Főoldal » Cikkek » Robert Adams

Szeretet, együttérzés és alázatosság

Szeretet, együttérzés és alázatosság

132. átirat

1992. február 27.

 

       Robert: Óm, sánti, sánti, sánti, óm, béke. Jó estét! Jó veletek lenni újra. Üdvözöllek benneteket teljes szívemből.
      Soha ne feledkezz el ittléted céljáról! Igaz, az abszolút valóságban nincs cél. Az univerzumnak nem célja a létezés. Neked nem célod az abszolút valóságban való létezés. De amíg a testnek vagy elmének hiszed magad, addig a célod az, hogy cél nélkülivé válj. Energiádat semmivé válásra fordítod. De ne hidd, hogy semmi vagy, amíg még nem váltál semmivé!
     Legyél önmagadhoz őszinte! Lásd, hogy ahol vagy, az onnét jön mellesleg, ahogy az élethelyzetekre reagálsz mindennap. Ez fogja elmondani neked, hogy hol vagy, mellesleg, hogy látod magadat az élet kínos helyzeteire reagálni. Az élet sok kínos helyzetet fog neked prezentálni, és rajtad áll, hogy ezeket a dolgokat a helyes perspektívában lásd, hogy soha ne ijedj meg, hogy soha ne hidd azt, hogy bármi is hibás, tudd mindig, hogy jóllehet testnek hiszed magad, nem vagy egyedül. Létezik a tiszta tudatosság, ami mindvégig veled van, csak a felismerésedet várja, a megértésedet várja, hogy nem vagy a test, hogy Atmannak, Brahmannak, abszolút valóságnak nevezett szellem vagy. Ez az, aki valójában vagy. Ez a te valóságos természeted.
      Már sokszor hallottál szeretetről, együttérzésről és alázatosságról beszélni. E három dolgot igen fontos megértened. Táplálnod és fejlesztened kell őket. Amikor megérted, hogy a szeretet, az együttérzés és az alázatosság valójában micsoda, akkor az igazság élő megtestesülésévé válsz, és az Én az egódat a szív központba fogja húzni, te pedig megszabadulttá válsz és szabaddá.
      Amikor mindezekről beszélek neked, a saját tapasztalatomra hivatkozok. Ezért hát ezeket a dolgokat, amiket mondok, ne vedd könnyen, noha sokszor mondom el neked, hogy nem kell hinned egy szavamat sem. Ez ellentmondásként hangzik, de nem az. Nem kell elhinned semmit, amit mondok, mégis elmélkedned, és töprengened kell az általam mondott dolgokon, ugyanakkor. Próbálj élő megtestesülésévé válni a legfelső igazságnak!
      Amikor spirituálisan fölébredtem tizennégy éves voltam. Ez a test egy osztályteremben ült, egy matek teszt fölött. És hirtelen úgy éreztem, hogy tágulni kezdek. Soha nem hagytam el a testemet, ami bizonyítja mindenekelőtt, hogy a test sohasem létezett. Éreztem, hogy a test egyre tágul, és egy ragyogó fény tör elő a szívemből. Ezt a fényt láttam mindenfelé. Periférikusan láttam, és ez a fény valójában az Énem volt. Nem volt a testem és a fény. Nem volt kettő. A fény egyre fényesebbé, fényesebbé és fényesebbé vált, a napnál is ezerszer fényesebbé. Azt gondoltam, szénné fogok égni, de ó, jaj, én nem voltam.
      SK: Hogyan sikerült a teszted?
      R: Még nem értünk oda.
      Hanem ez a ragyogó fény, amelynek a középpontja is és a kerülete is én voltam, az egész univerzumra kiterjedt, és a bolygókat, a csillagokat, a galaxisokat önmagamként éreztem. És ez a fény oly ragyogó, és ugyanakkor mégis szép volt, üdvösség volt, kimondhatatlan és leírhatatlan volt.
      Egy idő után a fény halványulni kezdett, és nem volt sötétség. Csupán egy fény és sötétség közötti tér, a fényen túli tér volt. Nevezheted ürességnek, de nem csupán üresség volt. Tiszta tudat volt, amiről mindig beszélek. Tudatában voltam, hogy az én vagyok vagyok. Az egész univerzumnak tudatában voltam, egyazon pillanatban. Nem volt idő, nem volt tér, csupán a vagyok volt.
      Majd minden kezdett normálissá válni, úgymond. És éreztem és értettem, hogy az összes planéta, a galaxisok, az emberek, a fák, a föld virágai, minden az energia miriádjai, és mindenben benne voltam. Én voltam a virág. Én voltam az ég. Én voltam az emberek. Az én volt minden. Minden az én volt. Az én szó felölelte az egész univerzumot.
      Most amit itt kifejezni próbálok. Szeretetet, együttérzést, alázatosságot éreztem, egyazon pillanatban, ami igazán leírhatatlan volt. Nem egy olyan szeretet volt, aminek a tudatában vagy. Gondolj valamire, amit igazán szeretsz, vagy valakire, akit igazán, teljes szívedből szeretsz! Szorozd meg csillió millió trillióval, és meg fogod érteni, hogy miről beszélek! Ez a kivételes szeretet semmi olyanhoz nem hasonlít, ami ezen a földgolyón tudatosan létezett. Semmihez nem hasonlítható. Meghaladja a kettősséget, meghaladja a fogalmakat, kimondhatatlan és elgondolhatatlan. És miután az én, ami voltam, mindent átható volt, nem maradt hely semmi másnak a létezésére. Nem volt hely semmi más számára, mert nem volt se tér, se idő. Csak az én vagyok volt, az örökké jelenlévő, Önmagában létező. A mindennek a szeretete, az Én szeretete volt.
      Ezért mondja a szentírás, hogy szeresd fivéredet és nővéredet, szeress mindenkit és mindent, minden körülmények között. Ez a szeretet nem tud különbséget tenni. Nem tudja azt mondani, hogy „Te jó vagy, úgyhogy téged szeretlek. Te rossz vagy, úgyhogy téged nem szeretlek.” Minden önmagamként ment végbe. Ráeszméltem, hogy én vagyok a gyilkos, én vagyok a szent, én vagyok az úgynevezett gonosz ezen a földgolyón, és én vagyok az úgynevezett jóság ezen a földgolyón. Minden az Én volt. És mindez játék volt. Az összes energia részecske egyik féle dologból másik féle dologgá változott. De a szeretet soha nem változott.
      Egy másik szó erre a szeretetre az együttérzés. Jelen volt ez a mesébe illő, fantasztikus együttérzés. Minden iránt. Mivel minden az Én, az én vagyok volt. Nem volt különbség. Nem volt én, ami te „én”-nek nevezel, és mindazok a dolgok. Egyetlenegy megnyilvánulás volt csupán, és az a tudatosság volt.
      Mindezeket a szavakat abban az időben természetesen nem értettem.  Nem léteztek olyan szavak, mint amilyeneket most mondok. Mindent megpróbálok, hogy értelmesen beszéljek, és annak elmagyarázására próbáljam használni a szavakat, ami történt, de nem tudom. Az összes játék, amit emberek játszanak, és az univerzum minden részében fellelhető összes planéta, valójában az Én. Minden az Én volt, és ráeszméltem, hogy semmi más nincs, csupán az Én. Mégis, mindezen dolgok, a planéták, galaxisok, emberek, állatok sokfélesége, valójában az Én volt. Ismétlem, nincsenek szavak, amelyek leírnák ezt. Éreztem és tudtam, hogy ezek a sokféleségek nem léteznek. Nem léteznek dolgok. Egyedül az Én, egyedül a tudatosság, a tiszta tudat létezik.
      Ugyanakkor, mégis, a teremtés létrejött. És nincs teremtés. Emberi formában ezt nem tudjuk megérteni. Amíg az agyunkkal gondolkodunk, addig ez felfoghatatlan. Mert hogyan létezhetnek egyidejűleg, egymást teremtve? Volt teremtés, és mégsem volt teremtés egyáltalán. Nem ment végbe teremtés, és végbement teremtés. Ez úgy hangzik, mintha egy őrült gondolatai lennének. És teljesen normálisnak tűnik. Abszolúte, egyáltalán semmi furcsa nincs ezzel kapcsolatban, semminek és mindennek lenni egy időben.
      Szóval, ez a nagy együttérzés volt jelen. Miután én voltam minden, az együttérzés mindenre irányult. Semmi nem volt kirekesztve, mert a dolgok valójában az Én voltak.
      És aztán jelen volt ez a fantasztikus alázatosság. A szeretet, az együttérzés és az alázatosság szinonimái egymásnak. Próbálom feltörni, hogy érthetővé tegyem számotokra bizonyos mértékig, hogy mi zajlik. Az alázatosság azért volt jelen, hogy ne változzon semmi. Minden éppen úgy volt, ahogy volt. Planéták estek szét, új planéták születtek. Napok hunytak ki, új napok születtek. A napokból planéták keletkeztek, és aztán élet kezdődött a planétákon. Mindez azonnal, ugyanabban az időben történt. És mégsem történt semmi.
      Tehát az alázatosság az, hogy minden rendben volt. Semmi nem volt, amit meg kellett volna változtatnom. Semmi nem volt, amit ki kellett volna javítanom. A rákos betegségben meghaló emberek a nekik megfelelő helyen vannak, és senki nem hal meg, és nem létezik rák. Háborúk, az embernek az ember iránti embertelensége, mind hozzá tartozik. Nem létezhet teremtés, ha a jónak nincsen ellentéte. A teremtéshez ellentéteknek kell lenniük. Kell, hogy legyenek rossz fiúk és jó fiúk. Megértettem mindezeket a dolgokat.
      A következő dolog, amire emlékszem, az a tanárom rázogatása. Én maradtam egyedül az osztályban, már mindenki elment, kicsengettek, és a matek tesztbe még csak bele sem kezdtem. Természetesen egy nagy nullát kaptam.
      De azok az érzések és a megértés soha nem hagytak el. Nem érdekelt többé az iskola. Nem érdekeltek többé a barátaim. Nem részletezem tovább.
      A következő kérdést próbálom feltenni: Ha a megvalósítás eredménye szeretet, együttérzés és alázatosság, mi volna, ha most fejleszteni tudnánk ezeket a minőségeket? Érted, mire akarok kilyukadni? Ha fejleszteni tudnánk ezt a szeretetet, ezt a gyönyörű, kivétel nélkül mindenre irányuló örömteli szeretetet, a nélkül, hogy ítélkeznénk, és nagy együttérzéssel viseltetnénk minden iránt, a nélkül, hogy ítélkezők lennénk, akkor nem volna lehetséges, hogy egy dolog iránt együtt érző vagy, és a többi dolog iránt pedig nem.
     Akkor, természetesen, alázatosság volna jelen. Az alázatosság azt jelenti, hogy nem kell próbálnunk a dolgokat helyrehozni, de még megérteni, a jogainkat fenntartani sem. Mert valójában senki sem marad, hogy tegye azt. Ha néhányunk e szempontok alapján működne, az felemelne és szabaddá tenne bennünket.
      Ez olyasvalami, amiről gondolkodnod kell! Meg kell tanulnunk békén hagyni a világot! Annyira bele vagyunk bonyolódva a politikába, a családi életbe, a munkába, és a többi dologba is annyira bele vagyunk bonyolódva, hogy elfelejtjük, hogy csak néhány évünk marad ezen a földön a testben. És mihez kezdünk a rendelkezésünkre álló idővel? Olyan dolgokra fordítunk időt, amelyek valójában nem léteznek, olyan dolgokra, amelyeknek semmi értelmük.
      Képzeld el, hogy egy színházi előadásban vagy, és az egyik szerepet játszod, és egy szerepet játszol, mindvégig a tudatában vagy, hogy szerepet játszol. Valójában nem vagy az a személy. Az csak egy szerep, amit eljátszol. Ugyanígy most is egy szerepet játszol, de elfelejtetted, hogy szerepet játszol. Azt gondolod, hogy a tested, ahogyan kinéz, amit csinál, amit elsajátít, az valóságos, és minden energiádat a szerep eljátszásába fekteted. Ez valóban elpazarolt energia. Ha az energiádat kizárólag az Én megtalálására fordítanád, akkor valójában nem veszítenél soha. És ezt a szeretet, az együttérzés és az alázatosság minőségének a fejlesztésével teheted meg.
      Ez egy másik módszer, amivel dolgoznod kell. Ahogy az önkutatással dolgozol, úgy dolgozz a szeretettel, együttérzéssel és alázatossággal! Ne csupán önkutatást gyakorolj egy darabig, és aztán negatívan reagálsz a világra, és sérülnek az érzéseid! Legyél önmagad! Ébredj fel az álomból! Tagadd meg a további játékot! Nézd egész nap Énedet! Nézd, hogy miket csinálsz, a gondolataidat, az érzéseidet! Mindegy, milyen szituáción mész keresztül. Mindegy, min mész keresztül az életedben. Egyetlen dolog számít, hogy mi megy végbe a bensődben.
      Karmikus szempontból tekintve ide kerültél erre a földre, testként, hogy karmikus tapasztalatokon menjél keresztül. Ezért a tapasztalat, amin keresztülmész része a májának, a karma. Ne elmélkedj ezeken a dolgokon! Ez fontos. El kell ezt vetned! Hagyd ezt békén! Ha csak tudnád, hogy semmi nem történhet veled. Soha nem születtél; soha nem fogsz meghalni. Mindig éltél. A tudatosság vagy. Mindig léteztél. Azonosulj a létezéseddel! Olvadj bele a semmiség létezésébe!
      Ezt mondom neked újra és újra. Hagyd békén a világot! Emlékezz, hogy mit értek azon, hogy hagyd békén a világot! Nem azt mondom, hogy szándékosan, tudatosan készíts egy tervet, hogyan fogod békén hagyni a világot. Nem leszel képes feladni. A világ békén hagyása alatt azt értem, hogy tápláld elmédet magasabb gondolatokkal. Mindig legyen elméd hátterében, hogy “Nem vagyok a test. Nem vagyok a cselekvő. Nem vagyok az elme.” Érezd ezt! Érezd mélyen! Ne gondolj róla se jót se rosszat! Ne próbáld meghosszabbítani az életedet! Ez energiapocsékolás. Amit az életednek nevezel, gondoskodni fog önmagáról. Jobban tudja, mi a teendő, mint te. Nagyon korlátozottak vagyunk a test megértését, vagy a test ügyeit illetően, a testben végbemenő dolgokat illetően. Ne próbálj semmit se tenni a testeddel! A tested meg fogja tenni, akármiért jött ide, hogy megtegye. Tudja, hogy mi a teendő. Különítsd el tőle magadat! Természetesen ezt úgy teheted meg, hogy felteszed a “Kihez jön ez a test? Kié ez a test?” kérdést, és csöndben maradsz.
      Ma este sokan hatalmasat léptek előre közülünk. Túl sokat beszélgettem veletek arról, hogy ki az, aki valóban elér oda. Persze ezeket a kifejezéseket lazán használom. Sehová nem kell elérni.
      De ily módon kell beszélnem, hogy emlékeztesselek benneteket, hogy hagyjátok magatokat békén. Tudom, néhányan szenvedtek időnként, és azt mondjátok, “Nos, fájdalomtól mentesen akarok élni, ezért meg kell tennem magammal ezeket a dolgokat, hogy ne érezzem a fájdalmat.” Valójában ez hiba. Ha csupán fel tudnád ismerni, hogy kié a szenvedés! Kihez jön a szenvedés? „Én” szenvedek. Akkor ki vagyok „én”? Ha az „én”-é a szenvedés, az azt jelenti, hogy a szenvedés nem azé a személyé, aki ezeket a dolgokat gondolja. Mert az „én” az, ami a szenvedésben részesül. Te szenvedéstől mentes vagy, mert nem az „én” gondolat vagy. Jegyezd meg, hogy az „én”, amiről most beszélünk a gondolat, az „én”-gondolat, amely bír a szenvedéssel, és amely tapasztalja a születést, tapasztalja a halált, tapasztalja a problémákat! Ez az “én”-gondolat gondolja ezeket. Nem te.
      Szenvedélyesen fel kell készítened elmédet, hogy az egyetlen, ami számít neked az, hogy szabaddá válj, hogy megszabadulj, és minden más dolgot elengedj, amely kötöttségben tart téged. Ez az, amiért a szeretettel, együttérzéssel és alázatossággal dolgoznod kell. Mert ha a felébredésnek ez a végeredménye, akkor ezt csinálva először, a felébredés hamarabb el fog érkezni.
      Néhányatok még a veletek való beszélgetés közben is a testére gondol, az elméjére gondol, a munkájára gondol. Ez az, ami visszatart benneteket. Semmisítsétek meg a gondolatokat önkutatás által! Váljatok szabaddá! Ne harcoljatok, ne féljetek! Figyeljetek, ügyeljetek, nézzetek, de ellenvéleményetek ne legyen! Egyesek azt gondolják, ha így cselekszenek, akkor nem fognak tudni működni a világban. Működni fogtok. Mindig emlékezzetek, hogy a testnek van egy megjelenése, és az idejött, hogy megtegyen bizonyos dolgokat, és meg fogja tenni azokat a dolgokat. Annak abszolúte semmi köze hozzátok.
      Érdekes, valójában én önmagamhoz beszélek, mivel csupán az Én létezik. Tehát, miért beszélek önmagamhoz? Őrült kell, hogy legyek!
      SH: Hát igen.
      R: Amikor veletek beszélgetek, sokszor vissza kell tartanom a nevetésemet, miközben mindezeket a dolgokat magyarázom, miközben mindezekről a dolgokról beszélek, mikor már szabad vagy, és mindezeket a dolgokat tudod. Időnként belemerülünk az illúzióba. Mert valójában egy dolog sem létezik. Amikor Istenről beszélünk, a semmiségről beszélünk. Isten az semmi. És a semmi az te vagy. Mélyen belebonyolódunk, amikor tanulunk, amikor olvasunk, mélyen belebonyolódunk a májába.
      Miért nem tudtok önmagatok lenni, és felébredni? Miért kell mindezeken a dolgokon keresztülmennetek, és engem ideültetnetek, hogy így beszélgessek veletek? Csak gondoljatok bele, mit csinálhatnék, ha nem veletek kellene beszélgetnem! (nevetés) Nézhetném a Mesék a kriptából-t. Minden jól van. (nevetés)
      SD: Robert, én nem gondolom ezt kegyetlennek, éppen ellenkezőleg, de te azt mondod nekünk, hogy próbáljuk kifejleszteni a szeretetnek, az együttérzésnek és az alázatosságnak ezeket a minőségeit, amelyeket a megértésünkön túliként írtál le. Hogyan próbáljunk kifejleszteni valamit, amit nem érthetünk?
      R: Egyszerűen. Legyél az Éned! Amikor az Éned vagy, a gondolatok lassan jönnek hozzád, amíg meg nem szűnnek. Amikor a gondolatok egyre lassabban és lassabban jönnek az elmédbe, és a gondolatok kezdenek eltűnni, automatikusan szeretetteljessé, tiszteletteljessé válsz, és alázatosságot fejlesztesz ki. Más szóval, minél gyorsabban szabadulsz meg a gondolataidtól, annál gyorsabban jönnek ezek a másféle dolgok, ezek a minőségek. Vagyis ez a gondolataid leállításának a kérdése. A gondolatok azok, amelyek mindent jónak és rossznak, helyesnek és helytelennek látnak ebben a világban. Ahogy a gondolatok apadni kezdenek, a szeretet jön magától, az együttérzés, alázatosság jön magától. Tehát ismétlem, le kell állítanunk a gondolkodást!
      (csönd)
      Nyugodtan mondjatok valamit! (nevetés)
      SF: Szeretném ellenőrizni ezeket az intellektuális ideákat. A hinduknál Brahman a teremtő. Vishnu a fenntartó. (R: Ühüm.) És Síva a pusztító. Úgyhogy fölmerül a kérdés, mi az, hogy Síva pusztít? Ez egy illúzió, az első kettő valóságos. Utóvégre Síva önmaga, ha ez a helyzet, van-e rá ok, hogy a mély megértéssel bíró individuum miért meditál az én vagyok Síván? El tudnád ezt magyarázni?
      R: Nem kellene az én vagyok Síván meditálni? (SF: Uram?) Azt mondtad, hogy nem kellene az én vagyok Síván meditálni? (SF: Nincs ok, hogy miért ne tennénk? Vagy azt mondod, hogy kellene?) Nem, én arra kérdezek rá, amit te mondtál, hogy kellene, vagy nem kellene. (SF: Nincs oka, hogy miért ne tenném, vagyis tennem kellene?) Visnu, Síva, Brahma mind szereplői a teremtéstörténetnek. Akárcsak a mi nyugati bibliánk, amelyben Ádám és Éva voltak az első születendő emberek. És Isten annyira szerette a világot, hogy megteremtette Ádámot és Évát. Mindkét történet a teremtés kezdete iránt kíváncsiskodó gyermekeknek szól. A hindu mitológia tehát a hétköznapi embereknek való. Az emberek történeteket kreálnak, hogy megértessék veled, hogy dolgok hogyan kezdődtek, és hogy mi az, ami történik. Így azt mondják, hogy Brahma megteremtette a világot, Visnu fenntartja, és egy idő után Síva elpusztítja azt, és megint tiszta tudatossággá válik. Aztán megint a teremtés következik. De ezek olyan történetek természetesen, amelyek tipikusan azoknak az embereknek szól, akik nem tudják megérteni, hogy semmi nem létezik. Soha nem létezett Brahma, soha nem létezett Síva, és nem létezik Visnu. És soha semmi nem pusztult el, és soha semmi nem teremtetett. Ez túl sok az emberek egy részének. Így hát megírták ezeket a könyveket a néptömegek számára. Így azok tartalmazzák mindezeket.
      SD: Azt hiszem, azt mondtad egyszer, hogy Maharshi még hódolatot is nyilvánított Shíva felé, és hogy támogatást adjon? (R: Igen.) Vagyis ennek fényében, nem lehet megfelelő egy Fredhez hasonló valaki számára, hogy hódolatot nyilvánítson Síva felé, amíg őszintén azonosul az elmével és a testtel? Ez valamilyen belé vetett hit?
     R: Igen, ez erről szól. Nem mondom, hogy ne nyilváníts hódolatot Síva irányába. Kedveld Sívát! (SD: De őszintének kell lenni ezzel kapcsolatban?) Síva, Síva, hagyd, hogy Síva gondját viselje saját magának! (nevetés) Az egész attól függ, honnét jövünk. Amikor odajöttek Ramana Maharsihoz ezek a tudós emberek, ezek a panditok, akik bemagolták az Upanisádokat, a Védákat, és látni akarták, mit mond Maharsi, és megkérdezték Ramanát, „Szükség van-e minderre?” És ő csak annyit mondott, „Igen, igen, minderre szükség van, csak folytassátok!” (a tanítványok nevetnek) Mert fölismerte, hogy öt órát is vitatkozna ezekkel az emberekkel. Ezért értett egyet mindenkivel.
      És Jézus ugyanazt mondta, azt mondta „Egyezz meg gyorsan az ellenlábassal!” Ne vitatkozz senkivel! „Egy akarata ellenére meggyőzött ember ugyanazon a véleményen nyugszik.” Higgyenek emberek, amit akarnak! E földgolyó minden emberi lénye az iskola különböző fokán áll. Az univerzum olyan, mint egy osztályterem az iskolában. Különböző fokon állunk. Egyes embereknek ebben kell hinniük, másoknak pedig abban kell hinniük. Ez az, ami a máját olyan érdekessé teszi. A gondolatokra, formákra, dolgokra, mindenre a sokféleség a jellemző. És mindenki ki akar állni a jogaiért, és a nézőpontjáért. Hagyd hát őket, igazuk van. Azért van igazuk, mert ez az egész az elméjükből jön. Istent teremtenek a saját képükre.
      Gondolj a hited szerinti Istenre, Jehovára, Krisztusra, Allahra, mindezek az ember által az egy Istennek adott nevek. És az emberek különféle módokon imádják ezeket az Isteneket. Mindez jó. Abszolúte semmi baj nincs ezzel. De amikor advaita védántát, nem-kettősséget kezdesz gyakorolni, meghaladod az összes hitrendszert, meghaladod az egész világot, az egész univerzumot, megszabadulsz mindentől, így semmilyen kapaszkodó nem marad. És amikor semmiféle kapaszkodó nem marad, akkor az énné válsz. Addig higgy mindazokban a dolgokban, amikben hinni akarsz!
      SD: Azt mondta nekem egyszer valaki, hogy másvalaki spirituális viszonyulásának a kritizálása olyan nevetséges, mint mondjuk egy három éves korúnak a kritizálása.
      R: Igen, persze. Ezért van az, hogy jól van minden. Minden a neki megfelelő helyen van, nincsenek hibák. Ez az, amiért nyomatékosítom, állandóan,  újra meg újra meg újra, hogy hagyd békén a világot! Ne kritizáld az embereket, hagyd őket abban hinni, amiben akarnak! (SF: Ha kritizálok valakit, és az egy arra való utalás, hogy annak a személynek hozzám hasonlónak kell lennie, az nem jó?) Több embernek kellene olyannak lennie, mint te, Fred. (SF: Ez igaz?) Mert te egy nemes és csodálatos ember vagy.
      Ráadásul, amikor szembe próbálsz szállni a világgal, nem győzhetsz. A világ mindig el fog nyomni téged. Úgyhogy mire való a harc? Hagyj békén mindent! Próbáld megjegyezni, mit értek alatta, amikor azt mondom, hogy hagyj békén mindent! Amikor ezeket a kijelentéseket teszem, nem fizikailag beszélek. Fizikailag a test tenni fogja, amit tennie kell. De az elmédet tisztítsd meg! Az elmét tedd finommá, békéssé, és aztán hagyd, hogy a test tegyen, amit akar!
      Minden az elmében kezdődik, ennélfogva, ha uralod az elmét, békében leszel. Minél csendesebb az elme, bensődben annál nagyobbá válik az én, annál nagyobbá válik a tudatosság. A tiszta tudatosság fejezi ki magát rajtad keresztül. Mindössze annyit kell tenned, hogy lecsöndesíted az elmét.
      Tehát, amikor azt mondom, hogy hagyj mindent magára, hagyd békén a világot, hagyd békén az embereket, mentális szempontból beszélek. Ne ülj otthon, vagy az irodában, és gondolkodj mindazon embereken, akik fájdalmat okoztak neked, mindazon dolgokon, amelyek elromlottak valahol, vesd el ezt! Tartsd az elmét nyugalomban! Amikor az elme harcolni kezd veled. Amikor az elme más dolgokra kezd gondolni, azt tudod mondani, hogy „Minden Jól Van”. Ez emlékeztetni fogja az elmét, hogy a dolog valójában rendben van, csak ez az út van.
      (csönd)
      R: Nos, rajtad a sor, hogy mondj valamit.
      SF: Van egy versikém egy fermonti filozófia professzortól, hívott, hogy eltűntem talán, de nem tűntem el. És doll grantsnak nevezi őket. És a felesége azt mondta, a felesége rajcolt néhány pálcika figurát a ... ??? … és elsőként azt mondta, „Ha gondolkodnom kell a szavakon, amelyeket használni készülök, hogyan tudnék filozófiát tanítani?” És azután azt mondja, „A szavak hatalmas korlátai lehetnek a kommunikációnak”. És más helyen azt mondja, „Amikor fölismered, hogy az elszakadt zsinór a jojódban soha semmit nem kötött meg, mindenekelőtt, az megvilágosodás lehet”. (R: Ez jó!) Van neki egy csomó ezekből. Van valami más, az utolsó utasítás az éjszakára. Egyetlen tudatosság van (biztos vagyok benne, hogy ezt ismered) Egyetlen tudatosság van, aminek az eloszlása mindenütt egyenlő. A tudatlanság révén adsz neki egyenlőtlen eloszlást. Nincs eloszlás, nincs bizonyosság. (R: Igaz.) Főnök úr, össze tudja foglalni?
      R: Az egy tudatosság minden, ami létezik. Még hely sincs az eloszlásához.
      SF: Robert, sejtem, mire gondolt Jézus, amikor azt mondta, „Áldottak a szívükben tiszták, mert látni fogják Istent”, a szív tisztasága, gondolom, nem lesz szennyeződés a szívedben, és a szívedben lévő szennyeződés gondolat előfordulás lenne? Ahogy egy ember gondol az ő szívében, olyan ő, Milyen hang az? (R: Ez jó, igen. Fred, te egy biblia tudós vagy.) Nem, én kaptam ezeket a mindenféle idézeteket. (a tanítványok nevetnek) A szvámi idézte itt régebben Jézust, a lényeget illusztrálandó, és a legtöbbjüket ott kaptam, keresztény idézetek. Jelzik számomra, hogy a gondolataim helyesek, és ettől jól érzem magam, de ez még az elméé...
      R: Jól csinálod, Fred. (SF: Amikor azt mondod, hogy jól csinálom, az az érzésem, hogy nem csinálok semmit.) Nem csinálsz. Soha nem csináltál, Fred. Abszolúte semmit nem kell tenned önmagaddal.
      (Fred folytatja, de a szalag nem elég tiszta a követéséhez.)
      R: Rendben vagy, Fred. (nevetés)
      SF: Köszönöm, jobban, mintha a másik véglet lenne.
      R: Soha ne higgyétek, hogy amikor ültök a csöndben, és csöndesek maradtok egy ideig, akkor semmi nem történik! Ahogy sokan a tudatában vagytok, több minden van folyamatban a csöndben, mint amikor beszélünk. A csönd tiszta tudatosság.
      (csönd)
      R: A meditáció másik formája, amit gyakorolni tudsz, hogy csupán a lélegzetet figyeled. Válj megfigyelőjévé a lélegzetednek, és amikor gondolatok merülnek föl, kérdezd meg, „Kihez jönnek?” Ez nagymértékben elcsöndesíti az elmét.
      (csönd) (azután Robert befejezi)
      Óm sánti, sánti, sánti, sánti, béke.
      A héten, a hét hátralevő részében dolgozzatok a szereteten, az együttérzésen és az alázatosságon! Van egy kevés édességünk...
      (szalag vége) [TOC]

Kategória: Robert Adams | Hozzáadta:: nisargadattin (2015 Április 05)
Megtekintések száma: 395 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 1
0
1  
koszonom

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]