod, hogy reng a föld? Nem látod, hogy emberek halnak meg körülötted?” De én azt mondom: „Nem, ez egy álom!” Te elutasítod, hogy higgy nekem. Akkor nagy hirtelen felébredsz, és ebben a világban találod magad. Az egyedüli különbség a jelen világ és az álomvilág között, hogy ez a világ egy kicsit hosszabb, de ez is egy álom. A világ nem valóságos önmaga által.

    Végső valóság, színtiszta értelem, üresség, tér – ez a valóság. Olyan, mint egy hatalmas filmvászon, amely magán viseli az egész univerzumot. A vászon a tudatosság, és a világok, a bolygók, a napok, az emberek, mind képek a filmvásznon. Ha a vászon nem volna, képek sem lehetnének. Ennélfogva nem mondhatod a képeket valóságosaknak. Csak addig valóságosak, amíg a vászon tart. De ha a vásznat elviszik, nincs hely, ami képeket mutasson. Ugyanígy alaptermészeted neked a tudatosság, a színtiszta tudatosság. A tested a tudatosságra van rávetítve. Elkövetted a hibát, hogy azonosítottad magad a testtel és az elmével. Ennélfogva az a látszat, hogy a test és az elme kontrollálja az életedet. De amint az identitásodat lekapcsolod, amint elkezdesz a tudatossággal azonosulni, minden megváltozik veled kapcsolatban. Boldoggá, békéssé, örömtelivé, boldoggá válsz. Ez magától fog meg történni. Mindössze annyi a teendőd, hogy átállítva az identitásodat a valósággal azonosulsz.

    Hogyan csináld? Minden képet, ami az eszedbe jut, tagadj! Ismerd fel, hogy az nem az igazság, és tedd fel a kérdést: „Kihez jön ez? Énhozzám.” Maradj az énen! Találd meg az én forrását! Az én forrása nem más, mint az Éned. Amint létrehozod az azonosságot, és ráébredsz Énedre, az összes problémádnak vége.

    Gondolj azokra a problémákra, amikre éppen most gondolsz! Gondold meg! Kinek van problémája? A valódi Énednek nem lehet problémája, mert az üdvösség tudatosság. A probléma az egóhoz jön. Csak az egónak van problémája, semmi másnak. Minden más szabad, boldog, problémamentes. Fedezd fel, ki vagy te, fedezd az Énedet! Ugorj fejest önmagadba! Válj az Éneddé! Válj szabaddá!

    Semmi nem akként létezik, amiként megjelenik, semmi. Minden tudatosság, és minden egy tudatosságra vetített kép. Minden gondolatod, bármi, ami elméden átsuhan alaptalan, ok nélküli, ego nélküli. Minden, amit látsz, önnön elméd kivetítése. Véget tudsz vetni ennek, ha megtalálod a gondolataid forrását. Honnan jönnek a gondolataid? Fedezd fel! Menj bele!
Kérdezd önmagadat!

    Kezdd reggel, amikor először kikelsz az ágyból! Figyeld a gondolataidat! Figyeld, amire gondolsz! Figyeld, amit csinálsz! Akármi jut eszedbe, kérdezd meg önmagad: „Kihez jön ez? Én gondolom ezt.” Kövesd az én gondolatot a forrásba! Maradj az énen, és várj! Ne csinálj semmi! Abszolúte semmit. Maradj csendben! Amikor másik gondolat jön, alkalmazd ugyanezt a procedúrát! „Kihez jön ez? Énhozzám? Ki vagyok én?” Kövesd az én gondolatot a forrásba! Ne csinálj semmit! Maradj a csendben! Ne próbáljál elemezni semmit! Ne próbálj semmilyen következtetés re jutni! Ha elméd okoskodni kezd, kérdezd meg magadtól: „Ki okoskodik? Én.” Minden az énhez kapcsolódik. Az egész világ az énhez kapcsolódik. Amikor megtalálod az én forrását, minden más eltűnik. Találd meg az én forrását, és válj szabaddá!

    Az élet igazából egyszerű. Miért komplikálod túl? Miért engeded meg, hogy a gondolataid irányítsanak, irányítsanak, irányítsanak? Miért engedsz a gondolataidnak? Ha szabaddá akarsz válni, abba kell hagynod a gondolkodást, teljesen, totálisan! Amikor gondolataid hozzád jönnek, nem számít, mit mondanak neked, kérdezd meg magadtól: „Kihez jönnek ezek a gondolatok? Ki adott nekik életet? Én voltam az? Nos, ki vagyok én?” Ne engedd, hogy a gondolkodásod legyen a mestered! Amit megvalósulásnak nevezel, csupán üres elme. Amikor elméd üres, minden magától történik. A valóság előragyog. Amikor elméd tele van szeméttel, harciassá, arrogánssá, vaddá válsz, és békétlen vagy. Figyeld tehát önmagadat, szemléld a gondolataidat! Lásd, hová vezetnek téged! Vedd át felettük az irányítást, és válj szabaddá!

    Én nem vagyok egy előadó, nem tartok beszédeket, nem tartok szentbeszédeket. Csak itt vagyok, és elérhető vagyok számotokra. Tehát, ha valamilyen kérdésetek van, boldogsággal tölt el, ha válaszolni tudok. Nyugodtan beszéljetek bármiről, amiről a spirituális élet kapcsán szeretnétek.

    SM: Robert, ha mindez az elmének a teremtése, mi van mindennek a nagy megszűnésével? Létezik valamilyen útmutatás erre vonatkozóan?

    R: A nagy megszűnés szintén a te elmédé. Minden, ami történik, minden, a te elméd projekciója és megnyilvánulása. Amikor felismered, hogy nem a test-elme jelenség vagy, minden leáll. Az egész játék leáll, és te szabaddá válsz. Azon személy számára nem létezik szülés vagy halál. Minden csendes és nyugodt marad. Minden leáll. Nem létezik megsemmisülés. Nem létezik megszentségtelenítés. Csak béke van. De le kell állítanod elméd gondolkodását, és a legjobb és leggyorsabb út, ahogyan ezt végbeviheted, az átma vicsára, az önkutatás. Az a leggyorsabb amennyire tudom. Egyszerűen tedd fel magadnak a kérdést: „Kinek a számára létezik pusztulás? Ki tapasztalja ezeket a dolgokat?” Fedezd fel, és azt is fel fogod fedezni, hogy végső soron szabad vagy. Mindig is szabad voltál. Mindig az Én voltál, szabad, üdvteljes és boldog. Az a te igazi természeted.

    Még amikor hozzátok beszélek, akkor is figyeld az elméden átsuhanó gondolatokat! Figyelj minden gondolatot, amely az elméden áthalad! Miért engeded meg, hogy irányítsanak téged? Miért? Csak azok okoznak fájdalmat neked, senki más. Csak a gondolkodó szenved. Természetesen, nehéz abbahagyni a gondolkodást, de az által, hogy felteszed a kérdést: „Kihez jönnek ezek a gondolatok?” elméd elkezd lelassulni, és végül beleolvad a te szívedbe, és aztán soha többet nem irányít téged az elme. Soha többé nem fog irányítani semmi sem. Individualitásod bele fog olvadni a végtelenbe, és te szabaddá fogsz válni.

    SB: Robert, hogy van az, hogy ezeknek a kicsi finom gondolatoknak hatalmukban áll, hogy akadályozzanak?

    R: Nem áll hatalmukban, mert gondolataid nem léteznek. Hogy bírhatnának hatalommal? Csak a valódinak van hatalma, a tudatosság, az abszolút valóság, a totális tudat a valódi. A gondolkodásnak nincs hatalma. Látszólag van hatalma. Te adtál hatalmat a gondolatoknak. Te magad adtál hatalmat a gondolataidnak azzal, hogy hiszel bennük, hogy imádod őket, hogy azt csinálod, amit parancsolnak. A gondolataid azt mondják, hogy menj és ölj, menj és ölj. Azt mondják, hogy: „Ordíts”, és te ordítasz, „harcolj”, és te mész, és harcolsz. A gondolataid irányítanak. De a bölcs ember megáll, és elgondolkodik, és befelé néz, és felteszi a kérdést: „Kihez jönnek ezek a gondolatok? Honnét jönnek?” Fedezd fel, és fel fogod ismerni, hogy azok soha nem is léteztek! Ez az egész egy optikai illúzió. Akárcsak a kötél és a kígyó, amiről már hallottál. A kötelet kígyónak gondolod, mert sötét van itt, és nem látsz, de amikor felfedezed az igazságot, hogy az csak egy a kötél, soha többé nem fogsz ismét felülni neki. Soha több nem fogsz újra félni. Tehát a gondolatok olyanok, mint a kötél és a kígyó. Nincs hatalmuk, de rettegsz a gondolataidtól, ezzel adsz nekik hatalmat. Amikor rájössz, hogy azok nem entitások, hogy semmik, akkor önmagaddá válsz, és szabad vagy.

    (csend)

    SG: A problémáink csak az ego számára létezőek. Nem az ego visz bennünket a spirituális útra?

    R: Úgy tűnik, mintha az ego gyakorolna, és lépne a spirituális útra, de van valami, ami az egónál mélyebb. Az Én eltol téged magától. Az ego megpróbál ellenállni. Az ego létezésének egyetlen oka van, önmaga elpusztítása. Egódat csupán egód elpusztítására használd! Ez az egyetlen cél, amire szolgál. Különben totálisan és teljesen irányít téged. Az ego és az elme szinonimák. Az elme csak a múlt és a jövő aggodalmas gondolatainak egy halmaza, mindössze ennyi az elme. Az ego növeli az elmét. Ők ketten ugyanazok. Az ego az elme számára olyan, akár a fény, de önkutatással a fény eloltható, így az elme saját magától semmivé válik, és te szabaddá válsz. Ne adj hatalmat az egónak azzal, hogy hiszel benne. Tekints rá úgy, ahogy a kinti égre. Amikor azt mondom, hogy az ég kék, mindenki egyet fog érteni velem, hogy az ég kék. De amikor megvizsgálod, úgy találod, hogy nincs ég, és nincs kék. Csak tér van. Ugyane példára mindenki azt hiszi, hogy van ego, de ha megvizsgálod, úgy fogod találni, hogy sohasem létezett. Nem létezik. Csak az Én létezik, és te az vagy. Tehát vizsgálódj, fedezd fel saját magad! Ne hidd el egy szavamat sem! Ellenőrizd, kísérletezz! Fedezd fel, és láss!

    (szünet a szalagon)

    SL: Mit tudok tenni, amikor látom a szenvedést, és a nyomorúságot a világban? Mi jó van abban, ha azt csak az elmémre koncentrálom? Nem szabad lemondanom a megértésről az elmémben, azáltal, hogy magamra nézek, és nem szabad segítenem az embereknek a világban?

    R: Te mindenütt jelenlévő valóság vagy és könyörületesség vagy. Csak Éned ismeretében tudsz eszköz lenni mások számára. Amikor a megtestesült szeretetté válsz, ami úgyszintén tudatosság, minden körülötted lévő érzi azt, és ez az, ahogyan ezt egy jobb, élhető világgá teszed. Mindazonáltal, kezdetben ne téveszd össze azzal magadat! Ha segíteni akarsz a világnak, és segíteni akarsz másokon, először fedezd fel az önmagaddal kapcsolatos igazságot! Ha nem így teszel, akkor vak vezet világtalant, és mindenki az árokba zuhan. Most, ismétlem, amikor felfedezed az igazságot önmagadról, az önmagad nem egy individuum. Az mindenütt jelenvalóság, így az univerzummá válsz. Ezért azt mondhatod, hogy mindez az Én, és én az vagyok.

    Vedd szemügyre az álmaidat! Honnét jön az álom? Az elmédből. Alszol, és álmodsz. Mindez az elmédből árad ki, és abban az álomban jet plane-en repülsz, egyik országból a másikba mész, golfozol, megházasodsz, gyerekeid lesznek, megöregszel és meghalsz. Mindez az álomban van. Honnét jön az álom valójában? Az elmédből, és ugyanígy van a valóságos életben is. „Ki álmodik háborúkról, ki érzi ezt, látja ezt, ki fél?” Kérdezd meg önmagadtól, fedezd fel, vizsgálódj, és meg fogsz hökkenni azon, amit találsz.

    (a szalag újra indul)

    R: Amikor szeretetről és együttérzésről beszélsz, az átlagembernek valóban szeretőek és együttérzőek? Ők csak akkor szeretnek, mikor ad nekik valaki valamit. Ha egy személy szeret téged, azt mondod, szereted őt. Amikor elhagy téged valaki másért, gyűlölöd őt. Így jön a szeretet és a gyűlölet. Ők ugyanannak az érem a két oldala, de az igazi szeretet az emberi szereteten túl van. Az igazi szeretet végtelen. Leírhatatlan. A tudatosság. Az abszolút valóság. Az igazi szeretet a te igazi természeted, és soha nem tudhatod meg igazából, hogyan kell szeretni, amíg nem tudod meg, hogy ki vagy te.

    SL: Úgy érzem, hogy amikor gyakorlok, túllépek az elmémen, és békét érzek. Te hogy lépsz túl rajta?

    R: Ha valóban az elmédre néznél, és az elméd valóban eltűnne, nem lenne szükség a kérdésre, mert a végső békét éreznéd. De valóban megtörténik néhányunkkal, hogy azt gondoljuk, hogy túlléptünk az elmén, és azt hisszük, hogy az elmére nézünk, de valami nincs rendben, mert nem nézünk. Amikor valóban megfigyeljük az elmét, és felismerjük, hogy az nem egy dolog, akkor már túl vagyunk azon, szabadok és boldogak vagyunk. De időnként, ahogyan mondtam, azt gondoljuk, hogy mi csináljuk azt, de nem. És el tudod mondani. Amikor elkapod az önmegvalósulás egy felvillanását, soha nem fogsz újra hátra menni. Nincs visszaút. Akár elkaptad, akár nem. Nincsenek hozzá lépések. Mint amikor sötét szobában vagy, és megtalálod a villanykapcsolót. A sötétség csak szertefoszlik. Nincsenek lépcsőfokok. Nem lesz világosabb, és még világosabb és még világosabb. A felgyúló fény csak eloszlatja a sötétséget. Amikor az elméd igazán üres, a megvalósulás magától jön.

    SL: Amikor azt mondod, hogy az elmére nézel, mire nézel, a gondolatra? (R: A gondolatra, az elméd gondolatok.) Ha látod a gondolatokat, akkor azok eltűnnek.

    R: Ahogy a gondolatokat figyeled, azok eltűnnek, de több jön, még több jön, sőt amikor kész vagy velük ebből az életből, jönni fognak hozzád egy korábbi életből. Ez sosem áll le. Úgyhogy állandóan fel kell tenned a kérdést: „Kihez jönnek? Kihez jönnek?” És állandóan figyelj, és kövesd az  én gondolatot, és ne csinálj semmit, és egy nap mindez el fog tűnni, és te szabad leszel. De türelmesnek és kitartónak kell lenned! Emlékezz, milyen sok évünkbe került, hogy az legyél, ami vagy, bolond, őrült, elmebeteg. Így lehet, hogy most is igénybe fog venni egy kevés időt, hogy átjussunk rajta. De ne aggódj emiatt, mert mindannyiunk a pokolból a mennyországba kell, hogy kerüljünk, akár tetszik, akár nem. Mindenki oda fog érni, előbb vagy utóbb. Az a feladatunk, hogy ellazultak és nyugodtak legyünk, békésen figyeljük magunkat, ne reagáljunk a kondíciókra. Emlékezz, hogy minden kondíció, ami hozzád jön, karmikus természetű! Nincsenek véletlenek. Amikor egy kondícióra reagálsz, mindössze annyit teszel, további karmát halmozol fel, és sosem lesz vége. A titok abban áll, hogy csak nézel, figyeled a szituációt, és nem reagálsz. Például, hazafelé autózol ma este, és balesetet szenvedsz, és megnyomod valakinek az autóját, mert átment a piroson, és még ha megsérült is valaki fizikailag, valójában senki sem sérült meg. Ha erre dühösen, harciasan reagálsz, akkor újra és újra és újra átmész a szituáción még több karmát halmozva fel, és ilyen szituációkkal fogsz konfrontálódni, amíg fel nem adod azt, és abba nem hagyod a reagálást. Akkor megnyered csatát, és nem kell többé ilyen szituációkkal találkoznod az életedben.

    SL: Azt mondtad, hogy sohasem áll elő újra ugyanaz a szituáció az életedben?

    R: Soha, ha szembe találkozol vele, és nem reagálsz rá, akkor végeztél vele. Bármi, amire nem reagálsz, eltűnik, vége. Mint amikor van egy barátod, és a barátod beszél hozzád. Ha nem reagálsz a barátodra, nem válaszolsz neki, vagy nem mondasz semmit, mi történik? A barátod otthagy téged. Igaz? Ugyanez van a kondícióval. Ha nem reagálsz egy kondícióra, az otthagy téged. Elmegy. Sose jön vissza.

    SL: Fokozatosan kell kiküszöbölnöd a reakciókat, hogy eljuthass a teljes szabadsághoz?

    R: Egyszerűen figyeld magadat! Figyeld, hogyan reagálsz a kondíciókra! Ne csinálj semmit, csak figyelj! A figyelés folyamatában az elméd le fog lassulni. Egyre gyengébbé és gyengébbé fog válni, amíg el nem tűnik teljesen, akkor szabad leszel.

    SL: Tehát nem kell az én gondolatot kérdezned, csak az elmét kell figyelned?

    R: Miközben figyelsz, automatikusan kérdezel. Amikor figyelsz, fel fogod tenni a kérdést: „Kihez jön ez?” Majd fel fogod fedezni, hogy egyáltalán nem hozzád jön. Az egódhoz jön. Tehát, megismétlem, figyeld az egót, és tedd fel a kérdést: „Kihez jön az ego?” Jönni fog a válasz: „Énhozzám.” Maradj azon az énen! Találd meg az én forrását! Nincs neki forrása. Csak üresség, csendesség van, és te szabaddá válsz. De annak számára, aki tudja, hogy ő nem a test és elme, annak nincs prárabdha karma. De a néző számára úgy jelenik meg. Az adnyání számára megjelenni látszik a prárabdha karma, a dnyání számára nem. Más szóval, az adnyání láthat problémákat, és az a karma, ami bekövetkezik, de a dnyání számára nincsenek problémák. Tudsz követni? Mit gondolsz? Miért aggódunk annyit? Mindig nyugtalankodunk valami miatt, ugye? Miért? A világ sok éven át, több millió éve nélküled is fennállt, mielőtt idejöttél volna. És fenn fog állni a távozásod után is. Így amíg az úgynevezett testedben létezel, minek aggódsz, miért félsz? Mitől félsz? Legyél békés, legyél csendes! Tanuljátok meg szeretni egymást, legyetek részvétteljesek, gyakoroljatok jóindulatot, legyetek Énetek! Mindig emlékezzetek, hogy igazi természetetek az abszolút értelem, a végső egység, az isteni harmónia, üdvösség tudatosság, szat csit ánanda, parabráhman. Az, aki valójában vagy. Azonosulj azzal, és legyél szabad! Tehát, mit gondolsz erről?

    SH: Az ego pozíció csak a tudatosság, ami időlegesen játszik a létben, a konkrét ego? (R: Valójában nem.) Hol jöhet be máskülönben?

    R: A tudatosság önmagában álló, emiatt az ego valójában nem része a tudatosságnak. Optikai illúzió, nem létezik. Csak úgy tűnik, mintha létezne. (SH: Igen.) És nem valamilyen helyről jött. A képzelődéseidből jön, de soha nem a tudatosság szülte. (SH: A tudatosság testtel való azonosulása produkálja az egót?) Így jelenik meg, de ez nem igaz. A tudatosság igazából nem azonosul semmivel, mert önmagában álló. A tudatosság csak tudatosság. Minden más csak nem létező optikai illúzió. Még ha erőteljes is a megjelenése, nem létezik. És mindig ezekre a példákra gondolhatsz. Amikor a sivatagban vagy, és majd meghalsz a szomjúságtól, meglátsz egy délibábot, amelyet víznek látsz, víznek, és te belecsobbansz a vízbe, és mit kaptál? Homokot. De a víz annyira valóságosnak tűnt számodra, ugye? Ugyanabban a példában, ennek a világnak az összes dolga igazinak tűnik, de optikai illúziók, olyanok, mint a délibáb, mint az ég kék, mint a homok, ami vízként jelenik meg. Hamis képzelődés, téves azonosítás. Fordulj vissza, menj befelé, merülj mélyen az Énedbe, azonosulj az Énnel, és válj örökre szabaddá!

    Azt hiszem, hogy néhányan közülünk túl sok könyvet olvasnak, és túlságos hangsúlyt fektetnek a technikára, továbbá azt gondolják, hogy dolgokat kell cselekedniük. Ezt kell csinálnunk, és azt kell csinálnunk, és mindennek neveket adunk, és azt mondjuk, hogy a tudatosság az fény, amely az elmében világít, amely az egóvá válik. Nem kell tudnunk ezekről a dolgokról. Mindössze annyit kell tudnunk, hogy nem vagyunk a test-elme jelenség. Abszolút valóság vagyok, ez minden, amit tudnod kell, és kövesd az abszolút valóságot, válj azzá, tegyél akármit, amit tenned kell az azzá váláshoz. Gyakorolj megfigyelést, figyelmességet, figyeld a gondolataidat, végezz vipasszaná meditációt, önkutatást. Bármit is kell tenned, tegyed, hogy az elmét lenyugtasd, aztán látni fogsz valami vadonatújat. Fel fogod ismerni, hogy sohasem születtél, hogy most sincs folytatódásod, és sosem tudsz meghalni. Szabad vagy.

    SF: Robert, semmi sincs a tudatosságon kívül?

    R: Nincs. (SF: Semmi sincs tudatosságon kívül?) A tudatosság önmagában álló. (SF: Rendben, de semmi nem létezik a tudatosságon túl?) Semmi nem létezik a tudatosságon túl. Neveket adunk neki, mint például tiszta tudat. (SF: A gondolatok elme, ebből a szempontból. Hogyan...) Hogyan állítsad le őket? (SF: Nem, úgy értem, ha semmi nem létezik a tudatosságon túl, a gondolatoknak valamint az elmének a tudatosságon belül kell lenniük, mint annak a részei?) Valójában nem, mert a gondolatok és az elme nem léteznek. Ha léteznének, mint entitás, részei lennének a tudatosságnak. (SF: Önmagától való illúzió.) Illúzió. (SF: Illúzió, definíció szerint nem létező?) Pontosan. Vagyis sohasem léteztek, ennélfogva nem lehetnek részei a tudatosságnak. Ha részei lennének a tudatosságnak, ez azt jelentené, hogy léteznek, és a tudatosság adott nekik életet, és most meg kell próbálnunk megszabadulni tőlük. De semmitől sem kell megszabadulni, mert nem léteznek. Nem harcolsz semmivel. (SF: Vagyis az illúzió definíció szerint tudatosság nélküli valami?) Semminek kell lennie, nem valaminek. Soha nem létezett, és soha nem fog létezni. A hamis képzeleted részét képezi. Honnét jött? Sehonnét sem jött, mert még csak nem is létezik.

    SU: Akkor ennek a káprázatnak a tudata szintén nem létezik.

    R: Ez igaz, igazad van. Tudatosság szintén nem létezik. Mindez csak koncepció. A véges sosem képes tudni a végtelenről. Nincsenek szavak a leírására. Fejest kell ugornod önmagadba, és saját magadnak kell tapasztalnod, hogy megvalósítsd azt. Nincsenek definíciók. Minden, amiről beszélünk, prekoncepció, fogalom. Lépj túl rajta, és úgy lépsz túl, hogy leállítod a gondolkodásodat, leállítod a gondolataidat. A túllépés módja a gondolkodás leállítása, az önkutatás és megfigyelés, az éberség, a tanúvá válás.

    ST: Robert, nem sokunk számára, vagy legalábbis nem mindegyikünk számára nyílik lehetőség, hogy a korai időktől, amikre gyermekként emlékezni tudunk, mindig volt egy olyan félreeső részünk, amit figyeltünk, és időről időre van egy érzésünk, hogy az életünk nem valószerű, talán társ-alkotásra vágyunk, vagy mi a csuda, és rabnak érezzük magunkat mindezek miatt, és mégiscsak éljük az életünket, és vannak ezek a bizonyos erős érzéseink, az hogy mindez nem létezik, hogy a test nem létezik? Sohasem gondoltam azt, hogy ez érvényes dolog lenne, de... (R: Oké, mi a kérdés?) A kérdés az, hogy ha sokan érzünk ilyen módon, és még, ha kettős módon éljük is az életünket, különösen, amikor fiatalok vagyunk, és erős vágyaink vannak, akkor, ahogy azok fényüket veszítik, még mindig bebörtönöznek bennünket a test tapasztalásával.

    R: Ez az, amiért fel kell tenned a kérdést önmagadnak: „Ki van bebörtönözve? Kinek vannak ezek a gondolatai és érzései? Kihez jönnek ezek?” Lépj túl mindazon, amit éppen mondtál! Lépj túl rajta! Felejtsd el, amit éppen mondtál, és egyszerűen lépj túl rajta! Kérdezd meg önmagadat: „Kihez jönnek ezek a gondolatok a bebörtönzésről, a fiatalságról, az öregségről, a gondolatokról?” Ezek egyike sem létezik. Lépj túl mindenen, e kérdés feltételével: „Kihez jönnek ezek a gondolatok? Énhozzám? Ki vagyok én? Mi a forrása az énnek?” Kövesd a forrást, és válj szabaddá! Kövesd a forrást a szívbe, és ne tégy semmit, csak figyelj, és nézz, és úgy fogod találni, hogy nincs forrás, soha nem is volt. Mindig szabad voltál. Mindig fényes és ragyogó voltál. Minden más ostobaság. (ST: Arra gondolsz, hogy csak egy emlék?) Persze, emlék, fogalmak, prekoncepciók. Mindezek a dolgok azok, de ne gondolj ezekre a dolgokra! Felejtsd el, hogyan kaptad őket, hogyan jöttek! Ismerd fel, ki vagy most! „Nem vagyok ez a test. Nem vagyok ez az elme. Nem vagyok ezek a gondolatok. Nem vagyok ez a kondíció vagy szituáció.” „Akkor ki vagyok?” Majd hagyd abba, és kérdezd újra: „Akkor ki vagyok?” És ahogy állandóan így kérdezel, észre fogod venni, hogy a „ki vagyok én” közötti tér egyre nagyobbá és nagyobbá válik, és abban a térben meg fogod találni a szabadságodat.

    (csend)

    R: Semmi új nincs a nap alatt. Van hozzátennivalótok?

    SN: Egyesek azt javasolták, hogy a csütörtök este találkozókat toljuk egy kicsit későbbre, mert nem érnek ide 4 órára. Ezért vitatkozni kezdtünk egy kicsit.

    (általános beszélgetés és vita)

    SL: Amikor utaztál, hol tartózkodtál? (R: A Ramana áshramban.) Ott tartózkodtál? (R: Igen, az volt a bázishelyem.) Mit csináltál ott? Ha szabad voltál, miért maradtál ott? (R: Csupán a béke miatt, csak úgy, semmiért, nem volt oka.) Nagyon szép létezés volt, csodálatos. (R: Ühüm.)

    SG: Hogy sikerült a vizsga, Robert, a matek vizsga?

    R: Nulla, nem tettem le a vizsgát. Nem tettem le.

    SB: Ez jó kompromisszum, megbuksz a matek vizsgán, és helyette megvalósítod Istent.

    SG: Kicsoda Sri Ganeshwar? (R: A Mountain path magazin szerkesztője.) Kapcsolatba kerültél vele az áshramban? (R: Senkivel sem kerültem kapcsolatba.)

    SH: Ott volt, amikor Ramana ott volt.

    SK: Mindenki ugyanolyan módon, fénnyel tapasztalja a valóságot?

    R: Nincs egy meghatározott módja, ahogyan történik. Ez mindenkinél más. A valóság mindezek után jön, a fény után, a tapasztalat után. A valóság üresség, nemlét.

    SB: Robert, mindezek az emberek, akik húsz, harminc, negyven éve járják az utat, elolvassák az összes könyvet, tudod. A legtöbben keresők, voltak néhányszor Indiában, volt öt-hat gurujuk, elvégezték mindegyik meditációt, hogy lehet, hogy nem valósították meg önmagukat, tudod?

    R: Mert még mindig keresők. Abba kell hagyniuk a keresőséget, és a tárgyra kell térniük! (nevetés)

    SK: De kik ezek az emberek, akiket leírsz, akik nem valósították meg az Ént? Senki olyannal nem találkoztam, aki nem valósított meg valamit. (SB: Valóban?) (Két tanítvány válaszol: „Én vagyok az egyik.) (SB: Nos, mindenki rendelkezik valamilyen kisebb tapasztalattal, de valami olyannal, ami tartós, és nem csak valamilyen jelentéktelen belső tapasztalat.)

    SX: (A tanítvány előad egy tapasztalatot, amiben részesült, de problémásnak találja elhinni, hogy a fizikai világ illuzórikus, ahogyan azt Robert kifejti.)

    R: Az jó. Oké, képzeljük el, hogy álmot látsz. És éppen úgy beszélgetünk az álmodban, mint most, és te rámutatsz a székre, ülsz a széken, és azt mondod: „Nem tudom elképzelni, hogy ez itt illuzórikus.” És ugyanazt mondod nekem, mint amit most mondtál, aztán felébredsz. Érted, miről beszélek? Ez ugyanaz a dolog. (SX: Ugyanaz a tanítvány érti meg azt, amit álomnak érez.) Oké, vagyis mi a kérdés? (SX: A kérdés az, hogy nem értem, hogy ez a kettősség hogyan oldható fel. Úgy tűnik, mindenhol kettősség van. Itt vagyunk. Egy szobában ülünk, és ez nagyon szilárd, látszólag. Számomra az.) Nem oldható fel, amíg meg nem érted, hogy nem vagy a test és az elme. (SX: Hogy mi nem vagyok?) A test és az elme. (SX: Tudatában vagyok, tökéletesen a tudatában vagyok.) Ha tökéletesen a tudatában lennél, nem lenne semmilyen probléma. Akkor nem tennéd fel a kérdést. (SX: Nos, ez nem probléma. Ez nem olyasmi, ami zavarna engem. Csak...) Nézd, csakhogy maga a kérdés feltevése azt mutatja, hogy nem vagy a tudatában. Ha tudatában volnál annak, amit mondok, nem tennél fel kérdést, érted? (SX: Oké, az a te valóságod, nem az enyém.) (Robert nevet) Más szóval, az álom és az ébrenlét egyaránt a te elméd projekciói. Beszélgetni tudunk éppen most, és te felébredhetsz, és ha felébrednél, mindez eltűnne. Egy teljesen különböző világot látnál. Amikor valóban álmodsz, elméd kivetíti az álmot, és mindenféle tapasztalataid vannak, a kettő ugyanaz, nincs különbség, kivéve, hogy ez egy kicsit hosszabb, ez minden.

    SK: Amikor álmodsz, azt gondolod valóságnak, az álomban? (R: Persze).

    SX: Vagyis valaminek a létezése valójában az én felismerésemen múlik. (R: persze, te csinálod.) Valaminek a létezése az én felismerésemtől függ, de maga a létezése helyes következtetés révén nem jelenik meg számomra, attól függően, hogy felismerem-e, látom-e, vagy egyáltalán tudatában vagyok-e annak. És tulajdonképpen, amit az úr csak az imént mondott, hogy ne aggódj a világ miatt, a világ régóta létezik. Jóval előtte ideértél. Most, ez azt jelenti számomra, az hogy még az ő valóságában is létezéssel bír. Valamilyen létezéssel bír.

    R: Az egyetlen létezés, amellyel bír azok a szavak, amelyek elmagyarázni próbálják. (SX: Uh-huh.) Vagyis ami a létezést illeti. Láthatnánk egy álmot, és beszélgethetnénk ugyanarról a tárgyról, beszélgethetnénk Trójáról, és beszélgethetnénk arról, amit az előbb mondtál. Ez mind az álmodban tud lenni, ugyanaz a dolog. Nincs különbség. (SX: Oké.) Az a dolgod, hogy feledkezz el róla, és kérdezd meg önmagadtól: „Ki álmodik?” (SX: Ki mi?)  Kérdezd meg önmagadtól: „Ki álmodik? Kié ez az álom?”) Kutakodj belül, és fedezd fel! Fedezd fel, mi az álom, és mi nem! Kérdezd önmagadat! A válaszok rajtad belül vannak. Én nem tudom megadni neked az önmagadon belül lévő választ. Nem akarom, hogy higgy abban, amit mondok. (SX: Nos, nyilván nem teszek ilyet. Nem vonom azt kétségbe.) Jó, de te magad fedezd fel! (SX: De, kell egy kevés hitelt adnom a módnak, amikor azon gondolkodom, hogy a gondolat káprázat-e, vagy sem, tudod.) Ki csinálja? Kinek kell csinálnia mindezt? (SX: Nos, nem kell csinálnom mindezt, de ez egy... tudod.) Kérdezd meg önmagadat: „Kinek kell csinálnia ezt?” és úgy fogod találni, hogy nincs senki, hogy csináljon bármit. (SX: Oké, akkor ki fogom ezt próbálni, dolgozni fogok rajta.) Valóban?

    SG: Voltaképpen, amikor felteszed magadnak a kérdést: „Ki boldogtalan vagy ilyesmi?”, az eltűnik. (R: Pontosan azt teszi, igazad van.) Vagyis, amikor eltűnik, mi az? (R: Mi mi?) Nincs semmi. (R: Csak az Én marad.) Nos, az akkor az. (R: Az Én az üresség, az űr.) Igazad van, így van. (nevet)
(R: És ez totális öröm és béke, de saját magad által kell felfedezned azt!)

    (szünet)

    Nos, általában csinálom a találkozó végén, hogy van egy meditációnk, ami segítségetekre van, és ahogy gyakoroljátok ezt a meditációt, valóban segíteni fog. Helyezzétek tehát kényelembe magatokat! Vegyél tíz mély lélegzetet rekeszizomból, hogy ellazulj! Lélegezz mélyen, lassan és finoman! Minden kilégzéssel érezd, hogy tested egyre mélyebben és mélyebben ellazul! Most kezdjél el rendesen lélegzeni! Ne helyezz hangsúlyt a légzésre! Válj a tanújává a légzésednek! Figyeld a légzésedet! Ne helyezz hangsúlyt a légzésedre! Figyeld a légzésedet, és figyeld a tested érzéseit! Figyeld az érzéseket a testedben! Ha elméd elkalandozna, egyszerűen hozd vissza újra!

    Figyeld a gondolataidat, elmédet, érzéseidet! Egyszerűen figyeld a gondolataidat! Ne próbáld megváltoztatni azokat, csak figyeld! Akármit mond neked az elméd, ne reagálj rá! Csak figyeld a gondolataidat, és figyeld a test érzéseit! Most tedd fel magadnak a kérdést: „Ki az észlelő? Ki figyel? Ki észlel?” És a válasz érkezik: „Én vagyok az. Én figyelek. Én vagyok.” Ez a meditáció. A légzéseddel, amikor befelé lélegzel, mondd, hogy: „én”, és amikor kifelé lélegzel, mondd, hogy: „vagyok”! „Én vagyok”, együtt a légzéseddel. Ne próbálj elemezni semmit! Egyszerűen lélegezz befelé, és mondd: „én”, és lélegezz kifelé, és mondd: „vagyok”. (szünet) Érezd, milyen békéssé válsz, csupán azzal, hogy ezt csinálod!

    (Csend)

    Om, shanti, shanti, shanti.

    (szalag vége) [TOC]
Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2013 December 01)
Megtekintések száma: 349 | Hozzászólások: 1 | Címkék (kulcsszavak): Robert Adams | Helyezés: 5.0/6
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]