Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Segítség - 71. átirat

Segítség

 

71. átirat

1991. június 20.

 

      Robert: (a felvétel hirtelen indul) ...mivel beállítottad a mikrofont, mondanom kell valamit. Úgyhogy, jó estét kívánok! (Jó estét) Hogy vagytok? Remélem jól!

      SH: Minden jól van. (nevetés) R: Biztos vagy benne?

      SH: Ez az, amit hallani szoktam tőled.

      R: Amint a legtöbben tudjátok, a nap során sétákat teszek a parkban, főleg reggel. És emberekkel találkozom, érdekes emberekkel. Volt ez az úriember, akivel beszélgettem hébe-hóba. És körülbelül hat hónappal az után, hogy találkoztunk, és beszélgetünk időnként, adtam neki néhány másolatot. Ma reggel odajött hozzám, és közölte, hogy Hollywoodban producere volt néhány darabnak, és be tud vinni engem a Steve Edward showba, és Larry Kinghez is. Úgyhogy, amire célzok az, hogy igazából nem tudtam mit mondani. A másolatok elolvasása után azt mondta, szerinte az egész világon híressé kellene válnom, és mindenkinek tudnia kellene rólam.

      "Miért?" - kérdeztem tőle. "Mert segíthet másokon." - válaszolta. "Az emberek még sosem hallottak önről, és képesek lesznek meghallgatni önt, és ez segíteni fog rajtuk." "Miért?" - kérdeztem. És azt állította, hogy a javára szolgálna mindenkinek. "Mi a lényeg?" - kérdeztem, és nem tudom, mit válaszolt. Nem emlékszem. De az idő hátralévő részében erről fogunk beszélgetni.

      Valóban segítünk az embereken? Ha megnézed a világot, a hitvány dolgokat, amik ebben a világban folynak, úgymond, emberek segítettek az idők kezdete óta embereken, és a világ rosszabb, mint valaha. Valójában kell segítenünk az embereken?

      Először el kell kezdenünk megérteni, hogy minden mindenféle módon predesztinált, és az, hogy ki lettünk-e rá másokon való segítésre választva, nem rajtunk múlik. Ha karmád előírja a tényt, hogy segítened kell másokon, nem leszel képes leállni. Olyanná fogsz válni, mint Teréz anya, és engedelmeskedni fogsz a karmikus törvényeknek, akár tetszik, akár nem.

      De ami a Dnyánít illeti, nem léteznek mások. A mások csupán önnönmaga. Úgyhogy, testben létezőként, úgymond, a Dnyání eszközévé válik az egész emberiségnek.

      A hétköznapi emberre nekik soha nem kell úgy gondolniuk, hogy "Kell, vagy nem kell segítenem másokon?", hanem azt az elvet kell követniük, hogy segíteni kell mindenkin a szükségben, ha tudnak, és nem gondolkodni rajta. Ez a karmád, valamely esetben. Megint, minden lépés, amit e testben, a létezésnek e síkján meg fogsz tenni, előre el van rendezve. Nem kell aggódnod emiatt. De ha a lehetőség felmerül, amikor lehetőséged van segíteni másokon, mindenképpen tedd meg!

      De a Dnyání meghaladta a kérdést. A Dnyání nem ezé a világé, jóllehet a világban lévőként jelenik meg. Ő mindenütt jelenlévő, mindent átható, létezése tehát az egész emberiségnek hasznos. Valójában csupán a létezése, mivel ő mindenütt jelenlévő, mindenható, mindentudó.

      Ha reklámozza magát valaki, tévében szerepel, rádióba megy, könyveket ír stb., biztos lehetsz benne, hogy az a személy nem Dnyání. Ez az első kulcs, amit tudnod kell. Miért? Léteznie kell egy személyes énnek, aki mindezeket a dolgokat cselekszi. A Dnyáníban nincs személyes én. A személyes én meg van ölve. Hogy tudna hát a Dnyání személyes énként cselekedni, és nyilvánosan szerepelni, és tenni mindezeket a dolgokat? Gondolkozz el róla!

      A Dnyáníban nem maradt ambíció. Nem léteznek célok. Egy Dnyání soha nem tér le útjáról, hogy osztályokat tanítson. És amit a legkevésbé akar, hogy felépítse az osztályokat, hogy emberek százait vonzza. Ez szükségtelen. Akiknek olyan a karmikus késztetésük, akik megfizették az árát egy előző életben meditációval, koncentrációval, kereséssel, azok automatikusan a Bölcshöz fognak vonzódni. Semmi nem lesz képes ezt megállítani.

      Ebben a csoportban, aki újra, meg újra eljön a szatszangra, mindenki olyan lény, aki tökéletesítette magát egy előző életben. Azok keresztülmentek az erőfeszítés nélküli éber tudatosság fázisán, és most készen állnak, hogy az egész úton végigmenjenek. Ez nem azt mondja, hogy egy élet alatt el fogják érni, de nagyon fejlettek. És tetszik vagy sem, ez az igazság veletek kapcsolatban.

      Sokkal előrehaladottabbak vagytok a tudatosságotokat tekintve, mint valaha képzelni tudnátok.  Mit gondoltok, miért jöttök ide? Azt gondoljátok, önszántatokból jöttök, de nem. Kényszerítve vagytok, hogy így tegyetek. Ez a ti időtök. Értsétek meg tehát, hogy a Dnyání nem keres tanítványokat. A Dnyání nem keres csodálókat, vagy követőket, és nem épít mozgalmat. Hanem a Dnyání ott marad, ahol van, és a tanítványokat, akik készen állnak, vonzani fogja, mint mágnes a vasat. Még ha Kínában, Japánban, vagy Afrikában él is a tanítvány, a Dnyání vibrációja olyan, hogy vonzani fogja őt, és előbb vagy utóbb kapcsolatba fog kerülni végső fázisával az életének, ami a Bölcs.

      Ennélfogva, semmit nem kell elgondolnod, semmit nem kell eltervezned, semmi miatt nem kell aggódnod, semmi után nem kell kíváncsiskodnod. Csupán önmagadnak kell lenned, és minden gondját fogja viselni önmagának. Nem csodálatos? Nem kell otthon töprengened, hogy "Roberthez fogok ellátogatni ezen a héten, vagy moziba fogok menni?" Van benned valami, ami előre elrendezett mindent. Semmit nem kell mondanod erről. Úgyhogy, miért próbálnál döntéseket hozni?

      Sokan megtanulják közületek, hogy amikor csöndben maradtok, és valahogy félreállítjátok magatokat az utatokból, a dolgok nem is alakulhatnának jobban számotokra. Békére, boldogságra, szabadságra leltek. Látni kezditek, hogy minden jól van, és nem aggódtok többé világnak helyzete miatt, embernek emberrel szembeni embertelensége miatt. Ezek a dolgok fontosak, persze, ebben a világában az illúziónak, de kezdesz arra más szögből, más perspektívából nézni. Tudod, hogy a világot valójában lehetetlen megváltoztatni, bármennyire próbálták azt emberek. A világ úgy bontakozik ki, ahogy neki kell. Embereknek az emberekkel szembeni embertelensége mindig lesz. Személyek közötti nézeteltérések, konfliktusok, háborúk mindig lesznek. Ez az egyetlen, ami a létezésnek ezen az illuzórikus síkján természetes. Mivel, ha érted, hogy ez a kettősség síkja, hogyan lehetnének a dolgok egyféle módon?

      El tudsz képzelni egy olyan világot, amely maradéktalanul békés, ahol mindenki szereti egymást? Ez idealizmus, és becsapottságunkban azt kívánjuk, bárcsak igaz lenne. De ez a bolygó nem ilyen természetű. Ez a bolygó olyan zavarosnak és kuszának feltételezett, mint ahogy megjelenik. Minden úgy feltételezett, ahogy van. Csupán meg kell értened, hogy ez egy előrehaladott állapot! Mivel fölismered, nem mondod, hogy nem fogsz segíteni másokon. Fölismered, hogy nem tudsz segíteni másokon, még ha úgy tűnik is, hogy tudsz. Ez paradox.

      Látszólag segítesz másokon, mikor egy hajléktalan személyen segítesz, mondjuk. Jó étkezésben részesítesz egy hajléktalan személyt. Elszállásolod pár napra. És ötven dollárt a zsebébe dugva útjára engeded. Néhány nappal később az illető pontosan ott van, ahol előtte volt, de te azt tetted, amit megtenned feltételezett volt.

      Ez az, hogy amikor segítesz valakin, miért nem kellene gondolkodnod rajta. Nem kellene megkérdezned, hogy "Mi történik?" De még azon sem kellene töprengened, hogy vajon helyesen cselekedtél-e. Teszed, amit megtenned föltételezett, azután dobd el, és felejtsd el! Ne válj részévé a karma játékának! Fölé kell emelkedned! És ahogy békéssé válsz, ahogy a düh lassan kipotyog a tudatosságodból, ahogy az összes aggodalom, és keserűség, és gyűlölet meghaladásra kerül, és csodálatos békét kezdesz érezni, észlelni kezded, hogy az aurádba lépő emberek szintén békét éreznek, harmóniát éreznek. Semmit nem teszel szándékosan. Csupán fölemelkedtél. Egy magasabb állapotába emelkedtél a tudatosságnak.

      A rózsának nem kell hirdetnie, hogy "illatozok". Természeténél fogva illatozik. Így neked sem kell hirdetned, hogy "jót cselekszek, segítek másokon". Természetednél fogva nem tudsz segíteni, másokon segíteni, csupán valódi jelenléted által. És ahogy kibontakozásod folytatódik, észreveszed, hogy a játékaiba e világnak egyre kevésbé, és kevésbé bonyolódsz bele. Egyre kevesebb, és kevesebb játékot játszol. Békén hagysz másokat, bizonyos mértékig. Ha nem tudsz segíteni jó szóval, vagy bármi mással, akkor ne mondj semmit, és csönded által megáldottad a másikat.

      Amikor valójában igazi lényeddé válsz, amikor fölébredésed igaz természete elérkezik, elkezded felismerni, hogy nem marad semmilyen tennivaló, senki nincs, akin segíteni kellene, mivel látod, hogy az egész univerzum önmagad kiáradása. És ahogy kezdesz még tovább haladni, többé nem éned vagy, kis ‘é’ betűvel, hanem az univerzális Én vagy, és még a világra nézve is az Ént látod.

      Megint, ez paradoxon. A Bölcs a világra nézve mindent lát, amit te, de mégis teljesen keresztüllát mindenen. Tudatosságot lát, abszolút valóságot lát. Az égett kötélhez hasonlóan. A Bölcs felismeri, hogy a kötél megégett, és nem használható semmire. A hétköznapi ember ellenben a megégett kötélre néz, és a kötelet valóságosnak és használhatónak hiszi. Tehát, amikor az átlagember a világra néz, amit az érzékszervei mondanak neki, minden valóságosnak tűnik. Azonosul mindezekkel a dolgokkal. Azonosul a szituációkkal, személyekkel, helyekkel, dolgokkal. Noha a Bölcs ugyanazt a dolgot látja, de az Énnek, mint az univerzumnak van tudatában. Ne próbáld elemezni ezt! Emlékezz, a véges elme képtelen megérteni a végtelent!

      Ezért fontos mindig szem előtt tartanod, honnét jössz. Például ma, mibe bonyolódtál bele? Visszatekintve a mai reggelre. Mit tettél elsőként, mikor kinyitottad a szemed? Tudatában kellett volna lenned, hogy az én-gondolat a szív centrumból az agyba emelkedett, és most ébren vagy, és érzed a testedet, és érzed a világot. Nem kellene tovább menned. Önmagadon kellene most dolgozni próbálnod, amely során az én-gondolatot visszaküldöd az agyból a spirituális központba, a spirituális szívbe. Ezt azonnal próbálnod kellene csinálni!

      Más szóval, nem kéne folytatnod az én-gondolatnak a játékát, amely a testeddel, a világgal kapcsolatos dolgokat mond neked. És nem kéne tévét kattintgatnod, és a híreit nézned a világnak, mivel ez továbbra is az illúzióba húz téged. Hanem azonnal el kellene kezdened kutatni, hogy “Mi történt az énnel? Hol van az én? Hihetőleg a fejemben kell lennie, mivel tudatában vagyok a testemnek, és a világnak, és azonosulok vele.” Ezen a módon kellene beszélned magadhoz, és fel kellene tenned magadnak a kérdést, “De hogyan került az agyamba az én-gondolat?”, és megállni!

      Ahogy erre kezdesz gondolni, az énben időzöl, és ha valóban az énben időzöl, az én-gondolat kezd visszafelé mozogni. Kezdi elhagyni a fejedet, és kezd visszafelé menni a szívbe. De el kell magadat kapnod! Ezt kéne elsőként tenned, mikor fölébredsz. Tudom, a legtöbben elfelejtitek. Mégis, kellene valamilyen vezérfonál, ami mondja neked, hogy “Itt az ideje az énben időznöm. Nem hagyom, hogy az én a fejembe hozza mindezeket a gondolatokat.”

      Feledkezz el a munkádról egy pillanatra, feledkezz el az öltözködésről, feledkezz el az időről, és ismerd föl az okot, hogy azért gondolkodsz a testedről, vagy bármi másról, mert az én-gondolat az agyadba ment, és most egy testet, és egy elmét formál! Kezdd látni, hogy az elme nem több gondolatok halmazánál! Ha nem volnának gondolatok, nem volna elme. Nem látod, mit csinálsz? Ahogy ily módon kezdesz gondolkodni, az én-gondolat kezd magától visszatérni a forrásába.

      Más szóval, az én-gondolatot igazából nem kell visszaküldened az Énhez, vagy a szív központba. Egyszerűen kutatnod kell, hogy az én-gondolat micsoda valójában. El fogsz jutni végül a következtetésre, hogy egy gondolat csupán. Ha az én-gondolat valójában nem létezik, akkor a testem, és a világ sem létezik. Ha csupán ezekre a dolgokra gondolsz, békét, boldogságot kezdesz érezni.

      Tudom, azt mondod, "Nincs időm minden reggel ezt csinálni. Elkések a munkahelyemről. Öltözködnöm kell. Reggeliznem kell." De megint azt mondom neked, hogy ez nem jóga, vagy meditáció, ahol időt kell, hogy szakíts a meditálásra, és utána mész a dolgodra. Ez a magasabb rendű módszere az önkutatásnak, és, ha csupán gyakorolni kezded ezt az önkutatási módszert, észre fogod venni, hogy amikor ideje öltözködni, reggelizni, és munkába menni, a tested rekordidő alatt fogja ezeket elvégezni. Még gondolkodni sem fogsz ezeken a dolgokon. De a tested mégis zuhanyozni fog, tenni fogja, amit tennie kell, és kilépsz a házból, és nagyszerűen fogod magad érezni.

      Ez a különbség önkutatás és meditáció között. Nem meditálsz semmin. Egyszerűen kutatod az én-gondolatodat, és minden lépés következni fog magától. Nem fog kelleni gondolkodnod, hogy mit fogok mondani azután. Például, ahogy így dolgozol magadon, és gondolatok jönnek hozzád, azonnal felteszi benned valami a kérdést, hogy “Kihez jönnek ezek a gondolatok?” Nem tervezed. Nem próbálod el.

      És mellesleg, sosem próbálod el, soha nem tervezed meg, hogy mit fogsz csinálni reggel. Hacsak nem spontán, akkor ez nem fog működni. Jegyezd meg ezt. Az önkutatásnak spontánnak kell lennie! Nem lehet rabszolgamunka. Nem lehet valami, amit megterveztél. Egyszerűen kezdd el figyelni önmagad! Amikor fölébredsz, nyisd ki a szemed! Kezdd el fölismerni, hogy mielőtt fölébredtél, a maradéktalan béke állapotában, a nem-gondolkodás állapotában voltál! Egy erőfeszítés-mentes, gondolkodásmentes állapotban voltál. De megengedted, hogy az én-gondolat az agyadba menjen, és most a testedről és a világról gondolkozol. Úgyhogy, érkezik hozzád a gondolat, hogyan kerülj vissza az erőfeszítés-mentes, gondolkodásmentes állapotba. Az énben való időzéssel. Honnét jön az én? Ki vagyok én? Az énnek kétségkívül rendelkeznie kell forrással. Az a forrás önmagában elég erőteljes dolog kell, hogy legyen, bármi is az."

      Más szóval, feltételezem, nem ismered fel, hogy a forrás az Én. De ha arra gondolsz csupán, hogy az én-gondolat abból jött, akkor az valamilyen erőteljes dolog kell, hogy legyen.

      "Akkor az én-gondolat miért jött ki belőle? Mi az én-gondolat? Folyton én-gondolatnak nevezem. Az egy gondolat. Nem létezik én." Ez ad számodra kulcsot. Ez tesz téged boldoggá. Mert felismered, hogy semmivel nem kell harcolnod. Ami azt illeti, egyesek csöndessé válnak csupán, és semmi mást nem mondanak. Más szóval, amikor felismered, hogy az én az egy gondolat, csöndessé válsz, és az én azon nyomban eltűnik. Semmilyen gondolat nem lesz. Csodálatosan fogod érezni magad.

      Aztán öltözhetsz, és mehetsz dolgozni, de a nyomatéka, amit ma reggel csináltál, egész nap követni fog. Igaz, hogy bele fogsz bonyolódni a világba, mégis úgy fogod találni, hogy van időd gondolni Énedre. Az énben fogsz időzni. Ez magától fog történni, és a munkád során úgy fogod találni, hogy bármit csinálsz, a helyes döntéseket hozod, anélkül, hogy gondolkodnál, nem zavarnak a dolgok. Békében vagy a világgal. Boldognak érzed magad.

      Aztán látni kezded, amiről korábban beszéltem. Nem érzel vágyat, hogy az embereknek beszélj erről. Az emberek fel kell készülniük. Föl kell emelniük magukat a saját csizmafülükkel. Az embereknek fel kell készülniük, hogy képesek legyenek önkutatást gyakorolni. És a felkészülést rendszerint egy előző életben végezték el. Ezért mondja neked azt valami, hogy haszontalan időtöltés könyveket írni, nyilvánosan a televízióban szerepelni, a tanítás terjesztésével próbálkozni, bármit tenni.

      Egyszerűen éld az életedet egy csodálatos módon! Minden a gondját viseli önmagának, és észre fogod venni, hogy tudatosságod növekszik. Önmagadra gondolással kezdődött, és most kitágul, hogy átfogja a világot, hogy átfogja az univerzumot. És aztán kezdesz ebben az univerzumban vászonra vetített képként látni mindent, és te vagy a vászon. Soha többé nem aggódsz. Soha többé nem félsz semmitől. Megérted, hogy a teljesség minden, és nincsenek hibák, minden jól van, semmi nem rossz.

      De ezeket a dolgokat mindennap csinálnod kell, különösen reggel, mikor először nyitod ki a szemed. Abban az időben kell igazából dolgozni magadon. Ha későbbig vársz, akkor a májá túlságosan erőssé válik, és a szorításában tart téged, aminek velejárója, hogy valóban a lílába, és az élet játékába vonódsz. De ahogy minden reggel dolgozol magadon, a test gondját viseli önmagának, az elme kioltásra kerül, az ego alázatossá válik, te pedig boldoggá válsz. Semmit nem kell tenned.

      És megint, a tested mindent meg fog tenni, amit megtenni idejött. Te békében vagy.

      (csönd)

      Sánti, sánti, sánti, béke.

      Kérdezhettek, ha akartok.

      SK: Robert, egyszer a múltban - nem tudok visszaemlékezni, mikor — mondtad a mondást, hogy "Gondolkodom, tehát vagyok." De azt mondtad utána, hogy ennek máshogy kellene hangzania.

      SM: Gondolom az volt, hogy "Vagyok, tehát nem kell gondolkodnom."

      R: Igen, mi van vele?

      SK: Csak nem emlékeztem a frazírozására. Köszönöm.

      (csönd)

      R: Tud valaki jó vicceket? (SF: Igen.) Rajta. (SF: Mit mond a zen buddhista szerzetes a hamburgerárusnak?) Feladom? (SF: Készíts nekem egyet mindennel.) (a tanítványok nevetnek) Ez jó. (nevetés)

      (csönd)

      R: Vannak még viccek, vélemények?

      SL: Tracy Ellen mondta, hogy egy gazdag ember nem tud áthaladni egy tűvel egy teve szemén... nem világos (nevetés)

      R: Egy hölgy Izraelbe készül. Úgyhogy elmegy a jegypénztárba, és megkérdi, "Szállítanak önök kutyákat?" "Igen, szállítunk, de rekeszbe kell tenni őket." - válaszolt a jegypénztáros. "Oké." - mondja a hölgy. Rekeszbe teszi a kutyáját, és viszi a poggyászkezelőkhöz. "Viseljék gondját ennek a kutyának!" - mondja "Oké." - felelik azok. És a hölgy egy igazi bakafántos.

      Most, az úton Izrael felé sok volt a turbulencia, és az összes állat sokkot kapott odafent, és amikor a repülőgép leszállt, a hölgy benézett a rekeszébe, és a kutya halott. És a hölgy visítva mondja, "Hozzák ide nekem a kutyámat! Hozzák ide nekem a kutyámat!" A poggyászkezelők nem tudják, mitévők legyenek, mert tudják, hogy a nő perelni fog. Ő egy igazi akadékoskodó. Hívják a főnököt, és elmesélik neki a történetet, mire a főnök azt mondja, "Ez az, amit tennünk kell." Van egy állatkereskedés az utcában odaát, és van náluk egy éppen ilyen fehér uszkár, mint ez a kutya, úgyhogy menjetek, vegyétek meg az uszkárt és cseréljétek ki vele, soha nem fog rájönni a különbségre.

      Megveszik az uszkárt, a halott kutyát elviszik, és a helyébe teszik az élőt. És a hölgy visít, "Hol a kutyám?" És hozzák a rekeszt, és mondják neki, "Itt van a kutyája hölgyem, nézze." És mutatják neki a kutyát, "Ez nem az én kutyám." - mondja a hölgy. "Miért nem? - kérdezik ők. "Az én kutyám halott, Izraelbe viszem, hogy eltemessem." - válaszolt a hölgy. (a tanítványok nevetnek)

      (pause)

      Kaptunk prashadot, enni. Tovább tudod adni így. Tovább tudod adni így.

      (prashad osztás, és általános beszélgetés a tanítványok között)

      [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2017 Február 17)
Megtekintések száma: 65 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]