Főoldal » Cikkek » Sri Siddharameshwar

Az önmegvalósítás mestere 51-55 fejezetek

51. Dnyaneshwari

    A Sadguru a forró Naphoz hasonlítható. A gond a Nap felkeltével kezdődik. Mély alvásban a király és a koldus ugyanazt a boldogságot élvezik. Miután a „Tudás Napja” felkelt, nincs többé nappal és éjszaka. Mivel ez a világ megjelenés egy durva földi álom, ez tűnik igaznak. Miután a „Tudás Fénye” szétterjedt, a világ illuzórikus megjelenése szertefoszlik. Ez a megértés a Tudás „Arany Napjának” a felvirradása. A madarak (Jiva) megkapják a szemeket az Én (Atman) formájában. Az Én-Tudomás útján haladók elméjéből eltűnik a félelem. Az Én fényének szétterjedésével a földi élet sötétsége eltűnik, majd a spirituális erők megjelenése következik, ami csupán egy káprázat.

    Amikor megérted, hogy te Ő vagy, az a dél, a Nap tetőpontra hágásának az ideje. Az Illúzió az egész világ létezésének az álmát állandósító éjszaka. Amikor az éjszaka Illúziója eltűnik, az „én” álma is szertefoszlik. Akkor teljesen megvalósul a „Nagy Tapasztalás”, és az a mi valódi helyünk. A Sadguru a Nap, amely mind a felkelést, mind a lenyugvást megsemmisíti. A Nap felkelt. A „látás” a világ látását jelenti. Az Illúzió az Én nem ismerete. A Védantában „Illúziónak” nevezett hamis koncepciót a Sadguru kitörölte. A Guru oly nagy, hogy csak dicsérnem kell Őt az által, hogy ő saját szavait használom. Mi mást tehetnék?

    A Sadguru mind a nappalon, mind az éjszakán túl van. Ki látja Őt? Ő a „Fény Mestere”, de ő maga fénytelen. Köszöntsük Őt tisztelettel, újra meg újra! Dicsérete olyan, mintha degradálnák Őt. Épp oly felesleges, mint egy királyt gazdag embernek nevezni. Nem lehet ily korlátozott módon dicsérni a Sadgurut. Hogy tudnánk felsorolni, amit Ő adott? Mindaz oly mérhetetlen, hogy szavakkal nem kifejezhető. Nem tudjuk tételesen felsorolni, hogy „Ó, Uram, ezt adtad, azt adtad, és így tovább.” Ha többet dicsérjük, az annyi, mintha egyáltalán nem dicsérnénk Őt. A Védanta a legnagyobb felfedezés. Szerencsés, aki igazán megtanulja. Ami a test által végrehajtható az művészet, és ami elmével elérhető az Tudás, vagy Vidya. A tizennegyedik Vidya a „Brahman Ismerete”, a Brahmavidya. Az erő, ami által a Tudás megnövekszik, nem mérhető, és a Védák azok az írások, amelyeket akkor írtak, amikor e Tudást megtapasztalták. Akárhol a kereső belülre tudott menni, leírta azt a tapasztalatot.
1935.9.19. este

52. Isten áthatja a világot

    Így szól Szent Eknath, meghajolva Guruja, Janardan előtt: „Amikor az Én-Tudomást elnyertem, a világi létezés érzése megfulladt.” Ez nem a világ nem látását jelenti, hanem azt inkább, hogy felismeri a Guru fontosságát, aki tudja, hogy sem „te” sem „én” nem létezik. Amíg az „én” jelen van, minden más dolog is jelen van. Amikor nincs „én”, mi marad? Isten hogy vehetne ott szállást, ahol te foglalod el a helyet? Amíg ott vagy, addig a tiszteletadások illendőek. Amikor az „én” és a „te” eltűntek, akkor csak az Én van jelen. Amíg az ember elkülönült, addig nem ébred rá az összes dolog egységének Tudomására.

    Ganapatinak (Ganesha) csupán egy agyara van. Ez azt jelenti, hogy egyedül önmaga által van. A dolgok megjelenése számtalan, de mind egy egység. A színek száma sok, de egyetlen színből keletkeznek. A színek összességének mestere a „Színek Ura”, Ranganath, de ahol ő van, az színtelen. Az egész sokféleség Ganapatiból indul. Vele kezdődik számolás. Mindent az Egy hasa tartalmaz. Minthogy szétváltam, elidegenedtem, individuumnak, jivának neveznek engem. Csak akkor lesz az emberből Isten, Narayana, ha az emberi világba való belépés után „emberiségnek” bizonyulunk. Intellektusunk nem kenyér keresésére, hanem Én-Megalósításra való. Az intellektus használatát az jelzi, hogy Narayana lettél. Ez az intellektust alkalmazó személytől függ. Az intellektus egy szelidítetlen ló. Az embernek be kell törnie ezt a lovat. Ez az emberi testben lévő ló teszi lehetővé a Paramatman állapotának az elérését, de erre a célra kell használnod.

    Ganapatit a szerencsétlenségek vagy bajok pusztítójának is nevezik. A négy karja a Vallás, a Gazdagság, a Vágy és a Szabadság eszményi elérését jelenti. Ó, Úr Ganapati, Te vagy a forrás, ami fényt ad a fényt adó dolgoknak. Az igaz vagy hamis megítélése csak általad adatott. A látásod mindent Brahmanként lát. Aki téged ért, az „Brahman Hangjává” válik. Boldoggá válik Brahman Üdvösségében. A bölcsességedet a hasadat övező kígyó mutatja. Amit a „Bölcsesség Övének” neveznek. Aki ismer téged, nem lát szerencsétlenségeket egyáltalán. Magadhoz vonod a szeretett rajongót, és ha nincs semmi elvárása, neki adod a legmagasabb boldogságot, a saját kezedből adod neki az Öröm édes boldogságát. Tartózkodási helyed a „legfinomabb hely”. A lábaidnál lévő egér nagyon apró. Amikor az ember a kicsi egér pillantását elkapja, nem kell a holdra néznie. A holdra nézés a reményt és a vágyat jelenti, amit nem kell növelni. Ganapati, ki formanélküli, a „Minden Dolgok Cselekvője” lett.

    Saraswati értelmet jelent. Ő tesz különbséget Lényeges és lényegtelen között. Ezért Saraswati. Provokálja és aktiválja az érzékszerveket, ezért nevezik Saraswatinak. Saját fénye által érti önmagát. Az ő hangja mondja az Igazat, és azt mondja, hogy az ilyen beszéd jó. Az Igazság miatta fejeződhet ki szavakban. Kit neveznek „Szentnek”? Az Én-Üdvösség megtestesülését, és a bajban lévők megelégítőjét nevezik „Szentnek”. Minden Szent természetéből fakadóan boldog. Akik a játszi „Spirituális Bölcsesség Öröme”, azokat szenteknek nevezik. A Szentek pihenést biztosítanak Istennek magukon belül. A boldogság, a pihenés, nem más helyen vannak, csakis a Szentekben. Ők az „Együttérzés Óceánja”. A Szentek nem látnak az emberekben semmiféle hiányosságot. A Szentek az Abszolútnak a végtagjai valójában. A megelégedettség a szentek lábaiban testesül meg. Aki szolgálja a Szenteket, pihenést és kielégülést nyer. A halál soha nem látogat meg anélkül, hogy nem sajnálod a hibáidat. A következő lélegzeted az utolsó lélegzeted lehet. Amikor a halál közeleg, az ember mindig tudatában van az életében elkövetett hibáknak. Az individuum nem hal meg anélkül, hogy emlékezne a hibáira. „Hajtsd le a fejedet, és helyezd a Szentek lábaihoz!” Akinek félelmei vannak, annak aggodalmai vannak a halál miatt.

    Aki a Szentek áldásában részesül, Brahmanná válik. A „Négy Vívmány” (Purusharth – Vallás, Gazdagság, Vágy és Szabadság) eléréséhez nem kell nehéz munkát végezni. Aki mindent egyenjogúsít, az Paramatman. Saját értelmét megvilágosítja, és teljes azonosságot ad a Valósággal. Ezért hit szükséges, azután mindenhol Fény van. Mindazonáltal az individuumok a kétely útját választják, és megtévednek. Akik kétséget táplálnak, nem fogják megkapni a megvalósulás gyümölcsét. Még egy idolba vetett hit révén is megtörténhet a Brahman megvalósítása. Ha egy Szent előtt csak egyszer teljes hittel meghajolsz, azzá fog tenni téged, mint ő maga. Imádhatod őt a látásával, a lábai megérintésével, a vele beszéléssel és annak hallgatásával, amit mond, még az által is, hogy egy levelet, virágot, gyümölcsöt, vagy csupán vizet kínálsz fel a számára. Szentekre nincs hatással a forma, vagy a formanélküli, vagy a világi viselkedés. Egy Szentre nem hat a tárgyak élvezete, vagy a mindenről való lemondás. Ha azt mondod, hogy ma valaki megtisztult, azt fogja jelenteni, hogy tegnap tisztátalan volt.

    A Szentek nem kérkednek különcségükkel, vagy Tudásukkal. Természetes egyszerűségben élnek. Tudásként és az Énség Tudatlanságaként élnek, és őket takarja mindkettő. Az Abszolút iránti szeretet teljesen elmélyült bennük, és a félelem érzése eltávozott belőlük. Az egész élet egy. A világi élet és a spirituális élet egyek. Az emlékezés a feledékenységgel együtt eltávozott. Az „én” érzés, és az „én” érzés eldobásának a büszkesége eltávoztak. Minekutána nem létezett, mit kellett volna eldobni, és minek kellett volna bekövetkeznie? Az álom és az ébrenlét eltávoztak. Az eksztázis maga boldoggá vált. A látott eltávozott a látás érzésével együtt. A tanúság érzése szintén eltávozott. A Tudás a Tudatlansággal egyetemben eltávozott. A „megismerőségének” a felismerése szintén eltávozott. Az összes tudás eltávozott, mint egy álom. A Bölcsesség teljesen elmélyült, de mindig is jelen volt. Nem kívülről jött. Meghajlok az ilyforma bölcsek előtt. Az embernek ilyen alázatosnak kell lennie, különben elpazarolja az életet. Meg kell hajolnunk a Sadguru előtt! Az Ő Kegyelme által vagyunk rá képesek, hogy „Mindent-Tanúsítók” legyünk, és a nélkül öljük meg a halált, hogy valójában ölnénk. Ő az, akinek az egész teste csodálatossá vált, aki túl van a test-tudatosságon, noha megtestesült, és akiben nincs jele, hogy bármit elvenne. Ő az, akinek nincsenek kétségei. Teljesen kétségek nélkülivé vált.

    Miután szerelmesen rajongóvá próbálunk válni, elnyerjük az „Istenességet”. Annak kettőssége, aki rajong, és akire a rajongás irányul, eltávozott. A „nem-elme” a „nem-elmébe” veszett. Az nem érinti az elmét. Aki előtt meghajlunk, az saját magunkká vált. A megfigyelő, a megfigyelt, és látás aktusa (a megfigyelés) egyek, és minden megkülönböztetés meghalt. Most ki Isten, és ki a rajongó? Semmi nem maradt. Isten elveszítette Isten identitását, és most totálisan áthatja a világot, az isteniség különálló érzése nélkül. Isten és a rajongó kettőssége megsemmisült. Most a mérhetetlen „Totális Szabadság” szolgálja őt. Azon állapot boldogsága leírhatatlan. Beszédnek itt nincs helye. Narada, Shuka és még sokan mások a bölcsek közül, eksztatikussá váltak e boldogság következtében. A folyóvíz és a tengervíz eggyé lettek, mialatt az „egység” öröme végtelen.

    Aki a kettősség elvesztésének érzését megtapasztalja, csak az tudhatja önmagának azt. Ő a „Jógik Királya”, és a „Tudatosság Napja” az emberi elmében. Ez a Megszabadulás története. Aki hallgatni óhajt, annak az elme fejére kell helyeznie a lábait. Ellenőrizned és hitelesítened kell, hogy a leírtak valóban részét képezi a Tudatosságunk. Úr Krishna, aki az Illúziótól születésétől fogva különálló, még ellenségeit is megszabadította. Megtestesülése során rendkívüli tetteket hajtott végre. Lévén maga a „Teljesség” dolgokat lopkodott, és nőtlen volt, noha házasságot kötött, és gyermekei voltak. Mindez nagyon csodálatos. Ki tudja dicsérni Őt? Ki tudja leírni a nagyságát?
1935.9.16.

53. A Sadguru az Istene minden istennek

    A Sadguru az Istene minden istennek. Miután ő tesz Istenné bennünket, ő az istenek Istene. Amikor a szegény embert gazdaggá teszik, az többre becsüli azt. A gazdag ember számára nincs jelentősége, ha gazdagabbá válik. Az univerzumban honoló „Egyetemes Én” azért jelent meg testben, hogy a tiédnek tudd nevezni. Hacsak nem bízod magadat teljesen a Sadgurura, nem tudsz az Egyetemes Énné válni. Aki bír a hittel, az Egyetemes Énné válik. Ő csak akkor válhat Igazán az Egyetemes Énné, amikor az Egyetemes Én ténylegesen megnyilvánul a világban. Maga a test nem nevez ehető hívőnek. A Védanta tanítása elsősorban gyakorlati. Ami halál után is érződik, és ami a négy testen túl van, az Isten, a Sadguru. Őt a nem hívők, és nem rajongók lefokozták. Ez az Isten „mindenható” és az Őbenne való hited által áldásban részesít téged. Aki a Sadguru lábai elé járul, az Ő látványában, „darshanjában” részesül. A rajongónak képesnek kell lennie, hogy gyorsan a Guru lábaihoz tapadjon. Úr Krishna azt mondja, hogy a rajongó csak akkor olvad össze Ővele, amikor a Tudatosság hármas aspektusa (a látott, a látó, és a látás aktusa), az „én” érzése, valamint az „Én Az Vagyok” Tudomás szertefoszlanak.

    A szülők csak a fizikai testnek rokonai. Lényed lényegének a Sadguru a valódi édesanyja. Abban az értelemben az apaság rajtad belül van. Szerencsétlen, ki nem ajánl fel rajongást az ilyen Sadgurunak. El fogom mondani neked a jelet. Fogadd el tőlem, hogy aki nem rajongó, az Illúzió által már nagy bánatban bekebelezett. Úr Shiva meditációban ül a temetőben. Úr Brahma abban a reményben lett a fia, hogy megkapja a Tudást. Jóakaratú a Sadguru, aki ilyen Tudást ad neked. A Sadguru csak a nagy spirituális érdemet felhalmozó ember számára teszi lehetővé a vele való találkozást. Szent Eknath mondja: „Ó, anyám és apám, Te, aki az Én-Üdvösség adója vagy, jöjj az én házamba! Most beteljesítettem az életemet. Részesíts engem Bhagwat hitében, és szabadíts meg a tettől, azonképpen a tétlenségtől is!”

    Az Illúzió olyan erős, hogy még Hari (Vishnu) és Hara (Shiva) is félnek tőle. A Maya háromszoros minőségű (a három Guna). Például, a napnak semmilyen szándéka nincs, felkelésével mégis az egész világ működésbe lép. Amikor azt érzed, hogy valami létezik, pedig nem létezik semmi, az Illúzió. Mi létezik a Valóságban, ami azt mondja, hogy „én”? A képzelt individuum. A test nem csak azt tartalmazza, ami „én”-t mond, hanem a vért, a húst, a sement, és az összes többi anyagot. Mindazonáltal, az „én”-t mondó entitás valójában nem létezik.

    Az Abszolút Valóságban nem létezik „másik”, és nem létezik kétség, vagy bármilyen alternatíva. Akkor feltámad az eredeti vágyódás, amit úgy neveznek, hogy „Eredeti Illúzió”, Moolamaya. Ebből megjelenik a Létezés, Tudatosság és Üdvösség (SatChitAnanda) hármas aspektusának formájából az Üdvösség. Azután az „Egy” látja önmagát, eszi önmagát, issza önmagát, és kívánni kezdi, hogy Én-Üdvösséget nyerjen, aztán elkezdi kapni azt, a képzelőereje szerint. A lények mind a négy „áramlása” képzelőerő által alkotott. A három gunát, a három világot és az öt elemet, mind Ő hozta létre. Ő sok volt, de Egynek gondolta magát, és csak arról volt tudomása. Az őseredeti „Tisztaság Korában” Ő volt egyedül. Ahogy az álmokban, a sok megjelenését látja, de mindig csak egyedül van az ember.

    Ami nem mozog az Ég vagy Tér (Akash), és ami mozogni kezdett, az Szél (Levegő). A Szél után jön a Tűz (Fény), majd a Víz, aztán a Föld. A Szél az, amely mozog. A „Formanélküli Szellemet” Purushának nevezik, és amikor ez mozog, Szélnek nevezik. Az öt elem neve Prakriti (Megnyilvánulás). A Purusha kizárólag úgy van, ahogyan van. A Prakriti mindazonáltal egy kevert dolog. Úgy nevezik, hogy Harimaya, vagy Hari ereje, vagy az „Illúzió Istene”. Csak Ő bír Ön-Tudomással. Aki nem ismer sem Illúziót, sem Mayát, az a „Tudatosság Lényege”, és az „Élet” az ő attribútuma. Minden más halott. Az öt elem eredeti. Minden más később nyilvánul meg. Az összes elemben lévő én ugyanaz az „én”. Egyazon szellem van a kozmoszban. Amit úgy neveznek, hogy „Shiva”. Amikor az belép a testbe, „Jivává” válik. Amit alvásban látunk, azt álomnak nevezzük. Isten álmát a világnak nevezik. Éber tudatosságunk Shiva álma. Ugyanez a helyzet a tudással, az ember tudja, hogy az álom az ő saját gondolata, amikor az Ön-Tudomást elnyeri, az élete Illúzióvá válik. Az a Maya. Amikor beszél, az ember az Én hatalma miatt beszél, de hibát követ el, amikor azt gondolja magáról, hogy ő csak a test, és ő az, aki beszél.

    Amikor Brahman tagolódik, az OM szó megnyilvánul. Hangzói: A + U + M. Isten itt lett rabbá. Lejött az eredeti állapotából.” A Jiva maga Shiva, de jelen van a Maya csábítása. Noha te Shiva vagy, ő [Maya] eléri, hogy testnek képzeld magad. Hatalmában áll. Fokozza az Én felejtését, és az érzéki örömök iránti sóvárgást. Az érzéki objektumokról való gondolkodást elmének nevezik. Az ego okosságát értelemnek nevezik. Az „én” egyazon érzése, amikor azt gondolja, hogy ő az Én, Brahmanná válik. A finom test oldalai (elme, értelem, gondolkodás és ego) eggyé válnak az OM egyedülálló hangjával. A tíz érzékszerv tíz minősége valójában élettelen. Ez csak azért van, mert Isten, Narayana mindenben benne van, ami működni képes. Ez azt jelenti, hogy Narayana egyedül az „Egy, aki tud”. A érzékszervek durvák. Ő vezérli azok minden tevékenységét.
1935.9.17 reggel

54. A test nem „én”

    Egyedül az „Egy” világosítja meg az elmét, az értelmet, és az érzékszervek összességét, és azok objektumait. Hamis elképzelés csupán, hogy ő „valaki”. Ha fenntartod az ideát, hogy te egy „test” vagy, úgy fog tűnni, hogy a test végez mindent, az étkezést, az ivást és így tovább. Ezt nevezik Tudatlanságnak. Az „én a test vagyok” illuzórikus koncepciója hozza létre az individuumot (Jiva) és az „én nem a test vagyok” érzése tesz Istenné (Shiva). A hit, hogy az érzéki objektumok örömmel teltek, tévhit csupán. Az érzékszervek izgalomba jönnek, hogy megragadják az objektumokat. A test világa kimért. Csak három és fél kar hosszú (a test hossza). Minden cselekvés a testért van csupán. Élvezeteiben és vonzódásaiban az által részesül. Igazi „Dicsőségét” az érzékszerveknek ajándékozta, és most nagyon nehéz visszakapni azt. Az érzékszervek függők, fékeveszett futásban vannak, képzelt élvezetek után vadásznak. Az a csoda! Az az, amit örömnek neveznek. Az öröm pusztán az érzékelő idegek stimulálását jelenti.

    Az őrület játéka folyik, és eldöntetett, hogy folytatnod kell a győzelemnek vagy vereségnek, örömnek vagy fájdalomnak ezt a játékát, és állandóan tapasztalnod kell azt. Nevezheted örömnek, de valójában csak a képzelet játéka. Nevezheted örömnek, de meg kell ölnöd. Az igazi boldogságot az élvezet megölése jelenti, de az emberek fenntartják a képzelődést, ami valójában szenvedés csupán. Ha megölted az élvezetet, az jó. Mindazonáltal az élvezet gyilkosának szintúgy meg kell halnia. Az objektumok képzeletbeliek, és azok élvezete szintén képzeletbeli. Az élvezet csak egy olyan gondolat vagy érzés, amit szeretsz. Akkor részesülsz élvezetben, amikor minden a reményeid szerint zajlik. Isten (Shiva) minden gondolat nélkül van.

    Az érzékszervek objektumai különböznek. Ti zen tíz felé húznak téged. Yama, a Halál Istene a „Bivaly Tudatlanságán” lovagol és téged támad. Az embert a tudatlanság viszi a halál birodalmába. Az érzékek csábítása, és az örömhöz kötődő lény csupán a testhez való kötődés. Minden a nagy terv szerint történik, de az individuum azt mondja, hogy „én tettem mindent”. Noha ő az Én, azt mondja, hogy ő a test, és viseli az érdemek és bűnök terhét. A test e betegségét az egóval való azonosulásnak nevezik. Ez éppen olyan, mint amikor a mozgásban lévő szekér alatt sétáló kutya azt mondja, hogy ő hajtja a szekeret. Hasonlóképpen keletkezik az individuumban hamis büszkeség és az igény, hogy ő csinál mindent. Sosem pihen. Ez a test identifikációnak egy irányíthatatlan megragadásához hasonló.

    Volt egy törvénye a vakok városának, amely kimondta, hogy aki a szemeivel látni képes, annak a szemgolyóit el kell távolítani. Elég sok ravaszság kellett hozzá az embernek, hogy elmeneküljön onnan. Az Illúzió tudja, hogy bárki felismerné az Ént, akkor az őt feketítené be, ezért az ellenkező irányú Tudást erőlteti. A születés és halál ciklusa a testhez, és az érzékszervekhez való kötődésed miatt folytonos. Az igazi boldogságot csak akkor éred el, amikor az örömöt bánatnak látod. A gyümölcs iránti elvárással végzett cselekvés nagyon káros. A születésen túli Ént a gyümölcsökre vagy eredményekre irányuló vágy készteti megszületésre. Ezért semmilyen eredménnyel kapcsolatos vágyat ne táplálj! Maya a test azonosság káprázata terhével nyomorgatja a jivát, de ó, jaj, az individuumnak nincs elege. A jiva különféle testekbe születik, és mindezt a saját akaratából szenvedi el. A jiva, amely Én-ség szemeit beköti, az egészet fantáziálja.
1935.9.18.

55. A Maya ciklusa

    A nap mozdulatlan, de az emberek nyomatékosan mozgónak mondják azt. Hasonlóképpen járja be születéseit az individuum, a jiva sokféle állati alakban, csupán az Illúzió játéka miatt. Szenved, mert elfelejtette önmagát, és mind a születés mind a halál gyümölcsét leszakítja. A szabad és teljes Én a testtel való identifikációja miatt rabságba kerül. Bevette a rabszolgaság mérgét, abban a hiszemben, hogy az objektumokban boldogság van. A vegytani méreg csak egy életben öl, de az érzéki objektumok mérge sokszoros, és sok életre gyilkosnak bizonyul. A bánatot bánat fedi át. A jiva a vágyak és bánatok feneketlen gödrébe vettetik, és amíg ott van, a rombolás nagy hullámai mossák a testet, és aztán ismét újraszületés következik.

    Két út létezik az emberi életben. Az egyik a megszabadulás, a másik az újraszületés útja. Ritka, aki a megszabadulás útját megtalálja. Igazi „Isten iránti Rajongás” nélkül még a Tudással bíró ember sem válik szabaddá. A legnagyobb rajongás a „Guru iránti Rajongás”. A Guru rajongói a nehézségeiket lehetőségeknek látják. Az Illúzió valójában nagyon különös és félelmetes. Az egyszerűek túlmennek rajta, de akik azt mondják, hogy az intellektusuk révén fognak megszökni, áltatják magukat. Hari Isten Illúziója (Vishnu) valójában felülmúlhatatlan. Valójában hamisság, de aki a testhez kötődik, annak nagyon erős és nagyon állhatatos. Egyesek azt hiszik, hogy meg kell ettől a világi élettől szabadulniuk, de az elme nem áll ellenőrzés alatt. Akik megértették, hogy a Guru maga Paramatman, képesek rá, hogy nagyon könnyen túlhaladjanak az Illúzión. Mi az orvossága az Illúziónak? Akinek az értelme tiszta, és aki felismeri, hogy az Illúzió és Brahman határozottan különállóak, mintha tükörben látná, egyedül az tudja elmondani neked az orvosságot. Az ilyen emberek számára az Illúzión keresztülmenni olyan könnyű, mint egyenes gyalogúton sétálni. Hogy megcsináld ezt, az érzéki objektumok iránti vonzódásnak teljesen el kell tűnnie.

    Aki tudja, hogy mi állandó, és mi átmeneti, az megvilágosodott személy. Az öröm, amit múlékony dolgoktól kapsz, valójában fájdalom. Aki nem igényel érzéki objektumokat, az már szabad. Akik nagy eksztázisba esnek az érzéki objektumok élvezetétől, azok csak állati testtel rendelkeznek. Halálukig keresik és halmozzák a pénzt, csak hogy végül mindent a feleségükre és gyerekeikre hagyjanak. A jiva útja úgy kezdődik, hogy rengeteg érdemet és bűnt gyűjt és halmoz. Igazi spirituális tekintély csak az, akinek a világi élethez kötődése eltűnt, és fenntartás nélkül a Gurura bízza magát, és érti az igazi spirituális utat. Változatlanul megvalósítja az „Igaz Dicsőséget”.

    Az a Guru igazi Sadguru, aki eloszlatja tanítványai egóját, és átadja a vágynélküliség tudását. Az a Guru igazán nagy, aki Brahmanként megállapodott, szavakban jártas, és nem hajt a hírnévre vagy a pénzre. Brahmanként lát mindent, és nem terheli a tanítványait az ő támogatásával. Nem mond le az érzéki objektumokról, de nem is élvezi azokat. Közömbös számára, hogy hordszéken viszik a testét, vagy göröngyös úton sétál. Az okos szakértők nem értik a jó Guru e jelét. A tanult tudósok büszkék, hogy ők filozófusok, és hogy a tudomány nagy hagyományához tartoznak. Ahelyett, hogy a Valóságba olvadnának, elméjük büszkeségtől válik nagyon merevvé és erőssé. Nem látják, hogy tudásuk növelésének folytatásával elvesztegetik az életüket. Ahelyett, hogy teljes békében lennének, egójuk működése féktelen. A béke a jele a Sadgurunak.

    Az igazán tanult emberek nem úgy néznek a külső világ valamely eseményére, mintha az igazi volna. Még maradványa sincs bennük az érzésnek, hogy a külső dolgok igaziak volnának, vagy egy napon hasznosak lennének. Ha az ember nem érzi, hogy világi megjelenések nem igaziak, akkor a figyelme feléjük fordul. Egyedül akkor vonzódik a világi megjelenéshez, amikor úgy érzi, hogy az objektív világ igazi, és hogy ma, vagy valamely más napon hasznos lesz a maga, vagy mások számára. Aki felismeri a Lényeget, és semmiféle koncepcióval nem rendelkezik, hogy az objektív dolgok ma vagy bármikor hasznosak lesznek, az az igazi Jnani, az igazi jótevő. A Jnani nem néz objektumokra és nem mondja azok igazinak. Visszavonult azoktól. Minden ok nélkül mindig békés. A Sadguru iránti rajongás nélkül ilyen „Spirituális Békét” nem fogsz elérni.

    A Guru átadja a rajongónak „Az Ő Saját Állapotát”. Ilyen nagyszerű a Guru iránti rajongás gyümölcse. Az embernek egyhegyű döntést kell hoznia; „Haljak meg, de határozottan látni fogom Istent! Hulljon le a test, de el fogom érni a célomat!” Akinek az eltökéltsége ennyire erős, az biztosan részesül a Sadguru minden támogatásában. Az ilyen emberek késedelem nélkül megszabadulttá válnak. Aki készen áll arra, hogy életét a Sadguru szavai kedvéért letegye, aki a Guru rendelkezéseit nem szegi meg, és aki meg van győződve arról, hogy a Guru Paramatman, az maga a „Mindenható Isten”. Ez az, amiért teljes hitednek kell lennie a Sadguruban. Ő valóban Isten.
1935.9.20. reggel

Kategória: Sri Siddharameshwar | Hozzáadta:: nisargadattin (2014 Július 13)
Megtekintések száma: 255 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]