Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Robert Adams: Sorold az első dolgokat előre - 50. átirat

Sorold az első dolgokat előre

50. átirat
1991. március 7.

      Robert: Béke. Jó estét kívánok! Jó újra látni benneteket, és veletek lenni. Próbáljátok észben tartani, hogy se beszédíró, se miniszter, se filozófus nem vagyok. Ne szavakat akarjatok hallani! Megannyi szó elhangozhat, és nem mondanak semmit. A válasz, amit keresel, benned van. Minden, amit keresel, benned van. Amikor azt mondom, hogy benned, akkor nem testi énedre gondolok. Az Én belsejére gondolok. Az Én nem benned van. Te vagy az Énben. Úgyhogy, amikor azt mondom, hogy minden, amit keresel, az Énben van, az a fizikai testedre és minden egyébre kiterjed. Minden az Én, és te vagy az. Minden jól van.
      Neveltetésed során valószínűleg hallottad az istenkáromlás szót. Egyedül az a tény lehet istenkáromlás, hogy embernek hiszed magad. Az az istenkáromlás, hogy emberi lénynek hiszed magad. Az a végső hazugság. Nem az vagy, aminek lenni látszol. Semmi nem az, aminek lenni látszik. Akkor ki vagy te? Neked magadnak kell felfedezned. Valóban létezik te? Valóban individuum vagy? El vagy különülve egy fától, egy állattól, a világtól, az univerzumtól? Létezik bármiféle elkülönülés? Fedezd fel! Valóban létezel? Fedezd fel! Van célod az életben? Fedezd fel! Megint, istenkáromlás azt hinni, hogy emberként születtél, és fennállsz, és megsemmisülsz. Ez az igazi istenkáromlás.
      Az egész a reggeli ébredésedkor kezdődik. Abban az időben kell dolgoznod önmagadon. Amint kinyitod a szemed, ki kell jelentened valamit, mégpedig, hogy „az én vagyok a tiszta tudat”. Soha ne hidd, hogy személyes éned a tiszta tudatosság! Azt mondod, hogy az én vagyok tiszta tudat. Személyes éned, az egód, a személyes én, soha nem lehet az én vagyok. Az még csak nem is létezik. Emiatt gondolj arra, mit mondasz, amikor kijelented, hogy „az én vagyok a tiszta tudat”! Nem a kis énedről beszélsz. Az nem számít, mert még csak nem is létezik. Az én vagyokról beszélsz, a tiszta tudatról beszélsz. Minek a tudata ez? Tudatában vagy valaminek, mivel azt állítod, hogy „az én vagyok a tiszta tudat”.  Tudatában vagy a ténynek, hogy az én vagyok tudatosság. A tiszta tudat az tudatosság, és én vagyok az.
      Érzékeled a revelációt, amikor valóban tudod, mit mondasz, és érzéssel jelented ki azt, ahol a test-elme jelenséget figyelmen kívül hagyod, és egyszerűen az igazságot jelented ki önmagadról? Az én vagyok tiszta tudat. Az én vagyok tudata az tudatosság. Amikor ilyen kijelentést teszel, azt fogod észrevenni, hogy boldoggá válsz. Mindenütt csodálatosan kezded érezni magad, csupán azon tény következtében, hogy a tiszta tudat, az én vagyok, a tudatosság boldogságként fejezi ki önmagát. Ezek valójában mind a végső egységet jelentik.
      De amikor így fejezed ki magad, a szemeid kinyitásakor, valami mélyreható történik veled. Érezni kezded Éned örömét. Érezni kezded a mindent betöltő boldogságot, jóságot, és akkor ki tudod nyilvánítani, hogy „Minden jól van”, és tudni fogod, és érezni fogod, hogy a kezdet és a vég vagy. Meg fogod érteni a szat-csit-ánanda jelentését. Ismerni fogod a Parabrahmant. Isteni ürességnek, nirvánának fogod érezni magad. Békében leszel, mivel érteni fogod, hogy az univerzum vagy, és semmi más nem létezik, csupán te magad. Az univerzum Énje vagy.
      Csupán a hallása ennek, nem okoz benned jó érzést, amikor ráeszmélsz istenségedre, hogy nem vagy férfi illetve nő, hogy nem vagy reinkarnáció illetve karma? Soha nem volt olyan, hogy ne lettél volna az. Az vagy, a mindent átható, transzcendentális üdvösség. Időzz igaz természetedben! Hagyj fel a hiedelemmel, hogy egy problémákkal terhelt siránkozó ember vagy! Kinek lennének problémái? Hogyan tudnál tiszta tudatosságként, abszolút valóságként problémáról gondolkodni?
      Még ha azt mondod is, hogy „Az élet megy tovább. Ki kell egyenlítenem a számláimat. Orvoshoz kell mennem. Ezt kell tennem, és azt kell tennem.” Ez az istenkáromlás, ez az, amit te istenkáromlásnak nevezel. Nem az van, hogy nem fogod ezeket tenni, hanem az, hogy a testednek semmi köze hozzád. A test-elméd és annak függelékei még csak nem is léteznek. Még Jay is, aki azt gondolja, hogy ő fújja az orrát, még ő is egy illúzió. Azt gondolod, hogy „Megfáztam. Elkaptam valamilyen allergiát, holnap reggel dolgozni kell mennem, fel kell öltöznöm.” Ez az, ami a megvalósulástól visszatart téged. Fel fogsz öltözni. Dolgozni fogsz menni. Végezni fogsz mindent, amit a tested elvégezni idejött, de ezek miatt a dolgok miatt ne aggódj! Ezek miatt a dolgok miatt ne nyugtalankodj!
      Minél emberibb vagy, annál többször fogod mondani, hogy „Ha én nem gondoskodom ezekről a dolgokról, akkor ki fog?” Miről beszélsz? Csupán egyetlen én létezik, és az tudatosság. Próbáld átengedni a vastag koponyádon, hogy a létezők erők tudják, hogyan kell összes szükségletednek gondját viselni, és a legteljesebb mértékben kielégítik azokat. Létezik valami, ami gondoskodik rólad, a nagy misztérium. Valami szeret téged, amikor felfúvódott semmiségedet az útból elteszed. Amíg azt hiszed, hogy neked kell megoldanod problémát, addig neked kell megoldanod problémát. Valami gondoskodni fog rólad.
      Sorold az első dolgokat előre! És az első dolog az, hogy emlékezned kell arra, hogy te a tiszta tudat vagy. Mondhatod is magadnak. „Tiszta tudat vagyok.” Természetesen az elme teszi ezt, de van valami, ami megragadja és megsemmisíti az elmét, ahogy az én vagyokká alakulsz. Ezekre a dolgokra kellene gondolnod. Tudom, furcsán hangzik, amikor ezt mondom, de ne aggódj a világ miatt! A világ itt volt, annak összes pusztító mechanizmusával, mielőtt te színre léptél volna. Itt lesz a távozásodat követően is.
      Vannak emberek, akik nem értik a dnyána márgát, az advaita védántát. Ők azt mondják, hogy kötelességed segíteni másoknak jobbá tenni ezt a világot, amelyben élni kell. De nem értik, hogy ha fölébredsz és megszabadulttá válsz, akkor a többiekké válsz. A többiek vagy. Senki nincs, akinek segíteni kellene. Megint, ez nem azt jelenti, hogy nem fogsz tenni semmit. Úgy fog tűnni, hogy a tested segít, mindenféle dolgot cselekszik. De az igazság az, hogy amikor önmagadnak segítesz, másoknak segítesz. És amikor másoknak segítesz, önmagadnak segítesz. Az egész egy.
      Azon töprengsz, mit kéne tenned életed hátralevő részében. Dolgozni? Odahaza üldögélni? Csatlakozni a hadsereghez? Egy ország diktátorává válni? Mindezek a nagy gondolatok futnak át az elméden. Ne hagyd, hogy ez történjen! Kapd el elmédet! Kapd el elméd gondolkodását, és állítsd le! Az elme addig szükséges, amíg emberi lény vagy. Döntéseket hozol. Tudod, mi helytelen és helyes, jó és rossz. A kettősség világát elméd hozza létre. De a spirituális életed előrehaladása során elkezded felismerni, hogy az elme akadály, nem a barátod, mert múltbéli dolgokat hoz elő, és jövőbeni dolgok miatt aggódik. Kinek kell ilyen elme?
      Tehát, vedd át az irányítást! És megint, ennek a legjobb ideje a kora reggel, az ébredés pillanata, mert a napodon az először gondolt gondolataid fognak keresztülvezetni. És ébredéskor az elalvás előtti, az elalvás előtt gondolt gondolatok fognak folytatódni. Úgyhogy annak megértésével merülj álomba, hogy tiszta tudatosság vagyok!
      És hajlamos leszel úgy gondolni, hogy az „én vagyok” mondásakor a testi énedre fogsz utalni. Kapd el magadat, amikor ez történik! Testi éned soha nem tud megvilágosodottá válni. A véges soha nem tudja megismerni a végtelent. A személyes én soha nem tud az univerzális énné válni. Az én vagyok tiszta tudatosság. Tehát te tudatosság vagy. Tudatos, nem személyes, nem „én ez vagyok”, vagy „én az vagyok”, hanem én vagyokként létező tiszta tudatosság. Én az én vagyok, az abszolút valóság, a létezőség, a nirvána, a szat-csit-ánanda, az üresség vagyok. Én az vagyok.
      Ha nap közben, elalvás előtt, ébredéskor, az idő legnagyobb részében ezekre a dolgokra összpontosítasz, bámulatos titokra fogsz lelni. Tapasztalni fogod, hogy munkád jobban elvégzésre kerül, mint amikor gondolkodtál róla. Minden azon a módon fog kibontakozni, ahogyan feltételezett. Ámde érezned kell valahogy, bizonyos módon, az elején. Érd el, hogy érezd, és sorold az első helyre az életedben, minden más elé!
      Gondolj arra, mi áll most életed első helyén! Lehet, hogy a férjed, a feleséged, a munkád, a házad, az autód, a barátod, az ambícióid, a vágyaid. Ez az, ami visszatart téged. Vágyakoznod kell a múlt hibától, a múlt tapasztalataitól való megszabadulásra! Hagyd abba a jövőről való gondolkodást! És ennek a megtétele a legtöbb ember számára nehézséget okoz, mivel mindig reményeik vannak a jövővel, és aggódásai a múlttal kapcsolatban. Mégis pontosan ez az, amit csinálniuk kell ahhoz, hogy a múlt és jövő problémáit elengedjék.
      Testi életed már meg van tervezve, és neked csupán annyi teendőd van, hogy szépen bele kell bontakoznod. Minden oly módon fog történni, ahogyan feltételezett. Észben kell tartanod, hogy az univerzumban nem létezik gonosz, úgyhogy semmiféle gonosz dolog nem történhet veled. Ha úgy gondolod, hogy történhet, akkor azt képzelőerőd okozza.  Bizonyos elgondolással, prekoncepcióval bírsz arról, hogy a dolgoknak hogyan kellene lenniük. És természetesen mindig csalódni fogsz, mert a dolgok soha nem úgy alakulnak, ahogy gondolod, hogy alakulniuk kellene. Mégis minden az előnyödre alakul, azon tény következtében, hogy az univerzum semmi olyat nem tartalmaz, ami meg tudna, vagy meg akarna sebezni téged.
      Minden a te oldaladon áll, a fű legparányibb szálától a gigantikus kozmoszig. Minden a te oldaladon áll, azon tény következtében, hogy te vagy az. Minden a te oldaladon áll, mivel csupán egy létezik. Végső egység létezik, és a végső egység tökéletesség, abszolút valóság, tudatosság. Mindenütt jelenvalóság, amely mindent áthat. Hol jutna hát hely gonoszság számára? Hol jutna hely bármiféle rossz számára? Miért aggódsz? Miért félsz? Miért nyugtalankodsz? Az erő, amely elhozott téged ebbe az osztályba, tudja, mit kell tenni spirituális fejlődésed folytatásához. De azt az első helyre kell sorolnod!
      Ez annak a tanítványnak a történetéhez hasonlít, aki egy ehhez hasonló órán kérlelte tanítóját, „Tanító, magyarázd el ezt részletesebben, kérlek! Nem értem, mondj nekem többet!” És ez folyt vég nélkül. És a végén az órának, amikor a tanítványok eltávoztak, azt a bizonyos tanítványt arra kérte a tanító, hogy maradjon, majd azt mondta neki, „Kövess!”, és egy folyó partjára vitte őt. És azt mondta, „Nézz bele a folyóba!” A tanuló belenézett, ő pedig a vízbe nyomta őt, és addig tartotta a fejét víz alatt, míg majd meg nem megfulladt. Majd a hajánál fogva kihúzta. És a szemébe nézve azt kérdezte, „Mit akartál minden másnál jobban a világon, mialatt a víz alatt voltál?” És a tanítvány annyit tudott tenni mindössze, hogy levegő után kapkodott. És csupán annyit mondott, „Levegőt, levegőt, levegőt!” „Amikor annyira fel akarsz ébredni, amennyire levegőt akartál, fel fogsz.” - mondta erre a tanító.
      Ez mindegyikünkre igaz. Tekintsd csupán a személyes életedet! Csupán a mai napon, mit akartál jobban a fölébredésnél a mai napon? Ha mérges voltál, akkor azt akartad jobban a fölébredésnél. Tudod, akármi is az, amibe az érzéseidet belehelyezed, az kerül életed első helyére. Ha felidegesít valami? Akkor az válik Isteneddé. Azt akartad minden másnál jobban. Ha kétséged támadt valami iránt, akkor az vált Isteneddé. Bármi is az, ami kinyit vagy bezár téged, arra az időre az válik Isteneddé. És az az, aminek az energiádat adod, fokozva ezzel azt az állapotot. Például, ha problémád van valakivel, minél többet gondolsz rá, annál inkább táplálod. Minél inkább próbálsz egy cselekedet abbahagyni, megelőzni vagy megváltoztatni, annál inkább mondod, hogy „Ez a velem kapcsolatos igazság.”
      Hogyan kellene reagálnod az ilyesmire? Nem kellene reagálnod. Valami rajtad belül tenni fogja, amit tennie kell, és te békében leszel, ha megengeded neki, hogy tegye a dolgát, az első dolgokat először.
      „Keresd először a mennyek királyságát, és annak minden igazságossága, és mindeme dolgok meg fognak adatni számodra!”, ami azt jelenti, hogy az első dolgok először. Fókuszáld figyelmedet az Énre! Ismerd fel, hogy a tiszta tudatosság vagy, hogy tudatában vagy, hogy az én vagyok az tudatosság, ami boldogságot eredményez. Következésképpen, te egy boldogság-test vagy. Nem, mint emberi test, a test kifejezés használatakor az univerzum testére gondolok. Egy boldogság-test vagy. A boldogság a természeted, és abban a boldogságban semmi nem rossz.
      Csöndesedj el, lazulj el, pihenj! Boldogság-test vagy, és isteni természeted a tudatosság. Soha semmilyen hiba nem tud lenni az életedben, hacsak nem arra állítod rá az elmédet, és akként nem cselekszel. Ez az, amiért uralnod kell a gondolkodásodat! Ne hagyd, hogy elméd arról beszéljen neked, hogy mi folyik! Ha megtanulsz a pillanatban élni, ha megtanulsz önmagadra összpontosítani, és csupán a pillanatban maradni, akkor tudatosságot fogsz kifejezni, mivel a tudatosság pillanatnyi dolog. A tudatosság az nem tegnap vagy holnap. A tudatosság az ez a pillanat. Hézag a tegnap és holnap között, a negyedik állapota az életnek. Az ébrenlét, álmodás és alvás után tehát létezik a tudatosság.
      Tehát, az első dolgok előre sorolása életed összes negatív körülményére enyhítő hatással lesz. Fel fog téged ébreszteni. És ahogy dolgozol magadon, és elméd mindenféle dolgot fel fog hozni időnként. Nagyon finom módon kérdezd meg magadat, „Kihez jön ez?”, és maradj csöndben! És a válasz az lesz, természetesen, hogy „Énhozzám jön. Én érzem magam kedvetlennek, én érzem magam lehangoltnak, én érzem úgy, mintha nem kapnám meg, amit akarok, én érzem úgy, hogy valaki kihasznál engem.” Folytatva a kérdezést, „Ki ez az én? Mi a forrása? Ki tette lehetővé a születését az énnek? Honnét származik? Ki vagyok én?” Soha nincs válasz a „Ki vagyok én?” kérdésre.
      Ezt a procedúrát végezve azonnal jobban fogod érezni magad. És valahányszor az elme felhoz valami egyebet, ugyanezt a procedúrát alkalmazd! „Kihez jön ez? Ki érzi ezt? Én?” Csupán az „Én vagyok” kimondásával azonnal kiemelésre kerülsz személyes gondolataidból, és magasabbra leszel emelve, oda, ami az „én vagyok” valójában. De ha még nem érzed, megkérdezheted megint, „Akkor ki vagyok én?” És csináld ezt állandóan, újra, és újra és újra!
      Felhívott valaki a napokban, és azt mondta, „Robert, tizenkét éve gyakorolok, és csüggedt vagyok és lehangolt.” „Miért?” - kérdeztem. Mire ő azt válaszolta, „Azért, mert az összes barátom meg van világosodva, csak én nem.” Kitört belőlem a nevetés. „Honnét tudod?” „Ők mondták.”
      Hogy tudod elmagyarázni neki, hogy nem léteznek mások? Nem számít, bárki más mit csinál. Engedd meg nekik, hogy tegyék, amit tenni fognak! Mi közöd neked ehhez? Amikor a dolgok elsimításával próbálkozol, amikor más emberek megváltoztatásával próbálkozol, amikor elérni próbálod, hogy más emberek azt tegyék, amit te akarsz, a saját spirituális fejlődésedet akadályozod. Add áldásodat mindenkire, és engedd el őket! Hagyd békén a világot! A világ köszöni szépen, de nincs szüksége a segítségedre. Emlékezz, ez a világ elméd emanációja. Ennélfogva, amikor a világra nézel, önmagadat látod.
      Ahogy befelé kezdesz menni, rá fogsz ébredni, hogy mindig odabent voltál. Nincs hová menni. A kívül és belül ugyanaz, tiszta tudatosság. Az veled kezdődik.
    Én ülhetek itt, és beszélhetek egész este, de te mihez kezdesz az életeddel? Hogyan látod önmagad? Feledkezz el az időről! Habár azt mondod, „Öregszem, de még nem ébredtem fel. Remélem, felébredek, mielőtt meghalok!”, ez mind hamis gondolkodás. Senki nem öregszik és senkinek nem kell felébrednie a halála előtt, mert senki nem hal meg. Szabadulj meg az ilyen gondolkodástól! Feledkezz el a korodról! Feledkezz el a testedről, és azonosulj a tudatossággal! Azonosulj Éneddel! Ha csupán ezt meg tudod tenni, minden más gondoskodni fog önmagáról. Megígérhetem neked.
      Legyél boldog! Legyél ragyogó! Legyen egy jó szavad mindenkihez! Hagyd abba a szükségleteiden való gondolkodást! Ha a rájuk gondolást abbahagyod, kielégítésre fognak kerülni. Hogyan fognak kielégítésre kerülni? Emlékezz, csupán a végső egység létezik! És a végső egységnek soha nincs szüksége semmire. Mert ön-teljesítő, ön-tartalmazó, mindent átható. Így, aki azt gondolja, hogy szüksége van valamire, az a megtévesztett én, a személyes ego, az én.
      De valóság jelen van, itt és most. Ez azt jelenti, hogy teljes vagy, itt és most. Semmi nincs, amire szükséged volna, és semmi nincs, amin változtatni kellene. Nem mondom, hogy folytatni fogod a szenvedést, ha azt gondolod, hogy szenvedsz. Egyszerűen azt mondom, hogy aki szenvedőnek gondolja magát, meg van tévesztve. Senki nem szenved. Tereld el gondolataidat a kicsinyességről, és kezdd el felismerni, hogy elméd miatt érzed ezeket a dolgokat, a hitet, hogy te egy test és egy elme vagy!
      Kezdjél el azon időzni, hogy „Ki vagyok én? Ki megy át ezeken a tapasztalatokon? Ki gondolja, hogy öregszik? Ki gondolja, hogy nem fogja megcsinálni azt ebben az életben? Ki? Én. Én gondolom. Ki vagyok én?” Folytasd a munkát! Ne aggódj a világ miatt, vagy más emberek miatt! Dolgozz önmagadon szorgalmasan, kitartóan! Soha ne hagyd abba, és úgy fogod találni, hogy egyre boldogabbá és boldogabbá válsz! A régi te el fog halványulni. És rá fogsz ébredni önmagadra.
      Bármilyen kérdés?
      (a hangfelvétel megszakad)
      SK: (a hangfelvétel hirtelen elindul) ... Úgyhogy, ez a személy azt mondja, foglalkozz a tartalmakkal! Nézz arra, ami van! Most, amit éppen tőled kaptam, amire éppen rávilágítottam, amit ő mond az azzal való foglalkozás, ami van, azt tart engem a mostban, gondolom?
      R: Igazad van, ha a problémáidra gondolsz, és azzal foglalkozol, ami van, akkor meg vagy rekedve azon helyen. El kell engedned, ami létezni tűnik, és valódi természeteddel kell azonosulnod, ami Isten illetve tudatosság! És amilyen mértékben azonosulsz a valódi természeteddel, olyan mértékben fogod úgy találni, hogy életedben minden megoldódik. Az nem másik út. Ha lélektannal foglalkozol, akkor az. Mert az összes pszichológus, és pszichiáter és mentális szakember a problémával való foglalkozásra fog téged biztatni. De te felismered, hogy még ha foglalkozol is a problémával, és ha látszólag megoldást értél is el, egy új fog előbukkanni megint. (SK: Nem értem meg azt?) És másik fog előbukkanni, és ennek sosincs vége. (SK: Amiről én beszélek, az a kettősség, azt hiszem. Ahelyett, hogy békét keresnél a világban, semmiféle béke nincs a világban, a világban erőszak van. Így, ha azt látom...) Nem, nem, nem, nem, nem. Nincs erőszak a világban, és nincs béke a világban. Ne mondd, hogy az egyik másféle, mint a másik! Azok ugyanannak az éremnek a két oldala. Helyette kérdezd meg inkább magadtól, hogy „Ki látja az erőszakot? Ki számára létezik erőszak? Ki számára létezik béke?”! Az ego az, amely része azoknak a dolgoknak. (SK: Igen, értem, értem.) Szabadulj meg mind a kettőtől!
       (Robert folytatja) Hajlamosak vagyunk megnézni, hogy mi folyik a világban. Látjuk az iraki helyzetet, volt egy háború, emberrel szembeni embertelenséget látunk, és hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy „Erőszakot látok.” Az erőszak az ego miatt van. Az erőszak a személyes én miatt van. Tehát, „Ki vagyok én? A személyes én vagyok? Az ego vagyok? Ha az vagyok, akkor erőszak lesz, és segítenem kell majd enyhíteni azt. De ha tudatosság vagyok, az teljességgel transzcendentális.” Ez olyan, mint hogy egy falitábla vagy, és az erőszak képek, amiket a falitáblára rajzoltál. A képek jönnek és mennek, de a falitábla mindig ugyanaz marad. Vagyis a világ jön és megy, de a tudatosság mindig ugyanaz marad. Soha nem változik. Azonosulj a tudatossággal, és válj azzá! És mindezektől a koncepcióktól meg fogsz szabadulni.
      SV: Robert, volna egy kérdésem. Amennyiben komolyan veszi az ember a megvalósítást, végezheti magányosan, egyedül a gyakorlást, vagy rajongójává kell válnia egy tanítónak illetve gurunak?
      R: A személytől függ. Nagyon nehéz az egész úton végigmenni önmagadban. Ezt nagyon kevesen vitték véghez. Mert az elme meghaladása nehéz. Ha felülemelkedett tanító jelenlétében tartózkodsz, az a te felülemelkedésedet is elő fogja idézni. Ha egyedül szállsz szembe világ által minden irányból a formádra gyakorolt nyomással, az a dolgot nehezíti, mindazonáltal lehetséges. (SV: A jelenlétben való tartózkodás alatt csupán a szatszang látogatását érted?) Igen, elegendő szatszangon lenni csupán.
      (Robert folytatja) A legtöbben azt hiszitek, azért jöttetek ide, mert ti akartátok. De ez nem így van. Azért vagytok itt ma este, és azért vagytok szatszangon a legnagyobb részében az időnek, mert van valami rajtatok belül, ami megvalósítja önmagát. Ti kerestétek azt, nincsenek véletlenek. Ha vennétek egy átlagos embert, aki este az utcán sétál, és behívnátok őt a szatszangra. Tele lenne félelemmel, és kirohanna a szobából, mert az ő fejlődése még nem tart ott.
      Ezért mondom, hogy ne törődj másokkal! Keresd inkább önmagad! Ha otthon hű voltál magadhoz, megértve, hogy az Én vagy, a tudatosság vagy, és hamisítatlan voltál magaddal, valami a spirituális kibontakozás következő lépéséhez fog vezetni téged. Minden gondoskodik önmagáról. De az első lépést neked kell megtenned. Ez az, amiért senki nincs itt ma este, aki ne volna benne a spirituális életben már jó ideje. Máskülönben a dnyána márga sületlenség volna számotokra. Tehát, ott tartotok, ahol tartanotok feltételezett. Az univerzum soha nem hibázik.
      SK: Robert... (R: Hmm.) ...Azt mondtad, részeként az okfejtésnek, hogy azt mondom magamnak, hogy tiszta tudatossággal bírok. Azt csinálom, hogy arra a helyre viszem magam, ahol elhiszem ezt, vagy egy másik illúzióban vagyok csupán?
      R: Vedd észre, hogy a hibát már elkövetted, mert amikor „én vagyok”-ot mondtál, a testi énedre gondoltál, igaz? (SK: De ez az, amit hallottam tőled.) Én vagyok... későn jöttél? (SK: Pardon?) Későn jöttél? (SK: Nem.) Az elejétől itt voltál? (SK: A tiszta tudatosságról beszéltél.) Amikor ébredéskor azt mondod, hogy „az én vagyok tiszta tudatosság”, vagy „tiszta fölébredés, tiszta valóság”, akkor az én vagyokra utalsz. Nem testi énedre utalsz, illetve arra, amiről azt gondolod, hogy vagy. Az én vagyok tudatosság, az én vagyok tiszta tudat, az én vagyok nem a tested, annak semmi köze hozzád. Ezért ismétlem azt annyira. Amikor „én vagyok”-ot mondasz, nem a testedre, vagy a létezési állapotodra utalsz. Az abszolút valóságra, a parabrahmanra utalsz. Úgyhogy, amikor először ébredsz, és kijelented, hogy „az én vagyok tiszta tudatosság”, azonnal örömérzetben és boldogságban fogsz részesülni. (SK: Hogyan teszek különbséget? Tudom, hogy az igazság vagy illúzió, vagy egy másik illúzióban vagyok azzal?) Egyáltalán ne próbáld megtudni! Egyszerűen jelentsd ki, és hagyd annyiban! Most, amikor kérdések jönnek fel, mint ahogy csak azt kérdezted, hogy „Azon töprengek, hogy az igazságot mondom vajon, vagy képzelődöm csupán?”, tedd fel magadnak a kérdést, „Kihez jönnek azok a gondolatok?” Ez az, ahogyan azt követed. „Ki gondolja, hogy egy illúzióban van?”, vagy, hogy „becsapja magát? Kihez jönnek ezek a gondolatok?” És kövesd végig! Ha így teszel, egyik reggel fölébredsz, és ki fogod jelenteni, hogy „Tiszta tudatosság vagyok”, és boldog leszel. (SK: Csupán a szavak mondása által?) Csupán annak mondása által, és a valóságukban azonosulva velük, de megint, ha valami egyéb bukkan fel az elmédben, kérdezd meg magadtól, „Kihez jött ez?” És kövesd végig! Két legyet fogsz ütni egy csapásra.
      Ez egy borzasztó mondás, nem? (nevetés) Ki akar megölni két legyet egy csapással? Ez egy borzasztó mondás, nem? Ki akar két legyet megölni egy csapással? Ki találta ki ezeket a mondásokat? (SK: Senki.) (a tanítványok nevetnek)
      R: Ha azt gondolod róla, látni fogod, ahogy dupla kreditet kapsz, mert azt mondod, hogy „a tiszta tudat vagyok”, és amikor másféle gondolatok bukkannak fel elmédben, felteszed a kérdést, hogy „Kihez jönnek ezek?” Vagyis, minden irányból támadod magad. Valamit muszáj adnia előbb-utóbb. De tedd gyakorlatoddá, és működni fog számodra! (SK: Tehát, ha azt csinálom, annak lemondás, önátadás, elengedés az eredménye?) Mondhatod azt, igen. De ha azok a szavak jönnek hozzád, ahogy azt csinálod megint, tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Kinek kell lemondania? Ki az, akinek el kell engednie?”
      SU: Tehát, Robert, ez az, ami felismeri önmagát?
      R: Amiről beszélsz, az az önmagát tartalmazó tudatosság. Ami csak önmagát ismeri, és te az az Én vagy.
      SK: Mi történik, amikor ego közbelép?
      R: Tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Kihez jön ez?” Akármi bukkan fel, ugyanazt a dolgot tedd, „Kihez jön ez?”
      SI: Robert, a „Ki van ennek tudatában?” kérdés ekvivalens ezzel?
      R: Ki van ennek tudatában? (SI: Igen, ki van tudatában bárminek, ami felbukkan? Ez az ekvivalens kérdés?) Nos, ez nem túlságosan érthető. Jobb azt kérdezni, hogy „Kihez jön ez?” Mert teljesen más gondolatok merülnek fel. Egyszerre egyet kell venned. Ha azt kérdezed, „Ki van ennek tudatában?”, az eléggé kétértelmű. De ha valamilyen félelmet érzel, vagy arra gondolsz, hogy az idődet pocsékolod, kérdezd csupán azt, hogy „Kihez jön ez? Ki érzi ezt? Én. Ki vagyok én?”
      SG: Robert, az érzésem, mintha már hallottam volna ezt, és épp az jutott eszembe, hogy egy nagyon alapvető dolgot szalasztok el, nem tudom, micsodát pontosan, de ki az, aki ezt a kérdést felteszi?
      R: Tedd fel magadnak a kérdést, kérdezd meg magadtól, hogy „Ki teszi fel a kérdést?” Akármi jön fel, menj vissza egyenesen az önkutatáshoz, míg meg nem szabadulsz mindentől! (SG: Ebben az életben létezik olyan entitás, az elme kivételével, amely működik?) Egyáltalán nem létezik entitás. Semmi nem működik. Ami működik, azok a gondolataid, azok tűnnek működőknek. Úgyhogy, fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy „Kihez jönnek ezek a gondolatok?”.
      SK: Amikor azt mondtam, hogy fárasztó dolog üres járműnek lenni. Ez egy üres járművel való azonosulás?
      R: Nem, megint, van egy koncepciód egy üres járműről, aminek távoznia kell. Minden koncepciónak, minden ideának, minden előítéletnek távoznia kell. Ha azt gondolod magadról, hogy üres jármű vagy, akkor állandóan üres járműként látod magad, és az visszatart téged. Az egésznek távoznia kell.
      SG: Akkor a kérdés föltevőjének szintén távoznia kell?
      R: Természetesen, a kérdés föltevője a tüzet piszkáló bothoz hasonlatos. Az összes gallyat bedobod, és folyamatosan piszkálod. A végén a botot is bedobod. Az egésznek el kell égnie a tudatosságban.
      SJ: Miután bedobtad azt a botot, időbe kerül, mire a bot elég. Ez olyan, mint a következmény, vagy...
      R: Ki mondja? (SJ: Én kérdezem.) Ha elhiszed, időbe kerül. (nevetés) De miért kellene időbe kerülnie? Valódi természeted itt és most van. (SJ: Beszél hozzánk.) (nevetés)
      SL: Robert, abban a csendben, ami nem tűnik nagyon sokáig tartónak, mielőtt gondolatok jönnének fel. Ennek a fizikai kapaszkodásnak is tudatában vagyok. Ahhoz hasonlóan, mint amikor tudatában vagyok a gondolatnak, tudatában vagyok annak is, hogy ez a feszültség ezzel a gondolattal jön. És amikor valóban elengedem a feszültséget, benne tudok maradni a pillanatban. Tudsz segíteni nekem ebben?
      R: Igen, ezt elbonyolítod magadnak. Amint feszültséget érzel, tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Kihez jön ez?” (SL: Igen, értem.) És aztán haladj tovább lefelé! (SL: Kapcsolódik egyáltalán a gondolathoz, vagy ez csupán...?) Természetesen. Minden gondolathoz kapcsolódik feszültség. A gondolatok feszültséget hoznak, és a feszültség gondolatokat hoz. (SL: Nem vagyok tudatában, hogy a gondolat feszültséget előidéző gondolat. Az csupán hozzám jönni látszik.) Akkor nem számít, hogyan jön, tedd fel magadnak a „Kihez jön ez?” kérdést! A mibenlététől függetlenül alkalmazd ugyanazt a procedúrát, míg meg nem szabadulsz mindentől!
      SK: Ugyanezt az eljárást testi fájdalom tapasztalásakor is alkalmazhatom?
      R: Igen, hogyne, felteheted magadnak a „Kihez jön ez a fájdalom?” kérdést. És rá fogsz ébredni, hogy azt az egód érzi. Úgyhogy, amikor bekövetkezik a felismerés, hogy nem vagy az ego, a fájdalom meg fog szűnni.
      SK: A fájdalom meg fog szűnni?
      R: Miért ne? Honnét jön? A test része. A hiedelem, hogy te a test vagy. Amikor ez a hiedelem kiküszöbölésre kerül, az összes velejáró szintén kiküszöbölődik.
      SK: Mi a célravezető módja, vagy módjai a test vagyunk hiedelem megszüntetésének?
      R: Mi a célravezető módja...? (SH: Hogy a test ideától megszabadulj.) Egész este erről beszélgettünk. (nevetés) Tedd fel magadnak a „Kihez jön a test?” kérdést!
      SK: Robert ez – ezek közül a gondolatok közül mindegyik - nem az ego megnyilvánulása? Tehát, mi a folyamat - nem tudom megölni az egót, hitem szerint lehet, hogy meg tudom - Mi a folyamata a rajta való túllépésnek? Az ego újraépíti önmagát a spirituális fejlődés sorozatán keresztül, vagy azért állandóan figyelnem kell rá?
      R: Az önmagadon végzett munka folyamán az ego elkezd lufiként leereszteni, és egyre kevésbé fog téged zavarni. Ahogy állandóan végzed a kutatást, hogy „Ki vagyok én? Ki vagyok én? Kihez jön ez?”, egód egyre kisebbé válik, mígnem eltűnik végül.
      SF: Robert, amikor kutatok, a kutatásnak a folyamatában, amikor szembesülni látszom a csönddel, fel kellene tennem a kérdést, hogy „Kihez jön ez a csend?”
      R: Ha a csenden gondolkodsz, akkor tedd fel! A valódi csönd az nem egy gondolat. (SF: Igaz.) Tehát, ha a csöndre gondolsz, akkor kérdezd meg, hogy „Ki gondol a csöndre? Kihez jön a gondolat?” (SF: Igen, ha tudatában vagyok, vagy azt hiszem, hogy a tudatában vagyok bizonyos csöndnek, mivelhogy hiba gondolkodni róla?) A valódi csönd akkor jön, amikor nem létezik senki, hogy tudatos legyen. Az egyén, aki tudatában van, meghaladásra került. (SF: Vagyis, abban az állapotban nem szükséges a...) Nem. (SF: ...„Kihez jön ez?”) Nem, abban az állapotban csupán csönd van. (SF: Igaz.) Az nem jön, és nem megy. Csupán van.
      SG: Milyen kapcsolatban kell lennünk a testtel, a test-elme jelenséggel, a személyes énnel?
      R: Semmilyen kapcsolatnak nem kell lennie, mert az a valóságban nem létezik. Ez az, amire céloztam az előbb, hogy személyes éned és tested mindig gondját fogja viselni önmagának. Annak semmi köze hozzád. A te feladatod a tudatossággal való azonosulás, és a tested gondját fogja viselni önmagának.
      SK: Ha az őserdőben vagy hasonló helyen születne valaki, az életét természetes módon élné, se koncepciók, se ideák. Az a személy a csend atmoszférájában lenne?
      R: Az egésznek a karmához van köze. A karmádtól függ. (SK: Azt hiszem, azt mondtad, hogy semmiféle karma nem létezik.) Nem létezik. De te beszélsz őserdőben született személyről. (nevetés) Vagyis, amíg született valaki, addig létezik karma. (SK: Nos, kondicionálatlan akkor.) Nos, ha megértenéd, hogy nem létezik karma, akkor nem létezne őserdő, és nem létezne senki, aki született. De amíg úgy érzed, hogy létezik, addig karma is létezik. (SK: És bele vagy ragadva.) Persze, és mindenféle hasonló történetek, az analógiáid, a történeteid, a nehéz helyzeteid, ez az egész karmikus. Nem létezik.
      SL: Szóval, csak annyi az egész, hogy abba kell hagyni a gondolkodást. (R: Elkaptad, erről van szó.) (nevetés)
      SL: Azt mondtad, hogy a megvilágosulásod óta nem tanultál semmit? (R: Oké?) Jártál iskolába azt követően? (R: Nem.) Nem? (R: Nem.)
      SJ: Valójában senki nem járt iskolába. (SL: Ó, oké, visszamegyünk ahhoz.) (nevet)
      R: Mit csinálnék az iskolában azt követően? (SL: Nos, pszichológus lettél, jól mondom?) Nah. (nevetés) (SL: Akkor hamis pszichológus vagy?) Hamisítottam. (SL: Hamisítottad. De olvastál dolgokat, olvastál...) Még mindig olvasok dolgokat. (SL: Hmm-hmm, de ahogy mondtad, igazoltad, amiről ők beszéltek, ahelyett, hogy - mintha soha nem olvastad volna Shakespeare összes műveit.) Nem igazán, én túl voltam ezen, tudok róla, és sok könyvet olvastam, de ez értelmetlen. (SL: De megtanulni nem kell, hanem csupán látni, hogy miről szólnak.) Csupán látni, hogy miről szólnak.
      SK: Robert, megkérdezhetem tőled, milyen volt a kapcsolatod Krishnamurtival... ő foglalkozik, ha jól gondolom, ő foglalkozik leginkább azzal, hogy a tartalomra néz...
      R: Nos, mit mondhatnék? (SK: Nem tudom.) Semmilyen személyes kapcsolatom nem volt Krishnamurtival. Neki volt egy üzenete.
      SV: Robert, a kutatás során nem jön el egy olyan egy időszak, amikor csak csöndben kell maradnod, és úgy érzed magad, mintha bevonódott lennél? Még mindig nézed, amíg tudatában vagy, még mindig kérdezősködsz?
      R: A „Ki vagyok én?” kérdés föltételével egyre csöndesebbé válsz, amíg el nem jön a nap, mikor a kérdezést abbahagyod, és csöndben maradsz. (SV: De én a kutatás idejéről beszélek, mivelhogy rendelkezel hasonló tapasztalattal, ami majdnem olyan, mintha a tudatod elmenne valahová, fenn kell tartanod a kérdezést folyamatosan?) Automatikusan teszed, amit tenned kell! Ahogy folyamatosan kérdezel egyre nyugodtabbnak, csöndesebbnek és boldogabbnak fogod magad találni, és egyre kevesebbet fogsz kérdezni. (SV: De amíg tudatos vagy, addig kérdezel?) Amíg testi vagy, addig kérdezel.
      Oké, engedjétek szemeteket lecsukódni néhány pillanatra! Figyeljétek a légzéseteket! Váljatok a légzéseteknek a tanújává! Ismerjétek fel, hogy a légzés a testi procedúra része, de ti mégis képesek vagytok a megfigyelésére. Váljatok a légzéseteknek a tanújává! Ha gondolatok jönnek hozzátok, egyszerűen figyeljétek meg azokat is, és térjetek vissza a légzésetek figyeléséhez! Most tegyétek fel magatoknak a kérdést, „Ki a tanú?” Ki figyel? „az Én vagyok.” A légzésetekkel, lélegezzetek be, és mondjátok, „én”, lélegezzetek ki, és mondjátok, „vagyok”!
      (a hangfelvétel véget ér) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2016 Június 20)
Megtekintések száma: 119 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]